Petőfi Népe, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-29 / 151. szám
I N A P TAB 1968. Június 29, szombat Névnap: Péter, Pál ■ Napkelte: 3 óra 49 pere. ■ I Napnyugta: 19 óra 4« pere.l Az első félév anyakönyvi mérlege Ez év első hat hónapjában Kecskeméten 312 pár kötött házasságot. Négy esküvőt részben külföldiek kötöttek: egy szovjetunió- beli leány, egjr NSZK-beli és két jugoszláviai fiatalember talált magának magyar házasitársat. A házasságkötések száma májusban és júniusban volt a legmagasabb: 67, illetve 70. A kecskeméti anyakönyvi hivatal tájékoztatása szerint nőtt a születések száma is. Míg 1967. júliusáig 957 csecsemő született, ez évben június utolsó hetéig már 1128 apróságot anyakönyveztek. — A világ legnagyobb légpárnás hajója, az angliai Dover és a franciaországi Bou- logne-sur-Mer között 35 perc Blatt tette meg az utat, fedélzetén 250 utassal és 30 gépkocsival. Több száz családot keresnek fel községükben a madarasi tanácstagok. Ezeknek a közvetlen, őszinte hangú beszélgetéseknek az eredményeként ezer lakos vállalt társadalmi munkát a kövesút építésénél. Járdaépítéshez és belvíz- rendezéshez mintegy kétszáz családot mozgósítottak. A községi park létesítéséhez, valamint fásításához és a benzinkút építéséhez jó pár ezer forintot gyűjtöttek a lakosság felajánlásaiból. Tanévzáró, vizsgabál Befejeződtek az osztály- vizsgák és az érettségi, illetve képesítő vizsgák a kecskeméti dolgozók iskolájában. Az általános iskolában 129-en, míg a különféle típusú középiskolákban 272-en vizsgáztak. Az érettségi és a képesítő vizsgabizottságok előtt 77 dolgozó adott számot tudásáról. Ma délután 5 órakor kerül sor a kecskeméti Piarista Gimnázium épületében a bizonyítványosz- tásra és az ünnepélyes tanévzárásra. Az intézet dísztermében rendezendő vizsgabál tesz maid vidám pontot a tanulás fáradságos hónapjaira. >— Rohamosan érik a kajszi, s naponta már 8—9 vagonnal érkezik a korai sárgából a MÉK átvevőtelepeire. Az illatos gyümölcs egy részét hűtőházba szállítják, s készítik elő exportra. Eddig mintegy 30 vagon barackot vettek át a telepeken. —i A kiskunfélegyházi termelőszövetkezetek igyekeznek kihasználni a másodtermesztés lehetőségeit A Petőfi például a tervezett 80 hold helyett 120 holdon termeszt takarmánynövényeket. zömmel napraforgót silózás céljára. Kacsa-hír... Négy megyéből érkezik — Bács, Szolnok, Pest és Fejér — az aprói ószág az Országos Baromfiipari Vállalat kecskeméti telepére. Az üzem korszerűsített feldoigozótermein 1 millió 200 ezer pecsenyekacsa „fut” maid át az idény alatt. Eddig több mint 200 ezret dolgozták fel és továbbítottak a hazai és külföldi fogyasztókhoz. — A SZOVJET Tudományos Akadémia moszkvai paleontológiái intézetének munkatársai hozzáláttak a Tas-Kumír kir- gfziai város közelében talált gigantikus dinoszaurosz csontvázának összeállításához. A négylábú óriás, a tudósok meghatározása szerint, 150 millió évvel ezelőtt élt. Várható időjárás szombat estig: kisebb felhőáto vonulások, eső nélkül. Mérsékelt, napközben megélénkülő délnyugati, nyugati szél. A fülledt meleg tovább tart. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmér-* séklet 15—20, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 29—34 fok között, keleten helyenként 35 fok fölött. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál pénSzemtanúk vallomása szerint hosszú hetek óta szenved már a támasztógerendák, lécek, karók erdejében a Budai és a Tal- fája utca sarkán ez a jobb sorsra méltó lakóépület, amely történetesen — Kada Elek szülőháza. Az építőkre vár, akik ki tudja, hol késnek. •. Nagyjaink, s az emléküket őrző épületek megbecsüléséről nap mint nap írunk, beszélünk. A városépítő, városszépítő polgármester megérdemelné, hogy most, az évforduló évében szülőházát mielőbb rendbe tegyék, s környéke is tisztává, csinossá váljék. (Pásztor Zoltán felvétele.) — Aranyfácánok a díszkertben. A Gém énei Állami Erdő- és Vadgazdaság le- nesi fácántelepén — Duo- nok határában — bemutató fácánkertet alakítanak ki. Ebben valamennyi fácánfajta látható majd, többi között az arany- és az ezüstfácánok lesznek a kert díszei. Erre a célra már nevelik az aranyfá- cáncsi békét. , — TEGNAP ért véget Baján a megyei úttörő raj- vezetőképző tábor. Az ötnapos tanfolyamon hatvannégy pedagógus vett részt. — A Laki telek melletti szikrai tábort július második hetében 238 kecskeméti úttörő veszi birtokba. A pajtások a kies fekvésű táborban tíznapos őrsvezetői kiképzést kapnak. teken 12 órakor 24 fok. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti! Június 37-én a középhőmérséklet 27,2, (az 50 éves átlag 20,5), a legmagasabb hőmérséklet 31,8 Celsius-fok. A napsütéses órák Száma 14. Június 28-án a reg. gél 7 órakor mért hómérséklet 24,3, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 32, a legalacsonyabb hőmérséklet 16,7 Celsius-fok. A LOTTÓ e heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Budapesten a 19. kerületi If iú Gárda Művelődési Házban megtartott 26. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 1, 18, 60, 79, 81, A július 1-én a lottóigazgatóság székházában megtartandó nyilvános havi tárgynyereménysorsoláson a 26. játékhét szelvényei vesznek részt. (MTI) Kisfái végzősök A kisfái kertész szakmunkásképző iskolában tegnap délben öt osztály növendékei fejezték be eredményesen tanulmányaikat. A dísznövény-, gyümölcs-, illetve szőlőtermesztő szakmákban összesen 113-an kaptak képesítést. Közülük tizenhármán kitűnő eredménnyel végeztek. A pályakezdő szakmunkások — akik tegnap még tanulók voltak —, termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban és kertészeti vállalatoknál helyezkednek el. — TEGNAP adta át rendeltetésének a Vadkerti-tő mellett a kecskeméti pedagógusok üdülőjét Újvári Lajos, a Kecskeméti Városi Tanács V. B. elnökhelyettese. A 400 ezer forint költséggel tető alá hozott létesítmény öt szobájában a nyjtron hét, kéthetes turnusban üdülhetnek majd családtagjaikkal a pedagógusok. Az állatok közt nőtt fel Körülbelül öt éve Kongó dzsungel j ében a vadállatok széttépték a kis Deodat Nam- bobon apját. A csecsemőt egy majomcsalád nevelte fel. Vadászok leltek rá a kisfiúra a majomcsaládnál és magukkal vitték Olaszországba. A fiúcska még nem tanult meg beszélni és kívánságait sziszegés- sel vagy fütyüléssel adja tud- tul, de nagyon ügyes, köny- nyedén felkapaszkodik a fákra. A világ legrégibb bányája ? Nyugat-Szvázi-földön (Dél- Aírikában) vasércbányát találtak, amely 30 ezer évvel ezelőtt működött, s a világ legrégibb bányájának tekinthető. A Johannesburgi Egyetem kutatója primitív bányaberendezéseket és sok szerszámot talált itt. Növényvédelmi prognózis A nyerges szőlőmoly rajzása elkezdődött. A fiatal lárvák megjelenése 10 napon belül várható. Egy nap a telepen Három ügyintéző járja a határt, szinte megszakítás nélkül a kiskunfélegyházi járásban. Mintákat hoznak az egyes búzatáblákról, hogy a minőségnek megfelelően külön tárolhassák majd az érkező szállítmányokat, s így megfeleljenek a tésztagyárak kifinomult igényednek. A Megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat kirendeltségének vezetője, Egyedi József, szintén a száguldó emberek közé tartozik. Napi 150—200 kilométert tesz meg motorkerékpárjával a körzetében. Indul a búza betakarításának idénye! Csütörtökön a járási szezonnyitás első napján mellé, illetve mögé szegődtem. Kezdődött az irodában. Eligazító utasítások a tavalyi készlet felmérésére, az új fogadására. Hétfőre végezni kell az óbúza őrlésével, amelyet a malomban tartanak. Vigyázni az új termés tárolásával — hangoztatja a körzetvezető. Majd a robogás következik a Danuvián. Kiszolgáltatva a sebességnek, vibrálóbbnak tűnnek a bú. zatáblák, hullámzóbb a kalászok sárga tengere. A Városföldi Állami Gazdaság félegyházi üzemegységében közlik, hogy az elő- rejelzett öt vagon helyett héttel szállítanak naponta. A városföldi Dózsa Tsz-ben jórészt visszavonják a korábbi 35 vagonos lemondásukat, mivel a vártnál egy mázsával átlagosan magasabbak a hozamok, s így csaknem meglesz a szerződött 950 mázsányi mennyiség. A bukósisakban eltöltött nap a járási székhely villanymalmában ér véget. Az udvaron itt az igazi, érett nyár, a szezon hangulata — akárcsak az aratók között. Félmeztelenül dolgoznak a férfiak, por szállong. A hatalmas színben leemelik a zsákokat a Vörös Október Tsz vontatójáról, majd körben, ke- rítésszerűen egymásra helyezik őket. A „búzafal” már 13 fektetett zsáknyi magasságban húzódik. Eddig csak néhány telt meg abból a 12 ezer darabból, amit a felvásárló vállalat ingyen juttat a környékbeli gazdaságoknak az aratás idejére. A megállapodások szerint kölcsönösen segítik egymást, hiszen közös érdek, hogy minél előbb biztonságba kerüljön a termés. A Lenin és a Dózsa Tsz például egy-egy szállíKedves ünnepséget tartottak a napokban a városi Nőtanács helyiségében. A Vöröskereszt titkársága azokat az aktivistákat látta vendégül, akik sokat tettek azért, hogy Kiskunfélegyházán kezd társadalmi üggyé válni az önkéntes véradás. Az idei véradáson 620 véradó 178 liter vért adott, 140-nel többen, mint előző évben. Emyes László vöröskeresztes titkár és Zanati Lászlóné meleg köszönő szavak kíséretében adta át a Kiváló Véradó kitüntetést Borbély Józsefné, Mogyoró Sándorné és Czeglétószalagot ad a körzeti üzemnek. Arrább a tisztítógép mellett, pótkocsi billen és a kombájntiszta termés a garatba csúszik. A berendezés magas és karcsú, hasonló egy kilátótorony arányaihoz. A gépet, amely elválasztja az értékes szemeket a léhától, egyetlen ember szolgálja ki, a fiatal Dósa István. — Nem a legkönnyebb munka. Állandóan itt kell lenni a napon. A tűzveszély pedig leszoktat a dohányzásról is — mondja. — No, indítson, szaki- kám — jegyzi meg Egyedi József. — Jön a következő szállítmány. Az első napon 1800 mázsa kenyérnek valót vettek át. A megyeszékhely piacára pénteken a vártnál kevesebb áru érkezett, ezért az árak — különösen a zöldségféléknél — emelkedtek. Nehezítette a vásárló háziasszonyok dolgát, hogy tegnap a tsz-standokra is jóval kevesebb árut szállítottak, mint máskor, és így a termelői sorokban az eladók a keresletet kihasználva, igen magasra srófolták az árakat. A zöldségpiacon csupán újburgonyából —120 mázsa —, uborkából — 35 mázsa — és zöldbabból — 25 mázsát — kínáltak megfelelő mennyiséget. Az újburgonya 3—^ forintos, az uborka 8—10, a zöldbab pedig 9—10 forintos áron kelt. A legnagyobb kereslet a levesbe való csomózott sárgarépa, gyökér, a karfiol és a kelkáposzta iránt nyilvánult meg. A csomózott répa 1—5, a gyökér 1,20—5, a karfiol 6, a kelkáposzta 2— Tegnap délelőtt elnökségi ülést tartott a megyeszékhelyen a Kecskeméti—Kiskunfélegyháza Környéki Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek és Termelőszövetkezeti Csoportok Területi Szövetsége. Elsőnek a jövő évi keddi Ferenc sokszoros véradóknak, és a tárgyjutalmakat a legjobb szervezőknek: Kohut Béla, Tóth János, Palatínus Andrásné, Szabó Jánosné, Nagy Istvánná, Barta Józsefné Tóth Kálmán, Szabó Katalin és Horváth András párt-, társadalmi és egészségügyi aktivistáknak. A megjutal- mazottak nevében Czeglédi Ferenc mondott köszönetét, s megígérte; az elkövetkező időkben még többet tesznek azért, hogy mindenki megértse a véradás jelentőségét, fontosságát. T. M. Lengyelország A Villamosszigetelő és Műanyaggyár kiskunfélegyházi gyáregységének tíz dolgozója egyre nehezebben várja július negyedikét. Ekkor indulnak ugyanis kéthetes lengyelországi üdülésre. Szoros kapcsolatot tartanak egy lengyel műanyagfeldolgozó vállalattal s minden évben csere-üdüléssel jutalmazzák legjobb dolgozóikat. A lengyel „műanyagosok” ugyanebben az időben indulnak és a vállalat Balatonsze- pezdi üdülőjében töltenek két hetet. A későbbiekben Kiskunfélegyházáról még hatan pihennek a Lengyel- országi Szczyrk-ben levő hegyi üdülőben. 3 forintért kelt A zöldpaprikából felhozott 24 ezer darab és a töl- tenivaló fehérpaprikából szállított 3100 elégnek bizonyult. A zöldpaprika ára 0,50—1,20, a töltenivaló paprika ára 1,60—2,40 között változott. Paradicsomból 5 mázsa érkezett és 15—17 forintért árulták. A gyümölcspiacra első ízben szállított sárgadinnyét a kiskunfélegyházi Vörös Október Tsz. A felhozott 60 kilogrammot 15 forintos áron vásárolták meg. Nyári almából 32 mázsát, körtéből 26 mázsát, meggyből pedig 28 mázsát kínáltak eladásra. Az alma 1,50—4,50, a körte 2—5 forintért kelt. Az apró meggy 6—8, az üvegmeggy ára pedig 10— 12 forintos volt. A sárga- és őszibarack ára, a minőségtől függően 3—9, illetve 4—12 forint között váltakozott. vezőbb szerződések kötésére való felkészülést vitatták meg. Az áruforgalmi bizottság tárgyalt már az egyes vállalatokkal, s a megbeszélések eredményeit és a javaslatokat Magony Imre titkár ismertette. Az érdek- védelmi szerv a megye többi területi szövetségével karöltve a következő hónapokban, a közös gazdaságok tervkészítését megelőző időben mepróbálja egyeztetni tagszövetkezeteinek az igényeit a felvásárlók érdekeivel. Megvitatták a termelőszövetkezetek segéd- és melléküzemági tevékenységének tapasztalatait is. A két járás közös gazdaságaiban ugyanis számottevő a nem mezőgazdasági munka szerepe. A tavalyi 121 millió forintos bevételük több mint a felét adja a hasonló forrásból származó megyei összj övedelemnek. A beszámolót Barvich Iván, a termelésfejlesztési és közgazdasági csoport vezetője terjesztette elő. A további fejlesztés arányainak meghatározására a szövetség, illetve a tagszövetkezetek szakembereiből bizottság alakul. Véradókat tüntettek ki Kiskunfélegyházán Halász Ferenc Piaci jelentés Megérkezett a sárgadinnye Szerződéskötések, melléktevékenység a területi szövetség ülésén ■———~TT~------ e™„h„s MunkásDárt Bács-Klskun megye: Bizottsága és a megyei tanScs lapja. - Főszerkesztő: F Tóth P41. - Kiadja a Bacs Kiskun megyei uapkiaao vauaiai. P ETŐFI NEPE A Magy ... .oa-eató — Szerkesztőség: Kecskemet városi Tanacshaz. — Szerkesztőségi telefonközpont: 2R-IB 25-1«. Szerke-ztú bizottság: 10-38 - Kiadnnivatan Kecskemet, e Felelő« jJa.áTelelon; Í7-09. » Terjeszti a Magyar Posta - előfizetne«: a helyi postahivataloknál és kézbesltőknél. Előfizetést oy egy JiOnapraj IV= lonnt. pdca-Klskun megyei Nyomda V, Kecskéméi, Telefonj Jl-85. — Indexj tó ütós