Petőfi Népe, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-27 / 146. szám

1M9. JOataa tt. Húszéves kórus „Forr a világ bűi tengere, oh, magyar..." A Kiskunfélegyházi Pető­fi Gimnázium környékére kizeng Kodály Zoltán el­söprő erejű dallama, ko­moran, majd lelkesítőén hullámoznak Berzsenyi Dá­niel ércsúlyú verssorai. Az épület egyik emeleti termé­ben szokásos próbáját tart­ja a Móra Ferenc Művelő­dési Központ kórusa. Vagy mégsem a szoká­sos? Ifjúsági vegyeskar a hivatalos címük, és bizony egyik-másik szopránnak nemcsak a hangja ezüstös, de már néhány hajszála is. Húszéves jubileumát ün­nepli holnap és holnap­után az énekkar. Az ese­mény szervezése már ja­nuárban megkezdődött, 890 meghívót postáztak ki az ország minden részébe: ennyi tagja volt két évti­zed alatt a kórusnak. A díszhangversenyen — szom­baton este 7 órakor a Pe­tőfi Gimnáziumban — úgy tervezik, 500 dalárdista éne­kel, régiek, újak együtt, s nem kevésbé nevezetes szó­listák működnek közre, mint Moldován Stefánia, Palcsó Sándor. Vígh Irén operaénekesek, és dr.Vasa- dy Balogh Lajos zongora- művész. Persze a középiskolából kikerült kórustagokat a legkülönfélébb munkaterü­letre vitte a torsuk, sokan már csak a fürdőszoba ön­bizalmat sugalló akusztiká­jában zengetik meg a hang­jukat néha-néha, de a „húsz év kórusában” ők is szeretnének részt venni, be­bejár hát a próbákra, aki közel lakik. — Egy névnappal kezdő­dött — emlékezik Kapus Béla karnagy. — Dr. Me­zősi Károly, az ismert Pe- tőfi-kutató volt 1949-ben mindkét félegyházi tanító­képző igazgatója. Tanítvá­nyai heteken keresztül töp­rengtek, mivel kedvesked­jenek neki Károly-napra. Végül azzal keresték föl, hogy tanítsam be nekik az igazgató úr kedves dalát: Zúg az erdő. zúg a nádas. Olyan jól sikerült a név­napi koncert, hogy azóta egyfolytában van ifjúsági vegyeskara Kiskunfélegy­házának. A kórus húsz év óta éne­kel, tagjai folyamatosan változnak, ami természetes egy középiskolai együttes­nél. Az alakulás óta válto­zatlan viszont, hogy az éne­ket mindenkinek szánják. Ezért olyan sokrétű a több, mint száz művet felölelő repertoár: preklasszikus madrigálok. klasszikus kompozíciók. romantikus operakórusok, verbunkosok éppúgy megtalálhatók ben ne, mint a munkásmozga­lom dübörgő indulói vagy — ami nélkül elképzelhe­tetlen kóruskultúra Ma­gyarországon — népdalfel­dolgozások, Bartók, és Ko­dály munkásságának leg­szebb darabjai. És még valami változat­lan: a karnagy. Kapus Bé­lát nem szükséges bemutat­ni, nemhogy Félegyházán, a megyében sem. Fesztivá­lok első díjai, a tucatnyi rádiószereplés, a Szocialis­ta Kultúráért Érdemérem, amivel őt is, a kórust is ki­tüntette a Művelődésügyi Minisztérium, ismertté és elismertté tette nevét a „szakmában” meg a közön­ség előtt is. Az ügy iránti szeretetét mi sem jellemzi jobban, mint hogy még négy énekkart vezet az if­júsági kóruson kívül. A próbán megszólaltat­tunk néhány dalost, úgy vá­lasztva, hogy minden gene­ráció. képviselve legyen. László Jenő testnevelő tanár, alapító tag: — Elszomorodva hallom, hogy kiment a divatból a május 1-ét megelőző éjsza­kán elmaradhatatlan szere­nád. Mi még mint ifjúsági dalárdisták, minden énekes lány ablaka alá elmentünk, Karéjban a zongora körül a mai félegyházi középiskolások, a húszéves hagyomány folytatói. (Kovács János képei sokszor csak másnap dél­ben ért véget az éjszaka. Egy névtelen nyilatkozat- tevő: — Talán mutat valamit a kórusmunka hatásából, hogy a város öt általános iskolai énektanára közül négy az ifjúsági kórusban kezdte. (Azért nem kívánta magát megnevezni, mert ő az egyik énektanár, s egy­ben a karnagy felesége.) Magony Anna óvónő: — Egy példát az össze­tartásra. A mi időnkben át akarták szervezni a kórust, mint később kiderült, meg­gondolatlanul. Két új kar­vezetőt jelöltek ki: össze­sen egy dalos jelentkezett hozzájuk. Drozdik Éva negyedikes gimnazista: — Annak örültem leg­jobban, hogy sikerült bi­zonyítanunk. 1967-ben anya­gi okok miatt nem vehet­tünk részt az Erkel-diák- ünnepeken. Az idén arany­éremmel tértünk vissza. Varga Mária elsős: — Hasonlóan akarjuk folytatni mi is. A kórus jelenlegi 60 tagjából 23 a Móra Gimnáziumba jár, a többi a Petőfibe. Jó lenne, ha a mezőgazdasági szak- középiskola, és az ipari- tanuló-intézet diákjai is be­kapcsolódnának. hogy tény­leg városi ifjúsági kórus le­gyünk, mint kezdetben. Vég nélkül lehetne so­rolni az emlékeket, a je­len gondjait és a terveket Majd elénekli az egyesí­tett kórus. Mi önmagunkat a Petőfi Népe tíz évvel ezelőtti jubileumi cikkét idézve fejezzük be: „Kevés nemesebb, és szebb formá­ja van a társas együttlét- nek, mint amelyet a muzsi­ka hív össze.” Sz. J. APRÓHIRDETÉSEK Jó állapotban levő konyhabú­tor. szép háromajtós szekrény, női kerékpár eladó. Kecske- mét, Ifjúság útja 11. 4840 ELADÖ számlázással 10 KW-os « db 1-től 35 KW-ig, 220 V. 330 V-os villanymotor, 1,1 KW-os agregátor Csonka-mo­torral. 270 amperos hegesztő dinamó, gumiskocsihoz külső, belső gumik, csapágyak, eme­lők, príma állapotban. Solt­va dkert, Kossuth Lajos u. 14. szám. ________________________________4886 H ETÉNYEGYHÁZA, Vasút ut­cában 2 hold szőlő gyümöl­csös, kúttal, terméssel olcsón eladó. Kecskemét, Reiszmann Sándor utca 4. 4887 2 SZOBÁS családi ház eladó, vétel esetén azonnal beköltöz­hető. Kecskemét, Magyar ut­ca 29. Érdeklődni: szombat és vasárnap egész nap._________4883 KISKECSKEMÉTEN 200 négy­szögöl szőlő eladó. Érdeklőd­ni lehet: Kecskemét, Felső- széktó 16. Sutusfalu mellett, délelőtt vagy vasárnap egész nap. ___________________________4882 P ULIKÖLYKÖK eladók. Ér­deklődni,: Kecskemét, Irinyi utca végén, Kom játi-trafik­ban.__________________________________4881 K EVESET használt hálószoba- és konyhabútor, tűzhely el­adó. Kecskemét, Zsinór utca 50. 4880 ELADÓ azonnal beköltözhető ház, szőlővel részben is. Kecs­kemét, Kőrösihegy 27. szám. 4873 ELADÖ 779 négyszögöl szőlő, a Szeleifaluhoz 5 percre, négyszögölenként 20,— Ft. Ér­deklődni: Kecskemét, Széche- nyi körút 43. sz. 4878 SÜRGŐSEN eladó használt festett hálószobabútor. Érdek­lődni: Kecskemét, Kőrösihegy 103. Daróczi köz végén. Ná- das.__________________________________4877 E LADÓ családi ház, 2 rend­beli lakással, 1240 négyszögöl? szőlővel, földdel, elfoglalható. Kecskemét, Szentistvánváros 20. Fűzfás köz„ váltókezelő őr- ház mögött._______________________4876 ELADÓ másfélszoba, konyha, spejz, fürdőszoba, mellékhe­lyiségekből álló ház. Vétel esetén elfoglalható. Kecske­mét, Székelytelep IL utca 18. 4874 MUNKAGÉPNÉL alkalmas Ja- wa motor, pótkocsi félkész állapotban eladó. Kecskemét, Hunyadiváros, Somogyi Béla út 1._____________________________ 4873 K ISIPARI politúrozott náló- szobabútor eladó. Érdeklődni: délután 4 órától, Kecskemét, Rákóczi út 28- Ül. 3, alatt. ms SÖTÉT hálószobabútor eladó, megtekinthető naponta délután 5 órától. Kecskemét, Csalo- gány utca 5. szám alatt. 4870 ELADÓ bőtejelő gyengefias tehén. F.-Lászlófalva, Hori út 8. szám.,________________4868 E LADÓ új ház, 500 négyszögöl telekkel, melléképülettel, OTP- átvállalással, azonnal beköl­tözhető. Kecskemét, Volkerte- lep 17. utca 2. Ceglédi útról, Vaspálya utcán át._______4864 E LADÓ minden elfogadható áron, központnál rózsakertes családi ház, teljesen beköltöz­hető. Két részben is, leválaszt­ható, külön kijárással, garázs- lehetőséggel, ivóvízzel. Kecs­kemét, Szalvai Mihály körút 26/a. Akácfa utcából nyílik, jobbról második kapu. 4862 * 700 BELTERÜLETEN eladó egy hold 692 négyszögöl szőlő, ki­sebb részletekben is. Kecske­mét. Szentistvánváros 28. Ka­rádi János.______________4863 E LADÓ vaskályha, beépíthető cserépkályha, fürdőkályha, — bojlerral, sezlon, Kékes tele­vízió, szekrény. Kecskemét, Böszörményi utca 1. Mihályék. _________________________4860 E LADÓ NDK konyhabútor új állapotban. Kecskemét, Mar­git utca 8._______________4859 S ÓDER, betontörmelék, kézi­kocsi fúvott gumikkal, lemez­játszó eladó. Kecskemét, Zsi­nór utca 9._____ 4858 M UHARMAG nagyobb meny- nyiségben eladó. Lajosmizse, Dózsa György út 44. Kiss Ju­hász Sándor._____________4856 A SOLTI ÁFÉSZ eladja kifo­gástalan állapotban levő, ZIL tehergépkocsiját. Ar megegye­zés szerint. Érdeklődni lehet Fmsz központjában, Solt, Bé­ke tér 3.________________4853 T RICIKLI eladó. Budapest, L, Mészáros n. 14. Szikvízüzem. ________________________4835 E LADÖ törzskönyvezett. 6 hó­napos, csíkos boxer kan. Kecskemét, Széchenyi krt. és Zó ja utca között új építkezés 4. épület L emelet, Dékány. ________________________20477 7 00 NÉGYSZÖGÖL szőlő eladó kis tételekben is, reszelőgyár mellett. Érdeklődni: Farkas Antal, Kecskemét, Váczi Já­nos utca 8._____________20472 R EXASZTAL kiadó, vagy el­adó. Kecskemét, Sörház u. 14. ________________________20471 S ZÉP kombinált szobabútor eladó. Kecskemét, Arany Já­nos u. 10. Házfelügyelőnél. ________________________20469 B EKÖLTÖZHETŐ kétszobás kertes családi ház eladó Kecskemét. Zsinór utca 35. ________________________20468 E LADÓ 800 négyszögöl gyü­mölcsös, kisebb épülettel Tö­rökfáiban. Érdeklődni szom­bat, vasárnap, Kecskemét, Njrfei ú* #» Bimbó. 