Petőfi Népe, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-18 / 167. szám

Négerek diadala — Hitler nem gratulál OWENS mindig mosoly­gott. Még akkor is, amikor kritikus helyzetben volt. A távolugrás döntőjében a né­met Long utolérte az ame­rikai atlétát. A berlini sta­dion közönsége ujjongott és a díszpáholyból Hitler figyelte a párharcot. Owens nyugodtan, szemmellátható önbizalommal készült az újabb ugráshoz, pedig a né­metek már arra készültek, hogy a stadionban felhang­zik a „Deutschland, Deut­schland über alles”. Hitler is erre várt, ezért maradt. De csalódott. Owens új­ra átjutott a nyolcméteres, „bűvös határon”, hat cen­timéterrel és legyőzte a német Longot. Hitler nem várta meg az eredményhirdetést, tüntető­én eltávozott a díszpáholy­ból, hogy ne kelljen kezet fognia — egy négerrel. Owens azután negyedszer is felállt a dobogó legma­gasabb fokára, mert tagja volt a 4x100 méteres váltó­futásban a győztes ameri­kai csapatnak. Szerénysé­gét akkor is megőrizte, ami­kor az egész sportvilág ün­nepelte. KÁR, hogy teljesítmé­nyének felső fokáig nem jutott el. A szakértők sze­rint később még többre lett volna képes, mint akkor Berlinben. Állítólag az olimpia alatt, edzés közben 830 centimétert is ugrott távolba. Arthur Grix sport­író szer}nt„ ha Owens to­vább versenyez, akkor szá­zon elérte volna a 10, két­százon pedig a 20 másod­percet! Soha nem derült ki, hogy bevált volna a jóslat. A berlini olimpia négyszeres aranyérmese profiszerződést írt alá. A legmeghökkentőbb dolgokat művelte, versenyt futott lovakkal, kerékpáro­sokkal, azután volt kar­mester, majd egy varieté­műsor sztárja. ÍME egy táblázat, ameiy bizonyítja, hogy milyen nagy atléta volt Jesse Owens. A százmé­teres síkfutás győztesei Berlintől Rómáig: 1936: Owens (Egyesült Álla­mok) 10.3, 1948: Dillard (Egye­sült Államok) 10.3, 1952: Re- migino (Egyesült AUamok) 10.4, 1956: Morrow (Egyesült Álla­mok) 10.5, 1960: Háry (Német­ország) 10,2, 1964: Hayes: (Egyesült Államok) 10. _ Owens berlini idejénél a német Háry csak huszon­négy esztendővel később futott jobbat és állított fel új olimpiai csúcseredményt. Ugyanilyen hosszú életű volt égy másik rekordja is. Egy másik néger atléta, Ralph Boston 1960-ban Rómában 812 centiméterrel nyerte a távolugrást. Ez a teljesítmény hat centimé­terrel múlta felül Owens 1936-ban felállított olimpiai csúcseredményét. „Minden idők legnagyobb atlétája”. Így nevezték fénykorában a négyszeres aranyérmest. Van ebben a megállapításban némi igaz­ság. Owens ugyanis 10.2-es világrekord formájával — elméletileg —, ott lehetne a startnál még a mexikói olimpián is. LEHET VITATKOZNI rajta. Még akkor is, ha százon a győztes talán ke­rek 10 másodpercet' fut, vagy éppen Mexico City­ben ér el új világrekordot. Csak a végletek verse­nyezhetnek egymással, ami legalábbis a népszerűséget illeti. A rövidtávfutók mel­lett a hosszútávfutók vol­tak az olimpiai legérdekel­Owens ma, harminckét esztendővel a nagy berlini sikere után. tebb atlétikai hősei, róluk vitatkoztak és írtak a leg­többet. Az 5 és 10 ezer méteres síkfutás először 1912-ben szerepelt a programban. Stockholmban mindkettőt a finn Hannes Kolehmainen nyerte meg. Tízezren sem­mi különöset nem láthatott a stadion közönsége. A finn atléta békésen körözött, gyorsabban és kitartóbban, mint a többiek, így győ­zött. ötezren változatosabb küzdelem alakult ki. A francia Bouin a célegye­nesben még vezetett Ko­lehmainen előtt, aki csak az utolsó métereken tudta megelőzni ellenfelét. Ezzel az olimpián a hosszútávfu­tásban megkezdődött a „nagy finnek” korszaka. AZ EGYENLETES, szin­te gépszerű futást Koleh­mainen kezdte el, de Paavo Nurmi fejlesztette igazi tö­kélyre. őt egy esztendővel az antwerpeni olimpia előtt fedezték fel egy katonai versenyen. Semmi más nem érdekelte, csak a futás. De nem csak a salakpályák unalmas köreiben tartotta edzéseit, hanem az erdők­ben is. A változatos terep el­terelte figyelmét a fáradt­ságról. M. K. II—III. osztályú atlétikai verseny Kecskeméten A vasárnap Kecskemé­ten megrendezett országos II—III. osztályú meghívá­sos versenyre a helyi at­létákon kívül Esztergom­ból, Szentesről és Nagykő­rösről érkeztek versenyzők. A nyári szünet ellenére mintegy 60—70 induló volt. A verseny közepes eredmé­nyeket hozott, talán a ser­dülők eredményei említés­re méltók. Másodosztályú eredményt nem ért el senki. Nők: 100 m: 1. Várnagy S. (K. Dózsa) 13,2 mp, 2. Badacsonyi Zs. (K. Dózsa) 13,3, 3. Hajdú Á. (Nagykő­rös) 13,6, 300 m: (serdülő): 1. Gombai J. (K. Dózsa) 48,5, 2. S. Kovács K. (K. Dózsa) 49,0. 3. Laczy K. (K. Dózsa) 55,0. 400 m: 1. Várnagy S. (K. Dózsa) 62,9, 2. Rajki K. (K. Dózsa) 64,6, 3. Kovács M. (K. Dózsa) 68,0. 60 m gát: (serdülő „B”): 1. Sz. Kiss R. (K. Dózsa) 11,0, 2. Olajos E. (K. Dózsa). 3. Bíró M. (K. Dózsa) 12,5. 80 m gát: 1. Hajdú Á. (Nagykőrös) 13,2, Serd ül ő magasugrás: 1. Olajos E. (K. Dózsa) 125, 2. Horváth S. (Nagykőrös) 125, Távolugrás: 1. Hajdú A. (Nagykőrös) 462, 2. Raj- ki K. (K. Dózsa) 451, 3. Gengeliczky M. (Kerekegy­háza) 438. Súlylökés: 1. Mó- czik E. (Esztergom) 746. Serdülő: 1. Katona M. (K. Dózsa) 995. Gerely: 1. Ár­vái I. (Nagykőrös 24,02. Férfiak: 100 m: 1. Dé- kány I. (TFSE) 11,4, 2. Bella I. (K. Dózsa) 11,4, 3. Sa.idik P. (K. Dózsa) 11,7. 110 m gát: 1. Insperger A. (FGT) 18,0, 80 m gát (ser­dülő): 1. Saidik P. (K. Dó­zsa) 12,2, 400 m: L DeákF. (Szentes) 55,4, 2. Csiszár B. (Esztergom) 56,6, 3. Dár­dák P. (K. Dózsa) 57,3. 1500 m: 1. Deák F. (Szentes) 4:25,08, 2. Derdák P. (K. Dózsa) 4:44,08, 3. Zsoldos I. (K. Dózsa) 4:44,08, Magas­ugrás: 1. Insperger A. (FGT) 173, 2. Katymán L. (Szentes) 170. Hármasugrás: 1. Insperger A. (FGT) 12,78, 2. Schremm R. (Kiskunfél­egyháza) 11,63. Serdülők: Távolugrás: 1. Laczkó B. (Tiszakécske) 534, Súlylökés: 1. dr. Brun- csák A. (K. Dózsa) 13,12. Diszkoszvetés: 1. Bálanyi Sz. (Nagykőrös) 32,42. Két első hely az országos ifjúsági atlétikai seregszemlén Csaknem félezer ifjú at­léta vett részt a kétnapos országos seregszemlén Veszprémben. Megyénket a Bajai Vasas MTE és a Kecskeméti Dózsa atlétái képviselték — kis létszám­mal, de sikeresen. A 16 éves fiúk 1500 m-es futa­mában a bajnoki címet Ko­csis László (Bajai Vasas MTE) szerezte meg 4:21,2- vel. A 17 éves fiúk 3000 m- es síkfutásában Tóth Mi­hály remek, új egyéni csúccsal 8:59.8-cal nyert bajnokságot. A 16 éves leányok 600 m-es síkfutá­sában Kalocsai Éva (Bajai Vasas MTE) szintén egyé­ni csúcsot futott, s ez a harmadik helyezést jelen­tette számára. Eredménye 1:41,9. — Ez az eredmény csak két tizeddel rosszabb Lipták Mária megyei csú­csánál. Mindhárom futónk igen tehetséges, s komoly munkával még sok szép eredményt érhetnék éL Szélesebb alapokon, magasabb színvonalon A címben foglalt fel­irat fogadta a Kecs­keméti TE közgyűlésén megjelent" megyei és váro­si sportvezetőket, sportoló­kat. Elsőnek Borszéki La­jos, a megyei TS elnöke mondott beszédet. — A kongresszus határo­zatainak tervszerű megva­lósítását a KTE berkeiben is szorgalmazni kell. El­keseredés helyett pedig össze kell fogni a hibák ki­javítására, s lehetőséget kell adni a sportolóknak a kibontakozásra — hangoz­tatta. É rdekes javaslat hang­zott el ezután. Fe­kete József, a KTE színei­nek megváltoztatását tar­totta szükségesnek. Hivat­kozott arra, hogy 1911. ja­nuárjában piros-zöld szí­nekkel alakult meg a sport­kör és csak később vette fel a lila-fehér színt. Mivel a belügyi dolgozóknak is azonos a színe, javasolta, hogy a sportkör színe is­mét piros-zöld legyen. Uzsoki József szerint nin­csenek meg a kellő feltéte­lek ahhoz, hogy a labda­rúgócsapat az osztályának megfelelő szintet képvi­selje. Király József, a városi TS elnöke elmondta, hogy megoldatlan a sportolók munkahelyéről edzésekre Dynamo- és Dézsa- győzelem a nemzetközi belügyi ifjúsági spartakiádon Dynamo (NDK)— Gwardia (Lengyel) 1:0 (1:0) Széktói Stadion, 2000 né­ző, v.: Bürgés. Góllövő: Alexander. Egyenlő erejű csapatok küzdöttek. Újpesti Dózsa— Amnokan (KNDK) 3:2 (1:2) V.: Boronkai. Góllövők: Horváth (2), Keiner, ill. lm Son Ho 2 (egyet 11-esből.) Az első félidőben meg­érdemelten jutott vezetés­hez a koreai csapat. A szü­net után a Dózsa támadott többet. és mérkőzésekre járása. Ta­lán még az idén sikerül po­zitív lépéseket tenni ezen a téren is. A továbbiakban élénk vita alakult ki a pá­lyagondról és arról is, hogy a KTE nemcsak a Konzerv­gyár csapata, mégis csak a gyár támogatja. A többi hozzászóló lényegében az egyes szakosztályok ered­ményeinek méltatásával és a jövő terveivel foglalko­zott. Végül 34 sportoló kap­ta meg a „KTE-nél vég­zett jó munka elismerésé­ért” kitüntető emlékvere- tet. — bi — ilOGYAN TIPPELJÜNK 1. Szóin. MTE—Kecskemét x, 2 2. G.-MÁVÁG—Pécsi B. 1 3. Budafok—Bp. Spart. 1 x 4. Almásfüzitő—KISTEXT 1 5. Veszprém—EVTK 1 x 6. Goldberger—III. kér. l x 7. Esztergom—Gázművek 1 8. Szegedi D—Kkfháza 1 9. Volán—Zalka FSE 1 x 10. K. Kinizsi—Máza-Sz. l 11. DVSC—MVSC 1 x 12. Szolnoki MÁV-Szív. M. x 2 13. PVSK—SZVSE x 1 14. Cegléd—MÁV DAC x 2 15. KTE—Autóbusz x 2 A megyei labdarúgó-bajnokság JÚLIUS 28: K. Volán— Klapka SE (27-én, szomba­ton), Kiskunmajsa—K. MÁV, Lajosmizse—Egyet­értés, Álpár—Tiszakécske, Félegyházi Gépjavító—He­tényegyháza, Fémmunkás KTE II., K. Dózsa II.— Radnóti SE, Izsáki ME- DOSZ—Cskalov SE, Fél­egyházi Vasas II.—Szánk. AUGUSZTUS 4: K. MÁV —K. Volán, Egyetértés— Kiskunmajsa, Tiszakécske —Lajosmizse, Hetényegy- háza—Alpár, KTE II.—Kis­kunfélegyházi Gépjavító, Radnóti SE—K. Fémmun­kás, Cskalov SE—K. Dózsa II. (3-án, szombaton), Szánk—Izsáki MEDOSZ, Klapka SE—Kiskunfélegy­házi Vasas II. AUGUSZTUS 11: K. Vo­lán—K. Egyetértés, Kis­kunmajsa—Tiszakécske, K. MÁV—Klapka SE, Lajos­mizse—Hetényegyháza, Al­pár—KTE II., K. Fémmun­kás—Cskalov SE (10-én, szombaton), Kiskunfélegy­házi Gépjavító—Radnóti SE, K. Dózsa II.—Szánk, Izsáki MEDOSZ—Kiskun­félegyházi Vasas II. AUGUSZTUS 18: Klapka SE—Izsáki MEDOSZ, K. Egyetértés—K. MÁV, Ti­szakécske—K. Volán, He­tényegyháza—Kiskunmajsa, KTE II.—Lajosmizse, Rad­nóti SE—Alpár, Cskalov SE—Kiskunfélegyházi Gép­javító (17-én), Szánk—K. Fémmunkás, Kiskunfél­egyházi Vasas II.—K. Dó­zsa II. AUGUSZTUS 25: Klapka SE—K. Egyetértés, K. MÁV —Tiszakécske, K. Volán— Hetényegyháza, Kiskun­majsa—KTE II., Lajosmi­zse—Radnóti SE, Alpár— Cskalov SE, Kiskunfélegy­házi Gépjavító—Szánk, K. Dózsa II.—Izsáki MEDOSZ, K. Fémmunkás—Kiskun­félegyházi Vasas II. (24-én) SZEPTEMBER 1: Kis­kunmajsa—Klapka SE, La­josmizse—K. Volán, Alpár —K. MÁV, Kiskunfélegy­házi Gépjavító—K. Egyet­értés, K. Fémmunkás—Ti­szakécske (31-én), K. Dó­zsa II—Hetényegyháza, Izsáki MEDOSZ—KTE II., Kiskunfélegyházi Vasas II. —Radnóti SE, Szánk— Cskalov SE. SZEPTEMBER 8: Kis­kunmajsa—Lajosmizse, K. Volán—Alpár (7-én, szom­baton), K. MÁV—Kiskun­félegyházi Gépjavító, K. Fémmunkás—K. Egyetér­tés, Tiszakécske—K. Dózsa II., Hetényegyháza—Izsáki MEDOSZ, KTE II.—Kis­kunfélegyházi Vasas II., Radnóti SE—Szánk, Klap­ka SE—Cskalov SE. SZEPTEMBER 15: Izsáki MEDOSZ—Tiszakécske, Al­pár—Kiskunmajsa, Kis­kunfélegyházi Gépjavító— K. Volán (14-én), K. Fém­munkás—K. MÁV, K. Dó­zsa II.—K. Egyetértés, La­josmizse—Klapka SE, Kis­kunfélegyházi Vasas II.— Hetényegyháza, Szánk— KTE II., Cskalov SE—Rad­nóti SE (14-én). SZEPTEMBER 22: Lajos­mizse—Alpár, Kiskunmaj­sa—Kiskunfélegyházi Gép­javító, K. Volán—K. Fém­munkás (21-én), K. MÁV— K. Dózsa II., K. Egyetértés —Izsáki MEDOSZ, Tisza­kécske—Kiskunfélegyházi Vasas II., Hetényegyháza— Szánk, KTE II.—Cskalov SE, Klapka SE—Radnóti SE. SZEPTEMBER 29: Alpár —Klapka SE, Kiskunfél­egyházi Gépjavító—Lajos­mizse, K. Fémmunkás— Kiskunmajsa, K. Dózsa II. —K. Volán, Izsáki ME­DOSZ—K. MÁV, Kiskun­félegyházi Vasas II.—K. Egyetértés, Szánk—Tisza­kécske, Cskalov SE—He­tényegyháza (28-án), Rad­nóti SE—KTE II. OKTÓBER 6: Alpár— Kiskunfélegyházi Gépjaví­tó, Lajosmizse—K. Fém­munkás, Kiskunmajsa—K. Dózsa II., K. Volán—Izsáki MEDOSZ (5-én). K. MÁV— Kiskunfélegyházi Vasas II.. K. Egyetértés—Szánk, Ti­szakécske—Cskalov SE, He­tényegyháza—Radnóti SE, Klapka SE—KTE II. OKTÓBER 13: Klapka SE—Kiskunfélegyházi Gép­javító. K. Fémmunkás—Al­pár, K. Dózsa II.—Lajos­mizse, Kiskunmajsa—Izsá­Északi csoportjának őszi sorsolása ki MEDOSZ, Kiskunfél­egyházi Vasas II.—K. Vo­lán, Szánk—K. MÁV, Rad­nóti SE—Tiszakécske, KTE II.—Hetényegyháza, Cska­lov SE—K. Egyetértés (12-én). OKTÓBER 20: K. Fém­munkás—Kiskunfélegyházi Gépjavító (19-én), K. Dó­zsa II.—Alpár, Lajosmizse —Izsáki MEDOSZ, Kiskun­majsa—Kiskunfélegyházi Vasas II., K. Volán—Szánk, K. MÁV—Úskalov SE, K. Egyetértés—Radnóti SE, Klapka SE—Hetényegyhá­za, Tiszakécske—KTE II. OKTÓBER 27: K. Fém­munkás—Klapka SE, K. Dózsa II.—Kiskunfélegy­házi Gépjavító, Izsáki ME­DOSZ—Alpár, Kiskunfél­egyházi Vasas II.—Lajos­mizse, Szánk—Kiskunmaj­sa, Cskalov SE—K. Volán (26-án), Radnóti SE—K. MÁV, KTE II.—K. Egyet­értés, Hetényegyháza—Ti­szakécske. NOVEMBER 3: K. Fém­munkás—K. Dózsa II. (2-án), Alpár—Kiskunfél­egyházi Vasas II., Kiskun­félegyházi Gépjavító—Izsá­ki MEDOSZ, lajosmizse— Szánk, Kiskunmajsa—Cska­lov SE, K. Volán—Radnóti SE, K. MÁV—KTE II., K. Egyetértés—Hetényegyhá­za, Klapka SE—Tiszakécs­ke. NOVEMBER 7: K. Vo­lán—Kiskunmajsa, K. MÁV —Lajosmizse, K. Egyetértés —Alpár, Tiszakécske—Kis­kunfélegyházi Gépjavító, Hetényegyháza—K. Fém­munkás, KTE II.—K. Dó­zsa II., Radnóti SE!—Izsáki MEDOSZ, Cskalov SE— Kiskunfélegyházi Vasas II. (6-án), Klapka SE— Szánk. NOVEMBER 10: K. Dó­zsa II.—Klapka SE, Izsáki MEDOSZ—K. Fémmunkás, Kiskunfélegyházi Gépjaví­tó—Kiskunfélegyházi Va­sas II., Szánk—Alpár, He­tényegyháza—K. MÁV, Ti­szakécske—K. Egyetértés, Cskalov SE—Lajosmizse (9-én), Radnóti SE—Kis­kunmajsa, KTE II.—K. Volán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom