Petőfi Népe, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-27 / 71. szám

BBT Hiúsági iikölvívó-lia'nokság Kecskeméten A Magyar Ökölvívó Szö­vetség megbízásából ápri­lis 3—4—5-én Kecskeméten rendezik meg az országos vidéki ifjúsági egyéni ököl­vívó-bajnokság döntőit. A verseny színhelye a Fém­munkás Vállalat kultúr­terme lesz. Április 3-án délután 5 órakor kerül sor a selejtezőkre, április 4-én délután 5 órakor a közép­döntőkre, majd valameny- nyi súlycsoportban a dön­tőt április 5-én délelőtt 10 órakor rendezik. A területi bajnokságon elért ered­mény alapján a K. Fém­munkás négy ifjúsági ver­senyzője Apró, Lakatos, Tóth I. és Zsikla vesz részt a küzdelemben, s súlycso­portjukban mind a né­gyen az esélyesek közé számítanak. Halasi sikerek a serdülő tornászbajnokságoii A megyei tomaszövetség Kiskunhalason rendezte meg a serdülő tornászok csapatbajnokságát. A ver­seny a halasi tornászok teljes sikerét hozta, hisz valamennyi érmet a ven­déglátók szerezték meg. A Halasi MÁV MTE torná­szainak jó szereplése vár­ható volt, de meg kell di­csérnünk a Kalocsai 618. sz. ITSK versenyzőit is. A csapat ebben az évben kez­dett tornászni, s máris fel­zárkóztak a legjobbak mö­gé. A bajnokság eredményei: I. o. csapatverseny: 1. Kiskunhalasi MÁV MTE 260,2 pont, (Edző: Paczolai Gyulai — II. o. csapatver­seny: 1. Kiskunhalasi MÁV MTE A. csapata 221,7, 2. Kiskunhalasi MÁV MTE C. csapata 217,8, 3. Kiskunha­lasi MÁV MTE B. csapa­ta 209,2, 4. Kalocsai ITSK 205,7, 5. Kecskeméti Épí­tők 194,6. Kiskőrösön és Duna ve csen befejeződött a téli spartakiád A Falusi Dolgozók Téli Spartakiádjának verseny- sorozata újabb két járás­ban fejeződött be. KISKÖRÖSÖN a legtöbb számban Soltvadkert és Kiskőrös versenyzői vívtak nagy küzdelmet: Eredmények: ASZTALITENISZ: Férfi csapat: 1. Kiskőrös (Farkas Antal. Farkas Attila, Ba- gyenszki János), 2. Soltvad­kert. 3. Tázlár. Férfi egyé­ni: 1. Bagyenszki (Kiskő­rös). 2. Farkas Antal (Kis­kőrös). 3. Katzenbach (Solt­vadkert). Férfi páros: 1. Farkas A.—Farkas A. (Kis­kőrös), 2. Bagyenszki — Baksa (Kiskőrös). 3. Rákó­czi—Katzenbach (Soltvad­kert). Női egyéni: 1. Vági Józsefné (Kiskőrös), 2. Szi- kora K. (Kiskőrös), 3. Ma- tusik I. (Kiskőrös). Vegyes­páros: 1. Váginé, Bagyensz­ki (Kiskőrös). 2. Szikora— Farkas (Kiskőrös). 3. Matu- sik—Torgyik (Kiskőrös). SAKK: Csapatverseny: 1. Kiskőrös (Király, Szabó, Cséke. Heiml), 2. Kiskőrös II.. 3. Bocsa. DUNAVECSÉN az asz­talitenisz-verseny volt egé­szen magas színvonalú. A vezető szerepét a dunate- tétleniek, vagyis a Bényei testvérek játszották, s a férfi csapatverseny kivéte­lével minden számban el is vitték az I. helyeket. A sakkverseny a Soltiak si­kerét hoza. Eredmények: ASZTALITENISZ: Női egyéni: 1. Bényei T. (Du- natetétlen) 2. Csizmadia A. (Dunatetétlen). 3. Gaálné (Solt). Női csapat: 1. Du- natetélen (Bényei, Csizma­dia). 2. Solt. Női páros: 1. Bényei. Csizmadia (Duna­tetétlen). 2. Gaálné, Szabó (Solt). Férfi egyéni: 1. Bé­nyei Gy. (Dunatetétlen), 2. Bényei M. (Dunatetétlen, 3. Hadházi (Dunaegyháza). Férfi csapat: 1. Dunaegyhá­za (Gaál, Hadházi, Pintér), 2. Dunatetétlen. 3. Kun- szentmiklós. Férfi páros: 1. Bényei testvérek Dunate­tétlen. 2. Gaál—Pintér (Du­naegyháza). Vegyespáros: 1. Jól szerepeltek a kecskeméti tornászlányok A Tanácsköztársaság ki­kiáltásának 50. évforduló­ján került megrendezésre Dél-Magyarország középis­kolás leány tornászainak egyéni és csapatbajnoksága. A verseny végig szoros, izgalmas küzdelmet hozott és békéscsabai sikerrel végződött. Eredmények: Dél-Ma­gyarorszáa 1969. évi közép- iskolás I. osztályú női csa­patbajnoka: 1. Bcs. Gimn. és Szakközépiskola (Petrovszki Mária, Bu- gyinszki Erzsébet. Adamik Éva. Lovas Ilona. Kovács Mária. Matyucz Éva, Fod- ré Margit) 178,1, 2. Kecs­keméti Katona József Gimn. 176.4. 3. Szegedi Radnóti Gimn. 176,0 pont­tal. Dél-Magyarország 1969. évi II. osztályú csapatbaj­noka: 1. Bcs. Sebes György Közg. Techn. (Jacsek Judit, Molnár Zsuzsa. Czinkoczki Mária. Petrovszki Ilona, Kurilla Edit Kecskeméti Adrien) 178,9 ponttal. 2. Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Gimn. 177.5, 3. Sze­gedi Radnóti Gimn. 176,8 ponttal. Az I. osztályú egyéni baj­nokság eredménye: 1 Ma­tyucz Éva (Bcs. Gimn. és Szakközépisk.) 73,5, 2. Ko­vács Mária (Bcs. Gimná­zium és Szakközépisk.) 72,4. 3. Halász Anna (Kecske­mét) 71,3. 4. Patyi Zsuzsa 'Szegedi Radnóti) 71,2, 5. Czhiebik Veronika (Kecs­kemét) 70,4. 6. Greminger Márta (Szegedi Radnóti) 70,0 ponttal. Bényei T„ Bényei M. (Du- natetélen). 2. Csizmadia— Bényei Gy. (Dunatetétlen), 3. Gaálné—Nagy (Solt). SAKK: 1. Pintér (Solt). 2. Iványi (Solt). 3. Kiüti (Solt). Férfi csapat: 1. Solt (Virág, Szatmári. Tollas, Sándor). 2. Kunszentmik- lós, 3. Solt községi csapata. Asztalitenisz Az asztalitenisz férfi NB III. vasárnapi fordulójá­ban mindkét kecskeméti csapat győzött. A Kecske­méti Petőfi 12:4 arányban nyert az Orosházi Kinizsi ellen, a győzelmek közül Dézsi 4, Varga 3, Bíró 3, Nagy pedig kettőt szerzett. A Kecskeméti Spartacus 10:6 arányban verte a Hód­mezővásárhelyt. A győzel­mek közül Kara 4, Király 3, Kosa 2, Zsolcai pedig egyet szerzett. Csaknem olimpiai program a kecskeméti fedett uszodában A jövő heti nemzetközi úszóviadal rajtlistája sze­rint 10 ország sportolói sze­repelnek a „hírős város­ban”. A külföldiek közül a legnagyobb küldöttséggel az NDK képviselteti ma­gát: nyolc férfi és tíz női úszó érkezik a versenyre. A franciák tizennégy női úszóval jönnek, a Szovjet­unió, Ausztria, Hollandia és Lengyelország egyaránt négy-négy versenyzőt in­dít. Nincs még pontos ne­vezés az olaszoktól, bolgá­roktól és jugoszlávoktók A Magyar Üszó Szövet­ségben szerdán összeállítot­ták a versenyen szereplő magyar sportolók rajtlistá­ját Eszerint a szövetség 29 férfi és női úszót indít, míg a klubok további 50 spor­tolót állíthatnak rajthoz. Az élgárda tagjai közül mindössze hárman hiány­zanak majd, Turóczy Judit Európa-rekorder, Gyarmati Andrea és Gágyor Vera, akik még felkészülésük kezdeti stádiumában tarta­nak. Április 4-én és 5-én 24 szám szerepel a műsorban, tehát csaknem a teljes olimpiai program. Délelőtt 10 órakor időfutamokat rendeznek és 16 órakor vívják a döntőket. SsflxiKaKi Gyenge teljesítménnyel megérdemelt vereség az NB I-ben: Bp. OTP — Kecskeméti Építők 7.5:6,5 Gy enge össztel j esítménny el megérdemelt vereséget szen­vedett NB I-s csapatunk, a Hecskeméti Építők az országos -sapatbajnokság I. osztályá­nak IV. fordulójában a jó erőkből álló Bp. OTP csapa­tától. Részletes eredmények: Dr. Pogáts—Navarovszky 0,5 —0,5, Tompa J—Tábor 1—0, Molnár—ifj. Virág 0,5—0,5, dr. Szabó—Nagy 0,5—0,5, Koron- ghy—Körösi IL 0—1,. ifj. Hor­váth—Csala 0—1, Bánkövi—Kal­már 1—0, Koch—Törtei! 1—0, Hákóczky—Lakó 0—1, Tanai— -■alázs 1—0, Nagy—Kádár 1—0, Németh—Miklós 0—1, Szalai— Korom 0—1, Szerencsi—Lo- soncz 1—0. Feltűnő az Építők egyes ver­senyzőinek tartósan gyenge formája, amely miatt már má­sodik elkerülhető vereségüket szenvedték el. Így feltétlen többet tudnak, s a szakveze­tők többet várnak Tábor, Kal­már, Törtei!, Kádár verseny­zőktől, akik jelenleg csak ár­nyékuk önmaguknak. Ugyan­csak balszerencsés versenyző az ifjúsági Losoncz, aki már második játszmáját veszti el nyerhető állásból. További eredmények: BEAC—Debreceni Spart. 10— 4, Bp. Vörös Meteor—Bp. Hon­véd 6,5—7,5, Bp. Spart.—Szállí­tók 9—5, MTK—Tipográfia 10,5 —3,5, FTC—Bp. Petőfi 12—2, Bp. Vasas—Diósgyőri VTK 7—7. Az NB L állása a IV. for­duló után: BEAC 4 4 --- 37,5 B p. Spartacus 4 4 — — 36,5 Sp. Honvéd 4 3 1 — 35 Bp. Vörös Meteor 4 2 — 2 35 MTK 4 2 1 1 33 FTC 4 2 — 2 28 IC Építők 4 1 1 2 27,5 Diósgyőri VTK 4 — 2 2 25,5 Debreceni Sp. 3p. Tipográfia Bp. Vasas OTP 3p. Szállítók Bp. Petőfi 4 1 1 2 24,5 4 1 1 2 24 4 1 1 2 23,5 4 2 — 2 22,5 4 1 — 3 22,5 4-------4 17 J avuló játék az NB II-ben: Bajai Spartacus—Bp. Ganz- Villamossági Gyár Egy szakosztály újjászületik KÖZEL egyéves hallga­tás után jó híreket mond­hatunk a megye egyik ne­velőegyesületéről. Néhány hete „újjászületett” a Kis­kőrösi Gépjavító SK. bir­kózószakosztálya. Az új név szokatlan azoknak akik még a MEDOSZ szí­neiben induló keményköté­sű kiskőrösi legényekre emlékeznek, a beavatottak azonban tudják, hogy szük­ség volt erre a „honalapí­tásra”. A régi sportkör ke­retei szülőiek bizonyultak az egyre fejlődő birkózóknak. ŰJ PATRÖNUSUK a Gépjavító SK vezetősége szereti a szerény, csendes- beszédű, tettrekész, erős embereket, jó néhányuknak még munkahelyet is bizto­sított. A vállalat igazgató­ja Németh László szemé­lyesen támogatja az újjá­alakult szakosztály szárny- próbálgatásait, de sok se­gítséget kapnak Palásti Bé­la gimnáziumi igazgatótól is, aki elsősorban az edzé­sek levezetésére biztosít korszerű feltételeket az in­tézmény jól felszerelt tor­natermében. Befejeződött a gimnázium átépítése és a szükségraktámak használt tornaterem felszabadult, s a birkózók máris megkezd­ték a felkészülést a verse­nyekre. Pohankovics János, a szakosztály alapítója és edzője elmondta, hogy a teremhiánnyal küszködő szakosztály a hideg idő be­álltáig a szabad ég alatt, gyepen edzett, majd szük­ségtermekben gyúrták egy­mást. Ennek ellenére elindí­tották versenyzőiket a kö­zelmúltban Kalocsán meg­rendezett felnőtt kötött­fogású bajnokságon, ahol Mészáros György és Martinovics István az első három között vég­zett. Mészáros György egyébként most került vissza a Budapesti Hon- véd-tól, ahol katonaideje alatt a B-válogatott keret tagságig vitte. A sok tehet­séges kiskőrösi birkózó kö­zül is kiemelkedik Botos László és a Tóth fivérek, akik a korábbi években megyei területi és országos versenyeken szerepeltek eredményesen. A TERVEK szerint ősz­re részt vesznek az NB III-as csapatversenyben, ahol a harmadik X-en túli fiatalos kedvű edző is elin­dul. Jelenleg 25—30 fiatal tanulja a birkózószakma fogásait. Jól el vannak lát­va felszerelésekkel is. Szív­ből örülünk a kiskőrösi birkózósport újjáéledésé­nek és bízunk abban, hogy a tavaszi pezsgés ismét do­bogóra juttatja majd Po- hankovios János tanítvá­nyait. Győzött a Vasas és az ifjúsági válogatott Szerdán délután a leg­népszerűbb jugoszláv lab­darúgócsapat, a bajnok, kupavédő és KK-győztes Crvena Zvezda stadionjá­ban került sor a belgrádi piros-fehérek és a Vasas csapata között az első Kö­zép-európai Kupa mérkő­zésre, a legjobb négy közé jutásért. A Vasas, akárcsak 12 év­vel ezelőtt — ezúttal is ki­vágta a rezet Belgrádban, 2:l-re legyőzte a KK védő jét. Vasas—Crvena Zvezda 2:1 (1:1) 30 000 néző, v.: Szarka (csehszlovák). Góllövők: Molnár, Nell, illetve Vidáts (öngól). A visszavágóra április 2- án kerül sor a Vasas Fáy utcai pályáján. Győzött a magyar ifjú­sági válogatott is szerdán délután a Megyeri úti Ú. Dózsa pályán, a Magyaror­szág—Jugoszlávia UEFA selejtező első mérkőzésén. Magyarország—J ugoszlávia 3:1 (0:0) Góllövők: Varga, Gass és Tadics, illetve Markulin. Érdekes mérkőzést és vá­ratlan jó eredményt hozott a magyar csapat számára az első selejtező. A kétgó­los előny birtokában re­ménykedve utazhat válo­gatottunk április 9-én Zág­rábba a visszavágóra. A baj alak közül nyertek: Borsodi, Szemző, Pestalits, Harsány!, Faddi és Kormá­nyos Z; döntetlent értek el: - ekete, Horváth, Kormányos H. és Nagy-Szabó. További eredmények: Tűzoltó Dózsa—Postás 7,5— 4.5, Szombathely—Pedagógus 7 —5, Zalaegerszeg—Veszprém 9 —3, Győri MA V-DAC—Csepel 3—6, Pécsi Ércbányász—Pécsi 3. 9,5—2,5 szabadnapos volt: Ganz-MÁVAG. A bajai csapat szép győzel­mével megerősítette helyét a középcsoportban. Állás a IV. forduló után: Tűzoltó Dózsa 32,5, Pécsi Ércbányász 20,5, Zalaegerszeg 29.5, Győri MA V-DAC 26, Pé­csi Bányász 22,5, Szombathely 22, Veszprém 20,5, Bajai Sp. :9,5, Ganz-Villamcssági 19, Pe­dagógus 18 (sz.), Ganz-MAVAG 17,5 (sz), Postás 17,5 (sz), Cse­pel 13 (sz). HÍREK — Megkezdődött f. hó 21-én de. 10 órakor Kecskeméten a izakszervezeti Székház (Cifra­palota) emeleti termében az 1969. évi egyéni megyei baj­nokság. Állás a X. forduló után: Varga (K. Építők) 7,5, Balázs (K. Építők) 7 (2), Szemző (Ba­ja) 7, Czár (K. FGT) 6 (2), Hevér (K. FGT) 5,5 (2), Csala (K. Építők) 5, Ábel (Kiskőrös) 4.5, Lévai (Kkhalas) 4 (1), Szauer (K. FGT) 4 (2), Kal­már (K. Építők) 3 (3)., Rajnai (Madaras) 3 (2), Pallos (Kkhá- za) 2,5, Lajdi (Madaras) 1,5 (2), Kormányos Z. (Baja) 0,5 (1). — A Kiskőrösi VM minősítő versenyének egyik csoportját 12 résztvevő közül Szabó nyer­te Gellért, Abel és Gerő előtt. A második csoportban 12 in­duló közül ifj. Csabafi vég­zett az élen Váczi, Romsits Gabriella és Dudás előtt. Mai rovatunkban az NB L IV. fordulójából közöljük az OTP—Kecskeméti Építők mér­kőzés egyik játszmáját: ifj. Horváth Csala (OTP) (Kecskemét) BUDAPEST, 1969. 1. d4, HÍ6 2. c4, g6 3. Hc3, Fg7 4. e4, d6 5. Í3, Hbd7 6. Fe3, c6 7. Vd2, h5 8. 0—0—0, Va5 9. Kbl, Bb8 10. Hge2, b5 11. eb:, eb: 12. Hf4, Fh6 13. Fe2, Ff4: 14. Ff4:, b4 15. Hd5, Hd5: 16. ed:, Hf6 17. Fc4, Hd5: 18. Kai, Fe6 19. Bel, Hf4: 20. Vf4:, Fd4: 21. Bc4:, 0—0 22. Vd2, Bfc8 23. Bhcl, Bc4: 24. Ec4:, Vb5 25. b3, a5 26. Vc2, Kg7 27. Kbl, Vg5 28. Vc2, Kf6 29. Bc7, Vf5t 30. Kb2, Ve6 31. Vd2, Kg7 32. Bel, Vf6 33. Kbl, Bb5 34. Bc4, Bd5 35. f4, e5 36. de:, Bd2: 37. ef:, KfS: 38. Bc6, h4 39. Kel, Bg2: 40. Bd3:f, Kg7 41. Bd2, Bd2: 42. Kd2:, f6 43. Ke3, g5 44. h3, Kg6 43. Ke4, f5t 46. Kf3, gf: 47. Kf4:, Kf6 48. Ke3, Ke5 49. Kf3 f4 és vi­lágos feladta (0—1). Befejeződött az 1969. évi Bu- dapest-bajnokság. Az első he­lyen M. Kovács nk.m. és Pet­rán m. végzett 9,5—9,5 pont­tal. őket követte Honfi nk.m. és Tompa J. m. (az első he­lyért lejátszott párosmérkőzést M. Kovács nyerte, így ő lett Budapest 1969. évi bajnoka is). Az alábbiakban közöljük a verseny egyik legérdekesebb játszmáját: Honfi Titkos BEN-ONI-VÉDELEM Budapest, 1969. 1. e4, e6 2. d4, c5 3. Hf3. a6 4. d5, ed: 5. ed:, d6 6. c4, Fg4, 7. Hc3, Hd7 8. Fe2, Hgf6 9. 0—0 Fe7 10. h3, Fh5 11. Ff4, h6 12. a3, 0—0 13. Hh4, Fe2: 14. Ve2:, Be8 15. Hf5, Ff8 16. Vc2, He5 17. b3, b5 18. eb:, ab: 19. b4, eb: 20. ab:, Bc3 21. Vb3, Bc4 22. Fd2, Vd7 23. He3, Kf3f! 24. gf:, Vh3: 25. Hc4:, be: 26. Vdl, Be5 27. f4, Hg4 és vilégos fel­adta (0—1). Gímes György Modern gimnasztika Március 30-án, vasárnap a serdülők vetélkedésével ezdődik meg az idei mo­dern gimnasztikái országos bairoki versenyek sorozata a Jégszínházban. Minden kézbe Április 1-től hétköznap 10 oldalas lesz a Petőfi Népe! Petőfi ISI épe! Fizesse elő!

Next

/
Oldalképek
Tartalom