Petőfi Népe, 1969. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-07 / 31. szám

1969. február 7. péntek 5. oldal Felvétel az MRT gyermekkórusába A Magyar Rádió és Te- rízió gyermekkórusa az 69—70-es tanévre ismét Ivesz új tagokat. Jelení­thetnek azok a 6—10 es korú gyermekek, akik év szeptemberében lép­ik az általános iskola I— osztályába. A jelentkezéseket levele- lapon kell beküldeni az RT gyermekkórusa cí- ére: Budapest, Vili., Bró- ' Sándor u. 5—7. Vidékiek ak akkor jelentkezzenek, i budapesti lakást tudnak erezni. Este ősbemutató A mai falu drámája Ismét új magyar dráma a Kecskeméti Katona Jó­zsef Színházban: nem di­csérhetjük eléggé a műsor­politika kezdeményező szel­lemét, különösen annak tu­datában, hogy lesz még egy ősbemutató az idén, Raffai Sarolta darabjáé. A pénteki premier egyben drámaíró­avatás is, hiszen Végh An­tal négy kötet novella, szo­ciográfia, illetve regény sazmilliók a bódulat örvényében iömb a naprendszer cnróifl Miről ír az Univerzum? Ne féljünk kimondani: formán az egész világ ká- tószerekkel él — e lát- atra summázó mondattal izdődik az Univerzum-fű­itek januári számának iyik legérdekesebb írása. hírközlő eszközök ióvol- ból korunk embere ép- jn eleget hall, olvas, a jrkotikumokról. s kétes rönyöreikről is fogalmat kothat, anélkül, hogy él- í velük. A különböző nö- Inyekből kivonható mor- um, heroin, hasis, kokain, arihuána régtől ismertek supán az utóbbival 300 tilliónyi ember él az gészségügyi Világszervezet :erint); ám újabban félel- letes mértékben terjednek szintetikus szerek, köz- ik is főleg a hallucinációs lámort kiváltó LSD. A arkózis világtérképét jó­részt az ázsiai országok és az Egyesült Államok töltik ki, de a világ más tájain is mind többen hódolnak a kábítószerek élvezetének. Mivel indokolják ön- és közveszélyes szenvedélyü­ket a narkotikusok? Vála­szuk alaphangja az, hogy a szerek fogyasztása szá­mukra „függetlenséget”, „biztonságot”, „félelem-nél­küliséget” jelent. Sajnos, a helyzet valójában fordítva áll, a bódulat rabjai a má- konyos illúziók áldozataivá válnak. Ellentétük a társa­dalommal. kitaszítottságuk és sérülékenységük csak fokozódik. A kábítószer-élvezet elle­ni harc ma már a lélekta­ni-társadalmi ráhatástól a súlyos börtönbüntetésig ível; egyelőre váltakozó eredménnyel. Mert csak a társadalmi körülmények megváltoztatása, a nyomor, a létbizonytalanság legyő­zése hozhat tartós sikert. S vonatkozik ez az alkoho­lizmus elleni küzdelemre is. Izgalmas olvasmány szá­mol be a két évtized előtti szovjet sarkkutatásról. Az állatvilág furcsaságait ez­úttal a gorifla és a víziló életmódjáról szóló írások szemléltetik. Kultúrtörténe­ti szemDontból érdeklődés­re tarthat számot az ősi japán színjátékokat, pa­raszt-misztériumokat is­mertető, .fotókkal illusztrált cikk. Az évezredes múltra visszatekintő kultikus, ör­dögűző, tartalmukban oly­kor vaskosan erotikus tánc­jelenetek a felkelő nao or­szágának egves vidékein ma is közkedveltek. A tudományos-technikai fejlődés mai fokán lehetet­len elkénzelni o'van alko­tást. amely az elkövetkező félezer évben ne lenne megvalósítható, ha az egy­általában létrehozható. A füzet futurológiái összeállí­tása a közeli és a távo’ahhi jövő várható technikai új­donságaival foglalkozik. Megismerkedhetünk a jö­vő évtized konyhájával, a mélytengeri kőolajkiterme­léssel. s az e célból létre­hozandó víz alatti ipartele­pekkel, továbbá a 150 éves múltra visszatekintő gőz­autóval végzett ígéretes kí­sérletekkel. Regényírói fantáziát meg­szégyenítő ötlettel állt elő egy amerikai elméleti fizi­kus, F. J. Dyson, a távoljö- vőre vonatkozóan, amikor­ra — szerinte — elviselhe­tetlen lesz a túlnépesedés, s kimerülőben lesznek az energiatartalékok. Elméle­tének lényegét a naprend­szer teljes átalakítása ké­pezi. A Jupiter anyagának felhasználásával a nap­rendszert 150 millió km át­mérőjű, néhány méter vas­tagságú gömbbel lehetne körülvenni, s ilyen módon a Nap által sugárzott min­den energiát a gömbön be­lül hasznosíthatnánk. A gömb belseje kozmikus bioszférává válna, ahol az életfeltételek beláthatatlan időre biztosítva lennének. Szép, szép, mondhatjuk erre, csakhogy mire az em­ber ezt kivitelezné, addigra minden bizonnyal olyan új energiaforrásokra bukkan, amelyről talán ma még nem is álmodhatunk. H. D. I után először szánta szín­padra gondolatait. Beszéd közben is ráis­merhetünk benne a viharos vitát kavart penészleki ri­port élesszemű, bátor szer­zőjére. Sodró lendülettel, meggyőző logikával beszél a dráma születéséről. — öt évet birkóztam a témával. A mai, megválto­zott falu ellentmondásai iz­gatnak. Nem úgy akartam parasztot ábrázolni, ahogy az eddigi színművekben meggyökeresedett. Tudomá­sul kell vennünk végre, hogy a mai falu nem rezer­vátum, lakói nem valami misztikus ősparaszti észjá­rás szerint gondolkoznak, hanem a kor színvonalán. Ez diktálja igényeiket is, súlyos, sokszor anakronisz­tikus gondjaiknak egész társadalmunkra érvényes tanulságai vannak. — Megtörtént eseménye­ket vitt színpadra? — Nem, nem dokumen­tumdráma, de valóságos él­ményekből merítettem a cselekményt, a jellemeket is. A parasztság szocialista fejlődésének gátjkit tettem szóvá, a kirívó egyenetlen­ségeket. Egy kőműves nagy­jából azonos órabért kap az egész ország területén, de egy parasztnak, mond­juk, Túrkevén, 90 forintot fizetnek egy hold kukorica kapálásáért, a szabolcsi Fe­hérgyarmaton esetleg csak 14-et. A szabolcsi gyerek megfeszülhet az erőlködés­től, ha ugyanazt akarja el­érni, mint az azonos ké­pességekkel született pesti, mégsem biztos, hogy sike­rül neki. Fájdalmas kérdé­sek ezek, de csakis akkor léphetünk előre, ha szem­benézünk az igazsággal. — Amiket említett vol­taképpen gazdasági problé­mák, nagymértékben függ­nek a természeti adottsá­goktól, részben a múlt örökségei.... — Igen, de nekünk kell megoldani teljes egészében, itt és most, azaz Holnap — vasárnap, ahogy némiképp szimbolikusan a darab cí­mében is jeleztem. Erre döbbennek rá szereplőim, drámájuk, a hosszú évek óta elfojtott keserűség rob­banásszerű kitörése, amely heves megrázkódtatások árán ugyan, de majdnem mindegyiküket elvezeti a katharzishoz. — A darab tehát közéleti vita? — Az kevés lenne a drá­mához. Két család — hét különböző karakterű ember életének minden szála ösz- szefut. Nem azért, hogy a téeszt behálózó korrupció, vagy az értelmiség paraszt­ságszemléletének kritikája mellett mintegy a nézők kedvéért a szerelemről, csa­ládról is szó essék, hanem mert ezek a dolgok való­ban bonyolult kölcsönha­tásban vannak egymással. — Hogy jutott el éppen a kecskeméti színházhoz? — Turián György főren­dező keresett meg, és na­gyon hálás vagyok neki érte. Abban a formában is elő lehetett volna adni a darabot, ahogy eredetileg megírtam, de így hogy Osz- tovits Levente dramaturg­gal együtt hármasban ala­posan átfésültük, úgy ér­zem, tökéletesebben meg­valósultak a szándékaim. — Mi a véleménye a próbákról? — Annak örülök legjob­ban, hogy a színészeket nemcsak saját sikerük miatt érdekli a darab, közösséget vállalnak mondanivalójával is. Nagy sikernek érezném, ha a nézőkre is ilyen ha­tással lenne. Sz. J. A segítség eredménye A Bajai III. Béla Gim­názium igen jó eredmé­nyekkel zárta az idén az első félévet. Tavaly a ta­nulók 23.71 százaléka bu­kott meg, az idén már csak 10.58 százaléka. Kü­lönösen nagy a fejlődés a fizikai dolgozók gyerme­keinek tanulmányi ered­ményeiben. Bukási át­laguk az idén 9,78 szá­zalék volt, míg tavaly 33.63 százalék. A mulasz­tott órák száma 3000-rel csökkent a tavalyi első félévhez képest, az igazo­latlan órák száma a múlt évinek csupán egyhatoda. Az eredmények okai kö­zött első helyen azt a nagyarányú segítséget kell relését és a könyvállományt magnókat, hanglemezeket szerezzenek be amelyek révén a nyelvi oktatás fel­tételein javíthattak. A támogatás nagyon ki­fizetődőnek bizonyult egyéb szempontokból is. A jobb körülmények jó hangula­tot teremtettek az iskolá­ban, a tantestületben és a tanuló kollektívákban egy­aránt. Az iskola nevelőtes­tülete jobb munkamódsze­rekkel. a tanulókkal való intenzívebb foglalkozással javította így meg az ered­ményeket. Megszilárdult a fegyelem is. Jellemző a lelkesedésre, hogy az osztálytermek új­jávarázsolásában maguk a Ragyog a tornaterem említenünk, amelyet a vá­rosi tanács nyújtott az is­kolának. A korábban elha­nyagolt épület rendbehoza­talára 400 000 forintot ka­pott a III. Béla Gimnázi­um, ebből 180 ezer forin­tot a tornaterem felújítá­sára költöttek. Mint ké­pünkön látható, a terem ma már tiszta, egészséges, megfelelő körülményeket nyújt mind a testnevelő órák számára, mind pedig a sportköri élet fellendü­lésére. A tanács támogatásából rendbehozták a raktárakat és szertárakat. Ennek kö­vetkeztében megszűnt a folyosó zsúfoltsága, tisz­tább, otthonosabb lett az épület belső képe. Jutott pénz még arra is, hogy bő­vítsék a szertárak felsze­tanulók is részt vettek. Aa iskola vezetősége kijavít­tatta az elhasználódott bú­torokat a tanácstól kapott összegből, a padok és szé­kek letisztítását, csiszolá­sát, fényezését azonban maguk a tanulók végezték. Az év első felében be­következett javulás termé­szetesen még csak a kez­det. Jó alapja lehet a to­vábbi munkának, hogy az év végéig és a következő években folyamatosan meg­valósuljon az a hosszútávú terv, amelyet a gimnázium vezetősége és a bajai kö­zépiskolai pedagógus párt- szervezet együttesen dolgo­zott ki. A terv célja az, hogy néhány éven belül a III. Béla Gimnázium fel­zárkózzék a megye legjobb iskolái közé. M. L. 122. Pontosan itt, az odalent tompán csillogó folyó part­ján talált végső nyugalom­ra Nyikita Petrovics Iva­nov, az ő hűséges barátja. Szperanszkij mélyet só­hajtott. A néma völgyre mutatott és így szólt: — Mennyi emléket idéz­nek fel az emberben ezek a helyek! A völgy semmit sem változott, most is olyan sötét és titokzatos... Ebben a pillanatban fé­nyek gyúltak ki a folyó­parton. Először egy-egy he­lyen csoportosan lobban­tak fel, majd a fényfűzér tovább siklott, aztán még tovább, végighúzódott az erdőn fel a hegyek lejtői­re, valahol a szakadékban is felvillantak s az egész sötét, komor erdős völgy hirtelen elvesztette titok­zatosságát és most a két ember szeme előtt c’yan megszokott iparvidékké változott, amilyennel már sok helyen találkozunk az ország északi részén. A telep szállodájában pi­hentek egy keveset. Vacso­ra előtt Uszkov betelefonált az igazgatósághoz. — Kérem a főgeológust.. Pjotr Szemjomovics? Usz­kov beszél. Szervusz. Még mindig dolgozol? Tudod, mit, Pétya... Gyere most ide a szállodába, valaki na­gyon szeretne már látni. Majd meglátod ... Hát Bo­risz hol van? Otthon? No, rendben van, őt majd hol­nap látogatjuk meg. Uszkov és Szperanszkij már az asztalnál ültek, amikor kicsapódott az ajtó és belépett az étterembe egy fiatalember. Derék, ma­gas alakján a hagyományos viharkabát, lábán csizma és fején felcsapott siltű sap­ka. Lerítt róla, hogy geoló­gus, aki már annyira össze­forrott a sátrával, a tábor­tűzzel és a feje fölött ma­gasodó csillagos éggel, hogy ezt a körülményt tartotta egyedül elfogadhatónak a maga számára Széles, nap­barnítottá arcát öröm ra­gyogta be, szeme harmato­sán csillogott. Szélesre tár­ta karjait és az asztalhoz lépett — Vlagyimir Ivanovics! — Pétya, én kedves paj­tásom! — Mennyire örülök, hogy ismét láthatom! Mi szél hozta és honnan mihoz- zánk? Csak nem az Erso- tot akarja megnézni? t — A krátert is, és titeket is, kedves barátaim. Hogy megnőttél! Geológus lettél? — Az bizony. Minden úgy sikerült ahogy azt an­nak idején kiterveztem. El­végeztem az egyetemet. Most már itt dolgozom. Az Északi Tröszt főgeológusa vagyok. Mindez — tárta szét karját a völgy, a he­gyek, a szakadék felé — az én birodalmam. Reggel a vendégek foly­tatták útjukat. Az út a tajgai teleptől, amely az Uszkov féle csa­pat egykori első táborhe­lyének közelében, a meleg vizű tó partján húzódott, felfelé futott a folyó men­tén, hol leszaladt a parthoz hol meg eltávolodott tőle az erdő felé. Itt van a régi jakut tá­borhely. A Tomboló folyó partja még jobban lesza­kadt, befelé hátrált a tajgá- ba, és a zavaros víz sodra most is kegyetlenül mosta a fagyott kavicsokat, s vit­te magával egymásután a lemosott partrészeket. Itt az út elkanyarodott balra: egy dombot került meg. Az országúttól homokkal fel- szórt utacska szaladt fel a dombra. Az utasok kiszálltak a ko­csiból és levett kalappal folytatták útjukat felfelé az ösvényen. Vaskerítésen be­lül kőobeliszk. A szürke gránitban márványtábla: NYIKITA PETROVICS IVANOV. a bolsevik párt és a munkásosztály hű fia. 1866—1921. Lehajtott fejjel álltak a veterán bolsevik sírja előtt, aztán koszorút helyeztek az obeliszk lábához... A kanyarban egy útjelző tábla állt. Rajta nagy be­tűkkel: „Ivanov-bánya — 29 km”. Szperanszkij kérdő pil­lantást vetett Uszkovra. — Hát igen. Ivanov-bá- nya. Ez az, amelyik az Arany szakadékban fek­szik. Hamarosan odaértek a bányaigazgató házához. Fiatalasszony fogadta őket az ajtóban. Mögüle egy masnis göndör fejecske kandikált ki. — Szervusz, apu!..; Jaj* maga az, Vlagyimir Ivano­vics? Megismer engem? — Most már igen. Vera Fiszun, így van? Aligha­nem ez a csöpség is a ma­gáé? — mutatott a masnis göndör fürtű fejecskére. —* A miénk. Enyém és Boriszé. Apu, tehát most már nagyapa. Persze, ezt nem vallotta be önnek? ... * De gyerünk tovább. Elbe­szélésünk a végéhez köze­ledik és mielőbb el sze­retnénk vezetni az olvasót az ismerős helyekre, ahol sok évvel ezelőtt ezek az oly furcsa események kez­dődtek. A kocsi elhaladt a bá­nya mellett, gyorsan robo­gott felfelé a meredeken, aztán újra leereszkedett a mély szakadékba, végül megállt egy kis házikó előtt, amelynek ajtaja fö­lött egy tábla függött rö­vid felirattal: „A Hőfor­rás gyógyfürdő diszpécseri hivatala”. A diszpécser lekapta a telefonkagylót és beleszólt: — Kettes? Az út szabad? Gépkocsit indítok át az alagúton... (Vége következikj

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom