Petőfi Népe, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-30 / 177. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! A MAGYAR SÍOCfALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS’-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA xxm. évi in. gzám 1998. Július 30, KEDD Ara: 80 fillér Nyári vásár, 1968 Nagyobb a készlet, mint tavaly Új rekordok a Centrum Áruházban Huszonöt néptáncegyüttes Megújulnak a régi mesterségek Színpompás program a Duna menti folklór fesztiválon Hétfőn reggel új fcáraka- A Kecskeméti és Kiskun- egy nyolcmillió forintot ki­tokkal várták a vevőket félegyházi Centrum Áru- tevő, olcsóbban megvásá­szerte a megyében a ruhá- házban a vásár „premier- rolható készlete rövid idő zati áruházak és boltok, jén” több mint tízezer vevő alatt gazdára talál, megkezdődött az augusztus élt a kedvezménnyel, s a A Bács-Kiskun megyei nyérisze alapjaik terhére —> saját ^ készleteikkel egészítették ki a vásár árualapját. Emel­lett éltek a fővárosi és más megyék nagykereskedelmi vállalataitól való beszerzési bevétel a Kecskeméti Centrum Áruházban. (Pásztor Zoltán felvétele.) __________ meghaladta a Ruházati Kiskereskedelmi l ehetőségekkel, s ily módon 800 000 forintot Az augusz- Vállalat 13 kecskeméti üz­a tavalyi nyári vásár kész- tus eleji fizetési napokon: leiében megközelítőleg léténél lényegesen nagyobb és után ennél is nagyobb négymillió forint értékű árukínálat áll jelenleg a ve- forgalomra számítanak. Ar- készlet várta a vevőket ra, hogy a két áruház mint­vők rendelkezésére. W Uj géptípusok az őszi betakarításhoz Alig hogy vége az ara­tásnak, a közös és az állami gazdaságok már az őszi be­takarítás megszervezésére készülnek. Lesznek-e, vár­hatók-e újabb, a munkát gyorsabbá és könnyebbé te­vő gépek? — erről érdek­lődtünk a kecskeméti AG- ROKER Vállalatnál. Előre is számítottunk a pozitív válaszra, mivel a vállalat az első féléves gépforgalma­zásból nagyobb eredményt ért el, mint amire számí­tott: 114 millió forint ér­tékű gépet sikerült eladnia. Pálfi Pál igazgató elmon­dotta: a telepre már szál­lítják a jugoszláv—magyar kooperációban készülő ZMAJ kukorica-csőtörőket. Ezek árát a vásárló gazda­ságok kukoricával törlesz­tik. Eddig 15 érkezett eb­ből a géptípusból, s a be­takarítás kezdetéig még ugyanennyi várható. A gé­pek napi teljesítménye 3—5 hold. Számítanak ezenkí­vül a francia gyártmányú, s a szovjet típusú kombáj­nokra szerelhető adapterek érkezésére is, ebből 17-re van előzetes rendelés. Ez a típusú adapter négy soron vágja a kukoricaszárat, s a csöveket le is morzsolja. Azok a gazdaságok, ame­lyek a már korábban be­szerzett és az idén érkező adapterek segítségével ta­karítják be a tengerit, kü­lönböző típusú szárító szer­kezetek között válogatnak: egyaránt kaphatóak az olaj- és a koksztüzelésű be­rendezések. Újfajta, nagy­teljesítményű felhordó szer­kezetekhez is hozzájuthat­nak, lehetőség van a meg­erőltető zsákolás további csökkentésére. Az új, termőre forduló almásokkal rendelkező gaz­daságok, farázó szerkezete­ket vásárolhatnak a szüret meggyorsítására. Kár, hogy ezekből az idén még csak 5—6 érkezik. Répa- és bur­gonyaszedő kombájnok — az előbbiek többféle gyárt­mányban — elegendő szám­ban vannak jelenleg is rak­táron. Nem hiányzik! a vá­logató gépsor sem, ame­lyik burgonyához és a vö­röshagymához egyaránt al­kalmazható. A megígért 4—5 hagymaszedő gép, amely hazai gyártmányú, mindeddig még nem érke­zett meg a telepre. A traktorokat illetően két újdonságról adott hírt a vállalat. Az egyik az UE— 28-as traktorok árengedmé­nyes vásárlási lehetősége, szeptember végéig. A má­sik: az év utolsó negyedé­ben újtípusú erőgép kerül forgalomba, az UE—50-es középnehéz, univerzális traktor. ' v_ hétfőn reggel. A legna­gyobb arányú forgalom a Szivárvány Kisáruházban volt, ahol 1? óráig a bevé­tel elérte a 120 000 forin­tot. A többi között a rövid­ujjú férfiingek, a kötött pulóverek, az NDK-ból im­portált női szövetek, ken­dők, bolgár kardigánok, ma­gyar gyártmányú férfiruha szövetek bizonyultak ke­lendőnek. A Pajtás Áruházban a gyermekruházati cikkek mellett nagy mennyiségű leányka- és fiú cipő, szan­dál talált vásárlóra a fél­millió forint értéket meg­közelítő olcsóbb vásári kész­letből. B. Gy. Bács-Kiskun megyében szinte valamennyi társadal­mi és tömegszervezet, illet­ve művelődési intézmény hagyományosan fontos fel­adatának tartja a