Petőfi Népe, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-07 / 4. szám

* 4PTAR 969. január 7, kedd évnap: Attila napkelte: 7 óra 32 perc. .apnyugta: 16 óra 09 perc. oidkelte: 19 óra 56 perc. loklnyugta: 9 óra 48 perc. Megkezdték a szó noki személypályaudvar építését Szolnokon megkezdték az ország legszebb és leg­korszerűbb személypálya­udvarának építését. Az új pályaudvar némileg köze­lebb kerül a belvároshoz. 700 millió forintos költség­gel megvalósuló munka négy év alatt fejeződik be. A szolnoki személypálya­udvar építése része e fon­ás vasúti csomópont tel­es rekonstrukciójának, .lső üteme, a korszerű automatikus technikai be- endezésekkel felszerelt endezőpályaudvar kialakí­tsa, a múlt év november '-re fejeződött be. Megoldás bódéügyben? Hajdanán Bagó Sári árult benne cukorkát, rágógumit, ta­vasszal pattogatott kukorica, ilyenkor sültgesztenye illata csa­logatta arra a járókelőket. Aztán a tulajdonos meghalt — és a bódéval, amely már közel egy éve teljesen kihasználatlanul áll a Batthyány utcában, nem törődött senki. Jólelkü etű emberek azonban megszánták az árva házikót — a közeli kocsma távozó vendégei — és az iskolából haza­siető gyerekek szórakoztatására nyilvános illemhelynek hasz. nálják. Iám, a találékony emberi elme Így bizonyítja: nálunk, Ké s" emót n. egy „talpalatnyi” bódé sem marad kihasználat­lanul! Ezek után ugye, érthető, hogy az illetékes meghajol eme megoldás előtt, s továbbra sem viteti el a bódét? — k. k. -d Híven az eskühöz... A dunavecsei József At­tila járási munkásőrszázad január 4-én 15 órai kez­dettel ünnepi ülést tartott. A járási művelődési ház nagytermében felsorakozott század előtt Ruzsnyák Já­nos, a munkásőrség járási parancsnoka ismertette az 1968-as kiképzési év ered­ményeit. Az ünnepi ülés befejező aktusaként 22 előképzős munkásőr tette le a mun- kásőresküt és jelképesen átvette a fegyvert és a szolgálatot a tartalékállo­mányba helyezett munkás­öröktől. Csikóbőrös kulacs (Zsoldos rajza.) Színházi műsornaptár Január 7, kedd este 7 óra LÜSZISZTRATE Somlay-bérlet Január 8, szerda este 7 óra LÜSZISZTRATE Bajor-bérlet Január 9, csütörtök este 7 óra LÜSZISZTRATE Arany-bérlet Január 10, péntek este 7 óra LÜSZISZTRATE Bérletszünet Január 11. szombat este f óra LÜSZISZTRATE Berky.bérlet Január 12, vasárnap du. 3 óra ' ÜSZISZTRATÉ Móra-bérlet este 7 óra LÜSZISZTRATE Bérletszünet — Orvosi rendelőt és szolgálati lakást építenek 300 ezer forintos költséggel az idén Kunbaján. A ter­vek elkészültek, az építők márciusban kezdig meg a munkát. (■MteiwwÄ A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium jelenti: január 5-én a középhőmérsék- let mínusz 3,8, (az 50 éves át.ag mínusz 1,8), a legmagasabb hő­mérséklet mínusz 2,5 Celsius- íok. Január S-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet mí­nusz 5,1, a délután l órakor mért hőmérséklet mínusz 4,7, a legalacsonyabb hömérsék.et mínusz 5,2 Celsius-Iok. Várható időjárás kedd estig; időnként kissé fel­szakadozó felhőzet, több­felé hőszállingózás, helyen­ként ónos szitálás. Időn­ként élénk délkeleti, déli szél. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérsék­let mínusz 8—mínusz 13 fok között, helyenként mí­nusz 15 fok körül, legma­gasabb nappali hőmérsék­let kedden mínusz 4—mí­nusz 9 fok között. Kilencre emelkedett a répceiaki robbanás halálos áldozatainak száma — Az év első exportja. A MÉK telepén készítik az év első külföldi szállítmá­nyát londoni megrendelés­re. A szigetországba 750 mázsa vöröshagymát külde­nek, s rövidesen megkezdő­dik a primőr szállítmányok a termelőszövetkezetek üvegházaiból. — Megkezdték Mélykú- ton az 1 millió 800 ezer forintos költséggel épített hat új általános iskolai tan­terem műszaki átadását, át­vételét. Január végén — február elején az új tan­termekben is megkezdődhet a tanítás. — Évi 5 ezer sertés ne­velésére, illetve hizlalására "lkaimás, korszerű telepet oí'enek az idén a kisszál- lísi Petőfi Termelőszövet­kezetben. A helykijelölés megtörtént, amint az idő­járás engedi, munkához álnak az építők, a a tervek zerint a telepet szeptem- "r'ren »ár elfoglalhatják ■ új „lakók”. A répcelaki robbanás ál­dozatainak száma kilencre emelkedett: a 19 éves Mak­rai Ágnes — az orvosok erőfeszítései ellenére is — vasárnap belehalt sérülé­seibe. A másik súlyos sé­rült, Tóth Lajos állapota viszont tovább javult. A többi sérült közül hétfőn hárman hagyták el a szom­bathelyi kórházat. Az üzemben gyors ütem­ben folyik a helyreállítás: a gyár dolgozóinak nagy segítséget nyújtanak a kar- hatalmisták, és a társválla­latoktól, a környező me­gyékből küldött munkagé­pek. Hétfőn megkezdték a még raktáron levő mintegy négy és fél millió szifon­patron csomagolását, és öt vagon szénsavval töltött palackot is útnak indítot­tak az ország különböző területeire. Ezenkívül meg­kezdték e termék szállítá­sát gépkocsikkal is. A tervek szerint az üzem helyreállítása két lépcső­ben történik. Az első lép­csőben megindítják a ter­melést. majd a rekonstruk­cióra, fejlesztésre kerül sor a biztonsági követelmények legmesszebbmenő figye­lembevételével. Az üzem vezetőinek véleménye sze­rinti két hét múlva napon­ta 30—40 tonna szénsavat tudnak szolgáltatni. A robbanás okának fel­derítésére és a felelősség megállapítására a vizsgála­tot széles körben folytat­ják. Gyorslista a lottó 1969. január 6-án megtartott 1. heti rendkívüli jutalomsorsolásáról A gyorslistában az x-szel megjelölt szelvényszámok 200ü forintos, a xx-szei megjelöltek 5000 forintos, a xxx-szei meg­jelöltek pétiig 10 000 forintos vásárlási utalványt, míg a megjelölés néiküá számok 1000 xoiiiitos vásárlási utalványt nj’ertek. Az é betűvel megje­lölt szelvényszámokat 2000 fo­rintos élésKamra utaivannyal sorsolták ki. Az öröklakás megjelölésű szelvény nyerte a Bunapest, Vili., Népszínház u. 28. sz. alatti háromszobás örök­lakást lakberendezési utalvány­nyal. A W. gk. megjelölésű szelvény Waitburg de Luxe személygépkocsit, az M. gk. megjelölésű szelvény pedig Moszkvics—408. típusú sze­mélygépkocsit nyert. 015 835 é 017 285 018 984 022 609xx 024 7ü5x 033 378 035 283 044 232xx 057 882x 063 691 078 164 086 337 087 949 125 483 127 483 137 562 137 677 145 976X 149 410 151 817 154 934 164 318 170 044 170 134X 171 084 175 095XXX 176 031 180 935 183 665 é 206 606 211 246 213 775 220 305 221 729XXX 234 189 240 510 241 911 242 210 245 946 247 928 254 765 264 506 265 004 266 359 268 224 298 430 304 590 304 856 315 111 326 347 327 382 332 455 333 606X 360 010 379 548 390 303 391 496 393 523 407 618 407 619 411 432 424 018x 431 495 434 173 441 401 447 084 470 601 493 198X 498 786 502 460 503 697 507 273 510 119 516 973 517 614 518 318 525 432 528 652 533 138 533 146X 533 147x 550 885X 556 628 562 906 573 613 574 473 578 814 588 884XX 592 687 599 597x 602 789 614 429 625 595 633 299XX 641 392 641 559 642 575 643 447 611 091xx 6S3 855XXX 663 932x 665 398x 670 414 688 430X 698 269 719 945XX 720 459 724 122 746 781X 755 948 764 030 775 053 776 649 778 430 790 186 793 820 796 824 805 091 808 365 809 963x 815 760 841 613 842 188 849 242 859 436 866 977 871 901 875 829x 881 735 914 448 915 414 926 053 936 341X 937 163 947 101 966 575 967 382 970 309 1 000 017 é 1 004 428 1 006 953 10’fl P58x 1 030 542 1 035 777x 1 036 331 1 039 777 1 018 929 1 050 092XX 1 050 527 1 056 417 1 060 607x 1 067 885X 1 074 825x 1 079 600 1 091 378 1 094 701x 1 097 415XXX 1 098 681x 1 099 199X 1 113 390 1 118 122 1 125 189X 1 179 697 1 180 74S 1 182 293 1 183 186 1 183 542 1 183 764 1 194 420 1 199 070 1 203 707 1 213 840 é 1 214 822 1 221 120 1 230 151 1 234 383 1 243 309 1 252 045 1 268 949X 1 284 247 1 288 285 1 293 712 1 313 988 1 314 189 1 328 556 1 335 370 1 340 346 1 361 324 é 1 364 403 1 367 837 1 380 429 1 381 972X 1 390 838 1 408 037 1 404 910 1 407 771 1 420 683XXX 1 423 457 é 1 824 190 1 833 500 1 836 237 1 844 836 é 1 854 312 1 856 380 * 1 860 186 1 863 397 1 868 549 1 870 691 1 880 257 1 895 368 1 907 765 1 909 405 1 912 079 1 917 592 1 918 650X 1 937 321 é 1 940 948 1 941 202 1 949 477 1 951 709 1 952 I09x 1 956 448 1 962 179 1 964 710 1 972 723 1 973 556X 1 975 525 1 981 043 1 982 898 1 988 548 1 990 730 é 1 994 170 2 007 43l 2 008 583 2 009 169 2 017 358 2 018 284 2 020 213 2 030 490 2 041 940 2 044 319XX 2 077 839 2 078 693 2 104 456 2 106 125 2 117 359 2 121 GOOx 2 122 447 8 132 891XX 2 139 832 2 163 906x 2 174 105 é 2 175 762 2 191 232x 2 197 024X 2 205 206 2 211 746 2 213 303 2 219 724 2 226 469 2 226 472xx 2 239 939x 2 249 357 2 261 680X 2 265 594xx 2 279 808 2 502 064 2 520 897 2 521 831 2 548 035 2 554 602x 2 558 412 2 568 346 2 571 461 2 584 713XXXX 2 593 178x 2 599 402x Z 608 128 2 608 358 2 610 371XXX 2 615 614x 2 616 475 2 629 069x 2 S34 50lx 2 6:8 424 2 638 722 2 653 042 2 659 130 2 669 258 2 671 084 2 676 745 2 682 635 2 683 573 2 692 399 2 703 134 2 705 533 2 709 722 2 710 541X 2 712 432 2 713 140 2 72 715 870XX 2 727 478 2 731 999x 2 740 802 2 743 762 2 760 652 2 767 736x 2 771 683 é 2 778 849 2 790 40> 2 823 188 2 834 911X 2 835 004 2 854 865x 2 858 179 2 860 251 2 865 190 2 883 607 é 2 890 463 2 895 993 2 902 414 2 903 862 2 904 683x 2 908 895 2 913 970 2 916 808 2 919 288 2 921 984 2 945 119 2 950 498x 2 9-r7 604 3 014 951 3 021 979 3 023 283 3 028 228 3 200 93" 3 209 027 3 213 994 3 220 640 3 229 350 3 230 363 3 231 205x 3 232 691 3 251 494 3 262 838 3 264 040 3 272 725 3 277 001 3 290 214XX 3 291 952x 3 296 043 3 298 290 3 304 580 3 318 820X 3 324 368XXX 3 337 471 3 340 032xx 3 349 442 3 351 740 3 352 449 3 353 350x 3 366 531x 3 368 676c 3 373, 893 3 381 616 3 385 200x 3 388 564 é 3 394 528 3 402 895 3 402 916 3 406 474 3 4á8 544 3 446 464 3 447 527 3 449 714 3 450 462X 3 461 899 3 462 567 3 474 503 3 482 280 3 483 705 3 517 648 3 529 528 3 543 566 3 564 629 3 565 178 3 566 984 3 592 82GX 3 598 555 3 612 375 3 624 403 3 627 920 3 637 541 3 641 240X 3 646 006XX 3 653 568 3 655 830 3 657 224 3 660 048 3 702 915x 4 013 690X 4 014 513 4 016 508x 4 042 o98 4 055 749 4 072 863 é 4 090 484 4 092 723X 4 105 111X 4 121 602 4 123 130 4 126 800 4 132 945 4 133 947 4 142 985 4 146 077 4 174 873 4 188 274X 4 192 144 4 193 389 4 206 636 4 208 519XX 4 218 040 4 220 7j7x 4 223 976 4 230 581 4 235 I93x 4 237 637 4 240 969 4 253 479 4 293 905x 4 295 585XX 4 324 859 4 362 268 4 363 404 4 363 70l 4 366 020 4 369 436 4 373 148 4 388 910 4 389 677xx 4 390 761 4 427 159 4 430 650 4 437 112 4 437 780 4 440 293 4 445 576 4 452 985 4 4£8 639 é 4 460 840 4 480 502 4 491 670 4 492 179 4 492 277 4 495 753 4 496 839X 4 512 411 4 524 864 4 528 406 4 535 489 4 560 £89 4 562 371 4 574 366 4 574 367 4 575 974 4 578 459 4 584 684 4 595 363 4 609 726 4 612 439XX 4 629 098x 4 642 244 4 644 lllxx 4 646 396 4 650 091 4 654 279 4 673 078 4 677 885 é 4 680 158X 4 700 109XX 4 701 043 é 4 701 917 4 725 398x 4 732 685x 4 742 279 4 750 546 4 760 666 4 760 924 4 772 182 4 778 182 4 782 184xx 4 800 198 4 807 699 4 810 223 4 817 585 é 4 8£8 414x 4 843 538 4 858 747 4 860 586 4 973 688 4 884 878X 4 887 729 4 894 862 é 4 899 088 4 9j3 411 4 936 596 4 938 279 4 951 791 4 960 123 4 970 821X 4 975 020 4 980 708 4 995 512 4 997 148 m/gk. 4 998 041 5 002 374 5 010 769 5 027 196 5 0á5 903 é 5 048 133XXX 5 051 032 5 055 935 5 057 152 5 065 106X 5 066 928 5 079 693 5 083 132 5 101 364 5 104 247 5 107 841 5 121 939 5 132 103 5 133 770x 5 145 887X 5 156 484 5 162 510XX 5 167 576 5 182 721 5 187 176 5 195 125 5 201 404 5 207 911XXX 5 214 701 5 239 955x 5 240 016 5 267 374 5 272 280 5 273 897 5 280 973 5 329 135X 5 330 740 5 330 921 5 357 787 5 358 174 5 363 670 5 370 121 5 384 237 5 407 537 5 435 881 5 439 959 5 442 317 5 445 005X 5 451 162 5 458 702 5 473 727 5 473 740 5 474 575 5 482 027X 5 490 658XXX 5 497 565 5 497 566 5 518 784 5 519 995 5 520 172 5 530 390x 5 545 095 5 572 149 é 5 577 353 5 582 377 5 588 714 5 593 290 5 623 311 5 624 260 5 626 391 5 648 697 5 675 587 5 693 917 5 714 335 5 715 585 5 729 077 öröklakás 5 732 783 5 739 7s3X 5 752 003 5 758 096x 5 761 544 5 761 731 5 765 840 5 772 513 5 773 339 5 787 911 5 790 201X 5 809 980X 5 814 2 5 5 814 853 5 819 391 5 822 828 5 827 348 5 835 655XX 5 843 473 é 5 851 234X 5 852 218X 5 857 863X 5 864 019 5 895 045 5 897 336 5 903 293 5 903 454 5 910 489 5 912 553 5 918 293 5 927 150 5 940 141x 5 953 106XX 5 903 330 W/gk. 5 962 7i6 5 964 205 é 5 976 979 5 979 842 é 5 989 736x 5 994 721XX 6 002 101 6 008 722 é 6 010 376 6 011 759 6 012 151 6 014 973 6 015 821 6 016 858 6 018 654 6 019 832 6 020 074 6 025 804 6 027 603 6 031 175XX 6 031 177 é 6 033 358 6 037 575 6 038 989 6 040 880 6 042 416 6 013 298x 6 043 695 6 044 179 6 052 379x 6 062 535 6 076 860 6 080 011 6 080 737 6 096 356 6 100 0l2x 6 100 699 6 101 514X 6 106 269x 6 106 627 6 107 195 6 109 988 6 119 Mo 6 127 800x 6 141 448x 6 152 580 6 163 695x 6 168 838 6 174 300 6 174 986 6 183 143 6 184 801 G 197 176 6 312 324X 6 316 118 6 321 507 é 6 327 586xxx 6 327 589xx 6 332 132 6 339 895 6 344 494 é 6 365 286 6 419 218 6 423 508 6 425 775 6 430 727 6 440 998 6 442 985 6 445 540 6 451 137 6 451 244 é 6 459 600 6 460 833 6 465 351x 6 467 360 G 470 155 6 472 058 6 486 650 6 499 716 6 509 592 6 535 179x 6 544 482 6 544 833 6 547 354 e 552 152XXX 6 553 484 6 555 450 6 557 433 6 573 226 6 578 683 6 579 037 6 587 079 é 6 593 206 6 598 246 6 614 568 6 615 846 6 615 847 6 615 848 6 617 391 6 618 342 6 620 952 6 624 295 6 635 091 6 638 009x 6 639 468 6 646 311 /* n*<r 7o-’xx 6 6*7 873 6 652 396 6 658 732 6 663 249 6 670 320x 6 670 582X 6 674 266 6 689 069xx $ 692 430 6 695 414 6 699 568 6 706 917X 6 713 69öX 6 7i4 ú82x 6 723 276 7 407 295 7 410 381 7 413 99Zx 7 4*8 250 7 431 804 7 450 597 7 487 827XX 7 489 233 7 492 827 7 501 222 7 508 088 7 509 213 7 5l5 789 7 517 504 7 519 301X 7 520 711 7 528 379 7 529 455 7 534 216x 7 536 021x 7 551 863 7 556 901 7 566 370 7 568 380 7 601 286 7 614 149 7 620 671 7 623 748 7 625 427 7 625 733x 7 642 243 7 649 298 7 664 541 7 668 221 7 682 576 7 683 681 7 688 507X 7 691 273 7 698 050 7 710 844 7 7rl 409 7 724 654 é 7 724 840 7 731 396XX 7 732 029 7 737 760 7 739 570 7 740 383 7 750 759 7 770 012 7 771 191X 7 774 086XX 7 776 081 7 781 173 7 784 745x 7 792 044X 7 793 464xxx 7 819 794 7 822 489XX 7 822 963 7 831 401 7 833 927 7 837 688 7 838 759x 7 839 075x 7 844 526xx 7 852 4o3xx 7 854 125x 7 859 786 7 863 796 7 873 101XXX 8 015 107x 8 023 560 8 032 316 8 070 316 8 075 799x 8 077 127 8 079 427X 8 080 395 8 082 195 8 089 867 8 094 413 8 102 209x 8 104 177 8 106 458 8 109 195XX 8 116 997 8 120 690 8 124 300 8 126 325x 8 132 509 8 133 054 8 149 074 8 160 233 8 167 201 8 169 208 8 169 519 8 171 759 8 178 042 8 192 187 8 200 062 8 214 768 é 8 215 069 8 218 760 8 231 641 8 239 506x 8 247 223x 8 248 297 8 262 940 8 272 855X 8 284 385 8 284 736 8 286 305 8 236 619 8 287 491 8 297 577 8 309 208 8 311 344x 8 312 909 8 325 588x 8 336 643 8 338 643 8 340 493 8 340 904 8 341 538 é 8 350 006 8 351 538 8 366 787 8 368 670 8 369 776x 8 394 737X 8 401 885 8 406 331 8 408 449 8 459 498 é 8 464 688 8 467 379 8 468 836 8 476 962 8 487 112 8 607 988 8 637 368 8 639 880 8 658 912x 8 693 644X 8 695 928 8 703 búi 8 707 027x 8 709 229 8 715 307 x 8 716 327 8 71« 253 8 722 452 8 732 827xx 8 735 874 8 759 094x 8 776 003 8 781 113 8 730 256 é 8 814 920 é 8 816 227 8 820 236 8 823 901 8 823 972 8 806 557 8 856 294 é 8 868 052xx 8 881 232XXX 8 911 410XXX 8 931 344X 8 931 449 8 946 448 8 953 225 8 955 484 8 967 998x 8 968 742X 8 997 362 9 003 744 9 011 169 9 026 500 9 030 662 9 041 533 9 211 841x 9 213 605x 9 228 472 9 230 361XXX 9 234 162 9 251 482 9 253 629 9 261 838 9 265 525 9 266 999 9 267 710 9 267 794 é 9 272 067 9 275 703 9 293 861 9 294 017 9 294 681 9 295 620 9 296 774 9 306 412XXX 9 310 559 9 311 809 9 312 568 é 9 321 716 9 324 552x 9 326 545 9 340 956 9 359 525 9 365 427X 9 367 400x 9 371 560 9 375 053 9 375 157x 9 376 451X 9 378 582 9 384 603 9 437 887 9 441 882 9 451 636 9 4G6 237 9 482 67 0x 9 483 306 9 505 725 9 521 040x 9 525 627 9 525 981 5 540 389 9 544 117 9 557 200x 9 559 751 9 559 755 9 582 299 9 584 944 9 608 811 9 612 120 9 615 722 9 625 362xx 9 641 097X 9 658 538 9 658 539 9 665 562 9 666 820 9 683 854 9 686 437X 9 695 713 9 703 545 9 706 668 9 712 453 9 717 267 A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az eset­leges hibákért felelősséget nem vállalunk. (MTI) 2 és 3 mm-es sikävei korlátlan mennyiségiéi kapkaiá a csongrádi ÁFÉSZ üveg- és porcelán- szaküzletében, Cso,,„.ád, Felszabadulás u. 10. sz. alatt. Telefon: 222. 42 i'tlUf — Felelős i NEPE - A Magjai Szocialista Munkáspárt Bacs-Kísltun megyei Bizottsága es a megyei tanács lapja - FöszerKesz,o: * tóin Pál - KIM)»' Bacs Kiskun megyei oapKiaao vanaiat. lös tlaüö: ír Mezei István igazgató - Szerkesztőség: Kecskemét Városi ranacshaz. - Szerkesztőség telefonközpont 2^19 25 16 Szerke.z^ olzctt^aa in-38 - Ktad-n.vatal: Kecskemét Szabadság tgr ^a, xeleíons 17-69, Terjeszti a Magyar Posta - Eionzetnetcr a helyt postahivataloknál és kézbesítőknél Eionzetesl díj egy hónapra; 17,— tonnt. Bács-Ktskun megyei Nyomda V. Kecskemet, Telefon: U-83. «• Index: 25 065

Next

/
Oldalképek
Tartalom