Petőfi Népe, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-29 / 121. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! MA G X-A R Sí OC ÍALIS JA MU NKASPÁRT B Á C S'-K IS K U/J MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXIV. évi. 121. szám 1969. május 29. CSÜTÖRTÖK Ara: 90 fillér Báa-XistaR megye helyzetéről tárgyalt a Gazdasági Bizottság A kormány Gazdasági Bizottsága a mezőgazdasági termelést és az ezen ala- Bács-Kiskun megyei Tanács elnökének puló élelmiszergazdaságot kell komplex jelentése alapján megtárgyalta a megye módon fejleszteni. Az ipari struktúrán helyzetét. _ _ belül is az élelmiszeripart szükséges elő-A Gazdasági Bizottság a tájékoztatást térbe helyezni. A fejlesztés egyes résztudomásul vette, s megállapította, hogy kérdéseivel kapcsolatban a GB felhívta a megye gazdasága a harmadik ötéves a figyelmet, hogy főleg a meglevő szőlő-, tervben gyors ütemben fejlődik. Ebben gyümölcstermesztő gazdaságok lehetőséjelentős része van a megyei vezetők ön- geit kell kihasználni. Folytatni kell a meálló kezdeményezéseinek, koordinációs gye iparfejlesztési gyakorlatát oly műszervező munkájának. A szövetkezeti dón, hogy az új ipari kapacitásokat elsőgazdálkodás különböző formáit és foko- sorban saját eszközök felhasználásával zatait a mezőgazdaságban differenciáltan hozzák létre. A tanyarendszer problémáialkalmazták, példásan fejlesztették a me- val kapcsolatban a GB megállapította, gye iparát. A Gazdasági Bizottság egyet- hogv e kérdés csak hosszabb távon óidért azzal, hogy a megyében elsősorban a ható meg. (MTI) Tánc, ének, faragás... Nemzetközi program a II. Duna menti folklór fesztiválon Immár hagyományossá vált a népi tánc- és alkotó művészet seregszemléje, amelyet tavaly augusztusban Baján és Kalocsán rendeztek meg nem várt sikerrel. A tavalyi tapasztalatok felhasználásával az idén is megrendezik a seregszemlét II. Duna menti folklór táncfesztivál címmel, éspedig ugyancsak Baján és Kalocsán, de jut a rendezvényekből a Szelidi tó üdülőtelepének is. A program már kialakult és mondhatjuk, hogy a rendezvénysorozatnak nemzetközi jellege lesz, amenynyiben az eddig bejelentkezet 16 magyar tánccsoporton kívül jelen lesznek jugoszláviai, romániai, csehszlovákiai és franciaországi művészeti csoportok is. A részvevők listája még nem teljes, a közeli napokban még hét-nyolc csoport jelentkezését várják. A fesztivál augusztus 19— 20-án lesz, tehát két napig tart. Kivonatolva a dús programot, nagyjából az alábbiakat tartalmazza. A tánccsoportok elődöntője Baján, Kalocsán és a Szelidi tónál bonyolódik le augusztus 19-én. A győztes csoportok felvonulása és a díszbemutató a Sugovicán felállított víziszínpadon lesz 20-án este. A táncon kívül azonban még számos rendezvényben gyönyörködhet a közönség. Mindenekelőtt népművészsétányt állítanak fel, amelynek pavilonjaiban nemcsak a kész népművészeti termékeket láthatja a szemlélő, hanem annak készítését is figyelemmel kísérheti. Az egész országból tizenkét népművészeti szövetkezetét kértek fel a népművész sétányon való közreműködésre. Ezenkívül a víziszínpadon a hangszeres népművészek hangversenyt adnak. A fesztivál mindkét napján kerül sor a népművészet mestereinek országos találkozójára. Ezen előreláthatólag 50—60 idős népművész vesz részt. Kalocsán a népművészet mestTeinck Temekéiből or szagos kiállítást Sinyi József művezető az utolsó simításokat végzi a halasi ajtón. Ugyancsak Kalocsán kerül lebonyolításra az aratókoszorú-kötő verseny az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek dolgozói részvételével. A verseny győztesei értékes jutalmakat kapnak és a remekeket kiállításon mutatják be. Ezzel egyidőben lesz az aratóbál is Kalocsán. A gyermeknéptáne oktatók országos konferenciáját, amelyen a tánctanítókon kívül néprajzosok, írók, népművészek vesznek részt, szintén Kalocsán tartják. A másik tudományos tanácskozás Baján lesz. Ez alkalommal dr. Ortutay Gyula akadémikus tart előadást: A népművészet helyzete, szerepe és jövője a magyar művelődésben címmel. Baján két kiállításra is sor kerül. Bemutatják Bo-Ä vasút negyedik ötéves tervéből Iparvágány a Duna-parton Már folyik a tervezgetés a MÁV Szegedi Igazgatóságán, milyen beruházásokkal javítsák, bővítsék, korszerűsítsék a vasúti szállításokat. Bár a forgalom jelentős része tevődik át közutakra, a vasúton való személy- és áruszállítás mértéke sem csökken, sőt növekedik. És nemcsak mennyiségi követelmények vannak a jövőt illetően, hanem arról is szó van, hogy az utasok kulturáltabb körülmények között utazhassanak, az áruszállítmányok pedig gyorsabban jussanak rendeltetési helyükre. Az említett célok megvalósítására Bács-Kiskun megye vasútvonalain is jelentős — mintegy 155 millió forint értékű — beruházást terveznek a MÁV-igazgatóság szakemberei. Kiskunhalason 1100 méter, Kalocsán 170 méter, Kecskemét alsó pályaudvaron 2,7 kilométer hosszúságban vágányrekonstrukciót hajtanak végre. Baján az állomástól a vasúti hídig korszerűsítik mintegy 4 kilométer hosz-A Hazafias Népfront Országos Elnökségének szúságban a sínekeket, a Duna-parton több üzemet kiszolgáló iparvágányt, az állomáson pedig csatorna- és vízvezetékhálózatot építenek. A korszerű személy- és áruszállítás előfeltételei közé tartozik azonban az is, hogy a vasút dolgozói kulturáltabb körülmények között végezhessék munkájukat. Kunszentmiklóson 700 méter új vágány építése mellett szociális helységeket — öltözőt, mosdót — is létesítenek. Modem, öltöző, mosdó épül még a tervek szerint Kalocsán és Kecskeméten is. A megyeszékhely vasútállomása emellett jól felszerelt orvosi rendelővel is gyarapodik. A vasút felsőbb szervei elé terjesztett tervek szerint 1970-ben elkezdenék A másik esemény az asztalosműhelyben történt, ahol Gusztos Sándorné, a Münnich Ferenc szocialista brigád tagja, többszörös újító, ismét újítással lepte meg az üzem vezetőit. Előzménynek csupán annyit, hogy a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulója tiszteletére indult munkaversenyt a gyáron belül az asztalosműhely nyerte. Eredményeikkel nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a vállalat gyárai közötti versenyben a kiskunhalasi nyerte el a vándorzászlót, a 10 ezer forintos jutalommal együtt. Az eredmények elérésében nagy szerepe volt az újítóknak. Gusztosné ezen a reggelen ismét újított, ajtók, szellőző ablakainak rámáit csiszolva ésszerűsített. Eddig egy rámát csiszolt, most egyszerre négyet szorít a siszolószalaghoz. Csak azért nem többet, mert ö" ráma már nem férne a kezébe. Ezzel a fogással egyéb- Gusztos Sándorné legfrissebb újításával. Egyszerre négy ként háromszorosára növel- szellőzőablak-rámát csiszol. Uj gyártmány — újítás zsó János kecskeméti festőművész kerámiagyűjteményét, azonkívül néprajzi tárgyú bélyegekből lesz kiállítás. Végezetül Kalocsán megyei szövetkezeti napra is sor kerül. Ezen a fogyasztási szövetkezetek, a kisipari szövetkezetek és a termelőszövetkezeti területi szövetségek vesznek részt. B. J. ülése A Hazafias Népfront Országos Tanácsának Elnöksége Kállai Gyula elnökletével szerdán ülést tartott. Erdei Ferenc főtitkár vitaindító bevezetője után megtárgyalta a Hazafias Népfront feladatait a szocialista demokrácia fejlesztésében. Az ülésen részt vett és felszólalt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. Az elnökség tagjai közül a vitában részt vett Bartolák Mihály, Bencsik István, Borovszky Abrus, Erdei Lászlóné, Földi Mihály; Harrer Ferenc, Sarlós István, Sümegi János, Szabó Kálmán és Veres Péter. (MTI) Azon a napon, amikor az védőrácsos. kétszárnyü te a munkának ebben a fá- Épületasztalosipari Vállalat „halasi ajtó" prototípusa, zisában a termelést, kiskunhalasi gyárában jár- amely családi házakhoz Két ilyen jó hírnek egy tunk két érdekes esemény i§en kellemes, esztétikailag napon úgy gondolom, minis történt. Elkészült a dísz ^ örülnének* üzleti körök máris kedvezően nyilatkoznak, s a megrendelések nyomán ősszel kezdődik az új ajtótípus sorozatgyártása. Nagykőrös és Csengele között a forgalom biztonságát, az állomások és vasútvonalak átbocsátó képességét növelő térközbiztosító berendezések felszerelését. Ennek lényege, hogy két állomás között több vonat is közlekedhet. A készülékek automatikusan adnak pontos utasításokat, mikor indulhat egy-egy szerelvény. A felsorolt vasúti beruházásokra vonatkozó adatok még nem véglegesek, csupán a Szegedi MÁV Igazgatóság szakembereinek előtervein alapulnak. Az igazgatóság területéhez tartozó megyei szervek azt még az igényeknek megfelelően kiegészítik és felterjesztik a KPM-hez, illetve a MÁV vezérigazgatóságához, ahol a végső döntést kimondják. N. O.