Petőfi Népe, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-15 / 136. szám
A BNV után KÖZLEMÉNY MUNKAALKALOM legyében A vásárlás ma már nem kis fejtörést okoz. hiszen ugyanazon cikkféleség más kivitele, változata lelhető a boltok polcain. Modern forma. új anyag, tetszetősebb színösszeállítás, praktikusság és nem utolsósorban az árdifferenciák. Az áru eladásra vár. a vevő vásárolni akar! A növekvő igény kielégítése. a korszerű technikai újdonság és a fejlődő kereskedelem mindez együtt jelentkezik a BIK kezdeményezésében a színvonalas árubemutatókon, A Bács-Kiskun megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat — a BIK — a kecskeméti árubemutató után sorban rendezi a kiállításait a Videotonnal, a Műszaki Nagykereskedelmi Vállalattal közösen a megye városaiban. Tekintse meg — szól a felhívás és érdemes megtekinteni! A BIK szakelőadója Fekete Károly így kommentálja a kezdeményezést. — Egyetlen törekvésünk, hogy vevőink igényét kielégítsük. hogy elégedettek legyenek üzleteinkben vásárolt árukkal. A gyárak segítségével, a termékbemutató sokszínűségével bizonyítjuk. hogy a BIK szak- üzleteiben a legkorszerűbb termék a Budapesti Nemzetközi Vásáron díjat nyert áru is kapható. Az új mechanizmus a gazdasági élet minden területén érezteti kedvező hatását. Az ipar igyekszik korszerű terméket előállítani, a kereskedelem törekszik korszerűen kereskedni. Ezt tesszük mi is. A Videoton a legszebb és legkorszerűbb termékeit hozta el megyénkbe —. mondja Fekete Károly — teljesen a BNV kiállítási szintjén. A látottak mind kaphatók a villamossági szaküzletekben Kecskeméttől Kalocsáig, Kalocsától Bajáig. Áruljuk a legjobb termékeket, a Budapesti Nemzetközi Vásáron díjat nyert LIDÚ einvezésű három hullámsáv vételére alkalmas táskarádiót. Ott áll az fizietek polcain a szép kivitelű és a könyvespolc- rendszerek ideális készüléke, a R 4901-es asztali rádiókészülék, a hordozható kivitelű MOBILITTE tv. Szaküzleteinkben továbbra is sláger a SZTÁR típusú tv-készülék. E típusnak előnye, hogy lehetővé teszi a színes vételi egység utólagos beépítését. A Videoton gyár szakemberei készséggel állnak a vásárolni szándékozók rendelkezésére. Itt a nyár. jön a kirándulások időszaka. A BIK felkészülve varia vevőit. GYÁSZHtR Fájdalommal tudatjuk, hogy' szeretett lérjem, édesapánk, nagyapánk és dédnagyapa id. Virág Ferenc Kecskemét, Zsinór utca 52. sz. alatti lakos életének 79. évében elhunyt. Temetése f. hó 16-án fél 3 órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. Gyászoló család. 20370 ORSZÁGJÁRÁSRA, KIRÁNDULÁSRA autóbuszigényét sürgősen jelentse be kecskeméti 21-41 telefonon. Több mint félmillió értékben szereztek be kempingfelszereléseket. Minden sport- és játéküzletben kapható a tetszetős és strapabíró két- és több személyes sátor. A többszínű WEEKEND II. sátor olcsóságával nyerte meg a kalocsai vásárlókat, amely a kispénzű turistának is elérhető. Vége ugyan a fűtési idénynek, de azok. akik a jövő télre gondolnak, már most tájékozódhatnak az árubemutatón. A MEKA- LOR fűtőkészülékek sokaságával ismerkedhet a látogató. Érdemes megtekinteni, tekintse rrjeg — vezet végig a kiállításon a szakember. Megjelent a piacon a cserépburkolatú olajkályha mellett az idei szezon slágere. a korszerű olajtüzelésű fürdószobakályha. Tetszetős kivitel, tetszetős forma, és praktikusság! Egyszerre kettős feladatot lát el, felmelegíti a fürdővizet, és egyben befűti a fürdőszobát. Nincs szükség még egy fűtőtestre. Az üzletekben az áru várja a vevőt. A BIK szakelőadójától. Fekete elvtárstól kapott tájékoztató valódiságáról meggyőződhetett a kalocsai, kecskeméti vásárló egyaránt. A kiállítást, az árubemutatót érdemes megtekinteni! A ma technika-forradalmában a korszerű, műszaki termékek között sokszor nehéz eligazodni a vásárlónak. de a jó kereskedelem törekszik a fogyasztót, a vásárlót átsegíteni e nehézségeken. A BIK kezdeményezése elismerést váltott ki. az árubemutatón megjelent érdeklődőkből. a majdani vevőkből. 4486 Ipari tanulókat beiskolázunk Kőműves, ács, parkettás, műköves fehermunka, hidegburkoló szakmákra. Kollégiumi elhelyezésről, teljes ellátásról. munkaruháról. bakancsról gondoskodunk. ÖSZTÖNDÍJAT FIZETÜNK. Jelentkezés személyesen, vagy levélben a 43. sz. Állami Építőipari Vállalat szakoktatási csoportjánál, Budapest, XI.j Dombóvári út 19. sz. 3940 A Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat bajai üzemvezetősége közH fogyasztóival, hogy az üzemvezetőség új irodaépülete elkészült. Ezért kéri a fogyasztókat, hogy az áramszolgáltatással kapcsolatos kérelmekkel, panaszokkal vagy bejelentésekkel 1969. Július 1-től a Baja, Bajcsy-Zsilinszky u. 6. sz, alatti irodahelyiségünkben keressenek fel. (Gázgyár mellett.) Telefon: 60. 507. 4364 Fekete, horganyzott és műanyag bevonatú gépfonatok, tüskéshuzal, kotozoés feszítőhuzalok TELJES VÁLASZTÉKÁT TALÄLJA A FŐVÁROSI VAS- ÉS EDÉNYBOLT VÁLLALAT SZAKÜZLETEIBEN. 4396 4 ÓRÁS munkaidővel takarítót felveszünk. Országos Takarék- pénztár, Kecskemét, Szabadság tér l,a. 4438 HÚSIPARI szakmunkásokat és segédmunkásokat sürgősen felveszünk. Duna—Tisza közi Mg. Kísérleti Intézet, Húsüzeme, Kecskemét, Parasztfőiskola. 4532 KÖZGAZDASÁGI technikumot végzett női munkaerőt, fiók- adininisztrátori munkára felveszünk. Munkahely: Mohács, Baja. Leveleket kérjük. Órások Szövetkezete, Budapest, VI., Lenin krt. 61. Könyvelés címére küldeni. 1546 A MAGYAR Állami Pincegazdaság Alföldi üzeme Kecskemét gyakorlott gépírónöt keres felvételre. Jelentkezni lehet az üzem munkaügyi osztályán (Katona József tér 2.) 4549 FELVÉTELRE keresünk: villany, víz, központi fűtésszerelőket és betanított segédmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Bácska Ktsz Jánoshalma. 4550 a dél-magyarországi Áramszolgáltató vállalat Kecskeméti Üzemvezetősége felvesz gépelni tudó adminisztrátort, valamint ipari tanulóknak pótfelvételt hirdet. Jelentkezés : Kecskemét, Csongrádi út 26. 4569 A KECSKEMÉTI Ingatlankezelő Vállalat felvételre keres érettségivel rendelkező házkezelőt, házfelügyelőket, lakás nélkül, továbbá épitöipari szak- és segédmunkásokat és könnyű fizikai munkára diákokat. Bérezés megegyezéssel. Julius 1-től 44 őrás munkahét. Jelentkezés Kecskemét, Relsz- mann Sándor utca 20. 4571 A tolna megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali felvételre keres szekszárdi munkahelyre épületlakatos szakmunkásokat. Fizetés teljesit- ménybérben, vállalatunk heti 41 órás munkaidőrenddei dolgozik. Jelentkezni lehet a vállalat központjában, SZTK- csoportnál, Szekszárd, Tarcsay v- u- 4553 PÁLYÁZATOT hirdetünk belső műszaki ellenőri munkakörre azonnali belépéssel. Feltétel: műszaki egyetemi végzettség, 5 éves gyakorlat, vagy építőipari technikum és köz- gazdasági ismeret, 10 éves gyakorlattal. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. KPM, Közúti Igazgatóság Kecskemét, Bocskai u. 5. 4554 GYORS- és gépírónőt keresünk. Jelentkezés TÜZÉP Vállalat áruforgalmi osztály, Kecskemét, Nagykőrösi utca 32. 4580 FÉRFI és női segédmunkásokat, portásokat, silókezelő segédraktárosokat, lisztcsomagoláshoz délutáni 4 órás foglalkoztatással női munkaerőket azonnal felveszünk. Jelentkezés Kecskeméti Villanymalom, Vasút U. 2. SZ. 20354 NŐI segédmunkásokat, valamint takarítónőt felveszünk. 44 órás munkahét. Jelentkezés: Kecskeméti Ezermester Ktsz, Bem u. 22. sz. (Víztoronnyal szemben) reggel 6—14 óráig. 4481 VILLANYSZERELŐ és vasipari segédmunkásokat állandó munkára felveszünk. Továbbá munkakönywel rendelkező fiatalkorú fiúkat is nyári időszakra. 44 órás munkahét. Jelentkezés : Kecskeméti Ezermester Ktsz Bem u. 22. (Víztoronnyal szemben), reggel 6— 14 óráig. 4482 A BAJAI Micsurin Tsz épftő- brlgádja jó kereseti lehetőség mellett felvesz kőműveseket és segédmunkásokat. Jelentkezés a tsz-irodában. Baja, Dózsa György út 173. szám aIatt* 4366 AZ ORGOVÁNYI Sallal Mg. Tsz állattenyésztési munkakörben jártas legalább technikumi végzettséggel rendelkező — állattenyésztőt keres azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. 4443 GÉPÍRÓNŐKET felvesz aBács- Klskun megyei Beruházási Vállalat, Jelentkezés helye: Kecskemét, Megyei Tanács épülete II. em. 50. 4337 KÖZGAZDASÁGI érettségivel rendelkező dolgozókat, gép- és gyorsírókat felveszünk. Jelentkezés helye: Vízmű Vállalat, Kecskemét, Izsáki út 13. Munkaügyi osztály. 4401 PROGRAMOSOKAT GEK-liez, gépírókat és diszpécsereket felveszünk. Jelentkezés Szerszám- és Gépclemgyárak Kecskeméti Gyáregysége munkaügyi osztályán, Izsáki út 10. 4392 VILLANYSZERELŐ, vízvezetékszerelő, lakatos, eszterg lyos szakmunkásokat, valamint férfi és női segédmunkásokat felveszünk. Vízmű Vállalat, Kecskemét, Izsáki út 13. Munkaügyi osztály. 4400 . Hirdessen a Petőfi 1\épében! Balatoni telektulajdonosok, ügyelem 1 Kőröshegyi, balatonszentgyörgyi, dióskáli. kóthelyi. pacsai, zalaszentmihálvi téglagyáraktól helyi átvétellel különféle téglák művi áron megvásárolhatók telepeinken: KECSKEMÉTI TÜZÉP Kecskéméi, Kiskunfélegyháza, K u nszentmf klós, Solt, Kiskörös, Lajosmizse. Bácsalmás, Baja, Kalocsa, Kiskunhalas, Szabadszállás, Kecel, ■V ÉRETTSÉGIZETT, gépírni tudó női munkaerőt keresünk felvételre, adminisztratív munkakörbe. Jelentkezés: 9. sz. AKÖV személyzeti és munkaügyi osztályán, Kecskemét, Csáktornyái utca 4—6. sz. 4470 KÖZGAZDASÁGI egyetemi végzettséggel, vagy mérlegképes szakvizsgával rendelkező belső ellenőrt, valamint vállalati jogászt keresünk. Észak- Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat, Kecskemét, Izsáki út 13. Jelentkezés írásban. 4399 A 9. sz. AKÖV felvételre keres vidéki szolgálati telepekre gépkocsivezetőket. Kecskeméti telephelyre zetorvezetőket és a kecskeméti műszaki telepre segédmunkásokat, jelentkezés a vállalat személyzeti és munkaügyi osztályán. Kecskemét, Csáktornyái utca 4—6. 3236 LAKATOS szakmunkást karbantartó munkakörbe felvesz a Kecskeméti Hütőház. 4484 PÁLYÁZATOT hirdetünk — számviteli vezetői állás betöltésére. Mérlegképes gyakorlattal rendelkezők küldjék be pályázatukat előző működési terület megjelöléssel, rövid önéletrajz csatolásával „Kecskeméten 23 299’* jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérünk. 4494 FIATALOK gyertek dolgozni a nyári szünidőben a Kecskeméti Konzervgyárba. Jelentkezhetnek azok a fiatalok, akik az általános iskola VII. osztályát már elvégezték. Jelentkezés a gyár 1-es telepén. Kecskemét, Szolnoki út 35. Munkaügyi osztály. 4507 Áruforgalmi előadót, — gyors- és gépírót állandó munkára, azonnali belépéssel keresünk. Fizetés megegyezés szerint. Bács—Szolnok megyei Vas és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat Kecskemét, Halasi út 12. Jelentkezés a vállalat személyzeti, munkaügyi csoportjánál. 45GB FELVESZÜNK azonnali belépésre gépipari technikumi végzettséggel rendelkező jelentkezőket művelettervező, programozó és munkaszámvezető munkakörbe. Felveszünk lakatos, hegesztő és marós szakmunkásokat, betanított munkásokat és segédmunkásokat» Jó kereseti lehetőség! Kéthetenként szabad szombat! Kedvezményes vasúti utazás a családtagok részére is. Jelentkezés : Ganz-MAVAG Kiskun- halasi Gyára, Kiskunhalas, Szénás a. 5, Munkaügyi osztály* 4311 8 ÓRÁS elfoglaltsággal takarítónőt felveszünk. Jelentkezés: Kecskemét, Megyei Tanács, Gondnokságán. 4439 KÉPESÍTETT fuvarlevél fe- lülvizsgálót azonnali felvételre keresünk, vállalatunk központjába. Kecskemét, TÜZÉP Vállalat, Szállítási Osztály. Nagykőrösi utca 32—34. sz. 4469 BUDAPESTI Fűszer- és Édesség Nagykereskedelmi vállalat különböző telephelyeire keres férfi fizikai dolgozókat szálht- mánykísérői és raktári munkakörbe. Munkásszállás van, utazási kedvezményt biztosítunk. Jelentkezés: Budapest, VII., Dohány u. 40. Munkaügy. (Szombat kivételével.) 4126 GYAKORLATTAL. rendelkező víz-gázszerelő szakmunkásokat felveszünk, esetenként vidéki munkára is. Jelentkezés: Kecskeméti Ezermester Ktsz, Bem u. 22. (Víztoronnyal szemben) reggel $—14 óráig, 3716 ÉPÜLETLAKATOS, vasszerkezeti lakatos, szerelő szak-, betanított és segédmunkásokat felveszünk — nőket is, budapesti és vidéki változó munkahelyre. Megfelelő gyakorlat után külföldi szerelésre is — S napos, 44 órás munkahét. Bérezés: teljesítménybér korlá tozás nélkül. Vidéki munkahelyi pótlékot fizetünk. Szállásköltséget és hazautazási költséget térítünk. Jelentkezés: „Fémmunkás’» Vállalat Szerelési Üzem, Budapest, XIII., Vágó Béla u. 11. (Volt Lomb «4 3139