Petőfi Népe, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-09 / 237. szám

Kosárlabda NB II Bajai Fehérneműgyár— Kecskeméti Petőfi 45:42 (28:13) Szövetség mexikói kong. resszusát, amelyre csütör­tökön és pénteken kerül sor. A napirendi pontok között kétségtelenül az úszó világbajnokság meg­rendezésének a kérdése a legjelentősebb. A tervek szerint az úszó világbaj­nokságra mindig az olim­piai játékok utáni első esz­tendőben általában négy évenként kerülne sor. A jelek szerint Mexicó- ban a kongresszus magáévá teszi a javaslatot és így az első úszó vb-re már 1969- ben sor kerülhet. Philipp elnök biztosra veszi, hogy a színhelyt illetően jelent­kezőkben nem lesz hiány. Két ország Brazília és Svájc már Dubrovnikban bejelentette, hogy a rende­zésre igényt tart. A kong­resszus erről is dönt. Olimpiai bélyegek A mexicói olimpiai ke­rékpáros pályán máris a legádázabb küzdelem fo­lyik ezekben a napokban.' Óráról órára döntögetik —. csak úgy „bemelegítésül’* — a világ légjobb verseny­zői a világcsúcsokat. Jő példa volt erre hétfőn a 4000 méteres üldöző csa­patverseny, amelyben az NSZK csapata 4:21.63 perc­cel ragyogó új csúcsot állí­tott fel. De csak tíz percig örülhettek a négyes tagjai rekordjuknak, mert a ver­senyen utolsó előttiként rajtolt olasz csapat ezt az időt is túlszárnyalta. Az új világcsúcs: 4:20.83 perc. A ragyogó teljesítményt az azzurrik úgy érték el, hogy negyedik emberük az utol­só előtti váltást elvétette és így Pancino kénytelen volt egy körrel többet haj­tani az élen. # A hétfői kerékpáros pá­lyaversenyek során külön rendeztek egy kétkörös gyorsasági versenyt, ame­lyen 1. Roger Gibbon (Tri­nidad) 43.12 mp, Lendvai (magyar) 44.07 mp-cel a tizedik lett. Egyetlen sportolóval és első ízben vesz részt az olimpiai játékokon Líbia. Mohammed Kalifa a 400 méteres gátfutásban kép­viseli hazáját. mexicói Tál egy nehéz akadályon SOKAN LÁTTAK a kecskemétiek közül a va­sárnapi Dózsa—Szállítók mérkőzést, s így annál kü­lönösebben hatott a Nép­sport hétfői tudósítása, és annak furcsa hangja. Hi­szen a kecskeméti játéko­sok még most is a lábukon viselik annak a második félidőnek kellemetlen „em­lékeit”, amelyekkel a siker­telenségtől elkeseredett bu­dapestiek nem fukarkod­tak. Tény, az, hogy a Szállí­tók csapata nagyon „haj­tott”. Amíg bírták erővel, amikor pedig elfáradtak, kénytelenek voltak áten­gedni a pálya középső har­madát. A kecskeméti csa­pat az első félidőben erősen behúzódva, keményen vé­dekezett. A második félidő­ben a gyors egyenlítés után ébredt tudatára a lila-fe­hér gárda, hogy itt lehet keresni, s eikkor már úgy küzdöttek, mint ahogy azt tavasszal megszoktuk tő­lük. Sokat lendített a támadó­soron a csere is, hiszen Kiss II. — aki egyébként a csapat egyik legtehetsé­gesebb játékosa — az utób­bi időben teljesen formán kívül, s talán egy kicsit el­bizakodottan is játszott. Ugyanakkor Balatoni, aki sokáig a csapatba sem tu­dott bekerülni, hallatlan lelkesedéssel küzdött, és mindkét gól az ő szemfü- lességéből, nomeg a szünet után feljavult Jósa szép beadásaiból született. AZT NEM ÁLLÍTJUK, hogy a KTE—Kiskunfél­egyházi Vasas megyei NB Il-es rangadón túlságosan magas volt a színvonal, de hogy a 0:0 dacára érdekes küzdelem volt, az bizo­nyos. Az első félidőben a KTE minden erejével tá­madott, a Vasas pedig vé­dekezett, s nem is valami okosan. Csak ennek volt tudható, hogy négyszer is szinte sakk-matt helyzetbe került a félegyházi véde­lem, csupán a kecskeméti csatárok ügyetlenségén mú­lott, hogy mégsem rezdült meg a h áló. A szünet után a Vasas változtatott a taktikán. Most már nemcsak véde­keztek, hanem igyekeztek a labdát elől tartani, s a A mexicói esei részletes fgrgalókSayve Az alábbiakban közöljük az olimpia első heti me­netrendjét, mégpedig ma­gyar idő szerint (Mexico és Budapest között 7 órás az időeltolódás: Amikor például az olimpia színhe­lyén délelőtt 10 óra van, nálunk már 17.) Zárójel­ben feltüntetjük azokat a magyar versenyzőket, akik az egyes számokban rajt­hoz állnak. Október 13: VASÁRNAP Atlétika: 17.00 óra: 100 m előfutam. Súlylökés selej­tező (Varjú). 17.30: női ge­rely selejtező (Rudasné, Németh A.). 22.00 óra: 400 m gát, előfutam, női távol selejtező (Kispálné). 22.50: 800 m előfutam (Honti). 23.30; 100 m előfutam. 24.00: 10 000 m döntő (Me- cser, Szerényi, Kiss Gy.). Evezés: 16.00: Selejtező. Kormányos nélküli kettes (Pányi, Romvári). Kormá­nyos nélküli négyes (Cser­mely, Melis A., Melis Z. Sarlós). Labdarúgás: 19.00: Ma­gyarország—El Salvador, Mexikó—Kolumbia, Fran­ciaország—Guinea, Ghana —Izrael. Ökölvívás: 21.30: Selej­tezők (Gedo, Badari, Sza­bó Gy., Gúla, Kajdi, Gáli). öttusa: 17.00: Lovaglás: (Balczó, dr. Török, dr. Mó- na, tartalék: Bodnár). Súlyemelés: 23.00; Lég­súly: (Földi). Október 14: HÉTFŐ Atlétika: 17.00: 100 m női előfutam (Balogh, Ne- mesháziné, Tóthné). Rúd­ugrás selejtező, diszkosz se­lejtező (Faragó, Tégla). 17.40: 400 m női előfutamok (Munkácsi). 22.00: 400 m gát elődöntő. 22.30: 100 m női előfutamok. Súlylökés döntő, gerely női döntő. 23.00: 100 m elődöntő, tá­volugrás női döntő. 23.20: 800 m elődöntő. 23.50: 20 km gyaloglás (Kiss A.). 24.00: 3000 m akadály elő­futamok (Szabó J.). 01.00: 100 m döntő. Labdarúgás: 22.30: Spa­nyolország—Brazília, Ni­géria—Japán, Csehszlová­kia—Guatemala, Bulgária —Thaiföld. ökölvívás: 21.30: Selej­tező. öttusa: 15.00; Vívás. Súlyemelés: 23.00: Pe­helysúly (Benedek). Vitorlázás: 20.00: I. fu­tam, Csillaghajó (Tolnai, Farkas), repülő hollandi (Gömöri, Izsák). Vízilabda: 17.00: Hat mérkőzés. (A helyszínen sorsolnak.) Október 15: KEDD Atlétika: 17.00: ötpróba: 80 m gát (Tóthné), gerely- hajítás selejtező (Kulcsár, Németh). 17.30: 200 m elő­futamok. ötpróba: súlylö­kés. 22.00: 100 m női elő­döntő, férfi diszkosz döntő. 22.20: 400 m női elődöntő. 22.40: 200 m előfutamok. 23.00: ötpróba: magasug­rás. 23.10: 5000 m előfuta­mok (Mecser). 00.35: 400 m gát elődöntő. 00.50: 100 m női döntő. 01.10 : 800 m döntő. Evezés: 16.00: Reményfu- tamok. Kerékpár: 17.00: 100 km országúti csapatverseny (Gera, Keserű, Magyar, Mé­száros, Takács). Labdarúgás: 22.30: Mexi­kó—Franciaország, Kolum­bia—Guinea, Magyarország —Ghana, El Salvador—Iz­rael. ökölvívás: 21.30: Selejte­zők. Öttusa: 17.00: Lövészet. Súlyemelés: 23.00: Köny- nyűsúly: (Bagócs). Vívás: 15.30: Férfi tőr egyéni (Kamuti J., Kamu- ti L., Szabó, Füredi, May közül három indul). Vitorlázás: 20.00: Máso­dik futam. Vízilabda: 17.00: Hat mér­kőzése (Folytatjuk,} kecskeméti támadásokat a pálya középső harmadában megállítani. Ez többnyire sikerült is. Ha pedig mégis túljutották a KTE-csatárok a védők vonalán, a gyors Cserkó és Bense könnyedén beérték és szerelték őket. így azután az egész má­sodik félidőben egyetlen komoly helyzet sem ala­kult ki egyik kapu előtt sem. A Vasasnak nagyon -jól jött az egy pont, a KTE viszont továbbra is kieső helyen áll, s bizony az utolsó hét fordulóban na­gyot kell javulnia az együt­tesnek ahhoz, hogy elkerül­jön ebből a zónából. NB II. női. Baja, v.: Bo- kodi, Lajtai. Baja: Martinovicsné (5), Márton (6) — Molnár (3) — Patonai E. (17), Koródi (2). Csere: Kunvári (6), Gar- gity (4), Patonai I. (2), Trapl, Tax, Schüszler. Ed­ző : Gombás László. K. Petőfi: Bende (5), Fo­dor (1) — Kerpesitsné (12) — Báder I. (7), Molnár '(2). Csere: Mócza (8), Bodnáxné (7), Rozgonyi, Király, Nagy. Edző: Polányi István. Izgalmakban bővelkedett a megyei rangodó. Az első félidőben a bajai csapat lé­nyegesen jobban játszott. A szünet után feljött a Kecskemét és nem sok hiányzott a meglepetéshez. Jók: Patonai, Kunvári, Ko­ródi, ill.: Mócza, Báder, Bende. Sikeres rajt az ökölvívó NM I. B-ben K. fémmunkás—Steinmetz SE 14:6 Kecskemét, 400 néző, ve­zették: Katona, Payer. A Fémmunkás kultúrter­mében lezajlott találkozó Hadari remek szereplésé­vel kezdődött. Völgyi ellen egyenlítettek a pécsiek. A 3. menetben szoros küzde­lemben Rákosit megintet­ték, így Hegedűs nyert. Kozma pedig a gyorsabb, technikásabb Sárdi ellen szenvedett vereséget. Ezt követően a Vígh-testvérek nyertek, majd a mozgé­kony Bakonyi szerzett ér­tékes pontokat a vendé­geknek. A Kiss—Kollár mérkőzést a második me­net elején a Steinmetz ver­senyzője feladta. Részletes eredmények: (papírsúlyban egyik csapat Országos verseny ^esz 1969-ben a Kiskunhalasi Szila dy Áron Gimnázium kezdeményezte középisko­lás kézilabdabajnokság. A KISZ megyei bizottsága szervezésében jövőre a forradalmi ifjúsági napok keretében rendezik meg a döntőt, amelynek győztese a nemzetközi diákolimpián szerepel majd. sem indított versenyzőt). Légsúly: Hadari fölénye miatt ellenfelét, Bendét, a 2. menetben leléptették. 2:0! Harmatsúly: Völgyi nem jelent meg és így Zomi nyert. 2:2! Pehelysúly: He­gedűs pontozással nyert Rákosi ellen. 4:2! Könnyű­súly: Sárdi döntő fölénye miatt Kozmát a 2. menet­ben leléptették. 4:4! Kis- váltósúly: Vígh I. ponto­zással nyert Győri ellen. 6:4! Váltósúly: Vígh II. az első menetben győzött Ko­vács ellen. 8:4! Nagyváltó­súly: Bakonyi a 3. menet­ben kiütötte Gombost. 8:6! Középsúly: Blaski ponto­zással nyert Józsi ellen. 10:6. Félnehézsúly: Kiss ellen Kollár a 2. menetben feladta. 12:6! Nehézsúly: Szabardi ellenfelét, Majort az orvos nem engedte ver­senyezni, így 14:6-ra ala­kult a végeredmény. Acapulcóban a meteoro­lógiai intézet bejelentette, hogy a „Rebecca” nevű szélvihar, amelynek a se­bessége 80 km, most kb. 200 km-rel délre az olim­piai játékok vitorlázó ver­senyének színhelyétől északnyugati irányba ha' lad. Acapulcóban hétfőn hideg, esős idő akadályozta az edzéseket és a rendező­ség keddre is betiltotta az edzéseket. Fennáll ugyanis az a veszély — hangzik az időjárásjelentés —, hogy a Rebecca, amely felfelé ter­jed, esetleg irányt változ­tat észak felé és ebben az esetben a trópusi vihar megakadályozhatja, leg­alábbis a versenyek kezde­tén, a futamok lebonyolítá­sát. A Rebecca valószínű­leg végigszántja a mexikói Guerrero állam csendes- óceáni partvidékét. Az Egyesült Államok at­létacsapatának vezetői hét­főn sajtóértekezletet tartot­tak, amelyen vita támadt az amerikai vezetők és az angol újságírók között. Az angol sajtó ugyanis előző­leg különböző cikkekben azt állította, hogy az ame­rikai atlétacsapat magasla­ti felkészülése tovább tar­tott a megengedettnél és így az amerikai atléták tu­lajdonképpen megszegték az olimpiai felkészülési szabályokat. Payton Jordan főedző ta­gadta az angolok állítását. Azt mondotta a kérdezős­ködő angol újságíróknak, hogy az olimpiai csapat tagjai egyénileg folytatták edzéseiket saját tervük sze­rint 28 napnál további ma­gaslati levegőn. Az ameri­kai sporthatóságok ezt nem írták elő, ők maguk hatá­roztak így, hogy minél na­gyobb esélyük legyen az olimpiai válogató verse­nyen. Eszerint az amerikai csapat, mint olyan, nem szegte meg a szabályokat. Nagy meg a érdeklődés Nemzetközi előzi Üsző Ülésezik a NOB kongresszusa o Mexikóvárosban ülésezik a Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság kongresszusa a Képzőművészek Palotájának dísztermében. A képen: Gustavo Diaz Ördaz mexi­kói elnök (a mikrofon előtt) üdvözli a kongresz- szust Balról D. R. Vazquez, a Mexikói Olimpiai Bi­zottság elnöke, Avery Brundage, a NOB elnöke. Jobb szélen C. Del Rosal, Mexikóváros polgármestere. (Rádiótelefoto — AP—CP)

Next

/
Oldalképek
Tartalom