Petőfi Népe, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-26 / 70. szám
SfiöliT Hét NB lll-as csapat vélemény HÉT CSAPAT képviseli megyénket a Nemzeti Bajnokság legnépesebb osztályában. Két forduló zajlott le eddig az NB Ill-ban, s együtteseink eddig változó sikerrel szerepeltek. Kát mérkőzés alapján korai lenne még véleményt alkotni a csapatok képességeiről, s egyelőre nem is volt ilyen szándékunk. Mégis felkerestük NB Ilias csapatainkat, s eddigi teljesítményeik okát kerestük. A KISKŐRÖSIEK edzőjét, Biácsi Sándort volt legkönnyebb szóra bírnunk. A Gépjavító eddig három pontot szerzett és az élmezőnyben tanyázik. — Azzal kezdem, hogy vezetőségünk az idén maximális lehetőséget biztosított a felkészüléshez. A játékosok is komolyan vették, s az edzéslátogatottság 6zinte 100 százalékos volt. Az eddigi eredményekkel elégedett vagyok, s nem titkoljuk, hogy tavasszal legalább 20 pontot szeretnénk gyűjteni. Nem a sorsolás miatt könnyebb most, hanem mert futja az erőtartalékból. Nekünk ősszel mindig gyengébben megy. Aztán a játékosaink is okosabbak lettek. Senki sem vitatkozik már arról, hogy milyen poszton játszik és az elképzeléseimet is igyekeznek végrehajtani. Jól sikerült az erősítésünk is. Rótschild nagy nyereség és Bohács is jó játékos, bár tőle még többet várunk. Végre elkészült az öltözőnk és fürdőnk is a pályán. Szóval most nálunk rendben megy a dolog, s remélem, így is marad. BIZAKODÖ a hangulat Kalocsán is. Miskei Sándor a VTSK játékosa a következőket mondta: — Nagyon készültünk a bajnokságra, tudtuk azt is, hogy az elején lesz a legnehezebb, mert az első hat fordulóban úgyszólván állandóan élcsapattal játszunk. Az első meccsünk éppen megyei rangadó volt, ahol sajnos közel egy órát vártunk a játékvezetőre, 0-fok körüli hőmérsékletben. Jó néhány játékosunk meg is fázott. Ügy érzem, csapatunk most sokkal jobb, mint tavaly volt, egységesebb és a játék is színesebb. További erősítésünk, hogy Komlóról hazajött Pétiké, aki a Dózsa elleni edzőmérkőzésen jó játékkal mutatkozott be. Három kczilabdacsapatank a döntőben A Szilády Kupa középfokú iskolai leány és fiú kézilabda-bajnokság országos döntőjére április 4-én kerül sor Kiskunhalason. A versenyre megyénkben három csoportban tartottak selejtezőket. Az egyik csoportból a Kiskőrösi Petőfi Gimnázium leány, a másikból a Szilády Á. Gimnázium fiúcsapata került döntőbe, ugyanakkor a Kiskunhalasi Szilády Á. Gimnázium leánycsapata kupavédőként vehet részt az április 4-i küzdelemben. ELÉGEDETT csapatával Várhegyi István is, a Solt- vadkert szakvezetője. — Dunaújvárossal már egészen jól ment nekünk a játék. Pedig Lehóczki, Be- zsenyi, Dobszai és Gilich betegség, vagy sérülés miatt hiányzott, s így nagyon fel kellett forgatni a csapatot. Tumbászék is kihagytak egy csomó helyzetet. azért volt ilyen szoros az eredmény. Nehéz dolgunk lesz vasárnap is a V. Láng ellen, mert Be- zsenyiék még mindig nem játszhatnak, két hét múlva pedig az éllovas Középítők csapatával mérkőzünk itthon. A hazai közönség előtt pedig nem akarunk szégyent vallani. SZENTANNAI József, a Bajai Vasas MTE edzője a Barcs ellenében elvesztett mérkőzésről kesergett. — Két rutinos játékosunk Viszmeg és Osztrogo- nácz hiányzott egyszerre. Helyettük a fiatal Mártont voltam kénytelen beállítani, aki viszont nem kapott megfelelő segítséget társaitól, elsősorban Miklóstól. Így aztán a két előretolt barcsi csatár több veszélyes helyzetet teremtett a kapu felé. Hiába mondtam el azt is a mérkőzés előtt és a szünetben is, hogy ezen a rossz pályán a széleken "kell támadásokat vezetni, vagy hosszú labdákat indítani, csatáraink mindent középen erőltettek és röviden adogattak. Ennek tudható be — no meg a nagyfokú önbizalomnak —, hogy az egész mérkőzés alatt úgyszólván egyetlen helyzetünk sem volt, de még kapura is alig lőttünk. Az eddigi teljesítményünk jóval gyengébb, mint amire a csapat képes, de bízunk abban, hogy a továbbiakban sikeresebben szerepelünk. A VÄRAKOZÄSNAK megfelelő teljesítményt nyújtott eddig az újonc K. Fémmunkás csapata. Mint elmondták, arra törekednek, hogy ne csak a hazai pályán tudjanak sikerrel helyt állni, hanem idegenben is. Az első fordulóban elszenvedett súlyos vereségnek senki sem tulajdonít nagyobb jelentőséget, hiszen ebben még benne volt az újoncok idegessége. Az első két forduló 50 százalékos teljesítménye után úgy, látjuk, nem reménytelen a Fémmunkás helyzete. A KISKUNHALASI MEDOSZ jelenleg még pont nélkül áll. Virágh István edző szerint azonban nincs ok az elkeseredésre. — Kocsis és Karsai bevonulása és a sérülések bizony alaposan keresztülhúzták a számításomat. Az orosházi mérkőzés után Juhász, Csongor és Csányi is a sérültek listájára került, s bizony vasárnap még kiállni is alig tudtunk. Ha a sérülések rendbe jönnek, mi is megkezdjük a pontgyűjtést és igazolni fogjuk, hogy a januári derűlátó nyilatkozatom nem volt alaptalan. Változatlanul állítom, hogy csapatunk ott lesz a középmezőnyben. VÉGÜL ejtsünk néhány szót a Kun Béla SE NB III-as csapatáról is. Félegyházán azt állítják, régen volt együtt ilyen tehetséges fiatal gárda. Nevekben sincs hiány. Szarka és Burok a SZEOL-ból jött, Kovács III. pedig, aki korábban a Kiskunfélegyházi Vasas egyik erőssége volt, a Tatabánya NB I-es csapatából került haza. Sok jó játékos persze még nem feltétlenül jó csapat. Tudják ezt a szakvezetők is. s most igyekeznek a játékosanyagot összegyúrni igazi együttessé. Fogadkoz- nak, hogy vasárnap a SZAK ellen megkezdik a pontszerzést és még a rossz rajt után is remélik, hogy a csapat éléri tavalyi teljesítményét. Szabó Zoltán Európa legjobbjai az április 4—5-i nemzetközi úszóversenyen Lapunk hasábjain már többször beszámoltunk arról, hogy felszabadulásunk ünnepén, április 4—5-én nagyszabású nemzetközi verseny színhelye lesz a kecskeméti fedett uszoda. Felkerestük Király Józsefet, a Kecskeméti Városi TS elnökét, aki a nagy eseménnyel kapcsolatban a következőket mondta: — Nagy munkában vagyunk. Nyugodtan mondhatom azt is, hogy lázasan készülődünk erre az eseményre. Mint azt a plakátok is hirdetik, 13 nemzet Kosárlabda A kosárlabda NB II-ben a hét végén megkezdődött a küzdelem Az első fordulóban csapatainknak nem volt könnyű dolguk. Meglepetésnek számít, hogy az újonc kiskunfélegyházi férficsapat, valamint a Kecskeméti Petőfi női együttese Pécsről haza hozta a két pontot. Kiskunfélegyházi RVSC—PEAC 68:59 (24:20) NB II. férfi: Pécs, vezette: Botos, Szerényi. Kfh. Vasutas: Szolnoki, Bódi (9) — Földi (12) — Mészáros (7), Fi csór (6). Csere: Kerék (22), Iványi (12). Edző: Görög József. Meglepetésre végig az újonc félegyházi csapat vezetett és pontos dobásokkal haza hozta a két pontot a rutinosabb pécsi egyetemistáktól. Kitűnt: Kerék, Iványi, a PEAC legjobbjai: Jelasics 23, Mák 12. SZEOL—Bajai Vízügy 82:59 (29:22) NB n. férfi: vezette: Barta, Kiss. Baja: Csátaljai (4), Zsolnai (15) — Bovánovics (8) — Csányi (2), Piszárovics (8). Csere: Bácskai (13), Pásztor (3), Gombás (4), Mi- hálovics (2), Szabó, Nemes, Serei. Edző: Bacsfai Gyula. Csak az első félidőben volt szoros a mérkőzés. A szünet után a szegediek távoli dobásokkal nyertek. Kitűntek: Zsolnai, Bovánovics, Bácskai, a SZEOL- ból Láng 27, Zoliéi 16, Kisteleki 16. Kecskeméti Petőfi—Pécsi Postás 12:41 (23:20) NB II. női: Pécs, vezette: Hável, Mihályovszki. K. Petőfi: Báder I. (2), Bertalan — Kerpesitsné (6) — Fekete (5), Bende. Csere: Molnár (16), Szellő (5), Bodnámé (4), Kökény (3), Fodor (1), Bódis, Rozgonyi. Edző: Pankotai Ferenc. Fárasztó utazás után nehéz küzdelemben győzött a kecskeméti csapat. A befejezés előtt négy másodperccel egyenlő volt az állás, amikor büntetődobáshoz jutott a Petőfi és a két dobásból Szellő az egyiket értékesítette. Kitűnt: Molnár és Bertalan. SZEOL—Bajai Fehérnemű gyár 57:51 (28:24) NB II. női: Szeged, vezette: Barta, Kiss. Baja: Gergity (2), Mándi (4) — Kunvári (4) — Koró- di (5), Patonai E. (18). Csere: Patonad I. (4), Aladics (4), Molnár. Schüsler, Zsumberáné. Edző: Gombás László. Márton betegsége miatt mindössze egy középjátékossal utazott Szegedre a Fehémeműgyár csapata. Az eredmény végig szoros volt, s csak a hajrában nyert a SZEOL. Kitűnt: Kunvári, Koródi. Patonai E. Pécsi VSK—Kiskunfélegyházi Vasas 64:52 (25:26) NB II. női: Pécs, vezette: Hável, Kardos. Kfh. Vasas: Iványi (1), Dóczi (5) — Paulitska (6) — Bódi, Foltin (8). Csere: Vígh (21), Mészáros (11), Kovács. Edző: Bódi Tivadar. Egy félidőn át jól tartotta magát a Vasas, a szünet után viszont nem tudták kikapcsolni a játékból a válogatott Horváth Zsuzsát. Kitűnt: Vígh, Mészáros. illetve: Horváth Zs. 26. Középfokú iskolai bajnokság: Bányai Júlia G.— Kiskunfélegyházi Móra G. 125:32 (62:12) II. korcsoport fiú döntő: vezette: Tóth, Holmanné. Ld: Rácz (40), Felföldi (18), Kovács Sz. (18), illetve: Pintér (8), Szolnoki (8). Bányai Júlia G.—Katona József G. 41:37 (15:10) Leány mérkőzés: vezette: Csernus, Tóth. Ld: Temesz (10), Hett- mann (9), illetve: Csenki (11), Mester (10). Kitűnt: Szabó V., Zakiján, Ter- nesz, illetve: Rezák, Csenki, Mester. MA: 15.30 renSzerdán délután kezdettel Kiskőrösön dezik meg a Kiskőrösi Gépjavító-Bajai Vasas MTE M NK-mérkőzést. A tv 16.28-kor közvetíti a Magyarország—Jugoszlávia UEFA selejtező labdarúgó-mérkőzést. úszói állnak rajtkőre az ünnepi versenyen. Nagy segítség számunkra a Magyar Üsző Szövetség, személy szerint pedig Szecsei György munkája, aki a verseny főtitkára lesz, valamint ifjú Bodóczky László, dr. Rebek Lőrinc és Seres László, akik a szervezésben és a rendezésben dolgoznak fáradhatatlanul. Szeretnénk, ha ez a verseny jól sikerülne, s résztvevőinek olyan élményt jelentene, hogy Kecskemétet sohasem feledjék. Mit tervez a rendezőség? — Mindenekelőtt elkészítettük a versenytervek programját. Nem feledkeztünk meg a legapróbb részletekről sem. Aztán gazdag programot állítottunk ösz- sze vendégeink számára, hogy szabad idejükben megismerhessék Kecskemétet. Üzemeket, gazdaságokat mutatunk be a küldöttségeknek. Nagyjából már minden a helyén van, s türelmetlenül számoljuk a napokat, hogy mikor kezdődik a nagy versenysorozat. Ismerik-e már név szerint az indulókat? — A MUSZ-hoz már bizonyára befutottak a nevezések, mi azonban még nem kaptuk meg. Annyit tudunk, hogy a magyar úszókon kívül itt lesznek Ausztria, Bulgária, Franciaország, Hollandia, Jugoszlávia, Lengyelország, NDK, NSZK, Olaszország, Románia, Svédország és a Szovjetunió legjobbjai, köztük több olimpiai bajnok és helyezett Is. Hallhatnánk-e valamit a verseny tiszteletdíjairól? — A kecskeméti párt, állami és társadalmi szervek, valamint a vállalatok nagyon kitettek magukért. Harminc értékes tiszteletdíj várja gazdáját. A díjaTORNA A Szegeden rendezett területi középiskolás tornászbajnokság újabb sikert hozott megyénknek. A fiú I. osztályban a Kiskunhalasi Szilády Á. Gimnázium csapata fölényesen győzött a Békés és Csongrád megyei iskolák ellen. Kis szerencsével a bajai Tóth Kálmán Gimnázium is kiharcolhatta volna a továbbjutást. A II. osztályban a Kiskunfélegyházi Petőfi Gimnázium csapata jutott tovább. Egyéniben a kiskunhalasi FeketeGyula szép gyakorlataival minden szeren, s így összetettben is 1. lett. Továbbjutott még egyéniben Reznák Mihály is. I. osztályú csapat: 1. Kiskunhalasi Szilády Á. G. (Edző: Paczolay Gyula) 263,4, 2. Makó, 253,9. 3. Bajai Tóth Kálmán G. 252,9. — II. osztályú csapat: 1. Kiskunfélegyházi Petőfi G. (Edző: Szolnoky Jenő) 259,9, 2. Szegedi Erdészeti technikum 25„,2. 3. Békéscsabai Vízműin. 207.1. — Egvéni bainokság: 1. Fekete Gyula (Kiskunhalas) 111.0, 2. Szomora 'Szeged) 107.4, 3. Gáti kát az állami áruház kirakatában mutatjuk be. Megragadom az alkalmat, hogy az adományozóknak köszönetét mondjak. Van-e még valami érdekes kérdés a versennyel kapcsolatban? — Egy fontos közlendőm van. A plakátról lemaradt a verseny belépő díjainak ismertetése. Az ülőhely ára egy napra 12 forint, az álló hely 8, a diák- és katonajegy pedig 5 forint lesz. Tekintettel a verseny nemzetközi jellegére, a megyei és városi TS igazolványai erre a versenyre nem érvényesek. Megköszöntük Király Józsefnek a tájékoztatást, s a versennyel kapcsolatos további hírekről még tájékoztatjuk olvasóinkat. M. I. Csütörtökön nem lesz sportorvosi rendelés A megyei sportorvosi rendelőintézet közli, hogy március 27-én, csütörtökön a szokásos rendelés technikai okok miatt elmarad. R Vasas erőpráiiáia A négyszeres KK-győz- tes Vasas ma nagy feladat előtt áll. Ellenfele, a Crvena Zvezda nagy erőt képvisel, híres játékosok egész sorát vonultatja fel. A Vasas Fister nélkül az alábbi összeállításban játszik: Kenderesi — Bakos, Mészöly, Vidáts, Ihász — Müller, Nell, Menczel — Molnár, Puskás, Farkas. — Tartalék: Mészáros, Vára- di, Tóth és Somogyvári. A belgrádi nemzetközi női sakkversenyen lebonyolították a 14. fordulót. A magyar Bi- lek Edit sötéttel döntetlent harcolt ki a jugoszláv Bela- marics ellen. A versenyen a jugoszláv Jovanovics és a szovjet Alekszandrija vezet 10—18 ponttal. Bilek Edit jelenleg a 10. helyen áll 5,5 (1) ponttal. * Szófiában a Dráva Kupa nemzetközi pisztolyversenyen a Honvéd sportolói folytatták jó szereplésüket. Az ifjúság'ak 7x30 lövéses — 50 méteres — viadalát Gyöngyösi nyerte 287 körrel. * Tizenhat résztvevővel befejeződött a velencei nemzetközi sakkverseny, amelyen a magyar színeket képviselő Lengyel Levente a szovjet Tajma- novval, az amerikai Benkovel és Saidyvel, az olasz Tataival és az osztrák Robafsch al holtversenyben a 2—7. helyen végzett 9,5 ponttal. A torna győz:ese a csehszlovák Hort lett 11,5 ponttal. Az n Tempo olasz lap meghívására Rómába érkezett Wilma Rúd lph, az 1950-as olimpia háromszoros aranyérmes amer kai a'léfcrnője. A ma már 29 éves és háromgyermekes __ ___ _ _ __ .fekete sraze’la” három napot I P’S Q * 4 TCpználc * tar-ozk^dik az olasz fővárostazegeaj hk>,9. 4. neznak ban, s e7 aiat» saiééríPk^i*I (Kiskunhalas) 104,3. ez alatf saj'^értekezleten számol be életéről. r