Petőfi Népe, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-01 / 282. szám
Hatvani Dániel: Kihántják az időt... Fák őrlődnek az ősz sárga fogsorában, ropogva zabáid ős-dögevő vágyban. Vas-kan ekék ejtik teherbe a földet; csillogó csavarok, vonóláncok nyögnek Cápa-állkapcsaid krétákon tenger dobd a felszínedre habos gyűlölettel. Föld, ürülékszagú, bagaria-fényes, nyeltél holtat, élőt, te humuszra éhes! Lovastól a vitézt, asszonyt magzatostul faltad szemérmetlen faltad gyáván, orvul. Mit adhatsz már vissza? Kengyelvasat, zablát. Fordulnak gyomrodból agyagkorsók, aknák. Gyökerek, giliszták rózsaszín-nyálkásan kavarognák nyüzsgő új népvándorlásban. Gepida-menyasszony karpereced rozsdás, sámánt hatalmad ellen tör a rontás. Villanj elő, nyakék néma emésztésből. Mit tudhatsz a fenti másfélezer évről? Fordul a föld, ikrás illatot lobogtat. Oszlódnak szárkúpok; temetetlen holtak. Föld, nyirok-böfögés, közönyöd virágzik; ránk pipacs, szarkaláb szirom-torka ásít. Bőrödből az időt vasakkal kihántják: ne verje jégeső ujjaink kalászát. Háromszáz éves népszerűség Murillo és kortársai a Szépművészeti Múzeumban Két szobor Két éj szobrot állítottak fel a közelmúltban a 600. éves jubileumát ünneplő megyeszélyhelyünkön. Nemcsak az ünneplés igényességét jelzi ez a két kitűnő alkotás. Kecskemét tereire számos szép szobor került az utóbbi évtizedben, s ez arra vall, hogy a város objektumainak gyarapodásával, technikai korszerűsödésével arányosan az esztétikai igények kielégítését és a mai magyar művészet pártolását is fontos feladatnak tartja a megyeszékhely vezetősége. Mindkét új szobor nagy jelentőségű témát fogalmaz meg. Leninnek emléket állítani: aligha van művészi feladat, amely súlyosabb felelősséget, tökéletesebb eszmei tisztaságot, mélyebb alkotói alázatot követelhetne a szobrásztóL Kisfalud! Stróbl Zsigmond személyében avatott mester kapott megbízást az új kecskeméti lakónegyed, a Leninváros, jelképének megmintázására. Kisfaludi a mindannyiunkban elevenen élő Lenin- képzetet formálta meg azokkal a minden szélsőséget kerülő, nagy mesterségbeli tudásra valló, lehiggadt eszközökkel, amelyek a magyar művészettörténet legtöbbet foglalkoztatott szobrászává tették őt A kétszeres életnagyságú alak és a viszonylag alacsony, keskeny talapzat találóan fejezi ki azt a monumentalitást és közvetlenséget, amelynek együttes jelenléte egyik legfőbb jellemzője volt Lenin egyéniségének. A könnyed gesztusra emelt kéz és a felöltő szétnyílt szárnyai élő mozgalmassággal járják át a szobrot mintegy lendületessé téve a testtartás mozdíthatatlan szilárdságát. Tökéletes a kissé előrebiccent fej arckifejezése: meggyőzésre képes bölcsességet természetes derűt sugároz. Nagyigényű művészi feladatot oldott meg Kalló Viktor is az Aranyhomok Szálló előtt felállított szobrával. Évszázadok folyamatát — a homokot termékennyé varázsló ember győzelmes erejét — sűrítette egyetlen szimbólumba. Amint a klasszikus görög Niké-szobrok alkotói, ő is repülő nőalakot választott témája megjelenítéséül, vállalva az illúziókeltés nehézségét: mozdulatlansággal érzékeltetni a legbonyolultabb mozgást. A karcsú, mégis erőteljes női test idomainak dús hullámzása szemléletes megfogalmazása a termékenységnek. A kinyújtott végtagok, a naturálisán mintázott gyümölcsös ág, a csípőből fölívelő és előrehajló felsőtest, a derékról lebegő drapériák nagyszerűen adják vissza a győztes repülés mozdulatát. Sugaras térbeli elágazásuk egyben oldja is a szobor alapvetően frontális nézetét, és lehetőséget nyújt a művésznek arra, hogy maximálisan éljen a bronz képlékenységével. Ar- tisztikus a kompozíció, éppúgy, mint a merész alátámasztás. A szobortest csak egyetlen kicsiny ponton érintkezik a vékony kőoszloppal: ez a repülés illúzióját is erősíti és egyben a vízszintes és függőleges elhelyezés sajátos szintézisét teremti meg. Nagy kár, hogy a fiatal, de sikerekben máris gazdag művész alkotása nem a legszerencsésebb helyen álL Túlságosan távol esik, ha elölről nézzük, a Nagytemplom felől pedig fák akadályozzák a zavartalan rálátást. Sz. J. Férfiképmás sze Rémültebb lesz a kép —, de nem annyira, hogy fel ne fedezhetnénk ma is például a Szent család együttesében az 1660-aa évek spanyol kisemberének otthonias hangulatát. Fölismerte már a korabeli közönség is. Ezért szerette a spanyol kisember Murillo reá hasonlító festett szentjeit, s ezért van valami megragadóan kedves, egyszerű és földi hangulata mégoly túlvilágian emelkedett szentábrázolásainak is. Ez a hangulat uralja a jubileumi kiállítást a Szép- művészeti Múzeum márványtermében, mert a budapesti közgyűjtemény — amely világhíres gazdag spanyol anyagáról — rangban spanyolországi múzeumok után következő bőséges kollekciójáról — elsősorban a későbbi, érett képeket őrzi termeiben. Köztük is az egyik legszebb, leghíresebb érett alkotást, a nagyméretű és világszerte főműként számontartott A kis Jézus kenyeret osztogat a zarándokoknak című vásznat. A sevillai elaggott papok menhelye számára készült a kép 1678-ban, s a kenyeret kapó zarándokok sorában az első Don Justino de Neve kanonok. Murillo barátja, és megbízója. A meghitt, lírai alkotás valóban pára tlan; a róla készült másolatok spanyol múzeumok féltett kincsei ma is. Korábbi munka — az 1660-as években készült — az előbbi remek oldálára függesztett kép. Sevillai asztalos műhely a háttere és utcagyerekekből lett kis bibliai alakok teszik meghitté és mindennapivá A szent család és A kis Keresztelő Jánossal című kompozícióit. A múzeum magántulajdonban lévő képeket is gyűj-( tött a kiállításra, ennek köszönhetjük a félig fedetlen, félig letompított színekbe öltöztetett átszellemült Bűn-' bánó Magdolna vásznát, míg a mellette lévő Férfiképmás ugyancsak a Szépművészeti Múzeum tulajdona. Erről a kisbajúszú, szakállas fekete férfiről sokáig vitatkozott a művészettudomány, hosszú ideig Murillo önarcképének tartották, de azóta kiderült a tévedés. Ugyancsak sok vitára adott okot a kiállítás talán legismertebb képe, a Mária gyermekével és zenélő angyalokkal címen ismert megragadó alkotás. A megej- tően szépséges madonnát, finom, kecses gyerek-angyalokat változatos kompozícióba állító művön (a jellegzetes akkor fényben itt kicsi szárnyas puttó-kölkök kukucskálnak) olvasható ,3- E. Murillo 1675” jelzést később festették a nagyszerű alkotásra. Mindazonáltal a mester lágy, késői stílusának legszebb jegyeit ismerik fel a művészettörténészek a képen, s az értékes remeket — amelynek másodpéldánya egy londoni gyűjteményben, a róla készült másolat pedig a cadizi múzeumban van — a művész vezette műhelynek tulajdonítják. Murillo ugyanis nemcsak kora közönségére: hazájának akkori művészeire is óriási hatással volt. Murillo- tanítványok, és azok tanítványai próbálták követni a mestert, és az évfordulós szép kiállítás ezeket az alkotásokat is összegyűjti. Zurbaran, Pereda. Tobar, Juán de Sevilla mellett a névtelen Murillo-követőket is rendre bemutatja. zs. a. „A szerzc „sek és az asszonyok festője”, így nevezték háromszáz esztendeje és a bájos gyerekekre napjainkban is gyakran mondják: „Olyan, mint egy Murillo- angyalka”. Bartolomé Esteban Murilló, az 1618-ban született sevillai mester évszázadok múltán is megőrizte népszerűségét, s híveinek száma a világon talán most is több, mint a spanyol festészet aranykorának nevezett XVII. század többi hazai művészének együttvéve. Nem titok e halványulni nem akaró népszerűség oka; aki végignézi a Szépművészeti Múzeum jubileumi kiállítását (a mester születésének 350. évfordulója alkalmából nyílt meg a Murillo és kortársai című időszaki gyűjtemény a márványteremben), könnyen leolvashatja a kiállított művekről, miért lelkesedik a modem kor közönsége is Murillóért A spanyol barokk mestereként emlegetjük Murillót, mert működése valóban e gazdag korszakra esik, s mert művészete letagadhatatlanul magán viseli e stílus jegyei! Ám azt is érezzük, nem egészen találó, ha kimondjuk: barokk festő. Hiszen Rubens égbesodró és pompázatos kompozícióitól éppoly távol vannak képei, mint Rembrandt drámai emberséggel teli mély műveitől, az izzó itáliai barokknak éppúgy csak távoli rokona, mint a nehéz vallásossággal teli spanyol kortárs- alkotásoknak. S Murillo elkülönülő életműve még önmagán belül is két különböző ágra válik szét. Mindkét témakörben — az életképben és a vallásos jelenetben Mária gyermekével és zenélő angyalokká! — ugyanazokat a modelleket festi: szépbőrű andalúz parasztasszonyokat, spanyoloknál is feketébb spanyol cigányokat, sevillai egyszerű embereket, s főként szülővárosa hajóépítő- és matróznegyedeinek kedves és általa híressé vált gyerekfiguráit. . Csakhogy az életképeken ezek a népi típusok koldulnak, dinnyét esznek, csavarognak, sőt bohászkodnak, míg a későbbi vallásos kompozíciókon Madonnává válnak a szépbőrű parasztasszonyok. Szent Józseffé a mesteremberek, s gyermekjézussá, angyalokká és más ’ képeken bolhászkodó kisfiúk. A népi életképek precíz ábrázolása a vallásos kompozíciókon puha tónussá, érzékeny színharmóniává oldódik. Gyöngédebb, át-
