Petőfi Népe, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-01 / 127. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! a MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS’-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXIII. évi. 121. szám 1968. Június 1, SZOMBAT Ara: 80 fillér Vállalták — Előtérben a közvetlen teljesítették f , rl r. r r ■ ■ w erfekesites es palackozás Beemelték a szalagház utolsó épületelemét Jó néhány hete olvashat­juk a kecskeméti Kada Elek utcai szalagház hom­lokzatán elhelyezett beton­elemen a feliratot: „Utolsó épületelem. Beemeljük 1968. Y. 31-én.” Pénteken a délutáni Órákban az építők valóra váltották ígéretüket, a pa­nel a helyére került A hivatalosan „Városköz­pont A-jelű épület” néven számon tartott monumentá­lis építmény nyolc emele­tén 177 két-, illetve há­romszobás lakás kap he­lyet. Kiegészíti őket a te­tőfelépítményen elhelye­zésre kerülő mosókonyha és szárító. Bizonyára sokan hallották már azt a „mű­helytitkot” is, hogy a sza­lagház voltaképpen — cö­löpépítmény. A leendő la­kások számával pontosan azonos mennyiségű, 10—12 méter mélységben a földbe illesztett, 50 centiméter át­mérőjű betonpilléreken áll. De azt már kevesen tudják, hogy ez az épületóriás mennyi anyagot „nyel el”. Csupán a vázát képező elő­regyártott elemekből 3710 tonna került beépítésre. Az építők 1967. május 22-i fel­vonulása óta a létesítmé­nyen átlagosan félszáz munkás sürgölődik. A ház Kada Elek utcai frontján még valóban fél­késznek ható épület túlsó ol­dalán szépen formálódik már a rózsaszín téglák ezreiből kialakított, hatalmas hasáb: a lépcsőház. Röpke egy év alatt az építők a megfe­szített munka dicséretes ütemével eljutottak a teg­napi kis ünnepségig. Az építők most 50 százalékos készültségi foknál, vagyis éppen a félidőnél tartanak. — Ezután a kevésbé lát­ványos belső munkák idő­szaka következik majd — mondja Lédeczi József mű­vezető. — Ilyenkor jegyzi meg általában a tájékozat­lan érdeklődő, hogy az építkezés áll, a munka las­san halad. Pedig benn, a falak mögött a szakiparo­sok, szerelők keze alatt szinte ég a munka. A szalagház építésének eddigi biztató ütemével elé­gedettek lehetünk. S most, néhány nappal az első szü­letésnap után, merjük re­mélni, hogy a legközelebbi évfordulón még örvendete- sebb meglepetésekről lesz alkalmunk beszámolni. Szakszövetkezeti borbemutató, üzletkötéssel Az új gazdaságirányítás szellemében, azaz üzletkö­téssel egybekötött borbe­mutatót rendezett Kiskő­rösön a Szakszövetkezetek Építés a majorban Évente bővítik a sertés­telepet a hartai Űj Élet Tsz dunatetétleni majorjá­ban. Az idén újabb két hizlalda, kocapihenő, apa­állatszállás és fiaztató épül. Az építkezésen há­rom brigád is dolgozik: egy a solti ktsz-ből, egy a solti Rákóczi Tsz-ből, a a 'harmadik pedig a hely­beli. Ez utóbbinak az ácsai láthatók felvételünkön: Területi Szövetsége. A ta­lálkozón jelen voltak a szö­vetséghez tartozó 14 szak- szövetkezet vezetői, borá­szai, a Vendéglátóipari Or­szágos Szövetkezeti Köz­pont (VOSZK), a Dél-Bu­dai Vendéglátóipari Válla­lat, továbbá az ország mint­egy 40 fogyasztási szövet­kezetének elnökei, illetve igazgatói. A szakszövetkezetek kö­zös tárolású borai közül 28 fajta — 19 fehér és 9 vörös — került bemuta­tásra. A VOSZK a helyszínen csaknem ezer hektóra kö­Csapatösszevonások — Tüntetések — Hol járt de Gaulle? tött megállapodást a közös gazdaságokkal, illetve a te­rületi szövetséggel. Túlnyo­mórészt a fehér borok — a Kövidinka, az Ezerjó, az Olaszrizling — nyerték meg a felvásárló szakemberek tetszését, de érdeklődést mutattak a fukszos borok és a kadarkák iránt is. A most eladott mennyi­séget a VOSZK-tól a fo­gyasztási szövetkezetek ve­szik át, s árusítják szerte az országban, Mosonma­gyaróvártól Tótkomlósig. Ám az ezer hektó csupán a „nyitány”, mivel még — ugyancsak a tavalyi ter­mésből —, további tízezer hektóra történt előzetes megállapodás. Sőt a felek, a kölcsönös előnyök figye­lembevételével, abban is megegyeztek, hogy jövőre, az idei ter­mésből 50 ezer hektó ke­rül forgalomba a fogyasztási szövetkezetek közreműködésével. A jelenlevő felvásárlók a gazdaságok vezetőinek tol­mácsolták a fogyasztók ro­hamosan növekvő igényét a palackozott borok iránt. E kereslet jobb kielégíté­sére épül meg jövőre a soltszentimrei Ezerjó Szak- szövetkezet és a VOSZK közös vállalkozásában a húszezer hektós tároló és palackozó. A soltvadkerti Jóreménység Szakszövetke­zet, ahol a palackozás rö­vid időn belül megkezdő­dik, ugyancsak igényli a felvásárlók támogatását, el­sősorban a forgalmazásban, valamint az anyagellátás­ban (üvegek, címkék, du­gók beszerzésében). Néhány éven belül a szövetség töb­bi szakszövetkezete is rátér a palackozásra. Kormányátalakílás Franciaországban Nem sokkal korábban a szövetség nagyszabású meg­állapodást kötött a Magyar Állami Pincegazdaság al­földi üzemével: Június 23-án és 30-án választások a gazdaságok az évi bor­termés 70 százalékát ad­Ä péntekre virradó éj­szaka Párizsban és Fran­ciaország több más váro­sában folytatódtak a gaulleista tüntetések. A felvonulók egy része az Elysée-palota előtt csopor­tosult. mások viszont az Europe—1 és a Rádió Luxembourg rádióállomá­sok épületei előtt tüntettek. Az UPI felelős katonai forrásokra hivatkozva pén­teken reggel azt jelentette, hogy az elmúlt két-három nap során erős francia katonai erő­ket irányítottak Párizs körzetébe. Áz UPI a párizsi Le Mon- de-ra hivatkozva jelenti, hogy a csapatmozdulatok­ban gyalogos, ejtőernyős és légi szálU tású egységék is részt vesznek. A Reuter ugyancsak arról számol be, hogy jelentések érkeznek Párizs környékén végrehaj­tott csapatmozdulatokról. Megbízható források szerint két harckocsizó egység a főváros körzetébe érkezett. A miniszterelnökségi hi­vatal közölte, hogy a minimális órabért ren­deletileg 3 frankra eme­lik az eddigi 2,22 frank­ról. A francia kormány a rend­kívüli helyzetre való te­kintettel péntektől kezdve ideiglenesen visszaállította a valutaműveletek állami ellenőrzését. A rendelet célja megakadályozni a tő­ke spekulatív kiáramlását. Günther Diehl, a bonni kormány szóvivője pénte­ken délután sajtóértekez­leten hivatalosan közölte, hogy de Gaulle francia elnök repülőgépe szerdán dél­után rövid időre leszállt a bádenbádeni repülőté­ren, amelyről előre tájékoztatta Franciaország nagykövete Kiesinger kancellárt. Az UPI amerikai hírügynök­ség közli, hogy de Gaulle francia elnök, szerdán, ami­kor vidéki birtokára utaz­va több órára „el­tűnt”, Nyugat-Németország- ban. Bádenbádenben Mas- su tábornokkal, az NSZK- ban tartózkodó francia csa­patok parancsnokával ta­lálkozott a legnagyobb ti­tokban. A találkozó ered­ményeként — az amerikai hírügynökség szerint — a Nyugat-Németo rszág- ban tartózkodó francia alakulatok közül 14 ezer főt riadókészültségbe he­lyeztek. Erről tájékoztatták a bon­ni kormányt is. Azokat a híreket, amelyek szerint az NSZK-ban állomásozó 55 ezer francia katona felét, vagy egészét riadókészült- ségbe helyezték, mind a francia nagykövetésg, mind pedig a bonni hadügymi­nisztérium cáfolta. A CGT közleményt adott ki arról a találkozóról, amely csütörtökön a szak- (Folytatás a 2. oldalon) ják át a központi felvá­sárlás céljaira, s a kölcsönösség alapján a pincegazdaság bérfeldolgo­zást, illeltve tárolást végez részükre, továbbá térítés nélkül adja át a szövetség­nek egy ezután megépíten­dő korszerű pince 50 ezer forintot érő tervdokumen­tációját. Ismét előrelépés történt tehát a nagyüzemi értéke­sítésben. Az 50 ezer hektós, megállapodás azt jelenti, hogy az éves bortermés újabb 15 százaléka talált vevőre. S legalább ilyen je­lentős az is, hogy a borral együtt „megy”, a hírnév a megye határain túlra, Ma 4 oldalas RADIO és TV melléklet A vonal túlsó végén A meteorolóps — Halló, Kecskeméti Ag­rometeorológiai Obszerva­tórium? — Igen, dr. Szilágyi Ti­bor, az állomás vezetője. — Mennyi csapadék hul­lott az elmúlt néhány órá­ban és mennyiben enyhí­tette a szárazságot? — Csütörtökön 21 órától pénteken 13 óráig egy mil­limétert tett ki Kecskemé­ten a csapadék mennyisé­ge. Ez azt jelenti, hogy a föld minden négyzetmétere egy liter esőt kapott. Nem sok, ehhez azonban elő­nyösen járul hozzá, hogy az esőt nem követte nap­sütés, a borús időben pe­dig kisebb a párolgás, a nedvesség jobban beszivá­rog a talajba. A legideáli­sabb persze az lenne, ha az esőzés — hasonló csapadék- mennyiséget véve alapul — legalább 3—4 napon át tar­tana. — Valóban rendkívüli az ilyen jellegű májusi időjá­rás? — Évszázadunkban leg­utóbb 1934 volt az az esz­tendő, amikor a havi csa­padék nem érte el a 20 millimétert. Sajnos, a pén­teki esővel együtt is ebben a hónapban csupán 16 és fél milliméter hullott. A fsz-elnök —■ Itt Törekvés Tsz, Szmoleriszki László elnök. — Hogyan értékeli az agrárszakember a május utolsó napján hullott esőt? — Bár küszöbön a jú­nius, azért ez a csapadék is aranyat ért. Szinte minden növényféle fejlődését ser­kenti. A kalászosokra, igaz, korábban kellett volna, de a zöldség- és a takarmány- növények feltétlenül hálá­sak érte, sőt még a kései borsófajtákon is sokat len­dít. — Mennyi csapadék kel­lene ahhoz, hogy a talaj az évszaknak megfelelő ned­vességet kapjon? — Bizony, még legalább 20 milliméter lenne az op­timális előfeltétele annak, hogy utolérjük magunkat. Mindent egybevetve: úgy kellett már az eső, mint a falat kenyér. Sőt még job­ban, hiszen nem csak a ke­nyér, de egész idei termé­sünk a csapadék függvé­nye*-t

Next

/
Oldalképek
Tartalom