Petőfi Népe, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-05 / 260. szám
ism érdemelt vereséget a Dézsa Miskolci VSC—Kecskeméti Dózsa 1:0 (0:0) Misfeolc, 4500 néző, vezette: Bircsák. MVSC: Serfőző — Locker (Szendred, 85. perc), Bírna, Buczlkó, — Temesvári, Marosi — Oláh, Krompaszky, Molnár, Vasvári, Jónás. Edző: Nagy György. K. Dózsa: Gór — Vincze, Fajt, Kéri — Diószegi, Mor_ vai — Jósa, Dobó, Kiss II., Szőczey, Balatoni. Edző: Pyber István. Nagyszerű iramban kezdődött a mérkőzés. A kecskeméti együttes vette át a játék irányítását és pontos adogatásokkal közelítette meg a vasutasok kapuját. Morvái—Kiss II.—Dobó adogatás után a 4. percben jó helyzetben lőtt az összekötő a kapu fölé. Két perccel később Jósa átadását Kiss II. lőtte alig kapu fölé. A hazaiak keményen védekezve hárították a kecskeméti rohamokat és gyors lefutásokkal igyekeztek bevenni Gór hálóját. Egy ilyen gyors támadás végén került veszélybe a kecskeméti kapu, szerencsére azonban Molnár beadásáról a miskolci csatárok lemaradtak. A 24. percben az előretörő Diószegi lövését védte szépen Serfőző, majd újra Jósa okozott zavart a miskolci védelemben. A 40. perében csak a szerencse mentette meg a hazaiak hálóját a góltól. Jósa a miskolci 16-os vonalához közel kapott egy labdát. A partjelző tévesen lest jelzett. de a közelben álló Bircsák jól látta, hogy az egyik védő jóval beljebb állt, s tovább engedte az akció kibontakozását. Jósa tiszta helyzetben lőhetett, de Serfőző bravúrosan hárította a lövést. A szünetig felváltva támadott a két együttes, de egyik csatársor sem tudott eredményes lenni. A Dózsa' öltözőjében bizakodó volt a hangulat a szünetben, Pyber edző további lelkes játékra hívta fel a játékosok figyelmét. A második félidőben is folytatódott a Dózsa lendületes játéka. De az első meleg pillanat Gór kapuja előtt adódott. Ekkor Molnár labdájával Vasvári kiugrott a védők gyűrűjéből, s már a 16-oson belül járt, amikor nagy helyzetben a kapu mellé küldte a labdát. A 8. percben Morvái—Kiss II. adogatás után a lövés pillanatában közbelépett az egyik miskolci védő. A 10. percben egy ellentámadás végén Oláh lövésszerű beadását Gór nem érte el, Jónáshoz került, aki közelről a kapu fölé lőtt. Ezután kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, s már úgy látszott, nem hír egymással a két csapat, amikor egy ártatlan helyzetből megszületett a mérkőzés egyetlen, de a hazaiak győzelmét jelentő gólja. A 20. percben Krompaszky partdobása után Vasvári fejjel továbbította középre a labdát. Az előrehúzódott Marosi a kapujából kimozduló Gór fölött a hálóba fejelt. 1:0. A vezető gól megszerzése után a hazaiak nagy nyugalommal játszottak és könnyen verték vissza a Dózsa meglehetősen szár- nyaszegett próbálkozásait. Érdekes, változatos küzdelmet vívott egymással a két együttes. A kecskeméti csapat jól kezdett és sokáig úgy látszott, megnyeri a mérkőzést A kialakult gólhelyzeteket azonban a csatárok nem tudták értékesíteni. Sajnos, a miskolciak ezen a téren ügyesebbek voltak, s hacsak egy góllal is, de megnyerték a mérkőzést. A látottak alapján a Dózsa nem érdemelt vereséget. Az együttesből a védelem a szokott játékát nyújtotta, a fedezetpiár sok jó támadást indított. A csatársort csak lelkes játékáért lehet megdicsérni. A hazad együttesből Buczkó, Buna, Krompaszky játszott kiemelkedően. Bircsák játékvezető jól vezette a küzdelmes mérkőzést. A LABDARUGÓ NB I B Állasa 1. Komló 31 17 10 4 44:18 44 Z. Eger 31 16 10 5 41:27 42 3. Kecském. 31 15 9 7 39:28 39 4. Bp. Előre 31 11 12 8 32:23 34 5. Oroszl. 31 13 8 10 47:38 34 6. Nagybát. 31 14 6 11 45:39 34 7. Várpalota 31 12 9 10 37:30 33 8. Győri D. 31 11 9 11 43:43 3l 9. MAVAG 31 11 9 11 30:31 31 10. MVSC 31 10 11 10 29:35 31 11. Pécsi B. 31 12 6 13 32:38 30 12. Szállítók 31 12 5 14 41:36 29 13. Bp. Sp. 31 8 13 10 35:41 29 14. SZMTE 31 11 7 13 35:43 29 15. Ózd 31 7 10 14 24:33 24 16. BVSC 31 8 7 16 35:44 23 17. Nyíregyh. 31 7 8 16 26:41 22 18. Budafok 31 6 7 18 28:55 19 Egyenrangú mezőnyjáték — Szolnoki MÁV— Félegyházi Vasas 2:0 (1:0) MÁV-győzelem Szcűnók, 1800 néző, vezette Magyar. Sz. MÁV: Donka — Sülé, Abonyi, Rozmis — B. Nagy, Földesi — Kalmár (Pagonyi), Tóth II., Pintér, Szolnoki, Dobos II. Edző: Horváth János. K. Vasas: Bolya — Ben- se, Cserkó, Fekete — Makai, Bálint — Kelemen, Sahin II., Rubányi (Farkas), Csík, Ézsi. Edző: Fejes József. A Vasas csökkent esélyekkel utazott Szolnokra a sérült Villányi nélkül. A vendégek jól kezdtek. Ézsinek már a 4. percben nagy helyzete volt, de Sülé az utolsó pillanatban közbe tudott lépni. Egy ellentámadás során veszélybe került a vendégek kapuja. Dobos II. fejese a kapufáról vágódott vissza a mezőnybe. Ismét a Vasas kezdeményezett. A felfutó Fekete szép lövést küldött a MÁV kapujára, de Donka szögletre tudott menteni. Néhány perccel később Sahin IL, majd Csík lövése jelentett veszélyt a hazaiak kapujára. A 33. percben Makai a büntetőterületen akasztotta Szolnokit A megítélt 11-est Szolnoki értékesítette 1:0. A második félidő 3. percében Sahin II. beívelt szögletét Farkas fejelte kapura, de Abonyi a gólvonalról mentett. A 8. percben Tóth II. lövése csattant a kapufán. Utána Sahin II.-t akadályozták lövőhelyzetben. A megítélt büntetőt . Donka biztosan hárította. A 15. percben Bólya csak lábravetődéssel tudott menteni a hazai csatárok elől. A 30. percben ismét Bólya jeleskedett bravúros védéssel, de három perccel később tehetetlen volt Pintér közeli fejesével szemben. 2:0. Az utolsó percekben Farkas próbált szépíteni, de nagy helyzetekben hibázott. Annak ellenére, hogy a MÁV a két gólon kívül két kapufát is lőtt, a mezőnyben egyenrangú ellenfélnek bizonyult a Vasas. A találkozó változatos küzdelmet hozot, mert mindkét csapat támadó szellemben játszott Jók: Abonyi, Földesi, Pintér, illetve Fekete, Bólya, Sahin II., Ézsi és Bálint NB n. KELETI CSOPORT Nem ment a góllövés a KTE-csatároknak Kecskeméti TE—Debreceni Elektromos 0:0 Kecskemét, 1500 néző, vezette: Kristóf. KTE: Molnár — Francz- kó, Fekete I., Suhaj da — Nagy, Pavlovics — Diny- nyés, Kiss I., Sallai, Szappanos (Gudricza), Barta I. Edző: Lyka Antal. kivárt a lövésseL Két perccel később Molnárnak akadt két ízben is védeni valója. A 9. percben formás debreceni támadás végén, Kovács 10 méterről lőtt élesen a kapu mellé, az ellentámadás során pedig pújára, a védelem azonban lelkesedéssel — időnként sok szabálytalansággal akadályozta meg a kecskeméti csatárok próbálkozásait A 36. percben Barta nagyszerű beadását Dinnyés fejelte a kapu mellé. Két percVáltozatos küzdelem — igazságos döntetlen NAGYTÉTÉNY—SOLTVADKERT Őrt) Nagytétény, 300 néző, vezette: Simon. Soltvadkert: Németh — Dohszai I., Lehóczki, Mészáros — Szerényi, Filus — Frittmann, Maskó, Be- zsenyi, Tóth, Fábián. Edző: Zsikla Tamás. Mindkét csapat számára igen fontos lett volna a győzelem. A pontokért kialakult harc rendkívül éles küzdelmet hozott és így a szép játék elmaradt. A kemény talajú pályán a hazaiak előrevágott hosszú lati dákkal kísérleteztek, míg a vendégek lapos adogatásokkal tartották a labdát. A 30. percben Sze- rényit ellökték a 16-oson belül, de nagy meglepetésre a játékvezető 11-est ítélt. Korozsmán lövését Németh kiütötte. A találkozó további részében a vendégek irányították a játékot, de gólhelyzetet nem tudtak teremteni. A második félidő hazai támadásokkal kezdődött. Majd a 20. percben Fritt- manak adódott nagy helyzete, de az ötösről fölé lőtt. A játék képe alapján az eredmény igazságos. Jók: Németh, Filus, Mészáros, Fábián. A debreceniek kapusa mindent védett, még ezt a gólnak látszó lövést is. D. Elektromos Jakab — Vadon, Nagy, Dúsa — Ta- bák, Juhász — Kovács, Rozgonyi, Szabó, Szatmári, Lázár (Székelyhídi). Edző: Kertész Taimás. A KTE kezdett széllel szemben. Óvatos mezőnyjátékkal teltek el az első percek. Az 5. percben Pavlovics labdájával Kiss I. tört át a 16-os vonalon, de Lelkes játék - eredményes védekezés KISKŐRÖSI GÉPJAVÍTÓ—ERCSI Őrt) Kiskőrös, vezette: Bújna. Kiskőrösi Gépjavító: Ba — Kállai II., Pauluska X., Balogh — Zsíros, Kállai III. — Szentgyörgyi II., Szentgyörgyi I. (Szlovák), Obomyik, Márkó, Vén. Edző: Biácsi Sándor. Hazai támadásokkal kezdődött a találkozó. A 10. percben Szentgyörgyi I. kiugrott a védők gyűrűjéből, de lövése mellé szállt. A 15. percben Zsíros cselezte ki a védőket, de mellé lőtt, A félidő végéig több veszélyes támadást vezettek a hazaiak és négy szögletet is kiharcoltak, de gólt nem tudtak elérni. A második félidő ismét hazai rohamokkal kezdődött. A 20. percben Márkó egy érvénytelen gólt is lőtt. Ezekben a percekben teljesen beszorult az Ercsi és nyolc játékossal védekezett. Annak ellenére, hogy a Gépjavító rendkívül lelkesen' támadott nem tudták bevenni a vendégek kapuját. Jók: Balog, Zsíros, Márkó. \ Jakab védte Szappanos helyezett fejesét A szél segítségével egyre jobban támadásba lendültek a vendégek, sokszor veszélyeztették a KTE kapuját. Szerencsére a debreceni csatárok távoli lövései nem sikerültek igazán, így mindig felszabadult Molnár kapuja. A 25. percben Kiss I. került lövőhelyzetbe, de lövése nyomán a labda elsuhant a kapufa mellett. A 32. percben Barta lövését védte nagy bravúrral Jakab, majd Szappanost szerelték a debreceni védők kecsegtető helyzetben. Fordulás után a közönség azt várta, hogy a szél segítségével jobban játszik, főleg pedig eredményesebb lesz a hazai csatársor. Jól kezdett a KTE és a 2. percben Szappanos vétett el egy jó átadást. A 8. percben Jakab védte Su- hajda távoli lövését. Támadott a KTE, de a vendégek szorosan fedezték a csatárokat, akik képtelenek voltak megszabadulni őrzőiktől. A 29. percben Gudricza jött be Szappanos helyett. Nagy nyomás nehezedett a vendégek kacel később a játékvezető a sportszerű tlenkedő Szabót kiállította. A mérkőzés végén a debrecenieknek volt egy gólhelyzetük, Rozgonyi az oldalhálót találta eL A látottak alapján az eredmény igazságosnak mondható. A KTE csapata — érthetően — a mérkőzés nagy tétje miatt idegesen, kapkodva, sok hibával játszott. A KTE-ből Franczkó, Fekete I, Nagy és Kiss I. nyújtotta a legtöbbet. A vendégcsapat legjobb része a védelem volt. Kristóf játékvezető különösebb hiba nélkül vezette a mérkőzést Sakkolimpia Luganóban a 10. fordulóval folytatódott az olimpiai sakk. csapat bajnokság. A magyar válogatott 3:1 arányban győzött Lengyelország ellen. A viadal állása: Szovjetunió 30 pont (2), Jugoszlávia 24 (1), Bulgária 21 (2), Magyarország 21, Egyesült Államok 20,5 (3), NS-ZK 20 (3), Argentína 19 (3), Lengyelország 18,5, NDK 18 (2), Románia 18 (1), Dánia 17,5 (3), Csehszlovákia 16,5 (2), Kanada 11,5 (2), Fiilöp.szigetek 10,5 <*)• | 1. Békéscs. 2. Sz. MÁV 3. KISTEXT 4. Cegléd 5. DVSC 6. Pénzű. 7. Kkfháza 8. MGM D. 9. Sz. Dózsa 10. SZVSE 11. Jászber. 12. Gázműv, 13. Gyula 14. KTE 15. Goldber. 16. D. Elektr. 27 1« 27 16 27 13 27 12 27 12 27 12 27 9 6 5 3 8 8 6 10 5 6 9 5 10 9 9 9 10 7 11 9 10 8 11 11 10 7 12 8 12 9 12 7 15 49:16 38 46:28 35 58:37 34 51:39 34 39:36 30 44:35 29 38:34 27 24:28 25 30:35 25 24:34 25 45:54 24 44:56 23 28:41 23 31:47 22 32:50 21 35:48 17 T otónyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közli: a totó no. vember 3-1, 44. sz. fogadási he. téré beérkezett 1 077 : darab fogadási szelvény. A leosztásra kerülő nyereményalap 1 938 955 forint. 13 találatot 28 fogadó ért el, szelvényenként! nyereményük 14 958 forint. Ezek közül 23 fogadó a 13 plusz 1 mérkőzés eredményét Is eltalálta. Ezek szelvényenkéntl nyereménye a Jutalommal együtt 21 702 forint; 12 találata 712 fogadónak volt, szelvényenkéntl nyeremény 392 forint. 11 találatot 6089 fogadó ért el, ezek nyereménye íé forint. 1Ö találata 30 663 fogadónak volt, ezekre egyenként 17 fo. rintot kapnak. Az 1000 forinton aluli nyeremények kifizetésére novo ober 9-én, az 1000 forinton felüli nyereményekére pedig novem. bér 14-töl kerül sor. A totó 44. heti eredménye: x, 1, 1, x, x, 2, 1, x, 2, 2, 1, 2, 1, és 2, Szűcs, Alert és Farkas a világvüegatsit kezdőcsapatáén — Túlsók esélyünk nincs Brazília válogatottja ellen — mondotta Dettmar Cramer, a világválogatott nyugatnémet edzője, amikor nyilatkozatát kérték a szerdai jubileumi mérkőzés esélyeiről. Aztán így folytatta: — A számításba jövő játékosok csak az utolsó pillanatban találkoznak és ez igen nagy hátrányt jelent, hiszen bármennyire is „futball-sztárok- nak” számítanak, az összeszokottság kérdése egyáltalán nem mellékes ilyen találkozókon. A világválogatott tagjai hétfőn találkoztak Rio de Janei- róban, kedden és szerdán könnyebb edzés lesz számuk- ra, a találkozó a Maracana Stadionban helyi idő szerint 21.30 órakor kezdődik. A kezdőcsapatban szerepel Szűcs, Albert és Farkas is. A világválogatott első félidei valószínű összeállítása: Jasin (szovjet) — Perfumo (argentin), Sesztyemyev (szovjet), Schulz (nyugatnémet), Marzolini (argentin), Szűcs (magyar), Beckenbauer (nyugatnémet), Albert (magyar); Overath (nyugatnémet), Farkas (magyar). Előreláthatólag Jasint a második félidőben az uruguayi Mazurkiewicz váltja fel a kapuban. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: F. Tóth Pál Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Mezei István Szerkesztőség: Kecskemét Városi Tanácsház Telefon: 26-19, 23 _*6 Szerkesztő bizottság: 10-38. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 17.— forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda V Kecskemét. Telefon: 11-85. Index: 25 065