Petőfi Népe, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-13 / 107. szám

WSS. májtss 13, kedTdí K. otcuu Szakköröktől a falukrónikáig A déli határtól néhány kilométerre levő, mindössze 3000 lakost szám­láló község, Nagybaracs­­ka lakói, kultúrára szomjas' emberek. Erről beszélget­tünk Végvári József mű­­velődésiotthon-igazgatóval. — Egyetlen példa, amely bizonyára meggyőzi: A szín­házi előadásokra a Hala­dás Termelőszövetkezetnek 160, a községnek 60 állan­dó bérletese van. Ez azon­ban nem tükrözd a község valamennyi lakójának, fő­leg fiataljainak kultúrasze­­retetét, az azért való tenni­­akarást. Valóban nem, mert a Radnóti Miklós nevét vise­lő művelődési otthon e községben a kultúrának va­lóba . otthona. Nézzük meg hofyan vallanak ezekről a számok: 1969. első negyed­évében összesen 36 ismeret­­terjesztő előadás, téli tan­folyam, tsz-akadémia, iro­daimi est stb. volt. A tár­sadalom- és természettu­dományos előadásokon ösz­­szesen 2494-en vettek részt. É | rdemes a továbbiak­ban arról a tíz élő, igazán működő szakkörről is szót ejteni, amely a leg­nagyobb vonzóerőt képvise­li. Elsőként a két bélyeg­­gyűjtő szakkört említenénk. Az ifjúsági és felnőtt fi­­latelisták 56-an vannak, s havonta egyszer, vasárnap délelőtt övék a kultúrház. A népi tánccsoport 16 tag­ja a termelőszövetkezet, a ktsz fiataljaiból került ki, s bár nincsenek túlzott igé­nyeik, szeretnének miha­marabb dicsőséget szerez­ni községüknek, akárcsak az irodalmi színpad tagjai — az ifjúsági klub fiatal­jai —. akik a járási kultu­rális szemlén a harmadik helyre kerülték. A bábszak­kör még ennél is eredmé­nyesebben dolgozott, hiszen a járásban második helyen végzett, s ezzel jogot nyert a megyei bábfesztiválon való részvételre. A népi szövő szakkör munkái már országos hírűek, ugyanis a jellegzetes baracskai motí­vumokkal szőtt díszpámák, H térítők a falu takács őseit idézik. A szakkör tagjai, lányok — s néhány fiú is — csupán otthont, oktatást kapnak e szövés elsajátí­tásában, de az anyagot ők maguk veszik, s nem saj­nálják erre a pénzt. Nem lenne teljes a szak­körről festett kép, ha az ifjúsági klubról nem ten­nénk említést. A klubnak aránylag kevés, mindössze 34 tagja van, ám a tagság­nak rangja van. Csak az kapja meg a klubtagsági iga­zolványt, aki részt vesz két kötelező foglalkozáson, se­gít a kultúrház szépítésé­ben, magatartása példás. Az ifjúsági klub tagjai iroda­lommal, művészettel fog­lalkoznak, de az érdeklődé­si körüknek megfelelően társadalmi és természettu­dományi ismeretekre is szert tesznek, s nem felejt­keznek meg a szórakozás­ról, a táncról sem. ogyan győzik mind­ezt, hiszen a felso­rolt szakkörökön kívül még működik egynéhány, amely­re a fiatalokat, s az idő­sebbeket is szervezni kell? — A községben 23 peda­gógus dolgozik — fejteget­te Végvári József —, s ők kivétel nélkül részt vállal­nak a szakkörök vezetésé­ben, az ismeretterjesztő előadások megtartásában, sőt még arra is jut az erő­ből, hogy különböző szak­­tanfolyamokat rendezzünk. Nem titok az sem, hogy a községi párt- és KISZ- szervezet, a fömegszerveze­­tek, és a helyi"’tanács is rendkívül nagy segítséget nyújt ehhez a munkához, s természetesen követelmé­nyeket is támaszt. emrégiben Mándics Mihály országgyűlé­si képviselő bemutatta a csávolyi falukrónikát, s ma már Nagybaracskán Föl­­földi Lajos iskolaigazgató, Hajdók Imre és Végvári Jó­zsef minden, a községgel kapcsolatos eseményt rög­zítenek, amelyet az év vé­gén könyvalakban fűznek össze. Gémes Gábor A tóba dobott kő széles hullámokat ver A „Tt jelenti” tanyai riportsorozatához A „Tv jelenti” munkatár­saival együtt vettünk részt azon az ünnepélyes aktu­son, — amellyel a Jakab­­szállás, Volford dűlői isko­lában — több országos nagyüzem ajándékaként — átadták az aggregátoros elektromos világítási háló­zatot és a televíziót. Az ese­ményt követő vasárnapon lapunk is képes riportban számolt be az ügy előzmé­nyeiről, a nagy fordulatot kísérő sürgés-forgásról. Nagy fordulat... Valóban az volt ezen a napon a ta­nyai iskola történetében ... A beszámolóból azonba/n mostanra tartogattunk olyan mozzanatot, amely jegyzetként maradt meg az újságíró noteszében. Akkor — a tanítói lakás egyik csendes sarkában arról is beszélgettünk a tv-riporter­­rel, hogyan is indult el a „Tv-jelenti”-nek ez a ta­nyai riportsorozata? Ilyen fél- és egész mon­datok sorakoznak a blokk­füzetben: „Még a múlt év­ben latolgatták a „Tv-je­­lenti” szerkesztőségében, hogy a lakosságnak melyik rétegével kellene külön is foglalkozni... „öregek há­za” építésére indítsanak mozgalmat? (Lengyel pél­da) ... A tanyakérdésnél kötöttek ki. Egymillió 200 ezer ember sorsa... Esetek: magatehetetlen öregasszony bennégett a tanyában; — öreg disznó harapta le a fél kezét; — kútba esett az egyedül hagyott kisgyerek. Ellenpélda az elesettségre: saját autóján tereli a nyá­jat a juhász... Ilyen tapasztalatokat gyűjtöttek az országjáró tv-riporterrek, s ezek is kö­vetelőén sürgették: a tévé reflektorfényévei kell meg­világítani az egész ország előtt, a tanyavilág gondja­it. Kiindulási területnek a kecskeméti járást válasz­tották. Késő őszi ülésén foglal­kozott a tanyakérdéssel a Hazafias Népfront Bács megyei Bizottsága is. Az igen tartalmas vita számos ötletet, javaslatot eredmé­nyezett, s azok a helyi nép­frontbizottságok útján — s részben a megyei, de az or­szágos sajtó révén is — eléggé a köztudatba kerül­tek. Szinte ennek a moz­gásnak a folytonosságát se­gítette tovább a „Tv-jelen­ti” tanyai riportsorozata, amely a megjelenítés, az élő szó erejével — mint­egy háromnegyed tucatnyi adósban — a legfontosabb pusztai, külterületi problé­mákra irányította a figyel­met. Az első összegezés, de nem befejezés N Az addigi fejleményeket összegezte az április 20-án, vasárnap délután közvetí­tett „Tanyavilág 69” cínflű televíziós riportfilm, ame­lyet — miközben filmen visszapergették az addigi adások fő mozzanatait — érdekes fejtegetések, elem­ző következtetések tettek teljessé. Ebben a kis ankét­­ban — irányítója dr. Erdei Ferenc, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának főtitkára volt — Sándor Imre, a kecskeméti járási pártbizottság titkára, Béne András járási vb-elnök mellett Farkas József, a népfront megyei titkára is részt vett. Nem az egész ország által látottakat, hallottakat