Petőfi Népe, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-21 / 170. szám
Az egyik özemben íjrtént. K. Bálint nagyon jó munkás, tisztelik, becsülik a fiatalok és idősebbek is. Csak éppen:nincs mega 8 általánosa. Ez nem vont ugyan le semmit a tekintélyéből, de a munkaügyi vezető már évekkel ezelőtt mondta neki, hogy mégis csak jó lenne befejezni az iskolát. Minek az? El vagyok én már anélkül is nyugdíjig — felelte K. Bálint, pedig még akkor éppen hogy betöltötte a negyvenet. Nem jelentkezett A következő (ívben sem. Idegenkedik a betűtől, ha nem tudja elvégezni a legegyszerűbb számolást sem? Gyakran mondjuk ma, hogy az új mechanizmus megköveteli a termelékenység növekedését. Bevezetésének ez volt a célja. De minőségi változás csak akkor következhet be, ha a termelés szubjektív eleme, maga az ember is alkalmas a nagyobb feladatok végrehajtására, nemcsak a modernebb gépek. Közgazdászok Nyugaton és nálunk is kimutatták, hogy a termelékenység növekedésének kevesebb, több, de mindenképpen tekintélyes hányada a szaktudásból ered. Csak akkor, amikor a munkaügyisek, meg a szak- ' eervezeti bizottság összeállította a névsort arról, hogy líinek milyen az iskolai végzettsége, egyszercsak meglepetésre beállított K. Bálint is. Hogy írják fel a nevét, beiratkozik 7—8. általánosba. Ez a felismerés változtatta meg némileg a felnőtt- oktatás propagandáját is az utóbbi időben. Régebben csupán az iskola, az oktatásügy szorgalmazta a felnőttoktatást, most azonban . a gazdaságok, az ipari — No lám! Meggondolta magát? — kérdezték. — Még jó 15 évem van, aztán máris látoni, hogy kéne bizony az iskola — felelte, s nem is vesztegetett több szót a dologra. — ősszel majd találkozunk — ezzel csukta be maga mögött az ajtót. K. Bálint esete nem valami általános felbuzdulás iskolapéldája. Éppen ellenkezőleg. Csak nagyon kevesen szánják rá magukat a felnőttek közül arra, hogy nekilássanak újra a tanulásnak. Bács-Kiskun megyében a felnőttoktatás számadatai évek óta csökkennek. Három évvel ezelőtt több mint négy és fél ezren jártak a dolgozók általános iskolájába, a most befejeződött tanévben pedig alig valamivel többen, mint ezren. A középfokú oktatásban nem ilyen gyors a csökkenés, de ott is 6300-ról kerek ezerrel szállt alább a létszám. Azok pedig, akik az alsó tagozatot végzik» szinte elfogytak. Három éve csaknem négyszázan voltak, a múlt tanévben pedig mindössze 63-am. Némelyek azt állítják, hogy ez a csökkenés természetes, hiszen a mai harmincegynéhány évesek már a nyolcosztályos iskolát végezték, tehát nekik nincs már mit pótolniuk. Csakhogy nem ilyen rózsás a kép. Bács megye nagyon elmaradott területe volt az országnak, s a fel- szabadulás után valóban sokan láttak hozzá pótolni a hiányokat. Az elmúlt két évtized alatt hetvenezren iratkoztak be a dolgozók általános és középiskoláiba. Óriási szám. De a felnőtt lakosság több mint 45 százaléka még ma sem végezte el az általános iskolát. Itt a munkaképes felnőttekről van szó, összesen mintegy százezer dolgozóról. S nem a múlt bűne csupán, hogy ez a szám ilyen magas. Sokan vannak köztük olyanok is, akik már a mi rendszerünkben mulasztották el az általános iskolai végbizonyítvány megszerzését. Főleg azok, akik a tanyavilágban laknak, ott jártak iskolába. Közülük később sokan bekerültek a városokba, a nagyközségekbe, ahol ma ipari üzemekben dolgoznak. Nyilvánvaló hátrányt jelent ez iskolázottabb munkatársaikkal szemben. Ma már azonban a mezőgazdaságban is mindinkább szükség van az iskolára, egy általánosan kötelező alap- műveltségre, amelynek birtokában nem gyötrelem az írás, a számolás, s gondolataink érthető, világos közlése. K. Bálint is erre céloz, amikor az utolsó mondatában így fogalmaz: még jó 15 évem van. Ez a mondat azt a felismerést tükrözi, hogy több kell ma már, mint egyszerűen elvégezni, amit mondanak. Neki azért is, mert tekintélyes munkás, hallgatnak rá, embereket bíznak rá, akiknek parancsolnia kell. De még enélkül is többre volna szüksége, mert mindinkább érzi, hogy köze van ahhoz, ami az üzemében történik. A nyereséges gazdálkodás szükségszerűen megköveteli a dolgozók tudatos résztvételét a termelésben. S hogyan láthat valaki túl a napi munkája határain, hogyan ismerheti fel az összefüggéseket, a termelési folyamat és a saját tevékenységének kapcsolatát, hogyan tud beleszólni a kollektíva ügyeibe, ha nincs megfelelő alapműveltsége, ha nem tudja magát kifejezni, ha üzemek és a termelőszövetkezetek is mindinkább szívügyüknek tekintik és kezdik felismerni, hogy nemcsak az úgynevezett káderfejlesztés a feladatuk, nem csupán az, hogy segítsék kinevelni az új technikus, könyvelő és más középvezető gárdát. Azt is látják, hogy a munkások általános műveltségének gyarapítása legalább ilyen fontos feladat. Régebben úgy gondolták, hogy a 40 éven felüliekkel már nem nagyon érdemes törődni. De ezeknek az embereknek még 15—20 esztendejük van hátra a nyugdíjig 15—20 produktív korosztály dolgozóiról van szó, akiknek a munkáján igenis nagyon sok múlik abból, hogy mennyire emelkednek a termelés eredményei, hogyan nő a javak mennyisége, hogyan boldogul az ország Éppenséggel nem elhanyagolható tényezői a negyvenen felüliek sem a termelésnek, sem pedig a közéletnek. A K. Bálintok a maguk tapasztalataival, életbölcsességével, tekintélyével nem nélkülözhetők, s maguk is mindinkább belátják, hogy éppen ezért tanulniuk, művelődniük, fejlődniük kell. A mi világunk nagyon gyorsan változik. Tagjai, dolgozói, építői sem maradhatnak le. Éppen ezért kell nagyon komolyan venni a most folyó felméréseket és a következő tanév érdekében folyó propagandát minden egyes üzemben. Hogy minél többen kopogtathassanak be az oktatási felelősök ajtaján, s mondják: ősszel találkozunk. Mester László Tamás Ervin: Hídépítés A BAJAI Napok egyik eseménye volt június 29-éii délután Teles Ede szobrának leleplezése a múzeum előtti terecskén. Kétévtizedes adósságot törlesztett ezzel a szülőváros: 1948. július 19-én hunyt el a neves szobrász, aki művészi hagyatékát, műtermében levő szobrait, plakettjeit Bajának adta. Teles Ede 1872. május 12-én született Baján, az akkori Bárány és Lámpa utca sarkán álló épületben (ma Táncsics és Teles utca). Pár év múlva azonban szülei, a szegény cipészmester és egy hajószerencsétlenségnél tönkrement gabonakereskedő leánya, Szabadkára költöztek. Teles itt gyerekeskedett, itt járt iskolába, itt határozta el, hogy szobrász lesz. Amint kedves szobrának mesealakja, Hüvelyk Matyi, nekivágott a világnak, és meghódította, úgy indult el a gyenge fizikumú fiatal fiú Pestre, majd Bécsbe. Szívós munkával, sok anyagi gonddal küzdve tanult, és egymás után nyerte el az iskola kitüntetéseit. Zumbusch mesteriskolájának 1. éves hallgatója, amikor a „Két bornemissza” c. szobrát alkotta. Nemcsak az iskola aranyérmét kapta meg rá, de évek múlva a millenneumi kiállításon is ezzel szerepelt, s Ferenc József vásárolta meg magángyűjteménye számára. A SZÁZADFORDULÓ kedvezett a művésznek. A városok versengtek az emlékművek állításában, s a gazdagodó polgárság is szívesen díszítette palotáit szobrokkal. Ilyen körülmények között kapott megbízást Teles Ede a kecskeméti Kossuth-szobor elkészítésére, melyet 1906-ban lepleztek le. 1908-ban készült el a budapesti Vörösmarty-szoborral, 1911—12-ben a millenneumi emlémüre pedig Szent László és III. Károly szobrait mintázta meg. Közben portrészobraival a magyar és nemzetközi tárlatokon arat nagy sikereket, pl. 1902-ben a drezdai kiállításon kis aranyérmet nyer, mikor a nagy aranyat Rodin, a már világhírű francia szobrász kapta. Pártfogásába vette és támogatta a kezdő fiatal tehetségeket. Az ő műterméből került ki a mai érmész- generáció két kiválósága: Berán Lajos és Reményi József, de rövldebb ideig tanítványa volt Kisfaludi Strobl Zsigmond is. 1920-ban — látva, hogy az ellenforradalmi rendszer sem személyének, sem művészetének nem kedvez, családjával együtt Hollandiába költözött. Bár anyagi és erkölcsi megbecsülést talált, két év múlva a honvágy hazahozta. Állandóan szerepelt a kiállításokon, részt vett a pályázatokon, művei díjat is nyertek, de a megbízást többnyire mások kapták. Sem személye, sem műveinek mondanivalója nem illett bele a kardesörtető, sovjniszta rendszerbe. Az ő müveiből nyugalom, derű, bölcsesség, humor, vagy fájdalom sugárzik. Világháborús emlékművei tiltakozások a háború ellen. UTOLSÓ szobrászi alkotása a második világháború kezdetén született: Szent Ferenc. A galambot simogató férfi alakjával nem az egyház szentjének akart emléket állítani, hanem a békére, az egymás iránti szeretetve akart figyelmeztetni. A súlyosbodó anyagi gondok miatt a negyvenes években inkább festésre tért át, s mikor már modellre sem telt, önarcképeket festett. Az ostrom izgalmai, családtagjaiért való aggódás annyira megviselték, hogy a felszabadulás után már sem alkotni, sem az új életbe bekapcsolódni nem tudott. Utolsó erejével még megírta önéletrajzát, s megmaradt műveit Bajának adományozta. A Türr István Múzeum híven őrzi a hagyatékot, s ha a teljes anyagot nem is tudja állandó kiállításon bemutatni, a jelentős művek mindig láthatók. Két évvel ezelőtt megjelentette a művész életrajzát és a hagyaték katalógusát, most pedig javasolta a városi tanácsnak, hogy a Ligeti Miklós által készített Teles- portré másolatát állíttassa fel. TELCS EDE művészi és emberi nagysága egyaránt méltó arra, hogy szülővárosa büszke legyen testi mivoltában rég eltávozott, de műveiben állandóan köztünk élő fiára, Dr. Sólymos Ede A Lunaparhíol ordítani tudnék! — Egy elmeháborodott naplójából — ,.. Kezdettől fogva gyanús volt nekem a dolog. Már amikor a talajegyengető gép megjelent a lakásunk melletti lankás szeméttelepen — amely hovatovább olyannyira klasszikussá válik, mint Olümpia vagy Pompéji —> már akkor éreztem, hogy nem lesz jó vége. Meg is instáltam Illetékes Szektort, hogy tán már építik ide is a kilencemeleteseket? Nem, aszongya titokzatos mosollyal Szektor Elvtárs: annál sokkal nagyobb meglepetés készül itt, a lakosság lelki épülésére és a közép-európai egyensúly megóvása érdekében. JŰL. 13. Ma végre elérkezett a történelmi pillanat,----------- a titokról lehullott a lepel. Több napi lázas előkészület után végre li órakor megnyíltak a jótékony célú műintézet, a Lunapark kapui. (Jól jegyezzük meg a dátumot: 13-a!) Sajnos, a számításokba valami hiba csúszott, a tervek mintha kissé félre sikerültek volna. A céllövöldét ugyanis — hely hiányában — már csak az erkélyünkön tudták felállítani. Nem baj, gondoltam, majd félrekapom a fejem, ha süvítenek a golyók. Más is járt így már... A megnyitás ünnepélyes külsőségek közt zajlott le, olyan nagyságok részvételével, mint Dobos Attila, Koncz Zsuzsa, Németh József és még sokan — hajjaj, milyen sokan — mások... Nagy kár, hogy az említettek azóta az istennek sem akarnak a környékről tágítani. Szünet nélkül hallom édesbús danájukat, étkezés, tisztálkodás és anyagcsere közben emiaránt, Tetézi őket viszont egy prózai jetlemszínész, aki a megnyitás percétől kezdve — stopperórával mértem — kétszázhetven percen át egyfolytában magasztalta a Souvenirhez címzett pénzverde előnyeit és lehetőségeit. E sorokat egyébként jeges borogatással a fejemen vetem papírra..» JŰL. 14. Ma rendkívüli világnapot tartottak lakó- -------------társaink, a Lunapark művészei. Idegcsillapító műsoruk ugyanis már délelőtt 10-kor kezdetét vette és ettől kezdve kerek tíz órán át tépte, szaggatta a dobhártyákat. E z a kis tébolyda egyébként — elmesélem annak, aki még nem kóstolt volna bele — valóságos szórakoztató kombinát. Van itt hajóhinta, ringlispil, hullámvasút, whip, meg arossebtudja... Késő estig érkeznek a páciensek a szélrózsa minden irányából: csecsemők, csörgőjüket rázva, hálásznadrágos hajadonok, ifjoncok derékig érő hajkoronával, egész családok, nagymamák és ükonokák, ángyok és keresztkomák — még az ország más tájairól is szerveztek ide művelődési busz járatokat —■, s végül magukat vonszolni tudó aggastyánok, mankóval, vagy tolókocsiban. Mert hát ezt látni kell! Én meg azt mondom: hallani! Mert itt aztán a közelben, lőtávolságon belül minden élet megbénul. Van olyan halálsugár, amelynek hatókörzetében dermedten hullanak le rovarok és madarak. Ilyesmi ez is. Amíg a műszak tart, lehetetlenné válik például a hírközlés: nemcsak a rádió és a tv, de még pletykázni is színtiszta lehetetlenség. JŰL. 15. Ma később értem haza, már javában állt------------- a bál. Először, mindjárt az előszobában e gy „nyíló vérpiros rózsa” vágódott a pofámba, majd rövidesen követték őt „az őszi fáról a rozsdás levelek” ... A még mindig itt vendégszereplő Dobos a bol. daasáatúl akar ordítani Én egészen mástól. Harangozó Teritől meg végképp becsavarodtam: még azt meri világgá harsogni hogy mindenkinek van egy álma?! Próbálna csak az én ágyamban aludni, majd megtudná! 21.30-kor jótékony eső érkezett. Ekkor tettem azt a korszakalkotó megfigyelést, miszerint a csapadék nem csupán a mezőgazdasági hozamokra hat előnyösen, de az idegállapotra is. A népszórakoztató konglomerátum ezúttal félórával korábban csinált zárórát. JŰL. 16. »Be kell diliznem, bár úgy vágyom élni”...-------------- — ezen örökbecsű idézettel zárom kis naplómat. Nem bírtam tovább! Mivel más szellemi tevékenység' otthonomban ez idő tájt nem folytatható, olvasásra vetemedtem. S az egyik cikk szavai lángírásként perzseltek tudatomba: „... a nyolcvan decibel feletti zajban tartózkodás huzamosabb időn keresztül ártalmassá válik”. Így igaz! — kurjantottam fel, ami a pokoli csinnadrattában felért legalábbis egy infarktusos szúnyog döngésével. Nyomban elővettem a nachtkaszliról a zajmérő készüléket, amelyet a Máriavárosnak ezen a részén senki sem nélkülözhet. Megállapítottam, hogy a kilenc beaténe- kes és a hat kikiáltó teljesítménye együttvéve hajazza a 116 decibelt. Ekkor állított be Bajó szomszéd. Nyájas mosollyal újságolta, hogy a Lunapark műsorát — a Hunyadiváros és a Méheslapos népének egyhangú kívánságára — újabb két hétre prolongálták. Felsikol- tottam, mint a sebzett vadkan. Bajó szomszéd megúszta egy pecsenyéstállal, amely az előszoba felezővonalán érte fültövön. Szegény nejem viszont, aki a kedves vendég védelmére kelt, átharapott torokkal hever a nappaliban. A szomszéd, szemlátomást dagadó koponyával az első telefonfülke felé rohant. Már hallom is a mentők szirénázását... De az vesse rám az első követ, aki a helyemben megúszta volna zárt intézet nélküll . - Jóba Tibor
