Petőfi Népe, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-14 / 135. szám

WSg proletárjai, egyesüljetek! Ä MAGYAR SÍOCfALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS'-KISKUJ^ MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Áz nevében IS özös vágyunk, hogy f> a béke tartós le. gyen, s hogy érezhesse azt a földkerekség valamennyi országa. Egyesüljünk, hogy mozgósíthassunk minden erőt a háborús veszély el­len, hogy biztosíthassuk a tartós békét az egész vilá­gon. Ha akarjuk, diadal­maskodik az élet!” Tapsvi­har köszöntötte Eugénie Cotton asszonyt, a Nem­zetközi Demokratikus Nő­szövetség azóta elhunyt el­nökét, amikor 1963 júniu­sában a nők világkong­resszusának záróközlemé­nyét Moszkvában felolvas­ta a fényárban úszó Kong­resszusi-palotában. A felhívásból idézett mondatok ma is időszerűek és hozzátehetjük: ma még szorosabb összetartást, több erőfeszítést parancsol a bé­ke védelme, mint öt eszten­dővel ezelőtt. Ezért talál­koznak ismét az öt világ­rész nőküldöttei Helsinki­ben június 14-én. Nem­csak a Nemzetközi Demok­ratikus Nőszövetség tagor­szágainak képviselői jön­nek el a találkozóra, ha­nem ott lesznek a legkü­lönfélébb felfogású, világ­nézetű nők, nőszervezetek tagjai, akik korunk leg­fontosabb tennivalóiban, a béke védelmének ügyében egyetértenek, és megvitat­ják a ma asszonyának sok más problémáit is. A kongresszus prog­ramja híven tükrözi a női egyenjogúságért foly­tatott harc célját, ezért az ott megvitatandó témákat így foglalta össze: „A nő szerepe a mai világban.” Az átfogó probléma ismer­tetője Cécile Hugel lesz, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség főtitkára. Fontos napirendi pontja lesz a kongresszusnak „A nő a családban” című té­ma, melyet Elsie Leyden ausztráliai küldött tár a kongresszus elé. Nagy ér deklődéssel várjuk az „Év század asszonyának”, Va- lentyina Nyikolajeva Tye reskovának „A nő a mun­kában” című referátumát. Végül a kongresszus jelentőségéhez megvitatják majd Marta Lopez Portillo de Tamayo asszonynak, a Me­xikói Nőszövetség elnöké­nek „A nő a közéletben” című előadását. H elsinkiben négy na­pig tart a Nők Vi­lágkongresszusa, s az utol­só napon a Nemzetközi De­mokratikus Nőszövetség megválasztja új vezetősé­gét. Az előzetes információk szerint több mint száz or­szág nőmozgalma küldöttei­nek részvételére számíta­nak. Hazánk tíztagú dele­gációval képviselteti ma­gát a kongresszuson. N. X. A moszkvai tanácskozás második félideje Kádár János gyárlátogatása A kommunista és mun­káspártok moszkvai tanács­kozása péntek délelőtt meg­kezdte 14. munkaülését. En­nek a munkaülésnek jubi­leumi jellegzetessége van: a rajta elhangzott első fel­szólalás száma szerint az 50., a „nagy tanácskozás” történetében. Moszkvai általános be­nyomás szerint „félidő után” vagyunk. A részve­vők többsége már felszólalt. Ami az eddig elhangzott félszáz beszédet illeti, ezek tömör formában, világosan tükrözik, hogy látják a két világ harcát országukban, s a tágabb földrajzi környe­zetben a kommunisták. Ez­zel összefüggésben hangsú­lyos nyomatékot kap két gondolat: 1. Ilyen nagyszabású és alapos elméleti felmérésre csak egy ilyen, semmilyen mással nem pótolható tekin­télyes fórum vállalkozha­tott; 2. Az értekezlet vitájában és főleg az elfogadható ok­mányokban korunk legfon­tosabb problémái és ezek­nek a problémáknak meg­oldási lehetőségei az eddi­ginél magasabb színvonalon fogalmazódnak meg. Külön érdeme a tanács­kozásnak, hogy a György- teremben igazi vita, valódi véleménycsere folyik, ár- vek ütköznek ősze érvekkel. Ugyanakkor ez a kommu­nista eszmecsere olyan ala­pon zajlik, hogy minden részvevő egyetért az egység erősítésének szükségességé­vel, azzal, hogy ki kell dol­gozni az antiimperialista harc hatékony platformját. Gazdag program várt pénteken Kádár Jánosra, az MSZMP KB első titkárára. A magyar pártküldöttség vezetője találkozott a szov­jet munkásosztály és az al­kotó értelmiség képviselői­vel. A déli órákban Kádár János, Szipka József moszk­vai magyar nagykövet tár­saságában, a szovjet fővá­ros környékén levő kupav­nai finomposztógyárba láto­gatott. Ez az üzem a Szov­jet—Magyar Baráti Társaság kollektív tagja. Dolgozói élénk kapcsolatot tartanak fenn hazánkkal. A késő »délutáni órákban a magyar pártvezető a Szovjet írószövetség moszk­vai szervezetének székházát kereste fél, ahol beszélge­tést folytatott a mintegy elismerte A Magyar Népköztársaság a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányát Eock Jenő a Minisztertanács elnöke az alábbi "táv­iratot intézte Huynh Than Phat-hoz. a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának elnö­kéhez: Huynh Than Phat úrnak, a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormánya elnökének. Tisztelt Elnök úr! A Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kor­mányának megalakulása alkalmából a magyar forradal­mi munkás-paraszit kormány és az egész magyar nép nevében szívből jövő üdvözletemet és őszinte jókíván­ságaimat küldöm önnek, személyén keresztül a Dél­vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormánya, valamennyi tagjának és Dél-Vietnam hős népének. Kormányunk megelégedéssel fogadta a hírt. hogy a dél-vietnami népnek az amerikai imperializmus és csat­lósai barbár agressziója és a saigoni bábrendszer nép- ellenes uralma ellen vívott harca eredményeként létre­jött a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormánya. Engedje meg Elnök úr. hogy eleget tegyek megtisztelő megbízatásomnak, s közöljem önnel, hogy a Magyar Népköztársaság kormánya elismeri a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányát, a dél­vietnami nép egyetlen és törvényes képviselőiének, és kész diplomáciai kapcsolatok létesítésére. A Magyar Népköztársaság kormánya támogatja a Dél­vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányá­nak törekvéseit, követeli hogy az Egyesült Államok ha­ladéktalanul és feltétel nélkül vonja ki csapatait, és csatlósainak egységeit Dél-Vietnam területéről. A ma­gyar kormány és a magyar nép ismételten megerősíti testvéri szolidaritását a hős vietnami nép harcával, és kijelenti, hogy továbbra is megad minden szükséges se­gítséget az amerikai agresszió elleni harchoz. Engedje meg Elnök úr. hogy felelősségteljes munká­jához jó egészséget és sok sikert kívánjak. Fock Jenő. a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Országos Béketanács és a magyar szolidaritási bizottság távirat­ban üdvözölte a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormányt. 1200 írót tömörítő, legjelen­tősebb helyi írószövetségi csoport több mint félszáz kép viselő j ével. A délelőtti ülésről meg­tartott sajtótájékoztatón kö­zölték, hogy szombaton dél­után Kádár János az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára sajtóér­tekezletet tart a nemzetközi információs központban. XXIV. évf. 135. szám 1969. június 14. SZOMBAT Ara: 90 fillér Ma: A mi otthonuk (5. oldal.) sTPonr (8. oldal) 4 oldalas RÁDIÓ és TV melléklet (9. és 10. oldal.) Honfoglalás Kiskunhalason Nem csupán a hősöknek vannak állandó jelzőik az _ eposzokban, hanem a min­dennapi szóhasználatban egyes vállalatoknak is. Kiskunhalason a Papíripari Vállalat gyáregységét például dobozüzemnek nevezik. A helytörténészek mérték- egységeit használva honfoglalásszerű folyamat megy itt végbe. A jelenlegi ha­tárokat jelző drótkerítésen kívülre terjeszkedik a gyár. Elkészült a felvételen lát­ható, úgynevezett középső üzemcsarnok is, ahol több mint száz neoncső ontja a fénvt az időközben beköltöztetett gépekre. S nem kisebb jelentőségű az a vál­tozás sem. ami a szocialista brigádverseny térhódításával függ össze. (Riportunk a 3. oldalon.) Ülésezett az országgyűlési képviselők Bács-Kiskun megyei csoportja Az. Alsódunavölgyi Víz­ügyi Igazgatóság érsekcsa- nádi gátörházában ülése­zett tegnap Bács-Kiskun megye országgyűlési kép­viselőinek csoportja. A ta­nácskozás helye —■ a Duna közelsége — mintegy - il­lusztrálta a napirendre tű­zött témát: a megye víz­gazdálkodási helyzetéről, fejlesztésének feladatairól tárgyaltak ugyanis parla­menti képviselőink. A tanácskozáson részt vett Breinich Miklós, az Országos Vízügyi Hivatal el­nökhelyettese, Bognár Győ­ző, az OVH vízépítési ipari központjának főmérnöke. Forgó László, az Alsóti- szavidéki Vízügyi Igazgató­ság igazgatója, s ott volt Buda Gábor, a megyei párt- bizottság titkára, dr. Glied Károly, a megyei tanács vb-elnökhelyettese, vala­mint a bajai járás és vá­ros párt-, illetve tanácsi vezetői. Iván Istvánná megnyitója után Szenti János, az Al­sódunavölgyi Vízügyi Igaz­gatóság igazgatója adott áttekintést az ülés részt­vevőinek a megye vízgaz­dálkodási helyzetéről, a víz­készletektől kezdve az ár- és belvízvédelemig, a me­zőgazdasági és kommuná­lis víz hasznosításáig. A tájékoztatót követően az országgyűlési képvise­lők számos kérdést tettek fel Szenti Jánosnak és az OVH jelenlevő képviselői­nek, majd a téma vitája következett. Ennek során megyénk csaknem vala­mennyi képviselője felszó­lalt. A vitát Breinich Mik­lós, Forgó László és Szenti János, illetve Iván Istvánná foglalta össze. A tanácskozás részvevői a továbbiakban az ország­gyűlés soron következő, te­hát nyári ülésszakának elő­készületeivel kapcsolatos tennivalókat beszélték meg, délután pedig Bajára láto­gattak, ahol a Kismotor- és Gépgyárban, illetve a Hűtőházban tettek látoga­tást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom