Petőfi Népe, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-06 / 54. szám

4. oldal 1969. március 6, csütBrtBk Ülésezett a népfront mezőgazdasági bizottsága Tegnap délelőtt ülésezett Kecskeméten a Hazafias Népfront megyei bizottsá­ga mellett működő mező- gazdasági bizottság. Ez al­kalommal egyrészt azt ele­mezték, hogy a múlt évben kiadott irányelveknek meg­felelően hogyan segítették a helyi bizottságok a me­zőgazdasági dolgozók köré­ben végzett termelési agi- tációt és tömegpolitikai munkát — másrészt az idei feladatokkal foglalkoztak. Megállapítható, hogy a népfrontnak e speciális bi­zottságai eredményesen mű­ködtek közre az új gazda­ságirányítási rendszer be­vezetésével kapcsolatos ta­pasztalatok felmérésében, a tsz-ekben alakult társadal­mi bizottságok vezetőinek oktatásában, szakmunkás- képzésben, munkaverseny szervezésben. Az ez évi ten­nivalók között kiemelkedő fontosságú a földtörvény végrehajtásával kapcsolatos felvilágosító munka, s azok a célkitűzések, melyek a falusi ifjúság helyzetének javítását, a fiatal agrár- szakemberek beilleszkedé­sének megkönnyítését cé­lozzák. IV. Kormányválság December felé már nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány a régi összetétel­ben nem tarthatja sokáig magát. A függetlenségi pártnak Lovászy Márton kultusz- miniszter körül csoporto­suló többsége, a burzsoázia törekvéseinek megfelelően, radikális „jobbra át”-ot akart végrehajtani. A szo­ciáldemokrata párt kizárá­sával, jobboldali polgári pártok koalíciójának kíván­ta a kormányt átadni. Mivel Lovászy élesen szembekerült Károlyival, aki a válságot inkább a baloldalnak tett engedmé­nyekkel kívánta megoldani, kilépett a kormányból és a hasonló nézeteket vallók nagy résziével együtt Káro­lyi pártjából is. A polgári jobboldal olyan kormányt szeretett volna az ország élén látni, amely a demokratikus szabadságjo­gok ’ korlátozásával, kímé­letlen fegyveres erőszakkal állítja meg az egyre erő­södő szocialista tendenciá­kat mutató forradalmi fej­lődést. E tervek azonban nem vették figyelembe a való­ságos erőviszonyokat. A burzsoázia minden igyeke­zete ellenére sem tudott olyan ellenforradalmi fegy­veres szervezetet létrehozni amelyre támaszkodva a győzelem reményével száll­hatott volna szembe a mun­kásosztály, a szegénypa­rasztság és a katonák har­cos tömegeivel. Az ellenkező oldal­ról, a forradalmi erők ol­daláról még súlyosabb nyo­más nehezedett a kormány­ra. A dolgozók követelései körüli hosszú huzavonát, az ellenforradalmi erőknek tett engedményeket sokan azzal magyarázták, hogy a kormányon belül a polgári miniszterek vannak több­ségben és a szociáldemok­ratáknak csak két minisz­terük van. A munkásosz­tály, tudatában lévén ere­jének, elégedetlenül szem­lélte; hogy a szociáldemok­rata párt a kormányban Egy év alatt 230 millió forint kártérítés BÁCS MEGYEI ÉS ORSZÁGOS REKORD Beszélgetés az ÁB megyei igazgatójával Az elmúlt esztendőben az Állami Biztosító megyei igazgatósága összesen 230 millió forintot fizetett ki kártérítésként, s ilyen szem­pontból ezzel az összeggel a megye első helyen áll az országos statisztikában. Ez a hatalmas összeg azonban nemcsak az igazgatóság tör­ténetében egyedülálló, ha­nem országos rekordnak is számít. Felkerestük Tar Jenőt, az Állami Biztosító megyei igazgatóját, s tájé­koztatást kértünk arról, melyek voltak a legna­gyobb káresemények 1968-ban? — Annak ellenére, hogy tavaly országos átlagban nem fordult elő sok kár, Bács-Kiskun megye a kifi­zetett kárösszeg tekinteté­ben mégis rekordot állított fel — kezdi az igazgató. — Több éves tapasztalatunk, hogy a jégverés úgyszólván soha nem kerül el bennün­ket, s vannak a megyének „szögletei”, ahol szinte me­netrendszerűen pusztít. Ez a kár 1968-ban 78 községet érintett és — szakmai kife­jezéssel élve —, 40 jégna­pot számoltunk. Ha ehhez hozzászámítjuk az állatká­rokat is, a következő a megoszlás: szövetkezeteknek 98 mil­lió, állami vállalatoknak, gazdaságoknak 42 millió, a lakosságnak 24 millió forintot fizettünk ki, az állami kártalanítás ösz- szege pedig 66 milliót tett ki. Ez összesen 230 millió fo­rint. — Az egész országban, de különösen a megyében nagy népszerűségnek örvend az úgynevezett önsegélyező csoportok által szervezett számos kirándulás, üdülés stb. Hogyan fejlődtek ta­valy ezek a csoportok? — Eredményeink közé tar­tozik, hogy 1968-ban 46 ezren kötöttek új biztosí­tást a megyében. Ebből 16 ezer az önsegélyező csopor­tok létszámnövekedése, s a taglétszám jelenleg megkö­zelíti a 87 ezret. Ismeretes, hogy az előző években el­sősorban tez-tagokból álltak az önsegélyező csoportok, de fokozatosan kiterjedt ez a „mozgalom” az ipari üze­mekre, vállalatokra is, mert szolgáltatásaink előnyösek, vonzóak — folytatja a tá­jékoztatást Tar Jenő. — Szociális juttatásként az elmúlt évben a cso­portok tagjai között ösz­szesen 3,1 millió forintot osztottunk szét, s ebben benne van az üdül­tetés, országjáró körutak költsége, különböző rendez­vények kiadása stb. Közis­mert, hogy Debrecenben és Harkányfürdőn évenként sok százan pihennek me­gyénk dolgozói, az önsegé­lyező csoportok tagjai kö­zül. Arról is több esetben írt a megyei lap, hogy kül­földi utazásokra vittünk tsz-tagokat. — Szóljunk még rövi­den a Casco-ról, és a biz­tosítási hónapról is. — Néhány évvel ezelőtt a kötelező gépjárműszava­tosság mellett lehetővé tet­tük magasabb biztosítási díj ellenében, hogy a gép­kocsi-tulajdonosok úgyne­vezett Casco-rendszerű biz­tosítást is köthetnek. Lé­nyege ennek a módozatnak, hogy ha az illető karambo­lozik, nemcsak azt a kárt térítjük meg, amit a má­sik kocsiban, járműben okozott, hanem azt is, ami az ő gépkocsijában követ­kezett be. Ez akkor bonyo­lítható le így, ha a Cascó- val rendelkező volt a vét­kes, a hibás. Hozzá kell azonban tennem, hogy min­dig az eset összes körül­ményei alapján dől el, ki­nek mennyit és miért fi­zetünk, illetve nem fize­tünk ... — örülök, hogy az inter­jú keretében szóba jött a biztosítási hónap is, hiszen sokan nincsenek tisztában céljával. Lényege, hogy egy adott területen (város, já­rás stb.) a biztosítási hó­nap tartama alatt minden rendelkezésre álló propa­gandaeszközt kihaszná­lunk, népszerűsítjük a biztosí­tást, felvilágosítjuk a la­kosságot, sőt családokhoz is ellátoga­tunk. — Három évvel ezelőtt kezdeményezte ezt a bajai járási fiókunk a járási ta­nács vb-vel egyetértésben. Mondhatom, igen hasznos­nak bizonyult azóta a mód­szer — fejezte be nyilatko­zatát Tar Jenő, az Állami Biztosító megyei igazgatója. G. S. alárendelt szerepet játszik, és oyan polgári politiku­sok, akik mögött számotte­vő tömegek nincsenek, a miniszteri székben szaba­don folytathatják ellenfor­radalmi üzelmeiket. Mivel még nem látta világosan a jobboldali és centrista pártvezetők szerepét a ré­gi rend védelmezésében, a munkások nagy része úgy vélte, hogy a szociálde­mokraták kezében levő tár­cák számának növelése vagy tiszta szociáldemok­rata kormány alakítása sza­baddá tenné az utat a for­radalmi célkitűzések meg­valósítása előtt. — A január 7-i pártvá­lasztmányi ülésen, valamint a munkástanácsnak a kö­vetkező napon megtartott értekezletén napirendre tűz­ték a kormányválság kér­dését. Több mint egy hétig tartó vita indult meg a koalíció pártjai között. Ennek során mind a polgá­ri, mind pedig a szociál­demokrata fél kifejezte azt a készségét, hogy a másik javára lemond a kormány­ban való részvételről. Mindegyik szívesen vállalta volna a nehéz gazdasági és külpolitikai viszonyok kö­zött — amikor a dolgozók egyre nagyobb tömegei so­rakoztak fel a kommunisták mögött — a lojális ellen­zék jóval kényelmesebb szerepét, Végül is, a szoci­áldemokrata pártvezetőség — szokás szerint — enge­dett a burzsoáziának, és a belügyi tárca helyett beér­te az adott helyzetben ösz- szehasonlíthatatlanul ke­vésbé jelentős közoktatás- üggyel. A megalkuvást még azzal is tetőzték, hogy a korábban a hadügy fel­ügyelete alá tartozó karha­talmi alakulatok feletti diszpozíció jogát is áten­gedték a belügyminiszté­riumnak. Károlyi Mihályt ja­nuár ll-én a Nemzeti Ta­nács ideiglenes köztársasági elnökké nyilvánította. Az új miniszterelnök a koráb­bi igazságügyminiszter: Berinkey Dénes lett. A kor­mány bázisának kiszélesí­tése érdekében a kabinet­be bevonták Nagyatádi Sza­bó Istvánt, a gazdagparaszt­ság képviselőjét is. Anyai féltés W odúinak kifelé a lá- -* togatók az utolsó mozielőadásról. A szemek, arcok ragyogása, az élénk zsivaly egyaránt tanúsítja: jól szórakoztak. Pont a be­járati villany alatt három­tagú kis csoportot kell ki­kerülni. Színes-csizmás, mi- niöltözékü kislány van be­lül. Vállához vállát vetve, felgyűrt gallérú kamaszfiú áll, egyik lábáról a másik­ra billeg. Kettőjükkel szem­ben egy szőrmekucsmás, sötét kabátos asszony. Ép­pen az ő hangja hallatszik. — Erre a kedves kis­lányra voltam kíváncsi... Nagyon érdekelt, milyen aranyos lányka ez? ... Mi­lyen tündérke? Mialatt ellépünk mellet- ' tűk, arra gondolunk, hogy j talán a film főszereplőjéről beszél, aki valóban csini­baba. Ám a „tündérke” szó vitriolos gúnyossága mást sejtet. A következő szavak olyan hirtelen felerősödnek, annyira süvít belőlük a düh, hogy önkéntelenül is visszakapjuk a fejünket. — Ügy, hát te volnál az? — vágnak a néni szavai, akár a kés. — Ugyan mit akarsz a fiamtól, tizenöt éves kis taknyos?!... Most jól megnézlek magamnak... Nem szégyelled magad?!... Na, gyerünk csak hazafelé, fiatalúr, majd otthon szá­molunk! — lódítja el kar­jánál fogva a fiút. A lány­ra meg vésztjóslóan szi­szeg. — Nem mész azonnal a szemem elől, te... te kis... Meg ne lássalak mégegyszer a fiammal! /§ kislegény — mit te- hetne egyebet ebben a nyíltszíni konfliktusban — „állja a sarat”. Nem moz­dul a csinos lányka mel­lől, csak meg-megcsukló Gyémántdiplomás gyógyszerész Aki késő délutánonként elhalad Bácsalmáson az egyik szolgálati lakás ab­laka előtt a homályosuló üvegen át a szemközt le­vő park fái felé forduló arcot vesz észre. Ezek a szemlélődés órái a 82 esz­tendős Páskuj Antal életé­ben. Az emlékekre vissza- révedő állapotot naponta két órán keresztül viszont tevékeny foglalatosság elő­zi meg. Ekkor — nyugdí­jasként — a községi gyógy­szertárban talál magának munkát a pihenni nem akaró agy és kéz. Néhány hete az otthonában őriz egy becses okmányt is — a Szegedi Orvostudományi Egyetem gyémántdiplo­máját —, amit hatvan éven át 'kifejtett értékes szakmai munkája elismeré­seképpen kapott. A pályakezdés olyan messze, mint a század ele­je. Az első, szórnyrabo- csátó oklevelet Kolozsvá­ron szerezte az egyetemen, 1909-ben. Némileg eltért akkor a gyógyszerésszé vá­lás útja-módja a mai lehe­tőségektől. Az egyetem előtt két évig a „poros vá­ros”, Debrecen egyik pa­tikájában serénykedett, bi­zonyítva rátermettségét. Az egyetemi tanulmányo­kat természetesen akkor is megelőzte az érettségi vizs­ga, amit Zilahon tett le. Emlékszik ebből az időből a halhatatlanná lett Ady Endrére, aki — mint in­timitást eláruló hangsúly- lyal megjegyzi — „Zilahra járt udvarolni Koronkai Zsókának”. Ady Lajos pe­dig ugyanitt volt segédta­nár a kollégiumban. A további állomáshelyek változatos sorsról tanúskod­hangon csitítgatná anyját. — Anyu, igazán ... Miért itt?... Ne, anyu, ne csi­nálja ezt! Aztán, hogy édesanyja megint eltuszkolja onnét, nyakát behúzva sompolyog odébb a közfeltűnés köze­péből. Az asszony — félig még visszafordulva indul utána. Ellenőrzi, mit csinál a kislány? s mit tesz? Eddig is felnőttes önuralom­mal tűrte a fiát féltő anya túl ádáz kifakadásait. Se nem grimaszol, se nem szól, csak szép kis pofikája fe­hérebb azokénál, akik kajá­nul nézik. Majd, hogy a néni még egy villámos pil­lantással hátat fordít neki, vállát picit megvonva — lehet, hogy a fordulása miatt látszik igy —, ő is elténfereg, ellenkező irány­ban. Lépései vontatottsá- gán rajta van annak a bénultságnak a súlya, amely a nyilvános megszégyení­téssel jár... Ű nem néz nak: Budapest, majd Rác­keve, Bihamagybajom, Sa- j őszen tpéter, Kassa, Sar­kad, Nagykőrös, Veszprém. Végül Vaskúton és Kunba­ján dolgozott, s negyedik éve, hogy Bácsalmáson tar­tózkodik. Mindenhová‘elkí­sérte felesége. A fáradozást megköszönő hálatelt leve­lek is egyformán szólnak — kettejüknek. A nyugdíjas gyógyszerész emlékszik még a babonák­ra, kuruzslásokra, amelyek- jkel meg kellett küzdeni. Olyan hiedelmekkel talál­ta magát szemben, ame- , lyek gyógyító hatást tulaj­donítottak a kór kifüstölé­sének, vagy a tömjén és gyantafélék belélegzésének. Pe a patika is inkább az alkimisták laboratóriumá­hoz hasonlított fél évszá­zada, mintsem a mai érte­lemben vett alkalmazott tudomány műhelyéhez. A polcokon különféle mozsa­rak, törők, sziták, huták helyezkedtek el. A növé­nyi, állati és ásványi alap­anyagokból maguk állítot­ták elő a szükséges szert. A szerepük mégis óriási volt. Hiszen nem a men­tőt hívták — nem is hív­hatták — a bajba jutott családok, hanem a legkö­zelebbi patikába szaladtak enyhüié'' -t. Szemtanúja volt a nagy fordulatnak is: az 1950-es évek elejétől jött a meg­váltó gyógyszer, a penicil­lin. Az egyéni életében sajnos, későn, mert gyer­meke egy gyulladásos fer­tőzés áldozata lett Élet­mentés? Az is volt. Ami­kor például a diftéria el­leni szérumot kellett be­szerezni éjjel, valószínűt- lenüi sürgősen. Emlékszik még a helyszínre, az el­dugott határmenti kis fa­lura, és a segítséget váró apa kétségbeesett arckife­jezésére. Az utóbbi másfél évtized maradandó emlékei a vas­kúti gyógyszertár bővülésé­hez, illetve a kunbajai ál­lomáshely forgalmának emelkedéséihez kapcsolód­nak. S ma? — Célom volt, hogy vi­lágot lássak, tájékozódjak. Jelenleg is figyelemmel kí­sérem a tudomány fejlő­dését, naponta bejárok a helyi gyógyszertárba. Ne­kem nem passzió az, hogy lépést tartsak a változá­sokkal, hanem szüntelen igényem — vallja Páskuj Antal, gyémántdiplomával a zsebében. Halász Ferenc senkire, semerre. Pedig milyen nehéz most úgy vi­selkedni, mintha senki se lett volna tanúja a jelenet­nek ... ötven-száz méter után már ruganyosabbak a léptei, fejtartása is daco­sabb már. Messzebb, kívül a mozi­fényeken, a legényke si- mítgatja-igazgatja a haját... Talán az anyai nyakleve­sektől zilálódott szét? ff át igen... A szere­“ * lemnek néha ára van. Bár — ami igaz, igaz —, ez nem éppen a legta­pintatosabb „fizetési mód”. Mert azért — pláne ka- m.aszgy er ekeknél — ott­hon is sok más módja van a megelőző óvintézkedés­nek ... Másfelől meg az a féltő édesanyaszív! Meg lehet érteni. Ez esetben ta­lán még rámondhatjuk: eb­csont beforr. De van úgy, hogy az ilyen ,Jorr adás” egész életen át meglát­szik ... Tóth István

Next

/
Oldalképek
Tartalom