Petőfi Népe, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-16 / 110. szám

N A P T A B 1969. május 16, péntek Névnap: Mózes Napkelte: 4 óra 06 pere. Napnyugta: 19 óra 15 perc. j Holdkelte: 3 óra 40 perc. I Holdnyugta: 19 óra 57 perc. Diákkarnevál Kecskeméten Tanácsi vezetők munkaértekezlete Kétnapos tanácskozás kezdődött tegnap a Szelídí­tő melletti egyik üdülőben, ahol a városi és járási ta­nácsok vb-elnökei, vala­mint a megyei tanács vb osztályvezetői a múlt évi tanácsi munka — a válasz­tott testületek működése, káderhelyzet stb. — tapasz­talatai és az ez évi felada­tokat vitatják meg dr. Var­ga Jenő, a megyei tanács vb-elnökének irányításával. A tanácskozáson részt vesz­nek az MSZMP városi, il­letve- járási bizottságainak első titkárai is. — Ifjúsági elsősegély­nyújtási versenyt rendez a Vöröskereszt kiskunfélegy­házi járási szervezete. Az érdekes és hasznos vetél­kedőre május 28-án kerül sor a szakmaközi bizottság épületének udvarán. Szedik a cseresznyét Kelebián a védettebb há­zikertekben megkezdődött a májusi cseresznye szedé­se. Á hét végén már a helybeli Népfront Terme­lőszövetkezet cseresznyésé­ből is ár/t jeleztek. Az első rakományt a főváros­ba továbbítják. Hövényvédelmi prognózis Növényvédelmi A káposzta bagolypille fia­tal hernyóinak megjelenésére május 20—25-e között számít­hatunk. A fiatal hernyók el­len Hungária L—2 2 százalékos oldatával' permetezhetünk. Kapás növényeknél a vetési bagolypille fiatal hernyói má­jus 32—28-a közötti időben je­lennek meg. Vegyszeres nagy­üzemi védekezés csak a fiatal lárvák ellen ad jó eredményt. Felhasználható növényvédőszer DL—30 1,00—1,30 kg/kh dózis­­ban. Elkezdődött a nyerges szolő­­irtoly rajzása is. védekezés má­jus 20-a körül esedékes. A kár­tevők ellen Ditrifon 50 Wp 0,2 százalékos vagy Fiiból E 0,3 0.5 százalékos oldatával lehet permetezni. Valamennyi növényvédőszer méhekre veszélyes, méhészek kiértesítése szükséges. Nyugat felöl a változást je­lentő időjárási frontok elsősor­ban Franciaországot, a Csch­­medencét, Lengyelországot es a Balti-tenger vidékét érintik. Az említett területeken meg­élénkült az északnyugati szél és több felé futó esők alakul­tak ki. Az évszakhoz képest szokatlanul meleg levegő ural­ma fokozatosan Közép-Európa és Ukrajna térségére korláto­zódik. Hazánkban szerdán a szokatlanul nagy meleg még fokozódott. A hőmérséklet csúcsértékei elérték a 28—34 fokot. A Budapesten tegnap mért 32 fok újabb rekord, mert ezen a napon 1870 óta nem fordult elő ilyen magas hőmér­séklet. Várható időjárás péntek estig: időnként megnövek­vő felhőzet, főképp északon néhány helyen záporeső, zi­vatar. Élénk, átmenetileg megerősödő északnyugati szél. A szokatlanul nagy meleg kissé mérséklődik. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 13—18, legmagasabb nappali hő­mérséklet pénteken 25—30 fok között. A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium jelenti: májüs 14-én a középhőmérsék­let 24,5, (az 50 éves átlag 16,4), .. legmagasabb hőmérséklet 31,6 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 13. Május 15-én a reg­ed 7 órakor mért hőmérsék­let 22,1, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 30,5, a leg­alacsonyabb hőmérséklet 15,4 celsius-fok. — Összesen 387 károsult részére 672 ezer forintot fi­zetett ki az Állami Bizto­sító kiskőrösi járási fiókja az év első négy hónapja alatt Az összegből a szö­vetkezetek 225 ezer forin­tot kaptak káruknak meg­felelően. — Befejezték a juhok nyírását a Solti Állami Gazdaságban. Gépek segít­ségével naponta 600 birkát szabadítottak meg a meleg Békegyűlés a Honvédkórházban s a lyó harc jelentőségét. A második emeleti kultúrter­­téli bundától. Kitűnő volt me^ megtöltötték a kórház a nyírási súly is: átlagosan orvosai, egészségügyi, tech­­birkánként 5 kilogramm nikai dolgozói és járó be­­gyapjút értékesítettek. tegei. Nem maradtak ki Japán vendégek Kecskeméten Aki ma délután hat és Technikum végzős hallga­hét óra között jelmezes tói ünnepük meg, hogy vé­lányokat, fiúkat lát vonul- gére jutottak három, tanu­ni Kecskeméten a Don-ka- lássál, küzdelmekkel, izga­nyartól a főtér felé, majd lommal teljes évnek egy a Batthyány utcán, a Le- nagyszabású, merész kon­azonban az eseményből az ninvároson át az Izsáki cepció jegyében született ágyhoz kötött betegek sem úton, a világért se gondol- tanintézetben, ahol a kez­akikhez mikrofon közvetí- ja, hogy hippikkel találko- det minden nehézsége és tette a szónok szavait. zik. Azt pedig még kevés- szépsége megtalálható. _____ -----­­a békegyűlés részvevői hé, hogy a világszerte di- ök a harmadik végzős nökségének tagja méltatta tiltakozó táviratot juttattak vatos diáktüntetések futó- évfolyam, öt év alatt 360 a békés élet, alkotó munka, el az Országos Béketanács- tüze Magyarországra is át- gépgyártástechnológiai és békéért világszerte fo- hoz az amerikaiak vietna- terjedt. A Felsőfokú Gép- automatizálási szakember mi agressziója ellen. ipari és Automatizálási Népes békegyűlés színhe­lye volt tegnap délután a kecskeméti Honvédkórház, ahol Horváth Ignác, a Ha­zafias Népfront városi el-Halló, 20-04! A széktói strandfürdő öt napja nevelődött az ipari hagyo­mányokkal aüg-alig büsz­kélkedő homokfővárosban. Nagyobb dolog ám ez, mint amilyennek az első pilla­natban tűnik! Meg kell ün­nepelni. Zsivajgó, tréfás májusi karnevállal is. •— Szombaton, 10-én volt számot hozott. 13-án 132- nálunk a „medencenyitás”, en, másnap pedig már 325- „rt“ '“okuk van a amint azt a Petőfi Népe en látogatták a strandot, madéveseknek előzetesen jelezte is — új- ahol egyébként a nagyme­­ságolja Kovács László, a dence 23. a kisebbik 25 kecskeméti széktód strand- Celsius-fok hőmérséklettel fürdő vezetője. — A Szék- várja a lubickolni vágyó­tó felújítva, rendbe téve kát. várta az idénykezdő ven- — Búcsúzzunk a legfris­sebb, s remélhetőleg bízta- jön az államvizsga^ Hát la tó statisztikai adattal: ho- zítanak egyet a nagy erő­­gyan alakult a csütörtöki próba előtt. (Elvégre a med­­forgalom? ve bőrére is szoktak inni ■ Beszélgetésünk idő- előre.) százat a strandolok létszá- pontjáig, déli fél egyig 122 Kívánjuk nekik, hogv ma. A fagyosszentek ide- jegyet adtunk ki. Bízunk munkahelyükön is’ olyan jére beköszöntött kánikula benne, hogy a délután még jól érezzék magukat mint viszont, ha nem csúcsot, népesebb lesz! ma este! dégekét, akik azonban saj­nos, épp a premier napján nem jöttek. — Vasárnap, hétfőn együttvéve sem tette ki a Az örömön kívül erre har- Olyan kö­zel kerültek már a szak­technikusi oklevélhez, hogy majdnem elérik. De még ki kell nyújtani a kezüket ér­te. Fárasztó mozdulat lesz: A tanításnak vége, most ha nem csúcsot, mégis kielégítő vendéglét-Sz. J. Éjféli gyilkosság Negyven — ének-zenei — pedagógusból álló japán küldöttség járt a napokban a Kecskeméti Óvónőképző Intézetben. Látogatásuk célja: tanulmányozni a bábjáték alkalmazását az óvodai nevelésben. A küldöttség 30 na­pig tartózkodik hazánkban. A közös gazdaságok egészségügyéért A Hazafias Népfront és a Magyar Vöröskereszt járási vezetősége, a dunavecsei járás termelőszövetkezetei egészségügyi körülményei­nek javítása érdekében üzemlátogatással egybekö­tött tanácskozást rendez a tsz-ek egészségügyi felelő­sei részére hétfőn Tasson. Gyülekezés reggel 8 órakor a tassi községi tanácsházá­nál. A Rákóczi Tsz majorja szociális létesítményeinek megtekintése után a Petőfi Tsz tejüzemének bemutatá­sára kerül sor. Délben elő­adások hangzanak el, ame­lyeket konzultáció követ. A délutáni programban ki­rándulás és a környék meg­tekintése szerepel. — A zsanai Napsugár és Haladás Tsz vezetősége és gazdái elhatározták, hogy egyesülnek a jó tulajdonsá­gokkal rendelkező és egyre eredményesebben gazdálko­dó helybeli Igazság Terme­lőszövetkezettel. — A lapunkban is már többször publikáló költő. Karai László munkássága lesz a témája a Nagykőrösi Arany János Társaság va­sárnapi ülésének, amelyet 11 órai kezdettel tartanak a művelődési ház tanács­termében. Fábián Gyula, a Kortárs szerkesztője mond bevezetőt, a műsorban köz­reműködik- Bodor Tibor színművész. — AZ ÉRDEKES talál­kozások keretében Algéria és népei címmel dr. Kato­na Imre egyetemi adjunk­tus tart vetítettképes és ze­nei bemutatóval kísért elő­adást a Kecskeméti Városi Művelődési Központ nagy­termében ma, pénteken es­te fél hatkor. Kopasztóviasz Üj viaszkészítményt ál­lított elő Veszprémben a Magyar Ásványolaj- és Földgázkísérleti Intézet. Elsősorban a baromfiipar gondján segítettek a sajá­tos szerkezetű anyaggal amely kiválóan alkalmas a szárnyasok kopasztására. A Baromfiipari Országos Vál­lalat kecskeméti telepén már sikerrel ki is próbál­ták. — A járdaépítési prog­ram megvalósítását az idén tovább folytatják Kiskun­félegyházán. A városi ta­nács költségvetési üzeme ebben az évben 13 kilomé­ter hosszúságú új betonjár­dát épít a város külső utr cáiban. — „Zümmögnek** az aká­cosok — hordanak méhek a virágba borult akácer­dőkben. Gazdag a virágzás, az időjáráson múlik, hogy milyen lesz a hordás. Egy­­egy szélcsendes napon 18— 20 kilogramm akácméz gyűjtésére is képesek az erősebb családok. — ÜGY BESZÉLTÜK MEG. hogy a vacsorához fejenként két liter bort vi­szünk. Persze volt, aki öt­literes demizsonnal állított oda, de olyan is akadt, aki csak egy ütert hozott. Jó hangulatban kezdődött és úgy is zajlott le az este. Az emberek beszélgettek, nevetgéltek, vicceket me­séltek, felidézték hajdani katonakorukat, a háborús élményeket, meg ilyeneket. Már ahogy ez ilyenkor len­ni szokott... — így idézte fel az egyik tanú a biró­­ság előtt az 1969. február 3-án lezajlott nagybaracs­kai vacsorát. — A községben már ha­gyomány, hogy ilyenkor halvacsorát rendeznek azok, akik megkapják az emlék­lapot, vagyis az obsitot. Most is így történt. Arra nem emlékszem már, hogy pontosan hányán voltunk, akik betöltöttük a katona­köteles kort, s felmentettek bennünket. Szóval, jól si­került ez a vacsora. Azt tu­dom, hogy leginkább Ma­­tacz Imre ittasodott le, de ha nagy. nehezen is, azért megállt a maga lábán. Ne­ki volt a legnagyobb hang­ja. Mikor tíz órakor elin­dult a társaság hazafelé, voltak, akik még a cuk­rászdába, vagy a kiskocs­mába igyekeztek volna. De ezek már bezártak — mondja a másik tanú. — Én csak másnap reggel, február 4-én tudtam meg, hogy Matacz Imre megölte Lengyel Jánost, a péket. A GYILKOSSÁG pont éjfélkor történt. Előzménye, oka eléggé homályos, csu­pán elejtett megjegyzések­ből lehet következtetni: — Sértegetés, pofon. Legna­gyobb „hajtóerő’’ azonban természetesen az alkohol volt, az a mennyiség, amit Matacz ivott. — Itt születtem Nagvba­­racskán, azóta is itt élek. Jól ismerem Matacz Im­rét, aki szintén idevalósi. Lengyel János a háború után, talán 1948-ban került a községbe, majd péküzle­tet nyitott. Azt tudom, hogy nem voltak haragban, köszöntek egymásnak. Nem volt közöttük semmi, mert ha lett volna, az egy ilyen kis faluban nem marad ti­tok. Ott voltam a vacsorán is, ők közel ültek egymás­hoz az asztalnál, talán egy valaki volt közöttük. Arra emlékszem, hogy Lengyel János, akinek az egyik ke­zéről több újj hiányzott, bort öhtött a szomszédja poharába, a csonka kezé­vel fogva a poharat. Ma­tacz Imrében ekkor már volt nyomás és odaszólt Lengyelnek: — Vigyázz, be­leér az ujjad a pohárba! — Szerintem ezt nem lett vol­na szabad, ez sértés... — vallotta a tárgyaláson a kö­vetkező tanú. AZ ESEMÉNYEK továb­bi menetében ennek a sér­tésnek nagy szerepe volt. Hazafelé menet ugyanis Lengyel János pofon ütöt­te a tántorgó Matacz Im­rét, akinek „egyméteres kilengése volt az italtól”, sőt egyszer el is esett, de önerejéből talpra tudott áll­ni. A pofonnál már csak hárman-négyen voltak, majd azok is szétszéledtek. Ma­tacz Imre egy darabig állt, közben Lengyel hazament, bezárta a kaput. Matacz pe­dig elindult a nagybátyjá­hoz. Nem sokat időzött ott. Felforrt benne a méreg, s visszament Lengyelék há­zához. Éktelen lármával bömbölt, döngette a kaput, kitört egy ablaküveget, mi­re Lengyelné kinézett, hogy ki lehet az. — Hol az urad, Rézi? Küldd ki, mert kiirtom az egész családot, nem éritek meg a reggelt. — Az ablakból láttam, hogy a kapu tolózárja en­ged, s féltem, hogy bejön. Kimentem hát, de mire odaértem, a kapu kinyílt és Matacz Imre bent volt az udvarban. Azonnal nekem támadt, hogy adjam elő az uramat, mert engem is megöl. Fogta a vállamat és rázott. Valahogy kiszaba­dultam a kezei közül és el­szaladtam rendőrért... — vallotta Lengyelné a bíró­ság előtt. Közben azonban megtörtént a baj! LENGYEL János bent volt a kisszobában, hallot­ta a kiabálást, fenyegetést, tudta, hogy Matacz erős­­ködik az udvaron. Amikor csend lett, kiosont a szo­bából, az udvaron felvett egy vaslapátot és az utcán ballagó Matacz Imre után szaladt. Az észrevette „el­lenfelét”, aki csupán egyet tudott ütni a lapáttal, mert a következő lendületnél Matacz lehajolt, a lapát kiesett Lengyel kezéből — és fegyvertelenül maradt. — Én akkor értem oda, amikor a földön hentereg­tek és a pék sóhajtva mondta: megszűrt! meg­szúrt! — vallotta egy ké­sői járókelő. Az igazság viszont az, hogy Matacz még az álló helyzetben levő embert szúrta szíven két­szer, aztán kerültek a föld­re. De ezt a tanú nyilván nem láthatta. MÁR VÉRZETT az áldo­zat, amikor a rendőrség a helyszínre érkezett. Ma­tacz Imrét letartóztatták, s megbilincselve elkísérték. Lengyel Jánost orvoshoz vitték, ott halt meg a ren­delő ajtaja előtt. Különö­sebb nézeteltérés nem volt köztük soha. köszöntek egy­másnak, néha megálltak beszélgetni. Lengyel János pékmester már régen a te­metőben nyugszik, Matacz Imrét a napokban ítélte tíz évi börtönre a bíróság. G. S. »FTOFI N-EPE - A Magvar Szocialista Mu ikáspárt Bács-Kiskun megye: Bizottsága es a megyei tanács tapia - Főszerkesztő F Tóth Pál - Kiadja , Bacs Kiskun megyei i aoKiaoo uauaiai. iBu,ín leazeató - Szerkesztőséé Kecskemét Városi Tanácsház - Szerkesztőséé) telefonközpont 26-19 25 16 Szerkesztő dznttsáe 10-38 Kiadonivatal: Kecskemét, “• velelos ki szabadság tér £/*. Telefoni 17-09. » Terjeszti s Magyar Posta - Előfizetnem * helyt postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra; 20,— forint “i®“**s* ■' Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét Telefon: U-«s. — Index: 25 065

Next

/
Oldalképek
Tartalom