Petőfi Népe, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-04 / 100. szám
\ A vasárnap kiemelkedő sporteseményei Rangadó után rangadó. így hozta a sorsolás a Kecskeméti Dózsa számára. Ha vasárnap itthon nem is sikerült, a SZEOL ellen talán majd jobban megy. Ezt remélik titokban a kecskeméti lila-fehérek, bár azt is . meg kell mondanunk, hogy túlzott derűlátással senki sem tekint a szegedi találkozó elé. A SZEOL csapata most is kitűnő játékerőt képvisel,, sok tapasztalt, NB I-et megjárt játékos van az együttesben, és így saját pályájukon változatlanul nagyon veszélyesek. A Dózsában nem tehettek mást, mint napirendre tértek a Videoton elleni vereség fölött, de a leckét bizonyára nem felejtették el. Azt mondják, még egyszer ilyen rosszul nem játszhat a csapat, tehát ha Szegeden nem is győzelmet, de legalább döntetlent remélnek. NB II -es csapataink talán nem veszik zokon, ha a sort az NB III-as megyei rangadóval, a Soltvadkert— Változott az időpont A Kecskeméti TE labdarúgó szakosztályától arról értesültünk, hogy a KTE— Budafok NB Il-es labdarúgó-mérkőzés az MLSZ döntése értelmében vasárnap nem a plakáton feltüntetett fél 5 órakor, hanem 4 órakor lesz a Városi pályán. A Szolnoki Rádió közvetít : A vasárnapi SZEOL— Kecskeméti Dózsa NB I B-s bajnoki labdarúgó rangadót délután 18 órától kezdve „egyenesben” közvetíti a szolnoki rádió a 222-es középhullámon. Érdekes lesz és talán több örömet hoz, mint a Kossuth Rádió múlt vasárnapi adása. Így láttuk... Szokatlanul nagy számú; nézősereg gyűlt össze a Dusnok—Bátya járási labdarúgó mérkőzésre. Nem Volt ez véletlen, hiszen a két csapat már régi rivális. Az sem titok, hogy mindketten bajnokságot szeretnének nyerni és így felkerülni á megyei I. osztályba. A pályán hatalmas küzdelem folyt, s a mérkőzést végül a rutinosabb bátyai vendégcsapat nyerte meg 1:0. arányban. Utána győzelmi mámor a nyertes, keserű bánat a vesztes fél táborában, mint ahogy ez a rangadók után lenni szo_kott. Egy azonban bizonyos; sportszerű, szép mérkőzés, pompás játék, igazi férfimunka volt. Jelencsity Miklós gén tart. Váltakozó siker Kiskőrös mérkőzéssel folytatjuk. Á két szomszédvár vetélkedője már nagyon rémellett mindig sportszerű, szép küzdelmet hozott, és mi most is ezt várjuk. Tippélésre nem vállalkozunk, de úgy hisszük, hogy az eredmény mindenképpen szoros lesz. Talán a hazai pálya előnye a Soltvadkertnek kedvez, de a kikőrösiek eddig éppen idegenben szerepeltek kitűnően. A KTE és a Kiskunfélegyházi Vasas nem dicsekedhet az idén kiemelkedő eredményekkel. Ügy látszik azonban, a kecskeméti együttes kifelé tart a hullámvölgyből, és itthon a tavaly NB I B-s Budafok ellen is győzelmet várunk tőlük. A megyei labdarúgóbajnokságban Délen lesz rangadó. A jánoshalmiak rosszul kezdtek, de már feledtették az év elejei kisiklásokat. Kíváncsian várjuk, hogy a Szamuely elleni mérkőzésükön Kalocsán folytatják-e kitűnő szereplésüket. A hírek szerint a kalocsaiak is nagy formába lendültek, és így pompás mérkőzés várható. A rangadón kívül lesz néhány érdekes mérkőzés. A Gara —Katymár, Vaskút—Tompa, Bácsalmás—Bajai Bácska Bftsztó,n sQsászártóRés— •Hajós. és,«. Csávoly—^élykút mérkőzés egyaránt nagy érdeklődésre tarthat számot. ' '* Kosárlabdában a férfi NB I-ben nem lesz forduló. Nem kell tehát kapkodni a fejét senkinek Kecskeméten, és egyik pályától a másikig szaladgálni. Az utóbbi időben ugyanis divatba jött, hogy a szövetség ugyanazon időpontban írta ki mindkét NB I-es csapatunk mérkőzését. Ezúttal a Dózsa női csapata játszik Kecskeméten, s ellenfele a válogatottakkal megtűzdelt Vörös Meteor együttese lesz. A kecskeméti lányok tavaly ősszel itthon legyőzték a Meteort, a budapesti együttes viszont azóta sokat erősödött, legalább is nevekben. A táblázaton egyenlő pontszámmal áll a két együttes, de a nagyobb tapasztaltság, s főleg a magasabb : és eredményesebb középjátékosok a budapestiek sikerét ígérik. Persze ha Holmanné ismét formába lendül, és a többiek is mernek vállalkozni dobásra, akkor nem reménytelen a kecskeméti csapat helyzete. Kiskrniiélegyiiázi Vasas— MGM Debrecen 1:0 (1:0! Kiskunfélegyháza, 1500 néző, vezette: Köő. Góllövő: Ézsi. Az otthonában iátszó Vasas küzdelmes mérkőzésen megérdemelten szerezte • meg: az értékes győzelmet. Az NB II. bainoki labdarúgó-forduló keretében lejátszott mérkőzésről kedden köziünk részletes tudósítást. Mi lesz még vasárnap? Kecskeméten röplabda NB Il-es mérkőzések, kézilabda megyei bajnoki mérkőzések. Kiskunhalason, Kiskőrösön NB I B-s, illetve: NB Il-es kézilabda-mérkőzést láthatunk, Baján pedig NB Il-es női „megyei” kosárlabda rangadó lesz a Fehérneműgyár és a Kecskeméti Petőfi lányok között. Végül pedig Baján játszik bajnoki mérkőzést a Bajai Spartacus NB Il-es sakkcsapata is. Szabó Zoltán Á Vígh testvérek és Görög az ökölvívó-válogatottban A kecskeméti ökölvívókról az elmúlt hetekben keveset hallhattunk. Szünet telt a csapatbajnoki küzdelem. A magyar ökölvívó élgárda egyéni versenyeken vett részt. Mi újság a Fémmunkás házatáján? Er-, ről érdeklődtünk Merényi. Bélától, a csapat egyik vezetőjétől. — Erre a kérdésre nagyon szívesen válaszolok, hiszen most bőven van mondanivalóm. Éppen a napokban érkezett meg a Magyar Ökölvívó Szövetség értesítése sportkörünkhöz, hogy az utóbbi idő ben kitűnően szereplő és sorozatban jó eredményeket elérő három versenyzőnket Vígh Jánost, Vígh Sándort és Görög Jánost meghívták a magyar ökölvívóválogatott-keretbe. A három versenyző tehát a legjobbak között készülhet fel az ökölvívó Európába jnokságra. Hallottuk, hogy a Fémmunkás versenyzői közül többen is szerepelnek különböző válogatott keretekben. — Igaz. Szakosztályunk-Nemes ösztönző Tiszakécskén A VEGYIMŰVEKET Szerelő Vállalat tiszakécskei gyáregységében dr. Kőszegi Jenő, a sportkör titkára tájékoztatott a község sportéletéről: — Jókor jött, mert ma éppen „sportnapot” tartünk. A Tiszagyöngye, a Szabadság és a Béke tszek öt-ötezer forintos anyagi támogatást ajánlottak fel a sportkörnek, de az Üj Élet Tsz is ígért 2500 forintot. Oroszi Imre párttitkár, Kassai Lajos főmérnök és Kátai László, a labdarúgó-szakosztály vezetője éppen- most mentek ki az anyagiakért. A községben nem vonakodnak a segítségtől, ha a sportkör támogatásáról van szó. — A jelek szerint együtt dobog a község szíve a sportért. De vajon milyenek az eredmények? A BIRKÓZÓ szakosztály negyvennégy főt számlál. Közülük kilenc úttörő, tizenhárom serdülő, tizennégy ifjúsági és nyolc felnőtt. Sportolóink tavaly a serdülő és ifjúsági versenyeken nemcsak megyei, hanem országos szinten is ott voltak az első három között. A Falusi Birkózó Kupát is magukénak mondhatják. Idén két úttörő és serdülő birkózónk szerzett jogot az országos versenyen való részvételre. A megyei ifjúsági bajnoikságon pedig négyen jutottak tovább. A felnőttek közül Fodor István hat versenyen indult. Mérlege: öt első hely — hibapont nélkül! — és egy második. Jogot szerzett a felnőtt kötött- és szabadfogású vidék bajnokságon való részvételre. Rendszeres edzés mellett az utánpótlással is foglalkozik. Egyébként a szakosztály edzője Antal Pál, A TISZAKÉCSKEI röplabdasport „fája” mély gyökeret vert a Tisza-parti homokba, s dicsőséget hajtott a magyar élsportnak is. Hogy is történt? — Hát igen... Egykor női röplabdacsapatunk az NB II-ben szerepelt. Abból az együttesből ment el Gerhardtné, Kiss Julianna. Még ma is a NIM NB I-es csapatának aktív iátékosa, pedig már családanya. Nagyszerű sportoló, tagja a válogatottnak. Százdi Katalin is a NIM-be távozott tőlünk. Az itthoniak Vinczo Já-<■>« tanár vezetésével készülnek a megyei I. osztályú mérkőzésekre. Az utánpótlást az általános iskola és a gimnázium adja. A KÖZSÉG labdarúgásban sem tartozik a gyengék közé. Valamikor NB Ill-ban is játszottak. Most „sántít” az együttes év eleji teljesítménye. Vajon miért? — Személyi problémák miatt. Néhányan a sportot érvényesülési lehetőségnek hitték; órabéremelés és különféle kedvezmények formájában. Pedig ez nem ugródeszka ahhoz, hogy ér-Mégmagyaráztuk 'a játékosoknak. hogy mi különbséget, teszünk pálya és a munkapad között. Persze, máról holnapra ilyen kérdéseket nem lehet megoldani. AZ ASZTALITENISZ- szakosztályt ifjú Szentendrei József irányítja. A tagság zöme fiatal, de a felnőttek sem szégyellik megfogni az ütőt. Keszthelyi István, Fürtös Mihály és a többiek még szívesen az asztalhoz állnak. Megtudtam még, hogy a közeljövőben hozzákezdenek egy sporttelep építéséhez, amely 11 holdon 6 millió forintos befektetéssel készül. A község lakossága egymillió forint értékű társadalmi munkával vesz részt az építkezésben. Az új sporttelep előreláthatólag 1972-re készül el. ELGONDOLKODTAM a fel -jegyzetfüzetét' betöltő anyag tartalmán. Nem egészen értettem e széles körű sportakt (vitásnak az indítékát. Dr. Kőszegi Jenő kisegített: „Az ifjúság nevelésének egyik fontos eszköze a sport — ez az, ami minket ösztönöz...” Bancik István ban folyó nevelőmumkát fémjelzi, hogy például Oláh Gyula tagja az utánpótlás keretnek, Lakatos Gyula, Apró Zoltán és Zsikla Tibor pedig az ifjúsági válogatott tagja. Ez a jövő szempontjából nagyon jó dolog, az utánpótlás biztosítva van. Javult-e az utóbbi időben az ökölvívó szakosztály edzéslehetősége ? — Ez a legfájóbb pontunk, s itt kellene, hogy a város sportszerető vezetői, a sportszervek a segítségünkre legyenek. Nincs ugyanis tornatermünk, így a Fémmunkás cementes ebédlőtermében tartjuk hetenként négyszer az edzéseket. A napokban futás közben a válogatottjelölt Vígh J. el vágódott és csak szerencséjének köszönhette, hogy nem szenvedett súlyos sérülést. Ez az állapot szinte tarthatatlannak mondható. Szeretnénk, ha hetenként négyszer a délutáni órákban megkapnánk Kecskemét valamelyik tornatermét, s akkor elégedettek lennénk, nem gátolná semmi a fejlődésünket. Ügy érzem, ez a kérés nem teljesíthetetlen, hiszen mindössze napi kétóráról van szó. — Mi Is úgy érezzük, nem teljesíthetetlen a kecskeméti r ökölvívók kérése. — Még csak annyit szeretnék elmondani — hiszen ez is érdekli az ökölvívást kedvelő kecskeméti közönséget —, hogy a május 4- re kitűzött Fémmunkás— Kun Béla SE megyei rangadót a kecskeméti válogatott kerettagok elfoglaltsága miatt későbbi időben rendezzük meg. M. I. Anyák napja Az anyák napján szeretettel nyújtunk át az édesanyáknak egy-egy szál virágot rejtvényünk vízszintes 1., 11., 33., 42., 44., 80., valamint függőleges 1., 50., és 68. számú soraiban. VÍZSZINTES: 1. A szivárvány minden színében nyíló futóvirág. 11. Mezők, rétek fehér virága. 12. Kettőzve: cukorka. 13. Egyidejűleg születeét testvér. i4. Asszony lesz belőle. 15. Szellemi munkát végez. 16. Ünnepélyes hangú költemény. 17. Tejtermék (ford.) 19. Lapos edény. 21. Zadar jugoszláv város régi neve. 23. Dédmama. 25. Hold — latinul. 27. Művészet — latinul (ford.) 28. Kor jelző röv. 29. Folyadék. 31. Csapadék. 32. Névelő (ford.) 33. Tavaszi virág, hölgyliliomnak is nevezik. 37. Sértetlen (ford.) 38. Súgó egynemű betűi. 39. Rocska (ford.) 40. Hótalp. 42. Népdalainkban és kiskertjeinkben gyakran előforduló illatos virág — többesszámban. 44. Bokros növésű, folyton virágzó több színű virág. 46. Szóösszetétel előtagjaként: egy. 47. Római üdvözlés. 49. Aktákon látható röv. feljegyzés. 51. Mint vízszintes 12. számú. 53. Elpuhult, semmittevő. 56. Ételízesítő. 57. Elme. 59. Kettős betű. 60. Felsőbb hatóság névjele. 61. Közlekedési vállalat. 62. Francia főnemes. 64. Klasszikus görög piactér. 67. Mohamedán bíró. 69. E napi. 71. Idegen Anna. 72. Von (—’). 73. Kötőszó. 75. Visszaránt! 77. Primitív fegy^ver. 79. Gyerekköszönés. 80. Pompás illatú fehér tavaszi virág. , FÜGGŐLEGES: 1. Mindig nyitott hengerszirmú fehér, rózsaszínű, vagy pirós ‘színű virág. 2. Mint vízszintes 12. számú. 3. Kis kecske. 4. A Volga mellékvize. 5. Tagadó szó. 6. Idegcsillapító. 7. Világhírű szovjet kalapácsvető. 8. Kábultság kezdete! 9. zúdít. 10. Váladék. 11. Személyes névmás. 16. Időegység. 18. A bécsiek labdarúgócsapata. 20. Liba (—’)• 22. Ellenértéke. 23. Duzzadó (ford.) 24. Jókai egyik női regényalakja a „Fekete gyémántok”-ból (ford.) 26. Nemzetség. 28. A függőleges 11. fordítottja. 30. Kötőszó. 33. Ügynök (—’)• .34. Josephine... (ford.) 35. Máj — németül. 36. Becézett női név. 38. Bútorlakó (—’). 41. Jelez. 43. Korhol (ford.) 45. Az üvegesek ragasztója. 48. Őserdő. 50. Fehér virág, á tavasz első hírnöke. 52, Bizony — a régi magyarok nyelvén. 54. Tisza mellékvize. 55. Fohász. 56. Veszprém folyója. 58. Autótípus. 61.' Építmény. 63. Szovjet vadászgéptípus a második világháborúban. 65. Idős (ford.) 66. Rendfokozat. 67. Kelet-ázsiai teherhordó. 68. Érintésre becsukódó sárga virág, „szemérmes érzőkéinek is nevezik. 70. Fehérnemű. 72. Invitál. 74. Mint vízszintes 56. számú. 76. A. Y. 78. Egyforma betűk. 79. Mint víz szintes 79. számú. BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 11»» 33., 42., 44., 80., valamint a függőleges 1., 50., 68 számú sorok megfejtése. E. B. A május 1-én közölt rejtvény helyes megfejtése: (Vízszintes 41. j) Juhász; (Vízszintes 63.: Gyula; (Vízszintes 33.:) M:íú ünnepe; (Vízszintes 1.:) p; dette boldogan és büszke" gél; (Függőleges 1.:) hogy a május és a diadal. Az április 27-én közölt ke resztrejtvény helyes megfejté séért könyvjutalmat nyertei Baranyi Anikó, Lakitelek, pos ta, Virág Pálnc, Kecel.