Petőfi Népe, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-02 / 231. szám
I N A P T A B 1968. október 2, szerda Névnap: Petra Napkelte: 5 óra 44 perc. Napnyugta: 17 óra 22 perc. Holdkelte: 16 óra 05 perc. Holdnyugta: 0 óra 34 perc. Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Joboru Magda nagykövetnek, a Magyar Népköztársaság állandó UNESCO képviselete vezetőjének az UNESCO területén kijejtett eredményes tevékenysége elismeréséül a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Mód Péter, a Magyar Nép- köztársaság párizsi nagykövete nyújtotta át. (MTI) — Hétéves múltra tekint vissza Nyárlörincen az önkéntes véradó mozgalom. A kecskeméti járás e kis községének lakói azóta rendszeresen, jó példával járnak élen a véradásban. A legutóbb tartott véradónap alkalmából a község két és fél ezer lakosából 122-en jelentek meg, s ösz- szesen 37 liter vért adtak. — NEW YORKBAN nemrégen bíróság elé állítottak egy biztosítási ügynököt. Az illető betört 300 lakásba, de sehonnan sem vitt el semmit, ellenben rövid Idő után mindenhová visszatért és rávette a megijedt lakókat, hogy kössenek vele biztosítást betörés ellen. — Hat méter széles, korszerű utat építenek Kiskunma jsa és Szánk között. A 25 millió forintos költséggel megvalósítandó beruházást a tervek szerint a jövő év tavastón fejezik be. — Két új és két használt kombájnt vásárolt a meglevő mellé a tompái Petőfi Termelőszövetkezet ebben az évben. A közös gazdaság erőgépparkját — amely tizennyolc gépből állt — most egy D—4K/B nehéztraktorral gyarapították. — Szüreti bemutatót tartanak az Izsáki Állami Gazdaságban. Október nyolcadikén kertészeti szakemberek érkeznek a gazdaságba, ahol a szőlőfeldolgozó gépeket, berendezéseket fogják tanulmányozni. Bürokrácia, óh! Az olasz postaigazgatóság egyik körlevele így hangzott: „A postásokhoz! Az üres levélszekrényt is ki kell üríteni”. — Értékesítésre várnak a pecsenyebárányok. A kecskeméti, dunavecsei és a kiskunfélegyházi környék híres juhászataiban az idén kielégítő volt a szaporulat. •— A mezőgazdasági termelésre alkalmatlan sívó homokterületeken cellulóznyárfát telepítenek a termelőszövetkezeti gazdaságok. Az őszi és a tavaszi A nyár végéig 36 ezer bá- nyárfásításhoz már most rányt értékesítettek, ami jóval több az előző év azonos időszakánál. Az őszi bárányvásáron is van kínálat, több mint 5 ezer bárány kerül piacra. kijelölték a területet. A kiskunsági homokhátság állami és tsz-gazdaságai újabb 1000 hektárnyi területet ültetnek be a gyorsan növő fafajtával. HELY A TETŐN Kéményseprő-tanulók gyakorlati foglalkozása. (MTI-foto) Nn.olfvn avnnrt —— — Műszaki hiba miatt kor"oveKyo export mányozhatatlanná vált a Biflovakból kovics Sándor budapesti lakos által vezetett tehergépkocsi Az utóbbi negyedévben Dunavecse határában. A teher- csaknem négyszázezer fo- bel?£V,t?,w ^?™ár2Síl^*Sze„’ rint értékben adott el loVárható időjárás szerda estig: felhőátvonulások, többfelé újabb eső. Élénk, helyenként átmenetileg erős északnyugati, északi 6zél. Hűvös idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5—10 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 15 fok körül. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: szeptember 30-án a középhőmérséklet 12,7, (az 50 éves átlag 14,9), a legmagasabb hőmérséklet 17 Celsius-fok. A napsütéses óráit száma 5. Október 1-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 9, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 14,4. a legalacsonyabb hőmérséklet 8,4 Celsius-fok. Csapadék 0,5 vakat a Kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Tsz, nagyobb részt külföldi megrendelésre. A jövő évben arab tenyészállatokból közel egymillió forint jö- vedelmre számítanak. Januárban kezdődik a szürke lipicai csődörök betanítása. Tizenkét lóból válogatják ki azt a kilencet, amelyek a négyes-, illetőleg ötösfogat tagjai lesznek. A „versenyistálló” jó hírnevét bizonyítja az is, hogy már előre több külföldi fellépésre kaptak meghívást.- A KECSKEMÉTI Fo* toklub a salgótarjáni országos fotókiállításán Ara- nyossy Béla 1 képével, a monzai (olasz) nemzetközi kiállításon Dezső Pál 1 képével, a singapoore-i nemzetközi fotókiállításon Dezső Pál 1 képével, a zara- gozai nemzetközi fotókiállításon Dezső Pál 4 képével, Krisch Béla 4 képével és Vincze János 4 képével szerepelt. Törődik embertársaival... Milánó utcáin fut egy ősrégi, toldozott-foltozott Fiat kocsi, amelyre gondos gazdája hátul táblát akasztott ezzel a felirattal: „Vigyázat! 12 közlekedési balesetből győztesként kerültem ki!” — Közös gépjavító részleg felállítására állapodott meg a jászszentlászlói Aranyhomok és Űj Barázda, valamint a móricgáti Petőfi Tsz. Az eddig létrejött hasonló vállalkozások azt mutatják, hogy a közös létesítmény a gépjavítás költségeit lényegesen csökkenti. mély! sérülés nem történt, kár meghaladja a nyolcezer forintot. — Tizenegyezer palackot töltenek meg naponta a Bajai Állami Gazdaság vaskúti pincészetében. A minőségi borok nemcsak a hazai fogyasztók körében kedveltek, hanem külföldön is. A márkás borok csomagolása is színvonalas, ízléses. A gazdaság jelenleg öt fajta borral jelentkezik a piacon, s rövidesen új védjeggyel ellátott borral bővítik a választékot. Jelenleg Csehszlovákiába szállítanak a résből”. Indul a Szülők iskolája A korábbi évek gyakor* lata alapján a TIT és a városi tanács vb. művelődési osztálya közös szervezésében október elején megkezdődik a Szülők iskolája sorozat. A programot 4 évre tervezik, évente négynégy előadással. Az idén az előadások anyagát a közép- iskolás és óvodáskorú gyermekek nevelési problémáiról szóló témákkal bővítik, így a Szülők iskolája 3—18 éves korú gyerekek neveléséhez nyújt segítséget. A tematikát a művelődési osztály valamennyi általános iskola igazgatójának és óvoda vezetőjének megküldi. „Sokat tudó" gépek bemutatója Varrógép-kiállítás a Centrum Áruházban Az NDK wittenbergi gyárának gépeit három éve importáljuk. Szakmai körökben már eddig is jó hírnevet vívtak ki maguknak, annak ellenére, hogy termékeik közül mindeddig csak a táska-varrógépeket ismertük. A német cégnek a Centrum Áruházzal közösen október 1- től 5-ig — tehát szombatig — Kecskeméten megrendezésre kerülő kiállításán alkalom nyílik megismerkedni az egész termékskálával. A hagyományos varrógépállványtól kezdve a Elfogták Blázsik István és Nagy Jázsef tanulók gyilkosát A Belügyminisztérium rendőri szervei több hónapja széles körű nyomozást folytattak a június 16-án a Népligetből eltűnt Blázsik István 12 éves iskolai tanuló és a szeptember 10-én, Csepelen megölt Nagy József 13 éves iskolai tanuló gyilkosainak felkutatására. A nyomozati munka eredményeként a Budapesti Rendőrkapitányság szeptember 13-án őrizetbe vette Bodgál Zoltán 41 éves lakás és foglalkozás nélküli, homoszexuális személyt, aki alaposan gyanúsítható volt a két fiú megölésével és egyéb bűn- cselekmények elkövetésével. Bodgál ezideig 11 esetben volt büntetve lopásért, betörésért, közveszélyes munkakerülésért. Eddig összesen 18 évet töltött börtönben. 1959-ben ítélték el nyolcévi börtönbüntetésre, ahonnan 1967. szeptember 20-án szabadult. Szabadulása után is folytatta bűnöző életmódját. A nyomozás során beszerzett terhelő adatok alapján, beismerte, hogy 1968. június 16-án a Népligetben az Építők Napja alkalmából rendezett ünnepségről elcsalta és megölte Blázsik Istvánt, akinek holttestét Csárdás vö- | Csepel határában elásta. A I helyszíni eljárás során a Kivilágítatlan lovas kocsi, műszaki hiba Kél balálos, egy életveszélyes sérülés fiú holttestét a rendőri szervek megtalálták. Ugyancsak beismerte, hogy hasonló módon ölte meg Nagy József iskolai tanulót 1968. szeptember 10-én. A Budapesti Rendőrkapitányság Bodgál Zoltán ügyében a nyomozást és a vizsgálatot tovább folytatja. (MTI) táska-varrógépeken át a modern, több célra is használható „varrógépbútorig” ott szerepel a kiállításon a cég típusainak gazdag választéka. Közülük a legsokoldalúbb a 8014 jelzésű hímző- és program-automata varrógép, amely körforgós szálfogóval van eb látva, teljesítménye percenként 1500 öltés, és számos varrási műveletre alkalmas. A különféle munkafolyamatok elvégzésére a varrógép egyetlen gomb elfordításával váltható át. Kedden reggel a megye és a város tanácsi vezetőinek és ipari szakembereinek jelenlétében mutatták be használatban is az UNITECHNA külkereskedelmi vállalat és a gyár képviselői — Günter Lass, Anton Zei és Siegfried Homfeldt — a sokoldalú gépeket, amelyek a Centrum Áruházban kiállítást követően is folyamatosan vásárolhatók. A héten egyébként a háziasszonyok, a szakmabeliek és egyéb érdeklődők varrásbemutatók révén is megismerhetik a Naumann varrógépek alkalmazásának számtalan lehetőségét. A vállalat szakemberei a gépekkel