Petőfi Népe, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-29 / 229. szám

Gárdonyi Géza: N A P T A R 1968. szept. 29. vasárnap Névnap: Mihály Napkelte: 5 óra 40 perc Napnyugta: 17 óra 28 perc s Holdkelte: 14 óra 27 perc f Holdnyugta: 20 óra 48 perc | — ÜJ HELYISÉGBE köl­tözik a dunavecsei művelő­dési ház ifjúsági klubja. A klub tagsága egy használa­ton kívüli régi pincét tár­sadalmi munkában alakít át erre a célra. A tervek szerint még ebben az évben felavatják az új klubot. A Leninváros fázik Az utóbbi napokban kellemetlenül hűvüsre fordult az idő, o'yan-.yúa, Hogy akik tehették be is fütöttek. Bárhogyan Is áhítozták azonban a meleget a központi fűtCscs. illetve a táv­fűtéses házakban lakók, ók semmiféle módszerrel sem langyo- sithatték be otthonukat. Lakó József, a Kecskeméti Erőmű fő­gépésze kérdésünkre kijelentette: — Bármikor készen állnak arra, hogy gőzt termeljentk a leninvárosi lakások, valamint az iskola, óvoda, bölcsőde részére. Németh Mihály, az Ingat­lankezelő Vállalat távfűtési előadója arról tájékoztatott, hogy a távfűtési hálózat karbantartását elvégezték, és lágy vízzel való f'ltöl'ését szeptember 28-án befejezik. Azt a jó hírt is hozzátette, hogy október 1-én, 2-án és 3-án próbafűtést is tar­tanak, s iia az időjárás indokolja, már abba sem hagyják a fűtést. Hogy miért nem történt mindez előbb? Mert a 2/1966. (III. 31.) MM számú rendelet kimondja, hogy csak október 1-től — amennyiben a napi átlagos hőmérséklet nem haladja meg a 12 fokot — lehet fűtést szolgáltatni. Ügy véljük helyte­len ilyen rendeteteket szigorúan megszabott dátumhoz kötni, mert az Időjárás könnyen fittyet hány a paragrafusokra és az emberek egészsége mégiscsak drágább, mint néhány tonna gőz. N. O. autövillamossAgi ellenőrzések — ENSZ-MEGBlZASBOL A Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet fénytechnikai laboratóriumában — az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának megbízásából — autóvillamossági ellenőrzéseket végeznek. Kor­szerű műszerekkel mérik a reflektorok, féklámpák, villogó irányjclzök és egyéb világító testek fényerejét, hatékonyságát. Képünkön: gépkocsifényszórót vizsgálnak a laboratóriumban. (MTI-foto — Fényes Tamás felvétele.) — MEGKEZDŐDÖTT Balotaszálláson a kultúr- ház bővítése. A félmillió forintos beruházás ered­ményeként új könyvtár, klubszobák és szakköri he­lyiségek várják majd a lá­togatókat. Közbotrányokozásért — két hónap szabadságvesztés Csütörtöki lapszámunk- rendőrségi tudósításában hírül adtuk, hogy közbot­rányokozásért eljárás in­dult Kovács Sándor, kecs­keméti (Körösi hegy 69.) lakos ellen, aki részegen, nyitott zsebkéssel molesz­tálta a járókelőket. Neve­zett ügyében gyorsított el­járással hozott ítéletet a bíróság: kéthónapd szabad­ságvesztésre büntette. :— TlZ évvel ezelőtt je­lent meg Moszkvában a „Béke és szocializmus”, a kommunista és munkás­pártok elméleti sajtóorgá­numának első száma. Míg az első számok 19 nyelven jelentek meg és nyolcvan országban kerültek terjesz­tésre, ma 26 nyelven 142 ország dolgozóihoz jut- natk eL — Erdőscdik a* Alföld. A Kiskunsági Állami Erdő- gazdaság területén készül­nek az őszi, illetve a ta­vaszi fásításra. Lombhul­lástól rügyfakadásig újabb 3200 hektáron telepítenek új erdőt, s pótolják a ré­git. A laza szerkezetű, sivó homoktalajokat főleg tűle­velűekkel ültetik be. Erre a célra az erdei és a feke- tefenyőcsemeték millióit nevelik a megyében. Várható időjárás vasár­nap estig: időnként kissé megnövekedő felhőzet, va­lószínűleg eső nélkül. Éj­szaka gyenge, napközben mérsékelt, változó irányú szél. A reggeli órákban pá­rásság, helyenként köd. Vár­ható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet: 3—8 fok között, egy-két helyen gyenge talajmenti fagy. Legmagasabb nappali hő­mérséklet vasárnap: 17—21 fok között. HELYESBÍTÉS! Lapunk teg­napi számában, a Vendégünk volt rovat alatt megjelent cikk­ben sajnálatos elírás történt a harmadik hasáb, második be­kezdésében. Az eredeti szö­vegrész így hangzik: „. . .autó­iparunkat, ahol 40—45 tonnás, sőt ennél nagyobb önbilleiíős gépkocsikat gyártanak.”­Miss Cinema — Bővítették a villany- hálózatot Tompán. A Ka­tona-soron kétszázezer fo­rintos költséggel elkészült a villanyhálózat, az érde­kelt háztulajdonosok egyen­ként ezerötszáz forinttal já­rultak hozzá. — Japánban elkészítetté^ az eddigi legkisebb televízió ké. szüléket, súlya mindössze 60 deka, képernyőjének szélessé­ge 37 milliméter. Telepe két órás műsor vételére elegendő, de hálózati árammal is műkö­dik. — A spanyol televízió első ízben tűz műsorra ma­gyar kisfilmeket A madri­di tv szeptember végién és október elején bemutatja Bednai Nándor, Macskássy Gyula és Reisenbücher Sándor alkotásait. — A fedett uszodát meg­nyitása óta mintegy ki- lencvenezren látogatták meg. A tanács vezetői rö­videsen megvitatják egy gyógyfürdőrész létestésének lehetőségeit is. EGRI CSILLAGOK Kómában felsorakoztak a Miss Cinema 1968. résztvevői. Feldolgozta: Márkus László. Rajzolta: Zórád Ernő. Két kiállítás A Kecskeméti Katona Jó­zsef és a Kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumban nyílik új kiállítás ma délelőtt 11 órai kezdettel. Kecskeméten a Vaszary János festmé­nyeiből rendezett tárlatot dr. Telephy Katalin, a Nemzeti Galéria főmunka­társa, Félegyházán a Keceli Általános Iskola batikszak- körének kiállítását Diószegi Balázs festőművész, megyei szakfelügyelő nyitja meg. — Magas hozamot ígér­nek az előzetes becslések alapján az intenzív kuko­ricafajták a kalocsai öntö­zőfürt területén. Az idén a kukoricatermő területnek csaknem felét már az új fajtákból vetették. — NOVEMBER első he­tében adják át az új, két- tantermes iskolát Pálmo- nostorán. Az iskolaépület­ben nevelői szoba, szertár­helyiség és zsibongó is épül. Az építkezés mintegy egymillió forintba kerül. Lottóprognózis A 39. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találata 18 fogadónak volt. Nyereményük a nyereményil­leték levonása után egyenként 191 049 forint. Három találatot 2718 fogadó ért el, nyeremé­nyük a nyereményilleték le­vonása után egyenként 633 fo­rint. A kéttalálatos szelvények száma 101 669 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. A A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság hétfőn, Nádor utn cai székházában rendezi a lottó szeptemberi jutalomsor­solását. A húzáson a 38. já­tékhét szelvényei között ösz- szesen 1022 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyeremény­ként ezúttal 2 háromszobós öröklakás, egy Wartburg de Luxe és egy Skoda 1000 MB személygépkocsi jut a legsze­rencsésebb lottózóknak. * Ä lottósorsolások októberi menetrendje a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság sorsolási naptára szerint októberben há­rom lottószám húzását vidé­ken, egyet a fővárosban ren­deznek. Október 4-én Zala- szentgróton, 11-én Nagyatádon, 18-án Mezőcsáton, 25-én pedig Budapesten, a Fővárosi Gáz­művek m. kerületi művelődé­si otthonában húzzák a lottó heti nyerőszámait. A havi tárgynyereimény-sor- solást október ?3-án Buda­pesten, az igazgatóság Nádor utcai székházában tartják. ♦ Szombaton a Ferihegy! re­pülőtérről elindult a lottó tárgynyeremény-sorsolás sze­rencsés nyerteseinek 30 fős csoportja, hétnapos társasuta­zásra Mamaiába és Isztambul­ba. (MTI) ős i (MTI foto — Kácsor L. felv.) =» Bernard sebészprofesszor csütörtökön Brazíliába érke­zett, ahol díszpolgárrá avat-* ták. Sajtóértekezleten beje­lentette, hogy a közeljövő­ben az agy kivételével min­den emberi szerv átültethető lesz. Vidám percek MELLÉKBÜNTETÉS Az angliai adóhivatal egyik határozata kimondja: „Auto­matikusan beszüntetik a nyug­díj folyósítását azoknak a nyugdíjasoknak; akiket bűn­tett elkövetése miatt halálra ítéltek.’* IRIGYSÉG Bryndzová asszony így szó! a férjéhez: — Olvastam a lapokban, hogy egy képviselő megszakí­tás nélkül négy óra hosszat beszélt a Nemzetgyűlésben. — Ugyan, drágám, ne légy annyira irigy! ALTATÓ A kislány nem akar aludni. Az apja odaül az ágya szélére és meséket olvas neki. Egy­mást követik a mesék, amíg végül a szobában minden el­csendesedik. Az anya halkan benyit és megkérdezi: — Elaludt már? — Igen, mama — suttogja a gyerek. TÁVOLI ROKON — ön rokona ennek a hölgy­nek? — Igen, de nagyon távoli. Tizenketten voltunk ugyanis testvérek. Én voltam az első gyermek, ő pedig az utolsó. f A VIDÁM FÜRDŐZÉST EGY TÖPffK ZAVARTA MEG. VJCUS ÉS GERGŐ IJEDTEN BÚJT.A FELSZEMÜ ELÖL. HOL VAGY, FIÚCSKA? GYERE ELŐ! FÜGÉÉ ADOK! HA KÉM JÖSSZ, EL - VISZEM A LOVADAT! PETŐFI NÉPE —A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő. F. Tóth Pál. — Kiadja a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vauaiat — Felelős kiadó: dr. Mezei István igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemét Városi Tanácsház. — Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Szerkesztő bizottság- 10-38 - Kiadóhivatal- Kecskemet ’ Szabadság tér 1/a. Telefon; 17-09. <= Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra- 17— forint. ' *-------- ------- Bács-Kiskun megyei Nyomda V. K^gs^emét, »Telefon: 11-85. — Index; 25 065. r-'r •6Í-1

Next

/
Oldalképek
Tartalom