kér­dezem most tőle visza, ha­nem véleményére vagyok kíváncsi: segített-e előbbre vinni a tanyavilág millió­nyi lakójának ügyét a tele­vízió kezdeményezése? — Feltétlenül. — Ez Far­kas elvtárs első szava. Ez­után szinte címszavakban emlékeztet az érdeklődés­sel kísért riportok témáira: kommunális gondok — út, villany; egészségügyi ellá­tás — orvos, gyógyszer; kulturális tennivalók — is­kolai, felnőtt oktatás, fiata­lok szórakozása; boltháló­zat; a tanyán élő nők hely­zete ... — Ez utóbbi probléma­kör sokoldalúságát jól ér­zékeltette a külön erről szóló adás, és az országos hatású kecskeméti tanács­kozás egészen a közelmúlt­ban — fűzöm hozzá az előbb mondottakhoz. Far­kas József egyetértőén bó­logat, s mosolyogva össze­gez. — Egy-egy területet is „ízekre szedhetnénk”... De hogy a tv riportsorozata mindjárt a kezdetén milyen figyelmet ébresztett, mu­tatta a jakabszállási tanyai iskola igen gyors villamosí­tása — összefogással: ez a gyár aggregátort, amaz te­levíziót adott, a másik a szerelési munkát, a Kecske­méti Felsőfokú Gépipari Technikum KlSZ-szerveze­­te szerződésben kötelezte magát az „elektrifikált” is­kola villanyhálózatának, készülékének, a kapcsolódó eszközöknek a karbantar­tására ... A leckét feladták — A mozgás tehát meg­indult — veti közbe önma­gának a megyei népfront­titkár. — Most már arra kell vigyázni — el ne ül­jön. Folytassuk együtt,' or­szágosan, s azon belül ki-ki saját megyéjében — a megoldások keresését. A leckét feladták mind a „Tv­jelenti” riportjaiban, mind a különböző tanácskozáso­kon ... Üt kell. Nem egy olyan település van még megyénkben, mint az ágas­egyházi Sándor-telep; 800 körüli ember lakja, de 6 kilométerre van tőlük a kö­­vesút. (A Dunántúlon jóval kisebb településekhez ve­zetnek már jó kövesutak.) — Az útgondok a kereske­delmi ellátottsággal is ösz­­szefüggnek. Az ország élel­mezésében, egyáltalán a mezőgazdasági termelésben való igen jelentős részará­nyával a tanyai lakosság joggal elvárja, hogy köz­szükségleti cikkekkel való ellátása megközelítse a köz­ség- és városbeliek színvo­nalát. Ez még messze van a megvalósulástól, holott — ezt tanúsítják a kereskedel­mi szervek jelentései — a pusztai nép táplálkozási kultúrája is erősen korsze­rűsödött, megnőtt a bolti élelmiszerek iránti igény is, tehát nem csak önellátó. Ám micsoda nehézkes a mindennapi közszükségleti cikkek kiszállítása is a tanyai boltok egész sorá­ba! Az utak hiánya miatt. (S akkor még e kis üzletek fenntartásának gazdaságta­­lanságáról nem is beszél­tünk.) — De jó pár példa van arra is, mennyire javít a helyzeten, ahol a terme­lőszövetkezet magára vál­lalja az áruk kiszállítását. Farkas elvtárs abban is nagy pozitívumát látja a „Tv-jelenti” sorozatának, hogy több nagy kérdést másik oldaláról is felvetett. Például: igaz, fő szempont a gazdaságosság a külterü­letek, tanyaközpontok vil­lamosításánál is. Rendkívül költséges, mindenki tudja, a lakóépületek, telepek nagy távolságai miatt. De az is igaz, hogy nem lehet mindig ebből kiindulni... Mert nemcsak olyan „ösz­­szedolgozásból” lesz villany, televízió egy tanyai iskolá­ban, — amely rendszerint középpontja egy-egy lakó­házcsoportnak —, mint a Volford dűlőben. A kiskőrösi járásban ragyogóan rövid idő alatt villamosítottak — aggregátorral, televízióval — nyolc tanyai iskolát úgy, hogy a helyiek anyagi erő­feszítéseit a járás is konk­rét segítséggel duplázta meg... Helyes koncepció Beszélgetésünknek ennél a részénél ismét közbekér­dezek. — Ha a tanyavillamosí­tásnál tartunk: helyes te­hát a „Tv-jelenti” szerkesz­tőségének az a koncepciója Nappali sötétség • • • A pár négyzetméteres tanyasi boltban útba­igazítottak, valahogy így: — Elmegy két dűlőt felfe­lé, aztán jobbra fordul egy másik úton és addig megy, amíg meg nem látja a trak­tort. Akit itt a tanyavilág dű­lőútjainak összevisszaságá­ban kerestem, mit sem sejtve szedte a fordulókat, porfelleget hagyva maga után. Amikor közelébe ér­tem, éppen kiért a füves útra. A gép üvegkalitkája mögött nehezen ismertem fel vonásait, de aztán meg­könnyebbülten állapítottam meg, hogy ő az, akit kere­sek. Huszonhat éves, jól meg­termett legény. Olajtól ere­zett kezével a mellettünk dohogó erőgép sárhányóját simogatja. Négy évvel ez­előtt találkoztunk legutóbb, s az akkori beszélgetésün­ket szeretném most foly­tatni. Mi is történt vele? KISZ-titkár volt és párt­tagjelölt, tele életkedvvel, energiával és tervekkel. Nő­sülés előtt állt. Aztán vá­ratlanul jött a hír: vissza­lépett a párttagjelöltségtől, lemondott a KlSZ-titkár­­ságról és minden egyéb megbízatásáról. A négy év­vel ezelőtti beszélgetésünk rövid volt, én kérdeztem, hogy miért, ő pedig csak ennyit mondott: — A sors közbeszólt. őst, ahogy távolabb iTJi' mentünk a traktor­tól, újra feltettem a kér­dést: — Miért? — Megismerkedtem egy lánnyal, aki szolid, egysze­rű és csendes szavú volt. Ügy éreztem, eljött az iga­zi. Egy ideig nem volt sem­mi baj, sokat voltunk együtt, ahogy ez már len­ni szokott. A szülők ele­inte nem szóltak, engedték. Egyszer azonban vége sza­kadt a hallgatásuknak, de a mi nyugalmunknak is. Megtudták, hogy KISZ-tit­­kár vagyok. Nem sokáig kerteltek, megmondták: vá­lasszak, vagy a lányuk, vagy a KISZ. — És maga mit tett? — Megpróbálkoztam a legnehezebbel, igyekeztem megmagyarázni hovatarto­zásomat a két tanyán élő embernek, akik a portáju­kon kívül más világot nem ismernek — még vonaton sem ültek. Magyaráztam, érveltem, de hiába. A vitá­nak az lett a vége, hogy kimondták azt a szót, ami­től a legjobban tartottam. — Mi volt az? — A szekta. — Milyen szekta? — A Jehova tanúi, ame­lyiknek ők, meg a lány is tagjai. Nem tudom mi vett rajtam erőt — de megad­tam magam. Olyan kikö­téssel, hogy ténylegesen csak akkor lépek be a szektába, ha már összehá­zasodtunk. Azóta négy év telt el, s mi máig is jegye­sek vagyunk, még semmi nem dőlt el. [Ttolsó szavait már le­­^ horgasztott fővel ej­tette ki, s zavart mosoly­­lyal rugdosta a porh anyós rögöket. — Mi lesz ezután? — Őszre megtartjuk az esküvőt, akármi is lesz, és elmegyünk erről a vidék­ről, "lehet hogy örökre. Sze­retek dolgozni, a jó trak­toros mindenhol kell. — És a többi itt élő fia­tal? — Nagy részük, sajnos. úgy van, mint én. Ahol a szülők szektatagok, ott a fiataloknak is előbb vagy utóbb be kell lépni. Amíg a KISZ-be jártam, sokat szórakoztunk, tanultunk, játszottunk, jó volt együtt lenni. A szektában ezt nem lehet, s aki mégis megkí­sérli, az megcsinálta ma­gának a perpatvart. A fiatalok innen a kör­­nyező falvakba jár­nak szórakozni — szökve a sötétség leple alatt, ki ke­rékpárral, ki motorral, s van aki gyalogosan, de megy. Mi is így vagyunk a menyasszonyommal, otthon azt hiszik, hogy a gyüle­kezetbe mentünk, mi pe­dig helyette bálba járunk. Hogy helyes-e ez vagy nem, azt felesleges latolgatni, mert valamit csak kell csi­nálnunk, igaz? — Egyik barátom elérte a szüleinél, hogy a közeli nagyközség egyik üzemé­ben dolgozhasson. Néhány hónapig naponta hazajárt, de egyszer csak nem jött. Levelet írt a szüleinek, hogy Pesten vállalt mun­kát, jól keres és munkás­­szálláson lakik. Azóta ha­vonként egyszer jön haza és olyan mintha sosem élt volna itt a tanyán. Telje­sen megváltozott, felszaba­dult. Egyesek eltévelygőnek, mások meg szerencsésnek mondják, ki így, ki úgy. — Milyen megoldás len­ne még? — Talán lenne más is. Például, ha gyakrabban jönnének ide városi embe­rek, előadásokat tartani, vagy néha egy-egy filmet levetítenének — mindez nagyon kellene. Nemcsak a fiataloknak, hanem a fel­nőtteknek is. Mert, hogy van most? Ha valakinek problémája akad, elmegy a gyülekezet prédikátorához és elmondja. Valamilyen választ mindig kap, csak­hogy milyent? Ez nem mindegy. Az itteni prédi­kátorok hat meg nyolc osz­tályt végeztek és őket tart­ják a legokosabbnak. Azt is mondták, hogy majd fel­számolják a tanyákat. Ez nem lenne rossz, de mikor lesz az még, kérdem én? Addig is kellene valamit tenni. 17 ddig tartott a beszél­■*“< getésünk, az induló masina nyergéből intege­tett felém és kiáltott vala­mit, amit az egyre erő­södő motorzúgás miatt nem hallottam tisztán. Szabó Attila is — természetes és a szak­ma jellegéből is következik —, hogy elsősorban a villa­mosítást, televíziózást, rá­diózást szeretnék szorgal­mazni? A válasz. — Egy gombnyomás — és kultúrájával, civilizáció­jával bejön az egész világ. Iskolai és felnőtt oktatás. Nem szükséges részletezni. Befejezésül: a kocka el van vetve, illetve a tanya­világ életének látszólagos állóvizébe, amely alatt azonban friss erők, szenve­délyes akaratok, a feltörek­vés vágyai — okos paraszt­­emberek, gazdasági veze­tők, lelkes pedagógusok ne­mes elképzelései feszülnek — a bedobott kő mind szé­lesebb hullámokat ver. örü­lünk, hogy a televízió — Bács megyéből ki- és to­vábblépve — folytatja a modern falujárást. Az itt szerzett és kölcsönös alko­tómunkával kiformált mód­szerek, ötletek mellé tovább keresi a megoldásokat a ta­nyavilág anyagi és kulturá­lis fejlesztésének meggyor­sításához. Ezt a munkát valóban folytani kell. Mert miként dr. Erdei Ferenc összefoglalója is érintette (de benne van a probléma abban a cikkében is, ame­lyet a Népszabadság közölt a háztáji gazdaságok, ebben a tanyakörnyékek népgaz­dasági fontosságáról), — a tanyavilág jelentősége még hosszabb távra szóló. Ter­mészetes, hogy az itt élők körülményeit is kötelessé­günk minél közelebb emel­ni a kor színvonalához. Tóth István

Next

/
Oldalképek
Tartalom