Petőfi Népe, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-14 / 10. szám

!. «Mal 1969. Jannir 14, kedd Kit védelmezett a brit rendőrség? Mély szakadék Harcok a Mekong-deltában A London belvárosában a nemzetközösségi minisz­terelnök értekezletével egy­idejűleg felvonuló mintegy ötezres tömegből levált több százfőnyi tüntető va­sárnap délután megroha­mozta a Rhodesia-házat. a Smith-rezsim londoni kép­viseletének épületét. A tün­tetőket nemcsak az ott vá­rakozó rendőri egységek, hanem a Smith-rendszert éltető szélsőjobboldali el­lentüntetők fogadták. Vere­kedés kezdődött, a felvonu­lók három ízben is megro­hamozták az épületet, be­hatolni azonban a kettős rendőrkordon miatt nem tudtak. Több sebesültet mentőkocsik szállítotak el. Az egész jelenetet a rho- desiai ház tetejéről szem­lélte az a két bátor fiatal­ember, aki vasárnap haj­nalban sziklamászó felsze­reléssel jutott fel a négy- emeletes épület tetejére, le­tépte onnan a rhodesiai fe­hér telepesek zöld—fehér— zöld zászlaját és kitűzte helyébe a brit lobogót A hétfő reggeli londoni lapok előkelő helyen fog­lalkoznak a tüntetéssel, sok fényképpel mutatják be a verekedést és nagy figyel­met szentelnek a két fiatal hegymászónak, akik 17 órán át őrizték a maguk kitűzte brit lobogót a Rhodesia House tetején. A 25 éves lan Middlehurst és a 27 éves Jon Coles ellen nem indult eljárás, ugyanis a kormány furcsa helyzetbe kerülne, ha azért állítaná bíróság elé a két fiatalt mert egy lázadó rezsim ka­lózlobogója helyébe a brit nemzeti Zászlót tűztek ki. A hétfői Morning Star vezércikkben foglalkozik azzal a különös látvánnyal, hogy a brit rendőrség a Smith-féle gengszterbanda londoni képviseletét védel­mezte a tüntetők éllen. „Olyan volt ez, mintha Wilson megparancsolta vol- ng a rendőrségnek, védje meg a maffia londoni cso­portját azoktól az állam­polgároktól, akik követelik, hogy vonják meg a maffiá­tól a működési engedélyt” — írja a lap. (MTI) A nyugatnémet Szociál­demokrata Párt — az SPD — a tavalyi párt- kongresszus határozata alapján — ifjúsági kong­resszust rendezett a hét végén Bad Godesbergben. Mintegy 500 delegátust hív­tak meg a legkülönbözőbb (Telefoto — AP—MTI—KS) Jugoszláviában a múlt hét végén — a Bosznia Hercegovinái Kommunisták Szövetségének ötödik kong­resszusával befejeződtek a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége március ll_re összehívott IX. kongresszu­sa előtt megtartott köztár­sasági kongresszusok. Ez volt az első eset, hogy a köztársasági kongresszusok megelőzték a Jugoszláv Kommunisták . Szövetségé­nek kongresszusát. A hat köztársaságban megválasz­tott 297 központi bizottsági tag közül 197 új. Vala­mennyi kongresszuson is­mét Titót jelölték a JKSZ ifjúsági szervezetek sorai­ból. A kongresszus bebizonyí­totta, hogy az SPD vezető­sége és az ifjúság között mély szakadék tátong. A pártvezetőség jelenlegi po­litikája kevés támogatóra számíthat a nyugatnémet ifjúságnál. A Bad Godesberg-i kong­resszus — a pártvezetőség akarata ellenére — határo­zatban követelte Krause oaden-ürttembergi szociál­demokrata belügyminiszter lemondását, mert megen­gedte, hogy a rendőrség durván megtámadja a tün­tető heidelbergi egyetemis­tákat. Egy másik határozat — ugyancsak az SPD-veze- tőség kívánságával szem­ben — elítélte azt a ter­vet, hogy bevezessék az NSZK-ban az előzetes in­ternálás rendszerét. Brandt, az SPD elnöke hosszú beszédében megígér­te, hogy pártja alaposan megvizsgálja az ifjúság problémáit. Brandt beszé­dét azonban állandó közbe­kiáltásokkal és szavalókó­rusokkal zavarták meg. A vitában több felszólaló az­zal vádolta az SPD-t, hogy „elkeni” a társadalmi konf­liktusokat. Senki sem hisz például Németország újra­egyesítésében, a párt mégis elutasítja az NDK elisme­rését — hangoztatták a fel­szólalók. elnökévé. A JKSZ új el­nökségének — Titót is be­leértve —, 52 lesz. A JKSZ új szerve, az ál­landó választmány hetven tagból áll majd, a JKSZ jelenlegi 154 tagú központi bizottságának tagjai közül 32-t jelöltek az elnökségbe, 21-et a választmányba, százegy tag pedig elveszti a JKSZ-ben viselt válasz­tott furkcióját. A JKSZ eddigi 32 tagú elnökségének tagjai közül csak 13-an kapnak helyet az új elnök­ségben, négyen pedig — közöttük Kocsa Popovics volt köztársasági alelnök — a választmányban. SAIGON. A DNFF erői a hétfői nap délelőttjén is­mét aktivizálódtak. Hétfőn reggel a gyalogság indult harcba: tüzérségi előkészí­tés után a partizánok be­nyomultak a Can Tho lé­gitámaszpontra. amely a deltavidéken fekszik és 18 amerikai helikoptert pusz­títattak el. illetve rongál­tak meg. A támaszpontot védő amerikai katonák kö­zül nyolcán életüket vesz­tették, mintegy tizenöten Folyóba zuhant az autóbusz Az algériai Constantine közelében egy labdarúgó- szurkolókat szállító autó­busz megcsúszott a kanyar­ban és egy folyóba zuhant. Utasai közül hat portugál munkás meghalt, negyven nen megsebesültek. (API) Nyomoz a rendőrség Az olasz rendőrség terro­risták után nyomoz, akik vasárnap bombát dobtak a torinói rendőr-főkapitány­ság épületére és több pisz­tolylövést adtak le a Kom­munista Párt egyik épüle­tére. (AP) Aláírásgyűjtés Ralph Abernathy lelkész, vasárnap bejelentette, or­szágos kampányt indít az­zal a céllal, hogy a kong­resszus és az elnök iktas­sa be a mártírhalált halt Martin Luther Kinget az amerikai nemzet első né­ger hősévé. Abernathy ki­fejezte azt a reményét, hogy sikerül több mint egy­millió aláírást gyűjtenie kérvényére és ezáltal orszá­gos ünneppé nyilvánítani január 15-én, King szüle­tésnapját. (UPI) Atom-tengeralattjáró „látogatása” Hétfőn Jokoszuka japán kikötőbe érkezett a Plun­ger nevű amerikai atomten­geralattjáró. A japán ellen­pedig megsebesültek. A hajnali rajtaütés után a szabadságharcosok vissza­húzódtak ... Leonard F. Chapman, az amerikai tengerészgya'ogos hadtest parancsnoka kije­lentette, hogy az Egyesült Államok „komolyan fon­tolóra fogja venni az Észak-Vietnam elleni bom­batámadások felújítását, ha az észak-vietnamiak újabb offenzívát indítanak Dél- Vietnamban”. (MTIí zéld pártok és társadalmi szervezetek egyöntetűen til­takoztak az atomtenger­alattjáró ez évi első láto­gatása ellen. (TASZSZ) Tanár és diák párbaja Merőben újszerű, verte­ién párbajt vívott vasárnap Alsó-Ausztriában Hannes Mayer 47 éves egyetemi professzor Sepp Bielen 27 éves diákvezérrel, aki egy egyetemi újságcikkben meg­sértette a professzort. Az ellenfelek 43 kilométeres sí­futóversenyt vívtak, amely­ből a professzor került ki győztesen. Utána újságírók­nak elmondotta, az volt a célja a párbajjal, „hogy Bielernek ideje legyen gon- dolgozni azon, miket irkái rólam”. (AP) ÚfaSib Kozmosz kering A Szovjetunióban vasár­nap Föld körüli pályárajut- tatták a Kozmosz—263 jel­zésű mesterséges holdat az űrkutatási program folyta­tása céljából. A szputnyik rátért pályá­jára. Berendezése kifogás­talanul működik. A földi koordinációs számító köz­pontban feldolgozzák a be­érkező adatokat. A brit nemzetközösség londoni csúcstalálkozója alkalmából az Angliában élő színesbőrűek szervezete, a „Feketék Szövetsége” a Hyde-parkból a Downing Street felé indult, hogy a miniszterelnökség előtt tüntessen a faji megkülönböz­tetés ellen. A JKSZ kongresszusa előtt Csehszlovákjai változások Aki figyelemmel kíséri a napi sajtót, bizonyára örömmel tapasztalja a kon­szolidálódás jeleit a szom­szédos Csehszlovákiában. Számos tényből arra lehet következtetni, hogy a cseh­szlovák államiság új feje­zete, a szövetségi állam- rendszer létrehozása sok tekintetben együtt jár a belső rend megszilárdulá­sával, a politikai nézetek és a közvélemény határo- zotabb befolyásolásával. Ugyanakkor azt is könnyein észrevehetjük, hogy a jobb­oldali erők még mindig nem adták fel teljesen po­zíciójukat, s újabb és újabb kísérleteket tesznek a hely­zet fellazítására, a vezetők tekintélyének lejáratására. Novemberi határozat A CSKP Központi Bizott­ságának 1968. novemberi ülése hosszas vita után megszabta a párt fő fela­datait a legközelebbi idő­szakra. Ebben a határozat­ban önkritikusan elemez­ték a január utáni változá­sokat. Mint megállapítot­ták: ebben az időszakban jobboldali és antiszociális erők kaptak lábra, melyek­nek sikerült befurakodni- ok egyes tömegtájékoztatá­si eszközökbe és visszaél­tek ezen eszközök rendkí­vüli befolyásával. A CSKP KB határozata szerint is: „A tömegtájékoztatási esz­közök fokozatosan ellen­őrizhetetlen hatalommá váltak". Kispolgári türel­metlenség és kalandorság, a politikai erők szabad já­téka, újabb és újabb prob­lémák felvetése, & hamis nézetek aránytalan nagy publicitása, a becsületes kommunisták elhallgatta­tása, lejáratása, a párt ve­zető szerepének aláásása, a külföldi propaganda által táplált valótlan illúziók keltése jellemezte ezt az időszakot. A címszerű fel­sorolást a határozatból vet­tük, mely természetesen nemcsak a negatív jelensé­gek megállapításával fog­lalkozik. Mint a CSKP KB határozata leszögezte: „A pórt az előző időszak elem­zéseiből kiindulva határo­zottan szembeszáll minden opportunista, jobboldali irányzattal. Ugyanakkor gondoskodni fog arról, hogy ne érvényesüljenek szektás, dogmatikus irányzatok. A CSKP Központi Bizottsága feltétlenül szükségesnek tartja a párt vezető szere­pe megszilárdítását, kezde­ményező, szervező, bíráló és ellenőrző funkciójának megerősítését az egész po­litikai rendszerben. Lényeges pontja a hatá­rozatnak az is, hogy a CSKP Központi Bizottsága teljes mértékben az 1968. augusztus 26-i moszkvai tárgyalások jegyzőkönyvé­ben, valamint az SZKP és CSKP október 3-i és 4-i tárgyalásairól kiadott köz­leményben, továbbá a hat párt 1968. augusztus 4-i bratislavai nyilatkozatá­ban kifejtett elvek mellett áll” — és hangsúlyozza va­lamennyi kommunista fele­lősségét azért, hogy a gya- korlaban megvalósuljanak ezek az elvek. A határozat után A Központi Bizottság ülése után széles körű tájé­koztatás vette kezdetét a határozat ismertetése érde­kében. Az első számú veze­tők számos gyűlésen vettek részt és felszólaltak, ismer­tetve a párt hivatalos állás­foglalását. Igen jelentős volt ebből a szempontból Gustav Husák, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának beszámolója, aki élesen el­ítélte mind a régi dogmati­kus vezetés hibáit, mind a különböző jobboldali irány­zatokat. Kijelentette: „A Szlovák Kommunista Párt vezetése szilárdan elhatá­rozta: nem hátrál meg semmiféle nyomás, semmi­lyen ultimátum előtt, szár­mazzon az akár a diákok bizonyos csoportjától, akár másoktól”. Hogy a novemberi hatá­rozat bizonyos körökben nem talált egyértelmű he­lyeslésre, azt mutatja, hogy a Központi Bizottság de­cember 12-i ülésén, amely az állam föderatív átszer­vezésével és az 1969. évi gazdaságpolitikával kapcso­latos kérdésekkel foglalko­zott, Oldrich Cemik mi­niszterelnök kénytelen volt megállapítani a következő­ket: „Bizonyos problémákat okoz még ez idő szerint a novemberi határozat vissz­hangja a tömegtájékoztató szervek részéről. Ügy jelle­mezhetném, hogy állás­pontjuk habozó. Bizonyos következetlenséggel talál­kozunk a novemberi hatá­rozat érvényesítése terén egyes pártfunkcionáriusok­nál is”. Nyugtalanító irányzatok A Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságá­nak december 21—22-i ple­náris ülésén, melyen ugyan­csak időszerű gazdasági és politikai kérdéseket vitat­tak meg, Gustav Husak a továbbra is megnyilvánuló nyugtalanító irányiatokról beszélt. „A jobboldali erők hasonló­képpen, mint a CSKP KB má­jusi plénuma után, megint ar. ra törekszenek, hogy a CSKP KB novemberi plénumának ha­tározatát részben elutasítsák, részben megkerüljék, s külön­féle nyomással kényszerítsék a párt- és államvezetőségét ar­ra, hogy eltérjen a novemberi határozat sarkalatos elveitől. Hasonló módszereket alkalmaz, nak, mint az augusztus előtti jobboldali csoportok, s ismét kampányokat folytatnak a párt tudomása nélkül, ellentélben a pártvezetőség céljaival, s így az emberek között nyug­talanságot, bizonytalanságot, zavart keltenek, rad.kaí.zálod- nak a politikai szélsőségek és tovább tart a válságos politi­kai helyzet. Koholt jelszava­kat hangoztatnak a „kabinet, politikáról”, a „szabályozott demokráciáról”, vagy pedig „az ötvenes évek visszatérté­vel’» ijesztgetnek minden alap nélkül. Nyugtalanít bennünket ez a fejlődés, mert úgy vél­jük, hogy ezzel nem szállnak kellőképpen szembe, sőt egyes pártfunkcionáriusok is egyene­sen kezükre játszanak. Az egy­ségnek e hiánya gyengíti a CSxp akcióképesseget és netővé teszj, hogy államunk es nemze.emk ismét Kocnazatos helyzetbe kerüljenek. A nyu-* gáti ellenséges propaganda, amely naponta özönével áraszt­ja az irányzatos, koholt pro­vokációs híreket és tájékozta­tásokat Csehszlovákiáról, el. árasztja az emberek tudatát, és ezek terjesztésében számos olyan ember is részt vesz, akik ez év augusztusa után távoztak külföldre. Ügy vél­jük, hogy a novemberi hatá­rozat szellemében az egész pártban politikai küzdelmet kell vívni a jobboldali oppor­tunista erőkkel, amelyek ve­szélyes helyzetbe sodorják nemzetünket.’* Azért idéztük ilyen hosz- szan Gustav Husák szavait, mert alaposan rávilágít a csehszlovákiai helyzetre, és annnak jelenlegi bonyo- lutságára. De mutatja azt is, hogy a párton belül, s a párt vezetésében meg­vannak már azok az erők, melyek tudnak és akarnak egyértelmű, világos politi­kát folytatni, s ennek érde­kében tömöríteni a szoci­alizmus híveit Csehszlová­kiában. Következik: Kampány a megosztásra. (Folytatjuk) F. Tóth Pál

Next

/
Oldalképek
Tartalom