30406 MEGBÍZHATÓ bejárónőt fel­veszek. Kecskemét, Mikes ut­ca 6. Ugyanott másfél hold szőlő eladó. _______________4796 K ETTÖSZOBÁS ház, egy hold szőlő, kúttal, kunyhóval és törzskönyvezett puli eladó. Érdeklődni Kecskemét, Jókai utcai italboltban._______________4800 E LADÓ ház Kecskemét Baj- csy-Zsilinszky utca 30.' szám alatt. Érdeklődni Erzsébet kör- út 24., és Czollner tér 10. 4802 KÉTSZOBÁS összkomfortos, új családi ház eladó, beköl­tözhetően. Kecskemét, Kis- kecskemét, Duna utca 23. 4804 UTCAI házrész eladó. Kecske- mét, Zsinór utca 120. 4812 ELADÓ Kecskemét, Vác hegy 179. szám alatt 800 nég ozögöl kert, felszereléssel, több épü­lettel elfoglalható. Érdeklőd­ni: Kecskemét, Ceglédi út 39— 4L __________________________________4811 H ÁZRÉSZ eladó, Kölcsey ut­cában. Érdeklődni: Kecske­mét, Mária utca 15., esti órák­ban, vagy vasárnap._________4808 E LADÓ 5 m-es góré, 2 db 160x130-as új redőnyös, tokos ablak. Kecskemét, Kerkápoly utca 9. sz.__________________4807 3 50-ES Jawa motorkerékpár új állapotban, bejáratva el­adó. Héjjas. Nagykőrös, Ka­sza n. 5.__________________________4788 ELADÓ beköltözhető új össz­komfortos családi ház. Kecs- kemét. Sörház u. 15. 20463 KECSKEMÉT, Bocskai 8. sz. alatt utcai házrész eladó. Azonnal beköltözhető. Érdek­lődni helyszínen délután 1 órától, vasárnap egész nap. 20460 ELADÖ Felsőszéktóban busz­megállóhoz közel l hold 522 négyszögöl szőlő, részletben is. Értekezni Kecskemét, Kádár u. 7. sz. 20447 ELADÓ Szarkásban félhold szőlő épülettel. Érdeklődni Te­het délután 5 óra után. Kecs- kemét, Ma gyár n. 25. 20459 ELADÓ 9 hónapos, vemhes üsző. Kecskemét, Belsőnyír 117. Kiss Györgynél, Benei úton, 6 kilométerre. 20453 ELADÓ egy db mindenórás, egy db gyengefias, bőtejelő tehén és 2 éves üres üsző. Nagykőrösi betonúton 5 kilo­méternél, özv. Acs Sándomé, Kecskemét, Talfája 265. sz. 20451 ELADÖ felújított 150-es Zetka motorkerékpár, vizsgán meg­felelt. Megtekinthető vasárnap Kecskemét, Szolnokihegy 23fo. kis daráló. 20459 ELADÖ Felsőszéktóban 800 négyszögöl szőlő, jó lakással. Kecskemét, Sutusfalu, Széles­köz, Szőke Mihály. _________20458 F ÉL házrész eladó. Kecske­EGY ló után való gumiskocsi és háromnegyed hold gyü­mölcsös kis szőlővel eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Felső- csalános 20., özv. Dakó Mi­hálynénál.________________________20457 ELADÓ Helvécián 1700 négy­szögöl szőlő terméssel, épület­tel. két jó kúttaL Érdeklődni r lehet Kecskemét, X., Sallai Imre u. 11. ______________________20456 E LADÓ beköltözhető sarok házrész. Kecskemét, Belső- Szegedi út 10. Érdeklődni: Sándor Józsefnél, bejárattól első ajtó. 4847 ELADÓ kertes családi ház, vétel esetén beköltözhető. Kecskemét, Alsószéktó VII. ut­ca 2. Szeleifalu. Érdeklődni: a helyszínen. _________4846 E LADÓ Béke garnitúra és kombinált szekrény. Érdeklőd­ni: Kecskemét, Lenin tér. VI. épület, I. emelet, 6.________ 4845 E LADÓ szoba, konyha, kam­rás ház, 400 négyszögöl kert­tel vétel esetén elfoglalható. Kecskemét, Kőrösihegy 22. Barneválon kívül, Benedekné, Kalán Lídia. Érdeklődni: dél­után 3-tól, vasárnap egész nap. ___________________________4838 ELADÓ 2 hold szőlő esetleg egy hold, Miklóstelephez kö­zel, lakássá könnyen átalakít­ható épülettel. Érdeklődni: Pesti IstvánnénáL Kecskemét Kuruc körút 31a. _____________4654 K ŐRÖSIHEGY 64. számú ta­nya, 800 négyszögöl kerttel el­adó. Kecskemét, Munkácsy ut­ca 20._______________________________20466 ÜJ Pannónia motorkerékpár P—10-es eladó. Kecskemét, Csongrádi u. 21.______________20467 E LADÓ Kiskunhalas, Budai Nagy Antal utca 14. számú félház. Érdeklődni lehet szer­dán, szombaton a délelőtti órákban.____________________________4612 403-AS Moszkvics kitűnő álla­potban eladó. Kiskunhalas, megtekinthető kórházban. ________________________________________8776 VADÁSZGÖRÉNYEK patkány- irtásra kaphatók. Szegő László Sükösd, Osttkösd 24. _________4790 E LADÓ beköltözhető központi összkomfortos családi ház. Kecskemét, Kölcsey utca 10. szám.________________________________4799 F ÉLIG kész kis villa sürgő­sen eladó. Kecskemét, Mária köz 78. alatt. A református temetőhöz 400 méter jobbról. _________________________ -_________4801 A LIG használt gyermek sport­kocsi, vasablak és ajtó eladó. Kecskemét, Reiszmann Sán- dor utca 5/a.__________ 4622 E LADÓ Kecskemét, Kőhíd ut­ca 19. számú ház. Egy szoba, konyha, fáskamrá azonnal el­foglalható. Érdeklődni: Kecs­kemét, Ybl Miklós utca 18. alatt. 12—16 óráig, vasárnap egész nap. _______________________4675 V ÁLYOG VETÉSHEZ alkalmas törek eladó, nagy mennyiség­ben. Szelei Pál, Lajosmizse, 6785 ELADÖ nagy tetőteraszom, két­szobás házrész külön kapube­járattal. Kecskemét, Csongrádi út 43. Csengetni villanycsen- gővel.________________________________4625 ELADÓ 3 hold szőlő Ürihegy- ben, holdanként is. Érdeklőd­ni: Kecskemét, Szultán utca 3L _____________________________ 4649 S IMPSON Moped behajtós 6500 kilométerrel, kifogástalan állapotban eladó. Kecskemét, I. Dobó István utca 14. 20428 KÖZPONTBAN részben beköl­tözhető családi ház, sürgősen eladó. Ugyanott paliszander ebédlőszekrények eladók. Ér­deklődni lehet: Kecskemét, Csongrádi utca 14. alatt a helyszínen, UrbánnénáL 20443 ELADÓ szekrények, fotel, asztal, konyhabútor. Kecske­mét, Luther-palota. Bencsikné, kedden, péntek 3—5 óráig. 20445 ELADÓK kedvezményesen, szép hálóbútorok, rekamiék, konyhabútorok, szekrények, sezlon, rekamiégarnitúra. — Kecskemét, Vak Bottyán ut- ca 9. ________________________________4632 K IFOGAST ALAN M. 72-es BMV eladó. Nagykőrös, VUL Ibolya u. 5. Varsányi László­nál. Megtekinthető délután 3 órától. 4680 ELADÖ 700 darab román cse­rép. Kecskemét, Nyíri út 18. Érdeklődni esti órákban. 4761 TOVABBTARTASRA alkalmas bárányok eladók. Kecskemét, Reiszmann Sándor utca 14. ________________________________________6782 C SÓNAKGARAZS úszótestre épített szétszedhető, víkend- háznak használható új álla­potban eladó. Szentes, Arany János 15. Dr. Sándor Béla. 6777 ELADÓ Danuvia Csepel mo­torkerékpár, alig használt. Kőrös Sándor géplakatos és rézműves. Kecskemét, Jókai u. 35. sz. 20427 VILLATELEK eladó Hunyadi­városban, a Rózsa Ferenc ut­cában. Érdeklődni Kecskemét, Tölgyesi u. 1. (Muszáj). 2043* 600-AS Zasztava eladó. Kecs- kemét. Béke fasor 36. 4644 ELADÓ sötét hálóbútor. Kecs- kemét, Ifjúság ti. 5. _________4458 R EKAMIÉ, fotel, szék, garni­túra, fotelágy, ágybetét, sezlon fizetési kedvezménnyel kapha­tó. Kecskemét, Rákóczi út 2. 4143 KECSKEMÉTI piac mellett, Er- dőssy Imre utca 6. számú ház eladó. Érdeklődni: reggel 7— 9-ig. délután 5—7-ig. _________4378 E GY és negyed hold jó ter­mő gyümölcsös szőlő családi házzal, melléképületekkel el­adó. Kecskemét, Alsóménte­lek 51. Tóth Ferencné, 30351 KERESEK szabad rendelkezé­sű, 2 szobás vagy nagyméretű egyszobás, konyhás lakást költségmegtérítéssel. Kecske­mét, Magyar utca 43. Németh János.__________________________4804 F ELSŐFOKÚ tervgazdasagi, számviteli képesítéssel vezető munkakörben állást változtat­nék. Leveleket „20 éves gya­korlattal 23 622” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek._______________________________4888 ELCSERÉLEM egy szobai konyhás lakásom hasonlóért költségmegtérítéssel. Érdeklőd­ni: Kecskemét Horváth Cirill utcában, használt cipőboltban. __________________________48Y5 E LCSERÉLEM budapesti két- szoba összkomfortos örökla­kásom kecskeméti házért, házrészért, vagy kifizetett szövetkezeti lakásért. Levele­ket ,,Belterületen” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdető­be. ______________________________4871 RAKTÁRHELYISÉG kiadó. — Kecskemét, Kalap u. 2. 20474 SZÖLÖMUNKAST, felesbérlőt keresek október 1-től, jó ke­resettel, 3 hold gyümölcsös szőlőmbe. Családosok előny­ben. Munkaképes nyugdíjas család is jelentkezhet. Levele­ket uJó megélhetés 23 571” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. ______________4810 E GY fiút, vagy leányt fod­rász tanulónak felveszek. Kecs­kemét, Joó Mária u. 19. sz. _______________________________________20448 BÚTOROZOTT* szoba 2 "férfi részére kiadó. Kecskemét, Ma­gyar utca 43.___________________4847 K ÖLTSÉGMEGTÉRlTÉS S EL lakást keresek. Kecskemét* Epreskert utca 41._____________4843 VÁLLALATOK, termelőszövet­kezetek. magánosok figyelem. Drótháló készítését bérmunká­ban vállalom, hozott anyag­ból. Horváth Mátyásné, Laki­telek, Kossuth út 20. szám. ________ 20435 E LCSERÉLNÉM szabadkai há­zamat hazaiért. Kiss Gyuláné, Baja. Kunfi u. 2.____________4682 V EGYTISZTÍTÓ üzletemet megnyitottam, kérem szíves pártfogásukat, tisztelettel Mül­ler Jánosné, Kecskemét, Tal­fái köz 48.___________ 20454 M ENYASSZONYI ruhakölcs^n- zés, új készletből, termetre alakítva, 300,— Ft-tói. Kecs­kemét, Ceglédi út 29. Barne­vál mellett.____________________ 20412 K ÜLÖN bejáratú, nagyméretű szoba, több személy részére kiadó. Kecskemét, Kőrösihegy 129. L Konzervgyárhoz 5 perc­re.____________________________________4752 G YERMEKGONDOZÁST válla­lok. Kecskemét, László Ká­roly utca 11. ___________________6781 FIÜT szabótanulónak felvesz Kolozsváry György szabómes­ter, Kecskemét, Bánk bán u. 2/su mét, Epresben Wce 44 «44 Dózsa György út 7» / /

Next

/
Oldalképek
Tartalom