Petőfi Népe, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-03 / 1. szám
Ötödszörre sikerült! A Kecskeméti Dózsa nyerte az Országos Ifjúsági Kupát AZ ELMÚLT év elején az utánpótlás szakszerű és állandó képzését tűzte ki célul Kecskeméti Városi Sportianács elnöksége. Ezt a feladatot kapták a város legnagyobb sportkörei, s amint az eredmények mutatják, a munka nem volt hiábavaló. Alig egy hete annak, hogy a Kecskeméti Volán fiú röplabdázói sikerének örülhettünk, s már újabb hasonló nagy sikerről számolhatunk be. Az országos kosárlabda szövetség az idén ötödízben rendezte meg az OIK-t. Ez alatt az öt év alatt sok csapat jutott el a hatos döntőig, de csak egyetlen olyan egyesület volt, amelyik évről évre ott szerepelt a legjobbak között, 6 ez a Kecskeméti Dózsa leánycsapata. Emellett a kitűnő teljesí- mény mellett még azt is fel kell jegyeznünk, hogy az előző négy évben a kecskeméti lányok mindig az ezüstérmet szerezték meg A DECEMBER 27—30. között sorra kerülő döntőre kissé félve engedtük a kosaras lányokat. Korábbi eredményeik alapján biztos esélyeseknek látszottak, de ugyanilyen esélyesek voltak egy évvel ezelőtt és még egy korábbi időpontban is, s akkor nem sikerült nyerniük. Az idén végre nem így történt. Naponta érkeztek a hírek újabb győzelmeikről, s az utolsó forduió után, amelyet a Szekszárdi Vasas ellen nyertek meg, veretlenül, az idei kupagyőztesként állhatták fel a dobogó legmagasabb fokára ADAMIK FERENC a győztes csapat edzője így Özdon a fedett uszoda 25 méteres medencéjében rendezték meg az elmúlt év utolsó napjaiban a hagyományos Fiedler Ottó úszó emlékversenyt, amelyen hét egyesület 150 versenyzője állt rajtkőre. A vidéki úszófellegvárak találkozójának számító összecsapáson először vettek részt a Kecskeméti Vízmű úszói és mindjárt sikerrel mutatkoztak be. Három első helyet és több értékes helyezést szereztek. Különösen Holló Éva teljesítménye emelkedett ki. Megnyerte a 100 m-es női mellúszást, s maga mögé utasította az egri Prutzot, aki az ifjúsági válogatott keretnek is tagja. A nagy számú közönség előtt lezajlott színvonalas küzdelem néhány igen jó eredményt hozott. Férfiak: 100 m gyors: 1. Csatlós (Eger) 58,7, 2. Riskó (Eger) 58,8. 200 m ifjúsági vegyesúszás (B. kategória) 1. Borsányi (Ózd) 2:36, 200 m ifjúsági pillangó (B. kategória) 1. Pagonyi (Eger) 2:47,3, 2. Kovács (Ózd) 2:48,8. 100 m férfi hátúszás: 1. Mártonfi (Eger) 1:07,7, 2. Riskó (Eger) 1:10, 100 m férfi mellúszás: 1. Szabó (Eger) 1:11,8, 2. Ali (Eger) 1:15,1. 100 m gyermek fiú mellúszás; 1. Kufoglalta össze a torna tapasztalatait: — Egész éven át nagy szorgalommal készültek a lányok erre a döntőre. Nemcsak az én véleményem, hanem az ott megjelent többi szakemberé is, hogy a Kecskeméti Dózsa lánycsapata mind technikai, mind taktikai téren magasan kiemelkedett a mezőnyből. Csapatunk védekezésben a legjobb volt, s felülmúltuk a többieket dobóbiztonságban, s abban is, hogy nálunk valamennyi játékos képes volt komoly mérkőzésen is a megfelelő teljesítményt nyújtani. Az igazi ellenfelünk nem is a Nagykanizsa, vagy a KSI volt, hanem le kellett győzni a korábbi évek sikertelensége okozta gátlást és idegességet. Ez különösen a döntő jellegű találkozókon mutatkozott meg. Végeredménnyel ezt az akadályt is sikerrel vette a csapat. Azt hiszem, hogy annyi év kitartó munkája után végre megérdemelten hoztuk haza a kupát. Esélyeink jövőre is biztatóak, húszén csak egy lány „öregszik ki” az együttesből, s sok fiatal tehetségünk van máris, aki a helyére pályázik. A KECSKEMÉTI csapat eredményei: Kecskeméti Dózsa—Nagy- kanizsai. VTE 51:36 (22:17), Kecskeméti Dózsa—Bp. Eötvös G. 60:31 (19:17), Kecskeméti Dózsa—KSI 45:36 (15:6), Kecskeméti Dózsa—Csepel 67:25 (38:8), Kecskeméti Dózsa—Szekszárdi Vasas (49:40 (29:20). A Kecskeméti Dózsa a következő együttessel játszotta végig a kupamérkőnyó (K. vízmű) 1:29, 2. Bi- kádi (K. Vízmű) 1:29,7. 100 m ifjúsági mellúszás: 1. Borsányi (Ózd) 1:20,5, 2. Sass (Eger) 1:20,9, 3. Ungvári (Cegléd) 1:21,8. Nők: 100 m gyors: 1. Vá- lent (Eger) 7,8. 200 m serdülő leány pillangó: 1. Vá- lent (Eger) 3:00,8. 100 m női hátúszás: 1. Kármán (Miskolc) 1:18,7, 2. Bóta (Eger) 1:21, 3. Veres (Miskolc) 1:21. 100 m gyermek leány mellúszás: 1. Bodnár (Eger) 1:34,4, 2. Merász (K. Vízmű) 1:34,4, 3. Kovács (Ózd) 1:43,4. 200 m serdülő leány vegyesúszás: 1. Válent (Eger) 2:45,5, 2. Madarasi (Miskolc) 2:53,5. 100 m női mellúszáís: 1. Holló Éva (K. Vízmű) 1:25,8, 2. Prucz (Eger) 1:25,9, 3. Kármán (Miskolc) 1:30. 100 m serdülő leány mellúszás: 1. Horkai Zsuzsa (K. Vízmű) 1:30,6, 2. Kovács (Ózd) t:32,3. 100 m női pillangóúszás: 1. Fábián (ózd) 1:22,6, 2. Szerémi (Eger) 1:23,9. A Fiedler Ottó úszó emlékverseny összesített pontversenyét és a vándordíját az Egri Dózsa csapata nyerte 180 ponttal. 2. Ózd 94, 3. Miskolci Spartacus 72, 4. Kecskeméti Vízmű 60, 5. Ceglédi VSE 25, 6. Miskolci Pajtás 4 ponttal. zést. (Zárójelben az öt mérkőzésen dobott pontok.) Domokos Ildikó (29), Szabó Veronika (21) — Szabó Éva (43) — Magyar Márta (76), Nemes Erzsébet (31). Csere: Csenki Mária (20), Rezák Katalin (18), Báder Edit (15), Ternesz Erzsébet (12), Mayer Magda (7). A NŐI torna végeredménye: 1. Kmétl D. SS — 272:168 In 2. N gykanizsa 5 3 2 211:206 8 3. KSI 5 3 2 25? •212 8 4 szeKszárd 5 it tái:an s 5- usepei s i « na:.H k (. Bp. fcötvös S — a 206 :ai 4 A Bajai Vízügy férfi- csapata szerényebb esélyekkel indult, s így az általuk elért 3. helyezés jó eredménynek számít. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a bajai fiúk az ezüstérmet is megszerezzék. A fiúk csoportjában a Központi Sportiskola külön klasszist képviselt, s a többiek közül csak a bajaiak tudtak velük szoros mérkőzést játszani. Az utolsó napon a bajai csapat már kissé fáradtan vette fel a küzdelmet a Honvéd ellen, de így is csak a hosszabbításban vesztettek, s szorultak a nagy múltú budapesti együttes mögé. A bajai csapat eredményei: KSI—Bajai Vízügy 72:66 (26:30), Bajai Vízügy—Bp. Eötvös Gimnázium 76:54, (39:26), Bajai Vízügy—Csepel Autó 76:44 (34:26), Bajai Vízügy—Pécs 63:55 (27:33), Bp. Honvéd—Bajai Vízügy 72:66 (32:30). A kupa végeredménye: 1. KSI 10 pont, Bp. Honvéd 9, Bajai Vízügy 8, PVSK 7, Bp. Eötvös Gimn. 6, 6. Csepel Autó 5 pont. Sz. Z. Átigazolások o Túl vagyunk az átigazolási időszak derekán. A megyei labdarúgó szövetségtől nyert értesülés szerint eddig mintegy 20—25 átigazoló lap érkezett a TS-hez. Köztük ismert nevet nem találtunk. A Kecskeméti Dózsa házatáján egyelőre keveset tudtunk meg. Több felé folytat tárgyalást az egyesület, van néhány játékosaláírás, amelyekről egyelőre az egyesületek kiadatása még hiányzik. Eddig két játékost igazolt a Dózsa, mindkettő kapus. Winter Józsefet Mezőbe- rényből, és Kurucz Ferencet Csongrádról. A Dózsa eddig egyetlen játékost adott ki. Koltai (Kolmayer) Zoltán a Fémmunkás játékosa lesz. Még egy jégpálya Az új év első napján Kecskeméten a második jégpálya is megnyitotta kapuit. A Kecskeméti Petőfi Sportkör tenisztelepén, (a fedett uszoda mögött), megnyílt a Petőfi Sportkör korcsolyapályája és naponta délután 2 órától este 8 óráig álll a közönség rendelkezésére. Kecskeméti úszók sikere Ozdon Árrendszer, árformák, árváltozások 1969-ben Az MTI munkatársa tájékoztatást kért az Országos Anyag- és Árhivataltól arról, hogy 1969-ben milyen változások várhatók az árrendszerben, a termelői és fogyaszóti árakban. — A gazdaságirányítási reform első évének tapasztalatai bebizonyították — hangzott a válasz —, hogy a reform nem nélkülözheti az ármechanizmus rugalmasságát, vagyis azt, hogy az árformák, az árak egyre inkább alkalmazkodjanak a termelési-értékesítési viszonyokhoz. A„ hatósági termelői árak közül mindössze néhányat módosítunk. Mintegy 20 százalékkal fel kell emelni a fenyőfűrészáruk termelői árát, mert a növekvő igényeket a szocialista országokból származó importtal ma már nem tud juk kielégíteni. A bőráruk termelői árát viszont mintegy 10 százalékkal csökkentjük, mivel a világpiacon is olcsóbb lett a nyersbőr. Ez az intézkedés várhatóan a cipők és egyéb bőripari termékek fogyasztói árának némi csökkenését is magával hozza. Árarány- módosításra kerül sor a tüzelőanyagoknál is. Tekintve, hogy hazánk egyre több szénhidrogénnel rendelkezik, most már nem indokolt, hogy fenntartsuk a gyengébb minőségű szenek felhasználására ösztönző árarányokat. A tervezett árintézkedések négy csoportba sorolhatók: 1. Egyes rögzített és maximált árak módosítása; 2. Az importált fogyasztási javaknál eddig érvé- nyesítet kivételek és kedvezmények csökkentése, vagy megszüntetése; 3. A forgalmiadó-rend- szer egyszerűsítése; 4. A szabadáras fogyasztási termékek bővítése. — A központilag elrendelt árintézkedések, az emelkedés és a csökkentés kiegészítik egymást, az árszínvonal a haótsági árúcikkeknél változatlan marad. Várható további intézkedések: a fűrészáruk termelői árának módosítását egyes fatermékek fogyasztói árának igen kis mértékű növelése követi majd, a motorbenzin minőségének javításával arányosan a normálbenzin ára magasabb lesz. Az év folyamán az állami dotáció csökkenése következtében egyes vendéglátóipari árak változtatásával is számolni kell. A fenyőfűrészáruk árának és az építőipar termelői árának emelkedése nyomán a lakosság építkezései 4—5 százalékkal lesznek drágábbak. Hogy az emelkedés ennél ne legyen nagyobb, a vállalati kivitelezésben megvalósuló lakossági építkezéseket nagyobb állami dotációval támogatják. Több cikk ára csökken. A hazai brikett 20, a tüzelőolaj 30 százalékkal lesz olcsóbb, alacsonyabb lesz a tűzifa ára is. A baromfi ugyancsak olcsóbb lesz, mint tavaly. A szabadáras fogyasztási cikkek aránya 23-ról 30—33 százalékra növekszik. Mint ismeretes, a termelői és fogyasztói árakat a termékek nagyobb részénél számottevő forgalmi adó, kisebb részénél pedig árkiegészítés kapcsolja össze. A forgalmi adó, illetve az árkiegészítési rendszer egyszerűsítésével lépésről-lépésre közelebb hozzuk a ráfordítási költségeket és az árakat. Az 1968-as árreformhoz kapcsolódva bevezettük a termékcsoportok szerinti kulcsos adóztatást. Az idén a forgalmiadókulcsok száma körülbelül a felére csökken. A legjelentősebb forgalmiadó-változás a ruházati cikkeiméi lesz. Különböző szövetek, kötött- és hurkoltáruk, rövidáruk, ru. házati cikkek eddigi 600 adókulcsát körülbelül 175 helyettesíti majd. A forgalmiadó-nivellálás a járműalkatrészek, centrifugák, lemezjátszók, egyes festékek, fotóvegyszerek, továbbá sportszerek és papírcikkek árát is érinti. Kisebb mértékben emelkedik egyes pálinkák és likőrök ára. A változásokra olyan időpontokban kerül sor, amelyek a különböző gazdasági és piaci meggondolások alapján, erre a legalkalmasabbak. OTP-kölcsön a személyi tulajdonú bauxitcementes épületek helyreállítására Rövidesen sor kerül a bauxitbeton os építmények nagyarányú helyreállítására, megerősítésére és korszerűsítésére. Ezért e munkák elszámolásának módját most a Magyar Nemzeti Bank elnökével egyetértésben közös rendeletben szabályozta a pénzügyminiszter és az építésügyi és városfejlesztési miniszter. A rendelet hangsúlyozza, hogy az ingatlankezelő vállalatoknak a lakóházjavítási előirányzat alapján elsősorban a bauxitbetonos építmények helyreállításáról kell gondoskodni. A személyi tulajdonban levő : bauxitbetonos családi házak és öröklakások tulajdonosai OTP-kölcsönt kapnak a helyreállításra. A kölcsön általában a helyreállítási költség 90 százalékáig terjedhet. Indokolt esetben és egyéni elbírálás alapján — kivételesen — a teljes helyreállítási költséget is elérheti a kölcsön összege. A házadóról kiadott régebbi rendelkezéseknek megfelelően a helyreállításért adómentesség illetve adókedvezmény illeti meg az építmény tulajdonosát. Az OTP által korábban értékesített bauxitbetonos házak eladási árát a helyreállítási költségekkel arányosan mérsékelni kell, az eredeti és a mérsékelt eladási ár különbözetével pedig csökkenteni kell a vevő vételár-hátralékát, s ha ezt már időközben kiegyenlítette, akkor a különböze- tet a helyreállítási kölcsön törlesztésére kell fordítani. A vevő azonban kérheti az OTP-vel kötött régi adásvételi szerződés felbontását is. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet a kihirdetéssel hatályba lépett. (MTI) Űj szolgáltatás az AlTÓKERnél HK billenőplatós pótkocsi oldalmagasítóval (5 tonnás) HK—8 pótkocsi oldalmagasítóval (7500 kg) E—5 pótkocsi (5 tonnás) EPL—8 pótkocsi (8 tonnás) mezőgazdasági kedvezménnyel Részletes felvilágosítást adnak: Gész Jánosné, Sirató Rudolfné. Szabados Lenke." Mentési József, AUTOKER Ű J AUTÖ-KERESKEDELEM, Budapest, XIII., Gogol utca IS. Telefon: 294-288. 494-730. 3 A megyeszékhelyeken vagy e városokhoz közel lakó. kereskedelmi ügyintézésben jártas, jó képességű üzletkötőket alkalmazunk, jutalékos rendszerben megállapodás szerint. Jelentkezés: GUMIIPARI KTSZ, Budapest. VI., Csengery u, 35. (Szombat kivételével 9-től 3 óráig.) 10520