Petőfi Népe, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-20 / 298. szám
Äz országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést (Folytatás az 1. oldalról) lagos ég jelenti, s bátran előre fogyaszthatunk, csak termelni kell és biztosan nő a jövedelem. Mintha visszavonult volna barlangjába az a fajta cinizmus is, amely néhány évvel ezelőtt még megkérdőjelezett mindent, ami a szocializmus gazdasági teljesítményeként jelentkezett és eleve lebecsült mindent, ami magyar, ami hasai földön született. Ma, a széles munkástömegek, • szövetkezeti parasztok egészséges optimizmusa jellemző társadalmunk közérzetére, azoknak a felfogása, akik indokolt esetben nem rejtik véka alá a kritikát, de mégis az általános bizalom alapján foglalnak állást a közügyekben. S a bírálat mellett is tele vannak józan reménységgel, nagyfokú tettrekész- séggel. Ha gazdasági gondjainkat vesszük számba, akkor első helyen kell említeni a munka termelékenységének egyenetlen, országos átlagban lassú emelkedését és a beruházási hatékonyság alacsony, nem kielégítő színvonalát. A két probléma szorosan összefügg egymással. Ilyen vonatkozásban hasztalan lenne államilag elrendelni a vállalati tennivalókat, mert a társadalmi célt, nem lehet pontos és reális vállalati tervmutatókra lebontani. Számunkra egyáltalán nem mindegy, hogy milyen áron, vagy éppen minek a rovására érvényesülnek ezek a fontos szempontok a gazdasági életben. Ügy érvényesíten- dők, hogy közben a többi ugyancsak nem mellékes társadalmi célunkat is elférjük, a termelékenységnövelésével együtt akár a foglalkoztatási színvonal tartását, akár a munkaidőcsökkentést, akár helyenként a munkaigényesebb termékstruktúra kialakítását említhetem példának. A termelékenység növelését jobban előtérbe állítva kell az állami szerveknek a nagyobb gazdasági hatékonyságra szorítaniok a vállalatokat, latba vetve a közgazdasági szabályozók széles skáláját és a műszaki ösztönzést. A termelékenység növelését szorgalmazni kell mindenekelőtt a „tett színhelyén” a gyárkapun belül, az elsősorban illetékes gazdasági vezetők kezdeményezésével, s nagyon jó, ha ők elnyerik a munkásság, mindenekelőtt a szocialista brigádok támogatását. A munkásemberek belátása, az okok és miértek felismerése óriási erőforrás. Fontos eszköz sok esetben az üzemek, vállalatok közötti új termelési kooperációk kifejlesztése, vagy a már működők újjászervezése és végül fontos ösztönző lehet a gazdasági verseny további szélesítése és élénkítése, mindenütt, ahol az ésszerűen lehetséges. A piaci mechanizmus — a gazdasági élet egyensúlya mellett —, ugyancsak a termelékenység növelésére szorítja a vállalatokat. Az előterjesztésből kitűnik, hogy 1969-ben az életszínvonal az ötéves tervnek megfelelő ütemben emelkedik. Az iparban csökken a munkaidő, a mezőgazdaságban bővül a folvama- tos munkát biztosító kiegészítő foglalkoztatás, a dolgozók növekvő társa dalmi juttatásokat vehetnek igénybe, A keresők reálbére 2 százalékkal emelkedik, a lakosság egy főre jutó reáljövedelme pedig 1—5 százalékkal. Ugyanúgy, mint ez évben, a kormány jövőre sem határozza meg, melyik vállalatnál, milyen mértékben növekedjen a bérszínvonal. Rábízza ezt a vállalatok vezetésére és a dolgozói kollektívákra, központilag meghatározva és szabályozva, hogy milyen feltételek mellett emelhetik a béreket. 1968-ban bebizonyosodott, hogy az életszínvonal központilag jól szabályozható ezen a módon, és helyes, ha a dolgozók kollektív teljesítményüktől függően automatikusan részesednek a társadalmi jövedelemből. Így nem a központi tervezők ceruzája határozza meg egy-egy üzem, vállalat dolgozóinak bérét, tovább folytatjuk tehát és fejlesztjük a gazdasági reformnak ezt az alapelvét, amit a magyar munkásosztály magáévá tett és helyesel, mert az munkásszemmel nézve is igazságos, helyes. Miért éppen ennyivel és nem jobban emelkedik hazánkban a reálbér és a reáljövedelem? Azért, mert több év átlagában ennek az anyagi fedezetét biztosítja a nemzeti összmunka. Nem szubjektív elhatározásból születnek a tervszámok, hanem objektív okokból. Szigorú gazdasági törvények hatása alatt cselekszünk mindig, amikor kihasítjuk a nemzeti jövedelemből a fogyasztási alapot. Pusztán humanizmusból nem tervezhetünk. 1957. óta folytatott gazdaságpolitikánk komoly sikereként az életszínvonal emelkedését egy évtized folyamán rendszeressé tudtuk tenni, s ennek anyagi fedezetét manapság képesek vagyunk megteremteni úgy, hogy közben a felhalmozás anyagi igényeit is kielégítjük. Ez nagy eredmény! Erre vagyunk most képesek, többre még nem. Végső fokon két tényező determinálja a reálbérek 2 százalékos és a reáljövedelmek 4 százalékos emelkedését: az egyik a munkatermelékenységének adott növekedési üteme, a másik pedig a magyar áruk külföldi versenyképességének jelenlegi helyzete. Az életszínvonal emelkedését a fogyasztási körülmények javításával is szolgálnunk kell. A rossz, kiegyensúlyozatlan fogyasztási piac bizony képes jócskán lecsípni a munkás, a paraszt, az értelmiségi, tehát minden fogyasztó élet- színvonalából. És fordítva, a jó fogyasztói piacon a jövedelem reálértéke nagyobb. Ez a felismerés vezérli gazdaságpolitikánkat, amikor a fogyasztói piac egyensúlyára, a bővülő áruválasztékra és a minőség biztosítására, vagy javítására törekszik. Gazdasági fejlődésünk „nehézsúlyú” kérdései között tartjuk számon a külkereskedelem és a nemzetközi gazdasági együttműködés ügyét. Közismert, hogy hazánk gazdasági növekedése — sok más országtól eltérően —, viszonylag nagy mértékben függ a külkereskedelemtől, mind a forgalom mennyiségétől, mind a iövedelmezőségtől. Állandóan növekvő importra van szükségünk. 6 évről évre bővíteni kell exportpiacunkat. Ez úgy lehetséges, ha Esősorban iparunk — de ' bizonyos fokig a mezőgazdaság és a szolgáltató szektor is — fokozódó mértékben exportra orientálódik. Fejlődő gazdasági tevékenységünkkel vívhatunk ki magunknak perspektívában is kellő helyet a nemzetközi munkamegosztásban. A nemzetek helyét a tőkés piacon a versenyképesség dönti el, a szocialista piacon pedig a kölcsönös segítség elvének és a versenyképesség követelményének együttes alkalmazása* A szocialista piac most és a jövőben is nagyobb biztonságot nyújt számunkra, természetes törekvésünk tehát együttműködésünk, kölcsönös kereskedelmünk állandó, erőteljes fejlesztése. A gazdasági szempontok és a politikai szempontok e téren végső fokon egybeesnek. De irreális lenne arra törekedni, hogy külkereskedelmünket teljes egészében a szocialista világgal bonyolítsuk és elszigeteljük népgazdaságunkat a tőkés piactól, vagy csupán egy nagyon vékony érintkezési felületre korlátozzuk a kapcsolatot. Ezt nem tervezhetjük. Dé persze nem akarjuk és nem fogjuk megvalósítani ennek az ellenkezőjét sem, szocialista kereskedelmünk elhanyagolását a tőkés kereskedelem fejlesztése kedvéért. A világnak abban a részében, ahol nincs szocializmus, a kormányoknak és az üzleti köröknek is tisztában kell lenniük azzal, hogy a mi gazdasági reformunk nem lazítja kapcsolatainkat a szocialista világgal, hanem fenntartja és erősíti a közös üggyel való elkötelezettségünket. Ezen nem változtathatunk, mert megfelel elveinknek és megfelel népünk közvetlen, mindennapi érdekeinek. Véleményünk szerint a fejlődés mai szakaszán a következő kérdések vetődnek fel amelyekre választ kell keresnünk: 1. A nemzetközi termelési kooperációt továbbra is döntően az állami egyezmények keretében fejlesszük-e, vagy építsünk jobban a vállalatok gazdasági érdekeltségére? 2. A külkereskedelmet a kétoldalú kiegyenlített árucsere elvén folytassuk-e, vagy rátérjünk a konvertibilis valuta alkalmazásával a szocialista országok közötti sajátos szabadkereskedelemre? 3. A tudományos kutatásokat és a termelés fejlesztését a mai módon koordináljuk-e, vagy felhasználjuk ehhez a gazdasági integráció eszközeit? Most, mikor még a helyzetelemzés fázisában vagyunk, gondosan elő kell készíteni a következő lépést, a nézetek és elgondolások nemzetközi egyeztetését, amiből a mi pártunk és kormányunk is aktívan kiveszi majd a maga részét. A cél nem a gyorsaság lehet, hanem az alaposság, a hosz- szabb távra szóló jó megoldások megtalálása. Tisztelt Elvtársak! Hozzászólásommal lényegében azt kívántam megvilágítani, hogy milyen felfogás, milyen gazdaságpolitikai logika vezet, amikor egyetértek a kormány jövő évi költségvetési javaslatával. A Magyar Szocialista Munkáspárt nevében a költségvetési javaslatot elfogadom. Dr. Szabó Zoltán beszéde Dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter emelkedett szólásra. Bevezetőben közölte, hogy ez év végéig — az 1968-as költségvetési összegek felhasználásával — várhatóan egymillió hétszázezer beteget ápolnak a fekvőbeteg-ellátó gyógyintézetek, a körzeti orvosi és a szakorvosi rendelőintézetekben több mint 100 millió esetben végeztek, illetve végeznek vizsgálatot, kezelést. A gyógyszertárak úgyszintén körülbelül 100 millió vényre szolgáltatnak ki gyógyszert, a közegészségügyi-járványügyi állomé sok helyszíni vizsgálatainak száma eléri az ötvenezret. Gyakorlatilag megszűnt a járványos gyermekbénulás, a torokgyík, a malária és a kiütéses tífusz, lényegesen csökkent a hastífuszban, a szamárköhögésben és — az oltott korcsoportokban — a tetanuszban megbetegedettek száma. Megnyugtatóan alakult, alakul a gümőkóros betegségek statisztikája is. Ezután szóvátette, hogy néhány fertőző betegségben — például járványos máj- gyulladás, vérhas — a csökkenés ellenére is még mindig magas a megbetegedettek száma, s ezért még sok egészségügyi teendő van hátra. Gyermek- és családvédelem Az anya-, az újszülött-, a gyermek- és a családvédelem volt a miniszter által említett következő téma. Elmondta, hogy a koraszülések csökkentése érdekében fokozni kell a terhesgondozást, mind nagyobb mértékben biztosítani kell a veszélyeztetett terhesek kiemelt gondozását és intézeti ellátását. Javításra vár — az egészségügyi és a társadalmi .szervek Jobbl együttműködésével — a családvédelmi és családtervezési felvilágosító-nevelő- munka is. A következőkben beszámolt a miniszter annak a 30 millió forintnak a fel- használásáról, amellyel az országgyűlés az egészségügy 1968-ra tervezett költségvetését megemelte. Az anyagi eszközök egy részét a fertőzés lehetőségeinek leginkább kitett sebészeti, szülészeti, és a csecsemő-gyermekgyógyászati osztályok higiéniás helyzetének jobbítására irányozták elő. Űj feladatok az egészségügyi ellátásban Az időskorú lakosság számbeli növekedése az egészségügyi ellátásban és a szociálpolitikában egyaránt számos új feladatot hoz magával. Az ellátás fejlesztésének és működtetésének lehetséges és adott keretei, valamint a meglevő és növekvő igények, szükségletek ütközései, időszakról .időszakra — kétségtelenül —. feszültségeket eredményeznek és hozhatnak létre. A második és a harmadik ötéves tervidőszakok, az éves fejlesztési és költségvetési előirányzatok ezeknek a feladatoknak és feszültségeknek a megoldásához, az egészségügyi ellátás és a közegészségügyi viszonyok további javításához biztosítottak feltételeket. Az orvosok, gyógyszerészek, egészségügyi dolgozók túlnyomó többsége — nem egyszer nehéz körülmények között — hivatástudattól áthatottan, áldozatos, hozzáértő munkával vállalta ezeket a feladatokat, vette és veszi ki részét eredményes megoldásukból. Ezután dr. Szabó Zoltán arról tájékoztatta az Országgyűlést, hogy az Egészségügyi Minisztérium szakemberek bevonásával, gondos elemzés alapján tanulmányt készített szocialista egészségügyünk eddigi alakulásáról, jövőbeni leglényegesebb feladatairól. A tanulmányt az idei őszön egészségügyi, igazgatási, tudományos és társadalmi szervek szakembereivel megvitatták. A tanulmány- és a szakmai véleménycsere tapasztalatai alapján egészségpolitikai koncepciót dolgoztunk ki —, mondta befejezésül a miniszter, s hozzátette, hogy ezt a jövő év első felében az illet kés szervek elé terjeszti jóváhagyásra. A pénzügyminiszter válaszbeszéde Ezek után a figyelem a pénzügyminiszter válaszbeszédére összpontosult. Ha röviden is, de minden lényeges észrevételre reagált dr. Vályi Péter, így a többi között az érdekőldésre joggal számottartó egészségi problémákra is. Hangsúlyozta: minthogy a szolgáltatásokat gyakorlatilag az egész népességre kiterjesztettük, ezt olyan mértékű mennyiségi fejlődés követte a magyar egészségügyben, amelyet minőségileg csak hosszú évek áldozatos munkájával lehet kiegyenlíteni. Ez okozza az átmeneti feszültséget. Ami az egészségügyi költségvetés javára indítványozott 30 milliós emelést illeti, ennek elfogadását javasolja. Mint ahogy elfogadásra ajánlotta az arra irányuló javaslatokat is, hogy a mezőgazdasági bekötőutak rendbetartására további 50 millió forinttal járuljon hozzá az államháztartás. Hasonlóképpen indokoltnak tartotta a tanácsi utak és hidak felújításának támogatását további 3.0 millió forinttal. A pénzügyminiszter válasza után a parlament általánosságban és részleteiben — a beterjesztett módosító indítványokkal együtt — elfogadta a Magyar Nép- köztársaság 1969. évi költségvetéséről és a tanácsok költségvetésének 1969— 1970. évi költségvetési szabályzóiról szóló törvényjavaslatot. Ezután Kállai Gyula, az országyűlés elnöke berekesztette az országgyűlés idei utolsó ülésszakát. Erdőtelepítési tervek - hosszú távra Megyénkben két járás — a bajai és a kalocsai — kivételével a Kecskeméti Erdészeti Felügyelőség tartja számon a termelőszövetkezeti tulajdonban levő erdőket, amelyek területe meghaladja a tízezer hektárt. E területnek jelenleg csak kisebbik részén folyik korszerű erdőgazdálkodás. Mivel a gyenge talajokon gazdálkodó termelőszövetkezeteknél az erdőművelési ág fejlesztése előtérbe került, a távlati terveket a felügyelőség tudományos alapossággal dolgozta ki. Ezek a tervek Bács-Kiskun megyében az erdőterület gyors növekedését ígérik az elkövetkező évekre. Mi indokolja ezt a nagy ütemű fejlesztést? Mindenek előtt az igény a több és több fára. Megyénkben különösen sok még a mezőgazdasági művelésre alkalmatlan néhány aranykorona értékű földterület. Ezek hasznosítása igen fontos feladat. 1969-ben a tervek szerint 174 hektár új erdőt telepítenek. s 1970-ben további 868 hektárt ültetnek be fával. Ezenkívül a két év alatt csaknem 1100 hektárra telepítenek cellulóznyárt. Jövőre 11 millió forintot költ az állam ezekre az ültetvényekre. Az erdő a termelőszövetkezeteknek lényegében ingyen van, a telepítés költségeit vissza nem térítendő hitel formájában az állam vállalja magára. Ráadásul az új erdőterületek adómentesek is. A termelőszövetkezeti tulajdonban levő erdők a negyedik ötéves terv végére megkétszereződnek. A tervidőszakban csaknem tízezer hektár erdő és 3290 hektár cellulóznyár teleDítését irányozták elő, mintegy 225 millió forint értékben. Az idén Mihályka Tibor megyei fásítási felügyelő tájékoztatása szerint a fejlesztést akadályozta az aszály, mert több mint 15 millió facsemete pusztult el. Ezt majd a faiskolák fejlesztésével ellensúlyozzák. A következő években más erdőgazdaságokkal is együttműködve képesek lesznek kielégíteni azoknak a tsz-eknek az igényeit, akik gyenge homokterületeiket fásítással kívánják hasznosítani.
