Petőfi Népe, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-11 / 239. szám

NAPTÁR 1968. október 11, péntek Névnap: Brigitta Napkelte: 5 óra 57 perc. Napnyugta: 17 óra 04 perc. Holdkelte: 19 óra 05 perc. Holdnyugta: 11 óra 23 perc. — AZ IFJÚSÁGI Lap­kiadó Vállalat megyei ki- rendeltsége a megyei nő- tanáccsal közösen indít mozgalmat november else­jén a Család és Iskola cí­mű lap előfizetői táborá­nak növeléséért. — A környék lakóinak nagy örömére felújítják Kiskunhalason a Batthyá­ny út ezerkétszáz méteres szakaszának burkolatát. A tervek szerint november hetedikén adják át a for­galomnak. — További két és fél­millió forintot használnak fel a következő években Miske község törpevízmű- vének bővítésére. A falu vízművesítési programja szerint jövőre 800 ezer fo­rintos költséggel és a lakos­ság segítségével bővítik a vezetékhálózatot, s újabb utcákat kapcsolnak be a közműves vízellátásba. — Űtgyalut vásárolt a hamokmégyi községi ta­nács. A gépet a termelő­szövetkezetekkel közösen használják majd a föld­utak rendszeres karbantar­tására. — Űj iskola épül Szak­maron és Fajszon. A szak- márit, amely négytanter­mes és 700 ezer forintos költséggel épül, 1969 tava­szán adják át rendelteté­sének, a fajszit pedig, amely emeletes lesz és kétmillió forint beruházással készül, 1970 első hónapjaiban. •— Kilencven évvel ez­előtt született Krúdy Gyula prózairodalmunk egyik ki­magasló alakja. Az évfor­duló alkalmából a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és a TIT őszi vándorgyűlé­sét az író szülővárosában, Nyíregyházáin rendezi meg október 18—20 között — Megyei szintű bizott­ság dolgozza ki az 1970— 1980 közötti időszakra meghirdetendő település- fejlesztési verseny feltéte­leit. A szakterületeknek megfelelő négy albizottsá­gában 17 szakember tevé­kenykedik. — A Mátra déli lejtőjén fekvő Visontán épül a leg­nagyobb magyar külszíni bamaszénbánya, amelyet kizárólag NDK gépekkel szerelnek fel. A bánya számára, amely 1989 első négyedében készül el. és évente 7—7,5 millió ton­na szenet termel, az NDK máris több, különböző tí­pusú kotrót szállított — A kiskunfélegyházi járás termelőszövetkezetei közül 14-et ért az idén ko­moly jégkár. Az Állami Biztosító részükre több mint másfél millió forint kártérítést fizetett ki eddig. A folyamatban levő ügyek elintézése után még mint­egy hárommillió forintot kapnak a károsult közös gazdaságok. Kovács Margit kerámikusművész alkotását, amely tréfás szüreti jeleneteket ábrázol, a napokban helyezték el a Kis­kunhalasi Állami Gazdaság tajói pincéjének a bejáratánál. 5 éve, 1963. október 11-én halt meg Jean Cocteau, a lan­kadatlanul kísérletező, a kife­jezés új útjait és formáit ke­reső francia író, költő, kri­tikus, továbbá festő, rajzoló díszlet- és gobelintervező, szín­padi és filmrendező, zeneszer­ző. A sokoldalú rríűvészegyéni- ség minden műfajban figye­lemre méltót alkotott. Avant­gardista lírikusként indult. El­ső verseskötete 17 éves korá ban jelent meg, majd írt vi­lágsikert elért regényeket, csa­ládi és társadalmi drámákat, bohózatokat, naplóköteteket, szellemes aforizmákat és kor­szerűsített antik görög sors­drámákat. Lelkesedéssel fo­gadta a filmművészet kialaku­lását, sok forgatókönyvet írt. Színművei nagy részét maga rendezte. Sok tehetséges fia­talt — énekesnőt, díszletterve­zőt, regényírót, akrobatát, szí­nészeket, pl.: Jean Marais-t fedezett fel és indított el a népszerűség útján. Csodálatos szellemi mozgékonysága kivív­ta számára a „legpárizsibb író” jelzőt. Minden alkotása mély humanizmust sugároz, mindvé­gig a béke és a haladás esz­méje mellett szállt síkra. Élet­műve világszerte — nálunk is — hatott az írókra, művészek­re. — Három hónapra az NDK-ba indul dolgozni a Vegyiműveket Szerelő Vál­lalat tiszakécskei gyáregy­ségének tíz KTSZ-fiatadja. (Kerekes Ferenc leveleiből.) — Kivilágítatlan lovas kocsinak ütközött Kecske­mét és Solt között Pintér Ferenc az I-es számú AKÖV tehergépkocsijával. A lovas kocsin ülő Berta János Kerekegyházi lakos könnyű, Dobos István pe­dig súlyos sérülést szenve­dett. A két járműben több mint 2500 forint kár kelet­kezett. lAUXJ& ' GOS zsemlyeszínű, fiatal -gyár vizsla kankutya elve­tett. Megtalálója, vagy nyom- a vezető je illő jutalomban ré- jzesül. Dr. Baán, Kecskemét, Báthori u. 5/a. 8408 BÜTOROZOTT szoba magányos férfi részére kiadó. Kecskemét, Tatár_ sor 21. szám. ________16460 E LADÓ Hetényegyházán egy Kát. hold szőlő, két szoba, konyhából álló ház, mellékhe­lyiségekkel, november 1-től be­költözhetően. Érdeklődni: Kecs­kemét, Közép u. 21/a. (Mu­száj.) 16 óra után. 16491 BALLÖSZÖGI határúton eladó 2,5 hold szőlő, részletben is. Érdeklődni: Kecskemét, Pus« kin u. 14. du. 5 óra után. 16492 126 LITERES boroshordó eladó. Kecskemét, Erkel Ferenc u. 6. szám. 16499 ELADÓ Kecskeméten, Erzsébet krt, 46. sz. alatt beköltözhető fél ház, egy szoba, konyha, spejz, kamra, esetleg bútorral is, és Bácsalmáson Kossuth u. 108. sz. alatt kétszobás, előszo- bás, sok mellékhelyiséges ház szép gyümölcsfás kerttel, csu­kott kapualjjal. Beköltözhető. Érdeklődni a helyszínen. 16548 FÉRFI és női segédmunkást azonnal felveszünk. Kecske­méti Gazdasági Malom. Csányi u. 4. 16549 HAROMSZOBAS házrész eladó. Kecskemét, Böszörményi u. 1. Városi Mozi mellett. Érdeklőd­ni 16 óra után. Mihályék. 16550 BEKÖLTÖZHETŐ utcai házrész garázzsal eladó. Kecskemét, Csongrádi út 52. sz. 16551 ELADÓ könnyű gumiskocsi. Kecskemét, Damjanich u. 11. 16501 EGY férfi részére kiadó szobát keresünk, lehetőleg a Leninvá- rosban. Leveleket „Megbízha­tó” jeligére a kiadóhivatalba kérünk. 16477 BELTERÜLETEN eladó 1572 négyszögöl szőlő, két részben i. Kecskemét, Bercsényi u. 11. 16479 ELADÓ Kecskemét, Máriahegy 53. sz. alatt Benei úton, a 4 km-kőnél másfél hold szőlő, szögölenként is 12 forintért. 16481 JÓ állapotban levő, kétaknás folyton égő kályha eladó. La­kó József, Kecskemét, Mária­hegy 78. Görögtemető kis kö­zében. 16488 ELADÓ 1,50 m fürdőkád és vi­lágos hálószobabútor. Érdek­lődni : Kecskemét, Szeleifalu, Frankel Leó u. 13. 16490 MAGNETOFON eladó. Kecske­mét, Budai u. 19. 16513 5 DB 10 hónapos süldő eladó. Kecskemét, Ürrét 161. Almási Mihály. 16514 TANULÓ fiút, vagy fiatalem­bert keresünk szobatársnak. Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky u. 31. 16520 COH—CORSELT Pianino és fe­hér zománcos fűrészporos kályha eladó. Kecskemét, Fü­zes u. 2. I. em. l. Megtekint­hető du., 18 órától. 16521 ALSÓSZÉKTÓBAN két hold szőlő részletekben is eladó, Kecskemét, Kölcsey u. 20. 16518 ELADÓ Máriahegyen 2 km-re 1900 négyszögöl príma szőlő. Faragó, Kecskemét, Petőfi u. 18. - ' ' - 16519 KOMAR kismotor eladó. Kecs- kemét, Árok u. 30. 16552 TRABANT CO rendszámmal új állapotban eladó. Kecskemét, Kossuth krt. 28. 16557 KECSKEMÉT, Szolnokihegy 10. szám alatt ház eladó. Azonnal beköltözhető. Az I. Konzerv­gyárhoz 5 perc járás. Érdek- lődni délután. 16560 FIGYELEM! Költségmegtérítés­sel keresek KIK-lakást, vagy OTP-s házat megvételre. Aján­latokat „Készpénz” jeligére a kiadóhivatalba kérek. 1G561 ELADÓ Kecskemét, Felsőcsaíá- nos 51/a^ sz. alatt 800 négyszö­göl szőlő. Egyes autóbusz vég­állomásától visszafelé balra, az első kis közben. 16563 ÜRES házrész eladó. Kecske­mét, Takács György u. 11. Ér­deklődni lehet vasárnap 13—18 óráig, hétköznap délelőtt. _____________________________16564 É PÍTKEZÉSHEZ betontörmelék eladó. Kecskemét, Zsinór u. 9. Érdeklődni de. 10 órától. 16565 FAESZTERGALYOS műhelybe­rendezés eladó. Érdeklődni du. 6 órától. Kecskemét, Árpád krt. 15. IV. em. 33. Telefon: 81-68. 16566 HALÓSZOBABÜTOB eladói modem, négyajtós szekrény­nyel. Kecskemét, Sörház utca 4- 8250 HÍZÓNAK való sertéseik el­adók. Kecskemét, Ceglédi út 17. Bamevál után. 8251 ELADÓ tanya Ürréten, 800 négyszögöl földdel. Érdeklődni lehet: Kecskemét, Fűzfa utca 12. Tóth István. 8255 SZÉP szakmával rendelkező önálló kisiparos. 41 éves, gesz­tenyés barna, 165 cm magas, megismerkedne házasság cél­jából házias nővel. 1—2 gyer­mek nem akadály. Leveleket „Őszirózsa H 876” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 8256 ELCSERÉLEM kétszobás össz­komfortos, gázfűtéses lakáso­mat hasonlóért. Leveleket „Központ 11 894” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 8292 ELADÓ tanya, két szoba, kony­ha, több mellékhelyiséggel, 800 négyszögöl telekkel. Városföld, I. kér. 108. Mindszenti útban. 8293 SÜRGŐSEN veszek 0—1000 km-ig Trabantot. Ajánlatokat: Lászlófalva, Alkotmány Tsz. Dugárné. _____________ 8296 E LADÓ háztelek, Hunyadivá- rosban, melléképülettel-, és épí­tő anyaggal. Érdeklő®: Kecs­kemét, Arany János u. l. Sza- bóság. Szabó József. 8297 KÉTSZOBA összkomfortos, gázfűtéses szövetkezeti lakáso­mat elcserélem egyszoba össz­komfortos, gázfűtésesért. Ér­deklődni: Kecskemét, Lenin tér 2. in. 24, délután 5—7 óráig. 8298 ELADÓ olcsón, hálószobabútor, konyhaberendezés, ebédlőszek­rény, zománcos tűzhely, füg­gönytartók, fürdőszoba-beren­dezés, asztalok, állófogas. Kecs­kemét, Nagytemplom mögötti kántorházban. 16567 OKTÓBER 15—április 15-ig idényre szerződéses fűtőt fel­vesz az Üttörőház. Kecskemét, Komszomol tér 3. sz. 16569 KOMPLETT kisipari kárpito­zott szobagarnitúra eladó. — Kecskemét, Rákóczi út 21, földszint 3. Marton. 16572 HORDOK, használtak, 200—700 literig, eladók, esetleg kölcsön kiadók. Kecskemét, Gáspár András u. 13. 16523 KÜLÖN bejáratú, szép, két­ágyas, utcai szobába intelli­gens férfi szobatársat keresek. Kecskemét, Sétatér u. 19. 16524 200 NÉGYSZÖGÖL föld Kecs­kemét, Vacsihegy 8. sz. alatt eladó. Érdeklődni ugyanott. 16527 ELADÓ beköltözhető állapot­ban levő, egyszoba összkom­fortos lakás, a Műkert mel­lett. Ajánlatokat „Népfrontla­kás” jeligére a kiadóba kérek. 16528 KÉT-H.ÁROM év közötti gyer­mek nappali gondozását válla­lom. Kecskemét, Kisfaludy u. 10. ____________________ 16573 M ATKÓ 10. sz. alatt szoba ki- adó. Werdung János.___ 16574 B ÜTOROZOTT szoba fürdőszo­bával, telefonnal kiadó. Leve­leket „Igényes” jeligére a ki- adóhivatalba kérek. 16575 SZIKVÍZK1HORDÓT felveszek. Dudás. Kecskemét, Haj ma Jó­zsef u. 1. 16529 TRABANT 601-es kitűnő álla­potban eladó. Megtekinthető szombaton és vasárnap délelőtt Kecskemét, Jókai u. 41. 16530 ELADÓ 150 négyszögöl ház­hely. Kecskemét, Nyitra u. 13. Farkas-villa mögött. 16533 — TEGNAP negyvenhat svájci turista ismerkedett Kecskeméttel, majd a szo­kásos, élményekben gaz­dag pusztai kiránduláson vett részt. Várható időjárás péntek estig: változóan felhős idő, néhány helyen kisebb át­futó esővel. Mérsékelt, nyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7—12, legma­gasabb nappali hőmérsék­let pénteken 16—21 fok kö­;ek zött. (MTI) A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium jelenti: október 9-én a fcözéphőmérsék- let 16,8, (az 50 éves átlag 12,6). a legmagasabb hőmérséklet 24,3 Celslns-fok. A napsütéses órák száma 8. Október 10-én a reggel 7 órakor mért hőmér­séklet 11,4, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 19.8, a leg­alacsonyabb hőmérsék’et 10,8 Celslus-fck. Csapadék 0,4 mm. — Készül a halágy. A bajai Üj Élet Halászati Termelőszövetkezet harka- kötönyi halastavát korsze­rűsítik. Több mint egymil­lió forintot költenek erre a célra. Halágyakat alakíta­nak ki, és összekötő csa­tornákat építenek a med­rek között, melyekkel a tó vízmennyiségét, frissítését szabályozzák. Apai érzés A londoni állatkertben a Volba nevű pingvin igen ma­gányosnak érezte magát. Élete sokkal elviselhetőbbé vált, amikor nemrég egy Kín nevű kutya hetet kölykezett. Volba kebelében apai érzelmek kelet­keztek. Amikor anyjuk eltávo­zik őrzi a kiskutyákat, szár­nyaival melengeti őket. — AFRIKA NÉPEI és társadalma címmel a TIT nagysikerű földrajzi sza­badegyetemének idei első előadása ma este lesz a TIT kecskeméti klubjában (Móricz Zs. u. 4.). Előadó: dr. Ábellá Miklós, tudo­mányos munkatárs. +4VMOEA KÉRDÉS — Mondd mama, miért vi­selnek kesztyűt a gonoszte­vők? — kérdezi Jankó. — Azért, hogy meg ne éges­sék a kezüket! SZÜRETI NÓTA M"', KITŰNŐ állapotban levő köny- nyű gumiskocsi eladó. Cegléd, IX. kér. Bokor u. 10/a. 16534 ELADÓ Kecskemét, Törökfái 115. számú ház, 800 négyszö­göl telekkel. Érdeklődni a helyszínen. Oláhné.________16536 T OKOZOTT piros Pannónia motorkerékpár új állapotban, hentesfelszerelés és nagy filo- dendron eladó. Kecskemét, Kossá István sétány 10. 16540 ELADÓ villa 1200 négyszögöl szőlővel, kúttal. Villany van. Ürihegy, Lisztes közön, köves­ül mellett. Érdeklődni: Kecs­kemét, Belsőnyír 169. sz., be­tonúinál. Geréék. 16541 ELADÓ 800 négyszögöl gyü­mölcsös tanyával, lebontásra is, a Városföldi Állami Gazda­ság területén, a Monostori úti iskola közelében. Ugyanott szár és szalma is eladó. Almá­siné. 16544 KUKORICASZAR és kályhák eladóik. Kecskemét, Kalap u. 2. 16545 (Zsoldos Sándor rajza.) ELCSERÉLEM budapesti I. ke­rületi budai kétszobás össz­komfortos, gázbojleres, telefo­nos, első emeleti főbérletemet kecskeméti központi, három­szobás összkomfortos bérlakás­ra. Ajánlatokat „Őszi csere” jeligére a kiadóhivatalba ké­rek._________________________16546 A LUMÍNIUM garázs eladó. Ér­deklődni délután 16 órától, Kecskemét, Petőfi u. 9. sz. Nagy Sándor. 8182 ELADÓ igényesnek kombinált szekrény, 2 fotel, 1 kis asztal, 2 db sodrony és egyéb házi felszerelések. Értekezni de. 11-ig, Kecskemét, Bajcsy-Zsi­linszky u. 37. szám. (Ablaknál csengetni.) 16558 ELADÓ használt zománcos üst, új utazóbőrönd, kis jégszek­rény, használt női ballonka­bát, új barna női sínadrág, fe­kete kosztüm. Kecskemét, óz u. 24. sz. 16599 SKODA Octavia Combi garan­ciális, 7200 kilométerrel, kifo­gástalan állapotban eladó. Megtekinthető vasárnap 14—17 óra között, Kecskemét, Széche­nyi krt. 32. 16571 A MEGYEI Állategészségügyi Állomás Kecskeméten teher­gépkocsi-vezetőt keres új, ál­latszállító tehergépkocsijára. — Fizetés a 113/1968. MŰM—KPM rendelet alapján. Érdeklődni az Állategészségügyi Állomás pénzügyi osztályán. Megyei Ta­nács tel.: 15-10, 215, 217, 276 mellék. 16577 600-AS nyugati Lóid, üzemké­pes, 4 személyes személygép­kocsi, 29 000 km-t futott, eladó. Csak köznapon tekinthető meg. Városi József, Kiskőrös, Rákó­czi út 80. 8227 KIADÓ 400 négyszögöl földte­rület, kertészetnek kiválóan al­kalmas. Érdeklődni: Kecske­mét, Vacsi köz 2, délután 17 órától. Papné. _______________8300 M EGVÉTELRE keresek családi házat bekölitözhetőt, Kiskunha­lason „Fizetési kedvezmény­nyel” jeligére a Kiskunhalasi Hirdetőbe.____________________8418 ELADÓ 400 négyszögöl gyü- mölcsös, a Ceglédi útban. Vil­lany, busz van. Kecskemét, Kőrösihegy 47. 8302 ELADÓ egy hold szőlő lakás­sal, Máriahegy 16/a alatt, nagy cserépkályha és vaskályha. Ér­deklődni: Kecskemét, Jókai ut­ca 34. ________________________8303 M EGVÉTELRE keresek, lehető­leg palack nélkül, gárzon gáz­tűzhelyet, mely földgázvezeték­be kapcsolható. Kecskemét,- Bocskai utca 19. 8305 BAKFIS leány télikabát, piros orkán dzseki, világoskék szi­vacskabát eladó. Kecskemét,- Budai utca 16. 8306 BEKÖLTÖZHETŐEN eladó — Kecskemét, Külső-Szabadság út 12/a számú ház. Érdeklődni egész nap. 8307 ELADÓ utcai fél házrész, egy szoba, konyha, spejz, mellék­helyiséges, 75 négyszögöl kert­tel. Azonnal elfoglalható. Kecs­kemét, Kőrösihegy 98/b. Ceglé­di úton, Pancza-kert mellett. 8308 ELADÓ egy hold bőtermő sző­lő, erősen betrágyázva. Három oldalán műút és buszmegállók mellett. Érdeklődés Kecskemét, Bocskai utca 23. Iroda. 8311 ELADÓ 1-es autóbusz végállo­mástól 20 percre 3 db 400 négyszögöles telek, ölenként 10 Ft-os áron. Érdeklődni: Kecs­kemét, IV. kér. óz utca 18. 8313 KISGYERMEK gondozását vál­lalom. Érdeklődni: Kecskemét, Méhesfalu, 14. ép. Belvizes la­kások. 8316 ELADÓ egy db fagymentes szivattyús kút 7 fm. új cső­vel, elsőrendű kivitelben, — üzemképes állapotban. Ugyan­ott Kalor, Salgótarján szén es­és kokszoskályhák, új köpeny­nyel, új samottal ellátva, ön­töttvas (Jancsi) kályhák jutá­nyos áron eladók, valamint építkezésből kimaradt új és használt 100x120-as négyszárnyú ablakok. Kecskemét, Horváth Döme u. 18. 8317 ELADÓ Ladánybenéhez egy ki­lométerre, 1600 négyszögöl te- leic tanyával, kúttal, gyümölcs­fákkal. Ugyanott 1200 négyszö­göl is eladó. Bődiné, (Kispest) Budapest, XIX., Kulcs u. 14. 8188 ELADÓ ház földdel. Kecske­méttől 5 kilométerre. Nagykő­rösi betonút mellett, balra, Er­dősék. 8208 ELADÓ 165 tojásos keltető gép. Megtekinthető ifj. Balogh Mi- hálynál, Hetényegyháza, Ma­dách Imre u. 3. 8217 R—-09 traktorra szerelt 700-as magán járó fűrészgép üzemké­pes állapotban eladó. Guttyan János. Ladánybene, Mester u. 9. 8218 ELADÓ két fiatal ló és köny- nyű gumiskocsi. Kecskemét, Tiszai betonútban, 3-as km-kő­nél, Vörösék. 8244 TEHÉN, 2 éves üsző és gumis­kocsi eladó. Ballószög, I. ke­rület 78. 8246 600-AS Trabant, és hátul keze- lős, felül mézteres kaptárak eladók. Kecskemét, Táncsics Mihály u. 15. 8132 HULLADÉKZSIRT házi szap­panra cserélünk. Cseredíj 8 Ft kg-ként. Kecskemét, Kos­sá István sétány 66. ‘ (Volt Csongrádi út). Fekete szap­panfőző. 16260 JÁNOSHALMÁN, a Szondi u. 17. sz. lakóház azonnal beköl­tözhetően eladó., Feltételek megtudható^ Jánoshalma, Bíró Béla u. 17. sz. alatt. 8280 HÁROMSZOBÁS ház eladó, beköltözhetően. Kecskemét, Czollner tér 12. szám. Kis OTI mellett. 8295 PARKETTA HULLADÉK, tűzi­fa eladó. Levélbeni megrende­lésre, 53,— Ft-os mázsánkénti áron házhoz szállítjuk. Alkot­mány MTSZ Méntelek, 142. 8187 SZOBA, konyha, kamrás ház melléképülettel, 400 öl telek­kel, ötvenezer forintért eladó. Kerekegyháza, Kölcsey u. 76. sz. 16468

Next

/
Oldalképek
Tartalom