Petőfi Népe, 1969. április (24. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-27 / 95. szám

4. oldal 1359. április 27. vasárnap Gyáregység — a megyén kívül Az Alfa-cipők tatai műhelyében jártunk Kevés olyan országos vállalat akad, aminek a megyében dolgozik a köz­pontja. Inkább az a jel­lemző, hogy a nagyválla­latok gyáregységei, telep­helyei működnek Bács- Kiskun határain belül. Ezt a folyamatot tovább fokoz­za a vidéki iparfejlesztési program megvalósítása. E kivételek közé tarto­zik az Alföldi Cipőgyár. A székhelye Kecskeméten van. Az „aranyhomok fő­városában” dolgoznak a ter­vezők, üzemgazdászok, a munkaügyi- és személyzeti osztályok. Az irányító ap­parátus szakembereihez két másik városból is befut­nak a különféle jelzések, elszámolási adatok. Az Alfa védjegyű cik­keket piacra bocsátó cipő­gyár az idei terv szerint 230 millió forintnyi terme­lési értéket produkál. Az egyik üzeme helyben,. Kecskeméten található; Ezekben a műhelyekben készülnek a gyermekci­pők. A kiskunfélegyházi gyár­egységük több mint fél­ezer embert foglalkoztat. A megbízásokat a kereske­delem rendelései alapján továbbítják a központból ■ szomszédos városba. Ta­valy nyáron például kísér­leti jelleggel női- és leány­ka cipőket dira-flex eljá­rással kezdték készíteni. Az idén már sorozatban ífTTtTTf— . , ....... Jobb oldalt: A fővárosban mintaboltot rendezett be az Alföldi Cipőgyár. Az üzlet­helyiség átalakításának be­fejezése óta, egy hónap le­forgása alatt 1 millió 350 ezer forintnyi forgalmat bonyolítottak le. A fo­gyasztók rendszerint rá­bukkannak itt valamiféle „csemegére": exportra ké­szült lábbelire, amiből né­hány pár visszamaradt, vagy olyan modellekre, amelyekből a kereskede­lem túlzott óvatosságból a szükséges mennyiségnél kevesebbet vett át. A ve­vőkkel kialakuló közvetlen kapcsolatból ugyanakkor a gyár is profitál. Volt már példa arra, hogy a szaküz­letükben észlelt érdektelen­ség hatására leállították az illető modell készítését. Egy másik fazonból pedig — épp a kereslet ösztön­zésére —, a tervezettnél többet gyártottak. Az ész­revételek újabb és újabb ötleteket adnak a terve­zőknek is. Amikor a negyedik hely nem megtisztelő Ebben az üzemben tíz brigád küzd a szocialista címért. A vállalásaik közt sze­repel a minőség további javítása. Az asszonyok már könnyű, nyári férfi félci­pők, szandálok előállításával foglalkoznak. állítják elő a formatartö . roskájában mintegy hét­peremmel ellátott lábbeli- százan dolgoznak a cipő­ket. gyártó szalagokon. Igyekez­A harmadik és egyben nek kielégíteni a hazai ke- ,1 eg nagyobb gyár ■. Tatán resletet, eleget tesznek a üzemel. A vár, az edzőtá- szocialista országokból ér- borok és az , öreg-tó vá- kező megrendelések te­kintélyes részének, illetve a nyugati exportigények­nek. Specialitásuk: a férfi és női cipő — naponta 2300 párat állítanak elő be­lőlük. Munkájukról képek­ben számolunk be olvasó­inknak. Halász Pásztor Gyermekeink — ifjúsá­gunk védelmében nélkülöz­hetetlen hivatást töltenek be a tanácsok gyámügyi főelőadói. Munkásságuk középpontjában mindig a gyermek — a fiatalkorú — érdekeinek védelme áll Segítségükkel sok fiatal talált egészséges életcélt, s kapott sorsának kedvező fordulatot. Nincs nap, hogy ne len­ne „újabb” dolga a gyám­ügy dolgozóinak. Erre mu­tat az is, hogy több év át lagában mintegy 4300, — gyermekek, fiatalkorúak sorsával foglalkozó ügyira­tot intéztek. Szintén több ezerre tehető azoknak az eseteknek a száma, amikor — ez az ügyfélforgalom — szülők és gyerekek szemé­lyesen járnak el ügyeik­ben ... Akik nem ismerik ezt a munkakört, nehezen képzelik el, mennyi családi probléma nehezedik a gyámügyek intézőire. Atkos „hagyományok” Sok még a régi átkos „hagyomány”, — mint az iszákoság, munkakerülés, — amely családok életét bo­rítja fel, gyermekeket nyo­morít meg. A gondok jórésze ered például abból, hogy általá­nos iskolába járó tanulóink több mint 10 százaléka el­vált szülőknél van. Kecs­keméten — évente átlago­san nyolcvan gyereket ve­szünk állami gondozásba. Ugyanilyen arányú a kis­A szabászrészlegben összesen 16 korszerű berendezés kései hasítják a minták vo nalai szerint az alapanya­got. Az , új konstrukciójú hazai szabászgépek rend­kívül pontos munkára ké pesek, s használatukkal megszűntek a korábban előforduló balesetek is. Ihfcit ez a KRÓNIKA... armincEves NAGYMAMA Egy argentínai televízió- ársaság pályázatot hirde. ett. Nyertese: az ország leg- iatalabb nagymamája. Né­hány héttel később a bé­ri ondó jelentette, hogy a .épernyőn látni fogják a úlyázat győztesét, és meg- elent „egy bájos kis nagy- nyó”, aki éppen akkor ün- lepelte a harmincadik szü- etésnapját. A tévénézők Iképedésére egy miniszok- lyás, divatosan fésült nagy- nama mosolygott a képer- vyön, be is mutatkozott: Elida Ibara a neve, és dió­héjban elmondta önélet­rajzát. Paraguayban született harminc esztendeje. 14 éves korában férjhez ment és hamarosan megszületett el­ső gyermeke. Férjének ha­lála után anyjával — aki most 47 éves —, és négy gyermekével Buenos Aires mellé költözött, ahol egy jól menő falatozó társtulaj­donosa. Amikor első gyer­meke férjhez ment és meg­született Claudio, az uno­ka, Elida kijelentette, ő a világ legboldogabb nagy­mamája. Akkor még nem sejtette, hogy ehhez hozzá­járul majd a „legfiatalabb” jelző is. Befejezésül kifejezte re­ményét, hogy a tévéreklám még jobban fel fogja lendí­teni falatozója forgalmát... RADIÓSZERENÁD Kamen nyugatnémet vá­ros hallgatói nagy meglepe­tésére, minden előzetes be­jelentés nélkül, új rádióadó szólalt meg esténként, nyolc órakor. A gyakorlatlan be­mondó közölte, hogy hang­lemezműsor következik, slá­gerek, mégpedig „kizárólag Marion kívánsága szerint” A kalózállomás elkészí­tője és bemondója, a húsz­éves Hans Martin Einacker így vallott szerelmet vá­lasztottjának, a tizenhat éves Marionnak, akinek kedvenc énekese az osztrák Udo Jürgens volt. Hans Martin Einacker rá- dióleadója négy hónapig működött, amíg a posta vé­gül is felfedezte és a bíró­ság a szerelmes fiatalem­bert egyhavi fogházra ítél­te, szerencséjére feltétele­sen ... BIZONYÍTÁS Magnetofonnal a hóna alatt állított be a bíróságra Frank Ford tisztviselő, s kérte, hogy válasszák el fe­leségétől. Magyarázat he­lyett bekapcsolta a készü­léket. A hosszú szalag a harcias asszonyka nem ép­pen szelíd szemrehányásait örökítette meg. Noha a bíró feje alaposan megfájdult a pergő nyelvű feleség mon- dókájától, nem választotta el a házastársakat. Az in­dokolás: — Ha jóváhagynám a vá­lást, holnap legalább ezer férj keresne fel, hasonló magnetofonnal... SZÓRAKOZOTT ELEKTRONAGY A brit légierők nemrégi­ben félmillió font sterlinget érő elektromos agyat vásá­roltak. Hamarosan kiderült azonban, hogy a masina szórakozottabb, mint egy öreg professzor. Egyik nap ugyanis azt ajánlotta, hogy az egyik öreg pilótát bo­csássák el, mert — másál­lapotban van... R. T. korúak házasságkötése. A védő- és óvóintézkedések száma megközelíti a százat. A fiatalkorú bűnözésben negyedik helyen vagyunk az ország városai között! Ezek a tények is sürge­tik, hogy az illetékes városi szervek többet törődjenek a gyermek- és ifjúságvéde­lemmel. Társadalmi összefogással A tanács testületi ülésé­nek napirendjére is odake­rül egy széles körű felmérés erről a nagy társadalmi problémáról. Énnek előké­szítése hónapokkal ezelőtt elkezdődött, amikor gyer­mek- és ifjúságvédelmi bi­zottságot alakítottunk. Nap­jainkban már 150* aktivista munkálkodik a bizottság­gal karöltve. Köztük oíyan felnőttek vannak többség­ben, akik szeretik a gyer­mekeket, és akkor boldo­gok, ha tehetnek értük va­lamit. Örömet szereznek azzal is, hogy sorra látogat­ják az állami gondozásban levő, és nevelő szülőknél el­helyezett gyermekeket. Megvizsgálják környeze­tüket, s tapasztalataikról tájékoztatják a bizottságot. Munkájuk fontos és állan­dó eleme, hogy felderítik az elhanyagolt, és veszé­lyeztetett gyermekeket, s megteszik a szükséges in­tézkedéseket. Gazdag ta­pasztalatok alapján vallják mind az aktivisták, mind a társadalmi bizottság veze­tői, hogy a bajok megelő­zése és az {Okok: felszámolá­sa vezethet tartós, ered­ményre. Nem „látványos” akciók, hanem apró hét­köznapi cselekedetek sora jellemzi munkájukat. Többet, mint eddig Bármilyen széles körű és alapos is a társadalmi ak­tivisták gyermekvédő mun­kája, mégsem tudják — nem is akarják — helyet­tesíteni a pedagógusuk és gazdasági vezetők hivatá­sát. Jogosan elvárják azon­ban, hogy az eddiginél is többet törődjenek főleg a veszélyeztetett gyermekek­kel, és fiatalkorúakkal. Ez az igény az úttörőmozga­lom, s a KISZ sok ezer tag­jával szemben is, akik sok szép eredménnyel segítet­ték előbbre az ügy sikerét. Fejezzük be e néhány gondolat felvetését azoknak a nevével, akik szeretettel, hivatástudattal irányítják a lelkes társadalmi aktívahá­lózat munkáját. A kis kol­lektíva elnöke Krajcsovszki József, titkára dr. Gulyás István és a gyámügyi fő­előadó Bán Izabella ... Há­lás és áldozatos munkát végeznek, megérdemlik se­gítségünket. Horváth Ignác Moszkvics 407-es tip. személygépkocsi tipizálás miatt sürgősen eladó! Magányosnak is. Bajai Vas- és Fém Ktsz. Baja, Dózsa György út 30. 2843

Next

/
Oldalképek
Tartalom