kapcsolatban a helyszínen adnak útbaigazítást, felvilágosítást. J. T. Tr-notess Mégegyszer a Falakról Hétfőn este a Kiskunhalas és Kisszállás közötti úton súlyos közúti szerencsétlenséget okozott egy tehergépkocsi műszaki hibája. A Mélykúti Vegyesipari Ktsz tehergépkocsija, amelyet Dóra István, 24 éves mélykúti lakos vezetett, a megállapítások szerint műszaki hiba miatt az útmenti árokba borult. Ä szerencsétlenség következtében Bényi Rozália, 52 éves műszaki vezető,* olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Sztanik Mihály 38 éves segédmunkást, mélykúti lakost életveszélyes sérülésekkel a kiskunhalasi kórházba szállították. A baleset ügyeben_a rendőrség a műszaki szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot. Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés alapos gyanúja miatt a rendőrség eljárást indított Pleszkán József- né 57 éves háztartásbeli, bácsalmási lakos ellen. Pleszkánné a késő esti órákban kivilágítatlanul hajtotta lovas kocsiját, sőt meg is állt az úton, Ugyanebben az irányban haladt Kürti András 23 éves segédmunkás kisszállás! lakos motorkerékpárjával, s a kivilágítatlan lovas kocsinak ütközött. A fiatalember olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Üj játékfilmet ritkán és csak kivételes esetben tűz műsorra a Televízió. A Falak mégis alig egy fél évvel a bemutató után került a képernyőre vasárnap este. Igen helyesen. Nem tudom, hányán látták eddig ezt a rendkívüli filmet. Bizonyos, hogy kevesen. Kovács András rendező maga mondta, amikor itt járt Kecskeméten, hogy mérsékelt az érdeklődés. (Volt olyan megye, ahol addig egyetlen mozi sem tűzte műsorra.) Pedig a film országos vitát kavart. Akadnak rajongói és ellenzői is szép számmal. De legtöbben mégis azok vannak, akik közömbösek iránta. Éppen ezért volt helyes bemutatni a Televízióban. Még akkor is, ha a vetítés nem nagyon használt neki. A képernyőn ugyanis a látvány, á képi megfogalmazás sokat veszített értékéből, a párizsi jelenetekben pedig alig lehetett elolvasni a feliratokat, így nyilvánvalóan vesztett erejéből a gondolat, amelyet az eredetileg kitűnő operatőri munka érzelmileg támogat. De azért a gondolat mégiscsak ott feszült így is a ragyogó, tömör mondatokban, s végtére a Falak kizárólagos célja a közérdekű publicisztikai mondanivaló közlése a lehető legnagyobb nyilvánossággal. Nem szándékozom itt most ismertetni és elemezni, hiszen annak idején részletesen írtunk róla, s a kecskeméti ankét után ismét méltattuk. Azért volt helyes a Televízió milliós közönsége elé bocsátani, mert a moziban a közönség egy része csak szórakozni akar. A nézők mintha előre védekeznének a töprengés ellen, amikor a plakát alapján választanak, s ami nem „látványos* színes, szélesvásznú”, arra el sem mennek. A Falak rólunk szól. Őszintén, némelyek szerint túlságosan is merészen, mindenesetre elgondolkoz- tatóan. A rajongók valóságos bibliának tartják. Ez persze túlzás. De annyi bizonyos, hogy mai életünk egyik igen fontos kérdéséről, a szocialista demokratizmus továbbfejlesztéséről szól. Nem a holnapról, amikor ezeket a kérdéseket már megoldottuk, hanem a máról, amikor még igen nagy akadályok — képzelt falak — állnak a megvalósítás útjában. Abban akar segíteni a film, tisztán láttatni, ami a jelenlegi teendőnk. Tehát most, minél előbb lássák minél többen! Bizonyára voltak, akikre most sem hatott, s egyszerűen kikapcsolták a készüléket az első fél órában. Azon sem csodálkoznék viszont, ha most egyszerre megnövekedne az érdeklődés a film iránt a mozikban is. Érdemes volna kipróbálni, s felújítani a filmszínházak műsorán. Volt már rá példa, hogy egy film a Tv után siker lett. Az Othello Gyulaházán a tv-nek készült, ott mutatták be először. Mégis telt házakkal játszották a mozik. A Falak másodjára talán hasonlóképpen járhatna. Mester László PETŐFI NÉPE — A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő. F. Tóth Pál. — Kiadja a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó vaualat. — Felelős kiadó: dr. Mezei István Igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemét Városi Tanácsház. — Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38. — Kiadóhivatal: Kecskemet, Szabadság tér 1/a. Telefonj 17-09. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 17,— forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon; 11-85, — Index; 25 065.