Petőfi Népe, 1969. április (24. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-24 / 92. szám

SPOUT Idénynyitó atlétikai verseny Kecskeméten Kullai egyéni csúcsot javított! A városi atlétikai szövet­ség vasárnap bonyolította le Kecskeméten az első idény­nyitó atlétikai versenyt. Mintegy 240 induló állt rajthoz a helyezések el­döntéséért. A verseny si­keresnek bizonyult, mert a gyermekkorcsoporttól a fel­nőttekig nagyon sokan ér­tek el egyéni csúcsot, vagy ahhoz közeli eredményt. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Kullai András, a Kecskeméti Dózsa felnőtt magasugrója, aki 190 centi­méterrel megnyerte a fér­fi magasugrást Biztató kí­sérlete volt a 192 cm-es megyei csúcsmagasságban is, amely az utánmérésnél 194 centinek bizonyult. Az erőpróba egyébként híven igazolta, hogy nagy szükség lenne a szivacs leérkezőhely biztosítására, amely nélkül már komolyabb verseny nem is rendezhető. A futószámokban első­sorban a Dózsa serdülő at­létái értek el biztató ered­ményeket Sajdik P. 100 m-en 11,6-os és Retkes A. ugyancsak 100 m-en elért 13,3-as eredménye nagysze­rű folytatást sejtet örven­detes, hogy a dobó, Drozdik C. is jó formában van. Eredmények: Leány serd. B, 100 m: 1. Szinkó (K. Dó­Kézilabda Kecskeméti FGT—Hódmezővásárhelyi Textiles 22:15 (10:7) NB II. térti mérkőzés, Kecskemét, 100 néző, ve­zette: Kónyái. K. FGT: Veress — Faze­kas, Szűcs, Szabó — Kúti, Sánta, Sebestyén. Csere: Lukács, Varga, Vadász, He­gedűs. Gl.: Lukács (6), Fazekas, Szűcs, Kúti (4—4), illetve: Fodor (9). Nagyon jó iramban kez­dődött a mérkőzés. A 7. perc végén 5:0 volt az eredmény az FGT javára. Ügy látszott, nagy gólará­nyú győzelem lesz, de az­tán fokozatosan feljött a Textiles, az FGT viszont so­kat könnyeim űsködött. A 15. percben 7:3, a félidőig 10:7-re zárkózott fel a ven­dégcsapat. A szünet után sokáig szaros volt az ered­mény. 10:8-ra, majd 12:9- re vezetett az FGT; s utá­na mindkét oldalon sok volt a kiállítás. A ‘félidő közepén 20—10 volt azál- lás, amikor sajnálatos ket­tős sérülés történt, mert Fazekas és Bajusz összefu­tott. Mindkettő erősen vér­zett. A végén javított a Textiles, de a 22:15 arányú FGT-győzelem megérde­melt. K. FGT—BAJAI FVT 30:12 <73:«) Megkezdődött a főiskolás kézilabda-bajnokság, s a kecskeméti csapat biztosan nyert a Bajai Felsőfokú Vízügyi Technikum ellen. Az FGT-nek jó a sorsolá­sa, így szerencsés esetben a legjobb négy közé is eljut­hat. PÉCSI KESZTYŰ—BAJAI KISMOTOR 20:10 (7:5) NB Il-es férfi mérkőzés, Baja. A bajai csapat még nem szokta meg az NB II. lég­körét, s így otthonában is vereséget szenvedett az egyébként jó erőkből álló pécsi csapattól. KISKŐRÖSI VM—SZEGEDI TANÁRKÉPZŐ 12:9 (7:3) NB Il-es női mérkőzés, Kiskőrös, 200 néző, v.: Le­ányvári. Kiskőrös: Csirke — Gye- nizse, Vass, Kiss — Mar- tinovits, Lauko, Temesiné. Csere: Kovács, Némethné, Tamóczi, Martinovits M., Edző: Martinovits László. Jó iramú mérkőzéssel szerezte meg a két pontot a kiskőrösi csapat. Vass és ben már 2:0-ra vezettek a kiskőrösiek, később még nagyobb fölénybe került a Meteor. A szünet után előbb egy kis visszaesés követ­kezett, majd a hajrában nyugodt játékkal szerezték meg első győzelmüket. Gól­lövők: Martinovits, Gyeni- zse 3—3, Laukó, Vass 2—2, Némethné, Temesiné. Ki­tűnt: Csirke, Gyenizse, Kiss, Laukó. Temesi góljával az 5. perc- A MEGYEI KÉZILABDA-BAJNOKSÁG EREDMÉNYEI csal Ép. Gép. 21:13, Kecs­keméti Építők—Gábor Á. SE 17:19. zsa) 13,9. Serd. A: 1. Retkes A. (K. Dózsa) 13,3, 2. Bada­csonyi (K. Dózsa) 13,5, 3. Olajos (K. Dózsa) 13,9. Ifjú­sági nói 100 m: 1. Németh (K. Dózsa) 13,4, 2. Korsós (Katona J. Gimn.) 13,5, 3 Vén (SZÖVOSZ) 13,8. Gyer­mek leány, 300 m: 1. Berki (K. Dózsa) 53,6, 2. Juhász (K. Dózsa) 53,8, 3. Kisju­hász (K. Dózsa) 53,8. Leány serd. B, 300 m: 1. Gombai (K. Dózsa) 48,8, 2. Bíró (K. Dózsa) 50,0, 3. Laczy (K. Dózsa) 50,6. Leány serd. A, 400 m: 1. Badacsonyi (K. Dózsa) 70,9. Felnőtt női, 400 m: 1. Komjáthy (K. Dózsa) 65,6, 2. Rajki (K. Dózsa) 66,0. Magasugrás, serd., A: 1. Miklós (K. Dó­zsa) 130. Ifjúsági női: Da- bas (Bányai J. Gimn.) 130. Távolugrás A: 1. Sz. Kiss (K. Dózsa 428. Ifjúsági súly lökés: 1. Drozdik (K. Dózsa) 11,90, 2. Szilvási (K. Dózsa) 10,20. Ifjúsági disz­koszvetés: 1. Drozdik (K. Dózsa) 33,50. Gerelyvetés: 1. Szilvási (K. Dózsa) 30,30, 2. Balogh (Bányai J. Gimn.) 28,60. Fiúk, serd. A, 100 m: 1. Sajdik (K. Dózsa) 11,6, 2. Nyíri (K. Dózsa) 11.8, 3. Pesti (K. Dózsa) 11.8. Serd. A, 400 m: 1. Sajdik (K. Dózsa) 55,4, 2. Nyíri (K. Dózsa) 57,1. Ifjú­sági, férfi, 1500 m: 1. Tóth (K. Dózsa) 4:16,8, 2. Zsol­dos (K. Dózsa) 4:32,6, 3. Derdák (K. Dózsa) 4:42,7. Magasugrás, férfi: 1. Kullai (K. Dózsa) 190, 2. Insper- ger (K. Dózsa) 170, 3. Hó­dos (K. Dózsa) 165. Tekehiradó Z. Danúvia—Kecskeméti MÁV 5:3 (2377—2283) NB 1-6 női mérkőzés, Budapest. A Kecskeméti MÁV ver­senyzőinek eredményei: Medgyesi L-oé 427, Med- gyeei I-né 405, Ungvári 399, Dunai 359, Vanasainé 357, Nyúl 336. A Z. Danú­via legjobb dobója: Sallai- né 421, Darázsiné 401. Kecskeméti Petőfi—SZAK 6:2 (2471—2435» NB II-ee férfi mérkőzés. Kecskemét. A K. Petőfi-játékosok eredményei: Kun 455, Ka- naba 427, Kosa 427, Gyeb- rovszki 417, Dorogi 380, Kiss 365. A SZAK legjobb dobója: Ábrahám 428. Bp. ÉRDÉRT—Kecskeméti MAY 6:2 (2535—2507) NB n-es férfi mérkőzés, Kecskemét. A Kecskeméti MÁV-ver- senyzők eredményei: Mo­zsár 438, Balogh 418, Bauer 414, Pintér T. 413, Pintér G. 413, Szabó D. 411. A Bp. ÉRDÉRT legjobb dobója: Juhász 438. A megyei tekebajnokság eredményei: K. Pincegazdaság—K. Építők 6:2 (2322—2199). Bamevál—K. Petőfi II. 6:2 (2180:2124), K. MÁV II — K. Halasi MEDOSZ 3:5 (2418—2466). TÓID A PETŐFI NÉPE itlIU TANÁCSADÓJA ATOTÓ-ban: K. Dózsa-VIDEOTON! A totózók széles tábora ne­héz feladat előtt áll ezen a héten. Sok nyílt mérkőzés sze­repel a totóban. NB I-es, NB I B-s, néhány izgalmas­nak ígérkező NB n-es, vala­mint olasz bajnoki mérkő­zésekre kell tippelniük. Eh­hez kívánunk segítséget adni. 1. Tatabánya—Ferencváros. Vé­leményünk szerint a lassan formába lendülő Tatabánya megszorítja a bajnokcsapatot. Tippünk: x, 2. S. Salgótarján—Rába ETO. Mindkét csapat jó formában van. A hazai pálya előnye a Salgótarján mellett szól, de az ETO idegenben is képes az egyik pont megszerzésére. Tippünk: 1, x. 3. Diósgyőr—MTK. Idegenben a formába lendült és jól sze­replő MTK nem esélytelen az otthonában veszélyes DVTK ellen. Tippünk: X, L Nők: Bajai Bácska Posz­tó—Dunapataj 13:11. Kis­kunhalasi MÁV II.—Kis- kunraajsai Vasas 7:8, Já­noshalma—Bácsalmás 7:9, Kiskőrösi VM II.—KTE 7:11, Kerekegyháza—Orgo- vány 6:9, Kalocsai VTSK— Kiskunfélegyházi Műanyag 3:18. Ifjúsági kupa: Kiskunha­lasi MÁV—Kiskunmajsa (az utóbbi csapat nem jelent meg). Kerekegyháza—Orgo- vány 8:1, * (a kerekegyházi csapat nagyszerű utánpót­lással rendelkezik). Férfiak: A Osávoly— Radnóti SE és a Kinizsi SE—Dunapataj mérkőző elmaradt. Solti MEDOSZ— Kiskunmajsai Vasas 17:9 Jánoshalma—Balog Ádám SE 22:23 Bajai Felsőfokú Az FGT—Hódmezővásárhely mérkőzésről. A Kecskeméti Vízügyi 'Technikum—Kalo-. .Varga próbálkozik lövéssel. 4. Szombathely—Csepel. Két jó formában levő csapat lép pályára Szombathelyen. A ha­zai pályán a Szombathely győ­zelmét várjuk. Tippünk: 1. 5. Szolnoki MTE—BKV Előre NB I B. Az MTE otthon fel­tétlenül jobbnak látszik. Tippünk: 1. 6. Várpalota—Szállítók. A Vár­palota bravúros idegenbeli győ­zelme után saját pályáján is esélyes. Tippünk: 1. 7. Békéscsaba—Zalaegerszeg. A volt NB n-es bajnokok ta­lálkozóján nagy küzdelem vár­ható, esetleg pontosztozkodás­sal. Tippünk: 1, x. 8. Kecskemét—Videoton. A két jól szereplő csapat össze­csapásán kecskeméti győze­lem a valószínű, de nem tart­jük kizártnak a döntetlen eredményt. Tippünk: 1, x. 9. Bauxitbányász—MÄV DAC. NB n. A kitűnően szereplő MÁV DAC idegenben is esé lyes. Tippünk: 2. 10. Fűzfő-Dorog. Közel egyenrangú ellenfelek. Tippünk: 1, x. 11. Atalanta-Napofl olasz baj noki. A vendégegyüttes a he­lyezésük alapján jobbnak lát­szik. Tippünk: x, 2. 12. Lanerossl-Juventus. A Ju­ventus ért el eddig jobb ered­ményeket. Tippünk: x. 13. Pisa-Bologna. A hazai pálya Pisa mellett szól Tippünk: x. + 1. MÉRKŐZÉS 14. Pénzügyőr—KISTEXT NB II. Keleti csoport. Nyílt, há­romesélyes mérkőzés. Tippünk: 1, x, 2. A további pótmérkőzésekre a tippünk: h JU Deák István Tisztes helytállás Kecskeméti Építők—MTK 5:9 Az országos csapatbajnokság I. osztályának VII. fordulójá­ban Kecskemétén került sor a Kecskeméti Építők—MTK mér­kőzésre, melynek nagy favo­ritba a vendégcsapat volt. A mérkőzés első részében az Építők igen jól kezdtek, több táblán jobb állást értek el nagynevű ellenfeleiknél. A le­bonyolításban azonban meg­mutatkozott a nagyobb rutin, s az MTK biztosan szerezte meg a győzelmet a lelkesen és jól küzdő Kecskeméti Építők el­len. Részletes eredmények: Navarovszky—Portásch 0—1, Tábor—Lengyel 0.5—0,5, ifj. Vi­rág-Faragó 1—0, Nagy—Perecz 0,5—0,5, Körösi n—Rigó 1—0, Csala—Jancsek 0—1, Körösi I— Hradeczky 0—1, Kalmár—Antal 0—1, Lakó—Rajna 1—0, Balázs —dr. Szabados 0,5—0,5, Kádár —Zentai 0—1, Gyarmati—Bauer 0,5—0,5. Korom—Borda 0—1, LosoncZ—Páll 0—1. kerül) 28. h4. h6 29. Bgl, Kf8 30. Hg4, Hg4: 31. Fg4, He8 32. f6, Fg4: 33. Vg4: 33. —, Bg6! (korai 33. —, Bb2:? 34. Bb2Vb2: 35. Vd7! és vi­lágos ellen játékhoz jutna) 34. Bgfl, gh:! 35. Vh4:, Bb2:! 36. g4, Bf2: 37. Bf2:, Vb3! 38. Bf3, Kg8! (azonnali 38. —, Vc:-re Élénk érdeklődés kísérte az MTK—Kecskeméti Építők mérkőzésen a Portiseb—Navarovszky játszmát. A mérkőzés még szorosabb is lehetett volna, hiszen Nava­rovszky nk. m. súlyos időza­varban akkor hibázott, amikor már biztos döntetlent tartha­tott volna; Csala egyenlő ál­lást rontott vesztésre, Kalmár és Korom jobb állásból vesz­tettek, Balázs pedig nyert ál­lásból remizett, örvendetes vi­szont Tábor remélhetőleg most már tartós forma javulása, Vi­rág és Nagy szívóssága, vala­mint Körösi II. és Lakó kirob­banó formája. Ugyancsak di­csérendő Gyarmati teljesítmé­nye, aki továbbra is tartja ve­retlenségét. További eredmények: Bp. Petőfi—Bp. Szállítók 7— 4 (3), Diósgyőri VTK—Bp. Vö­rös Met. 6—8, Bp. Tipográfia— Bp. Spart. 4—9 (1), Debreceni Spart.—FTC 5—8 (1), Bp. Hon­véd—OTP 9,5—2,5 (2). Az NB I. állása a VII. for­duló után: Bp. Honvéd 7 6 1 — 63 (2) MTK 7 5 1 1 62 Bp. Vörös M. 7 5 — 2 61.5 Bp. Spartacus 7 6 — 1 60 (1) BEAC 7 6 — 1 58,5 FTC 7 5 — 2 53,5 (1) Bp. Vasas 7 3 1 3 45,5 Kecsk. Építők 7 1 1 5 45 Debreceni Sp. 7 2 1 4 43,5 (1) Bp. Szállítók 7 2 — 5 40,5 (3) Diósgy. VTK 7 — 2 5 39,5 Ép. Tipogr. 7 1 1 5 37,5 (1) OTP 7 2 — 5 35 (2) Bp. Petőfi 7 1 — 6 33,5 (3) Az NB n. Nyugati csoport­jában szereplő bajai csapat mérkőzéséről (Veszprém—Baja 8—3 (í), valamint a megyei I. oszt. csapatbajnokság I. for­dulójának mérkőzéseiről jövő heti rovatunkban számolunk be. > / ' JÁTSZMÁK Folyik Moszkvában a világ­bajnoki címet eldöntő Petrosz- jan—Szpasszkij párosmérkőzés, melyen jelenleg Petroszjan ve­zet. Tőlük közlünk egy-egy érdekes játszmát: R. Bymc T. Petroszjan (USA) (szovjet) J Palma de Mallorca, 1969. KIRÁLYINDIAI VÉDELEM 1. c4j g6 2. Hc3, Fg7 3. g3, Hf6 4. Fg2, 0—0 5. e4, d6 6. Hge2, c6 7. 0—0, a6 8. d4, Hbd7 9. h3, Bb8 (sötét célja a b. vo­nal megnyitása b5-tel) 10. d5 (gátolja sötét tervét, de fokoz­za az Fg7 erejét) 10. —, c5 il. a4, He8 12. f4, Hc7 13. Vd3, híg 14. Fd2, Fd7 (sötét meg­fontoltan készíti elő tervét) 15. a5, b6! 16. ab:, Bb6: 17. Vc2, Vb8 18. Hál, Hfe8 19. Fc3, Fc3: 20. Hec3:, Bb4 21. Ve2l (meg­védi a c4 gyalogot és e5 !-tel is fenyeget) 21. —, e5! 22. fő? (jobb volt előbb He3 és bás­tyakettőzés az f. vonalon) 22. —, HfG! 23. Bf2, Kh8! (a vezér- szárnyi stratégia folytatása előtt sötét biztosítja a király- szárnyat) 24. Kh2, g5! 25. He3, Bg8 26. Hf3, BbSt 27. KJH, Kg7! (a király e7-en biztonságba 39. g51, hg: 40. Vh8f, Bg8 4L Vh6t, jöhetne világos javára) 39. g5, hg: 40. Vg4, HÍS: és vi­lágos feladta (0—1). Szpasszkij Szmisztov Bukarest, 1953. NIMZÖINDIAI VÉDELEM L d4, Hf6 2. c4, e6 3. Hc3, Fb4 4. Fg5 (az ún. leningrádi változat) 4. —, h6 5. Fh4, c5 6. cl5, d6 7. e3, ed: 8. cd:, Hbd7 (8. —, g5 9. Fg3, h5-re legjobb a nyugodt 10. f3) 9. Fb5, 0—0 10. He2, He5 1L 0—0 Hg6 12. Fg3, Hh5 13. Fd3, Hg3: 14. Hg3:, He5 15. Fe2, Fc3: 16. be:, Vh4 17. f4!, Hg4 18. Fg4:, Fg4: 19. Va4!, Fc8 20. e4, Vg4 21. Vc2, h5 22. Bf2, b5 23. e5!, h4 24. Hfl, Ff5 25. Vd2, de:? (döntő hiba, világos erős középgya­logjai szabaddá válnak és köz­vetve még a sötét királyt is veszélyeztetik) 26. fe:, Fg6 27. Bel, h3 28. d6, Fe4 29. He3!, Ve6 30. Bf4, Fg2; 3L Hf5!, Bfe8 32. Be3, Bad8 (erre elegáns befejezés követ­kezik!) 33. Hg7:!!, Bd6! 34. He6:! és sötét feladta, mert 34. —, Bd2:-re 35. Bg3f és matt a következő lépésben. (1—0). Rajna György Lakó László (MTK) (Kecskemét) Kecskeméti Építők—MTK csb.-mérkőzés Kecskemét, 1969. X. e4, c5 2. Hf3, Hc6 3. d4, cd: 4. Hd4:, g6 5. Hc3, Fg7 6. Fe3, Hf6 7. Fc4, Va5 8. 0—0, dG 9. h3, 0—0 10. Fb3, Vh5! 11. Khl, (az elmélet itt f4-t ajánlja) Fd7, 12. Hc6:, be: 13. Vh5:, Hh5: 14. Badl, Bfd8 15. Fg5, Kf8 16. g4, HÍ6 17. f4, c5 (sö­tétnek csupán 25 perce volt a hátralevő lépésekre!) 18. Kli2, Fc6 19. Bdel, li6 20. Fh4, e6 21. g5?, Hll5 22. gh:, Fh6:! 23. Fd8:, Bd8: 24. f5, gf: 25. ef:, Ff4t 26. Kgl, Ke7! 27. Hd5+, Fd5: 28. Fd5:, Bg81 29. Fg2, Fe5 30. fe:, fe: 31. Be5:, de: 32. Kh2, Ed8 33. Bf2, Hf4 34. Kg3, Bg8f 35. Kf3, Bh8 36. Ke4, Bh4! 37. Kf" Hh3: 38. Fh3:, Bh3:f 39. Ke Bh5 40. Bg2, Kd6 41. Bd2, Kc‘ 42. Bd3, Bh2 43. Ba3, Bc2: 44. Ba7:t, Kd6 45. Bb7, Bc4t 46. Kd3, Bh4 47. b3, e4f 48. Ke3 Ke5 49. a4, Bh3t 50. Ke2, Kd4 51. a5, Bh2f 52. Kel, Ba2! 53. b4, Kd3 54. be:, Balt 55. KÍ2 e3t 56. Kf3, Bflt 57. Kg2 e2 és világos feladta (0—1). Gímes György

Next

/
Oldalképek
Tartalom