Petőfi Népe, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-09 / 57. szám

■POPIXLO/Wl

^ay.n.re: ^ FOITOS

Néhány évi felkészülés, a Kiskunság című onto» lógta jó tapasztalatai után született meg az elhatározás, hogy megyénkben is indítsunk el egy rendszeres időközönként megjelenő folyóiratot. Ilyen elhatározás csak a szükségletek és igények alapos felmérése következtében születhet. Azok, akik vállalták a Forrás körüli bábáskodást, körültekintően számításba vették ezeket a szempontokat és meggyőzően bizonyították elgondolásaik megalapozottságát. Ennek köszönhető, hogy a megye párt- és tanácsi vezetése megértést és támogató egyetértést tanúsított törekvéseik iránt és a megyei tanács végrehajtó bizottságában megszületett a döntés a folyóirat útnak indításáról.

Mégis, az alaposan mérlegelt döntés után is érdemes újra elgondolkodni azon, hogy milyen legyen ez az új, a többihez sokban hasonlatos, de sok tekintetben azoktól eltérő folyóirat? Elég lenne indoknak azt is felhozni, hogy fórumot ad a megyében élő alkotóknak, de azt hiszem, ennél már ma is többet mondhatunk, mert nemcsak műhely lesz a Forrás egy szűk csoport számára, hanem — ha kezdetben kisebb méretekben is — fontos kommunikációs eszköz. Ezzel azt akartam kifejezni, hogy a megye, de talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy az ország szellemi közélete igényli azokat a gondolatokat, amelyek ebből a „forrásból" fakadhatnak. Mindez azt is jelenti, hogy nem lehet kizárólagos feladat csak megyei alkotásoknak helyt adni. Minden értelmes, okos gondolatot, amely jelentkezik, szóhoz kell juttatni. Sőt, ha a szerkesztőség jól dolgozik, akkor felkutatja a jó gondolatokat, értékes alkotásokat.

Tudom, hogy az új szerkesztő bizottság kialakította azokat az alapelveket, amelyek szellemében dolgozni kíván, ezért én inkább az olvasó várakozását szeretném kifejezni. Mit adjon a Forrás? — színvonalas igényes irodalmat, a szekesztőségnek pedig bátorságot, hogy legyen ereje következetesen elzárkózni minden dilettáns és provinciális próbálkozástól. Ez csak úgy képzelhető el, ha a szerkesztők szakadatlanul fejlesztik kritikai érzéküket és korszerű színvonalon tartják ismereteiket, ha tájékozottak korunk legfontosabb eszmei és művészi áramlataiban. Ezt a célt szolgálhatná egy színvonalas kritikai és szemlerovat is.

A tudományok köréből, gondolom nem kellene mindennel foglalkozni, hanem elsősorban azokkal a kérdésekkel, melyek szoros összefüggésben vannak társadalmunk fejlődésének és még inkább megyénk fejlődésének problémáival. Jó lenne, ha a Forrás megyénkben egy szocialista eszmeiségű, de sokszínű és a kérdések megközelítésének sokféle útját biztosító szellemi új hullám kezdete és kezdeményezője lenne. Nyújtson fórumot annak a gondolkodásbeli erjedésnek, amely már szerte az országban kibontakozóban van. a szocializmus továbbfejlődése érdekében.

Nem szabad unalmas folyóiratot csinálni a Forrásból! Az a bukást jelentené! Nyújtson botrányok nélkül olyan szellemi izgalmat, hogy egyre nagyoob legyen azoknak a tábora, akik jóleső türelmetlenséggel, a jó élmény előérzetével várják minden szám megjelenését, Nem hiszem, hogy ez túlzott követelmény. Ehhez többek között arra van szükség, hogy legyen néhány olyan témaköre, amelyben érdekeset és országra szólót csak itt lehet olvasni. Az sem baj, ha minden számban lesz egy-egy cikk, amely vitát kavar, sőt esetleg bizonyos ellenérzéseket kelt. Régi tapasztalat, hogy nem lehet haladó gondolatokat úgy nyilvánosságra hozni, hogy azok azonnal elnyerjék mindenki tetszését. Így legfeljebb csak jól körülbástyázott és támadhatatlanul steril uralmat lehet publikálni. De így a nemtetszés elhárításával nem a tetszést, hanem a közönyt érjük el.

Azt kívánjuk, hogy a Forrás az irodalom, a művészet, a politika, a tudomány és a társadalom állandó szembesítésével és ha kell, a konfliktusok, ellentmondások nyílt feltárásával lépjen be jó szerencsével és sok sikerrel azoknak az integráló erőknek a sorába, amelyek elsősorban a megye, de ezzel együtt az ország alkotóerőinek összefogására szövetkeztek.

Érdekes lesz, ha majd évek múlva valaki megírja a Forrás életrajzát. Reméljük, benne találjuk majd azt a megállapítást is, hogy szinte kivétel nélkül valamennyi szám hozott valami újat, színvonalasat, maradandót.

Tatán sokan együttéreznek velem és így a nevükben is szólok, amikor bizalomról és támogatásról biztosítom azt a máris rangos alkotó és szerkesztő gárdát, amely a Forrás körül kialakult. Kívánom, hogy a- alkotók szocialista és népi elkötelezettségükkel értékes jól megírt gondolataikkal legyenek hazánk és megyénk hasznára.

A Forrás ügye szép is becsületes ügy, aki ezt támo» gat ja, közügyét támogatl

Raffai Sarolta:

• •

Onáltatással

A villanyoszlop mélybe zöttyen, vattába süppednek a fák, szétfolyó fáslikba kötötten őrzöm az utca hajlatát.

Kabátgalléron porszem-harmat, száz éves lábbal megy a lány, botlón, csusszanva, meg-megáll, árnyak csapódnak dőlt falaknak.

A szürke zárka szürkén hallgat Ha figyelem: átlényegül:

Hajamra felhő könnye ül, pillámra tavak titka hull, és dermedt-mozdulatlanul hegyek tornyozzák ujjalm.

S a hegyek nőnek. Óriások. Létrákon függve kalimpálok. Fordul a Föld. Elhagytatok ölemhez szoktatott napok, zsibbadó, lusta reggelek, szüzén tiszták, éretlenek, még senkihez sem tartozók: körmöm csupa jéghegy-bozót.

Mindig csak döfni? Semmi másért? Higgyen az ember, hogyha már él, társakban, földben, fában, fűben: eszméletlen is gyönyörűen.

Ne csak legyek, de én lehessek — utánuk nézni megbocsátón körmömből szakadt jéghegyeknek.

ILYEN LESZ A FORRÁS.

Az első szám címlapján Kajári Gyula grafikája.

Interiú a szerkesztővel

A Tanácsköztársaság 50. évfordulóján új folyóirat indul megyénkben. A Forrás az eddigi időszakos kiadvány, a Kiskunság cimű irodalmi, művészeti és tudományos antológia helyét veszi át. Az új lehetőségekről, a további célokról és tervekről érdeklődtünk Varga Mihálytól, a Forrás felelős szerkesztőjétől.

lajdonképpen eddig gazdátlan volt. Most a megjelenéshez szükséges anyagiakról a megyei tanács gondoskodik, s ezzel a támogatással az előállítást és a terjesztést a megyei Lapkiadó Vállalat végzi, Ezután jobban és gyorsabban reagálhatunk az élet, a társadalom, valamint az irodalom és a művészet jelenségeire. Benne kell élnünk ellentmondásokkal teli, gyorsan változó, lüktetőén alakuló korunkban, össze kell gyűjtenünk és egybe kell fognunk a megyénkben élő és a megyéhez tartozó írókat, művészeket, tudósokat, hogy a szerkesztőség koncepciójával összhangban eredményesen munkálkodhassanak szellemi életünk erősítésén.

A Forrás egyelőre két- havonként lát napvilágot, de reméljük, hogy belátható időn belül havi folyóirattá fejlődhet.

— Mi indokolta a cím meg*

változtatását? — kérdeztük.

— A Forrás országos terjesztésű folyóirat lesz. A címe tehát átfogóbb, többet ígérő legyen, mint a Kiskunság volt. Ez azonban nem jelenti, nem is jelentheti az eszmei-tartalmi célok alapvető megváltoztatását. Ügy érzem, a Kiskunság által eddig követett út helyesnek bizonyult.

— Mi tette lehetővé a folyóirattá alakulást?

— A Kiskunság 1955 óta rendszertelenül és kihagyásokkal jelent meg, időközben kétszer is címet változtatott egy-egy szám erejéig. Érdemes volna egyszer tanulmányba értékelni az eddigi számok vonulatát. A fejlődés könnyen kimutatható lenne. Állandó formai-tartalmi gazdagodásnak lehettek tanúi az olvasók. Ezt az örvendetes változást vették figyelembe az illetékes párt- és ta- nácsvezetők, amikor a szükséges összeget rendelkezésünkre bocsátották és az engedélyt megszerezték. A kiadás és a teri«sztés tu— Kialakult-e már ilyen

szerzői „törzsgárda”, melyre építhet majd a Forrás?

— Hangsúlyozom, ^ hogy

rém kívánjuk a szerzők köUitz Béla: Orosz parasztasszony.

rét csak a megyében élőkre leszűkíteni. Mint ahogyan eddig tettük, a jövőben is helyet adunk más megyék íróinak és esetenként fővárosiaknak is. Egyet azonban mindenképpen el fogunk kerülni: a máshonnan kiszorult gyenge írások közlését. Továbbra is szerepeltetni akarjuk azokat az idősebb szerzőinket, akik az elmúlt évtizedekben hallatták hangjukat, s akik a Kiskunság csaknem másfél évtizedes múltjában segítségünkre voltak. De figyelmünket a fiatalokra is fordítjuk. Az új tehetségek feltűnésétől várjuk a folyóirat felfrissülését. Már a Kiskunság körül feltűnt néhány olyan ígéretes tehetség, akikre érdemes lesz a jövőben odafigyelni.

— A hasonlő vidéki próbálkozásokat gyakran éri gáncs. Nem is mindig ok nélkül. Mit gondol erről?

— Két fő veszélyt kell mindenképpen elkerülnünk. Az egyik a dilettanizmus. A Kiskunságból eleinte nem is lehetett kiszorítani, nem állt rendelkezésünkre elegendő színvonalas mű. A másik veszély a provincializmus. Nem akarunk elszakadni a tájtól, hiszen életünk ezer szállal kötődik szükebb hazánkhoz, de nem is akarunk bezárkózni horizontjai közé. Tekintetünket az ország, sőt a nagyvilágra kell függesztenünk. Részesei, alakító tényezői kívánunk lenni az egyetemes magyar kultúrának. Büszkén valljuk magunkénak a Kiskunságot és a bácskai tájat, de nem vehetjük le tekintetünket egy pillanatra sem a távolabbi egekről. Koncepciónk szerves része a horizont tágítása, a perspektíva növelése ugyanúgy, mint a szülőföld szeretetnének erősítése.

—- Judtunkkal átalakult a szerkesztő bizottság is.

— Az új szerkesztő bizottság összeállításánál a szaktudás és az eddigiek során tanúsított segítőkészség érvényesült. A szerkesztőség tagjai személyesen és levelezés útján tartják a kapcsolatot a szerzőkkel, foglalkoznak a fiatalokkal. Az első lépés a munka rendjének kidolgozása és a rovatvezetők kijelölése volt. A közeljövőben sor kerül egy kibővített munkaértekezletre, ahová meghívjuk

mindazokat, akiknek a közreműködésére számítunk. Ismertetni fogjuk szerkesztési elveinket, hosszabb távra szóló célkitűzéseinket. Azt szeretnénk, ha törekvéseink mindenkit mellénk állítanának. A széthúzás régebben sok rombolást végzett már. Nem szabad megengednünk, hogy megismétlődjék.

— Milyen érdeklődésre számítanak a közönség részéről?

— A Kiskunságból számonként mintegy ezer kelt él, anélkül, hogy a posta és a hivatásos lapterjesztő apparátus foglalkozott volna vele. A Forrás kezdetben kétezer példányban jelenik meg, remélhetőleg később ez kevés lesz. Tudjuk, hogy az eddigieknél mindenesetre jobb propagandára és az olvasókkal megteremtendő sokoldalúbb kapcsolatokra lesz szükség. Ennek érdekében a megye különböző részein Forrás-esteket rendezünk, ahol munkatársaink személyesen is jelen lesznek. Találkozókat szervezünk továbbá más folyóiratok vezetőivel és munka- társaivaL Pályázatokat írunk ki, évente nívó-díjat adunk ki a legeredményesebben közreműködő szerzőknek. S válaszolunk minden levélre.

— Azt hiszem, a megye szellemi élete iránt érdeklődő valamennyi olvasónk nevében mondhatom: kíváncsian várjuk az új folyóiratot és szívből kívánunk sikert.

— Talán annyit szabadjon még megjegyeznem: Meggyőződésünk, hogy ma már nem a főváros az egyetlen szellemi központ. A szegedi Tiszatáj, a pécsi Jelenkor és a debreceni Alföld példája bizonyítja, hogy vidéken is megvan az a szerzői gárda, amely képes egy jó és figyelmet érdemlő folyóiratot fenntartani. S egy ilyen folyóirat nemcsak fóruma az alkotóknak, hanem a maga sajátos eszközeivel képes hozzájárulni a táj jobb, átgondoltabb, gyorsabb fejlődéséhez is.

M. L.

Mai összeállításunk a Forrás következő számaiból vett szemelvényeket tartalmazza.