Petőfi Népe, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-02 / 231. szám

2. oldal 1968. október 2, szerda fTOS8í íu&U Ülést tartott az SZLKP KB Elnöksége PRÁGA Hétfőn ülést tartott a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának El­nöksége. Elfogadta a bel­ügyminisztérium szlovákiai igazgatósága vezető funk­cióinak betöltésére vonat­kozó javaslatokat. Az elnökség foglalkozott a szlovák rádió munkájá­nak fejlesztésével. A to­vábbiakban megtárgyalta a föderációs törvényjavasla­tot. Ugyancsak foglalkoz­tak a nemzetiségi törvény- javaslattal. Indítványozták egy olyan törvény megal­kotását, amely meghatá­rozná, hogy milyen szlová­kiai szerveknél kell külön intézményeket létrehozni, amelyek majd biztosítják a nemzetiségek jogainak ér­vényesítését Humphrey ígérete - megválasztása esetére WASHINGTON. Hubert Humphrey, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje, hétfőn este tv-beszédben kijelentette, megválasztása esetén kész abbahagyni a VDK elleni légiháborút a vietnami rendezés érdekében. Ugyan­akkor leszögezte, nem haj­landó az egyoldalú vissza­vonulásra Vietnamból. Az alelnök négypontos programot helyezett kilá­tásba a vietnami kérdés megoldására, abban az eset­ben, ha megválasztják. El­ső lépésként a bombázások teljes megszüntetését aján­lotta. Második lépés szerin­te a háború „de-amerikani- zálása” lehet. Az amerikai csapatokat Humphrey prog­ramjában esetleg már jö­vőre kivonnák, a dél-viet­GOWON: A polgárháború végéhez közeledik Nigéria kedden ünnepel­te függetlensége elnyerésé­nek 8. évfordulóját. Ebből az alkalomból Gowon ve­zérőrnagy köztársaságig el­nök, üzenetet intézett a had­sereghez. Megállapította, hegy az országban dúló polgárháború végéhez kö­zeledik és azt mielőbb be kell fejezni. „Nigéria érde­kében és azoknak a félre­vezetett nigériaiknak az fél-dekében, akik a lázadó vezetők hatalma alatt él­nek a keleti országrész­ben”. Gowon elismerését fejez­te ki a szövetségi haderők­nek az ország védelmében elért jelentős sikereiért. A jövő feladatairól szól­va Gowon hansúlyozta, hogy Nigériában tartós bé­két kell teremteni, politi­kai és gazdasági vonatko­zásban egyaránt átszerve­zést kell végrehajtani. ÓLA JNYITÁNY El Álaméin térségében az EAK nyugati területein megindult a kiváló minőségű kőolaj kitermelése. Ebből az alkalomból a sivatag olajkincset rejtő homokján felvonták az ország nemzeti lobogóját. Jugoszláv—osztrák tárgyalásuk Belgrádban kedd délelőtt ■ Franz Jonas köztársa- igi elnök jugoszláviai lá- igatásának második nap­in — megkezdődtek a hi- italos jugoszláv—osztrák irgyalások. A tanácsko- is napirendje: időszerű emzetközi kérdések és a jugoszláv—osztrák kapcso­latok. Jonas kedd este Ljubljanába utazott. A hi­vatalos megbeszélések zá­rószakaszára a hét végén j Brioni szigetén kerül sor. j A tárgyalásokról és a láto- j gatásról Brionin adnak ki közös közleményt. (MTI) nami kormánnyal megálla­pított előirányzatnak meg­felelően, a katonai felada­tokat pedig a saigoni kor­mány csapatai vennék át. Humphrey javaslatának harmadik pontja: „Azon­nali fegyverszünet, az egye­sült nemzetek, vagy más nemzetközi szervezet el­lenőrzése alatt, valameny- nyi külföldi csapat kivoná­sa Dél-Vietnam területé­ről.” A rendezés utolsó pontja az elnökjelölt prog­ramjában a dél-vietnami „szabad választások meg­tartása, amelyben minden párt és csoport részt vehet, beleértve a Nemzeti Fel­szabadítás! Frontot is, fel­téve, ha kötelezettséget vál­lal arra, hogy aláveti ma­gát a békés döntésnek”. Humphrey kijelentette, megítélése szerint a viet­nami béke helyreállítására kedvezőek az esélyek, ré­szint azért, mert Párizsban már megindultak az előze­tes tárgyalások, másrészt pedig azért, mert a saigoni rezsim ,,megerősödött és megszilárdult”. A demok­rata elnök jelölt szerint a saigoni kormánynak lépé­seket kell tennie a hala­déktalan földreform meg­valósítására, a menekültek helyzeteknek megjavítására és a korrupció elleni harc­ra. Humphrey beszédét saj­tókörökben úgy értékelik, mint az alelnök eddigi leg­határozottabb kísérletét ön­álló politika kidolgozására. Vietnami programja egy- csapásra az amerikai vá­lasztási kampány fő témá­jává vált. Edward Kennedy szenátor, aki a Demokrata Párt „galambjai” közétar­tozik, s. korábban maga is egy vie tnami béketervet is­mertetett, táviratban gra­tulált az alelnöknek. A nagy nyugati hírügy­nökségek kommentátorai világpolitikai összefüggé­sekben is elemzik Humph­rey beszédét. Az AFP pél­dául megjegyzi, hogy Humphrey döntése össze­függ Ball és Goldberg visszatérésével a demokra­ta párt küzdelem porondjá­ra. Mindketten az alelnök tanácsadóivá váltak, és mindketten ellenezték Johnson politikáját. Az Egyesült Államokban vegyes fogadtatásban ré­szesült a beszéd. A sajtó­kommentárok általában azt hangozhatják, hogy Humph­rey a látszat ellenére nem határolta el magát ponto­san Johnson elnök vietna­mi politikájától. Az alel­nök felvetette ugyan, hogy megválasztása esetén kész a bombázások megszünte­tésére, de ugyanakkor ezt feltételekhez kötötte és ki­jelentette, ha „Észak-Viet- nam nem mutat jóindula­tot”, a légiháborút fel kell újítani. Az alelnök tanács­adói azt remélik, hogy a Demokrata Párt békepárti csoportja a nyilatkozatot a Johnson-kormányzattal tör­tént szakítása jelének te­kinti. „Ugyanakkor viszont kevés a bizonyíték arra, hogy az ilyen értelmezés helytálló lenne” — írja el­ső kommentárjában a New York Times. A Washington Post szerint Humphrey egyedül a bombázások kér­désében módosította bizo­nyos mértékig korábbi ál­láspontját, a vietnami ren­dezésre vonatkozó egyéb javaslatai nem újak. (UPI) Guinea ünnepén »»Afrika banánországa*» — így nevezték azelőtt Guineát, ami­kor még francia gyarmat volt. Conakry kikötőjéből került a legtöbb banán Franciaországba, s csak kevesen tudták, hogy a mindössze hárommillió lako­sú nyugat-afrikai országban tárták fel a földkerekség egyik leggazdagabb bauxitlelóheiyét. cialista országok siettek segít­ségére, s az első esztendőben nemcsak az iparcikkek és élel­miszerek, hanem még az ivó­víz egy részét is szovjet hajók szállították Európából. Az or­szág vezető pártja, a Guineái Demokrata Párt, a belső és külső nehézségek ellenére az elmúlt tíz esztendő alatt igye- A párizsi bankokban azonban kezett Guineát törésmentesen, éppen e legalább 3 milliárd tonnára becsült bauxit feletti ellenőrzés elvesztésének lehe­tősége okozott riadalmat, ami­kor a tíz esztendővel ezelőtti népszavazáson a guineaiak 95 százaléka „nem5,-et mondott a francia gyarmati közösségre. És néhány nappal később, 1958. október 2-án kikiáltották a független Guineái Köztársasá­got. a nem kapitalista fejlődés út­ján kormányozni. Guineának ma nemcsak jó ivóvize van — ebben főként a magyar hidrológusok mun­káját kell dicsérni —- hanem fejlődő timföldgyártása, köny- nyűipari üzemei és konzerv­gyárai; Conakrynak korszerű nyomdaipari kombinátja és technikai főiskolája, az őser­dők fáit évi 50 ezer köbméter Párizs fenyegetőzött, sürgő- kapacitású fafeldolgozó kombi- sen visszahívták & francia nát értékesíti, s több téglagyár szakembereket, orvosokat, hl- termel az építőiparnak. A há- vatalnokokat, aki^ utolsó tény- roméves (1960—1963) népgazda­kedésként még az üres távirati blankettákat is a tengerbe szórták... Ez volt a bosszú, amiért Guinea kivált a francia gyarmatbirodalomból. A kis „banánországnak** élői­ről kellett kezdenie mindent, s vezetői, Sekou Touré köztár­sasági elnökkel az élen, hama­rosan rájöttek, hogy nem jár­hatják a régi utat — ha igazi függetlenséget akarnak. A gyarmattartó államok elfordul­tak Guineától — csak a szo­sági terv után jelenleg a hét­éves tervet váltják valóra, s főként a bányászatot és a me­zőgazdaságot fejlesztik^ A nem kapitalista fejlődés útja Guinea számára is elvá­laszthatatlan az imperializmus és a neokolonializmus elleni küzdelemtől. Sekou Touré kor­mánya Afrikának azokkal az erőivel tart együtt, amelyek a haladásért küzdenek, a konti­nens utolsó gyarmatainak fel­szabadításáért. S. T. Fegyveres összecsapások a Jordán völgyében A Jordán folyó völgyé­ben egymást követik a fegyveres összecsapások. Hétfőn este Beisan közelé­ben kétízben robbant ki tűzharc izraeli csapatok és jordániai egységek között. Ugyancsak hétfőn este robbanások rázkódtatták meg az izraeliek által meg­szállva tartott Gaza váro­sát. Az AFP szerint arab partizánok kézigránátokat dobtak egy izraeli katonai járműre. Két katona meg­sebesült. A támadást kö­vetően a városban kijárási tilalmat rendeltek el és több arabot őrizetbe vet­tek. Deportálták Konstantin volt titkárát Az athéni rendőrség köz­lése szerint a közbiztonság veszélyeztetésének” vádjá­val letartóztatták és az Égei-tenger egyik szigeté­re deportálták Szteliosz Hurmuzioszt, Konstantin király volt titkárát. Zoitakisz tábornok, Gö­rögország régense a görög néphez intézett üzenetében köszönetét mondott a la­kosságnak a szavazásban való tömeges részvételéért, amit „a forradalom ünne­pélyes jóváhagyásának” minősített. Fulbright ellenzi Fortas kinevezését A közel-keleti válság fon­tos helyet foglal el az ENSZ-székhelyén folytatott diplomáciai erőfeszítések­ben. Hétfőn az esti órák­ban Rusk amerikai külügy­miniszter külön-külön fo­gadta Abba Eban izraeli külügyminisztert és U Thant ENSZ-főtitkárt. Abba Éban az amerikai külügyminiszterrel tartott megbeszélései után értésére adta, hogy Izrael továbbra sem hajlandó egyértelmű­en magáévá tenni az ENSZ Biztonsági Tanácsának ha­tározatát, és hangoztatta, hogy országa a megszállt területek birtokában kíván úgynevezett „közvetlen tár­gyalásokat” folytatni az arab országok vezetőivel. Uj csalá a MOSZKVA Kedden életbe lépett a Szovjetunióban az új csa­ládjogi törvény, amelyet valóságos „össznépi vita” után a Legfelsőbb Tanács legutóbbi ülésén fogadtak el a képviselők. Az új családjogi törvény a férfi és a nő teljes egyen­jogúságán, a monogámián, a válási jogon és a gyer­mekek érdekeinek maxi­mális figyelembevételén nyugszik. Érdekes vonása az új törvénynek, hogy a házasulandók szándékuk kinyilvánítása után csak egy hónappal később já­rulhatnak az anyakönyv­vezető elé. A közbeiktatott „gondolkodási idő” az el­hamarkodott házasságköté­sek elkerülésére szolgál. A törvény számol azzal is, hogy nem minden há­zasság ideális, éppen ezért pontosan szabályozza a vá­lás lehetőségeit. Egyik cik­kelye szerint a közös megegyezéssel válni kívá­nó házastársak, amennyi­ben kiskorú gyermekeik nincsenek, mindenfajta pe­res eljárás nélkül elvál­hatnak, elegendő, hogy ilyen irányú szándékukat kijelentik az anyakönyv- vezetőségen. Más a helyzet, ha a csa­ládban kiskorú gyermek van. Ilyen esetben a bíró­ság, amelyhez fordulniok kell, mindenekelőtt meg­kísérli kibékíteni a fele­ket. Az új törvény a régi­től eltérően kimondja, hogy a feleség beleegye­zése nélkül a férj nem in­díthat válópert, ha az asz- szony terhes, vagy egy­évesnél fiatalabb gyerme­ke van. Az új törvény szerint bi­zonyos körülmények között az anyagi segítségnyújtás­nak a válás kimondása után is érvényesülnie kell. HÁZTARTÁSI GÉPESÍTÉS William Fulbright sze­nátor hétfőn nyilvánosan javasolta Johnson elnök­nek, vonja vissza Abe For­tas főbírói kinevezését, s nevezze ki Arthur Gold­berget e tisztségre. Gold­berg a legfelsőbb bíróság tagja volt, mielőtt 1965- ben Johnson kérésére vál­lalta az ENSZ-fődelegátusi tisztséget. Fulbright felhívása 24 órával a Fortas kinevezé­sével kapcsolatos szenátu­si szavazás előtt hangzott el. Johnson jelöltjét a le­mondott Warren főbíró megüresedett posztjára az elmúlt hetekben az ame­rikai szenátusban élesen támadták, egyrészt külön­böző vitatott korábbi bíró­sági döntéseiért, de első­sorban azért, mert John­son elnök személyes ta­nácsadója volt üzleti ügyekben, mielőtt a leg­felsőbb bíróság tagjává ne­vezte volna ki az elnök. Washingtonban sok meg­figyelő valószínűnek tartja hogy az elnök a megalázó kudarc megelőzésére eset­leg visszavonja Fortas je­lölését. (Reuter)

Next

/
Oldalképek
Tartalom