Petőfi Népe, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-19 / 139. szám
fl kommunista és munkáspártok tanácskozásának fődokumentuma (Folytatás a 6. oldalról.) utóbbi idők eseményei is bizonyították — a forradalmi harc, az egész demokratikus, imperialistaellenes mozgalom fő mozgató ereje a munkásosztály. A jelenlegi időszakot az jellemzi, hogy a munkásosztály, a széles dolgozó tömegek fokozódó harcot folytatnak nemcsak gazdasági helyzetük megjavításáért, hanem politikai követeléseik teljesítéséért is. A saját létfontosságú érdekeiket védelmező dolgozók egyidejűleg a demokratikus szabadságjogokért és a szociális jogokért is harcolnak. Követeléseik mindinkább közvetlenül a monopoltőke uralmi rendszerét, politikai hatalmát veszik célba. Az utóbbi idők osztályütközetei csapást mértek a neokapitalizmus és a reformizmus hívei által terjesztett illúziókra, s újult erővel igazolták a marxizmus— leninizmus alaptételeit. A radikális demokratikus átalakulások, amelyeket a monopóliumok, s azok gazdasági uralma és politikai hatalma ellen vívott harc eredményez majd, elő fogják segíteni, hogy még szélesebb tömegek ismerjék fel a szocializmus szükségszerűségét. A kialakult új helyzetben még nyilvánvalóbb lett, hogy szükség van a munkásosztály egységére. A reformista koncepciók válságát megerősítik a tények, a munkásmozgalom harci tapasztalatai, az opportunizmus határozott bírálatával egyetemben, ami válozat- lanul feladata a kommunista és munkáspártoknak. A szociáldemokrácia soraiban differenciálódás megy végbe, s ez a vezetőségben is tükröződik. A szociáldemokraták egyes vezérei a monopoltőke, a kapitalizmus védelmére keltek. Mások hajlanak arra, hogy tekintetbe vegyék a dolgozó tömegek követeléseit, gazdasági és szociális téren, a békéért és a haladásért vívott harc kérdésében. A kommunisták döntő jelentőséget tulajdonítanak a munkásosztály egységének, s a szocialistákkal és a szociáldemokratákkal való együttműködés mellett foglalnak állást, hogy haladó demokratikus rendszert teremtsenek meg ma, és felépítsék a szocialista társadalmat a jövőben. For'ns szerepet játszanak a monopóliumok elleni har ban a szakszervezetek, a dolgozók legszélesebb tömegszervezetei. Szerepük még nagyobb lehetne, ha a kapitalista világban a szakszervezeti mozgalom nem lenne szétforgácsolt. Annak ellenére, hogy egyes vezérek mesterséges akadályokat gördítenek a különféle irányzatú szakszervezetek nemzeti, és nemzetközi akcióegységének útjába, az utóbbi években fokozódott a szakszervezeti mozgalom ilyen egységre váló törekvése. A munkásosztály valamennyi pártjának és szakszervezetének akcióegységét célzó kommunista irányvonal fokozódó támogatásra talál. Az egység irányvonala növeli a munkásmozgalom lehetőségeit az imperialistaellenes harcban, lehetővé teszi, hogy bevonják ebbe a harcba a proletariátusnak azt a részét, amely mind ez ideig szervezetlen vagy a burzsoá pártokat követi. A kommunisták úgy fogják tökéletesíteni politikai és ideológiai tevékenységüket, hogy megvalósuljon a munkásosztály egysége. A monopoltőke uralma, az hogy a monopolista ál lám „mezőgazdasági programokat” hajt végre, a kis- és középparasztság mind nagyobb részének elnyomo- rodisát idézi elő. Az utóbbi időben ez a parasztság fokozódó ellenállást tanúsít ezekkel az intézkedésekkel szemben, tömeges megmozdulásokra vállalkozik, amelyeket a városi dolgozók is támogatnak. A munkások és parasztok szövetségének erősítése — a monopóliumok és hatalmuk ellen vívott sikeres harc egyik alapvető feltétele. A lakosság középrétegeinek széles tömegei annak ellenére, hogy soraikban nincs egység és e rétegek különösen fogékonyak a burzsoá ideológia iránt, síkraszáll- nak érdekeik védelmében, bekapcsolódnak az általános demokratikus követelésekért vívott harcba. Egyre inkább növekszik közöttük az a felismerés, hogy a munkásosztállyal való közös akciók létfontosságúak. Korunkban, amikor a tudomány közvetlen termelőerővé válik, az értelmiség mindinkább a bérmunkások sorába kerül. Társadalmi érdekei összefonódnak a munkásosztály érdekeivel, alkotó törekvései a monopolista tulajdonosok érdekeibe ütköznek, akik számára mindennél fontosabb a profit. Noha lényegbe vágó különbség mutatkozik az értelmiség különféle csoportjainak helyzetében, mégis az értelmiségnek mind nagyobb része kerül konfliktusba a monopóliumokkal, és a kormányok imperialista politikájával. A burzsoá ideológia válsága és a szocializmus vonzereje elősegíti, hogy az értelmiség az imperialistaellenes harc útjára lépjen. A közélet fontos tényezőjévé vált Nyugat-Európában, Amerikában, Japánban, Törökországban és más országokban az if júság egyre nagyobb része, és fokozódó politikai aktivitása. Az ifjúság megmozdulásai a jelenlegi burzsoá társadalom mély válságát tükrözik. A dolgozó — s mindenekelőtt a munkásifjúság, amely szuperkizsákmányolásnak van kitéve, és a kapitalizmus körülményei között semmilyen távlatot sem lát maga előtt, egyre tevékenyebben kapcsolódik be az osztályharcba, belép a szakszerveztekbe, a kommunista és más demokratikus szervezetekbe. A vietnami nép harcától és az imperializmus ellen vívott hősi harc más példáitól lelkesítve, mind több fiatal vesz részt a nagyszabású népi megmozdulásokban az imperializmus ellen, a demokráciáért, a békéért és a szocializmusért. . A kommunisták nagyra becsülik az ifjúsági mozgalom fellendülését, s aktívan részt vesznek benne. Az ifjúság előtt csakis a munkásmozgalommal és kommunista élcsapatával való szoros kapcsolat nyithat valóban forradalmi kapcsolatokat. Korunk fontos jellegzetessége a nők tömeges részvétele az osztályharcban, az antiimperialista mozgalomban, és a békéért folyó harcban. A dolgozó nők követelik, hogy vessenek véget mindenfajta megkülönböztetésnek munkájuk bérezésében, követelik a teljes egyenjogúságot az állampolgári jogok tekintetében, intézkedéseket követelnek az anyaság védelmére stb. A kommunista pártok, amelyeknek tevékenységében egyenlő jogokkal vesznek részt a nők, határozottan támogatják követeléseiket, és a nők egyenjogúsítását az általános demokratikus mozgalom fontos elemének tekintik. A szocialista országokban biztosítva van a nők teljes egyenjogúsága, és ezeknek az országoknak a példája komoly vonzerővel bír a kapitalista világban élő nők harca szempontjából. A társadalmi ellentmondások erőteljes éleződésének eredményeképpen sok kapitalista országban nyílt meg a lehetőség a forradalmi munkásmozgalom monopóliumellenes és imperialistaellenes alapon nyugvó szövetségére a hívők széles tömegeivel. Egyes országokban növekszik a kommunisták együttműködése, és gyarapodnak közös akcióik a katolikusok, valamint más val- lásúak széles demokratikus tömegeivel; nagyon időszerűvé vált a párbeszéd ezen erők között olyan kérdésekben, mint a háború és béke, kapitalizn. j és szocializmus, neokolonializmus és a fejlődd országok, rendkívül időszerűek az imperializmus ellen, a demokráciáért és a szocializmusért folytatott közös akciók. Az egységes monopóliumellenes és imperialistaellenes akciók során kedvező feltételek teremtődnek minden demokratikus áramlatnak olyan politikai szövetségben való egyesülésre, amely képes arra. hogy döntően korlátozza a monopóliumoknak az ország gazdasági életében játszó szerepét, véget vessen a nagytőke hatalmának, és a szocializmusért vívott harc folytatásához a legkedvezőbb feltételeket biztosító alapvető politikai és gazdasági átalakulásokat valósítson meg. Ennek a demokratikus szövetségnek alapvető ereje a munkásosztály. A kommunisták a parlamenti tevékenység minden lehetőségét felhasználják, de hangsúlyozzák, hogy a demokráciáért és a szocializmusért vívott harcban a munkásosztály és minden dolgozó tömegmozgalmának kibontakozása a döntő mozzanat. Az elmúlt évtized során tovább növekedett az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek imperialistaellenes mozgalmának szerepe a forradalmi világfolyamatban. Egyes országokban ez a mozgalom antikapitalista tartalmat nyer. Ázsia és Afrika sok országában a nemzeti-felszabadító mozgalom új szakaszába lépett. Ezeken a földrészeken nagy számú nemzeti állam jött létre, ami lényegesen módosította a világ politikai szerkezetét, s közrejátszott abban, hogy az imperializmus rovására változtak meg az erőviszonyok. Majdnem teljesen megszűntek a régi gyarmatbirodalmak. Afrika jövőjére, és a béke ügyére nézve nagy jelentősége van Afrika déli részének — a gyarmati uralom egyik utolsó övezete felszabadításának. Angola, Mocambique, Portugál-Guinea Zimbabwe, Namibia és Dél- Afrika népeinek fegyveres harca súlyos csapásokat mér az imperializmus által támogatott fasiszta és fajüldöző rendszerekre, s új nagy győzelmek távlatát nyitja meg az afrikai forradalom előtt. A világimperializmus ellen folytatott harcban kiemelkedő szerepet játszik az arab felszabadító mozgalom, amely pozitív hatást gyakorol a Közel-Keleten és Afrikában az imperializmus és a neokolonializmus ellen harcoló egész mozgalomra. Számos fiatal államban megnövekedett a munkás- osztály társadalmi szerepe és politikai aktivitása. Növekszik az ázsiai és afrikai országok fiatal proletariátusa, valamint a szociálista országok és a kapitalista országok munkásosztálya között fennálló internacionalista kapcsolatok jelentősége. Nagy forradalmi lehetőségei vannak a dolgozó parasztságnak. A dolgozó parasztság aktívan részt vesz az imperializmus ellen, a népek nemzeti felszabadításáért vívott harcban. Ázsia és Afrika független államainak többségében a politikai függetlenség, s szuverénitás megszilárdításának és védelmének feladatai mellett a társadalmi fejlődés egyik központi problémája lett a gazdasági elmaradottság leküzdése, a saját ipart is magában foglaló független nemzetgazdaság létrehozása, és a nép életszínvonalának emelése. Ezeknek a problémáknak a megoldása feltételezi a mélyreható társadalmi-gazdasági átalakulásokat, demokratikus agrárreformok végrehajtását a dolgozó parasztság érdekében és részvételével, továbbá az idejét múlt feudális és prefeudális viszonyok megsemmisítését, a külföldi monopóliumok túlsúlyának megszüntetését, a társadalmi és politikai élet, valamint az államapparátus radikális demokratizálását, a nemzeti kultúra újjászületését és haladó hagyományainak fejlesztését, a forradalmi pártok megerősítését és ilyen pártok létrehozását ott, ahol eddig még nem léteztek. Ezek egyúttal belső társadalmi összeütközéseket is kiváltanak. Ázsia és Afrika független államai számára nagy jelentősége van a szocialista országokkal való baráti viszony és hatékony együttműködés megteremtésének. Korunk forradalmi feltételeinek hatására sajátos formái jöttek létre a felszabadult országok haladó társadalmi fejlődésének, megnövekedett a forradalmidemokratikus erők szerepe. Néhány fiatal állam nem kapitalista útra lépett. A szocialista orientáció utat tör magának ezekben az országokban, leküzdi a nagy nehézségeket és kiállja a megpróbáltatásokat. Ezek az államok elszánt harcot folytatnak az imperializmus és a neokolonializmus ellen. Azok az országok viszont, amelyek kapitalista útra léptek, nem voltak képesek arra, hogy akár egyet is megoldjanak alapvető problémáik közül. A belső reakció ezekben az országokban a nép növekvő elégedetlenségébe ütközve, az imperializmus támogatásával támadást indít a demokratikus szabadságjogok ellen, sok esetben pedig kegyetlenül elnyomja a tömegek demokratikus és hazafias mozgalmát. Kiváltképpen ellenséges az imperializmus a haladó rendszerű országokkal szemben. Az imperialisták igyekeznek letéríteni ezeket a országokat a maguk választotta útról, szétzülleszteni politikai pártjaikat, saját befolyásuk alá rendelni felvilágosító és kulturális inintézményeiket, tömegtájékoztatási eszközeiket, megszervezik ott ellenforradalmi ügynökhálózatukat és támogatják az államapparátus és a fegyveres erők reakciós elemeit. A nemzeti fejlődés és a társadalmi haladás feladatainak megoldása, a neokolonialista mesterkedések hatékony visszautasításának útja a néptömegek mozgósításában, a proletariátus, a parasztság szerepének fokozásában, a dolgozó ifjúság, a diákság, az értelmiség, a városi középrétegek, a hadsereg-éli demokratikus körök, valamennyi hazafias haladó erő tömörítésében rejlik. A kommunista és munkáspártok eme erők tömörítése r llett szállnak síkra. A kon munisták népeik szabadságát, nemzeti függetlenségét és szocialista jövőjét védelmezik, ők a tudományos szocializmuus eszméinek hordozói, a nemzeti felszabadító mozgalom élharcosai. Ennek a mozgalomnak az érdekei, a közelmúltban felszabadult országok népei társadalmi fejlődésének érdekei megkövetelik a kommunista pártok és a többi haladó és hazafias erő szoros együttműködését. Latin-Amerika országainak többsége a múlt század elején kivívta az állami függetlenséget. Egészüket tekintve, a kapitalista fejlődés meglehetősen hosszú útját járták be, s kialakult, harcban növekszik és erősödik a nagy létszámú városi és falusi proletariátus; gyakorlatilag valamennyi országban működik kommunista párt. E népek közül egyesek még a gyarmati uralom ellen harcolnak. A valódi nemzeti szuverenitásért és a gazdasági függetlenségért folytatott harc összefonódik a kapitalista kizsákmányolás és mindenekelőtt a külföldi és helyi monopóliumok, és az oligarchák ellen vívott éles osztályharccal. Sok országban fennmaradtak a feudális maradványok, és föld nélküli parasztok nagy tömegei élnek. Folyik a harc a demokratikus követelésekért és a zsarnoki diktatúrák' ellen, amelyek rendkívül negatív tényezőként jelentkeznek a kontinens történelmi fejlődésében. A kubai forradalom átszakította La tin-A meri kában az imperialista elnyomás láncát, s az amerikai kontinens első szocialista államának megalakulására vezetett. Ez történelmi fordulat volt, s a forradalmi mozgalom új korszakát nyitotta meg. , A proletariátus, a kommunista és munkáspártok egyre fontosabb szerepet játszanak Latin-Amerika imperialistaellenes mozgalmában. Az imperializmus és a belső reakció agresszivitása ellen fellépő népi mozgalom előrehalad Latin-Amerikában. A harcban fokozódik a munkásosztály harcképessége, a parasztság öntudatra ébred, felkelnek a falusi tümegek. A proletariátussal szövetségben lépnek fel a széles népi tömegek, a diákok, a haladó értelmiség, a városi lakosság középrétegeinek nagy létszámú csoportjai. A kizsákmányolás, a széles tömegek nyomora és az imperialista iga ellen vívott harc fellendülése arra vezet, hogy a haladó törekvések a progresszív egyházi körökben is visszhangra találnak. Néhány ország fegyveres erőinek kötelékébe hazafias és demokratikus irányzatok fejlődnek ki. Az antiimperialista harc perspektívái szempontjából elsőrendűen fontos a szocialista rendszer, s a munkás és a nemzeti-felszabadító mozgalmak szövetségének megerősödése. III. A jelenkori társadalmi-politikai világhelyzet lehetővé teszi, hogy az imperializmus elleni harcot új szintre emeljék. Ez sürgősen konkrét és gyakorlati intézkedéseket és akciókat követel meg valamennyi kontinensen, hogy világos perspektívát mutassunk a demokratikus és haladó erőknek. Az értekezleten képviselt kommunista és munkáspártok, történelmi felelősségük tudatában egységes akciókra szólítják fel a világ összes kommunistáját, az imperializmus minden ellenségét, mindazokat, akik készek harcolni a békéért, a szabadságért és haladásért. Az akcióegység elsőrendű célja — a hősies vietnami nép sokoldalú támogatása. Ahhoz, hogy a győzelmet közelebb hozzuk, szükség van a szocialista rendszer valamennyi államának összehangolt lépéseire, valamennyi kommunista és munkáspárt, valamennyi haladó párt és demokratikus tömegszervezet, valamint az összes szabadságszerető és békeszerető erő közös erőfeszítésére. Az értekezlet üdvözli a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának létrehozását, mint a vietnami nép hősi felszabadító harcának fontos szakaszát. Az értekezlet harcot hirdet a párizsi tárgyalások sikeréért, amely teljes mértékben lehetséges a Dél-vietngmi Nemzeti Felszabadítási Front által javasolt tíz pont alapján. Az imperialistaellenes erők akcióegységének alapvető láncszeme marad az a harc, amelyet a háborús veszélyr, a népeket továbbra is tömegpusztítással fenyegető termonukleáris világháború veszélye ellen a világbékéért vívnak. A béke védelmének elengedhetetlen feltétele a harc azért, hogy rákényszerítsék az imperialistákra a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élését, ami megköveteli minden — kis vagy nagy — állam szuverenitásának, egyenjogúsága, területi sérthetetlensége elveinek tiszteletben tartását, a más államok belügyeibe való be nem avatkozást, minden nép azon jogának tiszteletben tartását, hogy szabadon válassza meg saját társadalmi-gazdasági és politikai rendszerét, valamint a megoldatlan nemzetközi kérdések politikai úton, tárgyalások útján történő megoldását (Folytatás a 8, oldalon.1
