Petőfi Népe, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-21 / 222. szám
N A P T A R 1968. szept. 21, szombat Névnap: Máté Napkelte: 5 óra 29 perc. Napnyugta: 17 óra 44 perc. Holdkelte: 3 óra 55 perc. Holdnyugta: 17 óra 31 perc. Film a szovjet föld szépségeiről — A termelőszövetkezeti gazdaságokban 1 millió 500 ezer mázsa silót tartósítottak eddig. A fő vetésű kukoricán kívül megkezdték a tarlóba vetett takarmánynövények ^konzerválását”. Becslések szerint még újabb egymillió mázsa zöldtaikarmányt préselnek kazlakba az állattenyésztő gazdaságok. Szokatlan felszerelésű helikopter köröz ezekben a napokban a Kamcsatka-fél- sziget vulkánjai felett. Messziről úgy néz ki, mint egy karmaiban zsákmányt tartó madár. A szovjet dokumentumfilmesek forgatják itt „Az útra” c. színes, pan őrá ma-filmet, amely 1970-ben Japánban a szap- poroi világkiállításon kerül a közönség elé. — TEGNAP délután ünnepi közgyűlést tartott a géderlaM Űj Élet Tsz, a közös gazdaság megalakulásának húszéves évfordulója alkalmából. A vezetőség húsz tsz-tagot, közöttük nyolc alaipító gazdát tüntetett ki oklevéllel és pénzjutalommal. Egyikőjük, B. Varga István miniszteri elismerésben részesült. Uszoda címmel forgatnak filmet a franciaországi St. Trapézban. Hosszú idő után ismét együtt játszik Alain Delon és Romy Schneider. Képünkön a két népszerű művész a nizzai repülőtéren találkozik, ahová Alain Delon légi taxival érkezett. (MTI Külföldi Képszolgálat) — Súlyosan megsérült Tiszakécske belterületein Rácz Sándor, aki idős Mó- kos István motorkerékpárján utazott. A sérülés azért következett be, mert fékezéskor az utas megijedt, s lerántotta a vezetőt a járműről. — Rekordtermést takarít be paradicsomból a bátyai Piros Paprika Tsz tagsága. Egy hatvanholdas tábláról holdamként háromszáz mázsát szüretelnek. A termést a Kecskeméti Konzervgyárnak szállítják. — Korszerűsítik Izsákon a helyi fogyasztási szövetkezet szeszfőzdéiét a Sár- fehér Tsz támogatásával. A növekvő haszonból a gazdaság a beruházás arányában részesedik. A két szövetkezet a jövőben is közösen működteti az üzemet; a Sárfehér Tsz egyebek között a nyersanyagról gondoskodik. A LOTTÓ e heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint Fertődön, a községi művelődési otthonban megtartott lottósorsoláson a 38. játékhéten a következő számokat húzták ki: 31,32,53,55,64 A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: szeptember 19-én a középhőmérséklet 16, (az 50 éves átlag 16,3), a legmagasabb hőmérséklet 20 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 2,6. Szeptember 20-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 11,2, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 18,9, a legalacsonyabb hőmérséklet 10,7 Celsius- fok. Várható időjárás szombat estig: nyugat felől megnövekedő ‘felhőzet, legfeljebb a nyugati és északi megyékben ikisebb eső. Mérsékelt, változó irányú, napközben kissé megélénkülő déli, délnyugati szél. Helyenként reggeli köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 20 fok körül. A Balaton vizének hőmérséklete pénteken 12 órakor Siófoknál 18,7 fok volt. — Az egész országot ellátják nemesített paradicsom-vetőmaggal. A Duna —Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet magfeldolgozó üzemében most van a szezon. Kilenc fajta paradicsomból szaporítottak magot a nagyüzemi — illetve a háztáji gazdaságok részére. Eddig 88 vagon paradicsom „futott” át a magnyerő üzemen és 40 mázsa mag áll készen a szállításhoz. Bolgár villamos tehergépkocsi A tavalyi plovdivl nemzetközi vásáron mutatták be az első bolgár villamos személyautót. A Villamos és Motoros Targonca Kutató és Tervező Intézet azóta már létrehozta az egytonnás villamos tehergépkocsi mintapéldányát. Az elektromobllnak számos előnye van a belső égésű motorokkal hajtott autókkal szemben. Nem bocsát ki gázokat, zajtalan, kisméretű, könnyen kormányozható. Üzemeltetési és karbantartási költségei hatvan százalékkal kisebbek. — A VILÁG legnagyobb könyvtára a moszkvai Le- nin-könyvtár, amelyben több mint 15 millió könyv van, utána az amerikai kongresszusi könyvtár következik 11 millió kötettel. — Madárkert — fácánokból. A Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság lenesi fácántelepén, ahol számos hazai és külföldi vadtenyésztő fordul meg, az idén 'bemutató vadaskertet létesítettek. A védett területen, a különböző hazai és külföldi fácámfaj- tákat mutatják be. A nálunk kevésbé ismert arany- és ezüsifácánok lesznek a a kert díszei. A gazdaságban nevelt aranyfácámok most váltják ékes „ruhájukat”. Szüret az almásokban Az idén újabb, mintegy 400 hold zárt almás fordult termőre. A nagyüzemi ültetvényekben és a szórványgyümölcsösökben szedik a termést. Becslések szerint, mintegy 3500 va- gonnyi almával számolnak, amelynek értékesítését megkezdték, egy részét pedig pincékben, hűtőházak- ban tárolják a téli hónapokra. Aratják a kaprot A mísked Egyetértés Termelőszövetkezet másodve- tósei közül legsikerültebbnek az olajkapor bizonyult. A 191 holdon — nagy részben árpa után vetett — ipari növény, magas tarlóhagyás mellett is 60—70 mázsa zöldtömeget ad holdanként. A kisajtolást a Kalocsai Állami Gazdaságban végzik. Egy hold terméséből több mint 3 ezei forint értékű olajat nyernek. Növényvédelmi tanácskozás Az AGROTRÖSZT és a Hosszúhegy! Állami Gazdaság szeptember 24-én a gazdaság nemesnádudvari üzemegységében szőlő- és gyümölcs növényvédelmi tanácskozást tart. A növény- védelmi bemutató után a résztvevők értékelik az alkalmazott gombaölő, rovarevő, gyomirtószereik használatának is, a szőlő növényvédelmének új eredményeit. Hét végi sportműsor Ökölvívás Oroszlányi Bányász- Fémmunkás Építők 11:9 Barátságos mérkőzés. 200 néző, vezette: Vázsonyi. Sorozatos pontozói tévedések miatt vesztett a tartalékos hazai csapat. Lakatos pontozással győzött Pál ellem Péntek győz pontozással Sebestyén ellen. Oláh veszt pontozással Kovács ellen. Dudvai a második menetben feladta Bock ellen. Völgyi- Harcos mérkőzés döntetlen. — Boócz, Leitert és Blaski pontozásos vereséget szenvedett Fekete, Csankó és Erdei ellenében. Végül Cséplő Tóth ellen és Szabari Kovács ellen győzött pontozással. A vereségek közül néhány bizony alapos pontozói tévedés. Élénk sakkélet a Kiskőrösi Vörös Meteorban Befejeződött a 250 éves fennállásét ünneplő Kiskőrös tiszteletére rendezett sakkverseny. A szoros küzdelemben csak az utolsó játszmáknál dőlt el a helyezések sorsa. 1. Szabó László (V. M.) 10,5 2. Veres Sándor és Király Mózes 9,5 3. Helmli Károly 8,5 A szakosztály idei jó munkáját jelzi, hogy a férfi csapat járási, majd megyei spar- takiádot nyert, míg a nők közül Romsics Gabriella, az 1968. évi megyei női sakk egyéni bajnoka. Szeptember elsejétől a szakosztály vezetését Ábel Lajos vette át. A vietnami labdarúgó válogatott harmincnégy játékosa és három edzője kéthónapos tapasztalatcserére érkezett Magyar- országra. Technikai és taktikai tudásukat gyarapítva, haazánkban készülnek fel a Kambodzsa elleni nemzetközi mérkőzésre. A tapasztalatcsere során Budapesten kívül több SZOMBATON LABDARÜGAS Megyei labdarúgó-bajnokság: Északi csoport: K. Volán—K. Fémmunkás, Városi pálya 15 óra. KOSÁRLABDA Megyei bajnokság: Kecskemét, Városi pálya, 14.30, K. Dózsa serd.—Kkfházi Vasas ifj. női. 16.10: K. Petőfi öregf. —KRVSC férfi. Kiskunfélegyházán 15.15: F. Közgazdasági— K. Dózsa H. női, 16.20: F. Vasas H—K. Dózsa ifj. női. TENISZ Aranyhomok Kupa országos teniszverseny Kecskeméten, a széktói teniszpályán, 9 órától. ATLÉTIKA Országos ifjúsági bajnokság L napja a Népstadionban, 15 órától. TEKE NB n-es íérfi mérkőzések: Kecskeméti MÁV—Szolnoki MÁV, Kecskemét, 14.30, Ceglédi Építők—Kecskeméti Petőfi, Cegléd, 15.30. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB I B-s mérkőzés: Győri Dózsa—Kecskeméti Dózsa, — Győr, 15.30. Játékvezető: Eras- berger. NB n. Keleti csoport: Kecskeméti TE—K. Goldberger, Kecskemét, Széktói Stadion, 15.30. (Előmérkőzés a KTE—K. Dózsa öregfiúk visszavágómérkőzés.) Cegléd—Kiskunfélegyházi Vasas, Cegléd, 15.30. NB III. Középcsoport: Vasas Turbó—Kalocsai VTSK, Budapest, Marcibányi tér 15 óra, vidéki városba is ellátogatnak. Többek között Siófokon, Salgótarjánban és Kecskeméten játszanak mérkőzéseket. A megyeszékhelyen vasárnap délelőtt két mérkőzést játszanak a Cskalov SE labdarúgóival. Az első mérkőzés reggel 8 órakor, a második 10 órakor kezdődik a Városi pályán. MAVAUT Volán—Soltvadkertj Budapest, Fáy utca. 15.30, Kiskőrösi Gépjavító—Vasas Láng, Kiskőrös, 15.30. NB Hl. Délkeleti csoport: Kun B. SE—Szalvai SE, Kiskunfélegyháza, 15.30. NB III. Délnyugati csoport: Lábodi MEDOSZ—Bajai Vasas MTE Lábod, 14.30. Megyei labdarúgó-bajnokság: Északi csoport: Kecskeméti MÁV—Kecskeméti Dózsa II.j MÁV-pálya, de. 10 óra, Kecskeméti Egyetértés—Izsáki MEDOSZ, Matkói úti pálya, 10 óra, a többi mérkőzés kezdete délután 15 óra: Lajosmizse—Al- pár, Kiskunma jsa—Kiskunfélegyházi Gépjavító, Tiszakécske—Kiskunfélegyházi Vasas II.j Klapka SE—Radnóti SE, He- tény.egyháza—Szánk. — Déli csoport: Valamennyi mérkőzés kezdete délután 15 óra. Hajós —Vaskút, Gara—Katymár, Szamuely SE—Kiskunhalasi MÁV (Kalocsán), Bácsbokod—Kecel, Gábor Áron SE—Balog Adám SE, Hercegszántó—Bajai Bácska Posztó, Mélykút—Jánoshalma, Nemesnádudvar—Bátya. — (Elmarad a Bácsalmás—Császártöltés mérkőzés. Nemzetközi labdarúgó-mérkőzések; Vietnami válogatott— Cskalov SE, Kecskemét, Városi pálya, 8 és 10 órakor. KOSÁRLABDA NB I-es férfi mérkőzések: Kecskeméti Petőfi—Csepel Autó Városi pálya, 11 óra. Bp. Honvéd-Bajai Bácska Posztó, Budapest, Klapka utca 11,30. NB I-es női mérkőzés: VTSK —Kecskeméti Dózsa, Budapest, Szentkirályi utca 12.45. NB H-es férfi mérkőzés: Bajai Víztígy—Bp. Csőszerelő, Baja, Tóth K. Gimnázium, 10.30. NB n-es női mérkőzések: Kecskeméti Petőfi—Bp. HSC, Kecskemét, Városi pálya 9.43t Bajai Fehérneműgyár—KIS- TEXT, Baja, Tóth K. Gimnázium 9.15, Kiskunfélegyházi Vasas—Szekszárdi Vasas, Kiskunfélegyháza, József A. Általános Iskola, 10.30. KÉZILABDA NB I B-s női mérkőzés: Híradótechnika—Kiskunhalasi MÁV Budapest, Bocskai utca 10 óra. NB I B-s férfi mérkőzés: Kecskeméti FGT—FTC, Kecskemét, Városi pálya 10.30. NB Il-es női mérkőzés: Makói MÁV—Kiskőrösi Vörös Meteor Makó, 10.30. RÖPLABDA NB I-es férfi mérkőzés: Kinizsi SE—MAFC, Baja, Vasúikért 10 óra. NB n-es férfi mérkőzések: Bajai Fehérneműgyár—Budai NA SE, Baja, Petőfi-sziget 9.30. Cskalov SE—Fürdőigazgatóság Kecskemét, Cskalov-pálya 10 óra, K. Volán SE—Z. Danuvia, Kecskemét, Városi pálya 12 óra. NB n-es női mérkőzés: Mélykúti TSZ SK—Eger, Mélykút, Általános Iskola. 10.30. TENISZ Aranyhomok Kupa országos teniszverseny döntői Kecskeméten, a Széktói teniszpályán* 9 órától. ATLÉTIKA Országos ifjúsági bajnokság II. napja, Budapest, Népstadion, délelőtt 9 és délután 15 órakor. TEKE NB I-es női mérkőzés: Győri Lenszövő—Kecskeméti MÁV, Győr, 8 óra. Olimpiai Kupa A november 3-ig tartó bajnoki szünetben az NB I-es mezőny tíz csapata az Olimpiai Kupáért játszik. A nemzetközi kupaküzdelmek mintájára a kisorsolt ellenfelek oda-vissza alapon küzdenek meg egymással, pont és gólarány egyenlőség esetén az idegenben lőtt gólok határoznak, ha ez is egyezik, akkor hosz- szabbítanak, s ha 210 perc után is egyenlőre áll a két együttes, úgy sorsolás dönt a továbbjutás kérdésében. A vietnami labdarúgók ed zést tartanak a Népstadionban. (MTI fotó: Petrovics Lász ló felvétele.) Vietnami labdarúgók Kecskeméten PETŐFI NÉPE — A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottsága es a megyei tanács lapja. - Főszerkesztő: F. Tóth PáL - Kiadja a Bacs-Kiskun megyei Lapkiadó vanaiat, — Felelős kiadó! dr. Mezei István Igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemét Városi Tanáesház. — Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38 - Kladonivat.au Kecskemét, Szabadság tér Da. Telefoni 17-09. <-> Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizetnem: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra! 17(— forint. Bács-Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefonj U-85, — Index; 25 065,