Petőfi Népe, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-26 / 277. szám

fnponáló fölénnyel nyert a KTE Kecskeméti TE—Szolnoki MÁV 2:0 (0:0) A csatár a 16-oson belül néhány csel után nagy lövést küldött Katona há­lójába. 2:2. A mérkőzés hátralevő ré- j Igazságos eredmény Ózdi Kohász—Kecskeméti Dózsa 2:2 (2:1) Kecskemét, 200 néző, ve- Jósa mintaszerű beadását Meddő kecskeméti roha- zette: Szilvási. Dobó hanyatt vetődve lőtte mok után végre a 33. perc Özd: Katona — Gál, Mu- kapura. Katona azonban meghozta a kiegyenlítést, rányi, Csirmaz — Váraljai, bravúrosan hárított. Balatoni a balszélen meg­Bama — Bozó, Pázmándi, Szünet _ után fokozatosan szerzett egy labdát, Kiss Csuhány, Széles, Fükő. Ed- fölényt harcolt ki a hazai II-höz továbbította, ző: Vilezsál Oszkár. csapat. A Kohász az ered­K. Dózsa: Gór — Kéri, mény tartására törekedett Fajt, Vincze, Diószegi, és csak szórványos lefutá- Morvai — Jósa, Kiss II., sokkal kísérletezett. Ezeket Pasek, Dobó, Balatoni. Ed- a támadásokat azonban há- ző: Pyber István. rította a Dózsa-védelem. Kellemetlenül hideg idő- Sajnos sok pontatlanság ben, gyér közönség előtt jellemezte a lila-fehérek szében a Dóasa támadott, a kezdődött a mérkőzés. Hosz_ játékát ebben az időszak- vendégek az eredmény meg- j ,szú percekig a két 16-os ban is. tartására törekedtek. Ä mérkőzést az jellemez­te, hogy a vendégcsapat nagy lelkesedéssel küzdött és ezzel kiegyenlítette a ha­zai együttes nagyobb játék­tudását cs a hazai pálya előnyét. A gólhelyzetek alapján az ózdiak valami­vel közelebb álltak a győ­zelemhez, de az eredmény mégis igazságosnak mond­ható, mivel a mérkőzés nagy részében a K. Dózsa táma­dott többet. A Dózsából Fajt, Diószegi, Morvái, Jó­sa és Pasek játszott a leg­jobban. A vendégcsapatból Katona, Murányi, Széles és Fükő volt a legjobb. Szilvási játékvezető szinte hiba nélkül vezette a na­gyon sportszerű találkozót. Kecskemét, 3000 néző, vezette: Aranyosi. KTE: Molnár — Gudri- cza, Fekete I., Suhajda — Franczkó, Pavlovics — Mányoki, Sallai, Szappa­nos (Beregi), Kiss I., Diny- nyés. Edző: Lyka Antal. Szolnoki MÁV: Donka — Sülé, Abonyi, Varga — B. Nagy, Földesi — Kalmár, Szolnoki, Pintér I., Tóth II., Dobos II. Edző: Hor­váth János. lőre jól zártak a védelmek mindkét oldalon és a nagy tét is rányomta bélyegét a játékosok teljesítményére. Az első játékrészben szinte alig jegyezhettünk fel ko­moly gólhelyzetet. A 15. percben Dobos II. küldött csavart lövést Mol­nár kapujára, amit a kecs­keméti kapuvédő nehezen hárított. A 25. percben egy hátulról előrevágott lab­dából a szolnoki, majd né­Többet támadott a vendégcsapat. A képen Fajt, aki a védelem egyik legjobbja volt — fejjel tisztáz az ózdi csatárok elől. Bent maradt a KTE már ezzel a képen látható első góllal is. A kecskeméti közönség úgy látszik megérezte, hogy a Városi-pályán lesz a na­gyobb küzdelem. A ned­ves, nem túlságosan kelle­mes időben is sokan vol­tak kíváncsiak a KTE küz­delmére, amelyet a bajnoki címre még mindig esélyes szolnokiakkal kellett meg- vívniok. A KTE támadásaival in­dult a mérkőzés, de egye­között hullámzott a játék. A 8. percben először a Dó­zsa kapuja forgott veszély­ben. Bozó beadása azonban lesen találta Fükőt. A 12. percben lendületes ózdi tá­madás végén Bozó beadá­sát Pármányi elvétette. Érett a vendégek gólja. A 14. percben Bozó a jobb oldalon futott el, majd badott és Széles védhetetlenül lőtte a lab­dát Gór hálójába. 1:0. A sok adogatásból fel­épített Dózsa-támadásokat könnyen verte vissza a Ko­hász-védelem. A 20. perc­ben azonban nem sok hi­ányzott a kiegyenlítéshez. Pasek átadását Kiss II. rá­lőtte, de katona védte az erős lövést. A 27. percben Csuhány került nagy hely­zetbe, de nem talált be a Gór által elhagyott üres ka­puba. A 30. percben újabb ózdi gól hűtötte le az amúgyis didergő Dóasa-szurkolókat. Bozó ismét faképnél hagyta Kérit, majd erős beadást küldött középre. A kecskeméti védők csak nézték, amint Fükő lö­vésre lendíti a labdát és mintegy 18 méterről ka­pásból a hálóba bombáz. 2:0. Sok átadási hiba csúszott a Dózsa játékába és bár ál­landóan támadott, nem tu­dott eredményes lenni. Sőt a 36. percben nem sok hi­ányzott ahhbz, hogy a ven­dégek megszerezzék har­madik góljukat. Csuhány teljesen tiszta helyzetben a fekvő Górbá lőtte a labdát. A 38. percben szépített a Dózsa. Jósa néhány szép csel után mintegy 18 mé­terről nagy lövést küldött kapura. Az ózdi kapus talán véd- hette volna a labdát, de az egyik védőn irányt vál. toztatott és így már nem háríthatott. 2:1. A 42. percben az egyre jobban játékba lendülő Dó­zsa majdnem kiegyenlített. Megérdemelten győzött a Gyula Gyulai MEDOSZ—Kiskunfélegyházi Vasas 2:1 (0:1) Kiskunfélegyháza, 1300 néző, vezette: Wottava. Gyulai MEDOSZ: Barna — Guti, Szilágyi, Géczi — Szabó, Lovász — Mészáros, Nagy J., Boruzs, Himer, Nagy F. Edző: Szigeti Ist­ván. Kiskunfélegyházi Vasas: Bolya — Bense, Cserkó, Fekete — Makai, Bálint — Kelemen (Sahin I.), Sahin II., Villányi, Ézsi, Cser­mák. Edző: Fejes József. A Vasas rendkívül ide­gesen kezdett, míg a ven­dégek nagy meglepetésre nyugodtan játszottak. A 15. percben Mészáros lövése az oldalhálót találta el, majd két perccel később Nagy F. alig lőtt mellé. Ezekben a percekben be­szorult a Vasas és elkese­redetten védekezett. A 39. percben Kelemen elfutott a balszélen, de beadását Csermák elhamarkodottan' lőtte mellé. A 42. pereben Makai Csermákhoz ját­szott, aki megszerezte a hazaiak vezető gólját. 0:1. Szünet után már az első percben egyenlítettek a vendégek. A védelem meg­ingott és Nagy F. a hálóba talált 1:1. Két perccel ké­sőbb Cserkó hazaadását alig tudta menteni a hazai kapus. A 7. percben Himer tisztára 'játszotta magát és 8 méterről biztosan talált a hálóba. 2:1. A 15. perc­ben Csermák nagy hely­zetbe került, csak a kapus­sal állt szemben, de kivárt és Barna felszedte az orra elől a labdát. Sahin II.— Villányi akció után Makai­hoz került a labda, aki 8 méterről a kapusba lőtt! A Vasas támadásaiban nem volt átütő erő. A nyolc já­tékossal védekező vendég­csapat nem engedte kibon­takozni az akciókat. Lelas­sították a játékot és kitű­nő teljesítménnyel, megér­demelten szerezték meg a számukra oly fontos pon­tokat. Jók: Guti, Himer, Szilágyi, Nagy F., illetve Bolya, Csermák és helyen­ként Bálint IYem sikerült semmi BÉKÉSCSABAI VTSK-KUN BÉLA SE 2:0 (1:0) Békéscsaba, 1200 néző, ve­zette: Sári L. Kim Béla SE: Hluchány — Kapoli. Takács I., László (Ilijás) — Zemmel, Harangi — Takács II., Tóth, Varga. Mixtai, Rigó. Edző: Takács István. Az első tíz perc hazai fölénnyel telt el. A félegy­házi védelem többször is csak az utolsó pillanatban A LABDARUGÓ NB 1. Állasa 1. U. Dózsa 27 17 8 2 89:25 42 2. FTC 26 17 7 2 54:22 41 3. Vasas 27 17 5 5 61:33 39 4. Bp. Hon. 27 12 10 5 46:27 34 5. Csepel 27 12 7 8 33:27 31 6. Tatabány. 27 8 10 9 30:35 26 7. Pécs 27 9 7 11 30:37 25 8. DunaúJV. 27 9 6 1? 29:40 24 9. Győr 27 6 11 10 34:38 23 10. MTK 27 7 9 11 33:37 23 11. Egyetért. 27 6 11 10 31:39 23 12. Salgótar. 27 8 7 12 37:50 ?3 13. Szomb.h. 27 7 7 13 31:43 21 14. Diósgyőr 26 7 6 13 32:52 20 15. Videoton 27 8 3 16 26:49 lg 16. Szeged 27 5 6 16 25:67 16 Vasas—Csepel 3:0 (2:0), U. Dózsa—Szeged 4:2 (0:2), Fe­rencváros—Egyetértés 2:0 (1:0), Bp. Honvéd—Szombathely i:o (0:0), Diósgyőr—Pécs 2:1 (2:1), Győr—Salgótarján 4:1 (1:0), — Tatabánya—Dunaújváros 2:1 (1:1)* Videoton—MTK 2:0 (0:0), AZ NB I. B VÉGEREDMÉNYE 1. Eger 34 18 11 5 51:30 47 2. Komló 34 18 10 6 45:21 46 3. Kecském. 34 15 10 9 42:35 4o 4. Bp. Előre 34 13 13 8 37:25 39 5. Nagybát. 34 16 6 12 49:4l 38 34 13 10 11 54:46 36 34 14 7 13 36:39 35 34 13 9 12 34:37 35 34 14 6 14 50:42 34 34 10 14 10 41:45 34 34 12 9 13 38:35 33 12. Győri D. 34 12 9 13 45:46 33 13. SZMTE 34 12 8 14 40:49 32 14. Miskolc 34 10 11 13 31:41 31 15. Ózd 34 8 12 14 30:37 28 6. Oro 7. Pécsi B, 8. MÁVAG 9. Szállítók 10. Bp. SP. 11. Várpal. 16. BVSC 34 10 7 17 40:46 ?7 17. Nyíregyh. 34 7 8 19 29:49 22 18. Budafok 34 7 8 19 33:61 22 Komió—Győr: Dózsa 1:0, Bp. Spartacus—Oroszlány 3:3, Eger —Szolnoki MTE 2:2, Bp. Előre —Nagybátony 1:0. Pécsi B— Nyíregyháza 2:0, BVSC—Mis. kolc 1:0, G.-MAVAG—Várpalo­ta 1:0, tudott tisztázni. Hluchány nak rendkívül sok dolga akadt de jól őrizte hálóját. Tíz perc elteltével egyre idegesebbé váltak a ha­zaiak. Ezekben a percekben a Kun Béla SE csatárai előtt nyílt gólszerzési lehe­tőség, de Takács II. beadá­sáról a belső csatárok rend­re lemaradtak, vagy csúsz­káltak a döntő pillanatban. A félidő gólja a 34. perc­ben esett, amikor Román előrevágott labdáját Rajti kaparintotta meg és a le­álló védelem mellett a há­lóba lőtt. 1:0. A második félidőben több alkalma lett volna a fél­egyházi csapatnak az egyen­lítésre. de a csatárok a leg­jobb helyzeteket is kihagy­ták. Rigó például az ötösről a kapus kezébe fejelte a labdát. A második gól a 15. percben született, amikor egy hazai támadás végén Kaszmár kitört a védők gyűrűjéből és nagy erővel küldte hálóba a labdát. 2:0. fi gól után a Kun Béla SE rohamai következtek, de az eredmény nem változott a mérkőzés végéig sem. Jók: Hluchány, Takács I., Zem­mel, Rigó." hány perc múlva a KTE kapuja előtt alakult veszé­lyes helyzet, de a csatárok elügyetlenkedték a lehető­ségeket. A félidő vége felé KTE- fölény alakult ki. A szünetben megjött a hír, 1:0 arányban vezet a Kiskunfélegyházi Vasas a Gyula ellen. Ez némileg megnyugtatta a kedélyeket, de mint később kiderült, ettől még bizony kieshetett volna a kecskeméti csapat Egy gyors szolnoki tá­madás és egy távoli lövés a kapu mellé. Ezzel kez­dődött a második félidő és a szolnokiak ezzel mintha el is lőtték volna a puska­porukat. A KTE hatalmas lelkesedéssel vetette magát a küzdelembe és szinte per­cenként veszélyeztették Donka kapuját. A 3. perc­ben Szappanos harcolt a védőkkel. Átadását Kiss I. küldte kapura, de közben lökték és így célt tévesz­tett. A 4. percben Szappa­nos lövését védte a kapus. A 6. percben ismét Szappa­nos kísérletezett és lövését csak nehezen tolta szöglet­re Donka, majd 2 perc múl­va kifutva szedte fel a lab­dát a kecskeméti közép­csatár orra elől. A 10. perc­ben Sallai szabadrúgását mentették szögletre. A Szolnok ritkán jutott át a félvonalon. A 19. percben Mányoki remekül húzta át a labdát a 11-es ponton álló kapus fölött, de Donka a levegő­ben úszva robinzonáddal mégis megfogta. Sok-sok KTE-támadás után a 32. perc végre meg­hozta a megérdemelt ve­zetést. Gyors jobb oldali támadás végén Mányoki a kaputól mintegy 20 mé­terre lövésre szánta el ma­gát. A labda a kapu előtti tumultusban több lábat is érintett '(nehéz lenne meg­mondani, hogy kit), majd a kapufára és onnan a háló­ba vágódott. 1:0! Zúgott a „hajrá KTE” biztatás és a kecskeméti csapat tovább rohamozott. A gól után Szappanost Be­közgyűlés A Kiskunhalasi MEDOSZ Sportkör elnöksége novem­ber 26-án, kedden 18 órára hívta össze a sportkör köz­gyűlését, amelyen az új alapszabályt tárgyalja és hagyja jóvá a tagság. regi váltotta fel. A 40. percben Beregi hatalmas lövése a felső kapufáról pattant kifelé. A 42. percben Franczkó— Kiss I.—Franczkó adogatás után az előretörő fedezet lövése keresztben elsuhant a kapu előtt. A következő percben Kiss I. indult meg a jobbszélen. Becselezte magát a 16-oson, majd az alapvonal mellett egészen a kapufa tövéig és onnan a tehetetlen kapus mellett a hálóba rúgta a KTE bent- maradását végérvényesen bebiztosító gólt. 2:0! A kecskeméti csapat já­tékáról ezúttal csak a leg­nagyobb dicséret hangján beszélhetünk. Ha az egész bajnokság alat£ ilyen jól és lelkesen játszott volna az együttes, akkor az él­csoportban lett volna a he­lye. Az együttesből Fekete I., Suhajda, Pavlovics, Sal­lai, Mányoki és Kiss I. egészen kiemelkedő telje­sítményt nyújtott, de nem is volt gyenge pontja a csa­patnak. A Szolnok nagyon küz­dött, de nem tudtak kibon­takozni. Donka kapus bra­vúrosan védett. Kitűnt még Abonyi, Sülé és Szolnoki. Aranyosi játékvezető nagyvonalúan és hibátlanul bíráskodott. AZ NB n. KELETI CSOPORT VÉGEREDMÉNYE 1. Békéscs. 30 18 6 5 53:19 42 Sz. MÁV Cegléd DVSC KISTEXT Pénzű. Sz. Dózsa MGM D. Kiskunf. Jászber. KTE SZVSE Gyula 30 18 30 13 30 15 30 13 30 14 30 11 30 10 3 9 51:31 39 11 6 54:42 37 6 9 50:40 36 9 8 61:44 35 5 11 51:38 33 8 11 36:39 30 9 11 32:32 29 9 12 40:41 27 9 12 49:60 27 9 12 30:51 27 11 11 27:39 27 8 13 32:45 26 Gázműv. Goldber. D. Elektr. 30 7 11 12 40:65 25 30 6 10 14 35:57 22 30 5 8 17 39:55 18 Cegléd—Pénzügyőr 1:0, DVSC —Goldberger 5:2, Szegedi Dó­zsa—Jászberény 1:1, D. Elekt- romosi—SZVSE 2:2, MGM Deb­recen—Gázművek 3:0, Békés- csabar-KISTEXT 2:0. Hivatalos totónyeremények A totó november 24-i 47. sz. fogadási hetére beérkezett 1 884 889 fogadási szelvény. 13 találatot 52 fogadó ért el* ezek szelvényenként! nyere­ménye 8859 forint. A 13 talá- latos fogadók közül 22, a plusz 1 mérkőzést is eltalálta, ezek nyereménye a jutalommal együtt 24 297 forint. 12 találata 3713 fogadónak volt, ezek szelvényenkinti nye­reménye 83 forint. 11 találatos szelvények szá­ma 28 441 szelvényenkinti nye­remény 13 forint. 10 találatot 106 758 pályázó ért el, ezek szelvényenkinti nyereménye 5 forint. A telitalálatos szelvény: 1. Egyetértés—FTC 2. Videoton—MTK 3. Diósgyőr—Pécs 4. Dunaújv.—Tatabánya 5. Győr—Salgótarján 6. SZMTE—Eger 7. Bp. Spart.—Oroszlány 8. M.-Szászvár—MÁV D. 9. Szfeh.v. MÄV—Borsód 10. Bologna—Milan 11. Cagliari—Torino 12. Lanerossi—Napoli 13. Verona—Roma +1 14. KTE—Szóin. MÁV 2 0:3 1 2:0 1 2:1 2 1:2 1 4:1 2:2 4:3 1:2 3:o 1:0 1:0 2:0 1 2:0 1 2:0 PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: F. Tóth Pál Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Mezei István Szerkesztőség: Kecskemét Városi Tanácsház Telefon: 26-19, 25-16 Szerkesztő bizottság: 10-38. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér l/a Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 17.— forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda V Kecskemét Telefon: 11-85. Index: 25 065

Next

/
Oldalképek
Tartalom