Petőfi Népe, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-14 / 108. szám

f. »Mal rrm. máim m. DÉL-VIETNAMBAN néhány nap óta meg­szűnt az a viszonyla­gos csend, amelyik az elmúlt hét során jel­lemezte a hadszínteret. Lélektani, politikai csapás ez Washing­tonnak és a bábre­zsimnek, hogy éppen most, a párizsi tár­gyalások fontos szakaszának kezdetén, magában Sai­gonban robbantak a szabadságharcosok bombái és grá­nátjai. Saigon az események nyomására újra pánikhan­gulat hatása alá került. Olyan hírek terjedtek el, hogy az akciósorozat már a főváros elleni nagy szabadság­­harcos offenzíva nyitánya lehet. Tegnap a tavalyi Tet­­offenzíva óta először támadták ismét a szabadsághar­cosok a dél-vietnami főváros repülőterét, és rakéta csa­pódott az egyik saigoni kormányhivatal épületébe is. FRANCIAORSZÁGBAN a júniusi elnökválasztási kampány közeledtével a centrista Alain Poher jelölése után az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a gaulleisták Pompidou, és a centrista ideiglenes elnök programja között nincs semmi ellentmondás. A polgári lapok sze­rint Poher a baloldali szavazatok segítségével meg­nyerheti az elnökválasztási küzdelmet, a gaulleista- je­lölttel szemben. CSEHSZLOVÁKIÁBAN a közbiztonsági szervek má­jus 7-e és 11-e között 60 személyt tartóztattak le — je­lenti a CTK, akiket tettenértek, amint meggyalázták az ország felszabadulásának 24. évfordulója alkalmából kitűzött szovjet állami lobogókat. A Rudó Právo ezzel kapcsolatos cikkében hangoztatja: az erkölcsi ítéleten kívül törvényesen is felelősségre kell vonni azt, aki nem akarja megérteni, hogy Csehszlovákiában a tör­vény védi, minden egyes, de kiváltképp szövetséges ál­lam zászlaját. Európa békében óhajt élni VARSÓ. (MTI) Lengyelországban befeje­ződött a nyugati és észaiki területek hete, amelynek szczecini záróünnepségén Stefan Jedrychowski a LEMP KB tagja, külügy­miniszter mondott beszédet. — Európa békében óhajt élni — hangoztatta a többi között Jedrychowski. — Lengyelország éppen ezért kötelességének tartja, hogy újra meg újra felhívja a Lenin tér A francia országi Haute- Vienne megyében levő Am­­basac kisváros tanácsa el­határozta, hogy a városka főterét Vlagyimir Iljics Le­ninről nevezi el. A név­adó ünnepségen megjelent Jacques Duclos, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, az FKP köztársasági elnökje­löltje. (TASZSZ) A csehszlovák gazdaság helyzete A Rudé Právo keddi szá­mában M. Dolivka megál­lapítja, hogy Csehszlovákia gazdasági élete idén az első négy hónapban „hiábavaló küzdelmet vívott a múltból maradt problémákkal”. „Egyenesen úgy tűnik, hogy a helyzet még rosszabb lett” — állapítja meg a cikkíró és rámutat arra, hogy az üzletekben üresek a polcok és az árukészle­tek csökkenése veszélyes mérvet öltött. Dolivka elmondja, hogy az idén az első négy hónap alatt az ipari termelés 3,8 százalékkal volt magasabb a múlt év hasonló idősza­kánál, a munka termelé­kenységének növekedési üteme elérte a 2,é százalé­kot, de az iparágak többsé­gében a munkabérek átla-Kanada reagálása a finn kezdeményezésre OTTAWA (MTI) Sharp kanadai külügy­miniszter a parlamentben hétfőn kijelentette, Kana­dát „nagyon érdekli” Finn­országnak az a javaslata, hogy hívjanak össze egy előkészítő értekezletet az európai biztonsággal kap­csolatos megállapodásról. Az alsóházban egy kérdés­re válaszolva a miniszter azt mondotta, hogy a finn kormány nagykövete útján juttatta el javaslatát Kana­dába úgyanúgy, mint más NATO-országokba is. A nagykövettel közölték, hogy „őszintén és gondosan” fog­ják tanulmányozni a javas­latot. Sharp a parlament ülése után újságíróknak adott nyilatkozatában a többi kö­zött megjegyezte, még nem világos, hogy Kanadát és az Egyesült Államokat is meghívnák-e egy ilyen ér­tekezletre, amelyet javaslói, a Varsói Szerződés tagor­szágai európai biztonsági