Petőfi Népe, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-18 / 141. szám
1968. június 18. kedd B. oldal Beszéljünk azokról akik döntenek,,. Interjú Major Tamással Azt hisszük, nem túlzunk, ha Majör Tamást az ország egyik légélfoglal- tabb emberének nevezzük. Népszerű színész, akivel gyakran találkozunk színpadon, filmen, a tévé képernyőjén; a Nemzeti Színház főrendezője, s mint országgyűlési képviselő tevékeny részese közéletünknek is. Ezekben a hetekben különösen gyakran láthatjuk őt a televízióban a Ki mit tud zsűrijének elnöki posztján. Ez utóbbi tisztségéhez kapcsolódik beszélgetésünk témája. — Mint minden bíráló bizottságnak, a Ki mit tud zsűrijének is az a feladata,, hogy igent, illetve nemet mondjon, tehát döntéseket hozzon. Kérhetjük-e arra önt, hogy zsürielnöki tapasztalatait összevesse néhány olyan kérdéssel, amelyek gazdasági és politikai életünkre vonatkoztathatók? — Nagyon szívesen válaszolok ilyen kérdésekre — bólint —, annál is inkább, mivel a gazdaságirányítás reformját csak úgy lehet sikeresen végrehajtani, ha az igent — és a nemet mondók, tehát a döntések meghozói jód végzik munkájukat. Nyilvánvalóan adódik az Összehasonlítás, hiszen ami a Ki mit tud- ban játékos formák között tajlik, az gazdasági életünkben már komoly következményekkel járó formában jelentkezik. Egy külkereskedelmi szerződés aláírása vagy annak megtagadása már milliókat jelenthet. — Tehát a döntésekhez mindenekelőtt bátorság kell? — Elsősorban szakértelem. Egy artista produkcióját én csak megfelelő szak- vélemény segítségévei tudom megítélni. NAPKÖZBEN Hatvan csöppség — Nincsenek a tehetségnek valamiféle általános megnyilvánulásai? — Természetesen vannak^ s miután a mi fejlődő társadalmunknak óriási szüksége van a tehetséges emberekre, ezért érdemes eze. két a jeleket jól megfigyelni. — ön hogyan határozza meg a „tehetséges ember” fogalmát? — Az egy olyan adottság, amelynek segítségével valaki képes arra, hogy saját magát egy szépen szóló hangszerré változtassa. Ez egy egészen általános meghatározás, hiszen ahogy egy zenekarban sokféle hangszer van, ugyanúgy az élet nagy zenekarában is ... All tehát az a tehetséges színészre, mérnökre, vagy esztergályosra egyaránt... — De hogyan lehet ezt felismerni? — Sokféle tulajdonságot kell keresni. Vajon mindert esetben kellően válogat-e a sokféle megoldási mód köfcött? Rendelkezik-e a felfedezés képességével? Fiatal tud-e maradni? S ráadásul még jó tanúnak is kell lennie. — Ezt a két utóbbi követelményt meghatározná bővebben? — Nós, ami a fiatalság titkát illeti: valaki abban a világban válik öreggé amikor feladja a harcot, hogy lépést tartson a haladással. Ez független a kortól. Az igazi tehetség örökifjú marad. A „jó tanú" követelmény alatt én valamiféle riporteri tulajdonságot értek. Ogy figyeljen meg mindent, mintha másnap egy bíróságon kellene beszámolnia az eseményekről, akkor pedig nem lehet azt mondani, hogy „nem emlékszem kérem ..Aki nem figyel jól, az nem tanulhat saját és mások tapasztalataiból, tehát nem is fejlődhet, — Az ön véleménye szerint beszélhetünk „meg nem értett zsenikről”, el* sikkadt tehetségekről? — Az igazi tehetséghez hozzátartozik a konok erőszak is, az akarat, hogy megérett képességeit érvényesíteni tudja. Természetesen egyes korszakok történelmi körülményei jelenthetnek visszahúzó erőt, de véleményem szerint az igazi tehetség előbb-Utóbb érvényesül. — Az egyénnek, de á társadalomnak sem mindegy ez az „előbb vagy utóbb”. Beszéljünk tehát azokról, akiknek a segítségadás a feladatuk. — Azokról tehát, akik döntenek. Már említettem a szakértelem szükségességét. A másik alapvető feltétel viszont világnézeti kérdés. A mi elméletünk és módszerünk is a dialektika. Mi ez? Én a kétely világnézetének nevezném, hiszen mi a világ megváltoztatását tűztük ki célul, hát hogyne lenne kötelességünk a legjobb megoldások keresése, a tapasztalatok, tehát az elmélet és a valóság viszonyának értékelése. A korszerű ember lépést tart a fejlődéssel, s dönteni csak ilyen képességek birtokában szabad. — Es ha olyan ember kezében van döntési jog, aki nem rendelkezik a fenti képességekkel? — Az nagy baj. Tudni kell azonosulni. Nagyon kell tehát ügyelnünk arra, hogy kikre ruházunk ilyen jogokat. — Igaz az, hogy tehetséget csak tehetség ismerhet fel? — Ez feltétlenül igaz. — ön korábban azt mondta, hogy mindent meg kell figyelni. Személy szerint ön mi újat tanult a Ki mit tud zsűrijében? — Megint csak ráébredtem arra, hogy milyen sok tehetséges fiatal van nálunk. Ezt sohasem szabad elfelejteni, ennek nagyon- rtagyon kell örülni, hiszen Magyarország nagy Ki mit tud-ján is rengeteg a tennivaló. Benedek B. István mások mondják el Szőke, selymes haj, kicsit mindig a homlokát súrolja a fürt. Mosolygós arcával mintha messze nézne. Témát kutat? Gondolkodik? Nevet is nagyokat, gyakran. Fiatalasszony, harmincéves éppen. Kicsit kényelmetlen i dés második felére már szívesebben válaszol, abbéin ugyanis mások — szerinte — a főszereplők. Magáról biztatásra is alig beszél. Igazi kollektív egyéniség. Azt azonban örömmel elmondja, kinek mit köszönkontraszt! —, amikor a sok idős pedagógus kolléga között mellére tűzte a művelődésügyi miniszter a Kiváló tanár kitüntetést. Balogh Józsefné, a Keceli Arany János Általános Iskola és Gimnázium rajztanára kapta ezt a kitüntetést az idei pedagógusnapon. Most itt ülök vele szemben ebben a bűbájos kis lakásban, amelynek falát elborítják a képek. Saját festményét és saját batikol unkái elsősorban. Még könyvek garmadával ízléses kovácsoltvas polcon. Látszik, akik itt laknak, szövetségesei a szépnek. Nagyon nehezen lehet szóra bírni, hogy a kitüntetésről beszéljen és arról, hogyan csinálta, míg eljutott idáig. Illetve; a kér— ötvenhétben végeztem a tanítóképzőt Kecskeméten és még ugyanebben az évben Kecelre kerültem tanítónak. Nem régen vagyok rajztanár, a Szegedi Tanárképző Főiskolán levelező úton szereztem szakképesítést. Nagy segítséget adott felkészülésemhez Gál Sándor festőművész rajztanár és Fischer Ernő professzor a főiskolán. — És a ba tikszakkör? Hiszen köztudomású, hogy az immár világhírre emelkedett „keceli batik” is hozzásegítette a kiváló tanársághoz. — öt éve alakult a szakkör az általános iskola felső tagozatosaiból. Kezdetben többfélével próbálkoztunk: kézimunkával, mo- rtotípiával, szőnyegszövéssel, mozaikkal. Mígnem kaptam egy könyvet Gál Sándortól. A jávái szigetvilág asszonyainak különös kézimunkáiról szólt, a hátikról. Mi lenne, ha ezzel is megpróbálkoznánk? Megpróbálkoztunk. Az eredményeket már tudja.., Igen: az eredmények. Kiállítások Budapesten (egy gyönyörű tv-t kapott érte az iskola), Prágában, Delhiben és közvetve a világ minden táján. Győzelmek sorozata. A keceli általános iskolások batikmunkáinak ma már neve van, Ha áruba bocsátanák műveiket, sokszor komoly valuta üthetné a markukat. Csakhogy... A keceli házak tele vannak ezekkel a szebbnél szebb alkotásokkal, kiszorul, sorvad a giccs az egyszerű házakban. Kislányok, felnőtt asszonyok batikolt sállal, fejkendővel járnak, maguk készítették, maguk álmodták meg. — Valamit a gyerekekről. — Harmincán vannak a szakkörben, köztük tíz fiú. Nem akarok én művészeket nevelni, csak az ízlést fejleszteni. A gyereknek nagyon sok a mondanivalója. Felnőtt nem tud olyan harmatosán, tisztán fogalmazott képet készíteni... Lelkesek, szorgalmasak.;, — És a tantestület? Hogy fogadták a kitüntetést? — Nagyon jó kollektíva ez a 44 tagú testület. Egy emberként Örültek ők iá. Hogyne, hiszen az ő munkájuk is benne Van. Bennünket mindenki segít. Nagy Sándor igazgató az elsőszámú és bőkezű támogatónk, meg a községi tanács és a járás is. És Dió- szeghy Balázs festőművész szakfelügyelő. Szóval; sok segítséget kapunk..: —> És Rácz Rózsa, aki világsikert aratott képeivel? — örülök, hogy Rózsát felvették a képzőművészeti gimnáziumba. Ö , .alapító tagja” a batikszakkörnek és egyike legszorgalmasabb tanítványaimnak. Érdekes hallani, amikor ö Kiváló tanár mások erényeit sorolja és magáról alig ejt egy-két szót.,. Az ő érdeméit viszont elmondják mások. —h —f érdekében Harminc szülő talicská- Zott, lapátolt az elmúlt Szombaton délután Kecskeméten, a Klapka utcai bölcsőde udvarán. Befejezéshez közelednek a bővítési munkák, ennek eredményeként huszonhat csöppséggel több fér a kis termekbe, vagyis hatvan apróságra ügyelnek naponta a „pótmamák". Az építkezés miatt rengeteg törmelék gyűlt ösz- sze az udvaron. — Azonban itt a nyár és szabaddá kell tenni a játszáshoz, napozáshoz — ez volt a vezérgondolata annak a szülői értekezletnek, amelyet még május közepén tartottak. Itt határozták el a társadalmi munkát. Először még csak tizen segítettek a törmelék eltüntetésében, szombaton pedig már háromszor any- riyian. Szabaddá is tették űz udvar egy részét és ennek köszönhetően már a héten rendbe lehet hozni a homokozókat, fel lehet állítani a védőernyőket és a kicsik vidáman élvezhetik a napfényt és a levegőt. Apróságnak tűnik, de figyelemre méltó kezdeményezés a bölcsőde vezetői és a szülők részéről.-—ő —r 20. — FŐúr — kérem ..; Kisvártatva nyílott az ajtó és egy pincérruhás férfi lépett a helyiségbe. — Munkavacsoránk lesz, a lehallgatókészüléket kapcsolják ki és miután felszolgálták az ételt, a folyosóról is tűnjön el mindenki. — S a vendégek? — Csak egy vendég lesz. Megismeri: reverendát visel. — Főnök! Csak >nem gyónni akar? — Olyan pap az, mint maga meg én. Idevezeti, becsukja mögötte az ajtót, azután visszajön, felveszi a rendelést és amíg a reve- rendás el nem távozik, senki ide be nem léphet. — Ahogy parancsolja. A pincér eltávozott és Eberling most visszahúzta a bordó függönyt és egy pillantást vetett a földszinti táncparkettre. A lila, zöld, vörös, sárga és fehér fényben néhány összeölelkező párt látott Eberling, és arra gondolt, jól dolgozik a testőrsége. Ismét helyére húzta a függönyt, órájára tekintett, s e pillanatban már kopogtak is az ajtón. Testes férfi lépett be. Papi öltözéket viselt. — Dicsértessék — mondta az újonnan érkezett —, de rég láttam magát, kedves Eberlingem. — Öregszünk, kinyílunk, mint a rózsabimbó — nevetett a szolgálat főnöke. — Magából különösen nagy virág nyílott. — Fonnyadozom, az a baj... Már a konyak sem ízlik, a lányok sem táncolnak velem és akár hiszi, akár nem, tíz köregységet Sztálingrád óta sehol nem lőttem. — Az a baj — váltott Eberling komolyra —, hogy mindannyian elpuhultak és ha egy kis komolyabb munka vár valakire, már szűköl és jajgat, mint egy házsártos vén szuka. Nyikorgóit a szék, amikor a „Páter’’ az asztal mellé ült. Erre, mint jelre felnyílt az ajtó. és a pincér lépett be. Felírta a rendeléseket, azután eltávozott, hogy kisvártatva harmadmagával és seregnyi ezüst tálcával térjen vissza. — Nem kell tálalnia — mondta Eberling —, majd mi ellátjuk magunkat A pincér azonban nem Zavartatta magát, felnyitott egy boros és egy pezsgés palackot, elrendezte a terítékeket, megnézegette a poharakat majd mély meghajlással távozott. Jóízűen falatoztak, azután Eberling újra rágyújtott — A Wocheck-ügyben hívattam. — Jó kis móka — nevetett a „Páter”. — Ráismertem a hadügy kezére. — Most nem az a fontos, hogy ki követte el a hibát, Wochecket haza kell hozni és semmiféle hivatalos akcióról nem lehet szó. EZ toost már az ODESSZA feladata. Eléggé régóta jelentkeznek a pénztárunknál. Illenék már 'valamit tenniök is, hogy megszolgálják a bérüket. — Ugyan főnök.;: Bor- tnann, Eichmann, Mengele talán az angyalok szárnyán jutott Dél-Amerikába? Ezt a hangot mi nem érdemeljük meg. — Ne érzékenykedjünk, így semmire sem megyünk — mondta Eberling. Nyájasra változott a hangja. Most éppen olyan volt, mint egy túlhízott, mosolygós szemű oroszlán, amikor éppen sakált készül megharapni, — Magának, „Páter”, mindig vannak készenlétben emberei. Most egy olyan figurára lenné szükség, aki tud magyarul, s akit odaát nem ismernek. Ski a háború óta dunszt- ban volt, s olyan jól konzerválódott, hogy még most is fel lehet bontani. A „Páter” cigarettát vett elő, rágyújtott és békésen pöfékelt. — A konzervhds mindig drágább a frissnél — mondotta. Eberling a zsebébe nyúlt és tízezer márkát számolt az asztalra. — Ez csak az első futam. A bemelegítési költség. Olyan, mint ebéd előtt az aperitif. — Mindig szerettem a nehéz ételek előtt a köny- nyű pálinkát — nevetett a Páter. — így mindjárt jobban tudok gondolkodni. Látja... már eszembe is jutott valami. Illetve: valaki. Egy ember, egy textilkereskedő. Bugyogót árul, melltartót, nyakkendőt és cémagombot. Mi a véleménye róla? (Folytatjuk)
