Petőfi Népe, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-22 / 17. szám
1969. Január 22. szerda 8. oldal Tv-notesz Pihenő A z év első hetének zsú- *1 folt programja után mintha némileg kifulladtak volna a műsorszerkesztők. A múlt hét afféle csendes pihenőnek számított, s legalább is előre nem sok szenzációt ígért. Néhány műsorszámról azonban mégis illik és érdemes megemlékezni. A fénypont a Fórum volt csütörtökön este. Ez a műsor már tavaly is nagy érdeklődést váltott ki, amikor neves újságírók válaszoltak a nézők kérdéseire. Most azonban olyan országos visszhangot keltett, amelyhez foghatóval alig dicsekedhet a Televízió. A párt- és az állami élet vezetői vállalkoztak arra, hogy felelnek a nézőknek. Két okból is kitűnő ez az elgondolás. E gyrészt: a Televízióé a legszélesebb nyilvánosság, amit korunk technikája nyújthat, ennyi emberhez semmi más módon nem szólhatnak közéleti emberek. Másrészt: a nézők meggyőződhetnek róla a Fórum műsorában, hogy nálunk ma már nincsenek úgynevezett kényes kérdések, amelyekről nem szabad szólni, amit nem illik kérdezni, s amire nem kaphatnak választ. A létkérdéseket jelentő államtitkokon kívül mindenről nyíltan szólhatunk és egyenes választ várhatunk. Mind a közvélemény informálásába mind pedig a szocialista demokratizmus bizonyításában és fejlesztésében fontos szerepe van tehát a Fórum műsorának. A Televízió ezzel valóban a műfajának és lehetőségeinek legmegfelelőbb agi- tációs módszerre talált. A szórakoztató műsornak nem volt ilyen szenzációja a múlt héten. Egy színházi közvetítés Győrből, három közepes színvonalú külföldi film, továbbá Az aranykesztyű lovagjainak ismétlése, a Sébastien — egyikről sincs sok mondanivalónk. Legfeljebb még annyit, hogy kíváncsian várjuk a Borssorozat folytatását. Az első rész nem biztat túlságosan sok jóval. A lengyelek egy hasonló vállalkozása — A négy páncélos és a kutya — mintha sokkal emberibb, kedvesebb és meggyőzőbb lett volna. Szívből szurkolunk, hogy végül a Bors is érje el ezt a színvonalat. Érdekes viszont, hogy néha a legjelentéktelenebbnek tűnő műsorszámok mennyi élményt kínálnak. Meg kell néha emlékezni ezekről is, ha másért nem, buzdításul a műsorszerkesztőknek. TTasárnap délelőtt lát- tf tunk egy kitűnő természetfilmet a rókák életéről. Ugyancsak vasárnap örülhettünk az általános iskolások fizika-kémia vetélkedőjének. Itt nem is any- nyira a rendezést illeti dicséret, mint inkább az okos, ügyes, talpraesett gyerekeket, akik újra meg újra meglepik az embert tudásukkal, tehetségükkel. Én hiszem, hogy nem a hippik és galeri tagok vannak többen — akikről gyakrabban hallunk — hanem az ilyenek. Ök képviselik ittazán a mai ifjúságot, s (fket látva megnyugodhatnak — jó kezekben lesz a jövő. M. I». VIZSGÁZNAK A VIZESEK Ha a Bajai Felsőfokú Vízgazdálkodási Technikum épülete átvenné azt a fűtött izgalmat, ami mostanában forr a falai között, bizonyára nem álldogálna olyan fagyos nyugalommal betonlábain. Megremegnének a homlokzatot csaknem teljesen beborító fényes üvegtáblák, de talán még a szomszédos Sugovi- cán imbolygó jég is gyorsan elolvadna. Persze ennek a szürrealista szemléltetésnek nem sok köze van a félévi kollokviumok valóságához, mert ott csak annyira értékelhető az izgalom, amennyire serkenti az emlékezetet. Az emlékezetben pedig könyörtelen rendnek kell lenni, a vizgaz. dálkodás száraz tudomány, nem bízhat szónoki képességeiben a vizsgázó. Mert ugyan miféle szavak pótolhatnák a hiányzó tényeket, ha ilyen a tétel: A Coulomb-féle egyenes fogalma és határhelyzetei illetve: a pneumatikus alapozás gépi berendezései. Dienes-Oehn Róbertnek juttatta a sors ezt a laikus számára baljós csengésű feladatot. Szívesen megkérdeztem volna, mit szól hozzá, de akkora már úgy telerajzolta a hatalmas fekete táblát vektorokkal, szögekkel, görög betűkkel, hogy nem mertem visszazökkenteni gondolkodását holmi pongyola társalgási nyelvre. Annál inkább sem, mivel az építéstan nyelvén bekapcsolódott az avatott beszélgetőpartner, dr. Bán- dy Gábor tanszékvezető tanár. Akik túljutottak a vizsgán, könnyebben szóra bírhatok. — Az építéstan, de különösen ez a része, az alapozás, a harmadévesek egyik „legrázósabb” vizsgája — mondja Molnár László. — Persze, ha valaki odafigyelt mindvégig Bándy tanár úr előadásaira, nem érheti különösebb meglepetés. — Föltéve, ha elolvasta azt a néhány kiló könyvet kiegészítésül — teszi hozzá évfolyamtársa és egyben öccse, Molnár Tibor. — Ugyan, ez túlzás — szól közbe ménséklőleg Kovács Gabriella. — A hat kollokvium anyaga összesen sem több két-három kilónál. Hosszas vita következik a tananyag súlyáról, de végül Gál Ilona egzaktabb mértékegységet ajánl: csakhamar kiderül, hogy amíg a „gólyából” vízgazdálkodási technikus lesz, félévenként kétezer oldalt kell elolvasnia. Nem akármilyen olvasmányokat méghozzá, hiszen olyan tantárgyak vannak, mint a statisztika, a szilárdságtan, a talajmechanika, a geodézia, a hidraulika és a hidrológia. Nem könnyű dolog. — Nem bizony — hagyja helyben Czédli György igazgató. — A közvélemény elég keveset tud a munkánkról, pedig —minden szakmai rátartiság nélkül mondom — rendkívüli fontosságú. Egy ízléses kis prospektust ad a kezembe, amelyből megtudom, hogy 700 ezer holdon folyik hazánkban öntözéses gazdálkodás, 30 ezer kilométernyi beL vízcsatornánk van, ugyanekkora a természetes kis- vízlevezetők hossza, 40 ezer hold a tógazdaságok vízfelülete, 90 millió köbméter földet mozgatnak meg a harmadik ötéves terv ár- vízvédelmi munkálatai során. Nem beszélve a városi lakosság és az ipar vízszükségleteiről. Budapest 800 ezer köbméter vizet „iszik” naponta, egyetlen kilogramm növényi szárazanyag (például töröttpaprika) előállításához 600 liter vízre van szükség. — Ezekhez a nagy jelentőségű gazdasági feladatokhoz kizárólag a mi intézetünk adja a műszaki technikusokat. 55 hallgatónk végzett tavaly, 216 állásajánlat érkezett részükre, némelyik néhápy éven belül 3000 forintos fizetéssel kecsegtetett. — Szívesen jönnek az érettségizett fiatalok Bajára? — Kétszeres a túljelentkezés minden évben, nem könnyű bejutni. Persze bentmaradni sem. A munkánk jellegéből következik, hogy csak a biztosan megalapozott szakértelemért adhatunk diplomát. Az eddigi nyolc tanév alatt a hallgatók 23 százaléka morzsolódott le, ami egyébként nem sok a műszaki felsőoktatási intézmények átlagához képest. — Megvannak a feltételek hozzá, hogy a hallgatók megfeleljenek a követelményeknek? — Huszonöt tagú tanári karunk többsége tudományos szintű szakember, kielégítő a tankönyv- és jegyzetellátásunk is, bár a jegyzetek egy részét az új gazdasági mechanizmus avulttá tette. Ezeket sürgősen felújítjuk. Szűkös a diákotthon is^ és nem a legideálisabb, hogy egy épületben van az intézettel. 1970-re ez a gond is megoldódik, a tervek legalább is készen vannak. Terebélyesedik az Intézet az igazgató gondolataiban, a hallgatók viszont rö- videbb távra terveznek Bár vége volna a januárnak — mondogatják, miközben a sikeres vizsgák emlékére és az eljövendő sikerekre koccintanak a Petőfi-szigeti halászcsárdában egy-egy kollokvium után. Február, az már más. Vége a beszámoló időszaknak, lazíthat egy kicsit a „vizes”. (Már amelyiknek nem prolongálták a vizsgáját.) Boldog diadalmenet kollokvium után. A Molnár fivérek, Kovács Gabriella és Gál Ilona. Szöveg: Szabó János Fotó: Pásztor Zoltán •— Melyik is lehet az a Coulomb-féle egyenes? — töpreng a vizsgázó dr. Bándy Gábor tanszékvezető élénk figyelmétől kísérten. A tajga is alszik. De a tajgában emberek mennek. Ferdeszájú három órával Pétya után ért fel az odúhoz. Már éjszaka volt. Az üldöző helyzete semmivel sem volt rózsásabb, mint az üldözötté. A teljesen vizes bandafőnök nem tudott sem lefeküdni, sem megszárítkozni. A tüzet nem sikerült felélesztenie, zsebében a gyufa átnedvesedett és szétmállott. Ekkor megpróbált bebújni az odú száraz alomja közé, hogy átmelegedjen. Nem ért semmit! Angyal rövidesen úgy reszketett, mint a nyárfalevél. Hol lehet a fiú? S ekkor eszébe jutott: csakis a katlanjában! Ott a medvehús és a medvebőr ... Van mit enni. Biztosan ott van az a csirkefogó ! És Ferdeszájú a sötét éjszaka, halálos fáradtsága ugrott, elővette finnkéset és elindult a fiú nyomdokain a völgy felé. Már messziről észrevette a tüzet. Mivel éleszthette fel a ravasz kópé? Angyal gondolkodás nélkül, nesztelenül lopódzott előre, miközben minden lépésére fülelt. Itt fekszik előtte a fiú, aki átverte őt, a vén rókát. Egyedül van? Hát persze, hogy egyedül. Alszik, a fáradtság leverte a lábáról. Nem, álmában nem öli meg. Hadd nézzen farkasszemet a halállal. Még egy lépést tett előre, aztán még egyet, majd egy harmadikat. Már közel volt. Kavics csikordult a talpa alatt. A következő pillanatban Tuj villámgyorsan Angyal mellének ugrott, s belekapaszkodott a ruhájába, a testébe. Vér fröccsent. Aztán a kutya felhasított hassal félrerepült, felüvöltött és elterült a földön. Halálordítása mentette meg Pétya életét. A fiú felugrott Ót méternyire előtte állt a véres, borzalmas mosolyú Ferdeszájú. Kezében kés csillogott. Pétya hátralépett. A borzalomtól még kiáltani is elfelejtett. — Feküdj hasra, tak- nyos! — szólalt meg Angyal rekedtes hangon. — imádkozz szüléidhez... Pétya előkapta pisztolyát. Angyal megdöbbent és szokásból feltartotta a kezét. Pétya nekibátorodott, arca elvörösödött. — Ó, te gazember, hát remegsz? Hátra arc! Kezedet tedd hátra! Ferdeszájú tudta, hogy elvesztette a játszmát. Különben pedig... — Figyelj ide taknyos — szólalt meg esdeklő hangon. — Bármikor megölhetsz, érted? Ha akarod, én elmegyek, végleg eltávozom, mi? Maradj itt a tűznél, én meg bevetem magam a tajgába. Elválunk, mint régi jó barátok. — Jóbarátok? Nem kedves bandita úr, nekem most már jogom van agyonlőni téged ... Arany kellene? Meg akartál szökni vele? — No, lóiéi! — Angyal feléje fordult és kitárta mellét. — Lőj a védtelen mellembe, no... Pétya megnyomta a ravaszt. Halk kattanás hal-, látszott, de lövés nem követte. Visszarántotta a zá- várt, a töltény kiugrott.Üj- fent lenyomta a ravaszt, ismét csütörtököt mondott. Ferdeszá.iú szemtelenül felkacagott — Bedöglött a riasztópisztoly? No csak mutasd. És Pétya felé lépett, aki még mindig azon erőlködött, hogy legaláb egyetlen egy lövést leadjon. ... A lovasok átúsztattak a folyón, megtalálták az odút és a nyomok után sietve elindultak a völgykatlan felé. Az őrnagy lovagolt elöl. Már majdnem rajtaütött a Ferdeszájún, amikor a fák között felvillant a tábortűz fénye. Csapdát sejtve, három emberét hátrahagyta, hogy figyeljék Angyalt, ő maga pedig egy katona társaságában elindult, hogy megkerülje a katlant. Közvetlenül a tűz fölött ért föl a sziklára, éppen a legjobbkor. Ferdeszájú csupán egy lépést tehetett. Fent a sziklán, Pétya feje fölött lövés dörrent éq a bandita arcáról nyomban lehervadt a szemtelen mosoly. Halálsápadt lett Elővette kését, felnézett hogy meglássa, ki lőtt de a következő pillanatban arccal előrebukott, majdnem Pétya lába elé. Emberek tűntek fel. Pétya még mindig pisztollyal a kezében állt és semmit sem értett. Szédült. Az őrnagyra nézett mondani akart valamit, aztán megmentéinek karjai közé zuhant: megártott neki a sok munka és izgalom XXXII. FEJEZET Helikopter a levegőben. — Pétya Ogyincov furcsa álma A Tomboló folvó völgye fölött egyszerre öt füstoszlop emelkedett az ég felé: öt tűz égett. A pilóták értetlenül vonogatták a vál- lukat: miért öt? Csak nem találták meg valamennyiü- ket: Uszkov csapatát és a banditákat? Mindenesetre mégegyszer megszámolták a tüzeket. Hát bizony Itt kettő, ott meg három. Úgy látszik, valóban megtaláltak mindenkit! Fentről jól lehetett látni, milyen élénken szaladgáltak az emberek a tisztáson, és mutogattak az út felé. Nem volt nehéz rájönni: arra kérik a pilótákat, szállianak le. (Folytatjuk)
