Petőfi Népe, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-18 / 14. szám
4. oldal 1969. január 18. szombat Tornyai János születése századik évfordulóján Mostanában volt ötven éve: 1918 nyarán írta nekem, hogy az akkor már döglődő világháború szeny- nyéből Kecskemétre akar menekülni, s a Művészte- lcp (ideálisnak vélt) csendjében és tisztaságában szeretné megfürdetni új életre vágyódó lelkét, festői álmait. Akkor már ötvenéves volt, s még mindig vajmi kevés jót kapott az élettől!... Tornyai János 1869. január 18-án született Hódmezővásárhelyen, kültelki zsellérházban, a földhözragadt szegénység öröme és gondjaként —, s nagy festő lett belőle, a vásárhelyi nevezetes művészeti irányzat atyja, alapítója, nemzeti és népi festészetünk kiemelkerő egyénisége. Alföldi tájainknak és népünk életének a kritikai realizmus elvei és kifejezési módjai szerint való ábrázolásával ő. s a kecskeméti születésű Fényes Adolf, a szentesi Koszta József és a Félegyházáról elszármazott ma is élő és alkotó Holló László közelítették meg legkülönben a szocialista realizmus eszmei céljait Idő szerint Tornyai volt közöttük az élenjáró. Egész életművének jelentőségét csak a felszabadulás után ismerte fel és méltatja kellőképpen a magyar művészettörténet pedig már életében is voltak jelentős sikerei. A Juss című nagy vásznát az Országos Képzőművészeti Társulat a Ráth-díjjaL, Bercsényijét a történelmi nagydíjjal jutalmazta. A Csizmahúzással elnyerte a Jankó János pályadíjat, az Alföldi tanya. a Menyecske a műteremben, a Viharban, az Anyám szobája, több műtermi enteriőrje és számtalan egyéb műalkotása nuV zeumaink nagyértékű kincsei —, a brüsszeli nemzetközi tárlatról és a barcelonai világkiállításról aranyérmekkel tértek meg festményei, halála után huszonöt évvel pedig a Nemzeti Galériában revelá- cióként hódított mintegy kétszáz műve. Kecskemétre egyébként nemcsak a háborús csapások elől menekült, hanem politikai okból is. Mintegy három évtizeden át volt Tornyai János meghitt jóbarátom (noha húsz évvel fiatalabb voltam nála), s egyformán nem bírtuk a nagyurak és kisurak világát: a politikai eszmék és érzések is összekötöttek bennünket. A 18-as polgári forradalmat megelőző hónapokban többször írta és hangoztatta előttem, hogy Vásárhelyről közelebb szeretne jutni a fővároshoz, ahol „oly nagy a nyugta lanság”. Akkoriban kedves piktortársa, Iványi Grün- wald Béla. ismételten is hívogatta a kecskeméti művésztelepre, s mint említettem, „új életet” is keresve, elfogadta a szíves hívást. Egyelőre csakugyan csendet és tisztaságot talált itt — de „politikai vigaszt” nem. Innen is kaptam tőle levelet: ...... Megtámogattam egyp árszor evvel a rozoga hátammal Katona József szülőházának a falát — írta egyebek között. — Boldogtalan lelkének el-elmondo- gattam: Igazibb Tiborco- itat találhattál volna száz éve is, mostanában is Vásárhelyen, igazibbakat, mint Kecskeméten. Mert itt ezek a szőlőkapások nem is olyan nagyon ínségesek. Ezekről én nem is tudnék szögényemböröket fösteni... No meg ezek nem is olyan nagyon haragszanak a nagyurakra.. Hazament hát Kecskemétről, ahol egyébként festett néhány igen szép képet, műkerti részletet, a Cigányváros festői sikátorait, s egy kü '»nősen érdekes öreg cigányt. A 18—19-es forradalmi lehetőségek idején munkáslapunkban megjelent cikkeimből elküldtem néhányat Tornyainak. Erre levelezőlapot kaptam tőle. „... Köszönöm. hogy eszedbe jutottam — írta. — Ugye, hogy jövendölget- tünk mi már régen; hogy eljön ez az idő. a mi időnk! De egyikőnk se hitte, hogy ilyen hamar kunkorodjék farka a jövendölésnek! Nem lehetetlen, hogy én is oda- hurcolkodok hozzátok Csepelre, hogy onnan bámuljam a fölkelő Napot és az új Magyarországot. „Használni, nem ragyogni akarnék a mi levegőnkben” — így üdvözölte a forradalmat ... Később, politikai rabságom idején is meglátogatott Horthyék váci börtönében, ahol váltig mondogatta: „Drága öregem, ha kiszabadulsz innen, hagyjuk itt ezt a romlott hazát, ezt az egész elgazosodott junkerföldet, gyerünk Párizsba, elvegetálunk ott is. méghozzá ordíthatunk is dühünkbe-keservünkbe!” Írásai között több helyen találtam művészeti elveiről szóló megjegyzéseket is. Ilyen mondatokat: „Nagyon kell szeretni az Igazat és a Szépet. Pontosabban: a szépben az igazat és az igazban a szépet. Ezt kell kifejeznünk önmagunkból, a Nép, a mi népünk kulturális fölemelkedéséért! Ha mások ezt nem cselekszik. az az ő bűnük, de nekünk tennünk kell, cselekednünk kell ezért. Gyilkolhatjuk magunkat a kifejezés kínjaival, de mégis alkotnunk kell a szépség és igazság szolgálatában, ha belehalunk is. Az ezer év múlva élő jó és értékes embereknek és az emberiség új szocialista társadalmának is tartozunk mi evvel!” Szentendre következett élete utolsó szakaszában, oly későn, a varázslatos, színes és meleg kis közjá^ ték. Sokszor olyan zord és vigasztalan művészi egyé nisége itt kiengesztelődött és életműve mintegy optimista színezetet kapott De elgyengült fizikumán mindez már nem segített. Hatvanhét éves korában halt meg — s most, születése centenáriumán, szülővárosa pályadíjat tűzött ki olyan képzőművészeti al kotás díjazására, amely a leghívebben tükrözi az Alföld mai realista vonásait. Simonka Gvörgy Szocialista brigádok vetélkedője Ma délután Kiskunhalason a MÁV kultúrotthon- ban rendezik meg a szocialista brigádok városi vetélkedőjét, amelyen a részt vevők az őszirózsás forradalom, a Kommunisták Magyarországi Pártja és a Magyar Tanácsköztársasággal kapcsolatos tájékozottságukról adnak számot. Az üzemi döntők után ezen a rendezvényen a városi üzemek tizenkét legjobb brigádjának 3—3 tagja vesz részt. A kilenctagú zsűri elnöke Urt>án Pálné, az SZMT munkatársa, a tagok között pedig ott találjuk a pártbizottságak és tanácsok képviselőit, valamint olyan halasiakat, akik alaposan ismerik a három történelmi esemény részleteit. A vetélkedő végén az el. ső három helyezettet pénzjutalomban részesítik, ezen. kívül pedig tizenhat ver. senyzőt ajándékoznak meg a város üzemei, intézményei által felajánlott tárgy- jutalmakkal. mm 105. Egészen biztos, hogy elindultak. Pétya belökte a bokorbaa a lélekmelegítő- jét és meleg nadrágját, beodalent nincs senki? Vagy o hazudsz? Nemsokára le- g b^ ta bekecset> s némán úszunk oda. Megnézheted magad, ha becsaptál minket! Ha bárkit megpillan- tok a parton, kettéváglak s és a halaknak doblak! Inkább most mondd meg. Mitől lettél hirtelen olyan mogorva? — Nincs ott senki. Csapatom a hegyekben bolyong, még az ősszel eltávoztunk Innen. Megtaláltuk az aranyat és odébbálltunk. Nyugodtan úszhatnak. — Te is velünk jössz. követte a többieket. Ha fegyvere lenne! De az ő puskája Angyal vállán lóA tutaj a füzesben ringott. Egyszerű tákolmány: hét vagy nyolc száraz vörösfenyő volt összekötözve vesszővel, keresztbe meg két gerenda feküdt. Az ilyen tutaj rászalad egy víz alatti farönkre és szét- málik, mint a háncs. Pétya az utolsó keresztgerendára ült. Vörös és Tányérka — Én inkább itt marad- hosszú rudakkal felszerelve néfc. Fáj a derekam, nem tudok még mozogni. — Jól kifundáltad! És a lelőhelyet ki mutatja meg nekünk? No, gyerünk! Sietve felszedelőzködtek. Már elkapta őket az aranyláz. Fogták a cókmókjukat és a két szélére állt. Ferde- szájú és Kms az elemózsiát és a ruhaneműt a tutaj közepére helyezte és arccal előre nézve leültek. — Fogódzkodj, taknyos! — kiáltott rá Pétyára a Vörös és ellökte a tutajt. A rozoga tákolmány és utasai sorsukat a folyóra bízták. Pétya ült és lázasan törte agyát, miközben a tovasuhanó partot nézte. Keze a gerendákat összetartó vesz- szőket bogozta. Angyal feszülten figyelt előre, a folyó minden kanyarulatánál még éberebb lett. Nem bízott a fiúban, csapdától félt. A puska a térdén feküdt. Mindnyájan a maguk dolgával voltak elfoglalva. Pétya csendben bogozni kezdte a kötéseket. Az egyik már megvolt, majd a második, a harmadik i6... A gerendák között víz csobogott sötéten és mohón. Újabb két kötést oldozott ki... Most már kézzel kellett tartania a vesszők végét, hogy a grendák szét ne fussanak. Elhagyták Ivanov sírját, majd a tavakat. Feltűnt az utolsó kanyar: a magas erdővel borított fok. Elől a fekete fal. Csupán be kell fordulni és kész, semmiféle erő nem tépi ki a tutajt az egyre gyorsuló folyó ölelő karmaiból. l*étya a partra pillantott. A bokrok között sárga folt villogot, hol megjelent, hol eltűnt. Kedves, drága Tuj pajtás! Kísérsz engem, vársz rám, reménykedsz ... A fiú egyszeriben oly Úttörőélet Kedves Pajtások! örülünk a sok ötletnek, javaslatnak, ami szerkesztőségünkbe érkezett. Egyik kéréseteknek, múlt heti számunkban máris eleget tettünk, s ha továbbra is ilyen szorgalmasan külditek el verseiteket, akkor az Úttörőéletnek rendszeres „irodalmi” rovata lesz. Ez alkalommal Márkus Éva, IV. osztályos csátaljai pajtás egyik versét választottuk ki. Reméljük, ha ebben a félévben még nem is, de az év végén sok pajtás szavalhatja joggal ezt a kis versikét! Bizonyítványosztás Pajtás, pajtás, most nevess, Könyvecskédben hány je- tes? Aki tanul, s igyekszik, ötösökkel dicsekszik. • Sós Tibor, bácsalmási pajtás Egri csillagok c. képregényünket állítja ösz_ sze őrse számára. A hiányzó két részt postán elküldjük. Ezúton hívjuk fel figyelmeteket, hogy akiknek nem jutott az iskolában színes borítólap és nem tudják megszerezni, írjanak az Úttörőélet szerkesztősége címére, és megküldjük. • A KISNYtRI iskola Mókus őrse sikeres bemutató őrsi foglalkozást tartott, melyet Lantos Éva rajvezető, nevelő vezetett le. Az úttörők egy- egy verssel, énekkel elevenítették fel a legjellemzőbb műsorszámokat, amikor a szocialista ünnepekről esett szó. A pedagógusok és a községi tanács vb- elnöke megbeszélésük során igen sokra értékelték az egész évi becsületes munka alapján bemutatott, mintaszerű őrsi foglalkozást. • A kecskeméti szolnoki úti iskola Olympia őrsének nevében Csabai Sarolta arra kér bennünket, hogy személyes tapasztalataink alapján számoljunk be arról, mi történik egy- egy úttörőcsapatban. Bár egyszer a meghívókkal kapcsolatban már említettük, hogy ez a rovat elsősorban a ti írásaitoknak szeretne helyet adni, mivel nagyon sokan kértétek, ám legyen! Jövő heti számunkban a kecskeméti Zrínyi Ilona Úttörőcsapat Hírős őrsének foglalkozásáról számolunk be, és a jövőben egy-egy vidéki úttörőcsapatot is meglátogatunk, de aztán ne panaszkodjatok, hogy „sok a kritika!” • — Kiértékelte a bácsalmási 3578. sz. II. Rákóczi Ferenc Úttörőcsapat vezetősége az őrsi naplók vezetésére meghirdetett verseny első félévi eredményeit. A legszebb őrsi napló megtisztelő címet a VIII. b. osztály Oroszlán őrsének naplója nyerte el. Dicsére, tét Kapott az V. b. osztály Párduc őrsének krónikása is. (Molnár József leveléből.) • KUTYIFA ILONA, tudósítónk írásából arról értesültünk, hogy Pivarcsi Judittal, a kiskőrösi Petőfi Sándor általános iskola VIII/b osztályos tanulójával az idén is találkozunk a televízió képernyőjén. Judit a múlt évben a televízió kémiavetélkedőjén II. helyezést ért el, most pedig ismét bekerült a döntőbe. Nagyon sok sikert kívánunk ehhez a valóban nem mindennapi szerepléshez! — BIZONYARA hallottatok már arról, hogy az úttörőmoz. galom megalakulásának 25. évfordulójára újjávarázsolják a csillebérci úttörőtábort, a Ba- laton-partján, zánkán pedig új tábort hoznak létre, ahol egyszerre háromezer pajtás nya. ralhat. Ebből az alkalomból arra kérünk benneteket, hogy Írjátok meg, mit tudtok a csillebérci úttörőtáborról, megalakulásának körülményeiről, működéséről! A legkiválóbb nyomozóknak egy-egy könyvet küldünk ajándékba. (Határidő : március 21.) nyugodtnák, oly magabiztosnak érezte magát, mintha itt sem lennének a közelében ezek a gonosztevők és nem pusztulás, hanem vidám séta várna rá. így szokott az lenni, mikor az ember elhatározta magát valamire és hisz a saját erejében. Perdeszájú elfáradt az előre figyelésben. A puskát letette a gerendákra, csövével Pétya felé fordítva. Alig egy méternyire volt a fiútól. A bandita cigarettát sodort magának. Pétya gyors pillantást vetett a partra: harminc méter. A tutaj mindjárt kiér a sodrásba és száguldani kezd biztos pusztulása felé. Pétya eleresztette a vesz- szőnyaláb végét és az alsó köté6 kiugrott a gerendák alól. Tányérka alig bírt megállni a lábán. Pétya ledobta a válláról a bekecset, megragadta a puska csövét és egy ugrással elviharzott Knis mellett, és zsupsz, be a folyóba. Bugyborékolt és elmerült a puska. — Hová?! — kiáltott fel ijedten Angyal. — Csapj rá egyet! — ordította a Vörös. Pétya hat méternyire a tutajtól dugta ki fejét a vízből. Tányérka végigsuhintott rúdjávál a vízen, de nem érte el a fiút. Pétya már tovább úszott. A bandita megcsúszott, a gerendák szétszaladtak, és Tányérka beleesett a vízbe. De Ferdeszájú nem vesztette el a fejét. Előkapta revolverét és habzó szájjal a fiúra kiáltott: — Agyonlőlek! Vissza! Pétya mégegyszer a víz alá bukott. Amikor feje ismét előbukkant, Angyal tehetetlen dühében hozzávágta a hasznavehetetlen pisztolyt. Tarkón találta a fiút. Egy pillanatra elsötétedett Pétya előtt minden. Ismét a víz alá bukott és minden, erejét összeszedve újabb három métert hódított el a folyóból. Fejét leszegve kétségbeesetten dobta előre karjait. A part egyre jobban közeledett. A bokrok közt megvillant a 6árga folt. Tuj! Még egy kis erőfeszítés, no még... A tutajt meg viszi, egyre messzebb viszi a vfz! Három bandit« tántorog a széteső fereadá- kon, a foíyó meg mintha csak játszani akarna velük, szétfeszíti a gerendákat, aztán újból egyesíti és feltartóztathatatlanul sodorja előre. (Folytatjuk)
