Petőfi Népe, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-19 / 271. szám
Nagy közönségsiker és kecskeméti győzelmek Kecskemét város 600 éves jubileuma tiszteletére rendezett sportverseny-sorozat a szombaton és vasárnap Kecskeméten tartott nemzetközi egyéni cselgáncsversennyel ért véget A külföldi versenyzők a Berlini Dinamó és a Bos- na Sarajevo együttese már pénteken megérkezett Kecskemétre, s délután a városi tanács dísztermében Újvári Lajos vb-elnökhelyet- tes, a város nevében fogadta a vendégeket. A szombat délelőtti technikai értekezleten kiderült, hogy a meghívottak a Köz- gazdasági Egyetem cselgán- csozóinak kivételével mind eljöttek. A neves külföldi versenyzők és a teljes magyar élgárda részvétele hatalmas küzdelmet és magas színvonalú versenyt ígért. A felsőfokú Gépipari Technikum nagyterme — amely először volt színhelye sporteseménynek —, már szombaton zsúfolásig megtelt. A 63 kg-osok léptek először szőnyegre, ahol nagy reményeket fűztünk a kecském éti Pulai szerepléséhez. A kecskeméti fiú azonban idegesen versenyzett és vereséget szenvedett a német Becktől. A tizennégy induló közül az első nap után ebben a súlycsoportban Beck (Berlini Dinamo), valamint a két Budapesti Spartacus-ver- senyző Moravecz és Szabó állt a legjobban. A vasárnapi visszaméikőzések során Pulait mintha kicserélték volna, egymás után szerezte a győzelmeket. Minden mérkőzését megnyerte, s ő volt az első kecskeméti versenyző, aki felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. A 70 kg-os súlycsoportban a kerekegyházi születésű, de az Újpesti Dózsa színeiben versenyző Oláh Pál veresége után a szakemberek a német Hoff- mannak és a válogatott kerettag Oraynak adták a legtöbb esélyt. Közben a kecskeméti Horváth László is szorgalmasan gyűjtögette az iponos győzelmeket. A vasárnapi döntőkön a kecskeméti fiú folytatta a sikersorozatot. Mindenkit iponnal vert és megszerezte a kecskemétiek második győzelmét. A húrom felső súlycsoportban a Berlini Dinamo versenyzői uralták a mezőnyt. A 80 kg-ban szombaton még a kecskeméti Kiss Endre és Ipacs (Újpesti Dózsa) is jól állt, de a vasárnapi döntőben meg kellett hajolniuk a német versenyző nagyobb felkészültsége előtt. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Báes-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: F. Tőtli Pál Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Mezei István Szerkesztőség: Kecskemét Városi Tanácsház Telefon: 26-19, 25-16 Szerkesztő bizottság: 10-38. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: __________17,— forint.___________ B ács-Kiskun megyei Nyomda V Kecskemét. Telefon: 11-85. Index; S3 065 A 93 kg-ban és a nehézsúlyban hasonló volt a helyzet. A szakemberek Kristóftól (Bp. Spartacus) győzelmet vártak, de csak a harmadik helyre futotta erejéből. Nehézsúlyban Téglási, Fodor és Razdo- rov (Bosna Sarajevo) csak a helyezésekért küzdhetett. mészetesen a kecskemétieket. A Berlini Dinamó csel- gáncsozói nagyszerűen képzett versenyzők, s nyilván jóval többet edzenek, mint a mieink. Nekem legjobban a kecskeméti Horváth László tetszett, s úgy éreztem, győzelmével egy kiEgy pompás ipon. A nehézsúlyú Hennig ezzel győzött Téglás A nemzetközi cselgáncsverseny végeredménye: „ 63 kg: 1. Pulai János (Kecskeméti Dózsa, edzője Varga András), 2. Szabó (Bp. Spartacus), 3. Moravecz (Bp. Spartacus) és Beck (Berlini Dinamo). 70 kg: 1. Horváth László (Kecskeméti Dózsa, edzője Varga András), 2. Oray (Bp. Spartacus), 3. Nádas (Bp. Spartacus), Hoffman (Berlini Dinamo). 80 kg: 1. Ottó Smirak (Berlini Dinamó, edzője Schneider). 2. Ipacs (Ú. Dózsa), 3. Kiss E. (K. Dózsa) és Keserű (Bp. Honvéd). 93 kg: í. Huwe Stock (Berlini Dinamo, edzője Schneider), 2. Kiss (Bp. Honvéd), 3. Kristóf (Bp. Spartacus), és Mészáros (Ű. Dózsa). Nehézsúly: 1. Klaus Hennig (Berlini Dinamó, edzője Schneider), 2. Téglási (Ü. Dózsa), 3. Fodor (K. Dózsa) és Razdorov (Bosna Sarajevo). A nagy számú közönség mindkét napon élvezetes, szép versenyt láthatott. A kecskeméti cselgáncsozók nagyszerűen helytálltak, értékes győzelmeket és helyezéseket szereztek. A mintaszerűen megrendezett verseny végén dr. Lo- soncz Mihály orvos alezredes, a városi TS elnökségi tagja, a versenybizottság elnöke adta át az értékes plaketteket és tiszteletdíjakat. A verseny után Stadler Bélától, a Magyar Cselgáncs Szövetség főtitkárától kértünk nyilatkozatot. — Egy sereg kellemes és néhány kellemetlen tapasztalatot szereztünk Kecskeméten — mondta, örülhettünk a kitűnő rendezésnek és a cselgáncssportban szokatlanul nagy közönségsikernek. Csak a dicséret hangján beszélhetünk az MTs városi sporttanácsának szervező munkájáról és a Felsőfokú Gépipari Technikum vezetőségének segítségéről. Csalódást okoztak viszont a magyar élversenyzők — kivéve tereden. csit igazolta is, hogy tavaly nem érdemtelenül küldtük ki az ifjúsági EB- re. Nagy sikerrel zárult a kecskeméti nemzetközi oselgáncsverseny. Befejezésül tegyünk hozzá még egyet. A Felsőfokú Gépipari Technikum nagyterme első ízben adott otthont sporteseménynek. Milyen kár, hogy a főiskola vezetősége általában elzárkózik a terem sportcélra való átadásától, pedig ezzel a sportcsarnok felépítéséig pompásan meg lehetne oldani valamennyi sportág teremproblémáját. LABDARUGÓ NB I L U. Dózsa 26 16 8 2 85:23 40 2. FTC 25 16 7 2 52:22 39 3. Vasas 26 16 5 5 58:33 37 4. Bp. Hon. 26 11 10 5 45:27 32 5. Csepel 26 12 7 7 33:24 3i 6. Pécs 26 9 7 10 29:35 25 7. Tatabány. 26 7 10 9 28:34 24 8. Dunaújv. 26 9 6 11 28:38 24 9. MTK 26 7 9 10 33:35 23 10. Egyetért. 26 6 11 9 31:37 23 11. Salgótar. 26 8 7 11 36:46 23 12. Győr 26 5 11 10 30:37 2l 13. Szomb.h. 26 7 7 12 31:42 2l 14. Diósgyőr 25 6 6 13 30:51 18 15. Videoton 26 7 3 16 24:49 17 16. Szeged 26 5 6 15 23:63 16 A Diósgyőr—Ferencváros mérkőzés köd miatt félbeszakadt. Csepel—Szombathely 2:0, üj- pesti Dózsa—Vasas 1:1, MTK— Pécs 1:1, Egyetértés—Dunaú j_ város 1:1, Bp. Honvéd—Tatabánya 6:1. Salgótarján—Videoton 1:0, Győr—Szeged 2:1. A LABDARUGÓ NB I B Állasa 1. Eger 33 19 10 5 49:28 46 2. Komló 33 17 10 6 44:21 44 3. Kecském. 33 15 9 9 40:33 39 4. Nagybát. 33 16 6 11 49:40 38 5. Bp. Előre 33 12 13 8 36:25 37 6. Oroszlány 33 13 10 10 51:42 3« 7. Szállítók 33 14 5 14 47:39 33 8. Várpalota 33 12 9 12 38:34 33 9. Győri D. 33 12 9 12 45:45 33 10. MAVAG 33 12 9 12 33:37 33 11. Pécsi B. 33 13 7 13 34:39 33 12. Bp. Sp. 33 9 14 10 37:42 32 13. SZMTE 33 12 7 14 39:47 31 14. MVSC 33 10 11 12 31:39 31 45. Özd 33 8 11 14 28:35 27 16. BVSC 33 9 7 17 38:46 25 17. Nyíregyh. 33 7 8 18 29:47 22 18. Budafok 33 7 7 19 30:58 21 Az alsó vonal alatti csapa, tok már kiestek. A harmadik kieső az ózd, vagy a BVSC lesz. Eger—Budafok 3:0. Szállítók —Várpalota 2:1, Nagybátony— SZMTE 3:1 Győri D—Nyíregyháza 2:1, Pécsi B—Bp. Spartacus 1:1, G.-MAVAG—MVSC 2:1; Ózd—Komló 2:0!; Bp. Előre— Oroszlány 2:2, Megérdemelt vereség BVSC—Kecskeméti Dózsa 3:1 (0:0) Budapest, Szőnyi út, 200 néző, vezette; Műn ez. BVSC: Ádám Kuchta, Kovács J., Tordai — Szepesi, Takács — Bóth, Molnár, (Kollár 68 p.), Nagy, Becsei, Kaszás. Edző: Gyarmati János. , * K. Dózsa: Gór — Kéri, Fajt, Szőczey — Diószegi, Morvái — Gogolák, Pasek, Vincze, Dobó, Lantos. Edző; Pyber István. Esőtől felázott mély talajú pályán kezdődött a BVSC szempontjából nagyon fontos találkozó. A Vasutas-csapat tudvalévőén a kiesés szélén áll, s nekik nem volt mindegy, milyen eredményt érnek el a K. Dózsa ellenében. Sajnos a Dózsa számára már kisebb jelentőségű volt a találkozó, mégis jól kezdett az együttes. Pyber edző némileg változtatott az eddigi megszokott összeállításon, helyet kapott a csapatban Vincze, Pasek, Gogolák és Lantos. A hazai csapat kezdeményezett az első percékben és a Dózsa-védelemre komoly nyomás nehezedett. Gór a 4. percben szépen védte Nagy Gy. lövését, majd három perccel később Takács lövése elszállt a Dózsa kapuja fölé. A 8. percben Gogolák vitte fel a labdát, átadását Dobó küldte a kapu mellé. Ezután is felváltva támadott a két csapat, a csatársorok nem tudtak megbirkózni a jól záró védelmekkel. A 28. percben azonban nem sok hiányzott ahhoz, hogy a kecskemétiek megszerezzék a vezető gólt. Ekkor Morvái vitte fel a labdát, majd lövésre szánta el magát. A 30 méterről leadott bombát Ádám nagy bravúrral védte. A 40. percben Molnár lövése szállt a kapu mellé. A félidő végéig egyik kapu sem forgott veszélyben., Szünet után a hazaiak lendületesen támadtak és ekkor hamarosan megszületett a mérkőzés első gólja. A 4. percben Takács jő labdával szöktette Molnárt, az összekötő lesgyanús helyzetben kapta a labdát és mintegy tíz méterről lőtt Gór hálójába. 1:0, A gól megzavarta a Dózsát és alig telt el öt perc, máris újabb góllal terhelték a vasutasok a kecskeméti hálót. A 8. percben Molnár átadását Bóth védhetctlenül küldte a Dózsa kapujába. 2:0. A kecskemétiek kapkodáBudapest, Kelenvölgyi pálya, 100 néző, vezette: Tuf. Kiskőrösi Gépjavító: Ba — Kállai, Paluska I., Balog — Zsíros, Pecznyik — Szentgyörgyi II., Gacs, Márké, Obornyik, Vén. Edző: Biácsi Sándor. A találkozó első részében mezőnyjáték alakult ki, egyik csapat sem veszélyeztetett. A 20. percben Szentgyörgyi II. lövése jelentett eseményt, majd a hazaiaknak adódott helyzetük, de a kiugró Suber mellé lőtt. Ezekben a percekben a kiskőrösiek labdatartással próbálták fékezni a hazaiak rohamait, ami a mérkőzés első részében sikerült is. A 44. percben a játékvezető sa ezután is folytatódott és a 12. percben majdnem újabb gól született, szerencsére Szepesi távoli bombája a kapufát találta el. A 15. percben Tordai küldte Nagy Gy-hez a labdát, tőle Kaszáshoz szállt, aki közelről a hálóba vágta. 3:0. A 20. percben végre kecskeméti gól is feljegyezhettünk. Pasek vitte a labdát, amikor a 16-oson belül lőni készült, az egyik védő elkaszálta. A büntetőt Fajt értékesítette. 3:1. A továbbiakban már legfeljebb annyit jegyezhetünk fel, hogy a sérült Molnár Pasaréti úti pálya, 100 néző, vezette: Kulcsár. Pénzügyőr: Meyer — Mózes, Tolnai, Pálfi — Kisházi, Bihámi — Balog, Koroly, Fónyódi, Sülé, Tóth Cs. Edző: Tóth György. K. Vasas: Görög — Ben- se, Cserkó, Fekete — Makai (Kókai), Sahin II., Farkas, Kelemen, Bálint, Ézsi, Sahin L Edző: Fejes József. Sáros, mély talajú pályán került sor a mérkőzésre. A Pénzügyőr már a 2. percben vezetéshez jutott. Egy beívelt szögletből Sülé szerzett gólt. 1:0! A Vasas Sahin II. révén veszélyeztetett, de lövése a kapu fölött hagyta el a játékteret. Néhány perccel később Farkas tört kapura, de Meyer tisztázott előle. A kitűnő hazai csatárok állandó ostrom alatt tartották a Vasas kapuját. A védők Cserkó- val az élen biztosan háríSoltvadkert, 600 néző, vezette: Szabó. Soltvadkert: Németh — Dobszai, Lehóczkl, Mészáros — Szerényi, Filus — Fábián (Bozóki), Tumbász. Meskó, Bezsenyi, Tóth. Edző: Zsikla Tamás. kezezés miatt szabadrúgást ítélt a Gépjavító javára. Szentgyörgyi II. a sorfal mellett a hálóba csavarta a labdát, de a játékvezető újra rúgatta a büntetőt, amely ezúttal nem talált rést a sorfalban. A második félidő 23. percében a hazaiak megszerezték a vezetést. A balszélső lefutotta a kiskőrösi védelmet és beadásából Suber a hálóba továbbított. 1:0. A kiegyenlítés megszerzéséért taktikát változtatott a Kiskőrös. A 44. percben azonban egy előrevágott labdából a hazaiak növelték előnyüket. Piber kicselezte a védőket és biztosan lőtt a hálóba. 2:0. Jók: Kállai, Zsíros, illetve Suber, Piber, helyére Kollár jött be. További gólok nem estek. A kecskeméti csapat csak az első félidőben játszott kielégítően. Ekkor még jól zárt a védelem és az elől levők is bírták erővel az iramot. Szünet után azonban a lendületes és gólveszélyes hazai támadásokat már nem tudták feltartóztatni és a csapat jelenlegi formájában teljesen megérdemelt vereséget szenvedett. A hazai együttesből Kuchta, Molnár, Szepesi, Nagy Gy., a Dózsából Fajt és Pasek nyújtott átlagon felüli teljesítményt. Müncz játékvezetőt nem állította nehéz feladat elé a mérkőzés. tottak. A 32. percben egy ívelt labdát Bense a kifutó Görög mellett saját hálójába fejelt. 2:0! A félidő végén Kelemennek volt szé- pítési lehetősége, de nagy helyzetben kivárt és a védők szerelték. Szünet után a Pénzügyőr kezdeményezett. A 7. percben Sülé előtt kínálkozott helyzet, de Cserkó szerelte. Egy perccel később azonban Bihámi közeli lövéssel megszerezte a hazaiak 3. gólját. 3:0! A találkozó további részében a Vasas kísérletezett ugyan a szépítéssel, de gólt nem tudtak elérni. A Vasasnak nem sok keresnivalója volt a kiváló képességű fővárosiakkal szemben. Igen rossz bizonyítványa a csapatnak, hogy az utóbbi négy mérkőzéséből mindössze egy pontot szerzett meg. Jók: Mózes, Bihámi, Sülé, illetve Görög, Cserkó, Sahin II., Ézsi. Kalocsai VTSK: Nizner (Sáfrán) — Bálint, Pécsi, Horváth — Matos, Farkas (Nyitrai) — Kollár, Németh, Vatai, Bende, Miskei. Edző: Molnár II. Ferenc. A mérkőzés kezdetére kiderült az idő és aránylag jó talajú pálya várta a csapatokat. Az első percekben a hazaiak kezdtek jobban és néhány gyors támadást vezettek a VTSK kapujára. A 15. percben Fábián felső sarokba tartó lövését Nizner csak nehezen tudta menteni, öt perccel később Tóth gólt lőtt, de a játékvezető les címén nem adta meg. Ezután néhány kalocsai támadás következett, de az eredmény változatlan maradt. A második félidőben kiegyenlítettebb lett a küzdelem. A 20. percben Tóth került nagy helyzetbe és a vezetést is majdnem megszerezte, de Sáfrán az utolsó pillanatban lábravető- déssel mentett. Helyzetei alapján a Soltvadkert közelebb állt a győzelemhez. Jók: Tóth, Lehóczki, Dobszai, illetve Pécsi, Farkas, Miskei, Nem sikerült a pontszerzés Budapesten BUDAI NAGY A. SE-KISKŐRÖSI GÉPJAVÍTÓ 2:0 (0:0) Négy mérkőzésből egy pont Pénzügyőr SE—Kiskunfélegyházi Vasas 3:0 (2:0) Soltvadkert állt közelebb a győzelemhez SOLTVADKERT—KALOCSAI VTSK 0:0