Petőfi Népe, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-11 / 132. szám
* >, ■ ■í>om Megnyitották az V. nyári úttörőolimpia területi döntőjét Kedden este Kecskeméten a Szabadság téren ünnepélyes keretek között tartották az V. nyári úttörőolimpia területi döntőjének megnyitóját. A színpompás ünnepség résztvevői már a kora délutáni órákban megérkeztek Kecskemétre. Békés és Cson- grád megye közel 600 főnyi küldöttségét különvonat hozta, s valamivel később a megyénket képviselő mintegy 270 úttörőből álló csapat is együtt volt. A felvonulás néhány perccel 7 óra előtt indult az Arany homok felé, majd a Szabadság téren kanyarodtak az ünnepség színhelyére. Az élen Békés megye tábláját és zászlaját vitték a piros nyakkendős úttörők, utánuk Csongrád megye, majd a vendéglátó Bács-Kiskun megye pajtásai következtek. Igazi olimpiai hangulatban kezdődött a megnyitó. A kecskeméti és kis- hunhalasi tornászfiúk hozták a hatalmas olimpiai lobogót és a Himnusz hangjaira röppent a magasba a versenyek ötkarikás szimbóluma, utána pedig a megyék szignáljára egyenként húzták fel az árbocra mindhárom részt vevő csapat zászlaját. Az olimpiai lángot Sajdik Péter az 1968. évi úttörőolimpia 600 m-es síkfutásának országos bajnoka hozta. Pap István a területi döntő szervező bizottságának elnöke nyitotta meg a versenyt, s a vendéglátó Kecskemét város nevében Reile Géza, a városi tanács vb-elnöke köszöntötte a területi döntő résztvevőit, végül Boros Pál, a Kecskeméti Béke téri Általános Iskola 3602. sz. Katona József Úttörőcsapatának tagja valamennyi résztvevő nevében tett fogadalmat. Az ünnepélyes megnyitó a résztvevők elvonulásával ért véget és a pajtások aludni tértek, hogy a szerdán reggel kezdődő versenyekre pihenten, jókedvűen állhassanak rajthoz. Sz. Z. A területi döntő kétnapos programja JtJNlUS 11-ÄN SZERDÁN: Atlétika: Széktói Stadion 1.20-tói. Fiú I. o. 100 m futás, távolugrás, kislabdahajítás, — súlylökés. Leány I. o. Súlylökés. magasugrás. Fiú II. o. 60 m iutás, magasugrás, kislabdahajítás. Leány IL o. 60 m futás, távolugrás, kislabdaha- jitás. A leány négytusában a 60 m síkfutásra és a magasugrásra a fiú negytusában a távolugrásra és a kislabdaha- jításra kerül sor. Az atlétika első napi programja 13 órakor fejeződik be. Torna: A Katona József Gimnáziumban 8.41—11 óráig a fiú I. és IL osztály kötelező gyakorlatai, 13.30-tól a leány L és II. oszt. kötelező gyakorlataira kerül sor. A fiúknál még ezen a napon rendezik az I. o. egyéni nyújtó és korlát kötelező gyakorlatokat, leányoknál az egyéni/ L o. íelemáskorlát gyakorlatot. Kosárlabda: 9.10-töl a Városi pályán kezdődnek a mérkőzések. Leány II. osztály: Bács—Csongrád. Leány I. o. Csongrád—Békés. 10.10 óra: Bács—Csongrád fiú II. o„ Békés—Bács fiú I. o. 15 óra: Békés—Bács leány I. o., Bács— Csongrád fiú I. o. Kézilabda; Városi pályán 9.10- tői, Csongrád—Bács leány 10.10- től Csongrád—Békés fiúmérkőzés. 15 órától Bács—Békés leány. 16 órától Békés— Bács fiú mérkőzés. / Röplabda: A Városi pályán 9.10- tői és délután 15 órától kezdődnek a mérkőzések. Az eső napon Csongrád—Bács, Bács—Békés leány, Békés— Bács és Csongrád—Bács fiú mérkőzésekre kerül sor. Labdarúgás: A Széktől Stadion edzőpályáján 9.30 Békés- —Csongrád, 15 óra Csongrád— Bács. Oszás: A fedett uszodában délután 18 órától: 50 m fiú gyors IL o., 50 m leány gyors, n. o., 100 m leány gyors I. o. 100 m fiú gyors I. o., 50 m leány mell. II. o., 50 m fiú mell II o„ 100 m leány mell. I. o., 100 m fiú mell. I. o., 50 m leány hát II. o., 50 m fiú hát II. o„ 100 m leány hát I. o., 100 m fiú hát I. o., 50 m leány pillangó. II o., 50 m fiú pillangó II. o„ 100 m leány pillangó I. o., 100 m fiú pillangó I. o. Az eredményhirdetés valamennyi számban közvetlenül a verseny után lesz. JÜNIUS 12, CSÜTÖRTÖK Atlétika: Széktói Stadion. 9 órától. Leány I. o. 100 m futás. Távolugrás, 300 m futás. Kislabdahajítás. 4x100 m váltófutás. Fiú I. o. Magasugrás, 600 m futás, 4x100 m váltófutás Leány II. o. Magasugrás, fiú IL o. Távolugrás. A fiú négytusában a 60 m síkfutás és a magasugrás, a leány négytusában a távolugrás és a kislabdahajítás kerül sorra. Torna: A Katona József Gimnáziumban 8.30-tól I—II. o. szabadon választott gyakorlatok, 10.30: I—n. o. leány egyéni szabadon választott gyakorlatokat mutatják be. Az ünnepélyes eredményhirdetés 12.30-kor lesz. Kosárlabda: A Városi pályán reggel 9 órától folytatódnak a mérkőzések a Csongrád—Bács leány n. o. és a Bács—Csongrád leány I. o. találkozókkal, 10 órakor. — Csongrád—Bács fiú II. o. mérkőzés következik. majd a Csongrád—Békés fiú I. o. csapatok fejezik be a tornát. Kézilabda: A Városi pályán 9 órakor. Békés—Csongrád leány, 10 órakor Bács—Csongrád fiú mérkőzés. Röplabda: A Városi pályán 9 órakor Békés—Csongrád leány, 10 órakor Bács—Békés fiú mérkőzés. Labdarúgás: A Széktói Stadion edzőpályáján 9.30-kor kezdődik az utolsó forduló Bács—Békés csapatai között. Az úttörőolimpia záróünnepségét június 12-én, csütörtökön este 8 órai kezdettel tartják a Szabadság téren a Tanácsköztársaság emlékművénél. Délterületi szakmunkásképző iskolák sporttalálkozója Jánoshalmán Három megye — Bács, Békés és Csongrád — mezőgazdasági és élelmezés- ügyi szakmunkásképző-iskoláinak sportolói gyülekeztek tegnap Jánoshalmán az immár hagyományos — ötödször megrendezésre kerülő — délterületi versenyre. A versenybizottság elnöke dr. Maár András, a Bács- Kiskun megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályának vezetője megnyitójában méltatta a vetélkedő jelentőségét. — Azon túlmenően, hogy magasfokú szakmai képzettség mellett erős, egészséges fiatalokat kívánunk nevelni iskoláinkban, a vetélkedőnek más célja is van — mondotta. — Az effajta versenyek — ezt több éves tapasztalat is bizonyítja — jól szolgálják a szakiskolák tanulói közötti barátság elmélyítését is. így az eredmények nem csupán a győztesek sorrendjét határozzák meg, de ezen a versenyen tulajdonképpen minden részvevő nyer, mert ismerkedhet más megyék tájaival, új barátokat szerezhet. A verseny atlétikai számait Kiskunhalason a ME- DOSZ sportpályán bonyolították le. 100 m férfi síkfutás: Pálfi (Kecskemét) 12.2, 100 m síkfutás női: Hovor- ka (Békés m) 13.6, 800 m férfi: Kábái Péter (Jánoshalma) 20,4, 400 m női: Lakatos Ibolya (Kecskemét) 1.10.5, 4x100 váltó: Jánoshalma 50,5, női 4x100 váltó: Gyoma 59.8. Férfi távolugrás: Pinczés (Békés m) 554 cm, női távolugrás: Hovorka 428 cm, férfi súlylökés: Heréczkij (Békés) 11,70, női: Vargacz 7,94 cm. Délután a kézilabda és asztalitenisz selejtezőket rendezték meg. A döntőkre és a 15 kilométeres kerékpárversenyre a mai napon kerül sor Jánoshalmán. Készül a Balaton szociográfiája Beszélgetés Bartha Bulcsú József Attila-dijas íróval Hazánk jellegzetes tájairól, ipari centrumairól, szellemi mozgalmairól nagyszabású szociográfiai felmérés készül Az irodalmi szociográfiák a „Magyarország felfedezése” című könyvsorozat keretében a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában folyamatosan jelennek meg. A sorozat első kötetei — így például Végh Antal Szabolcs-Szat- már megyéről és Mocsár Gábor a magyarországi olajbányászait történetéről szóló könyvei — már nyomtatásra várnak. A Balaton szociográfiájának a megírásával a Művelődésügyi Minisztérium Bertha Bulcsú József Attila-díjas írót bízta meg. Bertha Bulcsú a Balaton régi szerelmesed közé tartozik, sok novellá i a. riportja örökítette már meg a Balaton-kömyék lakosainak életét. „Harlekin és szerelmese” című filmje is a Balaton miliőiében játszódik. A szociográfiai felmérés természetesen bőséges tényanyagot igényel, s ezért a szerző mostanában sokat utazik. Két balatoni útia között erről beszélgettünk az íróval. — Szociográfiai munkám lényege — mondotta — a Balaton vidékén élő emberek mai életének vizsgálata. Elsődlegesen írói eszközökkel dolgozom, de nem mondok le a statisztikai adatok, valamint a kérdőíves közvéleménykutatás eredményeinek bizonyító felhasználásáról sem. Az „írói megközelítés” természetesen nem azt jelenti, hogy a valóságot újra alkotva, álmodva tálalom az olvasó elé, hanem a megfigyelések, megközelítések, behatolások módszerére utal. valamint a megfogalmazás olvasmányos, színvonalas igényére. A tényeket tiszteletben tartom, rendszerezem, és felhasználom a következtetések kialakításához. — Munkám során a Balaton-kömyék lakosainak életét a történelmi folyamatom belül vizsgálom, így különböző kérdések megvilágítása kapcsán könyvem időben is kaphat mélységet. — Érdekel, hogy a tó körül élő emberek hogyan igazodnak el a világ dolgaiban, milyen céljaik, álvaaik vannak. írni kívánok srról, hoev kik élnek a Balaton körül, s hogyan változott életformájuk a politikai, gazdasági és fürdőhelyi átalakulások következményeként. Szeretném megvizsgálni például, hogy a tó körül élő emberekben mennyi a szellem, mennyi az alkotókedv ... Érdemes lenne beszélni az ősi foglalkozások eltűnéséről, és a szolgáltató tevékenység lassú kialakulásáról, melynek lélektani tényezői még alig adottak, s talán sokakban a probléma fogalmilag sem tisztázott. — A vállalkozásnak bizonyára vannak gondot okozó pontjai is ...? — Bőségesen. Az egész téma bonyolult. Az északi és déli part két arc, amit a két közigazgatási terület még hangsúlyoz is. Foglalkozom majd a két partsáv különbségeivel, valamint az állandó városok biztonságot adó hatásával, és a Bala- ton-parti nép, téli életével is. Amennyiben lehetséges, felmérném: a víz közelsége hogyan határozza meg az emberek egyéniségét, szokásait, életformáját. Munkám legfontosabb részeit szeretném majd a Balatoni Intéző Bizottsággal, valamint Veszprém és Somogy megye illetékes vezetőivel megbeszélni. Az intéző bizottság és a megyék segítségére egyébként sók apró részletkérdésben is számítanom kell. — A könyvet a „Magyar- ország felfedezése” című sorozat igényeinek megfelelően tizenöt szerzői ívre tervezem. Megírását. 1970. januárjában igyekszem befejezni — mondta Bertha Bulcsú. P. O. Hűtőház Bugacon Százvagonos hűtőbaj épül a Városföldi Állami Gazdaság bugaci gyümölcsösében. A tárház a ter- mőrefordúlt több mint 700 holdas almást szolgálja ki. A gyümölcsösből már az idén mintegy 400 vagon almát várnak, 1973-ban pedig ezer vagon alma kerül innen a fogyasztókhoz. Érdekes őslénytani leletek Peruban Peru a dél-amerikai kontinens nyugati tengerpartja mentén terül el. Fővárosa. Lima és az Arica közötti útvonalon 1967-ben különös kövületeket találtak. Siklás és kavicsos földjében dolgozott egy farmer, amikor kapája váratlanul kőkemény anyagba ütközött. Fáradtságos munkával sikerült kiásnia egy 2 méter hosszú csontot. Kíváncsian folytatta az ásást. Rengeteg csontot talált ösz- sze vissza dobálva a laza kötésű földben. Előkerültek fogak, koponyacsontok, sót egész csontvázak is. A földműves értesítette a hatóságot, azok pedig a régészeket. Kiderült, hogy minden idők legnagyobb jelentőségű kövületeit fedezték fel. Találtak megkövesedett tengeri kagylókat, régmúlt idők halainak csontvázát, 6 méter hosszú cet csontvázát — 2 méter széles fejjel és szárazföldi, foghíjas állatok maradványait. Szerepel a leletek között söré- nyes. vagy szőrmefóka is. Ennek az állatnaik a leszármazottjai ma is élnek a Galapagosz-szigeteken. ami azt bizonyítja, hogy az állatok az egyenlítő felé vándorolnak. Életlehetőségük összefügg a Humboldt-ten- geráramlattal, amely Dél- Amerika nyugati partjai mellett halad el. Találtak egy eddig még teljesen ismeretlen állat csontvázát is. Előkerült az állat jobb és bal lába: 20 cm hosszú. 5 ujja igen vékony és karomban végződik. Ilyen ez a KRÓNIKA... AUTÓKOCSMA KÜLÖNÖS HÁZASSÁGKÖTÉS ESKÜVŐI AJÁNDÉK Az észak-angliai Inskip- ben található a földkerekség egyik legkülönösebb kocsmája, a Derby Arms. Tulajdonosa autórajongóknak rendezte be a kocsmát. A bejárat egy hatalni . l , jckey D,eans; Judy 9ar' más autókerék, a sört mi- Japauban üzembe helyeztek ]and amerikai enekesno es nj-itűr benzinkút adagolja a világ legnagyobb — 410 ton- ..... • - ~ i ' • t-l, ma túr oenzmiiut du<i0u,ija, na súlyú, íi méter hosszú és fifóiszmeszno legújabb fór- s az órákról pontosan le- 10 méter széles — kotrógépét, je nem mindennapi eskü- olvasható a pohárba tölf3r4nkk"tméter!ÍeSKouókIntja vő* ajándék1«1. lePte. meS tött mennyiség, három méter széles és ugyan- újdonsült feleségét: ötszáz a. falakat különböző or- ilyen hosszú. Mielőtt azonban filmszínházat íratott a ne- szágokból származó rendfelmarkolta volna az első „ka- vére. számtáblák díszítik a szénái” földet, három fiatal pár A világhírű fümcsillau fzarmaDla? aiszltlK, a sze mondta ki benne a boldogító A nImAcsuia;g keket pedig autoulesek he„igen”-t. sem volt hálátlan. Az ui- jyettesítik. A világítást köza tervező vállalat bárom ságíróknak kijelentette: lekedési lámpák szolgál tatifjú mérnöke elhatározta „Végre érzem, hogy igazán ;ák és a zárórát — stílű- ugyanis, hogy a gigantikus valaki *» • J .... „ . , kotrógép üzembe helyezésével ,-T ^ ’ * * , . . SOSatL —, autokurttel j elegy ütt ünnepli meg esküvőjét Úgy latszik, mégis csak zik... is. van érdek nélküli házasság! MESTERTOLVAJ LIFTRAPSZÓDIA __ KÖNYVE „ , ................... PÉNZ BETÉTBEN KÖNYVE Egy lengyel lljsagiro a a betöréses lopások egyik minap arról írt cikket, mi- Majd hanyatt esett a csodál- legkiválóbb amerikai szakér- Ivf^n hADvudalimlrnt kozástól a hollandiai Eiden- tője nagyon unatkozhat böriyen bonyodalmakat okoz hoven városka bankjában egy tönébcn - ahol már csupán hat egy eil omlott telvono a tisztviselő, amikor megjelent csekély tizenhárom évet kell modern lakónegyedekben, egy ügyfél, és száz guldent leülnie —, mert most fejezte Az egyik 14 emeletes ház- helyezett letétbe — ezer évre. be könyvét, amelynek címe: l.___ A nem mindennapi fantáziájú „Hogyan védekezzünk a tóiban például egy fiatalem- ügyfél azt iS kiszámította, vajok ellen?” bér — aki a tizennegyedik hogy ez az összeg a kamatok- Robert Earl Burns szíve emeleten lakik —, a ható- kai együtt addigra hány gul- dik emeleti fordulóban le- föennörga ügy^l^lfkötö^ hoíy feküdt pihenni, mert nem csakis a természetes úton vi- bírta tovább az aznap vá- tágra jött utóda veheti fel a pénzt ezer év múlva. Attól fél mintha alaposan megpuhult volna a börtönben. Könyvében ugyanis arra hívja fel a jámbor polgárok figyelmét: legyenek óvatosak, amikor valamit hirdetnek az újságban* i ^ TPrfxr pénzt ezer ev muiva. Attoi xei lanm mrueiuch ujsasuau, Sarolt heverő Cipeleset. Egy UgyaniS _ vallotta be —, hogy mert a tolvajok gondos és másik lakó a tizedik eme- egy évezred múlva már tab- ietre hátán vitte fel a nem lettáktói születnek a gyerme- . . -, kék, s szeretné biztosítani, eppen pehelysúlyú anjo- hogy családjában ilyen eset sát. é 0 ne forduljon elő ., * rendszeres újságolvasók; továbbá: ha hosszabb időre távoznak a lakásból, ne a villanyt hagyják égve. hanem nyissák ki a rádiót — mert fény csábítja a tolvajokat, a hangos szó és a muzsika ellenben félelmet kelt. A mestertolvaj ünnepélyesen bejelenti: ha kiszabadul, intézetet szervez a tolvajlás elleni harcra. Azt még nem döntötte el: mi lesz a különös intézet címe ... SZOKATLAN HAZATÉRÉS Giuseppe Ciaccamo boldog házasságban élt a dél- olaszországi Sidemóban. Behívták katonának és azóta teljesen nyoma veszett. Evek jöttek és mentek, s felesége, gyermekei azt hitték, hogy a derék férj és apa életét vesztette a második világháborúban. Mostanában azonban megjelent Giuseppe. Kissé megőszült, de egyébként felismerhető. Nagy volt az öröm. A visszatért férj mosolyogva tért ki a kérdezös- ködés elől. Szerinte — mondotta —, fölösleges minden kíváncsiskodás. A család nagy ünnepséget rendezett a hazatérés örömére, a lakodalomnak is beillő vacsorán Giuseppe remekül érezte magát. Evett, ivott, tréfálkozott és — reggelre újra nyomtalanul eltűnt. A család reménykedik, hogy 20—30 év múlva ismét visszatér — egy napra... » Krónikás: Révész Tibor