konferenciának minősítet­tek. A miniszter ezenkívül óva intett attól, hogy a kon­ferenciát „propaganda fó­rummá” változtassák. gos növekedése sokkal gyor­sabb volt. A lakosság pénz­beli jövedelme 1969 első negyedében 14,7 százalék­kal növekedett, a kiskeres­kedelmi áruforgalom már­ciusban több mint tizenki­lenc százalékkal emelkedett. A Rudé Právo cikke fel­veti a kérdést, mit kellene tenni, hogy Csehszlovákia gazdasági életében „végre megszűnjék a kötéltánc”. — A vezetés régi mód­jára való visszatérés nem oldaná meg gazdasági prob­lémáinkat —, állapítja meg a lap. — Mindamellett nyíltan meg kell monda­nunk, hogy gazdasági éle­tünk jelenlegi helyzetében bajosan nélkülözhetünk bi­zonyos, központból kiinduló adminisztratív beavatkozá­sokat. A kormány már jó­váhagyta ezeket. nemzetközi közvélemény fi­gyelmét arra, milyen ve­szélyt jelent az európai né­pek biztonságára, kontinen­sünk és a világ békéjére a Német Szövetségi Köztár­saság revansista politikája. — Forrón támogatjuk a budapesti felhívást — foly­tatta a külügyminiszter. Az a tény, hogy a budapesti felhívás ellen eddig nyíl­tan egyetlen európai kor­mány sem foglalt állást, azt bizonyítja, hogy az össz­európai tanácskozás eszmé­je mély gyökereket eresz­tett. Az Apollo—10 előkészületei WASHINGTON (MTI) Hétfőn megkezdődött az Apolló 10. amerikai űrha­jó rajtjának végleges elő­készítése a Cape Kennedy-i kilövőhelyen. A terv szerint az űrhajó vasárnap indul el útjára, amelynek során a Hold közvetlen közelébe jut, és ott próbálja ki a Holdra szálló Lunar Module működését. Az űrhajó hor­dozórakétája a legutóbbi ellenőrzések során kisebb zavarokat mutatott, és az üzemanyag egy része elfolyt belőle, de a technikai szak­értők szerint az üzemzavart sikerült kiküszöbölni. Az űrhajó három ntesas Thomas Stafford parancs­nok, John Young űrpilóta és Eugene Cérnán, a hold­komp pilótája, az amerikai űrprogram veteránjai közé tartozik: mindhárman részt vettek már űrrepülésen. Ha az Apolló 10 útja sikerrel végződik, az Egyesült Álla­mok júliusban indítja út­nak az Apolló 11 űrhajót, amelynek két utasa első íz­ben kísérli meg a leszállást a Hold felszínéra Podgornij Koreába utazott Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének el­nöke hivatalos látogatásra a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaságba uta­zott. Képünkön: a moszk­vai repülőtéren. A. Koszi­gin a minisztertanács el­nöke búcsúzik (jobbról) Podgornij államelnöktől. (Telefoto — TASSZ—MTI —KS) A Varsói Szerződés évfordulóján Csak félmilliomos A Fehér Háznak az ame­rikai elnök anyagi helyze­téről kiadott jelentéséből kitűnik: Richard Nixon „fél-milliomos”, mintegy 596 ezer dollár érték felett rendelkezik. A jelentés részletesen taglalja, hogy különböző tranzakciók ered­ményeképpen Nixon elnök anyagi helyzete milyen je­lentékeny mértékben javult mea. CSAKNEM hatmillió ka­tonát számlál a NATO. Ennek a széles agresszív csoportulásnak a szerve­zője és fő ereje az Egye­sült Államok: az a nagy­hatalom, amely egy má­sik kontinensen, Délkelet- Ázsiában agressziót követ el. A NATO európai erői­nek gerince a 12 száraz­földi hadosztállyal, köztük 3 harckocsizó hadosztállyal rendelkező Bundeshwer. Ezek a körülmények köve­telik meg, hogy a szoci­alista országok továbbra is mindent megtegyenek vé­delmi képességük fokozása érdekében. Még sokáig a béke biztosításának elen­gedhetetlen feltétele, hogy megfelelő erőt állítsunk szembe az imperializmus agresszív törekvéseivel Európában. Ennyiben tehát az el­múlt 14 esztendő alatt az európai helyzet nem vál­tozott. Amikor létrehozták a NATO-t, a Szovjetunió és vele együtt a többi szo­cialista ország végtelen ön­mérsékletet tanúsítva meg­elégedett azzal, hogy fel­hívja a világ figyemét az agresszív nyugati katonai blokk létében rejlő veszé­lyekre, különösen pedig arra, hogy az Egyesült Ál­lamok e katonai szövetsé­gen belül fokozatosan visszacsempészi a nyugat­német militarizmust Euró­pa színpadára. Amikor ez 1955-ben formailag is meg­történt — vagyis, amikor az NSZK a NATO teljes­jogú tagja lett — a szoci­alista országoknak is meg kellett alakítaniok a ma­guk katonai szövetségét, amely méltó ellenerőt képvisel a kontinensünk biztonságát fenyegető nyu­gati tényezőkkel szemben. SOHASEM titkoltuk, hogy e kényszer hatására jött létre a Varsói Szerző­dés, s hogyha tehetnénk, ha e kényszerítő okok meg­szűnnének, akkor katonai tömbünket feloszlatnánk. Bár paradoxonnak hang­zik, de való igaz, hogy a szocialista országok a Var­sói Szerződés fennállásá­nak 14 esztendeje alatt szüntelenül olyan politikát folytattak, amelynek cél­ja: Európa katonai töm­bökre szakadtságát meg­szüntetni. A Szovjetunió kezdettől fogva a fegyver­zet csökkentését a háború maradványainak felszámo­lását javasolta a nyugati hatalmaknak. A mostani — a hét szocialista ország ál­tal közösen megfogalmazott — budapesti javaslat lé­nyege pedig az. hogy össz­európai értekezelet üljön össze, melyen szabadon részt vehetne kontinen­sünk bármely állama, az­zal a céllal, hogy számol­juk fel a háború marad­ványait, rendezzük a vi­tás kérdéseket, szüntes­sünk meg mindenféle kon­frontációt Európa földjén. TERMÉSZETESEN tisz­tában vagyunk azzal, hogy egy ilyen értekezlet meg­tartásának az előfeltételei nem jönnek létre egyik napról a másikra. Tisztá­ban vagyunk azzal, hogy a Varsói Szerződés — amelynek ma 14. születés­napjára emlékezünk — változatlanul a szocialista országok biztonságának zá­loga; ezt a szerződést erő­síteni, katonai szervezetét állandóan tökélesíteni — valamennyi tagország in­ternacionalista, s egyben nemzeti kötelessége. Ugyan­ilyen kötelességünknek érezzük küzdeni azért, hogy az európai problé­mák a tárgyalóasztalok mellett nyerjenek megol­dást, minden érdekelt rész­vételével ; küzdeni azért, hogy egy mindenkit kielé­gítő biztonsági rendszer váltsa majd fel Európá­ban a katonai tömbök sze­repét Tűz az atomtelepen Radioaktív fertőzést kapott egy tűzoltó COLDEN (Colorado) Rácfioaktív szennyezést és hárommillió dolláros anyagi kárt okozott az a tűzve­szély, amely vasárnap tört ki az egyik legnagyobb amerikai vegyipari vállalat, a Dow Chemical. CO Golde­­ni (Colorado állam) atom­fegyvergyártó üzemében. Mint az amerikai * atom­energia bizottság szóvivő­je közölte, a plutónium eredetű radioaktív szennye­zés miatt a történteik okát még nem tudták megálla­pítani. Tény azonban, hogy a tűz következtében a két­emeletes, titkos telephely­ként nyilvántartott épület első emelete és az ott levő berendezések 40 százaléka elpusztult. A tűz a plutóndumrak­­tárban tört ki. Ismeretes, hogy a plutónium a termo­nukleáris fegyverek egyik fő alapanyaga. A külön­leges védőruhát viselő tűz­oltók több mint hárem óra hosszat — húszperces vál­tásokban — küzdöttek a lángokkal. Egy tűzoltó su­­gárártalmat szenvedett és kórházba kellett szállítani. A hírügynökségi jelentések más személyi sérülésekről nem számoltak be. (MTI) Traktorok Becs utcáin Több száz büntető oszt­rák paraszt kedden eltor- Laszolta traktoraival Bécs belvárosát. A tüntetők — jóllehet az állami költség­­vetés évente többmilliárdos támogatást nyújt a mező­­gazdaságnak — sokallják adóterheike* Cabot Lodge-ot Washingtonba rendelték A Fehér Házban közöl­ték, hogy Cabot Lodge­­ot, a párizsi tárgyaláso­kon részt vevő amerikai de­legáció vezetőjét kedden je­lentéstétel és konzultáció céljából Washingtonba ren­delték. Az amerikai fődele­gátust szerda délutánra várják a fővárosba. Mint ismeretes, Nixon elnök szerdán este — helyi idő szerint 22.00 órakor, magyar idő szerint csütör­tökön hajnali 3.00 órakor — nyilatkozik Vietnamról. Be­szédét az Összes amerikai rádió- és tv-állomás közve­títi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom