Petőfi Népe, 1968. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-04 / 182. szám

Közeledik az új ■— Alig fejeztük be az előzőt, máris itt az új tan­év! — így sopánkodik már ezekben a napokban sok kis- és nagydiák. Különö­sen azok, akik némi adós­sággal fejezték be a tava­lyi iskolaévet. A javító­vizsgásokra gondolunk itt elsősorban, azokra, akik egy-két tantárggyal csak farkasszemet néztek a tanév folyamán, ahelyett, hogy egy kicsit jobban „megbarátkoztak’’ volna velük. Most a nyári pihenés hónapjaiból kell kifizet­niük az adósságot. Vigasz­talásul azonban hadd mondjunk el egy tapasz­talatot. Azok a javítósok, akik a nyár végére xnesz- szire űzték maguktól az iránt a bizonyos tantárgy iránt érzett ellenszenvet és egy kicsit olyan „csak- azértis” tartással fognak hozzá a hiányok pótlásá­hoz, annyira megerősíthe­tik magukat a javítós tár­gyakból— erre már sok példa volt az én osztá­lyaimban is —, hogy az új tanév folyamán könnye­dén veszik annak minden nehézségét. Az új tanévet azért mégis különösen azok a kisdiákok várják némi szorongással, akik az óvodát cserélik fel szép­HÉTFö: Rántott leves, ra­kott kel, őszibarack. KEDD: Gombaleves, párolt, paradicsomos marhafelsál, pá­rolt rizs, sárgadinnye. SZERDA: Becsinált leves, tejfeles karfiol, görögdinnye. CSÜTÖRTÖK: Csontleves, paradicsomos tojás makaróni­val. PÉNTEK: zöldségleves, ser­téslapocka lecsóval, galuska, alma. SZOMBAT: Burgonyaleves, tökfőzelék fasírozottal, őszi­barack. VASÄRNAP: Húsleves puly­kaaprólékból, sült pulyka, törtburgonya kovászos ubor­ka, görögdinnye. PARADICSOMOS-TOJÁS MAKARÓNIVAL. Személyen­ként 2 tojást, 5 deka makaró­nit, egy deci paradicsomot számítunk. A keményre fő­zött tojásokat karikára vág­juk. A makarónit sós vízben megfőzzük és leszűrjük. Olaj­ból és lisztből rántást készí­tünk, feleresztjük a paradi­csom levével, sóval és ízlés szerint cukorral ízesítjük, majd felforraljuk. Mély tűz­álló tálat olajjal jól kikenünk és rétegezve belerakjuk az anyagokat: egy réteg makaró­nit. egy réteg tojást. Tetejére ráöntjük a paradicsommártást és forró sütőben átsütjük. Tá­laláskor, külön tányéron re­szelt sajtot adunk hozzá. PÁROLT, PARADICSOMOS MARHAFELSÁL. 50 deka mar- hafelsált felszeletelve, hár­tyáitól megtisztítva megmos­va kiverünk. Megsózva, forró zsírban mindkét oldalon át­sütjük a szeleteket; majd ke­vés víz hozzáadásával fedő alatt félpuhára pároljuk, az­után zsírjáig lesütjük. A hús szeleteiket kiszedjük és a visz- szamaradt zsírban egy fej ap­róra vágott vöröshagymát ró­zsaszínűre pirítunk. Meghint­jük egy jó evőkanál liszttel és felöntjük 2 deci paradi­csomiével. Adunk hozzá egy­két szál babérlevelet, pár szem egész borsot, egy kávéskanál ecetet, két deci vizet és az egészet -felforraljuk. A hús­szeleteket a mártásba vissza­helyezve, fedő alatt egészen puhára pároljuk. Párolt rizs- zscl, törtburgonyával, vagy makarónival tálaljuk. tember elsején az iskola­paddal. Azok a kicsinyek, akiket most már az óvó nénik helyett tanító nénik vezetnek be lassanként az írás, olvasás, számolás tu­dományába. Nem kell fél­niük ettől a naptól, hiszen különösen az első hetek­ben az iskola inkább ha­sonlít az óvodához. Izgalommal gondolnak már ilyenkor az új tan­évre a tavalyi negyedike­sek is, akik most lépnek a felsőtagozatos ötödikbe. Sokat hallották már, hogy mennyire más, mennyivel nehezebb és komolyabb itt a tanulás és a munka. Hi­szen minden tantárgyat más tanár tanít. Mindegyi­ket meg is kell szokni. Nagy változás előtt áll a nyolcadik általánost ta­valy végzettek hatalmas serege is. Akik gimná­ziumban, szakközépiskolá­ban tanulnak tovább, bi­zonyára tudják, mit vál­lalnak. Nagyobb., maga­sabb ez a lépcsőfok, mint a negyedikből, az ötödik­be való átmenet. A gim­názium és a szakközép- iskola már nem úgyneve­zett kötelező iskola. Négy év múlva itt érettségit tesznek a fiatalok, az érett emberréválás útjára lép­nek, s ez kötelezi őket. A szakmunkástanulók is a mesterség fogásai mellett még három évig, komoly szak- és általános isme­reteket bővítő tárgyakat tanulnak — sokan az emelt szintű oktatás kere­tében. Fokozott izgalom tölti el azonban azokat is, akik egyetemeken, főiskolákon, felsőfokú technikumokban folytatják tanulmányai­kat. Vajon hogy bírják majd, hogyan tudnak meg­felelni a követelmények­Szófia sok szép parkjá­nak egyikében, gondosan ápolt virágágyak, színpom­pás rózsabokrok között, modern, üvegfalú épület a „Lada” Divatház. Jófor­mán minden héten rendez­nek itt egy-egy szakmai, vagy nyilvános divatbe­mutatót. Mi egy kamara- bemutatón vettünk részt, ahol meghívott művészek, szakemberek és újságírók Trapéz vonalú tisztase­lyem délutáni ruha, töl- cséresen bővülő ujjakkal. tanév Akarva, nem akarva, minden kis- és nagydiák az új tanévre gondol már ezekben a napokban. Ké­szülődik is rá, legalább gondolatban, kisebb vagy nagyobb buzgalommal, vagy némi szorongással. Egy jó tanácsot adhatunk. Nem haragszik meg az a könyv, ha a nagy nyári pihenő után ezekben a na­pokban már egy kicsit előveszik és lapozgatják. Csaknem minden diáknak akad valami tavalyi adós­sága. Talán szerencséje is volt. Nem vette észre az a tanár, hogy egy-egy leckét csak kutyafuttából vett át. Hát most van idő, hogy pótolja a mulasztottakat. Sok baj szokott adódni a kötelező olvasmányokkal is. Egy részüket a tanulók lehet, hogy látták filmen, színházban, s azt gondol ják — minek ezeket el is olvasni. S inkább vállal­ják azt a „veszélyt”, hogy a magyar tanár leleplezi őket. Most elárulom: elő­szeretettel „vadásszuk” az olvasmánynaplóban azo­kat a hibákat, amelyekből kiderül, hogy a tanuló ol­vasta-e vagy sem a köte­lező olvasmányt. összegezve: nincs olyan diák, aki ne tudná, hol szorít az a bizonyos „ci­pő”. Az új tanév előtti néhány hetet használják fel arra, hogy legalább a nagyobb mulasztásokat pótolják. Vegyék elő egy kicsit a pihenőbe helye­zet könyvet változatosság­ként és forgassák át a- kevéssé átforgatott oldala­kat. Ismételjék át a gyen­gébben ismert részeket, hogy a következő tanév­ben könnyebb legyen lé­pést tartani a követelmé­nyekkel, mint talán eddig volt. előtt, mintegy 120, a jövő évre tervezett modellt mu­tattak be. Valamennyi a konfekcióipar részére ké­szült, és a meghívott szak­emberek döntötték el vé­gűi is, hogy melyiket ve­szd át a konfekcióipar. Milyen lesz a divat Bul­gáriában ? Fiatalos, modern, az eu­rópai divatirányzatnak megfelelő. A mini marad, de csak az egészen fiata­loknak, mint ahogy ez Szófiában most is kizáró­lag az ő divatjuk. A har­mincon felülieknek bemu­tatott modellek hossza tér­dig ért és ilyen volt a be­mutatott ruhák nagy ré­sze. A hétköznapi viseletre szánt ruhák többsége egyébként nyaknál maga­san záródik, különböző megoldásokkal. Díszítésé­re fémkarikákat, fémgom­bokat használunk. Gyako­ri a ruha anyagából ké­szült sapka, kis kalap. Ezt láttuk a kosztümöknél is: az együtteshez tartozó sap­ka, vagy kalap a kosztüm, vagy a blúz anyagából ké­szült. Sok kabáton, esőka­báton láttunk pelerint, még a férfi felöltőkön, esőkabá­tokon is, legombolható vagy rádolgozott megoldással. nek. Dr. Kolozsvary Gyula Bolgár divat Orvosi tanácsok autósoknak Világszerte — és az utób­bi időben hazánkban is —, örvendetesen növekszik az autóforgalom. Ez a fejlő­dés feltétlenül korszerűvé teszi országunk életét, de új problémákat is jelent. A gépkocsiforgalom nö­vekedésének nemcsak az a hátránya, hogy vele pár­huzamosan növekszik a balesetek száma és a ki­pufogócsőből távozó, a vá­ros levegőjét rontó gázok mennyisége. Az autó meg­változtatja gazdájának egész életmódját, és — sajnos — nem is mindig kedvezően. Autóvezetés közben izomzatúnk csaknem kizárólag úgynevezett „tartóműködést” végez. Az ilyen körülmények kö­zött levő izom vérellátása csökken. Ha a végtagok­nak ez a természetellenes állapota bizonyos mérté­ket meghalad, akkor a mozgásszervek károsodása betegség formájában je­lentkezik. A tapasztalat szerint az autós betegségek főleg azokon jelentkeznek, akik évente 30 ezer kilométer­nél többet vezetnek, és gyakran tesznek meg nagy távolságú utakat megsza­kítás nélkül. Az autós betegségek meg­jelenési formái egyénen­ként különbözőek. Vegyük előbb a kormány kezelé­sét: az autóvezetők bal kézzel a kormányt tart­ják, a jobbal pedig a töb­bi műveletet végzik. Az első panaszok a kor­mányt tartó kéz olda­lán, tehát a bal oldalon jelentkeznek. Ezt legtöbbször hűlésnek, vagy reumás bántalomnak A köpeny követi a ruha vonalát. Az ujja felvágott, így helyet ad a ruha bő. vülő ujjának. Dízse a ruha sálja. Sok modellen, ruhákon, kosztümökön, tavaszika­bátokon, esőkabátokon sze­repelt tenyérnyi széles, .va­lódi bőröv. Irigylésre mél­tó változatait láttuk a tér­dig, vagy térden felül érő finom bőrcsizmáknak. Az alkalmi ruhákat kivéve mindenhez viselik. Ezekhez viszont tuskó és dugó sar­kú cipőket, szandálokat mutattak be, ugyancsak nagy színválasztékban. A. E. tartják. Nagyszámú kísér­leti személyen végzett vizsgálatok azonban azt mutatták, hogy a nyitott ablak mellett keletkező huzat csak ritkán okozza az említett elváltozást. Az ilyen körülmények között kialakuló nyak- és váll- fájdalom sokkal inkább a kar izomzatúnak tartós megfeszítésével és az en­nek következtében kiala­kuló idegrendszeri elvál­tozásokkal hozható kap­csolatba. Az orvosi vizs­gálat ilyen esetekben a váll és a hát izomzatúnak tipikus helyein jól tapint­ható izomkeményedéseket tud kimutatni. Mivel a tartósan összehúzódott hát- izomzat a csigolyák közti porckorongokra kb. egy tonna nyomást gyakorol: érthető, hogy ilyen körül­mények között e porcko­rongok elfajulása idő előtt következik be, maga után vonva a csigolyák peremszéleinek meszes fel­rakodását. Míg a kormány kezelé­se a bal kar izomzatúban addig a gázpedál állandó nyo­mása a jobb láb izmai­ban vált ki görcsöt. A comb elégtelen megtá­masztása miatt gyakran a jobb csípőízület is megfe­szített állapotba kerül. A görcs kiváltotta fájdalom a gerincvelőben egyéb ide­gekre is áttevődik, és he­ves derék-, valamint al- sóvégtagfájdalmat idéz elő. Ehhez járul a test formá­jához gyakran rosszul ido­muló ülés, amely kényel­metlen tartásra kényszerí­ti a vezetőt. A benzinmotorok kipu­fogó gáza jelentős meny- nyiségű szénmonoxidot tartalmaz. Az autómotor­ból eredő szénmonoxid- mérgezés veszélyességének szomorú bizonyítékai azok a halálos esetek, amelyek zárt garázsban „üresen” járatott motor hatására következnek be. De nem­csak a garázsba, hanem a haladó autó belsejébe is kerülhet szénmonoxid, amely a zárt kocsiban uta­zóknál fejfájást, szédü­lést, hányingert akozhat. Egy autó általában 2000 köbméter kormos gázt jut­tat évenként a levegőbe. A közlekedési eszközök okozta betegségeket az orvostudomány kinetó- zisoknak nevezi. Közülük természetesen legalaposabban a repülés és a hajózás által kivál­tott kórformákkal foglal­koztak, de mindazon árta­lom, ami levegőben és ten­geren befolyásolja az em­beri szervezetet, kisebb mértékben bekövetkezhet az autóban is. A hirtelen felgyorsulás és fékezés, különösen, ha gyakran is­métlődik: a motor állandó vibrációs hatása, főleg ne­héz, teherautók esetében nem marad következmény nélkül. Megsínylik a hatá­sokat a zsigerek, a moz­gásszervek és az ideg- rendszer egyaránt. Az autóvezetés által ki­váltott károsodások meg­előzhetők. Ehhez azonban meg kell érteniük különösen az új autótulajdonosoknak —, hogy mennyire egészségte­len az, ha mindenhova autóval utazva megfoszt­ják szervezetüket attól az élettanilag oly fontos és szükséges minimális moz­gásmennyiségtől is, ame­lyet a naponta végzett 30—40 perces séta jelent. Akik mögött gyakran hosszú, fárasztó autóutak vannak, azok izmaik gör­csös állapotát kiegyenlítő tomagyakorlatokkal lazít­hatják fel. A test termé­szetes mozgásigényét rend­szeres úszással, röplabdá­zással vagy egyéb sport­tal elégíthetjük ki. A hosz_ szú autótúrákat ajánlatos többször megszakítani, az utazási szünetekben rövid sétákat tenni, valamint né­hány térd-, törashajlítást és karmozgást végezni. Ez nemcsak a mozgásszervi betegségek megelőzése szempontjából lényeges, hanem megakadályozza az idegrendszer kimerülését is, aminek szerepe a bal­esetek előidézésében köz­ismert. Dr. Sándor Róbert TolltiszHtás házilag A töredezett, poros de még nem túl piszkos tol­lat a következő módon frissíthetjük fel. A huzat­ból kiszedve, ritkább szö­vésű szitán, illetve rostán forgassuk meg. így a por és a törmelék kihullik be­lőle. Ezután helyezzünk egy nagy mosófazekat lángmentes hőforrás fölé (villanyfőzőlap, parázstól meleg tűzhely lapja stb.) Tegyük bele a tollat és melegedés közben kever­jük, forgassuk a felduzza­dásig (vigyázzunk, meg ne pörkölödjék!). Ha ki­hűlt, visszarakjuk a tiszta tokba. Ez az eljárás a toliban levő molyokat, molyférgeket is elpusztít­ja. A tollat időnként ki is kell mosni. A mosást ritka szövésű anyagból varrott zsákban végezzük. A Mák­ba helyezett tollat egy napig áztassuk hideg víz­ben, majd kézzel elvisel­hető hőfokú vízbe téve mártogassuk, nyomkodjuk a megtisztulásig. Végül bőséges hideg vízben öb­lítsük ki. A langyos mo­sóvízbe tegyünk a ruha­mosásnál szokásos meny- nyiségű mosóport és 1—2 kiskanál bóraxot is. Ha kellemetlen szagú, dohos a toll, adjunk a mosóvíz­hez 1—2 Hyperol tablettát és 1—2 evőkanál szalmiák­szeszt. A jól kiöblögetett toli­ból nyomkodjuk ki a vi­zet, s a zsákot tartalmával együtt szellős helyre akasszuk ki száradni. A száradás több napig is el­tarthat. Közben azonban a tollat többször rázzuk fel, hogy egyenletesen szá­radjon. A kimosott tokba csak teljesen száraz tollat tegyünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom