Petőfi Népe, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-30 / 24. szám

19(59. Január 30. csütörtök 5. oldal A pártirányítás érvényesülése a pedagógus alapszervezetek munkájában Az MSZMP IX. kong­resszusának határozatai és más dokumentumok is meg­állapították, hogy a párt vezető szerepének fontossá­ga, a pártirányítás érvé­nyesítése társadalmunk fej­lődésének jelenlegi szaka­szában sem csökken, sőt tovább fokozódik. Vonatko­zik ez, ha bizonyos sajá­tosságokkal is, a párt kü­lönböző szintű szervein túl az alapszervezetekre, tehát a pedagógus alapszerveze­tekre is. A párt megyei végrehaj­tó bizottságának határoza­ta megállapítja, hogy a pe­dagógus pártalapszerveze- tek irányító szerepében és tevékenységében a még je­lentkező félreértések elle­nére is jelentős a fejlődés. Egyre szélesebb körben ér­tik meg hogy a pártirá­nyítás az alapszervezetek szintjén mindenek előtt a párt politikájának érvénye­sítésében, a helyi viszo­nyok elemzésében, az ezek alapján történő feladat meghatározásában, kezde­ményezésekben, a közok­tatáspolitikai feladatok he­lyi adaptálásában és meg­valósításuknak segítésében, ellenőrzésében van. De itt nemcsak a megértésről, ha­nem a konkrét gyakorlati megvalósulásról is beszélhe­tünk, melynek nyomán a pártszervezetek munkájá­ban több új pozitív vonás jelentkezik. Ez a többi kö­zött az igazgatók és párt­vezetőségek közötti új faj­ta együttműködésben és az ellenőrzési jogkör beveze­tésének realizálódásában jut kifejezésre. Új feladat Megállapítható tehát, hogy sokat javult, tartal­masabbá vált az iskolák ál­lami vezetése, valamint a pártvezetőségek, alapszer­vezetek közötti viszony és az együtműködési készség A IX. kongresszus a hiva­tali alap6zervezeteknek is biztosította az állami ve­zetés beszámoltatásának, el­lenőrzésének a jogát. A feladat új, a tapasztalat még kevés. De vannak biz­tató jelek. Alapszervezete­ink igyekeznek élni ezzel az új lehetőséggel. Ha helyen­ként akadnak is mindkét oldalon félreértések, az a jellemző, hogy az együtt­működés javult. A párt- szervezetek aktivitásából fakadó sok jó kezdeménye­zésnek helyt ad az állami vezetés is. Ezeket a lehetőségeket, jogokat szükséges érvénye­Somogyi napok Elkészült a márciustól novemberig tartó „somogyi napok” programja. Már­cius első felében kétnapos történésztanácskozással kez­dődik az ünnepségsorozat. Kaposvárott értekeznek a Tanácsköztársaság somogyi eseményeivel foglalkozó tör­ténészek. Ugyancsak már­ciusban nyitják meg Ka­posvárott a Latinka Sán- don emlékmúzeumot és a Somogy megyei munkás- mozgalmi kiállítást. A tavaszi időszak egyik kiemelkedő eseménye lesz a dunántúli színházak III. kaposvári találkozói a és az április 4-én megnyíló tava­szi tárlat síteni, ugyanakkor a hang­súlyt nem elsősorban a be­számoltatásra és az ellen­őrzésre kell tenni, hanem az elvszerű, a tartalmi kér­désekre koncentráló, az is­kolai és a pedagógiai mun­ka leglényegesebb felada­tait érintő együttműködés­re. Pártvezetőink és igaz­gatóink többsége megérti ezt és a közös erőfeszítés­nek jelentkeznek az ered­ményei is. Ezek a megállapítások általában érvényesnek mondhatók még akkor is, ha egyes konkrét esetek­ben van még gond az együttműködésben. Az igazgató és a pártszervezet Ez a probléma kétoldalú. Egyrészt egyes pártszerve­zeteknél tapasztalható még a törekvés az operativitás­ra, a kifejezetten igazgatá­si ügyek átvállalására, sőt az ilyenek igénylésére. Így ezekben az esetekben az igazgatók személyi felelős­ségének és jogkörének nö­vekedését saját tevékenysé­gük visszaszorításaként fogják fel. Nem látják vi­lágosan, hogy a pártszer­vezetek szerepe ma minő­ségileg más, mint koráb­ban volt Másrészt az igazgatók egy része, miután nem ér­tékeli helyesen a pártszer­vezetekhez való viszonyát, minden beszámoltatást vagy jogos, jóindulatú és segítőszándékú bírálatot és észrevételt, javaslatot úgy ítél meg, mint a saját mun­kájába való jogtalan be­avatkozást, vagy fölösleges akadékoskodást. Egyes szél­sőséges esetekben pedig mint a személye, vagy funkciója elleni támadást. Mindkét álláspont indo­kolatlan és nyilván félre­értésen alapul. Mivel azon­ban létezik, a feladatelha­tárolás végigvitelével, tu­datosításával még sokat kell foglalkozni. Az állami és 115. Óvatosan léptek a mér­gezett rétre. A gyufa láng­ja azt mutatta, hogy a gáz csaknem egy méter maga­san terül éL Az ember egyelőre életveszély nélkül járhatott benne. A barlang bejáratánál fal magasodott, mint egy láthatatlan védősereg bás­tyája. — Segítsen felmásznom — szólalt meg Bászjuta, és Svec segítségével felka­paszkodott a fal tetejére. Az udvaron Luka Lukira dolgozott. Tűz égett előtte, háromágú lábakon bogrács, abban valami fortyogott, ő maga meg egy edényt tar­tót a tűz fölé, s abban zsírt és hagymát, a borscs leg­fontosabb alkotóelemét — pirított. Hagyma nélkül a föld méhe kutatójának éle­te egyhangú és íztelen, mint a kétszersült. A szakács rátette edé­pártvezetésben további el­határolódásra van tehát szükség, hogy ne legyen fe­lesleges párhuzamosság. Ehhez kevesebb, de mé- lyenszántóbb, elemzőbb te­vékenységet kell az isko­lai pártszervezetekben foly­tatni. Ez adja a pártszer­vezet tekintélyét. A legfontosabb tennivalókra figyelni Ezek az elvi megállapí­tások például a gyakorlat­ban azt is jelentik, hogy az igazgatóknak csak a leglé­nyegesebb kérdésekben kell konzultálni a pártszerveze­tekkel, mint pl. az új tan­év előkészítése, befejezése, a tantestület ideológiai, pe­dagógiai problémái, bizo­nyos káderkérdések stb. Az előbbi mondatból különö­sen aláhúznám a pártszer­vezet szót, vagyis azt, hogy az irányításban elsősorban a pártszervezet egészének van szerepe, nem csupán a párttitkámak. Amikor ismételten hang­súlyozzuk, hogy a pártszer­vezeteknek a legalapvetőbb kérdésekre kell koncentrál­niuk, ezzel nem a pártszer­vezetek passzivitásba szorí­tását kívánjuk szolgálni, hanem éppen ellenkezőleg azt, hogy a pártirányítás eredményesebb érvényesí­tése érdekében a meglevő erőt és energiát a legfonto­sabb tennivalókra lehessen fordítani. A pártirányítás realizálá­sa, a párt politikájának va­lóra váltása alapvetően a párttagok révén történik. Pedagógus párttagjainknak is fontos feladatuk, hogy ezt az elvet kövessék egész tevékenységi területükön, minden iskolai és egyéb rendezvényen, ahol részt vesznek, vagy közreműköd­nek. Gyóni Lajos, a megyei pártbizottság osztályvezetője nyét egy kőre és kavargat- ni kezdte a bográcsban le­vő ételt. — Luka Lukics. vigyázz, nehogy odaégjen a hagy­mád! Hvataj-Muha gépiesen ugrott a másik edényhez és megfogta. Ám ekkor kerek­re tágult a szeme, eltá- totta a száját, s megfordult a hangra. Amint megpil­lantotta a trösztigazgatót, a csodálkozástól és a meg­lepetéstől leült a földre. — Maga volna az, vagy mégsem? — szólalt meg suttogó hangon. — Fogadd a vendégeidet, házigazda! Bászjuta állt a falon. Az­tán felsegítette Svecet. és most mind a ketten — a sza­badság első hírnökei — be­ugrottak az udvarba és Lu» ka Lukics a karjaik közt találta magát. — Hol vannak a többiek? Élnek? Mit csinálnak? Hol 9 | 67.128.1 Egy néprajzos naplójából... Kívülállónak rejtélyes számcsoport, múzeológus- nak egyszerű leltári szám: 1957-ben leltározott 128. té­tel első darabja. A múzeumlátogató előtt egy világoskékre festett lá­da áll, hasonló a tulipántos menyasszonyi ládához, de elől két aranyos ponty, szá­jukban virággal, 1891 és Jo­sef Renz felírat díszíti. A magyarázatból azt is meg­tudni, hogy hajdan a ván­dorló céhes halászlegények ilyen ládában szállították magukkal kevéske ruháju­kat, legszükségesebb hasz­nálati tárgyaikat. Egyszerű múzeumi tárgy, egy a sok ezer közül. Nekem ennél sokkal több. Különös, megható emléket idéz. 1954 őszén Tolnán jár­tam. Akkor találkoztam Renz Józsi bácsival, aki már a 81-ik évét taposta. Magas, szikár ember volt, szellemileg teljesen friss, úgy mesélt a 60 év előtti halászéletről, mintha csak tegnap lett volna, hogy ha­lászinasnak szegődött, vagy vándorútra indult, és szo­kás szerint ládát csinálta­tott magának. — Milyen volt az a lá­da? — tettem fel a szoká­sos kérdést. — Hát ilyen, — válaszolta, s rámutatott a fal mellett álló kissé ko­pott, de egészen jó állapot­ban levő ládára. Sosem lát­tam még ilyent, és külön is érdekessé tette az, hogy egykori használ ójával be­szélhetek. Józsi bácsi be­szélt is szívesen. Ámbár az ő korában a céhek hivata­losan már megszűntek, Tol­nán — és még néhány he­lyen, így Baján is — a ha­lászok még évtizedekig a hagyomány által megszen­telt céhszokások szerint él­tek, szegődtettek, szabadí­tottak, vándoroltak, reme­ket készítettek, és ugyan­úgy halásztak, béreltek, gazdálkodtak a vízen, mint őseik, az igazi céhes halá­szok. Józsi bácsi elbeszélései, visszaemlékezései nemcsak élvezetesek voltak számom­| ra, de nagyon értékesek is, hiszen a céhélet mindenna­pi eseményeibe engedtek I bepillantást, olyan esemé- i nyekbe, összefüggésekbe, melyekről a céhiratok alig mondanak valamit. A lá­dától azonban nem vált meg. Hiába kértem, hiába ígértem olyan vételárat, hogy akár új szekrényt ve­hetett volna helyette, hajt­hatatlan volt. Nekem is meg kellett értenem: nem a láda megfizethetetlen, hanem a hozzáfűződő ifjú­kori emlékek. — öreg em­ber vagyok, nincs már sok hátra, ha meghaltam elvi­heti, a gyerekeknek már úgysem ér sokat — mondta búcsúzóul. Teltek-múltak az évek, a ládáról nem feledkeztem meg. Fényképét, leírását többször is publikáltam, de Tolnára sosem sikerült el­jutnom, hogy érdeklődjem Józsi bácsi felől. Évekkel később a szek­szárdi múzeumba került néprajzosnak Babus Jolán, aki maga is foglalkozott a népi halászat emlékanyagá­nak gyűjtésével. Személye­sen addig még nem talál­koztunk, de írásaiból úgy ismertem meg, mint jósze­mű, lelkiismeretes, precíz gyűjtőt. Meglátogattam új munkahelyén, s megkér­tem, ha Tolnán jár, érdek­lődjön Józsi bácsi felől, s ha lehet, szerezze meg szá­munkra a halászládát. Készségesen megígérte, an­nál is inkább, mert hason­ló darabok a szekszárdi gyűjteményben már voltak. Hamarosan értesített, hogy Józsi bácsi él, és órai a lá­dát. * Telt múlt az idő, időn­ként mentegetődző levelet kaptam Jolitól, nem felejt­kezett el ígéretéről, de so­kat betegeskedik, többször kórházban is volt, nem tud utánajárni kérésemnek. Amint jobban lesz, érdek­lődni fog. Aztán jött a feketeszegé­lyes gyászjelentés: Babus Jolán nincs többé. Jó szak­embert, segíteni mindig kész kedves munkatársat vesztettünk vele. Hetek múlva levelet kap­tam Tolnáról. Feladója Nahm Olga, előttem isme­retlen név. „Babus Jolán barátnője voltam, segítet­tem neki, ha Tolnán járt néprajzi tárgyakat gyűjte­ni. Halála előtti napon a kórházban megkért, hogy ő már nem tudja beváltani az önnek tett ígéretét, én érdeklődjem Renz József ládája után. Reggelre ha­lott volt... ígéretemnek te­szek eleget, midőn értesí­tem, hogy Renz bácsi már nem él, az örökösök a lá­dát szívesen - átengedik a bajai múzeumnak” A láda leltári száma 67.128. L Számomra a hiva­tásszeretet és a segítőkész­ség szimbóluma. Dr. Sólymos Ede Aláírták a magyar— vietnami rádiós egyezményt Szerdán Tömpe István, a Magyar Rádió és Televízió elnöke, valamint Huynh Van Tieng, a VDK kor­mányzótanácsa mellett mű- körő „Vietnam hangja” rádió elnökhelyettese ünne­pélyesen aláírta a magyar és a vietnami rádió három évre szóló egyezményét* valamint a két intézmény idei közös munkatervét. Az egyezmény értelmé­ben a szolidaritás és test­véri barátság szellemében szorosan együttműködve, rendszeresen küldenek egy­másnak olyan műsorokat, amelyek képet adnak a két ország politikai, társadal­mi, gazdasági és kulturális téren elért sikereiről. van Uszkov? — záporoztak feléje a kérdések. Luka Lukics meg csak hol az egyik vendégre né­zett, hol a másikra, és va­lósággal megnémult. Szeme harmatos lett. és két könnycsepp gördült végig az arcán. — Pétyánkat megtalál­ták? — Pétya él. Most lent van a völgyben. Olyan negy- ven-ötven kilométernyire ide. Üdvözletét küldi. — Hát maguk? Az ég­ből pottyantak ide? — Pontosan! Berepül­tünk. Gépünk a ház körüli veteményesben áll. No, ve­zess csak be minket föld alatti birodalmatokba. De Luka Lukics ehelyett megfordult, s összeégetve magát, kikapta az edényt a fűzből. Későn! Ha a sza­kács figyelmetlen, baj tör­ténik! A zsír és a hagyma már kékes füstölgő lánggal égett és kozmás szag ter­jengett az udvarban. — Jaj, hát akkor jöjje­nek, elvtársak! Lesz nagy öröm! ... Az utóbbi napokban a következőképpen dolgoztak a fejtésben: egy ember fe­küdt a vágatban és vas- rúddal törte a sziklát. Egy másik seperte ki Mó a tör­meléket és vasrúddal le­tördelte a kiszögeléseket. Óránként váltották egy­mást. Három pár férfi. Egy-egy pár egy órát dol­gozott, kettőt pihent. Ke­rek huszonnégy órán át tör­ték a követ. Ott is alud­tak, mégpedig leterített szénán. Luka Lukics pihe­nőidejében főzte az ételt. Minél közelebb jutottak a célhoz, annál kitartóbban, és elkeseredettebben dol­goztak. Mindnyájan boros­tásak, füstösek és porosak voltak, lesoványodtak, de a szívós férfiak dühödt ener­giáját semmi nem tudta lankasztani. Amikor Bászjuta és Svec beléptek a vágatba, Bo­risz és Orocsko dolgozott ott éppen. Uszkov és Szpe- ranszkij aludtak. Ljubimov gyertyákat készített Bászjuta, Svec és Luka Lukics beértek a világos­ba. Hvataj-Muha arca ra­gyogott az örömtől és a boldogságtól. — Jó napot, elvtársak! — szólalt meg hangosan Bász­juta. Ljubimov kirántotta a kanócot. Uszkov felugrott, de az álmosság miatt sem­mit nem értett. Szperansz- kij felült és szemét elta­karta kezével. *, — Maga az? Igazgató elvtárs, feleljen! — dör- mögte Uszkov. — Én vagyok, képzeld! No, gyere már ide, te el­veszett lélek, hadd ölelje­lek meg! Viharos ujjongások, öle­lések. — Magát is ismerjük már, Vlagyimir Ivanovics. Pétya tegnap este mindent elmesélt nekünk! — mond­ta Svec Szperanszkijnak. — Tehát csak odaért? Nagyszerű fiú! Meséljék el részletesen. — Ó. hosszú história az! Később!... Hol van Orocs­. kó és Borisz? — Amott... — Uszkov a sötéten ásító lyukba muta­tott. — Mindjárt kihúzzuk őket. Luka Lukics máris für­gén bemászott a hasa- dékba, szó nélkül elkapta Boriszt a lábánál és húzni kezdte kifelé, nem sokat törődve tiltakozásaival. — Még nem vagyok éhes! Elegem van a borsosodból! Eressz el! Ekkor Borisz megpillan­totta az új embereket. — Jónapot, Borisz — lé­pett hozzá Svec. — Álljon fel, hadd öleljem meg! — Hogy történt mindez? Mi? — kérdezte Borisz ösz- szefüsgéstelenül. — Hogyan kerültek ide? Hisz ez krá­ter?! Hogyan kerültek ide? (Folytatása következne)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom