Petőfi Népe, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-24 / 302. szám

0. oldal 1968. december 24. kedd Csengőd két arca Az 1912-es kiadású Révai féld grófok birtokához tar- tagadhatatlanul első helyen Nagy Lexikona ennyit tud tozó egykori juh- és mar- álló, meghatározó — terme­ha'egelőket a múlt század lési ágat emlegetnénk a Csengődről: „Páhihoz tar iozó puszta Pest-Pilis-Solt- Kiskun vármegye kunszent- miklósi járásában, 807 la­kos.” — Ezzel szemben az Üj Magyar Lexikonban az alábbi adatok találhatók: „önálló tanácsú község, Bács-Kiskun megye, kis­kőrösi járás, 3420 lakos, je­lentős szőlő- és borterme­lés ...” A rideg adatok is híven tükrözik azokat a változásokat, amelyek Csen­gőd életében az idők során bekövetkeztek. A Dégen­A tanácsháza bízvást díszére válnék az ország bárme­lyik községének. Nemrégiben alakították át és tették — mint arról képünk is tanúskodik — a közügyek valóban impozáns hajlékává. utolsó évtizedében kezdték községgel kapcsolatban. A el parcellázni. Az első te- szeretettel, gonddal ápolt lektulajdonosok azonban Dankó-emlékek, hagyomá- hasztalan próbálkoztak a nyok is: csupán egyik arca szántóföldi műveléssel, míg Csengődnek. A másik arc végre rájöttek, hogy a buc- most, alig pár év óta ala ka aranya — a szőlő. Ez a kul, válik egyre markán- napsütötte homok nem tűri sabbá, s teszi a néhai pusz- meg a filoxerát, immunis iát mind korszerűbb, a fej- vele szemben. Azóta Csen- lődéssel, a ma követelmé- gőd nevétől elválaszthatat- nyelvel lépést tartóí tetsze- lan a szőlőkultúra, s bárki tös, csinos nagyközséggé. Az az országban szinte „tör- ünnepet megelőző héten vényszerűen” valamilyen tett körsétánk a fényké- borfajtóval társítja a dalia- pész lencséjén és a riporter mos hangzású falunevet. gondolatain keresztül igyek- Hibát követnénk el per- szik bemutatni ezt a két sze, ha csak ezt a — bár arcot. ben , s még sok m^ bús dallam szerzőjének Joggal büszkék a községbeliek Borbényi Gyulára is. ujjai érintették valaha... „Az igazi, eredeti csengődi bor őnála kóstolható” — mondotta valaki. Hogy ez valójában így van, azt a borversenyeken kiérdemelt számos oklevél, érem is bi­zonyítja. Legutóbb az or­szágos borverseny alkal­mával ötfajta „nektárját” tüntették ki ezüstéremmel. A pince mélyén segítőtár­sával, Janisek Ferenccel már a legközelebbi vetél­kedő szereplőit vizsgáztat­ja, ellenőrzi a buckái bo­rok „átvia”. A beleszólás joga Egészen hétköznapia­san szólva, beszélgetéseink­ben, vitáinkban, cikkeink­ben, tanulmányainkban sláger mostanában az üzemi demokrácia — mint a szocialista demokrácia rendkívül fontos része. Miért került ennyire elő­térbe, hiszen a demokratiz­mussal összefüggő jogokat, kötelességeket alkotmány, törvények serege biztosítja, rögzíti — azokkal eddig is élhettünk. Rögtön itt tegyük azon­ban hozzá, hogy — témánk­nál maradva — az üzemi demokrácia mégsem úgy érvényesült a gyakorlatban, ahogy az elvekben leszö­geztük. Miért? Éppen az új mechaniz­mussal járó hatalmas vál­tozások teszik szükségsze­rűvé, hogy az üzemi de­mokratizmussal is az új le­hetőségek és követelmé­nyek összefüggései szerint foglalkozzunk. Hogy úgy fe­jezzük ki magunkat, új gazdaságirányítási rendszer nem bontakozhat ki a „kor színvonalán álló” üzemi de­mokrácia nélküL Induljunk ki abból, hogy üzemi demokráciáról mindig az egyszemélyi fe­lelős vezetéssel összefüggés­ben kell beszélni, mert igy reális. Ugyanannak a do­lognak, a demokratizmus­nak két oldaláról van szó. Mert — leegyszerűsítve — hogyan is áll ez? Van a gyári kollektíva, egy ter­melési apparátus, s azon belül hierarchia, alá- és fölérendeltség. Ennek tuda­tos elismerése felett — ma már nagyon kevés, elmara­dott ember vitatkozik. Azt azonban már valamivel többen felvetik, hogy „no, éppen ez az: ugyanígy, van a kapitalista üzemben Is”. Igen, a formai azonosság megvan, de más a tartalma a vezetők, munkások együtt­működésének nálunk, a szocialista üzemben. A tő­kés gyárában az alá- és fö­lérendeltség egyben az osz­tályhelyzetet is tükrözi. Ná­lunk a gyárigazgató és a segédmunkás egyformán tu­lajdonosa az üzemnek, tár­sadalmilag egyenlőek Az alá- és fölérendeltségi vi­szony a munkamegosztás­ból következik Tudás, át­tekintőképesség, hatáskör, felelősség szempontjából — nyilván — vannak különb­ségek Ennek tudomásulvétele mellett sem lehet azonban a vezető módszere paran­A régit az újjal összekötő kapocs a csengődi Arany­homok Szakszövetkezet. Az évtizedek óta világszerte hí­res olvadt arany, a tüzes homoki bor erényeit korszerű technológiával párosítják, nagyüzemi felkészültséggel öregbítik tovább a szövetkezet gazdái. Már elkészült az erőgépeik karbantartását, javítását végző gépműhely, Jövőre pedig a ma még félkész hűtőtárolót is haszná­latba veszik. A 4 millió forint költséggel épülő új léte­sítmény 50 vagon szőlő, gyümölcs és zöldség osztályo­zására és tárolására szolgál majd. Két éve tárta ki kapuit a lakosság minden korosztá­lya számára a művelődés csengődi otthona, a reprezen­tatív kultúrház. Az itteniek a kínálkozó lehetőségekkel jól élnek. Az egykori grófi robotolok unokái közül pél­dául tizennégyen tanulnak zongorázni. Sokan jutottak már el Bach vagy Bartók műveinek nem csupán a meg­értéséig, de megszólaltatásáig is. így az általános iskola hetedik osztályába járó Zódor Anikó, akinek ujjai négy éve barátkoznak a billentyűkkel. Jóba Tibor — Pásztor Zoltán csolgatás, önkényeskedés, diktá toroskodás. Végül is hát, „mibe szól­hat bele” a dolgozó, hol érvényesítheti tulajdonosi jogait a vezetésben való részvétellel? Mert így ve­tődik fel a kérdés, ha üze­mi demokráciáról beszé­lünk — a vezetettek oldalá­ról. Nézzük meg a válasz­hoz azt is, mennyire a min­denkori gazdaságirányítási rendszernek is függvénye az üzemi demokrácia. Ami­kor több tucatnyi tervmu­tató diktálta a termelés minden mozzanatát, amikor a szociális, jóléti ráfordítá­sok legapróbb tételeit is központilag írták elő, lát­szatértelme volt a dolgozó felé olyan kérdésfeltevés­nek: „Mit szóltok hozzá, mit javasoltok?” Hiszen az igazgatók is lépten-nyomon hangoztatták, hogy meg van kötve a kezük, önállóan mit sem tehetnek. S ha az el­vek értelmében — részlet- kérdésektől eltekintve — a munkahely egész meneté­nek érdekében biztatták vé­leményalkotásra, módosító javaslattételre a munkáso­kat, következményeiben, hatásában eléggé formális volt az ilyen fokú demok­ratizmus. Ma pedig ez az irányítási rendszer érvényesül: Nem adunk rengeteg tervmuta­tót, a jövedelemmel szá­moljatok el. A gyár a „ti asztalotok”, tervezzetek ön­állóan, keressetek piacot gyártmányaitoknak. Ha olyat termeltek, amire a közönségnek szüksége van, és olyan jól készítitek el, hogy áruitok iránt stabil lesz a bizalom, sokat Is tudtok eladni, jobban ke­restek — és így tovább. Milyen döntő különb­ségeket eredményez mind­ez a régebbi mechanizmus­hoz képest? Akkor az igaz­gató — s a többi vezető — csak arra szorítkozhatott, hogy a tervet végrehajtas­sa, ennek megtörténtét el­lenőrizze, a dolgozók meg „hozták a tervet”. Most pedig? A gyár ter­melési apparátusa önálló, ahogy a vállalat dolgozik, úgy keres a kollektíva — főigazgatótól segédmun­kásig. De ez az „úgy keres” már az indulásnál eldőlhet, illetve el is dőL A terv — hiszen házi használatra ké­szül — nem lehet jó, ha nem az egész kollektíva — s közös érdekére épül, ha nem a közösség együt­tes fejtörésével készül. Te­hát a vezetésben való rész­vétel az új mechanizmus körülményei között már a tervezés szférá­jában is érvényesül. Aztán ugyanígy menet közben, a megvalósításban — a terv teljesítésében, mennyiség, minőség, határ­idő stb. — s az ellenőrzés­ben is felülről lefelé és for­dítva. Siker csak így szü­lethet, együttműködve, tu­datos figyelemmel és a dol­gokba való beleszólással. Persze itt feltehető a kér­dés: mi szerepe lehet még az „egyszerű dolgozó” véle­ményének, mikor az üzem közgazdásza bonyolult kö­rülmények összevetése után ragyogó prognózist dolgo­zott ki, a tervmatematikus gyönyörű analízist produ­kált, s a műszaki iroda „patikusi” érzékenységű mérleget készített a kapaci­tásról? Ugye az üzemben mindenki felelős a saját I munkaterületéért, kockáza­tot válla] — hogy enged­hetnének ők is beavatko­zást — másoknak? Az ügy természetesen bo­nyolultabb, de éppen a de­mokratizmus oldaláról, van egyszerű oldala is. Mert akár a főmérnök, akár a tervmatematikus igazán megbízható és magas szín­vonalú számításokat akkor végezhet, ha a műhelyig, a brigádig, közvetlenül vagy közvetve az adott munka­helyek gazdáitól, legjobb ismerőitől tájékozódik, s figyelembe veszi vélemé­nyüket. Még az export­kérdés sikerét is motivál­ják az ilyen észrevételek, pedig az látszólag, mint például a piackutatás, távol esik a munkás feladatköré­től, aminek ellátásáért a fizetést kapja. Nincsenek hát a közös munkának olyan „magas” régiói, amelynek egy-egy összefüggését bármely egészséges észjárású mun­kással meg ne lehetne ér­tetni. Csak ... Csak úgy kell szót érteni velük az üzem egészének problémái­ról, csak rendszeresen kell informálni őket. Éspedig nem nagyképű adatözönnel, mert ahhoz — kevésbé kép­zett embernek — nincs kapcsolódási, viszonyítási lehetősége. Az üzemi demokrácia ilyen — a kölcsönös bizal­mon és egyetértésen ala­puló — kibontakoztatása az új mechanizmusban elen­gedhetetlen. Mert igaza van annak a napjainkban szüle­tett bölcs megállapításnak: „Olyanok a lehetőségeink, annyira ránk van bízva sa­ját gyárunk sorsa, hogy el­mondhatjuk: vezető és dol­gozó — együtt sír vagy ne­vet.” Az új mechanizmus nemcsak a lehetőségeit te­remti meg az üzemi de­mokrácia érvényesülésének, nemeseik a kereteket bizto­sítja, hanem az intézménye­ket is mindehhez. Ne mondjunk mást, mint az üzemi szakszerve­zeti tanácsot, amely a kép­viseleten át érvényesülő de­mokrácia új szerve, s az emberek oldaláról, a válla­lat egészét érintő kérdések eldöntésének fóruma. De ami itt közvetve jelenti a dolgozók beleszólását a ve­zetésbe, ugyanannak köz­vetlen megnyilvánulási te­rei az elsődleges szakszer­vezeti „egységek”, mint a termelési tanácskozások, szakszervezeti taggyűlések, informáló, orientáló célzatú szakszervezeti aktívaülések — s ki győzné most rész­letezni ... Van hát fórum elég, ahol „bele lehet szól­ni”, részt lehet kérni a ve­zetésből. Csak a munkások éljenek is e jogokkal, lehetőségekkel. Mert enél- kül csak kitöltetlen váz marad az üzemi demokrá­cia. És mésr eey döntő fel­tételt hangsúlyozzunk, ami logikusan következik az ed­digiekből. Ha a tervkészí­tésbe, a végrehaitásba be­leadtuk véleménveinket. ja­vaslatainkat, ötleteinket, s a kollektív tapasztalatok figyelembevételével az egy­személyi felelős vezető dön­tött, utána már a végrehaj­tás „demokráciáiénak” van helve. Akkor már nem vi­tatkozunk ... Tóth István

Next

/
Oldalképek
Tartalom