Petőfi Népe, 1969. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-20 / 42. szám
1969. február 20. csütörtök S. oldal A homo politicus Munkácsy Mihály születésnapján Nyolcvanhárom éve, 1886. február 20-án, egy hétszáz lelket számláló erdélyi falucskában, Leién született Kun Béla, a Magyar Tanácsköztársaság nagy egyénisége, vezető po litikusa. Az első magyar, proletárdiktatúra kikiáltásának közelgő 50. évfordulója különösképp időszerűvé teszi a róla való megemlékezést, nem beszélve arról, hogy mindig is aktuális azok közt emlegetni, akik a legtöbbet tették dolgozó népünk, s a nemzetközi munkásosztály nagy ügyéért: a szocializnr jsért. Kötetek kellenének tetteinek, jellemének, meg nem alkuvó magatartásának ismertetéséhez. Az özvegye által írt, s három éve kiadott több mint négyszáz oldalas kitűnő könyv hű képet fest ugyan róla, de éppen az utóbbi időben derült ki, hogy rengeteg még az olyan dokumentum, amelynek ismerete nélkül nem teljes a portréja. (Nemsokára például kötetben kiadják azokat a jelentős mennyiségű cikkeit, amelyeket 19—21 éves korában, mint kezdő, de máris igen képzett, s az igazságot soha el nem hallgató újságíró különböző erdélyi lapokban közreadott.) Hogy mennyire nem könnyű bemutatni Kun Bélát, bizonyítja: leánya, Ágnes is, percekig gondolkozik, hogy a nagy politikus egyéniségének jellemző vonásait firtató néhány kérdésünkre válaszoljon. (Beszélgetésünkre Budapesten, a rózsadombi villában került sor, amelynek földszintjén sebészfőorvos fiával együtt lakik az özvegy, de sajnos, látogatásunk idején beteg volt — az emeleten pedig Ágnes él férjével, Hidas Antal Kossuth-díjas írónkkal.) — Apámnak alapvető tulajdonsága volt, hogy soha nem beszélt önmagáról, az ifjúságáról — kezdte Kun Béla leánya. — Ennek szerénysége, s az lehetett az oka, hogy mindig a mában élt és a jövő foglalkoztatta. Pillanatig sem tétlenkedett. Állandóan akadt olyan problémája, amelynek a megoldására törekedett. Eléggé testes férfi volt, de rendkívül gyorsan és köny- nyen mozgott. Az esze azonban még gyorsabban. Hogy úgy mondjam: gyorsan élt, mint aki tudta, a tennivalója végtelenül sok, az ideje azonban véges. Hallatlanul emocionális ember volt, talán jobban is, amilyennek, mint politikusnak, lennie kellett volna. Az irodalom szeretete és ismerete szervesen hozzátartozott Kun Béla életéhez. Köztudott, hogy kisdiák korában Ady Endre volt a korrepetitora, s nemrég tudtuk meg, úgyszólván folyamatosan kapcsolatban állt a nagy költővel. Egy asszony apám egyik levelét hozta el hozzánk, amelyet 1907-ben, huszonegy éves korában a szegedi Csillagbörtönből írt. Megemlíti, hogy boldog, amiért egy Marton nevű elvtárs kitartott mellette, mert őt Ady Endrén kívül mindenki elhagyta. Később, miután a fiatal szovjet álmáját nem ismerte. Az olvasás, beszélgetés, vitatkozás — ez jelentette számára a szórakozást. Ha vendégségbe ment, ott is állandóan vitatkozott. Izig- vérig „homo politicus”, politizáló ember volt. Fantasztikus volt a memóriája. Gyakran hívták fel telefonon különböző kérdésekkel, hogy hol található ez vagy az a fogalom, s ő „kapásból” megadta a választ. Tőlünk, gyermekeitől is sokat követelt. Én például már 13 éves koromban elolvastam Beszélgetés Kun Béla leányával s persze sok múmiámból 1918-ban hazaérke- d6nt nem ér‘ zett, rengeteg teendője mel lett közvetlen kapcsolatot teremtett a forradalom már halálos beteg viharmadarával. Az egyszerű emberekkel is nagyon könnyen tudott kapcsolatba kerülni. Különleges képességgel rendelkezett ahhoz, hogy bárkiből „kihúzza” a véleményét. Azt az embert szerette, aki a dolgokról önálló véleményt alkotott. Amikor otthon tartózkodott, reggeltől estig folyvást jöttek hozzá az elvtársak. Akkor aztán élénk vita kerekedett, s apám beszélgető partnereivel, valamint önmagával polemizálva fejtette ki a vitatott kérdés lényegét. Egy-egy ilyen vita úgy festett, akár valami „szellemi bokszviadal”. Nem szerette, ha dicsérték. Legjobban a népgyűléseken volt elemében. Magyarországi szereplésére nem emlékszem, hiszen akkor kislányka voltam még, de a Szovjetunióban ha elvitt magával egy-egy gyűlésre a gyárakba, üzemekbe, már érettebb fővel megállapíthattam: Rögtön meg tudta szólaltatni a résztvevőket. Mindig azt akarta tudni: Hogyan élnek az emberek, s mi a véleményük. Hozzászóltak előadásaihoz, s ő vitázva mutatott rá az igazságra, véste azt az agyakba, szívekbe. Amit általában szórakozásnak neveznek, a kellemes időtöltésnek ezt a törtettem meg belőle. Ez apámnak nem tetszett. Könnyen meghatódott. Ha például híre jött az emigrációba, hogy valamelyik tőkés országban nem sikerült a munkásságnak a jogaiból valamit kiharcolnia, a könnyei is kibugy- gyantak. A honvágy rendkívüli módon kínozta. Ha magyar dalokat hallott, elsírta magát. Annak ellenére, hogy az internacionalizmus szimbólumának tartották (egyébként ő vezette 1922- ben Németországban a márciusi felkelést, később pedig a Komintern vezetőposztjain tevékenykedett), minden, ami maigyar, fájdalmas volt számára. A hazáját juttatták eszébe. A magyar irodalom, s dalok, még a magyaros ételek is. Különösen élete utolsó szakaszában, amikor már több lehetősége volt rá, sokat segített emigráns honfitársain. Jól tudott oroszul, így is írta cikkeit. Az élettől idegen hivatalnoki szellem, ami később, a személyi kultusz idején a Szovjetunióban is kifejlődött, idegen volt számára. Gyűlölte a bürokratizmust. Itt Kun Ágnes mélyet sóhajtott. S ezzel fejezte be válaszait: — Amennyi energia, dinamizmus volt édesapámban, még ma is élhetne. Tarján István EZBEDES Kudarca KÉMREGÉNY — Fordította: Szántó András 7. a rendőr állt, a sofőr naHirtelen meggondolta Syot rántott a volánon, s a magát, már nem akart a kocsi csikorogva állt meg, repülőtérre menni. szabálytalanul az út bal ol„ dalán. Éles fütty hallat. fenjen egyenesen az SZC)tt A vezető kinyitotta országúton - parancsolta. az ajtót & a közlekedési A kocsi már majdnem rendőrhöz sietett, kiért Rigából. Ligetek, Vanagsz nem várta meg nyaralók mellett robogtak a fejleményeket. Kiugrott el, szemben személy- és a taxiból és eltűnt a sűrű teherkocsik sora, aztán, vé- bozótban ... gül az út mindkét olda- ide oda futkosott az er- lán erdő. dobén, hogy elveszítsék a A vezető régóta nyugta- nyomát esetleges üldözői, lankodott. Gyanús ez az Egy óra múlva vasúti töl- utas! A temetőbe indulva- téshez ért. Tehervonat las- lami csomagért, aztán eszé- sított a kanyarban és Va- be jut, hogy a repülőtérre nagsznak sikerült felka- kell mennie, most pedig paszkodnia az egyik vagon- kihajtat a városból. Még ra. kirabol, vagy elszedi a ko- A vonat nyugatnak ha- cs.it — gondolta ijedten a ladt. A férfi még mindig gépkocsivezető. Ettől a pa- pisztolyát szorongatta. Dol- sastól mielőbb meg kell gozni nem ctolgozhatom — szabadulnom. De miként? morfondírozott. — Mit te- A legegyszerűbb ha... gyek? Hol rejtőzzem el? A kereszteződésnél, ahol Rigában nem jelenhetek Százhuszonöt éve, 1844. február 20-án született Munkácsy Mihály, minden idők legnépszerűbb, legismertebb magyar festőművésze. Híre az egész világot bejárta hajdan — első sikerét a párizsi Salon aranyérme kiáltotta világgá, késői művei közül többet rangos New York-i műgyűjtemények őriznek —, de amióta a külföld mégfeledkezik egykor felkapott nevéről, azóta is, egyfolytában a legtöbbet emlegetett művész Magyar- országon. A különös életpálya eseményei sorra kihatottak a talentumra, sorra felismerhető hatásuk a rendkívüli műveken is. A békéscsabai nevelt gyerek, az aradi asztalosműhelyek munkása legjobb alkotásaiban a nép festője, az elesettek művésze a magyar piktúra történetében, az elnyomott országnál is elnyomottabb plebejusrétegek szószólója. Festményeinek robbanó fekete-fehér feszültsége, lobogó foltjainak elevensége, röppenő-lendülő ecsetvonásai a parázsló pirosak, a boldogságos kékek, a tűnődő szürkék szomorúsága — a legfestőibb festők sorába emelik. Akkor is, annak ellenére is, hogy választott stílusa, a realisztikus alaposságba oldott romantika olykor lefékezi áradó színességét. Azokon a remekeken pedig, ahol a színesség magával sodorja — tobzódó virágcsend- éieteken, szép színekben fürdő tájakon — utolérhetetlen erényeket csillogtat. Tény, hogy ezeket az erényeket élete végén műkereskedői szempontok, arisztokratikusan finomkodó szemlélet, kemény népi drámákat feledő finomkodás bágyasztotta. A jubileumon azonban a festő- nek-embernek friss, az igazán nagy Munkácsy Mi- hályra emlékezünk. zs. a. Nélkülözhetetlen kézikönyv ST” Magyar erdők Közeledik a tavasz, a gyümölcsösker- tekíbén hamarosan megkezdik a munkát. Előkerülnek a metszőollók, amelyekről a szak°mbprek a^t tar-Hnir- <wi1kos szerszám, ha nem szakszerűen használják. Másként kell forgatni, ha almafát metszünk, és másként, ha csonthéjas gyümölcsűeket, vagy bogyósokat. Ezért nem elég hangsúlyozni: a metszés a gyümölcstermesztés legtöbb szakértelmet igénylő munkája. Akik a sokféle — ehhez kapcsolódó tudnivalókkal tisztában akarnak lenni, haszonnal forgathatják Mohácsy Mátyás—Maliga Pál —Gyúró Ferenc: A gyümölcsfák metszésének kézikönyvét. Hazánk erdőkben szegény, ezért ami van, azt gondozni, becsülni kell. Szakszerűen óvni és ahol lehet, újakat tele- m'teni. Keresztesi Béla most megjelent könyve a magyar erdőgazdálkodás gondjait, az erdészszakma tudnivalóit, s korszerű erdőtelepítés és nevelés minden csínját- bínját ismerteti. A könyv sokoldalú mondanivalóját 265 nagy méretű kép díszíti, közöttük 12 színes fénykép. Ezek a képek a szakszerűség mellett művésziek is, híven dokumentálják a magyar erdők esztétikai értékét, amelyet mint nemzeti kincset, védeni és gondozni kötelesség és közérdek. meg, mert elkapnak. El kell jutni a rejtekhelyre, kiásni a rádiót és megkérdezni a központot. Jelenteni, hogy a kapcsolatot nem tudom létrehozni. Tanácsot kérek. Bármi legyen is, el kell innen mennem. Át a határon. Az elhatározástól kissé megnyugodott. Aucénál észrevétlenül lelépett a vonatról. Bement az állomás fa- épületébe, ivott valamit. Benézett a váróhelyiségbe, figyelte, hogyan biliárdo- zik két vasutas. Megvacsorázott a büfében, majd eltűnt az erdőben. ... Négy nap és négy éjszaka osont Vanagsz a rejtekhely felé. A határszéli erdőben, egy öreg nyárfa alól kiásta a rádióadót, s néhány vastag pénzcsomagot. Köröskörül csend volt. Biztonságban érezte magát. Egyszeriben nyugodt, de határozott hangot hallott a háta mögül: — Fel a kezekkel! Vanagsz először azt hitte hallucinál. A felszólítást azonban megismételték. Futásnak eredt. Egy fa mögül fiatal tiszt ugrott elő. Vanagsz futtában rálőtt, s az elesett. A bokrok közül magas, egyenruhás alak ugrott elő, s kiverte kezéből a pisztolyt, földre te- perte és hátracsavarta a karját. Reggel a biztonsági szolgálat megkezdte kihallgatását: — Mondja meg a valódi nevét? A kém meg sem próbált tagadni. Tetten érték, a játszmát elvesztette. — Leonyid Nyikolaje- vics Zarinysnak hívnak — válaszolta. — Milyen megbízatást kapott? — Az volt a feladatom, hogy találkozzam egy személlyel, akinek átadok tízezer rubelt és fél évig mellette dolgozom rádiósként, önálló feladattal később bíztak volna meg. — Hová és mikorra tűzték ki a találkozót? — Tizedikére, a botanikus kert bejáratánál. — írja le a külsejét annak az embernek, akivel találkozott. — Nem találkoztam vele, s fogalmam sincs, hogy kicsoda. Nem mentem el a találkozásra, mert már a vonaton sejtettem, hogy figyelnek. Tudtam, hogy nemcsak magamat buktatom le, hanem őt is. HARRY TRUMAN VÁLASZA A dolog ott kezdődött, hogy Leonyid Zarinysnak, a luisianai egyetem villamosmérnöki karán tanuló diáknak teljesen eredeti ötlete támadt a kommunizmus eltiprásához. Baton- Roogeben, ebben a kis amerikai városban, amely szállást adott az egyetemnek, Zarinyst különös érdeklődés vette körül: szovjet menekült volt s az amerikai milliárdosok által alapított jótékonysági alapból pénzelték tanulmányait. Amint Zarinys átért az óceánon és felbukkant New Orleansban, a helyi sajtó képviselői azon nyomban interjút kértek tőle. Az interjúban a szovjet rendszert ócsárolta és magasztalta az amerikai életformát, jóllehet, mind kettőt csak hírből ismerte. Amerikában még csak néhány napja volt, Szovjet-Lett- országban pedig mindösz- sze egy évig élt: tizenháromtól tizennégy éves koráig. (Folytatjuk)
