Petőfi Népe, 1969. április (24. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-09 / 79. szám
1989. április 9, szerda 5. oldal vita Nevelhet-e olvasókat a középiskola? Nagy megnyugvással olvastam a különböző vitacikkeket. Engem ez írásokból kiosendülő felelősségtudat nyugtatott meg. Felelősség társadalmunkkal, tanulóinkkal, önmagunkkal szemben. Sok a kérdés, kétely e megnyilatkozásokban — s a tények ismeretében ez természetes. Egyik legfőbb feladatának — minél több olvasót nevelni — nem tud kellően megfelelni a középiskola. Ezt mi is érezzük, fejünkre is olvassák olykor. Mit lehet tenni? — vetődik fel újra és újra. Először is azt, amit vitaindító cikkében Orosz László javasol, s amit többen is (Beke József, Szekér Endre, Varga Mihály stb) elfogadnak, ugyanakkor megkérdőjeleznek, azt ti., hogy „tanításunk középpontjába az irodalmi élményt kelteni képes művet kell helyeznünk”. Némi iróniával állapítja meg Orosz László, hogy olyan nyílt kapu döngetése ez, amely még nem nyűt ki egészen. Sajnos, igaza van, nagyon erős kapcsok tartják ezt a kaput, nehéz rést ütni rajta. Nézzük ezeket a pántokat, milyen / anyagból készültek, mi a szerepük! Feladatunk: eszmeileg-érzelmileg megnyerni az ifjúságot. Ennek egyik — s hathatós — eszköze az irodalom. Iskolában: az anyanyelv és irodaiam tervszerű oktatása. Iskolán kívül többek' között az Olvasó népért mozgalom. Tagadhatatlan: e mozgalom sikere jórészt a középiskolákon áll vagy bukik. Helyesebben: az irodalomórákon, a tanterven és a tanárokon. Az iskola azonban az életre készít, az irodalom ezért csak egy (ha fontos is!) a tantárgyak sorában. Beke József a ma középiskoláját a „reáliák” középiskolájának nevezte, ahol a hagyományos humán műveltség trónfosztása „túl jól sikerült”. Letagadhatatlan tény ez is, de amit semmiképpen nem hagyhatunk szó nélkül, nem szűk szaktárgyi sovinizmusból, sokkal inkább a már jelzett társadalmi igény szükségleteiből fakadóan. (Itt kell ellent mondanom Bán Ervinnek, aki azt állította, hogy az ő hajdani magyartanára idejében kevesebb idő jutott az irodalom oktatására, mint ma. Nézzük a tényeket! 1940—41-ben a humán tárgyakra — magyar, történelem, latin, német, 3. nyelv —< összesen 67 óra, 1963—69-ben 49 óra jutott, ugyanakkor a reál tárgyakra — matematika, fizika, kémia, biológia — 27, 1968 —69-ben 44 óra. Amellett az idegen nyelveken belül irodalmat tanítottak! A kiegyenlítődésre szükség volt, de a mostani helyzet aránytalanul rosszabb a réginél.) Iskolai oktatás — jellegéből ered — alapvető feladatának csak úgy tud megfelelni, ha nagyon is tervszerűen építi fél anyagát, s figyelembe veszi az életkori sajátosságokat.is. A gond tehát: milyen anyag töltse ki az órákat, mi az, ami „irodalmat értő, élvező, abban gyönyörködni tudó olvasókká” képes nevelni az ifjúságot, de olyanokká, „akikben az irodalom- tanítás művelődési anyagából következő marxista világnézeti konzekvenciák belsőleg feldolgozott szemléletté váltak.” Hogy ebbe beletartozik némi irodalomtörténeti ismeretkör? A világirodalomnak a magyar irodalom fejlődése szempontjából különösen jelentős alkotásai, irányzatai? Irodalomelméleti alapfogalmak ismerete, amelyek a művek értéséhez, élvezéséhez, megítéléséhez, az írók, költők, irányzatok, ideológiák közötti eligazodáshoz feltétlenül szükségesek? — Vitatni sem lehet! Mint ahogy azt sem, hogy mindezek a témakörök csak erős szelekcióval gyömöszölhetők a középiskolai oktatás keretei közé. A fő kiválasztó elv a társadalmi szükséglet, a haladó hagyományok és ezzel összefüggésben, a jelen irodalmának megszerettetésére alkalmas művek kiválasztása. Tanulóink, kétségtelen, ez iránt a legfogékonyabbak. Sajnos, szakfelügyelői látogatásaim tapasztalatai szerint a tanárok egy kisebbik része már nem. Az új tanterv erős szelekció révén alakult ki. tehát, az új könyvek is ezt követik fő vonalaikban, korántsem ily sikeresen, s noha lényegesen jobbak, ta- nulhatóbbaik a régi könyveknél, sok még bennük a fölös szó, a nem tanulásra, csak elmélyítésre szánt elemzések. S a tanulókegy elég jelentős része inkább ennek bemagolására vállalkozik, s nem az esetleg olvasott műről önálló véleményalkotásra — mondja ki sokunk fájdalmát Orosz László. Ahhoz képest, hogy mennyien érettségiznek, valóban kevesen olvasnak. Ennek okait egy ilyen cikk keretében nem lehet taglalni. Én mindössze kettőre utalok. Az egyiket érinti Beke József, én is kimondom; A teljes igazsághoz tartozik a diákrestségen kívül, hogy nincs is idejük. A másik ok bonyolultabb, az egyik komponens ebben a tanári hozzáállás (kellő olvasottság, önképzés hiánya, kb. mindaz, amit Varga Mihály hiányol. Bizony fáj látnom, hogy TIT-ren- dezvényen a diák és a felnőtt olvasók között kevés magyartanár ül. S ennek nem mindig az elfoglaltság az oka!), de megnyugtató, hogy mind többen igyekeznek az új követelményekhez igazodni, s korszerűsíteni tanítási gyakorlatukat. Mert ez a másik, a legáltalánosabb hátráltatónk, az Orosz László említette „nyílt kaput” leginkább szorító pánt: a hagyományos módszerek, a rossz értelemben vett rutin, az újtól való félelem, a diákokkal való vitatkozás rettenete; mi lesz, ha nem az én véleményem lesz mindenben a perdöntő? Ugyan, mi lesz? A mi diákkorunkban talán mindig a tanári ítéletet ismertük el egy műalkotás megítélésében' mérvadónak? Hogy lesznek máskülönben értő olvasókká? Nevelnünk kell őket, segítenünk olvasókká érni, a'tanterv szellemében, s nem a betűhöz tapadásban! A számonkérés mindnyájunk legfájóbb kérdése, de egyelőre fontos értékmérője a tanuló előrehaladásának. Ám finomítani kell! Ahogy többen is javasolták; a jó jegy egyik feltétele az olvasás! Az olvasott művekről a véleményalkotás. így az óra után (ha felhívtuk a figyelmet egy-egy érdekes részlettel) az út a könyvtárba vezet, a könyvek világába. Hogy nem minden tanulóé? Sajnos igaz, de mind többen jutnak el a könyvtárba, s ez a fontos,' így nevel olvasókat az iskola. Hogy sok gondunk van? Hogy érnek fájdalmas kudarcok is bennünket? Ez a munkánkkal jár. Hogy időnként kikívánkoznak belőlünk? Nem csak a tehetetlenség okozza gondjainkat, a felelősségérzet is! Ezért van, hogy nemcsak kételyt látok e vita során, hanem okos, megszívlelendő kísérletet, javaslatot is. Hisz egy akarat, szándék szülte e cikkeket: bizonyítani, hogy a rohanó, sokszor tényleg csak a pillanatoknak élő korban is a legfelemelőbb, legmegnyugtatóbb a könyv, az olvasás. Somogyi György 9. — Azért, mert Ruth nem engedelmeskedett Cucke- nek, engem tesznek az utcára? Hát mit gondolnak maguk? Majd én megmutatom! Eszembe sem jutott, hogy én itt nem mutathatok meg semmit. Mehetek Poncius- tól Pilátusig, akkor se lesz eredménye. Bár az is lehet, hogy Poncius és Pilátus nem is kapott bevándorlási engedélyt Amerikába, s kérvényüket ötször is elutasította a . bécsi amerikai konzulátus, mint négyszer az enyémet. Winston úr legyintett. Felemelte a telefonkagylót, közölté a pénztárral, hogy készítsék ki a járandóságomat, öt percen belül ott vagyok érte. öt perc múlva ott is voltam a pénztárban, fél óra múlva pedig abban a vendéglőben, ahol Ruthtal szoktam találkozni. Most délelőtt a helyiség egészen más képet mutatott, mint délután szokott. A fő különbséget abban találtam, hogy délutánonként én érkeztem előbb, s én vártam Ruthra, most viszont fordítva történt: Ruth már ott üldögélt. Két szemét meglehetősen elborultan emelte rám. — Téged is? — Engem is! — feleltem és megértettem, hogy őt is elbocsátották. Néhány mondatban kölcsönösen beszámoltunk egymásnak elbocsátásunk körülményeiről. Az ő főnökét is felkereste valaki, aztán a főnök hivatta Ruthot, s kiadta az útját. Tudomására jutott, hogy Ruth „nem kívánatos személyekkel tart kapcsolatot”. — Egy ilyen vén bakkecske, micsoda aljas! — jelentettem ki fennhangon, hogy a szomszéd asztalnál ülő kísérőim is megértsék, kiről beszélek. Ruth pompás lány volt. A kettőnket ért csapások csak megerősítették elhatározásában. Most már nem törődött azzal sem. hogy Jubileumi megyénk a ■ /■■■/’_ r három konyykiaS lit as városában K ecskeméten. Baján és Kalocsán mutatta be a Kossuth Könyvkiadó Vállalat a felszabadulás után megjelent politikai irodalmat, amely méltón reprezentálta azt a nagy munkát, amelyet a kiadó a marxizmus—leninizmus eszméinek terjesztése érdekében végez. A kiállítás a Magyar Tanácsköztársaság 50. évfordulójának ünnepségsorozatába illeszkedett a három városban. A politikai irodalom ilyen gazdag, sokoldalú anyagát még nem láthatta a közönség együtt. Mindhárom városban a kiállítás megnyitásán százak és százak vettek részt. Eljöttek a munkások, szocialista brigádok, üzemi kollektívák, hivatali dolgozók, közép- - és felső oktatási intézmények hallgatói és tanárai, könyvtárosok, vezetők és politikai munkások. egyaránt Egyszóval a társadalom minden rétegét csoportját képviselte a megnyitók közönsége. De a megnyitók utáni napokon sem csökkent az érdeklődés és az egyenként 7—8 napig nyitva tartó kiállításnak hozzávetőlegesen 3000—3500 látogatója volt. Ez a létszám szokatlanul magas. Az érdeklődés a ritkán látható kiállításnak és a nagy évfordulónak, valamint a jó szervezésnek volt köszönhető. Érdemes és érdekes tallózni a vendégkönyvben. A bejegyzések nagy része a kiállítás szervezőinek munkáját, a könyvek esztétikai elhelyezését dicsérte, a kiállítás ötletességét, szükségességét és hasznát említette. A többi között ilyeneket olvashattunk: „A kiállítás mindenekelőtt a Kossuth Könyvkiadó egyre javuló munkáját dicséri. Dicséretes és elismerésre méltó a haladó marxi—lenini gondolat színvonalas terjesztésében elért eredmény. Külön köszönet illeti a kiállítás rendezőit, szervezőit.” „A kiállítást örömmel fogadtuk. értékes anyagából többet kiválasztottunk, amelyet gyárunknak meg is vásárolunk.” (Barnevál „Május 8.” brigádja.) Azután sorban a beírások: Bajai Kismotor- és Gépgyár Tye- reskova szocialista brigádja, Kállai Éva szocialista brigád stb. Jóleső érzés volt olvasni, ezeket a bejegyzéseket. Íróik jó része egyszerű munkás, akik nagyra becsülik a Kossuth Könyvkiadó törekvéseit, kiadványaiból sok ismeretet, tudást szereznek, amelyet felhasználnak mindennapi munkájukban. E rről ezt olvashattuk: „Sok segítséget ad a vezető munkakörben dolgozóknak”. „Élmény volt számomra a kiállítás megtekintése.” Valóban. a Kossuth Könyvkiadó régi adósságot törlesztett ezzel, s a bemutatók időpontját is kitűnően választották meg. Éppen erre az alkalomra megjelent könyveit is bemutatta a kiadó. A Német Demokratikus Köztársasággal kötött egyezmény alapján megyénkből is sok fiatal utazott ki az NDK-ba, hogy ott szakmát tanuljon. A fiatalok évente egyszer jöhetnek szabadságra, ezért felmerült a szülők részéről az igény, hogy gyermekeiket meglátogathassák. Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda lehetővé tette, hogy az NDK-ban dolgozó és tanuló fiatalok szülei gyermekeiket meglátogathassák. Az iroda kedvezményes utazási lehetőséget teremt azoknak, akik ezt igénybe kívánják venni. A szülőket és hozzátartozókat szállító különvonatok a következő helyekre és időpontokban indulnak: Drezda, ápr. 30-tól okt. 24-ig 14 alkalommal; Karl- Marx-Stadt ápr. 24-től szept. 15-ig 7 vonat; Lipcse szept. 23-án egy vonat; ErA kiállításra továbbá azért is szükség volt mert a Kossuth Könyvkiadó Vállalatnak nincs nyilvános árusítóhelye, ahová bármikor bárki betérhet és megvásárolhatja a kívánt könyvet. A politikai irodalmat a pártszervezetek terjesztik az üzemekben, termelőszövetkezetekben. hivatalokban. intézményekben, s a siker a terjesztő akarásán, leleményességén és ügyszeretetén múlik. Nincs kirakata sem a politikai irodalomnak, hanem szekrényből. asztalokról árusítják terjesztői. A Kossuth Könyvkiadó megyei kirendeltségének és a városi pártbizottságoknak érdemes volt ezt a kiállítást megrendezniük, mert bizonyos, hogy ezzel használtak az ügynek és sok vásárlóval, olvasóval bővül majd a politikai irodalmat kedvelők tábora. Sólyom Ferenc fúrt, ápr. 18-án és 22-én két vonat; Gera, szept. 19-én egy vonat és Potsdam, május 19-én egy vonat. Valamennyi látogató csoport a budapesti Keleti Pályaudvarról indul a Pannónia Expresszel. Az útlevelet mindenkinek egyénileg kell beszereznie, az utazási iroda vasúti és helyjegyről, szállásról, étkezésről és zsebpénzről gondoskodik. A csoportos utazáshoz kísérőt és az NDK- ban idegenvezetőt is adnak. Mindazok a szülők és rokonok. akik az NDK-ban tanuló fiatalokat az Express által nyújtott kedvezményes utazási lehetőség igénybevételével meg akarják látogatni, felvilágosításért forduljanak az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Bács-Kiskun megyei kirendeltségéhez: Kecskemét, megyei KlSZ-bizott- ság. Különvonatok az NDK-ba nem tudunk megszabadulni a „tanúktól”. , — Tudok egy pompás kis szállodát! Itt van nem messze, a 77. utcában ... — súgta. Válaszul leheletfinom csókot nyomtam a bal fülére. Pillanatnyilag az esett hozzám a legközelebb. Ittunk még egy kortyot, aztán karonfogva elindultunk. A négy férfi tisztes távolban, de folyvást jött utánunk. Rájuk se hederítettem. Ruth fekete haját, kék szemét, karcsú nyakát csodáltam, s boldog voltam. Ruth határozott léptekkel vezetett a szálloda felé. Felrémlett bennem, hogy ez a biztonság előző látogatásokat feltételez, amelyek hasonló céllal, csak nem velem zajlottak le. Ezzel azonban nem törődtem, mert végtére is nem Cuck- keról van szó, s ebben a pillanatban rajta kívül senkit sem tudtam utálni. A szállodás nem volt bürokrata: hamar átsegített a formalitásokon. Kért egy tízdollárost, s ideadott egy kulcsot. — Harmadik emelet, balra ... A liftesfiú nem volt több tízévesnél, felvitt bennünket a harmadik emeletre. Balra fordultunk, bedugtam a kulcsot a zárba, megforgattam, majd belülről tettem ugyanezt. Aztán magamhoz szorítottam Ruthot, s megcsókoltam. Csók közben úgy éreztem, mintha időtlen idők óta tartanám karjaimban. Később, amikor a kábulatból felocsúdtam, már felmértem, hogy csak néhány másodpercig tartott az egész: mindössze két gombot tudtam kigombolni Ruth blúzán ... — Kinyitni ! ! ! — dörömböltek hirtelen az ajtón. Azt hittem, hogy talán hamis tízdollárossal fizettem a tulajnak. Becsaptak vele valahol, s a többi pénzem közé tettem. Ha nem tudja az ember, hogy melyik pénze hamis, köny- nyebben túladhat rajta. Atkozott pech, éppen most kellett ennek a bankónak a kezembe akadnia! Persze, a szállodás is lehetet volna annyira tapintatos, hogy vár, amíg távozunk ... Juszt se nyitom ki! Aki ilyen szállodának a tulajdonosa,^ tanulja meg, hogy ne zavarja a vendégeket. Ruth vetkőzni kezdett... Újra dörömböltek az ajtón, most már többen is. — Kinyitni! ! ! — üvöltöttek. Az ajtó recsegett, a vál- lukkal akarták betörni, de azt nem vártam meg, kinyitottam. A négy díjbirkózó külsejű rontott be. Kettő elkapta és hátracsavarta a karomat, kettő pedig az ablakhoz ugrott, ne- hogjf kiléphessek rajta. — FBI! — mondta az egyik. — Parancsunk van, hoigy letartóztassuk... Ruthnak ez már sok volt. Az idegei felmondták a szolgálatot, zokogni kezdett. Az FBI harcias tagjait ez egy cseppet sem zavarta. Bizonyosan nem Ruth volt az első nő, akit sírni láttak. Az egyik detektív megmotozott. Mindenáron fegyvert meg mérget akart nálam találni, de az sem ejtette őket kétségbe, hogy kénytelenek voltak egy meglehetősen ócska zsebkéssel megelégedni. Igaz, elég sovány leletnek tarthatták, mert ráadásul elvették tőlem és gondosan eltették a Magyar Nemzetmentők Bajtársi Körének szombati teájára szóló belépőt is. (Folytatása következik.'. /
