Petőfi Népe, 1968. május (23. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-09 / 107. szám

r 1968. május 9, csütörtök 8. oldal Az együttérzés jegyében Tegnap a szolidaritási hónap keretében Kiskun­félegyházán, a városi mű­velődési ház nagytermében lelkes hangulatú béke nagyaktíva-gyűlést tartot­tak, amelyen a város és a kiskunfélegyházi járás ter­melőszövetkezeti nődolgo­zói, a községi nőtanácsok vezetői, az iskolák szülői munkaközösségének elnö­kei, valamint a Vöröske­reszt-szervezet nőaktivistái összesen mintegy kétszáz- húszán vettek részt. Czinege Gábornak, az MSZMP járási bizottsága osztályvezetőjének megnyi­tója után a Móra Ferenc Gimnázium és a helyi ének-zenei általános iskola tanulói a békét köszöntő költeményeket, dalokat ad­tak elő. Majd Balabán Sándor alezredes, az MHSZ megyei titkára ismertette a nemzetközi politikai helyzetet és szólott a hon­védelem időszerű felada­tairól. Végezetül az összejövetel résztvevői a VDK ma­gyarországi nagykövetsé­gének küldött táviratban biztosították együttérzé­sükről a harcoló vietnami népet, s önkéntes felaján­lásokból ezer forintot gyűj­töttek össze. Op era a hangversenydobogón AZ operatörténet egyik remekműve, Gluck Orfeusza hangzott el hét­főn este Kecskeméten, hozzá méltó, szép elő­adásban. A műfaj törté­nete során többször tört elő az antik görög drá­mához való visszatérés szándéka, de talán egyet­len szerzőnek sem sike­rült a célt — mutatis mu­tandis — annyira meg­közelíteni, mint éppen Glucknak. Az első felvo­nás hatalmas tablószerű gyászjelenete, a szinte sti- lizáltságig nagyvonalú jellemábrázolás, a szenve­délyek végletessége — mind az antik tragédiával való mély, benső rokonságról tanúskodnak. Ugyanezt kaptuk az előadásból is: nemes pátoszt és tragikus színeket, olyan erővel, amely a ma közönségét is meg tudja rendíteni. A si­ker mégsem volt ezzel egyenrangú, s a mérsékelt, szolid tapsból nem lehetett pontosan megítélni, kit mi­lyen mértékben sodort ma­gával a zene drámaisága. VÉGSÓ SORON az ope­ra. mint sajátos színpadi műfaj hangversenyszerű előadásának problematiká­jával állunk itt szemben. Nos, sommásan azt mond­hatjuk: ha van egyáltalán olyan opera, akkor az Or­feusz alkalmas leginkább az efféle oratóriumszerű megszólaltatásra, éppen stilizál tsága és az egyes részletek formai felépítése alapján. Valami hiányérze­te mégis maradt az ember­nek s ez nem elsősorban a színpadi megjelenítés vi­zuális élményének a hiá­nya. Inkább az az „össz- művészet” (remélem, meg­bocsátja az olvasó ezt a tu­datos anakronizmust) vész el így, mely Gluck zenés színpadának egyik sajátos­sága, s melynek szerves ré­sze a balett, pontosabban a mozgás: a mozdulatok és gesztusok nyelve. (A kar­mester dicséretes ökonó­miával oldotta meg a tisz­tán pantomimikus tételek elhagyásának vagy elját­szásának dilemmáját, úgy, hogv a mű nem lett szegé- nvebb a „húzásokkal”, az ilyen jellegű részletek ki­vételével viszont az opera teljes zenei anyaga meg­szólalt.) Amit pedig nyert az előadás: magára a ze­nére lehetett és kellett odafigyelni, arra a zenére, mely Gluck szerint csu­pán szolgája kell legyen a drámai cselekménynek, de amely ennek ellenére nem­csak nagyon kifejező, ha­nem kimondottan szép is, gazdagon árnyalt, drámai­ságában is melodikus. (Glucknak tehát nem sike­rült letagadnia, hogy első­sorban mégiscsak muzsikus volt!) Sajnos azonban ez