Petőfi Népe, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-14 / 138. szám

A megyed úttörő olim­piai bajnokságok után jú­nius 10—11-én Békéscsabán rendezték Bács—Békés— Csongrád megyék területi úttörő olimpiáját. Bács me­gyét 46 versenyző képvi­selte. Sajnos, az időjárás elromlott és a' hétfői ver­senyszámokat zuhogó eső­ben tartották, s ez az ered­ményekre erősen rányomta bélyegét. Ennek ellenére úttörő atlétáink a várako­zásnak megfelelően szere­peltek, s 15-en harcolták ki a továbbjutást az országos döntőbe. A legbiztosabb győzelmet Hornyák Ferenc aratta a fiú súlylökésben, aki 14,15 m-rel győzött. Eredménye megyei úttörő csúcs. A bajai négytusa- csapat a rendezés hibájá­ból nem tudott a negyedik helyről előbbre kerülni. Az egyéni versenyzők közül Ádám Anikó két bajnoksá­got nyert, Király Ottó és Percze Magdolna két ver­senyszámban is a második helyen végzett, s jutott to­vább az országosra. A nyolc első hely mellett hét 2. és kilenc 3. helyet szereztek még versenyzőink. Eredmények: Leány I. osztály: 100 m: 1. Retkes Andrea (Kecskemét) 13.8, 5. Gehér Katalin (Kunbaja) 14.9. 300 m: 1. Badacsonyi Zsuzsa (Kecskemét) 45.8, 3. Kovách Rita (Baja) 47.0. Magasug­rás: 3. Cserjés Mária (Ba­ja) 135, 4. Kiss Zsuzsa (Ba­ja) 135. Távolugrás: 1. Kiss Zsuzsa (Baja) 468, 4. Szabó Aranka (Kiskunfélegyháza) 448. Kislabda: 2. Szabó Ju­dit (Kiskunhalas) 56,60, 3. Gehér Katalin (Kunbaja) 53,64. Súlylökés: 3. Katona Magdolna (Kecskemét) 968, 4. Czing Ilona (Lakitelek) 812. 4X100 m: Jánoshalma előváltó miatt a 2. helyről kizárva. Kosárlabda Szekszárdon a hagyományos „Kövendi Anna” kosárlabda­emlékversenyen vett részt szombaton és vasárnap a Kecs­keméti Dózsa női A. és B., valamint a Bajai Vízügy férfi Ifjúsági csapata. A női mezőnyben a Kecske­méti Dózsa A. csapata a ku­pavédőhöz méltóan szerepelt. Valamennyi ellenfelét fölénye­sen győzte le és a vándordíj Kecskeméten maradt. Igen ér­tékes a Dózsa B. csapatának 3. helyezése. A férfi csapatok küzdelmé­ből az idén először a Bajai Vízügy csapata került ki győz­tesen. A* W3jai“"fiú5c nagy pont- különbséggel verték mindkét ellenfelüket, köztük a tavalyi védő Szekszárdi Vasas csapa­tát. Eredmények: Nők: K. Dózsa A—K. Dózsa B. 31:15, Szek­szárdi Vasas—K. Dózsa B. 47:29, K. Dózsa A—Bátaszéki VSK 44:10, K. Dózsa A—Szek­szárdi VM 39:24, K. Dózsa B— Szekszárdi VM 36:22, K. Dózsa ,B—Bátaszéki VSK 32:10, K. 'Dózsa A—Szekszárdi Vasas 44:10. Végeredmény: 1. K. Dózsa A. 4 4 — 154:58 8 2. Szekszár. V. 4 3 1 138:109 7 3. K. Dózsa B. 4 2 2 112:110 6 4. Szeksz. VM 4 1 3 97:137 5 5. Bátasz. VSK 4 — 4 59:146 4 Férfiak: Bajai Vízügy—Báta­szék 43:18, Bajai Vízügy— Szekszárdi VaSás 66:36. Végeredmény: 1. Bajai Vízügy 2 2 — 114:54 4 2. Szekszár. V. 2 1 1 93:93 3 3. .Bátasz. VSK 2 — 2 45:105 2 A torna legeredményesebb játékosainak listáján a lányok­nál Szabó Éva (Dózsa A.) 27 ponttal, 3., Csenki Mária 22 ponttal 7., Domokos Ildikó 21 ponttal 8. és Magyar Márta 19 ponttal a 10. helyen végzett. Fiúknál 1. Bácskai (Vízügy) 26, 4. Kancsár 20, 5. Fekete 19 ponttal. Kézilabda VIDEOTON—KECSKEMÉTI FTG 19:16 (10:9) NB 1. B. férfi. Székesfehérvár, 600 né­ző, vezette: Weich. KFGT: Veress—Madár, Seffer, Szabó—Gyávái I., Kolarovszki. Tóth—Fekete. Csere: Tigyi, Horváth, Va­dász, Gyovai II. Edző: Czagány Károly. Az FGT szerezte meg a vezetést és sokáig irányí­totta is a játékot. A fél­idő derekán 5:3-ra a kecs­kemétiek vezettek, ezt azonban labdaeladásokból percek alatt kiegyenlítette a Videoton. Ezután fej- fejmelletti küzdelemben KESZTHELYI HALADÁS 11:6 NB I. B női mérkőzés: Keszthely, 300 néző, ve­zette: Kovács M. H. MÁV: Bálint—Ko­vács, Paczolainé, Prikida- novits—Riegler, Csontos, Kókai. Csere: Heródek, Erdész, Gyenizse, Horváth. Edző: Horváth István. Végig nagy küzdelmet vívott a két csapat. A keszthelyiek két kiváló át­lövőjük révén távolról dobták a gólokat, a halasi lányok pedig a biztos hely­ieteket sem tudták kihasz­egygólos székesfehérvári vezetéssel fordultak. A második félidőben na­gyon kemény játékba kez­dett a hazai csapat, a já­tékvezető mégis a kecske­métieket állította ki soro­zatosan. Mintegy 10 per­cen át emberhátrányban küzdött az FGT. Az első félidő szép játékával szem­ben a szünet után inkább csak küzdelem volt, s a durva játék nem kedve­zett a kecskemétieknek. Végeredményben a gyen­gébb képességű, de erő­szakosabb csapat győzött. Góllövök: Gyovai I. 5, Madár 4, Kolarovszki 3.-KISKUNHALASI MÁV (4:2) nálni. Pedig a pontokra most nagy szükség lett volna, mert vasárnap szinte reménytelennek lát­szó mérkőzés vár a hala­siakra. A Tatabányai Bá­nyász volt NB I-es csapa­tát fogadják. A játék azonban Keszthelyen gyen­gén ment, végeredmény­ben megérdemelten szen­vedett vereséget a csapat. Góllövők: Paczolainé, Kó- k£H 2—2. Prikidanovits, Csontos, Kiemelkedő telje­sítményt egyedül csak Paczolainé nyújtott. II. o. 60 m: (Bács-Kis- kun megye versenyzői le- késték a rajtot.) Magasug­rás: 1. Ádám Anikó (Já­noshalma) 130, 2. Percze Magdolna (Lakitelek) 130. Távolugrás: 2. Percze Mag­dolna (Lakitelek) 415, 5. Medgyes Mária (Kalocsa) 396. Kislabda: 1. Ádám Anikó (Jánoshalma) 52,26, 4. Deák Zsuzsa (Mélykút) 39,48. Fiúk I. o.: 100 m: 2. Pesti Zsigmond (Kecskemét) 12.3, 600 m: 1. Sajdik Péter (Kecskemét) 1:33.1. Távol­ugrás: 2. Donika Sándor (Kiskunfélegyháza) 562, 3. Laczkó Béla (Tiszakécske) 549. Kislabda: 3. Szappa­nos Sándor (Szabadszállás) 76,85, 4. Nagy Sándor (Vas­kút) 76,80. Súlylökés: 1. Hornyák Ferenc (Baja) 14,15. Magasugrás: 3. Csin­talan János (Kiskunhalas) 150, 4X100 m: 4. Baja 52.6 mp. II. o. 60 m: 2. Király Ot­tó (Kerekegyháza) 8.6, 3. Kecskeméti Csaba (János­halma) 8.7. Magasugrás: 1. Cseh József (Kiskunfél­egyháza) 140. Távolugrás: 2. Király Ottó (Kerekegy­háza) 509, 5. Cseh József (Kiskunfélegyháza) 420. Kislabda: 3. D. Kovács Jó­zsef (Nagybaracska) 55,42. Négy tusa csapatverseny­ben: 4. Baja Alsóváros 1768 pont. Az országos úttörő olimpia versenyei június 23—27. között kerülnek megrendezésre Budapes­ten. Reméljük, onnan is hasonló szép sikerekkel térnek vissza versenyzőink. A labdarúgó Nyári Kupa sorsolása Június 30: K. Dózsa—Bp. Spartacus, Budafok—Pécsi Bányász, Szolnok—G. MÁ- VAG. Július 7; Pécsi B.—K. Dózsa, G. MÁVAG—Buda­fok, Bp. Spartacus—Szol­nok. Július 14: K. Dózsa—G. MÁVAG, Szolnok—Buda­fok, Pécsi B.—Bp. Sparta­cus. Július 21: Szolnok—K. Dózsa, Budafok—Bp. Spar­tacus, G. MÁVAG—Pécsi Bányász. Július 28: K. Dózsa—Bu­dafok, Pécsi B.—Szolnok, Bp. Spartacus—G. MÁVAG. Edző­továbbképzés Labdarúgó mintaedzést és szakmai továbbképző elő­adást rendez június 24-én a megyei labdarúgó szövet­ség Kecskeméten a Szék­tói Stadionban. A mintaed­zést Lyka Antal és Pyber István vezeti a konzultáció vitaindító előadását pedig Jászberényi János a Bajai Vasas MTE szakoktatója tartja. A mintaedzésen va­lamennyi működő (szerző­dött) edző köteles részt ven­ni, de várják a sportveze­tőket, játékosokat is. lLADÖ Hetényegyházán 1200 négyszögöl, jó fekvésű szőlő, állomás közelében. Volt orvo- si lakásnál. Farkasék. 13567 ELADÓ bontásból való tégla, kb. 7 köbméter. Érdeklődni: vasárnap egész nap. Hétköz­nap 3 óra után. Kecskemét, Szolnokihegy 8/b, Németéknél. ______________________________13574 KIADÓ bérletbe, szántó, ka­száló tanyával.* Jószágtartásra alkalmas. Kecskemét, Csong­rádi út 1. __________________13576 E LADÓ Kecskemét, Kórház u. 3 8/b számú ház. Azonnal el­foglalható, és világos festett hálószobabútor. — Érdeklődni Bercsényi u. 13. szám alatt Kecskemét.__________________13578 FIATAL gyengefias tehén el­adó. Kecskemét, Belsőnyír 60. Szigeti Sándor._____________13580 E LADÓK modem, szép fénye­zett hálóbútorok, konyhabúto­rok, kétszemélyes rekamiék, sezlonok,' szekrény, rekamié- garnitúra, háromajtós szek­rény. Kecskemét, Vak Bottyán u. 9.__________________________4421 KÁDÁR szakmunkást azonnal felveszek. Marosovitsné, Baja, Szabadság út 82. ____________4589 1 2 MÉHCSALÁD kaptárral, pergetővei, kannákkal és egyéb felszerelésekkel eladó. Érdek­lődni Kiskunfélegyháza, Gár­donyi Géza utca 7, vagy Ber­csényi utca 7.______________4721 B UDAY „175” csónakmotor el­adó. Kecskemét, Nagykőrösi utca 30.______________________4615 E LADÓ Kecskemét, Kende- ressy utca 9. számú ház, la­káscserével. Érdeklődni lehet: szerda kivételével délután 3 órától.________________________4616 Í 22~NÉGYSZÖGÖL házhely el­adó a Vacsi közön. Érdeklőd­ni Kecskemét, IV. Szép Ilon­ka utca 9. Szombaton délután és vasárnap._________________4617 1102 SKODA vizsgázott, eladó. Nagykőrös, EL Lahner u. 2. Este 6 után. _________________4623 B EKÖLTÖZHETŐEN eladó házrész. Kecskemét, Horog ut­ca 14. Mák János._________4634 E LADÓ 1 hold 984 négyszögöl szőlő, azonnal beköltözhető la­kással, mellékhelyiségekkel, — Felsőcsalános 61. alatt, 1-es buszvégállomástól jobbra. Ér­deklődni lehet: Kecskemét, II. kér. Holló utca 12. Gubcsóék. Délután 4 órától. ___________4636 H ALÓSZOBABÜTOR igényes­nek és egyéb bútorok eladók. Érdeklődni Kecskemét, Irinyi utca 15. sz.__________________4637 E LADÓ 400 négyszögöl belte­rületi szőlő és egy gyermek- kocsi. Kecskemét, Klapka ut­ca 6. sz. _________________4639 ELVESZETT drótszőrű német vizsla, június 9-én, az állat­kórházból. Becsületes megtalá­ló jutalom ellenében értesítse Szegedi Mihályt, Izsák, Kis­izsák címen. _________________4642 E LCSERÉLEM központi egy- szoba összkomfortos lakáso­mat kétszoba összkomfortosért, megegyezéssel, esetleg hason­lóért. Leveleket „KÍK-lakás 171331** jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. __4658 F IATAL mérnökházaspár kü­lön bejáratú, albérleti szobát keres, fürdőszoba-használattal, július elsejétől. Ajánlatokat „Július” jeligére a Petőfi Né­pe Kiadóhivatalába kémek. __________4677 G ÉPÍRNI tudó számlázót fel­veszünk. Cipőnagyker. Válla­lat, Kecskemét, Czollner tér 5. Jelentkezés június 17-én. 4683 ELADÓ 2 darab 200 literes vashordó, olajnak vagy per­metezésre, és hordozható cse­répkályha. Kecskemét, Csóka utca 63. 4606 NAGY mennyiségű birkatrágya eladó. Kecskemét, Közép utca 35. (Muszáj) 4579 HAROMHÓNAPOS fehér sül­dők eladók. Kecskemét, Kőrö­sihegy 118. __________________13499 V lZVEZETÉKSZERELÖ ipari tanulót felveszek. Mészáros Jó­zsef, Kecskemét, Klapka u. 30. ______________________________13566 ELADÓ 5 család méh, üres kaptárak. Kecskemét, Klapka utca 41.______________________4131 S INGER VARRÓGÉP kifogás­talan állapotban eladó. Tanu­lót felveszek. Miletics műsze­rész. Kecskemét, Bem utca 9. _______________________________4483 A CSEMÖI Szabad Föld Mg. Tsz eladásra ajánl, Dorogon Május 1. u. 44. szám alatt egy berendezett, közművesített po- harazó pincehelyiséget, mely egyéb elárusító helyiségnek is használható. Érdeklődni lehet a tsz központjában, telefon: Csemő 15. (Cegléd mellett.) __________________________ 4538 P ANNÓNIA motorkerékpár el­adó. Érdeklődni délután Kecs­kemét, Volkertelep VIEL utca 1. sz._________________________4543 ELADÖ háló- és konyhabútor, sezlon, ágyak, szekrények. Kecskemét, Kossuth körút 23. _______________________________4554 ELADÓ Sándor György-féle tanya, egy hold földdel. Felső- Lászlófalva 195/a. 4564 BEÉPÍTETT és hordozható cserépkályha eladó. Kecske­mét, Hunyadiváros, Rózsa Fe­renc utca 6.________________4583 J AWA 250 köbcentis motorke­rékpár sürgősen eladó, ked­vezményesen. Cím: Kiskunfél­egyháza, Fürst Sándor utca 19. _______________________________4597 10 HOLD kaszáló Városföldön részkaszálásra kiadó. Érdek­lődni Boldogulás Mgtsz Kecs­kemét, Kuruc krt. 45._____4603 K ISGYERMEK gondozását vál­lalom. Kecskemét, Sárkány ut­ca 16. szám._________________4635 E LADÓ 1110 négyszögöl belte­rületi szőlő Műkert mellett, két részben is. Kecskemét, Zöldfa utca 28.______________4436 R ÁGCSÁLÓK, rovarok ered­ményes irtását, helyben és vi­déken, kedvezményes áron, jótállással végezzük. Kérjen próbairtást! Kártevőirtó Szol­gálat, Kecskemét, Széchenyi krt. 32., telefon: 12-25. 4191 ÜJ kétszemélyes rekamié 2 fo­tel, 4 szék fizetési kedvez, ménnyel eladó. Kecskemét, Rá- kóczi út 2._____________ 4553 ÖT~helyiségből álló nyaraló el­adó Tassi Duna_parton. Érdek­lődni Partiéknál, Tass._____4559 Á LTALÁNOS műszerésznek ta­nulót felveszek. Kecskemét, Bem u. 4.__________________13 483 ELADÓ kombinált szekrény, modern ülőgarnitúra, nagymé­retű velúrszőnyeg. Érdeklődni: Kecskemét, Szolnoki út 12. fsz. 4. 18 óra után. ____________13573 1 50 KÖBCENTIS Czetka mo­torkerékpár eladó. Kiskunmaj- sa, Arany János u. 1. 13575 GABONAFELVÁSÁRLÓ és Fel­dolgozó Vállalat Kiskunhalasi Körzeti Üzeme jánoshalmi munkahellyel adminisztrátort felvesz. Jelentkezni a kiskun­halasi malomnál.____________4349 5 00-AS Trabant és 350-es Ju- nak motorkerékpár kifogásta­lan állapotban eladó. Kecske­mét, Hunyadiváros, Liszt Fe­renc u. 2. épület, Oszáék. 4630 NÉMET fordítást', levelezést vállalok. Baditz Pál, Miskolc, Augusztus u. 3.____________13571 K ÉT fiút vízvezetékszerelő ta­nulónak felveszek. Kecskemét, Kaszap utcai szerelőműhely. Kovács. 3948 Kalocsai apróhirdetések CSEPEL motorkerékpár eladó. Kalocsa, Sallai utca 3. Erdek­lődni 14 óra után.___________115 JO állapotban levő Pannónia motorkerékpár eladó. Kalocsa, Gaál Gaszton utca 14. ______115 Ű J ház (háromszoba összkom­fortos) eladó. Kalocsa, Szőlők köze 64._______________________108 K ALOCSÁN, főutcái házrész eladó, beköltözhetően. Cím: István király u. 85. 109 Kalocsai Iszkra Mg. Tsz rövid határidővel vállal különféle cementipari termékek (tetőcserép, kúpcserép, kerítésoszlop, kerítéselemek, vályúk, gyűrűk, kádak) gyártását. Telefon: 445. 4716 HÁZ eladó Homokmégy, Pe­tőfi út 22. alatt 1400 négyszö­göl szőlővel. Érdeklődni Szabó Menyhért, Homokmégy, Kalo­csai út 13. 112 ELADÓ Kalocsán, a város mel­lett egy kh, gyümölcsös rajta levő kétszobás összkomfortos lakással és melléképületekkel. Érdeklődni Cziglidi kert 3. (Volt Baksa-kert.) 113 ELADÖ kétszobás, cserepes | ház, azonnal beköltözhető. Ka­locsa, Dankó Pista utca 32. szám. 114 A Szolgáltató Vállalat volt kályhás brigádja Musza kályhásmester vezetésével a Kalocsai Iszkra Mg. Tsz-nél működik. Mindennemű kályhás munkát vállal rövid határidőre. Telefon: 444. 4717 FeiegyMtf apróhirdetések VÁLLALATI. «* Irt hirdetések felvétele Tóth Mik* lós, Kiskunfélegyháza, Ady Endre utca 8. szám alatti la­kásán, vasárnap is. BEKÖLTÖZHETŐEN eladó l«£ medl Varga Sándor utca ». számú családi háx, esetleg fe­le részben is. 12Ü KARAMBOLOZOTT Ford T»U- nusz 15. M üzemképes motor­ral eladó. Szánk, Szegfű a. 8. _____________________ 13591 B EKÖLTÖZHETŐ®» eladó Mártírok útja 5L számó ház, szoba, konyha, kamra. 1398 ELADÖ jó állapotban levő pá­ros ágy. Lónyal utca 29. 1299 JÖ állapotban levő, modern konyhabútor eladó. Kossuth utca 22.____________________ 12*7 K ISEBB házrészt vagy szobát veszek, 30 000-lg. Cím a nyom­dába._________________________1298 A JTÓ tokkal és spaletták el­adók. Kiskunfélegyháza, Már­tírok útja 0._________________1299 PANNÓNIA motorkerékpár el­adó. Némedl Varga Sándor ut­ca 27.______________ 1302 E LADÖ Alpári útban, Mind­szenti út mellett, V. kér. 15. számú cserepes tanya szőlő­vel, gyümölcsfákkal. Ugyanott eladó héthónapos vemhes üsző, nyolchónapos, másodszorra vemhes tehén. Érdeklődni a helyszínen, vagy Dobó utca 27, Tarjányiék. 1303 HÉTHÓNAPOS vemhes üsző eladó. Almos utca 39, Keresz­tesi.__________________________1304 V IKOR László ácsmester, min­denféle ácsmunkát újat és ja­vításokat elvállal, hívásra vi­dékre is megyek. Kohut Béla utca 10.______________________13p8 A LIG használt, fekete férfi nyári és téli ruha, kabát, nad­rág, mellény eladó. Közelszőlő 4. sz. 1306 TANÄCSKÖZTARSASAQ utca 41. számú ház belső része 306 szögöles portával eladó. Ér­deklődni hetipiackor és vasár* nap.__________________________1307 H UNYADI utca 32. számú kü- lönportás ház beköltözhetően eladó. 1311 ELADÖ két ágy, éjjeliszek* rény, olcsón. Móra Ferenc ut­cája__________________________1312 KISGYERMEK gondozását vál­lalom új családi házban, Kis- Gizellatelep. Közelebbit a nyomdában.__________________1313 HÉTHÓNAPOS bikaborjú (278 kg-os) eladó. VI. kér; 55. Kis­Csongrádi út. ____________1314 ÜJ állapotban levő Danuvia motorkerékpár eladó. Lenin utca 2. Érdeklődni vasárnap. _______________________________1316 CSALÁDIHÁZ építők figye­lem! Cserépfedést, szegést, pgs lafedést és javításokat válla«* lók. Kovács Tibor tetőfedő, Fisch Emil utca 7. _________1319 E LADÓ nagyméretű konyha­szekrény, kisméretű előszoba^ szekrény, két virágállvány; fali könyvespolc, vas állófogas és egyéb apróságok. Megte­kinthető minden délelőtt Ka* zinczy utca 2, toliüzlet. 1318 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó. Ugyanott fajenc«* mosdó eladó. Verseghy utca 8/a.___________________________1326 H ORDOZHATÓ cserépkályha, heverő, Tavasz tv eladók. Ér«* deklődni 2-től, Lónyai utca li ____________________________ 1321 E LVESZTETTEM pénztárcámat 450 Ft-tal, június 10-én, vil­lanymalomtól a Borsihalomig, Becsületes megtaláló jutalom ellenében, az újságosbódéba adja be.______________________1322 KÜLÖN bejáratú, bútorozott szoba igényes férfinek kiadó. Cím a nyomdában.________1323 B ERAKOTT cserépkályha éh adó. Közelszőlő, Ibolya u. 7. Görög József._______________1324 Ü J dinamómotor, kétlépcsős szivattyúval egybeépített, há«* romfázisú, csövekkel eladó. Károlyi M. u. 8. 1325 ELÖSZOBABÜTOR, SzéthüzóS politúros asztal eladó. Kilián György utca 34, délután 5 órá- tól, vasárnap egész nap. 1327 ELCSERÉLNÉM budapesti szo­ba, konyha, előszobás lakáso­mat, félegyházi kertesházban hasonlóra. Érdeklődni: Kiskun­félegyháza, Károlyi Mihály ut­ca 12. Ugyanott alig használt kombinált szobabútor eladó. _______________________________1333 B EÉPÍTHETŐ cserépkályha el­adó. Kiskunfélegyháza, Liszt Ferenc utca 1, szám. 1336 ELADÖ két szoba, konyhás házrész beköltözhetően Kis­kunfélegyházán, Felszabadulás utca 16. Érdeklődni délután 5- től, vasárnap egész nap. 1337 SZOBA kiadó nő részére. Kis«* kunfélegyháza, Árpád utca 36. 1338 SZIVATTYÚ eladó, 5/4 és 6/4-es. Kiskunfélegyháza, Hé­derl Antal utca 5. _________1339 D ÓZSA György utca 34. számú Láz belső része eladó, azonnal beköltözhető. Nagy portával, építkezési lehetőség van. Ér­tekeznl ugyanott.___________1340 J Ó karban levő gyermek­sportkocsi eladó. Kiskunféh egyháza, Apaffy utca 30. 1341

Next

/
Oldalképek
Tartalom