Petőfi Népe, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-29 / 73. szám
Sportházassáv j Úttörőolimpia Kiskunhalason Nagy Zsuzsa, a Kecskeméti Dózsa és Csányi Attila, a Kecskeméti Petőfi kosárlabdacsapatának tagja szombaton délután fél 6- kor tartják esküvőjüket Kecskeméten a városi tanács házasságkötő termében. Városi mezei futóbajnokságot rendeztek Baján. A férfi ifjúsági versenyt Kocsis (ITSK), a felnőtt versenyt Cserjés (III. Béla Gimnázium) nyerte. Érdekes, hogy a női ifjúságiak küzdelmében Kalocsait (BRITÉ) Gregsa és Bartók is megelőzte. A női felnőtt verseny győztese: Jer- kó Katalin. Pénteken Budapesten a Sportcsarnokban «Magyar- ország női ifjúsági kosárlabda-válogatottja Jugoszlávia felnőtt női csapatával mérkőzött. A válogatottban helyet kapott Szelei Anna és Magyar Márta a Kecskeméti Dózsa játékosai. Kiskunhalason a járási úttörőszövetség megrendezte az úttörőolimpia tornadöntőjét. A verseny méltó volt a kiskunhalasi tornászok hírnevéhez. A halasi iskolákban Paczolai Gyula tanár irányításával már évek óta lelkes munka folyik. S mind tömegességében, mind pedig minőség szempontjából az elsők között vannak a kiskunhalasi tornászok. Az első osztályosok versenyében rendkívül érdekes volt a két fellegvár az Alsóvárosi és a Felsővárosi Iskola párharca. Végül egészen kis pontkülönbséggel dőlt el a küzdelem az alsóvárosiak javára. Részletes eredmények: Leányok (I—II. osztály): 1. Alsóvárosi Iskola (edző: Deák Lajosné). Fiúk: I. osztály: 1. Alsóvárosi Iskola, 2. Felsővárosi Iskola. A II. osztályban hasonló volt a sorrend. Egyéni verseny: I. osztály: 1. Takács József (Felsővárosi Iskola), 2. Saár (Felsővárosi Iskola), 3. Kocsis Alsóvárosi Iskola). II. osztály: 1. Paprika László (Felsővárosi Iskola, edzője: Paczolay Gyula), 2. Paprika Jenő (Felsővárosi Iskola), 3. Deák (Alsóvárosi Iskola). A győztes Takács József és a Paprika testvérek már ismert versenyzők, de a helyezéseket elért pajtások között is több tehetséges ifjú tornász bontogatja szárnyait. Befejeződött a röplabda Téli Kupa Ifjúsági csoport: Katona II.—Katona III. 3:1 (35:29). Katona I—ITSK 4:0 (52:16). Dózsa I.—Tipog ráfia 4:0 (82:19) Katona I.-Dózsa II. 4:0 (60:13). Végeredmény: 1. Katona I. 6 5 1 — 22:2 11 2. Dózsa I. 6 5 1 — 22:2 11 3. Katona II. 6 3 1 2 11:13 7 4. ITSK 6 3 — 3 11:13 6 5. Tipográfia 6 1 1 4 6:18 3 6. Katona IH. 6 — 2 4 6:18 2 7. Dózsa II. 6 — 2 4 6:18 2 Hét végi sportműsor SZOMBATON: LABDARÜGAS: Megyei bajnoki mérkőzések: Kecskeméti Egyetértés—Radnóti SE, Mezőíi SE—Kecskeméti Volán. KOSÁRLABDA: NB Il-es férfi mérkőzés: Bajai Vízügy—Kiskunfélegyházi Vasutas, Baja, Tóth Kálmán Gimnázium, 16 óra. Megyei bajnoki mérkőzések: Kiio.iv inixeiegy nazan: Kkf házi Vasas ni.—i-vkíházi Közgazoasá- gi női, 15 órakor. — Kecskeméten: Lányai Júlia Gimnáziumban 15 orakor Bányai—K. Dózsa ifi. női, 16.10: K. Dózsa seraülo—Katona női. 17.20: Banyai—K. Dózsa férfi. — Fetói'i- paiyán: 15 óra: Ovónőképzó- K. Közgazdasági női, 16.10: 607-es sz. ITSK—K. Kozgazcia- sagi férfi. — Kunszentmikló- son: 16.30: Kunszentmiklós-K. Petőfi II. női, — Szabadszálláson 16.30: Radnóti SE-K. Petőfi ifi. férfi. VASÁRNAP: LABDARÜGAS: NB I. B osztály: Ganz-MÁV Au-Kecskeméti Dózsa, Budapest, Korányai ut, 15 óra, játékvezető: Marton. NB II. Keleti csoport: Szegedi VSl.—Kiskunieiegyházi Vasas, Szegeu, 15.30. — kisfEkT —Kecskeméti TE, Budapest, Kioljb^vi.-ijaiya, 15.30. NB III. Rózépcsoport: Kiskőrösi Gépjavító—1. sz. ÉPr U, Kiskoros, 15 óra. — Kalocsai V lörv-üí. kér. TTVE, Kalocsa, 14 óra. — Vasas Lang- Soitvadkert, Budapest, Rozs- nyay u. 13.30. NB III. Délkeleti csoport: Kun Beia EE—Szegedi AK, Kis- kunfciegj i.uza, lo.30. — Hód- mezővasarneiyi MEDuszKecskeméti i* emmunkas, Hódmeze vásárhely, 15.30. — Szentesi Vizmü—ivrskunhalasi ME* DGSZ, Szentes, 15.30. NB 111. Délnyugati csoport: I ombóvari Spartacus—Bajai Vasas MTE, Dombóvár, 15.30. Megyei bajnoki mérkőzések: Északi csoport: Alpár—Kecskeméti Dózsa II., Helvécia— Lajosmizse, Kiskunfélegyházi Vasutas— Klapka SE, Kecskeméti MAv-Kiskőrösi Spartacus, Kiskunmajsa—Kunszent- miklós, Tiszakécske—Szánk. Déli csoport: Szakmár—Jánoshalma, Kiskunhalasi MÁV— Mélykút, Bajai Bácska Posztó —Csávoly, Tompa—Szamuely SE, Gara-Császártöltés, Vaskút -Gábor A. SE, Bácsalmás-Ke- cel» Katymár—Hajós. Járási labdarúgó-bajnokság: Kecskeméti járás: Hetényegy- háza-K. Szolgáltató, KTE II.- Kerekegyháza, K. Fémmunkás II.—Orgovány, Izsák—Kecskeméti Építők, Lakitelek—Ballószög, Városföld—K. Göngyöleg. KOSÁRLABDA: NB I-es férfi mérkőzések: VTSK—Kecskeméti Petőfi, Budapest, Városmajor, 10.45. — Diósgyőri VTK—Bajai Bácska Posztó, Diósgyőr, Kilián Gimnázium 9 óra. NB I-es női mérkőzés: Bp. Pedagógus—Kecskeméti Dózsa, Budapest, Szentkirályi utca, 13.45. NB II-es női mérkőzések: Bajai Fehérneműgyár—Kiskunfélegyházi Vasas, Baja, Tóth Kálmán Gimnázium, 10 óra. — Kecskeméti Petőfi—Ganz-MÁ- VAG, Kecskemét, Petőfi szabadtéri pálya, 11 óra. TEKE: NB I-es női mérkőzés: Kecskeméti MÁV—Győri Lenszövő, Kecskemét. Katona József u. 4., 8 óra. NB II-es férfi mérkőzés: Szegedi Postás-Kecskeméti MÁV, Szeged, 10.30. SAKK: NB I-es férfi mérkőzés: Kecskeméti Építők—BEAC, Kecskeméten. Férfiak: Kecskeméti Dózsa— Kecskeméti Építők 3:1 (40:44) Vezette: Dunszt. Az első három játszmában a Dózsa szoros küzdelemben nyert. Az utolsóban a Dózsa tartalékjátékosait szerepeltette. Jók: Beregszászi, Szirtes, Járosi, ill. Kovács. Mezőíi SE n.—SZEOL SC 2:2 (37:32) Vezette: Lemberger. Vári és Pataki jó játékával sikerült a Mezőfi II- nek két játszmát nyernie az újonc NB II-es együttes ellen. Mezőfi SE I.— Kecskeméti Volán SC 4:0 (39:23) Vezette: Kollár. A Volán játékosai döntő helyzetekben elemi hibákat vétetettek. Ezzel a kupa védője a Mezőfi SE lett. Jók: Baráth. Kecskeméti. Hollósy. illetve: Dunszt, Madaicsek. Kecskeméti Volán SC— SZEOL SC 3:1 (48:31) Vezette: Varjú. Az előző mérkőzéstől fáradt Volán nehezen nyert a lelkesen és jól játszó szegediek ellen. Jók: Pápai, Dunszt. illetve: Bánfi. Ma- róthy. Végeredmény: 1. Mezőfi I. 5 5-------18:2 10 2 . K. Volán 5 4—1 14:6 8 3. K. Dózsa 5 2 — 3 9:11 4 4. Mezőfi II. 5 1 1 3 7:13 3 5. K. Építők 5 1 1 3 6:14 3 6 SZEOL SC 5 — 2 3 6:14 2 BOLTVEZETŐK FIGYELMÉBE! A SZÖVÁRU vállalat 30—50 százalékos engedménnyel árusít mezőgazdasági kisgépeket, vas háztartási cikkeket. Az árleszállítás ideiglenes csak Április 3o-igi Részletes felvilágosítást ad a SZÖVÁRU Vállalat vegyesiparcikk főosztálya, Budapest, IX.. Soroksári u. 16. Telefon: 343-746. 2143 Növények — múzeumban Két nagy gabonanövény „veteránja” van — helyesebben csak volt — a magyar mezőgazdaságnak: a Fleischmann-féle 481. búza és a Fleischmann-féle rozs. A legnagyobb magyar növénynemesítő által előállított fajták 50 éven át tartották magukat. A rozsot 1918-ban ismerték el és 1924-ben törzskönyvezték, a búza négy évvel később került köztermesztésbe. — Olyan múlt ez, amellyel világszerte is csak nagyon kevés szántóföldi növény dicsekedhet. A két gabona hivatalos minősítését néhány héttel ezelőtt végleg visszavonták — ezzel be is fejeződött rendkívüli karrierjük. Nedvességigényük minimális volt, dacoltak az Alföld nagy szárazságaival és fittyet hánytak a legzordabb télnek is. Fénykorukat a 30-as, 40-es években élték, a bánkúti 1201-es „magyar” búzával, a lo- vászpatonai és a német eredetű rozzsal együtt. A Fleischmann-fajtákat leginkább az jellemezte, hogy az országnak azokon a vidékein is megéltek, ahol a csapadék az átlagosnál 150 —200 milliméterrel volt kevesebb. A magyar mezőgazdaság növény „öregjeivel” kapcsolatban a szakemberek érdekes párhuzamot vonnak: megjelenésük fél évszázaddal ezelőtt éppen olyan forradalmat jelentett a növénytermelésben, mint a szovjet Bezosztája-fajta néhány évvel ezelőtti meghonosodása. Azé a fajtáé, amely lényegében kiszorította — más modern fajtákkal együtt — a régi gabonákat. Lényegében mi okozta „vesztüket”? Érdekes, hogy éppen az a tulajdonság, amely évtizedeken át az előnyt jelentette. A Fleisch- mann-búza vékony, törékeny és kis felületű — elsősorban a csekély párologtató képesség miatt. Ha ezt a növényt műtrágyával, öntözéssel akarnák intenzív körülmények között termeszteni, úgy valósággal „megölnék”, mert a vékony szál nem bírná el a hirtelen megerősödő kalászt, eldőlne, megtörne a gabona. A Fleischmann-féle búza és a rozs — bár végérvényesen eltűnik a köztermesztésből — még sem múlik el nyomtalanul. Az Országos Agrárbotanikai Intézetben — ebben a növénymúzeumban — kis területen továbbra is termesztik majd. Nem lehet tudni ugyanis, hogy a ne- mesítőknek nem lesz-e egyszer szüksége olyan fajtára, amely feltűnően jó szárazságtűrő tulajdonsággal rendelkezik. Akkor ezt a tulajdonságot „beleépíthetik” az új fajtákba — többszörös keresztezésekkel. A próhírdetések Olvasónk írja Köszönet az AKÖY-nek örömmel írom, hogy a 9. sz. AKÖV szeptembertől kezdődően teljesíti kérésünket és megfelelő időben újabb járatokat közlekedtet Kecskemét— Ballószög között. Az új járatokkal megoldódik a váltó műszakban dolgozók, valamint a kadafalvi általános iskolától hazautazók közlekedési problémája. Kiss Ferenc Ballószög Adás-vétel ELADÓ kisipari, 6 kárpitozott szék, 2 fotel, asztal, konyhabútor. Kecskemét, Máriaváros 21. Uj Széchenyivárossal szemben^ ________________________ 18855 K ECSKEMÉT belterülettől 100 méterre, buszmegállónál 1900 négyszögöl szőlő, gyümölcsös eladó. Érdeklődni munkanapokon 16—18 óráig. Dr. Vörös Jó- zsefnénáL Kecskemét, Mathiász u. 2. 18857 BEKÖLTÖZHETŐEN eladó — Kecskemét, Budai u. 22. sz. alatt szoba, konyha, spejzos házrész, udvarrésszel. Erdeklödni du. 5 óra után. _____Í8885 B ARTUS Imre, Helvécia, Kön- csög 49. sz. alatti lakosnak jó állapotban levő cimbalom ja, sürgősen eladó. Görbemajori megállóhoz közel. ________18886 E LADÓ príma Orion tv. Érdeklődni: Kecskemét, Czigány János u. 21. 15 óra után. 18888 ELADÓ sürgősen, részben is 1200 négyszögöl föld, fele szőlő. Kecskemét, Szolnokihegy 1. sz. Fűzfás köz, Mátéék. 18891 ELADÓ 600 négyszögöl telek 10 000 db téglával Szolnokihegyben. Érdeklődni: Kecskemét, VL kér. Kalocsa u. 3. sz. 18892 SERTESTRAGYA és diófade- rék eladó. Kecskemét, II. kér. Tél u. 5ja.__________________18893 ELADD 1040 négyszögöl szőlő. Kecskemét, Mánahegy 22. sz. alatt. 18894 ELADÓ azonnal elfoglalható két szoba, mellékhelyiscges ház és tokozott Pannónia príma állapotban. Kecskemét, Kossá István sétány 10. 18895 EGY hold jó barackos szőlő feléből kiadó. Alsószéktó 133. Korhánközi úton, a csőszházzal szemben levő köz végén. 18396 ELADÓ 3 éves sodrott csikó, 50 mázsát bíró gumiskocsi, jó állapotban. Érdeklődni Jászberényi István, Kunbaracs, Ká- kás 221. házszám. 18906 EPERFAK, díszfák, díszcserjék, virághagymák, dáliák, évelők kapnátok Szabó kertésznél. Kecskemét, Hunyadiváros, Kilián György u. 2. 18907 KETSZOBA összkomfortos, — kertes családi ház eladó. Lakáscsere szükséges. Érdeklődni : Kecskemét, Matkói út 85. Váradiék. 18910 cLADO melegágyi trágya. — Kecskemét, Kemény Zsigmond u. 17. Méhesfalu. 18911 ELADÓ kombinált szekrény, kis asztal. Kecskemét, Bajcsy- Zsilinszky u. 37. Érdeklődni délelőtt, ablaknál csengetni. 18919 BUDAPESTI betonúton 2 km- re egy hold gyümölcsfás szőlő felesmüvelésre kiadó. Kecskemét, Széchenyi krt. 32. 18921 KECSKEMÉT, Kiskőrösi út 6. sz. ház eladó. 18925 OLDALKOCSIS Pannónia eladó. Kecskemét, Bethlen krt. 43. 18932 cSUCSESZTERGAPADOT veszek, jó állapotban levőt. Csúcstáv 400—800. Leveleket ármegjelöléssel kérek. Lőbb László, Izsák, Jósika u. 6. sz. 1800 ZONGORA rövid, bécsi, jó állapotban levő eladó. Kecskemét, Mártírok útja 82. Méhesfalu, 3-as autóbusz végállomása. 1812 ELADÓ Bugac, Alsómonostor 121. számú tanya, egy kát. hold földdel, 400 négyszögöl szőlővel. Érdeklődni Kiskunfélegyháza, Dózsa György u. 25. 1971 EGY szoba, konyhás házrész és zongora eladó. Kecskemét, Bethlen körút 28. 2060 JÁSZSZENTLASZLO, Kalmárföld 50. szám alatt 2 hold gyümölcsös szőlővel és jó karban levő, lakóépületekkel eladó. Érdeklődni a helyszínen ápri- lis 4-én, 5-én egész nap. ___2104 E LADÓ 400 négyszögöl házhely építőanyaggal, városiöldon. Érdeklődni: Városfölden Vízhányó Jánosnál. Fetszabauuiás u. 26. sz.___________________2130 „ GYÖNGY” kárpitozott garnitúra eladó. Kecskemét, Kukül- iő u. 2. IV. em. 15. 2132 BAROKK asztal, kétszemélyes sezlon, nappal asztal — ej jel ágy, príma hordok, kisipari permetezőgép, 100 szőlőkaró eladó. Kecskemét, Katona József tér 8. Színház mögött, 2136 400 NÉGYSZÖGÖL szőlő M.k- lósteiepen eladó. Házhelynek LS alkannas. Érdeklődni: ivecs- kemét, Kaszap u. 7. Valikek. 2137 ELADÓ háromnegyed hold szőlő, Hetenyegyuuzan, vasút- áiloniás meneu. Házhelyednek 4.S. Érdeklődni: Kecskemét, Ady_Endre u. 12. _________ 2141 Í ÍAHOMSZOBAS összkomfortos villa beicóliözheioen eladó, termő gyümölcsös szomvei. — Szaiai István, Kecsdemec, Má- riahegy 78, b. (Református temető köz.)__________________2146 2 DB kétéves üsző eladó. — Kecskemét, Ballószög 332. sz. 2150 ELADÓ tanya, 800 négyszögöl földdel, résziéire is, Benei és Maria út kozott. Kecskemét, Belsönyír 64. ________________2151 K B.: 200 kg-os hízott sertés eladó. Görög Mihály, Kecskemét, Orrét 102.___________ 2153 68 0 NÉGYSZÖGÖL szoiő eladó vagy kiadó, Műkért közelében. Érdeklődni: Kecskemet, Budai- hegy 67.____________________ 2155 L ilZOí'T sertések eladók. Kecskemét, Akácfa u._27._____ 2156 K ISIPARI mély gyermekkocsi jó állapotban, igenyesnek eladó. Kecskemét, czollner köz 23. ____________________________2157 E LADÓ Danuvia motorkerékpár, jó állapotban. Kecskemét, Szarvas utca 17. 2158 PRÍMA házőrző kutya eladó. Kecskemét, Budaihegy 125. Ma- rozsi. 2162 OLCSON eladó kárpitozott garnitúra. Kecskemét, Rákóczi út 34. L em. 7._______________2164 K ECSKEMET, Jókai utca 16. számú fel utcai házrész eladó, részben beköltözhetően. Érdeklődni: vasárnap 7—14 óráig. 2165 ELADÓ Kecskemét, Volkerie- iep XII. u. 8. számú két szoba, konyha, spejzos, kertes családi náz. Beköltözhetően. Érdeklődni egész nap. 2166 UJ családi náz eiadó, melléképülettel. Kecskemét, Epreskert utca .4. 2168 ELADÓ fél hold szőlő, beköltözhető lakással. Kecskemét, I., Szamos u. 2. Reáliskolával szemben. 2170 ELADÓ 2 szobás ház, sok mellékhelyiséggel, nagy kerttel, 300 négyszögöl szülével, a gyó- ni állomásnál. Budapesttől 45 km-re, a főútvonal mellett. Az udvarban kerékpár-megőrzésből jó megélhetést biztosító jövedelem. Bolya Lászlóné, Gyón, vasútállomás 1. sz. 2173 KÖNNYŰ guimskocsi eladó. Kecskemét, csongrádi út 52. 2174 HÁZRÉSZ, két szoba, konyha, 70 négyzetméter kamra, 50 négyszögöl telekkel, egy szoba, konyhás cserelakással sürgősen eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Ságvári Endre u. 5. 2179 KITŰNŐ állapotban levő, fekete Pannónia motorkerékpár eladó, kilencezerért. Érdeklődni lehet: délutánonként, Kiskunhalas, Borz utca 4. 2183 P—10-ES Pannónia és egy Danuvia motorkerékpár eladó. Kiskunhalas, Kossuth utca 68. 2184 * I ELADÓ összkomfortos, OTP- vel átvehető, lakóház, 2 szobás. Kiskunhalas, Tavasz utca 4/a. __________________________2109 K ÉTSZOBÁS családi ház melléképületekkel, 400 négyszögöl telekkel beköltözhetően eladó. Kiskunhalas, Szatmáry Sándor utca 21. Érdeklődni a 23. szám alatt, Saséknál. ____________ 2186 I ELADÓ lakóház 800 négyszögöl I szőlő és gyümölcsössel. Kis- | szállás, V. kér. 70. Erdeklod- j ni lehet: Kiskunhalason, Fel- ! sőszállás 208. Tóth Lőrinczné. 2187 601-ES Trabant eladó. Megtekinthető: Kiskunhalas, Petőfi utca 2i. Tsz-iroda. 2110 ELADÓ beköltözhető családi ház, Kecskemét, Dárdaitelepen. Érdeklődni: piacon, árucsar- nok felőli cukrászdánál. 2126 SZŐLŐ egy és fél hold sok fiatal gyümölcsfával, Szarkás- ban eladó. Érdeklődni vasárnap délelőtt, hétköznap 2—7-ig. Kecskemét, Csongrádi u. 23. 2129 1000-ES Wartburgot házért cserélek, vagy ötvenezerért eladom. Kiskunhalas, Gépállomás, Tóth V. János. Ugyanott 125-ös Csepel eladó. 2188 Állattenyésztésre alkalmas tanya eladó. Kunfehértó VI. kér. 22. Göncziné. 2189 KISVARDAI vetőgülbaba burgonya kapható. Kecskemét, Katona József u. 13. 14 óra után. 2199 ÜRIHEGYBEN egy hold jótermő szőlő sürgősen eladó. Kecskemét, Kuruc tér 5. 2210 Minden kézbe Petőfi Népe! Április 1-től hétköznap 10 oldalas lesz a Petőfi Népe! Fizesse elő!