fölmér- hetetlenül gazdag folklór­kincs megőrzését. Különö­sen a kalocsai és a bajai járás tekinthető még ma is a népművészet eleven, ter­mészetes forrásának, ezért is bízta az Országos Nép­művelési Intézet éppen me­gyénkre az I. Duna menti Népművészeti és Táncfesz­tivál megrendezését Az augusztus 19—20-án Kalocsán és Baján sorra kerülő esemény program- tervezetéről, amelyet a me­gyei tanács népművelési csoportja készített el, nyu­godtan elmondhatjuk, hogy méltó a megtisztelő fel­adathoz. Mintegy huszonöt tánc- együttes verseng majd a kalocsai Beloiannisz-kert- ben és a bajai víziszínpa­don a találkozó nagydíjá­ért Népművészeti kultúrá­jukról ország-, sőt világ­szerte híres községek je­lentették be táncosaik rész­vételét, például Buzsák, Battonya, Élesed, Madocsa, Mezőkövesd, Szebény, Szenna, Szatmárököritó. Külföldi csoportokat is vár­nak: franciákat, jugoszlá­vokat, NDKJbelieket, ola­szokat. Természetesen, a mi megyénk ismert nép­táncosai sem hiányozhat­nak: a drágszéliek, har- taiak, hercegszántóiak, ka­locsaiak, ikunszentmikló- siak... A versenyen kívül még számos színes rendezvény gyönyörködteti majd a fesztivál vendégeit. A Nép­művészet mestere címmel kitüntetett énekesek, „öreg’’ táncosok lépnek föl, már- már feledésbe merült népi hangszereket szólaltatnak meg készítőik, s egyben vir­tuózaik. A népművészet mesterei 20-án szakmai konferenciára gyűlnek ösz­sze a Kalocsai Nagy Lajos Könyvtárban. Ugyancsak Kalocsán, a Beloiannisz-kertben létesí­tendő népművészeti sétá­nyon az úgynevezett „ki­haló mesterségek” élednek föl. Pingálók, varróasszo­nyok, faragók, fazekasok, mézesbábosok, subakészí­tők, kolompárok, papucso- ®ok tartanak bemutatót és vásárt Számos szórakoztató fcü- lönprogramot is rendeznek. Így például mérsékelt díj (100 forint) ellenében bárki végignézhet (illetve ehet, ihat és táncolhat) egy való­di drágszéli lakodalmat; csoportos pincelátogatást szerveznek Hajósra, Vas­kóira; a Solti Állami Gaz­daság pedig lovasbemutató­val hívogat. A bajai és kalocsai já­rási, illetve városi tanácsok végrehajtó bizottságai rövi­desen összeülnek, hogy részletesen is kidolgozzák a fesztivál menetrendjét. Vietnami szolidaritás a szófiai VIT-en A IX. Világi fjúsá'gi és Diáktalálkozó vasárnap es­ti megnyitója minden elő­zetes várakozást felülmúlt. A rendezők szinte elkáp­ráztatták az ittflevő külföl­dieket és hazaiakat egy­aránt. Két órával a de­monstráció megkezdése előtt már tömegsorfalat al­kottak a szófiaiak minden útvonalon, ahol a küldött­ségek később elvonultak. Fél 6-ra már megtelt aVa- szil Levszki Stadion. Ünnepség a Levszki stadionban Pontosan egy óra múlva jelent meg a bejáratnál az első. a prágai fesztivált jel­képező makett, a csehszlo­vák küldöttség 30 tagija kí­séretében. Ezután a máso­dik, a magyar VIT-et szim­bolizáló szabadságszobor, 30 magyar küldöttel vonult pl, maid sorban a VIT-okot rendező városok egészen Helsinkiig. Ezt követően megkezdő­dött a küldöttségek felvo­nulása. Hangorkán fogadta a Dél-vietnami Nemzseti Felszabadítása EYont diák­szövetségének delegációját, majd a VDK küldöttségét. A -nézők felállva tapsoltak A IX, Világifjúsági és Diáktalálkozó ünnepélyes megnyitója a szófiai Vaszil Levszki Stadionban, a hős nép képviselőinek, miközben szavalókórusok alakultak. Zúgott a „Viet­nam! Vietnam!” kiáltás. A Koreai NDK szímporru pás menete után a stadion ismét felállva tapsolt: meg­érkezett a szovjet küldött­ség, ólén Valentyina Tye- reskovával. és Alekszej Leonowal, a két űrhajós­sal. Melegen fogadta a sok tízezres nézősereg a menet vége felé a magyar dele­gációt. majd — 143. or­szágként — a hazaiak zár­ták be a küldöttségek so­rát. Majd felvonták a fesz­tivál és Bulgária zászlaját, meggyújtották a fesztivál lángját, ezután Todor Zsiv- kov, a Bolgár Miniszterta­nács elnöke rövid beszéd­del nyitotta meg a nagy találkozót. A hivatalos megnyitót színes tornász- és tüzes né­pitáncos program követte, miközben — eredeti öt­lettel — rózsaillatot páro­logtattak a stadion légte­rébe. A nagyszerű képet még tetézte a látványos tű­zijáték. Veled vagyunk, Vietnam 1 A Nikola Szlavkov utcai iskolában működik már szombat óta a vietnami szolidaritási központ. Az is­kola homlokzatán hat nyel­ven hirdeti a felirat: „A vietnami nép győzni fog!’* A bejárattál szemben le­gendás kép: kis vietnami kislány kíséri az elfogott, $Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom