Petőfi Népe, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-14 / 216. szám
N A P T A B 1968. szept. 14, szombat Névnap: Szerénke Napkelte: S óra 19 perc. Napnyugta: 17 óra 58 perc. Holdkelte: 21 óra 10 perc. I Holdnyugta: 15 óra 35 perc. I Kitüntették Tersánszky Józsi Jenőt Felesleges palánk A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Tersánszky Józsi Jenő Kossuth-díjas írónak több évtizedes írói munkássága elismeréséül 80. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke nyújtotta át. Jelen volt a kitüntetés átadásánál dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese. — VIRÍT a sziki őszirózsa. A gyakori esőzések hatására kivirágoztak a szikes mezők. A példátlanul gazdag mennyiségű kék virágú sziki őszirózsa valósággal beborítja a Kun- szentmiklós környéki legelőket. Olimpiai „látványosság" „Ostin Meló tábornok részt vesz az olimpiai játékom megnyitásán” — jelentették be ünnepélyesen a mexikói lapok. A tábornok érdekes személyiség. Először is 113 éves, másodszor pedig — nö. 1867-ben kezdte katonai pályafutását, amikor III. Napóleon Mexikót megszálló csapatai ellen harcolt. A bátor nőt 47 évvel később, a mexikói forradalomban szerzett érdemeiért léptették elő tábornokká. — Szabálytalanul előzött az fi-ös számú főútvonalon Szója Ferenc kiskunféegy- házi motorkerékpáros, ezért egy személygépkocsinak ütközött. Szója Ferenc súlyosan megsérült. Az agy regenerálódik Irina Mepaszasvili docens, a tbiliszi pedagógiai főiskola morfiziológiai laboratóriumának vezetője tíz év óta folytatott kutatásainak eredményével megdöntötte azt a nézetet, hogy az agy szöveteinek sérülése esetén e szövetek nem regenerálódnak. 150-szer ismételte meg kísérleteit fiatal melegvérű állatokon. Néhány hónap elteltével a nagy agy kérgének eltávolított része minden esetben 85 százalékig regenerálódott. Időjárás Várható időjárás szombat estig: változóan felhős, a reggeli órákban párás, helyenként ködös idő, néhány helyen futó esővel, esetleg zivatarral. Mérsékelt. időnként megélénkülő 'nyugati, északnyugati szél. A hőmérséklet alakulásában lényegen változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 18—23 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál pénteken 12 órakor 18 fok. A kecskeméti szolgáltatóház — a tűzoltó laktanya mellett — már felvette csillogó alumínium ruháját, estelente égnek a belső helyiségekben a különlegesen szép világítótestek. Még a belső berendezés folyik, hamarosan „szolgálatba lép” az új létesítmény. Mit keres akkor mellette az a védő palánk, amelyet az építkezés idejére azért húztak, hogy a gyalogos forgalmat védje az esetleg lezuhanó téglák ellen. Akkor kellett ez a palánk. . Ma már nem kell, külső munka egyáltalán nem folyik az épületen. A palánk azonban ott van és akadályozza a forgalmat. Tanévkezdéskor megsokasodott az arrajáró gyermekek száma. Szűk az út, nem látni a forgalmat. Veszélyes már ez a palánk, és lebontásra érett. Hiszen nincs szükség rá! B. J. — A MAGYAR Gyógyszerész Társaság gyógyszertechnológiai szakosztálya és Bács-Kiskun megyei szervezete Kecskeméten rendezi meg IV. országos konferenciáját. A szeptember 26—28-ig tartó tudományos tanácskozáson a szakma legkiválóbb képviselői, több mint negyven előadást tartanak. — A megye déli részén, ahol szinte naponta esik az eső, sürgőssé vált a szüret. Az átvevőtelepekre hatalmas kocsikaravá- nok viszik a szőlőlevet. A napi átvétel már eléri a tizenötezer hektoliter. — t?j üzemrésszel bővült a Szegedi Ruhagyár bácsalmási konfekció üzeme. Ezzel újabb száz nő számára teremtenek munkaalkalmat, s velük együtt több, mint hatszázra nőtt az üzem dolgozóinak száma. Így a bácsalmási kon- fekoióüzem a Dél-Alföld legnagyobb falusi üzeme lett. — A DOHÁNYZÓ NŐK FIGYELMÉBE. Az USA-ban 1955 óta 52 százalékkal emelkedett a rákos megbetegedések száma a nők körében. Ez a betegség nem jelentkezik azon nal, ezért az illetékes amerikai egészségügyi szervek figyelmeztették a dohányzó nőket: gondolkoljanak el a fenti adaton. A TOUR D’EUROPE RÉSZTVEVŐI BUDAPESTEN Hatvannégy kocsi vesz részt az idei Tour d’Europe nemzet közt autóversenyen. A versenyzők a Hannover—Belgrád szakasz közben rövid pihenőre megszakították útjukat Budapesten. Képünkön: a Tour d’Europe résztvevői a Duna-parton. (MTI—CP — Szebellédy Géza felvétele.) — A kalocsai kommunális üzem tevékenységét vitatta meg pénteken délelőtt a városi tanács végrehajtó bizottsága. A költségvetési üzem, amely a Községgazdálkodási Vállalat szerepét vette át, jövedelmezően faglalkozik virág- és dísznövény-termesztéssel, ellátja a parkok gondozását és egyéb kommunális féladatok elvégzésével törődik. A LOTTÓ e heti nyerőszáma A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: szeptember I2-én a középhőmérséklet 15,6, (az 50 éves átlag 17,2), a legmagasabb hőmérséklet 19,6 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 3. Szeptember 13-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 12,8, a délután 1 órakor mért hömórsék- «m mwm s« ap let 21,1, a legalacsonyabb hő- g /y (11 íO i$3 mérséklet 13,3 Celsius-fok. *•'*9 -vif ■f — S ** ” A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint Kecskeméten a Városi moziban megtartott 37. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: — Körültekintés nélkül szaladt át az úttesten Kiskunfélegyháza 'belterületén Benkő Kálmán lajosmizsed lakos. Féktávolságom belül ekkor érkezett oda motor- kerékpárjával Csitári József, aki a gyalogost elütötte. Benkő Kálmánt nyílt lábtöréssel a kórházba szállították. — A legutóbbi két esztendő alatt 30 ház épült Pálmonostorán. Jelenleg 26 telek vár gazdára, így hamarosan újabb építkezésekre kerül sor. Változások a tv mai műsorában 16.43 óráig a kiadott műsor szerint. — 16.43 Csak gyerekeknek! — 17.05: A barátság kék országútién... —17.40: Dzsessz iskola. Gond* János műsora. — 18.00: Indokínai emberek. A Ho Si Minh ösvény cserkészei. Hajdú János útijegyzete 2. rész, Ezután 21.35-ig a műsor változatlan. 21.35; Tv-hfradó. 2, kiadás. — «1.55: Éjszakai előadás. — Alom játék. Svéd film. — 23.50: Jó éjszakát, felnőttek! — Egy új Gusztáv. Szombaton: Kecskeméti Dézsa- Komlói Bányász rangadó MINDIG a soron következő ellenfél a legnehezebb. Kétszeresen igaz ez most a Dózsa—Komló rangadó előtt. A volt NB I-es csapat kétségkívül az NB I. B legkiegyensúlyozottabb együttese és nyugodtan mondhatjuk, hogy a bajnokság esélyese. Jól képzett, tapasztalt játékosokból áll, akik tudatában vannak képességeiknek és bizonyos, hogy mindent megtesznek azért, hogy ismét a legjobbak közé kerüljenek. HÁNY SZÁZALÉKOS esélye van a Dózsának a győzelemre? Erről vitatkoztak egész héten át a szurkolók. Tény, hogy a Kecskemétiek most nincsenek a legjobb formában. Ezt mutatta a vasárnap nagyon keservesen kivívott minimális győzelem, de még inkább a szerdai ed- zőmérkőzós, ahol a Dózsa — igaz egészen könnyedén játszva —, 3:2 arányú vereséget szenvedett a Szolnoki MÁV, ma már a harmadik vonalban is csak közepesnek számító csapatától. A PAPÍRFORMA kecskeméti sikert ígér. Nemcsak azért, mert a Dózsa hazai pályán játszik, hanem mert a Komló csapata — bár előbb leszögeztük, hogy kiegyensúlyozott együttes —, éppen a rangadókon nyújtott gyengébb teljesítményt. Erről árulkodik a következő táblázat, amelyben a négy első helyet elfoglaló csapat egymás elleni mérkőzései szerepeinek. 1. Eger 6 3 2 1 8:5 8 2. Kecskemét 5 3 1 1 9:6 7 3. Nagybátony 5 1 2 2 4:6 4 I. Komló 4 — 1 3 0:4 1 Hiányzik tehát még a K. Dózsa—Komló és a Komló —Nagybátony mérkőzés, s ami a legérdekesebb, a Komló eddig mindössze 1 döntetlent ért el a másik három ellenében. RemélBlengyel labdarúgócsapatok visszalépnek a BEK-töl és KEK-töl A LEP lengyel távirati iroda jelenti Varsóból: A Lengyel Labdarúgó Szövetség szeptember 12-i ülésén ismét foglalkozott az UEFA azon provokációs határozatával, amely megváltoztatta a bajnokcsapatok és a kupagyőztesek 1968—1969 évi tornájának eredeti, sorsolását. A lengyel szövetség ismét leszögezte, hogy a sorsolás megváltoztatása nem egyeztethető össze az UEFA aláp- szabályaival, s miután a szeptember 9-i UEFA vb- ülés sem módosította a hibát, úgy határoztak, hogy a lengyel csapatok nem vesznek részt az 1968—1969 évi kupaküzdelmekben. jük, nem most kezdik javítani a statisztikájukat. Mindent összevetve: rangadó lesz szombaton a javából, s bizonyosak vagyunk abban, hogy a Dózsa-játékosok teljes szívvel küzdenek majd a győzelemért. A MÉRKŐZÉS iránt nemcsak Kecskeméten, hanem a környező községekben és városokban is nagy az érdeklődés. Szép idő esetén ismét nézőcsúcs várható a Széktói Stadionban. A Dózsa Sportkör kérésére ismételten felhívjuk a szurkolók figyelmét, hogy a labdarúgó-mérkőzésre a Lovasnapok miatt csak a Széktó felőli kapukon léphetnek a pályára. Sz. Z. Díjkiosztás a Széktói Stadionban Lenin téri úttörők nyerték a Petőfi Népe Kupát Mint ismeretes, néhány héttel ezelőtt befejeződött a Petőfi Népe Kupa labdarúgótorna, amelyen Kecs_ kémét fiatal úttörői versenyeztek. A kypát végül- is a Lenin téri pajtások nyerték. Ma délután kerül sor a díjkiosztásra a Széktói Stadionban. Ezt megelőzően a táblázat első és második helyezettje kétszer 15 perces barátságos mérkőzést játszik. Ennek keretében a Lenin téri és az Erzsébetvárosi labdarúgók lépnek pályára, hogy utána átvegyék lapunk vándorserlegét. Ezen kívül az Úttörő Szövetség kecskeméti elnöksége 600 éves Kecskéméi emléklapokkal jutalmazza a labdarúgó- torna első és második helyezettjének játékosait. A találkozó 15 óra 15 perckor kezdődik a Dózsa —Komló bajnoki labdarúgómérkőzés előtt. Hét végi sportműsor SZOMBATON Labdarúgás: NB I. B-s mérkőzés: Kecskeméti Dózsa—Komló, Kecskemét, Széktói Stadion 16 óra. Játékvezető: Kaposi. NB II. Keleti csoport: MGM __Kecskeméti TE, Debrecen, 1 6 óra. Játékvezető: Nagy E. Megyei labdarúgó-bajnokság: Északi csoport: Cskalov SE— Radnóti SE, Városi pálya, 13 óra. Kosárlabda: NB I-es férfi mérkőzés: Bajai B. Posztó—Bp. Spartacus, Baja, 18 óra. Kézilabda: Megyei bajnoki mérkőzés: Nők: K. Spartacus—Szabadszállás, Kecskemét, 16 óra. Teke: NB II-s férfi mérkőzés: Kecskeméti Petőfi—Egri Spartacus, Kecskemét, 16.15. VASÁRNAP Labdarúgás: NB II-s mérkőzés: Kiskunfélegyháza—KISTEXT, Kiskunfélegyháza, A6 óra. Játékvezető: Pusztai.' NB III. Középcsoport: Solt- vadkert—Turbó, Soltvadkert, 16 óra. Kalocsai VTSK—Nagytétény, Kalocsa, 14 óra. D. Építők—Kiskőrös, Dunaújváros, 14 óra. NB III. Délkeleti csoport: SZAK—Kun Béla SE, Újszeged, 16 óra. K. MEDOSZ—Hódmezővásárhelyi MEDOSZ, Kiskunhalas, 16 óra. NB III. Délnyugati csoport: Bajai Vasas Ml*E—Sárbogárdi Volán, Baja, 16 óra. Megyei labdarúgó-bajnokság. Északi csoport: Kkfélegyh. Gépjavító—K. Volán, Kiskunfélegyháza, 10 óra. K. Fémmunkás—K. MÁV, Városi pálya 10 óra. Lajosmizse—Klapka SE 15.30. Izsáki MEDOSZ— Tiszakécske, Alpár—Kiskunma j sa, Szánk—KTE II. mérkőzések 14.30-kor kezdődnek. Déli csoport: Kkhalasi MÁV —Bácsbokod, Kiskunhalas, 10 óra. Bajai B. Posztó—Balogh A. SE. Baja, 10 óra. A többi mérkőzések 15.30-kor kezdődnek. Hajós—Bácsalmás, Császártöltés—Gara, Katymár— Szamuely SE, Kecel—Gábor A. SE, Hercegszántó—Mélykút, Jánoshalma—Nemesnádudvar, Vaskút—Bátya. Kosárlabda: NB I. Nők: Bp. Petőfi— Kecskeméti Dózsa, Szentkirályi utca 11.30. Férfiak: K. Petőfi—Soproni MAFC, Kecskemét, 11 óra. NB II. Férfiak: Gödöllői EAC—Bajai Vízügy, Villányi út 11 óra. Nők: MAFC—Bajai Fehérrie- műgyár, Testn. Főisk., 9.30. Bp. Pedagógus—Kkfélegyházi Vasas, Testn. Főisk. 10.45. K. Petőfi—KISTEXT, Kecskemét^ 9.45. N. Kinizsi—Szegedi EAC, Nagykőrös, 10.30. Kézilabda: : NB I. b. Nők: Kiskunhalasi MÁV—Pápai Vasas, Kiskunhalas, 10 óra. NB II. Nők: Kiskőrösi V. Meteor—Szentesi Fáklya, Kiskőrös, ll óra. Megyei bajnoki mérkőzések: Nők: Kiskőrösi VM—Kerekegyháza, Kiskőrös, 10 óra. Or- govány—Városföld. Orgovány* 10 óra. K. Sütőgyár—Kkfélegyházi Műanyag. Városi pálya, 9 óra. Kecskeméti BRG—KTE II. Városi pálya, 15.10. Férfiak: K. Epltők-Kiskőrö- sí Balog A. SE, Városi pálya, Szabadszállási Radnóti —FGT II., Szabadszállás, II „f- A, s°Mi MEDOSZ—BRG mérkőzés elmarad. Teke: I-es női mérkőzés: K. ’V—FTC, Kecskemét, 10 óra. NB II. Férfiak: Pénzügyőr- Kecskeméti MÁV, Vágóhíd u. 10.30. Röplabda: NB I. Férfiak: Vasas—Kinizsi SE. Kelenvölgy, Hunyadi J. u. 10 óra. NB II. Férfiak: Z. Danúvia —Cskalov SE, Csömöri út, ll óra. EVTK—Kecskeméti Volán. Ady Endre u., 11 óra. MTK—Baja, Huungária krt 10.30. Nők: z. Pálfalva—Mélykúti Üveggyár, 10 óra. Súlyemelés: i Alkotmány Kupa súlyemelőj verseny, Kecskeméti Bányai 1 Júlia Gimnázium, 10 óra. PEIOFI \EPF - A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága es a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: F Tötb Pál. - Kiadja a Bacs Kiskun megyei uapkiaac vauaiai. "-gipiA, kiadó- dr Mezei István igazgató - Szerkesztőség: Kecskemét Városi Tanácsház. - Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19 25-16. Szerkesztő ol'ottság- I0-S8 - Kladomvqtali Kecskemet, — * 0rabadság tér íya. Telefon; 17-09, » Terjeszti a Magyar Posta - Eiortzetneto: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dfj egy hónapras I7rr formt» Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét, Telefoni U-tt. — index; 25 Ott.