pillanatnyilag még csak a zenében járatosabb, kifino­multabb ízlésű hallgatónak jelent maradéktalan él­ményt. ERDÉLYI Miklós kar­nagy izzó drámai atmosz­férát teremtett, vérbeli operadirigensnek bizonyult ebben az előadásban, ugyanakkor aprólékos mű­gonddal valósította meg a partitúra legfinomabb ár­nyalatait is. Csak egyetlen részletet emelek ki: aho­gyan a fúriák karát belé­pésről belépésre lecsende­sítette, a hallgató a meg­szelídülő indulatok ritmu­sát érzékelte benne. A KISZ központi művész- együttesének egyetemi énekkara (karigazgató: Tóth Béla) igen megbízha­tóan és szépen énekelt, de mindig háttérben maradt egy kissé, ott sem lépett elő főszereplővé, ahol a történés ezt indokolta vol­na. Ennek oka a színpad akusztikai viszonyai mel­lett főleg az lehetett, hogy — objektív okokból — csupán fél létszámmal vett részt az előadáson. A SZÓLÓÉNEKESEK A 751. es közül Szabó Anitának adta a legnagyobb feladatot Or­feusz szerepe. Mind hang­ban, mind drámai erőben jól megfelelt a szólam ma­gas követelményeinek. An­dor Éva (Euridike) főleg az utolsó felvonás nagy duett­jében nyújtott kiváló telje­sítményt. Az operának ez a drámai csúcspontja az elő­adásban is a legmagasabb hőfokon szólalt meg. Han- kiss Ilona Ámor kisebb ter­jedelmű szerepében szintén jól helytállt. A Postás Szimfonikus Zenekar igé­nyes feladatát általában kielégítően oldotta meg. Körber Tivadar Dunaegyházát időnként úgy kell „újra felfedez­nünk”: a fennállása 750. évfordulóját tavaly ünnep­lő község a forgalomból meglehetősen kiesik. Pedig érdemes gyakrabban ellá­togatni ide. Az 1800 lelkes település élete, mindennap­jai nem szűkölködnek ese­ményekben. A kultúra hajléka Apró utcákon át jutunk a község központjától a művelődési házhoz. Az öt évvel ezelőtt kaput táró épület úgy magasodik a lankákra kuporodó házak fölé, mint egy fellegvár. Környéke bizony ma még dísztelen, nem túlzás, ha azt mondjuk: elhanyagolt. De Pinczés Aladár függet­lenített igazgató a közeli rendbetétel, csinosítás, par­kosítás ígéretével biztat bennünket. — Milyen élet folyik a művelődési ház falai kö­zött? — kérdezzük. A já­rás vezetői elismeréssel szóltak tevékenységükről, amelynek most a részletei­re is kíváncsiak vagyunk. — Annak ellenére, hogy a lakosságnak jóformán az egynegyede ipari üzemek­ben, Dunaújvárosban, sőt az ország jóval távolabbi tájain dolgozik, tartalmas, eleven a kulturális élet, s van mivel büszkélkednünk. A klub jól dolgozik A legtöbb bizalmunk a nem nagy múltú, de annál szebb reményekkel kecseg­tető ifjúsági klubban van. vezetője fiatal pedagógus, aki jól szót ért a fiatalok­kal — hiszen korban is közel áll hozzájuk —, de ugyanakkor kellő tekinté­lye is van. A heti kétszeri összejövetelen a 35 klub­tagot ügyesen összeállított, vonzó program várja. A tv példája nyomán játékos illemtanórákon ismerked­hetnek a kulturált viselke­dés szabályaival. Az iro­dalmi klubdélutánokon jó- előre felkészült előadók esetenként más-más író, költő portréját vázolják fel, majd a klubtagok el­beszélgetnek életéről, mun­kásságáról, megvitatják helyét a hazai, illetve a vi­lágirodalomban. „Lecco“ és társai A szórakozás leggyako­ribb alkalmait ,a két-há- rom hetenként megrende­zett ötórai teák jelentik. A talpalávalót nem min­dig lemezjátszó szolgáltat­ja, hiszen ott van az üze­mi dolgozókból alakult Lecco gitárzenekaruk is. (Olaszos hangzású nevét egyik zenekari tagtól nyer­te, akit barátai Lecsónak becéznek.) De nem csupán zenélnek, hanem több szá­mukat maguk is kompo­jól működő bábszakkörben tevékenykednek. Népi játé­kokból álló, eddig is gaz­dag műsoruk egyre bővül, Zene, könyv, tanfolyamok Dunaegyházán egyéb­ként csaknem húszán ta­nulnak zongorázni és he­gedülni, s tanulmányai so­rán közülük nem egy ju­tott már el1 a klasszikus szerzők tolmácsolásáig. Még hosszan sorolhat­nánk a hasznos elfoglalt­ságok megannyi lehetősé­gét, amelyből a felnőttek sem maradnak ki. Kézi­munka-szakkör, szabás- varrás tanfolyam — amely az ízlésnevelésnek is ha­tásos, jó eszköze —, poli­tikai, gazdasági, egészség- ügyi előadássorozatok töl­tik ki a község lakóinak téli estéit. A művelődési házban kapott helyet a 3 ezer kötetes községi könyv­tár is. S a faluban rend­szeresen előadást tartanak a Déryné Színház művé­szei. Említsük meg végezetül egyik legnagyobb vállalko­zásukat. Honismereti szak­körük leendő helytörténeti múzeumához már szépen gyűlik a tárlók anyaga. A fiatalok emellett házról házra járva magnóra ve­szik a szlovák anyanyelvű őslakosság régi dalait, me­séit. Ne menjenek veszen­dőbe a múlt kincsei, a nép­hagyományok! így indulnak a dunaegy- házáak — a kulturális ne­velés lehetőségeibe öreget, fiatalt egyaránt bevonva — ezer évük negyedik ne­gyedének. Jóba Tibor Mennyi sört iszunk? Szerdán a Magyar Orszá­gos Söripari Vállalat Mag- lódi úti központjában Var­ga Pál, a vállalat vezér- igazgatója sajtófogadást adott, amelyen ismertette az idei terveket. Elmondot­ta, hogy 1965-höz képest az idén 900 000 hektóliterrel több sört hoznak forgalom­ba, összesen 5,3—5,4 mil­lió hektolitert. Az igény azonban ennél nagyobb — megközelítően 6 millió hek­toliter — és ezért várható­an év közben egyes idősza­kokban továbbra sem tud­ják majd kielégíteni a szük­ségleteket. Alaposan megfogadták A múlt ősszel, úgy novem­ber, vagy december táján történt, amikor már nem is az első fagy bőrözte a vize­ket. Megróttuk az illetékese­ket, mert még akkor is zu­bogott a Leninvárosban a víz a szökőkútból. Folyvást vas­tagodott a jég a medencében, a parton pedig ijedezett a kőszűz, hisz enélkül is éppen eléggé vacoghatott már sze­gényke. Nem kellene végre elzárni a vizet — kérdeztük szemre­hányóan — mielőtt szétfagy az egész vezeték? Nem szóltunk hiába, ezzel tartozunk az igazságnak. Az illetékesek még az nap intéz­kedtek. Valaki elzárta a csa-» pót, s ezzel meg volt mentve a medence, meg a szökőkút. Mi pedig jó érzéssel könyvel­hettük el a sikert: íme, hasz­not hajtottunk egy fontos közügyben. Bár mindig így hallgatnának ránk! Ám kezdünk meginogni. Ilyen nagy a sajtó hatalma? Ennyire talán mégse kellene szót fogadni. Ez már túlzás. Mert olyan alaposan meg­fogadták a tanácsunkat, hogy a csap még mindig zárva van. Eddig azt gondoltuk: május 1. lesz az ünnepélyes pillanat, a leninvárosi lako­sok nagyobb örömére. De száraz a medence. Tegnap már a köszűz is olvadozott, s milyen jól esett volna neki az üdítő permet. Könyörüljenek rajta! Ha csak — szörnyű gyanú — nem egyetlen szezonra készült a szökőkút. —r. -1. Országjáró remekművek 39 vándorkiállítás képzőművészeti alkotásokból A festészet, a szob­rászat két nagy hazai kincstárának: a Magyar Nemzeti Galériának és a Szépművészeti Múzeum­nak legszebb alkotásairól készült reprodukciókat vi­szik el az ország minden részébe a vándorkiállítások rendezői, hogy világhírű festményekkel, grafikákkal ismertessék meg az érdek­lődőket. A képzőművészeti ismeretterjesztésnek ez a formája jelentős szerepet kapott a lakosság esztéti­kai neveléséért, ízlésének formálásáért folytatott kul­túrpolitikai munkában. A magyar festők a XIX. században címmel járja az országot évek óta a mint­egy 100 keretezett repro­dukciót — a Nemzeti Ga­léria legszebb festményeit — bemutató kiállítás, amely eddig 42 múzeum­ban és kiállítási helyiség­ben időzött hetekig, vagy hónapokig. A XX. századi magyar festők alkotásaiból 22 helyen rendeztek eddig kiállítást ugyancsak szép sikerrel. Világhírű grafikák gyűjteményanyagából állí­tották össze „A rajzművé­szet mesterei” I. és II. cí­mű reprodukciós kiállítá­sokat, amelyeknek eredeti példányai a Szépművészeti Múzeumban láthatók. A nálják. A még ifjabbak a XVIII. századi mesterek grafikáival az országban 38 helyen ismerkedett meg a lakosság, a XIX. és XX. századi művek pedig meg­fordultak már valamennyi nagy vidéki múzeumunk-» ban. A Szépművészeti Mú­zeum Régi képtárában őr­zött remekművek színhű és mérethű másolatai kül­földön is bemutatásra ke­rülnek. A Csehszlovák Ma­gyar Kultúra rendezésében az északi szomszédország sok városában ismerkedett már meg a lakosság leg­nagyobb művészeti mú­zeumunk világhírű festmé­nyeivel, de a külföldi és a magyar raizművészet mestereinek alkotásaiból összeállított kiállítási anyag is eljutott a csehszlovák városokba, és jelenleg is ott időzik egészen a nyári hónapokig „A raizművé­szet mesterei II.” című összeállítás. Történelmünk és képző­művészetünk alakulásá­nak tükörképe a képesle- velezőlapok történetét be­mutató vándorkiállítás, amely 13 év alatt nem ke­vesebb mint 80 városban, községben ismertette meg a látogatókat az egy évszá­zados műfaj fejlődésével. A kiállítás történeti része bemutatja a milleneumd történelmi és városképeket, üdvözlőlapokat, királyképe­ket, az első világháborús katonaképeket, giccses sze­relmi és gyermeki apókat, a magyar népszokásokat, népviseleteket ábrázoló századeleji képeket, és a harmincas évek első mű­vészi reprodukciós kiadvá­nyait. A kiállítás második részében a legjobb magyar foto- és grafikusművészek munkáit láthatjuk, a fel- szabadulás óta napvilágot látott képeslapokon. Pano­rámalapok. tablós levele­zőlapok, városképek, kari­katúrák, báblapok, külön­féle üdvözlőlapok népszo­kásokat, hagyományokat, népviseleteket, népi tánco­kat, népművészetünket be­mutató lapokat láthatunk itt, és nem hiányoznak a múzeumainkat bemutató képeslapok, a reproduk­ciók. a mozgalmi lapok, tájképek. színes fotók, gyermeklapok, fotoportrék. viráglapok sem. Bemutat­ja a vándorkiállítás a Co- lorvox hangbarázdás lapo­kat is, amelyek a szép ké­pekkel együtt kellemes ze­nével Is szolgálnak a mű­vészet barátainak. Az idén 39 vándorki­állítást rendez a Képző- művészeti Alap Kiadóvál­lalata az ország különböző tájain, nagy segítséget nyújtva a pedagógusoknak is az ifjúság esztétikai ne­veléséhez. JELEK HORST MUtlER fontositíliu» regénye nyomán Ma CS. HORVATH TIBOR, rajiotta SEBÖK IMRE 26j A RIPORTER MEGTUDTA AZT IS, HOC.VAZ >,MCK'« fiMOKsíae MEWAiTozratA eredeti dönté­sét •• A HIMALAJA ECSYIX EENNSIKJA'N EPOüJ &OLYC.ÍKOZ! VeHAJO EESS ÚTJA NEM A MARS- RA.HMEM A CANIMSOESZRE VEZET MAJD.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom