Petőfi Népe, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-14 / 138. szám

t oldal 1968. Jflnlns ti, péntefii A három megszálló hatalom nyilatkozata a nyugat-berlini vízumkényszerről Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Fran­ciaország fővárosában egy­idejűleg nyilvánosságra hozott, azonos tartalmú nyilatkozatban foglalt ál­lást az NDK kormá­nyának a Nyugat-Berlinbe irányuló közlekedésre vo­natkozó intézkedéseivel kapcsolatban. A nyilatkozatban a meg­szálló hatalmak azt állít­ják, hogy az NDK intézke­dései „ellentmondanak a fennálló nemzetközi egyez­ményeknek és a gyakorlat­nak” és „nem szolgálják az európai feszültség enyhíté­sét”. A három hatalom nem tartja elfogadhatónak az NDK kormánya által kifej­tett indokokat. A nyilatkozatban beje­lentik, hogy a három kor­mány jelenleg tanácskozá­sokat folytat a nyugatné­met szövetségi kormány­nyal arról, „hogyan lehet­ne a legmegfelelőbb for­mában foglalkozni az elő­állt heyzettel”. Ugyanakkor azt is közlik, hogy előter­jesztést tesznek a szovjet kormánynak, amely — úgymond — velük együtt „osztja a felelősséget nem­csak Berlin akadálytalan megközelítéséért, hanem a német probléma végleges rendezéséért”. (MTI) Kiesinger Nyugat-Berliibei NYUGAT-BERLIN Kiesinger nyugatnémet kancellár csütörtökön egy amerikai katonai repülőgép fedélzetén demonstrativ lá­togatásra Nyugat-Berlinbe érkezett. A repülőtéren adott nyilatkozatában tör­vénytelennek nevezte az NDK kormányának az uta­zási korlátozásokra vonat­kozó legutóbbi döntését Kijelentette, kormánya „megtesz minden tőle tel­hetőt, hogy fenntartsa Nyu_ gat-Berlin életképességét”. Kiesinger haladéktalanul tárgyalásokat kezdett Schütz nyugat-berlini polgármes­terrel, akit valószínűleg tá­jékoztat azokról az intézke­désekről, amelyekben Bonn­ban szerdán megállapod­tak. Ezek elsősorban na­gyobb mértékű gazdasági segélyt irányoznak elő. Védelmet sürget a saigoni miniszterelnök A dél-vietnami hazafias erők csütörtökön a kora reggeli órákban aknavetők­kel lőttek egy dél-vietnami katonai berendezést négy kilométernyire Saigon kö­zéppontjától, s a lövedékek felgyújtottak egy lőszerrak­tárt. A Da Nang-i támaszpon­ton az egyik hivatali épü­letben felrobbant egy bom­ba. A robbanás megrongál­ta az épületet és megsebe­sített több katonát Tran Van Huong, az új dél-vietnami miniszterelnök felkérte az amerikai és a dél-vietnami katonai veze­tőket, hogy a legutóbbi sú­lyos rakétatámadások meg­ismétlődésének elhárítására terjesszék ki a főváros biz­tonságának védelmét. Ugyanakkor a kormányt támogató képviselők cso­portja nyilatkozatot adott ki, amelyben felszólítja a saigoni kormányt és az amerikai szövetségeseket, hogy a Saigon elleni táma­dások megtorlásaként foly- tasság egész Észak-Vietnam területének bombázását. a Biztonsági Tanácsot NEW YORK A Szovjetunió, az Egye­sült Államok és Nagy-Bri­tannia csütörtökön együt­tesen kérte a Biztonsági Ta­nács mielőbbi összehívását. E három nagyhatalom az ülésen azt kívánja ismer­tetni, hogyan szavatolhatja az atomfegyverekkel nem rendelkező országok megse­gítését, amennyiben atom­támadás érné azokat. A se- gíség az atomsorompó-szer- ződés tervezetének egyik kulcsfontosságú rendelkezé­se. Arthur Goldberg, a Biz­tonsági Tanács e havi el­nöke sürgős konzultációt kezdett a tanács más tag­országaival az ülés időpont­jának meghatározására. (Reuter, AFP, MTI) Megdrágult a Irancia újság Szerdától kezdve a fran­cia napilapok példányon­kénti eladási árát az eddigi negyven centimesról ötven centi’mesra felemelték. VIT-egyenruhák W’ ' ~ — '•'» ? —W"’ • •-Xl»": >.p-. |Q Ami a hírek mögött van Ebben az egyenruhában vesznek részt a magyar fia­talok küldöttei a szófiai IX. világifjúsági találkozón. (MTI foto — Petrovits László felvétele.) Tüntetések a tilalom ellenére Noha a francia kormány szerdán délben betiltotta a tüntetéseket és gyűlése­ket, este több francia vá­rosban az utcáira vonultak a diákok. A rendőrség csupán Strasbourgban lé­pett közbe, a többi tünte­tés rendzavarás nélkül zajlott le. Strasbourgban, ahol az egyetem diákjai kikiáltot­ták „autonómiájukat” a rendőrség megpróbálta ki­kergetni a diákokat az épületből: az egyetemi hallgatók bútordarabokat dobtak a rohamozó rend­őrökre, akik végül vissza­jTilTB l n T ^nTfiTp-'^, SZOCSI Szocsiból csütörtökön ha­zautazott Mohammed Za- hir sah, Afganisztán kirá­lya, felesége és kísérete. A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa és a szovjet kormány meghívására a királyi pár hivatalos látogatást tett Moszkvában, majd Tbili­sziben, június 6 óta pedig a Kaukázus fekete-tengeri partvidékén üdült. KAIRO Az Ahram értesülése sze­rint, az EAK és Irán rövi­desen felújítja 1960-ban megszakadt diplomáciai kapcsolatait. Az erre vo­natkozó megegyezés Kuwait közvetítésével jött létre. BERLIN Csütörtökön Lipcsében 2800 küldött részvételével megkezdődött az NDK X. parasztkongresszusa. A há­romnapos tanácskozás kö­zéppontjában a mezőgazda­ság korszerű fejlesztése, a termelőszövetkezetek közöt­ti társulások kiépítése, va­lamint az iparral és keres­kedelemmel folytatott szo­rosabb együttműködés áll­nak. Hazánkat dr. Gergely István földművelésügyi mi­niszterhelyettes képviseli Lipcsében. vonultak. Több diák és rendőr megsebesült. A sztrájk tovább tart azokban az üzemekben, amelyekben még nem szü­letett megegyezés. A je­lentések szerint egymillió munkás sztrájkol még. Az atomsorompó Az ENSZ New York-i szék­házában nemrég a magyar ál­landó delegáció vezetőjének jóvoltából alkalmam volt az atomsorompó-szerződés létre* hozásáért folytatott harc egyes részleteit megfigyelni. A szer­ződés most jelentős stádiumba került, a közgyűlés 95 szava­zattal, 4 ellenében (Albánia, Kuba, Tanzánia, Zambia), 21 tartózkodással jóváhagyta azt a határozati javaslatot, amely felhívja a tagországokat, hogy mielőbb írják alá az atomfegy* verek további terjedésének megakadályozásáról szóló ter­vezetet. Az előrehaladást nagy­mértékben segítette, hogy a genfi tizenhéthatalmi leszere­lési tanácskozás már március­ban olyan tervezetet tett az ENSZ asztalára, amely tekin­tetbe vette a korábbi terve­zettel szemben emelt kifogá­sokat. Az aggodalmak egy része abból adódott, hogy bizonyos országok féltek: amennyiben lemondanak az atomfegyver megszerzésének jogáról, ez korlátozza kísérleti lehetősé­geiket az atomerő békés fel-« használásában. Ügy tűnik, hogy e téren őszinte gondola» tok vezették például Svédor­szágot vagy Olaszországot, de amikor Nyugat-Németország ugyanezzel a formai kifogás­sal élt, a tényleges ok sokkal inkább az volt, hogy Bonn nem akarta becsapni az ajtót a közvetlen atomfelfegyverzés csábító lehetősége előtt. Az ázsiai országok közül India aggodalmai keltettek komoly visszhangot. Ezek hátterében az állt, hogy Kína atomhata­lommá vált, és ugyanakkor el­utasítja az atomsorompó-egyez­mény tervezetét. Ezért az in­diai kormány nemzeti bizton* ságának valamilyen formában történő garantálását igényelte. Az új tervezet szerint az atomhatalmak kötelezettséget vállaltak arra, hogy minden tudományos segítséget megad* nak az aláíróknak a békés cé* lú atomfejlesztéshez. így azok voltaképpen kedvezőbb hely« zetbe kerülnek, mint a szer* ződést elutasító államok, ame* lyeknek szükségszerűen korlá* tozottabbak kutatási lehetősé* geik. Döntő jelentőségű lépés* nek minősíthető az a közös szovjet—amerikai nyilatkozat is, amely szerint a Biztonsági Tanács védelmi garanciát nyújt a szerződést aláíró országok­nak minden esetleges fenyege* tő atomagresszió ellen. A szerződéstervezet más szempontokból is előnyös az aláírók számára. Katonai ér* telemben azért, mert hiába kezdene atomfegyverkezésbe valamilyen állam, ezzel már nem növelné biztonságát. Ugyanez áll gazdasági vonat* kozásban is, mert az önálló atomütőerő olyan terheket ró* na az új vállalkozókra, ame­lyeket csak szociális és gaz* dasági feladataik teljes háttér* be szorításával tudnának vál* lalni. Elgondolkoztató adatokat közöl e tárgyban a jelentés, amelyet az ENSZ főtitkára tett közzé a múlt év végén. A fel* mérések szerint a harminc-öt- ven bombázó repülőgépből, 50 középhatósugarú rakétából és 100 atombombából álló „mini, mális” atomütőerő tíz év alatt 1,7 milliárd dollárt emésztene fel. A közvetlen pénzügyi terhe­ken túl az önálló atomütőerő kiépítése rendkívül nagy szel* lemi megterhelést is jelenti Ugyancsak ENSZ-jelentés sze* rint a szükséges berendezések megépítésére 1300 magas kép* zettségű mérnökre, és 500 tu­dósra lenne szükség. Egy ilyen program rendkívüli mértékben megterhelné olyan országok erőforrásait, mint Egyiptom^ Pakisztán, Brazília, de az olyanokét Is, mint Belgium, vagy Svájc. Ha tekintetbe vesszük, hogy viszonylag rövid idő alatt mi* lyen haladást értek, el, nem tűnik elhamarkodptt megálla* pításnak: remélhető,’ hogy ez az esztendő az atomsorompó- szerződés éve lesz. (S. E.) „James Earl Ray csupán bűnbak” Jarry Rey, a Martin Lu­ther King meggyikolásával gyanúsított James Earl Ray 32 éves öccse chicagói te­levíziós nyilatkozatában ki­jelentette: „Bátyám nem gyilkolta meg Martin Lu­ther Kinget, hanem csupán bűnbakként szerepel.” Jarry Ray szerint bátyjá­nak az volt a feladata, hogy „összezavarja a nyomokat”. Amikor James Ray 1967 áprilisában megszökött a missouri börtönből, „néhány A Kennedy-«!# háttere a Magyarországban A Magyarország e heti száma több oldalról vilá­gítja meg a Robert Kennedy elleni merénylet ügyét: egyik cikkében számos ismeretlen részlet felsorolásával közli az „események filmjét”, egy külön írás az Egyesült Államok pillanatnyi bel­politikai helyzetével fog­lalkozik és áttekintést ad az elnökjelöltek esélyeiről, újabb hosszabb elemző cikk szól az amerikai bű­nözésről, a hetilap nép­szerű folytatásos cikkso­rozata, a „Kennedyek re­génye”, ezen a héten John Kennedy elnök elleni vá­dakról szól. végül a nem­zetközi lapszemle-rovat rendkívül izgalmas cikket idéz a Warren-bizottság jelentésének felülvizsgá­lati lehetőségeiről. Mindemellett a nemzet­közi élet, a belpolitika, a tudományos világ és a kulturális események is helyet kapnak a hetilap legújabb számában­Diákmeg mozdulások BUENOS AIRES Mintegy 400 argentin di­ák szerdán elfoglalta a fő­várostól 30 kilométerre fekvő La Plata egyetem rektori hivatalát, a rendőr­ség nagyszabású könnygáz­támadással kiszorította a diákokat az épületből. MONTEVIDEO Nagyszabású diáktünte­tésre került sor szerdán es­te Montevideóban, az uru­guayi fővárosban is. A rendőrség vízifecskendők­kel és könnygázzal szórta szét a mintegy ezer főnyi tömeget. A diákok a gyüle­kezési tilalom ellenére vo­nultak fel, hogy tiltakozza­nak az autóbusz-viteldíjak emelése, a magas megélhe­tési költségek ellen. A rendőrség brutálisan lépett fel a tüntetőkkel szemben. ISZTAMBUL A néhány nappal ezelőtt Ankarában kezdődött diák- mozgalom átterjedt Isztam­bulra is. A jelenleg érvé­nyes felsőoktatási rendszer ellen bojkottot hirdettek az isztambuli egyetem jogi fa­kultásának diákjai, támo­gatják őket az orvosi tan­szék diákjai is. A tanu­lók az egyetem több tanter­mét megszállták. A kiala­kult helyzet miatt elhalasz­tották a vizsgákat. SANTIAGO Győzelemmel végződött a chilei egyetem diákságának több hete tartó megmozdu­lása, amelynek során a di­ákok egyetemi tantermeket tartottak megszállva és né­hány fakultáson az egyetem vezetésétől függetlenül bi­zonyos reformokat vezettek be. Vietnami küldöttség tárgyalt Romániában Befejezte romániai láto­gatását és csütörtökön el­utazott Bukarestből a vi­etnami gazdasági kormány- küldöttség le Thanh Ghi, a Vietnami Dolgozók Pártja KB Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-he­lyettes vezetésével. déli gazdag személyiség” segítette "őt, akik Martin Luther King meggyilkolása idején is saját céljaikra használták fel James Rayt Amikor megkérdezték tőle, hogy véleménye sze­rint bátyja tesz-e vallo­mást a King-gyilkosság ügyében, Jarry így vála­szolt: „Meghal, mielőtt egy szót is szólna.” (MTI) Sz angol kormány hozzájárult Ray kiadatásához A brit kormány csütör­tökön hozzájárult ahhoz, hogy megindítsák az eljá­rást James Earl Ray, Mar­tin Luther King amerikai polgárjogi vezető feltétele­zett gyilkosának kiadatá­sára. James Callaghan bel­ügyminiszter a kiadatási eljárás lebonyolításával a Bow street-i bíróságot bíz­ta meg. Repülő­szerencsétlenség Indiában CALCUTTA A Pan American repülő­társaság egy lökhajtásos utasszállító gépe, amely Tokióból Londonba tartott, csütörtök reggel, közvetle­nül calcuttai leszállása előtt heves viharba került, lezuhant és kigyulladt. A gépen tartózkodó 63 sze­mély közül — 53 utas és 10 főnyi legénység — 57-en I életben maradtak. (Reuter)

Next

/
Oldalképek
Tartalom