Petőfi Népe, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-11 / 161. szám

Ásatások Olümpiában 150 induló az úszó pontverseny első fordulóján AHOGY CSÖKKENT az ókori görög városállamok hatalma és fénye, úgy rom­lott az olimpiai versenyek szelleme is. Már nem az olajfaágakból font koszo­rúért, hanem pénzért és más anyagi előnyökért lép­tek porondra a résztvevők. Előfordult, hogy a győz­test küldöttség fogadta szü­lőföldje határán és diadal­menetben vitték városába, ahová a város falán tört résen át vezették be. Nem kellett adót fizetnie, a szín­házakban és az ünnepélye­ken díszhely járt neki, a költők pedig verseket írtak erejéről és ügyességéről Egyre többször fordult elő csalás és megvesztegetés. Elpusztult az ókori görög világ és vele együtt az olimpia is. Megőrizték az írások az utolsó győztes ne­vét: a 291. olimpián, az ökölvívást Varazdatesz nyerte, aki egyébként ké­sőbb Armenia királya lett. Több versenyt azután már nem is rendeztek. Időszá­mításunk kezdete után 393-ban Theodosius császár rendeletet adott ki: „Megszüntetem az olim­piai játékokat.’’ A császár ugyanis „po­gány ünn,epek”-nek nyil­vánította a versenyeket. ELNÉPTELENEDETT az olimpiai liget. Senki és semmi nem tudta feltartóz­tatni a pusztulást. 395-ben a gótok vonultak végig a görög-félszigeten és ledön- tötték, kifosztották az olim­piai épületeket. Ami még megmaradt, azt a földren­gés pusztította el 522-ben és 551-ben. Többször ki­áradt a közeli Kladeosz folyó és több méteres iszappal temette be a ro­mokat Hosszú századokon át. temetői csend honolt az egykori nagy erőpróbák színhelyén, és mintha a világ el is feledkezett vol­na az egykori Olümpia di­csőségéről. Csak néhány szobor, dombormű és né­hány ókori költő, író fent- maradt sorai őrizték meg hajdani küzdelmek emlé­két. Pindarosz például így énekelt az egykori verse­nyekről: „Miként a világ­űrben nincs ragyogóbb csil­lag a Napnál, ugyanúgy az olimpiánál fenségesebb versenyt is hiába keres­nénk ...” Sok sikertelen kísérlet történt később, hogy az olimpiai eszmét újra fel­elevenítsék. A német Guths-Muths is megpróbál­kozott vele a XVIII. szá­zad végén. De indítványát nem támogatták. Ernst Curtius német történész 1852-ben nagyobb energiá­val lépett a nyilvánosság elé: — Tárjuk fel az ókori Olümpia romjait — ezt in­dítványozta a világ törté­nészeinek és régészeinek. Pierre Coubertin francia tudós, akinek javaslatára felújították az olimpiai já­tékok gondolatát. Curtius fáradhatatlanul tevékenykedett azért, hogy felhívja a világ figyelmét az ókori Olümpia romjaira. Szavai a legnagyobb vissz­hangra éppen Görögország­ban találtak, ahol a törö­kök elleni diadalmas sza­badságharc után nagy lel­kesedéssel kezdtek hozzá egykori dicső múlt felidé­zéséhez. Athénban 1859- ben megrendezték az első újkori olimpiát és ugyan­úgy, mint kezdetben az ókorban, csak görögök ver­senyezhettek egymással. 1875-BEN pedig Curtius professzor huszonhárom esztendős fáradozásának eredményeként megkezdő­dött az olimpiai romoknál az ásatás. Megtalálták az egykori Zeusz-szobor tal­pazatát és a főisten tiszte­letére emelt templom 38 oszlopainak darabjait. Ki­ásták az atlétabejárót, amelyen keresztül a ver­senyzők a föld alatt, a stadionba vonultak. Sport­jeleneteket ábrázoló dom­borművek is előkerültek, néhányat közülük az athéni olimpiai múzeumba vittek, néhányat viszont megvásá­roltak az angolok, amelyek a British Múzeumba ke­rültek. Három mérkőzésen 24 gól a Petőfi Népe Kupa második fordulójában A Széktói Stadionban változatlan érdeklődéssel folytak a Petőfi Népe Kupa labdarúgó-mérkőzései. A II. fordulóban a Bethlenvá- ros és a Lászlóváros nem jelent meg a pályán, így a forduló eredményéi a kö­vetkezőképpen alakultak: Czollner tér—Lenin tér 4:2 (2:2), Máriaváros—Szék­tó 3:1 (1:0), Erzsébetváros— Szelei falu 14:0 (9:0). A július 14-én sorra ke­rülő mérkőzések: Lászlóvá­ros—Lenin tér, Szelei falu —Máriaváros, Széktó—Er­zsébetváros, Czollner tér— Bethlenváros. Az elmaradt mérkőzések sorsáról később dönt a szer­vező bizottság. . A táblázat állása: 1. Czollner t. 2 2-------8:2 4 2. Erzsébetv. 2 1 — 1 15:2 4 3. Máriaváros 1 1-------3:1 2 4 . Széktó 2 1 — 1 8:4 2 5. Lenin tér 2 1 — 1 4:5 2 6. Lászlóváros- 1-------1 1:7 — 7. Szelei falu 2-------2 0:18 — 8 . Bethlenv. — — — — —— Csodálatos világ tárult a kutatók elé. A páratlan le­letek nagy szenzációt kel­tettek és megmozgatták a képzeletet. A görögök 1875- ben, 1888-ban és 1889-ben újabb versenyeket rendez­tek. Az olimpiai eszme éb­redezni kezdett sok évszá­zados tetszhalálából. DÖNTÖ a francia Pierre Coubertin szerepe, aki kez­deményezésére később így emlékezett vissza: — 1889-ben megbízást kaptam a francia kor­mánytól, hogy tanulmá­nyozzam az egyetemes test­nevelés kérdését. Kérdő­íveket küldtem a világ minden államába és ada­tokat kértem arra vonat­kozóan, hogy milyen az egyetemek és a gimnáziu­mok testgyakorlata inak az anyaga. A válaszokból megállapítottam, hogy a XIX. században újjáéledt atletizmus (akkoriban ez volt a gyűjtőneve a sport különféle ágainak) hanyat­lóban van. Civakodnak egymással a sportolók: a tornász ellensége az eve­zősnek, a vívó a kerékpá- j rosnak, a lövész a tenisze­zőnek. A szépszámú közönség lelkes biztatása mellett nagy sikert ért el a Kecs­keméti Volán férfi röp­labdacsapata. Az MNK fordulójában az NB I-es Április 4. Gépgyár csapata volt a kecskemétiek ellen­fele. A mérkőzés 2:2 ará­nyú eldöntetlennel végző­dött, így — mint alacso­nyabb osztályú együttes — a Volán jutott tovább. A Egy kiállítás margójára A tudósításban csak eny- nyi állt „a IV. játszmában sportszerűtlen jelenetek után Rock a kiállítás sor­sára jutott”. Érdemes azonban az esettel egy ki­csit többet foglalkozni. Miért éppen a két kecske­méti csapat találkozóján történt ez meg? Vitathatatlan, a Cskalov —Volán mérkőzés izgal­mas, színvonalas volt. Ilyenkor szinte pattanásig feszülnek a kedélyek. De az, hogy az idegek harca sportszerűtlen jelenetekhez — gúnyos nevetéshez, nyomdafestéket nem tűrő hanghoz, sőt... még egye­bekhez is — vezetett, az mindenképpen elítélendő. Hibás volt az erélytelen já­tékvezető is, de leginkább a két — egyébként kitűnő játékos — Auner és Rock, no és a cserepadon helyet foglaló Volán-edző. Reméljük, a kecskeméti csapatok levonják a mér­kőzés tanulságait, s a két együttes vezetői is azon lesznek, hogy a legközeleb­bi hazai rangadó ne csak színvonalas, izgalmas, ha­nem sportszerű mérkőzés is legyen. A kecskeméti úszók nagy fölénye jegyében zajlott az idény első nagyobbszabású megyei úszóversenye. Kis­kunfélegyházán a járási TS rendezésében szombaton és vasárnap került sor a vá­rosok közti úszó pontver­seny első fordulójára és az ifjúsági „B” korosztály me­gyei bajnokságára. Minden számban népes mezőny állt rajthoz. A több mint 150 induló miatt a legtöbb számban két időfu­tamot tartottak. Az úszók eredménye tovább javult és két számban is megdőlt a megyei csúcs. Az egyik Farkas János a Kecskemé­ti Vízmű úszója nevéhez fűződik, aki a 200 m ve­gyesúszásban 2:48.3-at ért el. A másikat a K. Vízmű 4x100-as férfi vegyesváltó­ja úszta 5:15.7-el. Gyermek­csúcsot úszott Merász Ilo­na 50 m leány gyorsúszás­ban 42,5-el és az 50 m mell­úszásban 45,2-vel. A városok közti úszó pontversenyben a kecske­méti úszók közül kitűnt Mácsai Andrea, Iványosi, Merész, Kocsis, Végh, Bi- kádi, Kanyó T., Rebek Z., Boros T., valamint Lovász Magda, Harkai Zsuzsa. A bajaiak közül Weidinger budapestiek már 2:0 arány­ban vezettek, amikor szo­ros harmadik játszmában a Volán nyert, majd az utolsóban Szekeres és Asz­talos kitűnő játékával szinte lesöpörték az NB I-e§ csapatot. A röplabda megyei bajnokság eredményei: TX. forduló: Balogh Á. SE—Kiskunhalas 0:3, K. Volán II.—Radnóti SE 3:0, K. Dózsa—K. Volán ifj. 3:0, K. Építők—Cskalov ifj. 3:2. X. forduló: Cska­lov ifj.—Kiskunhalas 3:2, K. Volán ifj.—K. Építők 0:3, Radnóti SE—K. Dózsa 0:3, Balog Á. SE—K. Vo­lán II. 3:0. XI. forduló: Kiskunhalas—K. Volán II. 3:0, K. Dózsa—Balog Á. SE 3:0, Cskalov ifj.—K. Volán ifj. 3:0, K. Építők— Radnóti SE 3:0. XII. for­duló: K. Volán ifj.—Kis­kunhalas 0:3, Radnóti SE— Cskalov ifj. 1:3, Balog Á. SE—K. Építők 0:3, K. Vo­lán II—K. Dózsa 2:3. XIII. forduló: Kiskunhalas—K. Dózsa 3:0, K. Építők—K. Volán II. 3:0, Cskalov ifj. —Balog Á. SE 3:0, K. Vo­lán ifj.—Radnóti SE 0:3. A bajnokság állása: 1. K. Építők 13 12 1 36:12 25 2. ki Volán II. 13 9 4 29:17 22 3. Kiskunhalas 13 8 5 31:17 21 4. Cskalov Ifi. 13 8 5 32:23 21 5. K. Dózsa 13 7 6 25:20 20 6. Radnóti SE 13 3 10 15:30 16 7. Balog A. SE 13 3 10 10:32 16 8. K. Volán ifi. 13 2 11 8:35 15 Női Északi-csoport: 1. Tipográfia I. 8 8 — 24: 1 16 2. Tiszakéeske 8 6 2 19: 6 14 3. Óvónőképző 8 4 4 12:14 12 4. Tipográfia II. 8 1 7 5:21 9 5. Kiskőrös 8 1 7 3 :21 9 Női Déli-csoport: 1. Kal. VTSK 7 7 — 21: 0 14 2. Bácsbokod 7 6 1 18: 4 13 3. Kal. I. Ist. G. 7 4 3 13:12 11 4. Kai. VTSK n. 7 4 3 14:13 11 5. Bajai Fehérn. 7 3 4 12:13 10 6. Kiskunhalas 7 2 5 8:17 9 7. Mélykút ifi. 7 2 5 7:17 8. Jánoshalma 7 — 7 2:21 Júlia, Deme, Pék, Mihálo- vits, Varjú. A halasiaknál a Lorencz testvérek szerezték meg a pontokat. A városok közti úszóver­seny eredményei: Nők: 100 m gyors: 1. Má­csai A. (K. Vízmű) 1:15.3, 2. Holló É. (K. Vízmű) 1:17.5, 3. Weidinger J. (Baja) 1:19.2. — 400 m gyors: 1. Mácsai A. (K. Vízmű) 6:12.2, 2. Nyilas I. (K. Vízmű) 6:21.7, 3. Holló É. (K. Vízmű) 6:29.2 — 100 m mell: 1 Holló É. (K. Vízmű) 1:30.5, 2. Kemény M. (Baja) 1:37.7, 3. Csapó (K. Vízmű) 1:39.1. — 200 m mell: 1. Holló É. (K. Vízmű) 3:15.8, 2. Harkai Zs. (K. Vízmű) 3:25.8, 3. Csapó (K. Vízmű) 3:28.8. — 100 m hát: 1. Holló É. (K. Vízmű) 1:32. 2. Weidinger (Baja) 1:36.9, 3. Dékán (Baja) 1:37.4. 100 m pillangó: 1. Mácsai A. (K. Vízmű) 1:31.1, 2. Holló É. (K. Vízmű) 1:33.2, 3. Wei­dinger J. (Baja) 1:40.6. — 200 m vegyes: 1. Mácsai A. (K. Vízmű) 3:07.9, 2. Holló É. (K. Vízmű) 3:17.3, 3. Weidinger (Baja) 3:24.2. — 4x100 m gyorsváltó: 1. K. Vízmű 5:45, 2. Kiskunha­las 7:36, 3. Baja 7:40. — 4x100 m gyorsváltó: 1. Kecskemét A. 6:27.2, 2. Kecskemét B. 6:36.8, 3. Ba­ja 6:39.2. Férfiak: 100 m gyors: 1. Farkas (K. Vízmű) 1:07, 2. Mihálovits (Baja) 1:08.6| 3. Iványosi (K. Vízmű) 1:09,8. — 400 m gyors: 1. Mihálo­vits (Baja) 5:36.8, 2. Ivá­nyosi (K. Vízmű) 5:52, 3. Farkas (K. Vízmű) 5:52.7. —200 m mell: 1. Deme (Ba­ja) 3:09, 2. Rozgonyi (K. Vízmű) 3:09.1, 3. Végh (K. Vízmű) 3:17.4. — 100 m mell: 1. Deme (Baja) 1:24.1, 2. Rozgonyi (K. Vízmű) 1:26.7, 3. Végh (K. Vízmű) 1:31.8. — 100 m hát: 1. Var­jú (Baja) 1:21.1, 2. Farkas (K. Vízmű) 1:21.6, 3. Ivá­nyosi (K. Vízmű) 1:22.6. — 100 m pillangó: 1. Nagy- solymosi (K. Vízmű) 1:19.2, 2. Rozgonyi (K. Vízmű) 1:21, 3. Kanyó A. (K. Víz­mű) 1:23.1. — 200 m ve­gyes: 1. Farkas (K. Vízmű) 2:48.3, (megyei felnőtt és ifjúsági csúcs) 2. Deme (Ba. ja) 2:54.4, 3. Rozgonyi (K. Vízmű) 2:56. — 4x100 m gyorsváltó: 1. Baja 4:48, 2. Kecskemét A. 4:52, 3. Kecs­kemét B. 5:16. — 4x100 m vegyesváltó: 1. Kecskemét A. 5:17.7, (megyei csúcs) 2. Baja 5:25, 3. Kecskemét B. 5:40. Serdülő lányok: 100 m gyors: 1. Lovász M. (K. Vízmű) 1:28.4, 2. Harkai Zs. (K. Vízmű) 1:38.9. — 100 m mell: 1. Harkai Zs. (K. Vízmű) 1:35.6, 2. Lo­vász M. (K. Vízmű) 1:43.5. — 100 m hát: 1. Lovász M. (K. Vízmű) 1:41.3, 2. Har­kai Zs. (K. Vízmű) 1:51.5. 100 m pillangó: 1. Lovász M. (K. Vízmű) 1:43. 2. Pu- cher (Baja) 1:57.8. Serdülő fiúk: 100 m gyors: 1. Lorencz (Halasi Vízmű) 1:20, 2. Csukás (K. Vízmű) 1:24.8, 3. Bikádi (K. Vízmű) 1:24.9. — 100 m mell: 1. Lorencz (Halasi Vízmű) 1:33.2, 2. Merász (K. Vízmű) 1:34.8, 3. Ka­nyó (K. Vízmű) 1:45. 100 m hát: 1. Lorencz (Halasi Vízmű) 1:37.3, 2. Csukás (K. Vízmű) 1:37.6, 3. Vég­vári (Baja) 1:39.6. 100 m pillangó: 1. Lorencz (Ha­lasi Vízmű) 1:30.7, 2. Bi­kádi (K. Vízmű) 1:37.2, 3. Kanyó (K. Vízmű) 1:43.2. Gyermek leányok: 50 m gyors: 1. Merász (K. Víz­mű) 42.5, 2. Lorencz (Ha­lasi Vízmű) 49, 3. Laczkó (K. Vízmű) 57.8. — 50 m mell: 1. Merász (K. Víz­mű) 45.2, 2. Lorencz (Ha­lasi Vízmű) 49.2, 3. Laczkó (K. Vízmű) 56.9. — 50 m hát: 1. Merász (K. Vízmű) 50.8, 2. Lorencz (Halasi Víz­mű) 56.4, 3. Laczkó (K. Vízmű) 1:15. — 50 m pil­langó: 1. Merász (K. Víz­mű) 1:00.4, 2. Hermann (Baja) 1:33. Gyermek fiúk: 50 m gyors: 1. Bikádi (K. Vízmű) 36.9, 2. Kanyó (K. Vízmű) 39.8, 3. Csapó (Halasi Víz­mű) 46.7. — 50 m mell: 1. Kanyó (K. Vízmű) 43.8, 2. Bikádi (K. Vízmű) 45, 3. Rebek Z. (K. Vízmű) 50.8. — 50 m hát: 1. Bikádi (K. Vízmű) 44.5, 2. Kanyó (K. Vízmű) 46.6, 3. Csapó (Ha­lasi Vízmű) 59.0. 50 m pil­langó: 1. Bikádi (K. Víz. mű) 44.9, 2. Kanyó (K. Víz­mű) 50.2, 3. Paksi (K. Víz­mű) 57.1. A városok közötti pont­verseny állása az I. forduló után: 1. Kecskemét 811 pont, 2. Baja 412, 3. Kis. kunhalas 334, 4. Kiskunfél­egyháza 165 pont. A városok közötti pont­versennyel párhuzamosan megtartott ifjúsági „B” kor­csoport bajnokai: Nők: 100 m: Holló É. (K.) 1:17.5. — 400 m gyors: Nyi­las I. (K.). 6:21.7, — 100 m mell: Holló É. (K.) 1:30.5. — 200 m mell: Holló É. (K) 3:15.8. — 100 m hát: Holló É. 1:32. — 100 m pillangó: Holló É. 1:33.2. — 200 m vegyes: Holló É. 3:17.3. — 4x100 m gyorsváltó Kecske­méti Vízmű 5:45. — 4x100 m vegyesváltó Kecskemét. Férfiak: 100 m: Kanyó A. (K.) 1:13.2. — 400 m: Kanyó A. (K.) 6:10.4. — 200 m mell: Rozgonyi (K.) 3:09.1, — 100 m mell: Roz. gonyi (K.) 1:26. — 100 m hát: Kocsis (K.) 1:23.8. — 100 m pillangó: Rozgonyi (K.) 1:21. — 200 m vegyes: Rozgonyi (K.) 2:56. — 4x 100 gyoreváltó: Kecskemét 5:16. — 4x100 m vegyesvál­tó: Kecskemét: 5:40. Két második hely Dunaújvárosban Nemzetközi szabadfogású bir­kózóversenyen vett részt a Bajai Fatömegcikk SE két ver­senyzője. A versenyen felvo­nult a teljes magyar élgárda és Bulgária ifjúsági válogatott­ja. Mindkét versenyzőnk dere­kasan helytállt, súlycsoportjuk­ban hazai ellenfeleiket sorra legyőzték, csak a kitűnő erőt képviselő külföldi versenyzők­től szenvedtek pontozásos ve­reséget. Eredmények: Lepkesúlyban: 1. Todorov (bolgár), 2. Bénák (Baja), 3. Bartucz (Abony). Érdekesség, hogy az előző napon a válogatott Grész ki­esett. Pehelysúlyban: 1. Korcsev (bolgár). 2. Katz (Baja), 3. Te- 'eki (Debrecen). Ebben a súlycsoportban a magyar válogatott versenyző Papp visszalépett a küzdelem­től. A versenyre jellemző volt* hogy a válogatott keret tarta­lékai szerepeltek jobban, így a szombati 7,5:2,5 arányú vere­séget vasárnap döntetlenre ja­vították. M. K. Röplabda Tovább jutott a Volán az MNK-ban

Next

/
Oldalképek
Tartalom